Az ellenzéki pártvezetőkre sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy képtelenek megmagyarázni a bizonyítványukat. A legmegalázóbb vereség után is találnak olyan mozzanatot, amellyel azt bizonyíthatják, hogy tulajdonképpen győztek, bár a körülmények még nem alkalmasak a hatalom átvételére. Most, a szerencsi-tiszaújvárosi körzetben lezajlott időközi képviselőválasztás után nem is nagyon kell keresniük a vigasztaló mozzanatot, elvégre a közös ellenzék jelöltje alig öt százalékkal maradt alul.

Ám ettől a számok még kérlelhetetlenek. A kormánypárti Koncz Zsófia 17597 szavazatot kapott, ellenzéki ellenfele, Bíró László 15875-öt. A különbség 1722. Ha a másik három induló, a Szanyi-féle ISZOM támogatottja, egy roma politikus és egy ismeretlen párt istápoltja eggyel több voksot hozott volna össze, akkor lehetett volna arra hivatkozni, hogy rajtuk múlt a siker. Nos, Tóth Ádám 770 szavazatot kapott, Váradi Gábor 264-et, Sóváriné Bukta Erika pedig 83-at. Ez összesen 1117, az ellenzéki pártvezetőknek mással kellett hát érvelniük a nyilvánosság fórumain. A kényes feladatot először Kunhalmi Ágnes vállalta.

Még aznap este megszólalt, és ezt írta az üzenőfalára: „A mai eredmény világos üzenet: mi, köztársaságpárti erők ott vagyunk a Fidesz mögött.” (Facebook.com, október 11., 21 óra 24. perc) Vajon mit jelenthet? Azt-e, hogy az immár közösen fellépett ellenzék jéghideg leheletét érzi a pillanatnyilag fölülkerekedett ellenfél? Vagy azt, hogy az ellenzéki pártok ott vannak ugyan a Fidesz mögött, de a második helyet a politikában vereségnek nevezik? Esetleg azt, hogy egy látszat választáson „őfelsége ellenzéke” beállt a kormánypártok mögé? E bejegyzés után olvasható összeállításból kiderül, hogy attól profi egy politikus, ha hasonló helyzetben egyértelműbben fogalmaz. Úgy, hogy ne lehessen félreérteni.

Ezzel persze nem akarom az MSZP újdonsült társelnökét a kelleténél jobban elmarasztalni. Ő maga is tisztában van felemás adottságaival, amelyeket így fogalmazott meg: „Nem tudok olyan jól írni, mint beszélni.” (ATV, 2018. február 14.) Méltányolom önkritikus megjegyzését, ezért a mögöttünk hagyott hét legjellemzőbb mondataiból szemelgetőként kihagyom a jövő heti válogatásból többszörösen is félreérthető gondolatát. Mindazonáltal nem ártana, ha a pártja mögé állítana valakit, aki megjelenés előtt átfésülné a közösségi oldalra föltett szavait is. Máskülönben félő, hogy magányos rögtönzéseivel okoz még meglepetéseket.

Tíz mondat a mögöttről

A szavazatvesztés mögött az áll, hogy ennek a négy évnek a kormányzati feladatait felvállaltuk, átalakítottuk az országot. (Boross Péter volt miniszterelnök, Vas Népe, 1994. május 17.)

A kormányzati munka során egyetlen olyan döntést sem hoztunk, amely mögött személyes anyagi érdek állt volna. (Orbán Viktor volt miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2002. július 6.)

Céljaimban mögöttem áll a kormány. (Magyar Bálint oktatási miniszter, Magyar Hírlap, 2003. július 19-20.)

Amennyire az MSZP bárki mellett képes kiállni, annyira mögöttem áll. (Medgyessy Péter miniszterelnök, Mozgó Világ, 2004/1.)

Az én politikám a mögöttem álló két párt politikájának integrálásából jön össze. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Mozgó Világ, 2006/6.)

A kormányfő nem veszi észre, hogy a politikája mögött álló politikai hátország megsemmisült. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus Bajnai Gordonról, Népszabadság, 2009. június 9.)

Az a politikai tapasztalatom, hogy aki mögött a miniszterelnök ott áll, a körül soha nem fogy el a levegő. (Lázár János Fidesz-politikus, tv2, 2011. június 21.)

Ha Botka mögött feláll a baloldal, az akár Gyurcsány végét is jelentheti. Azt, hogy nincs rá szüksége. (Lengyel László politológus, 24.hu, 2017. február 6.)

Tarlós István kilenc éve vezeti a fővárost, mögötte áll a Fidesz kétharmada, így csak az győzheti le, akit a budapestiek tartanak valós kihívónak. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Népszava, 2018. november 12.)

Mészáros Lőrinc - vagy aki mögötte áll - a világ kétezer leggazdagabb embere között van. (Dorosz Dávid Párbeszéd-politikus, Azonnali.hu, 2019. december 23.)

A Kertész Imréről elnevezett villát Schmidt Mária alapítványa 760 millió forintért vette meg a fővárostól. 2 milliárdért újította fel, és évente 600 milliót költhet rá - közpénzből. Föltétlenül végigjárom, hogy összehasonlíthassam a Schiller szülővárosában, Marbachban létesített német irodalmi archívummal. Addig beérem azzal, hogy Nobel-díjas írónk házában más magyar írók hagyatékát is gondozzák. Két napja avatták föl.

A 24.hu-n olvastam: „Egy másik aktuálpolitikai szálat felvetve Kertész Imre azon gondolatára is emlékeztetett Orbán, miszerint  ’Olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik.’ ” A tudósítás 11.55-kor jelent meg, és elképzelem az újságírót, amint pötyögtet a tabletjén, miközben hallgatta a miniszterelnököt. Kisebb gondja is nagyobb volt annál, mintsem hogy utánanézzen, így mondta-e Kertész Imre. Ettől persze a saját nevét még odabiggyeszthette volna a cikk elejére vagy végére.

Megnéztem a Miniszterelnök.hu-t is. Dátumot nem találtam, de a tudósításokból azért kiderült, hogy október 10-ét kellett volna írni. E pontatlanság láttán csak reménykedem, hogy a portál pontosan idézte a kormányfőt, aki kifejtette: „Elővettem néhány idézetet.” Vagyis nem mélyedt el az életműben, hanem a kezébe nyomtak néhány Kertész-mondatot. Az egyiket így értelmezte: „Kulcsmondata szerintem az életmű megértéséhez. Ez úgy hangzik, hogy ’olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik’.”

Ehhez képest A végső kocsma című kötetében ezt írta Kertész Imre: „Gyilkos világ kezdődik, nacionalizmus, rasszizmus; Európa kezdi felismerni, hová juttatta őt liberális bevándorláspolitikája. Hirtelen ráébredtek, hogy olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik.” Ama többször is idézett mondat tehát nem Kertész Imre véleménye. Lehet, hogy ezt gondolta, de nem írta le. Amit leírt, abból viszont kikre vonatkozik a ráébredtek? Vajon pontatlanul fogalmazott? Vagy tudatosan fogalmazott homályosan?

Mint Konrád György is, 2015-ben ő szintén féltette az európai zsidóságot a dzsihádistáktól. Mindketten elég sokáig éltek azonban Berlinben, hogy az antiszemitizmust ne azonosítsák a világváros inkább üdítő, lüktető, mint dühítő multikulturális jellegével. Az pedig aligha véletlen, hogy a nacionalizmus és rasszizmus kimaradt a miniszterelnök idézte gondolatmenetből. Holott talán magyarázza, hogy akik a befelé fordulást választották, épp a 2015-ös bevándorláshullám ürügyén zárkóztak el Európától.  

A legutóbbi napokban Lázár pénzezett, Pokorni vírusozott, Fürjes nácizott, Szél fideszezett, Szanyi és Nagy Bandó pedig ellenzékezett. Lefülelt mondatok.

Az egyetem lezárása a liberalizmus fogalmát hamisan értelmező társaság rosszul végigvitt tiltakozása egy régóta recsegő-ropogó intézmény megmentésére. (Balázs Péter szolnoki színigazgató, Demokrata, október 4.)

A tőzsdegörény ránk szabadította a civil szervezeteknek nevezett martalóc osztagait. (Dippold Pál publicista Soros Györgyről, Magyar Hírlap Online, október 5.)

A mindenkit kioktató ellenzék egy nácit indít időközin. (Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár Bíró Lászlóról, a Jobbik képviselőjelöltjéről, Index.hu, október 5.)

Ha túl akarunk lenni a 2010 utáni világon, akkor a 2010 előtti rendszert is meg kell haladni. (Antal Attila politológus, Azonnali.hu, október 6.)

Amikor bezártak az iskolai menzák és a szállodák, 140 civil állatmenhely került veszélybe, mert nem kaptak ételmaradékot. (Gulyás Erika újságíró, Népszava, október 6.)

A járvány ránk rúgta az ajtót. (Barát József újságíró, 168 Óra, október 7.)

Nem gócok vannak, hanem mindent elöntött a vírus. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, ATV, október 7.)

A katasztrófa szélén vagyunk. (Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos, Klubrádió, október 7.)

Ha nem a pénzért akarunk politikát csinálni, akkor nem lehet pénz nélkül politizálni. (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter, Magyar Nemzet Online, október 8.)

A Fideszben mindig volt egy kis gyerekesség. (Szél Bernadett volt LMP-s politikus, ATV, október 8.)

Gyalogsági és színművészeti ezredes. (Majtényi László alkotmányjogász a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárjáról, Szarka Gáborról, Facebook.com, október 8.)

A művészet, hogy megvéded, amit gondolsz. (Fekete Ádám rendező, Magyar Narancs, október 8.)

Az ellenzéki pártok rendre a kormányt unszolják ahelyett, hogy elmondanák, mit is tennének, ha kormányra kerülnének. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, Azonnali.hu, október 8.)

Hadihajó ellen esélytelenek a halászbárkák és ladikok. (Nagy Bandó András humorista, Magyar Hang, október 9.)

Ha a baloldal veszélyes embert lát, akkor levadássza. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, október 9.)

Köszönjük szépen, azt kaptuk, amit kértünk. (Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az orvosok fizetésemeléséről, Mandiner.hu, október 9.)

Az én személyes értékrendem és ízlésvilágom szerint semmiféle könyvet nem égetünk, nem darálunk. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Facebook.com, október 9.)

Láriferi. (Pilhál György újságíró Gyurcsány Ferencről, Magyar Nemzet, október 10.)

Jóformán már csak a Színház- és Filmművészeti Egyetem az egyetlen diktatúramentes középület. (Bruck András író, Facebook.com, október 10.)

Az ellenzéki összefogás talán az egyetlen, ami az Orbán-rendszer Achilles-sarka lehet. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, október 10.)

Nem akarnak elveket a választóik fejébe verni, csak pozícióba jutni. És ha ehhez féreggé kell válni, akkor féreggé válnak. (Trombitás Kristóf publicista az időközi választáson induló ellenzéki pártokról, Vasárnap.hu, október 11.)

Nem szívesen volnék az Ihász-ügyre állított államügyész helyében. A volt fővárosi, majd fellebbviteli főügyész kétségkívül az úgynevezett Gyárfás-ügybe keveredett (vagy keverték), az ellene indított eljárás azonban érdekes fordulatot vett. Polt Péter hajdani bizalmi emberét a Demokratikus Koalíció arra kérte fől, amit Ihász Sándor így foglalt össze: „Szívesen veszek részt egy új ügyészségi-igazságszolgáltatási struktúra kialakításában.” (Válaszonline.hu, 20.10.08.)

Elképzelhető, hogy az ellenzék 2022-es győzelme után a mostani munkacsoport vezetőjének jelentős szerepe lesz. Például legfőbb ügyész lehet belőle. Felemás helyzete az államot most képviselő ügyészt óvatosságra intheti. Ezt azért nem gondolom tovább, mert más foglalkoztat: az, hogy Ihász urat a DK kérte föl. Személyesen Gyurcsány Ferenc, aki akár az országgyűlési választásra közösen készülő ellenzék nevében is beszélhetett volna vele. Ám a volt miniszterelnök a jelenlegi pártja nevében kérte föl a felelős munkára.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke nemrégiben azt nyilatkozta, hogy neki és pártjának Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és Jeszenszky Géza volt külügyminiszter ad tanácsokat. Egymástól függetlenül mindhárman elhatárolódtak a bejelentéstől, mondván, hogy ők az Orbán-rendszer ellen közösen fellépő ellenzéknek adnának tanácsokat, nem pedig az egyik ellenzéki pártnak. S hogy még teljesebb legyen a kép, az MSZP újdonsült társelnöke, Kunhalmi Ágnes szintén bejelentette, hogy pártja elkezdte fölkészíteni a számlálóbiztosokat a másfél év múlva esedékes választásra. Az ellenzéki pártoknak külön-külön nincs annyi aktivistájuk, hogy képviseltessék magukat a 10278 szavazókörben. Márpedig ha így van, akkor inkább össze kéne adniuk azt, amijük van, hogy közösen láthassanak rá a majdani voksolásra.

A jelek arra utalnak, hogy a szavakban oly gyakran hangoztatott ellenzéki együttműködés pillanatnyilag a különállást jelenti. Az említett pártok a nem említettek nevében cselekednek, mintha saját elképzeléseiket (embereiket) akarnák lenyomni a leendő koalíciós társak torkán. Nem azt kérdem, vajon ki hatalmazta föl Gyurcsány Ferencet, Fekete-Győr Andrást és Kunhalmi Ágnest a furcsa bejelentésekre. Ez nem az én dolgom. Azt viszont írhatom, hogy nem ártana közösen dönteni a tanácsadók, a számlálóbiztosok és az elszámoltatási biztos ügyében.        

A címben olvasható két fogalom közül az első közismert. Puzsér Róbert szabad foglalkozású véleményvezér, szabad szájú publicista, volt budapesti főpolgármester-jelölt. Valamiből neki is meg kéne élnie, ezért A kultúra visszavág című stand up-estjével járja az országot. A jövő héten például Szegeden lép föl, odavalósi a másik fogalom. A Hungi a város talán legrégebbi szállodája. A Tisza partján található, szemközt a hajdani sajtóházzal. A Hungáriát az a Kass-család alapította, melynek sarja, K. János a magyar képzőművészet egyik legnevesebb képviselője lett.

A Hungi fehér asztalánál üldögélt, kávézott, borozott, beszélgetett, újságot olvasott Juhász Gyula, Tömörkény István és Móra Ferenc, diákkoromból pedig szalagavató bálok derengenek. Mostanában mintha csak az alsó szintet használná a bérlője, ahol ódon hangulatú romkocsmát alakított ki benne. Puzsér estjére a világháló tanúsága szerint 55-en jelentkeztek be, 290-en pedig érdeklődnek iránta. Aki online rendeli meg a jegyet, annak csupán 1800 forintot kell fizetnie, a helyszínen azonban 2200-at kóstál a beugró. Vajon hányan férnének el az asztalokkal zsúfolt teremben, hogy fogyaszthassanak is valamit, miközben a műsorújság szerint „provokativ szabadgondolkodó” tartja szóval őket?

Szegedi barátaim 300 körülire saccolták a befogadóképességet, amit most, a járvány idején el kellene osztani kettővel, talán hárommal is. Elvégre két vendég között másfél méternyi az államilag meghatározott távolság, a volt országos tiszti főorvos, Falus Ferenc szerint pedig két méter. Ha a 100-150 testtel kitöltött ülőhelyet átlagosan kétezer forinttal szorozzuk, akkor 2-300 ezer forint jön ki. Ezen a bevételen kéne osztozkodnia a főszereplőnek, a rendezvényszervezőnek és a Hungi bérlőjének. Bár a legutóbbi talán nem is kéri a részét, ha a nézők-hallgatók esetleg rendelnek enni-innivalót.

A figyelemre méltó események van azonban egy sajtó-vetülete is, tulajdonképpen ez indokolja a tűnődésemet. A Délmagyarország című napilap online változatát olvasva bukkantam Puzsér Róbert fotójára. A digitális képgalérián egy sorozatban tíz fotó gördül le, ám ha a hirdettető az információját be akarja vésni az olvasók tudatába, akkor az úgynevezett mechanisztikus reklámot rendeli meg. Ami azt jelenti, hogy a lassanként mögöttünk hagyott hét minden napján többször is felbukkant Puzsér Róbert fényképe a szegedi újságban. Vajon A kultúra visszavág mérsékeltnek ígérkező bevételéből miként jön ki a reklámsorozat borsos ára? Egyszóval az érdekel, hogy hol itt az üzlet.

Futólag már említettem a Borgen című tévésorozatot. Akkor még „csak” húsz részt láttam belőle, most már túl vagyok a harmincadikon is. Az alkotói készülnek a negyedik szériára. Ott veszik föl a fonalat, hogy a főszereplő mit csinált a koalíciós kormány második embereként, külügyminiszterként.

Akik látták a teleregényt, A kijelölt túlélő című amerikai sorozathoz hasonlították. Abban is véletlenül lett Kiefer Sutherland az Egyesült Államok elnöke, ebben szintén véletlen segítette a miniszterelnöki székbe Sidse Babette Knudsent. Az a szövevényes történet a washingtoni Fehér Házban játszódik, ez a koppenhágai Christianborg-palotában. Az rengeteg pénzbe került, ez annak töredékébe. S mert a dán színészek nem rosszabbak az amerikai profiknál, a sorozatot világszerte nézhetőnek és elgondolkoztatónak tartják. A címben föltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy egy 43 ezer négyzetkilométernyi, öt és félmilliós ország is készíthet figyelemre méltó sorozatot. A siker nemcsak a pénzen múlik. Azon is, miként nyúlnak a témához.

Az a benyomásom, hogy a dán politikusok nem különbek a mieinknél. Marakodnak a koncért, azért a fránya hatalomért. A feszültség talán még nagyobb is, mert a Borgen rövidítésű palotában össze vannak zárva. Együtt mindhárom hatalmi ág, és hordozói kerülgetik egymást a zegzugos folyosókon. Kénytelenek tudomásul venni, hogy a hatalomgyakorlás a kompromisszumok művészete, ezért nem is azon törik a fejüket, miként szerezhetnék meg az abszolút hatalmat. Ez náluk a történelmi hagyományok miatt lehetetlen, ráadásul a politikát sokkal több nő csinálja, mint nálunk. Adottságuk a megegyezésre lehetőséget teremt arra, hogy a másik politikusban nem ellenséget látnak, hanem lehetséges koalíciós társat.

A Dánia jegyeit magán viselő képzeletbeli országban a hajdani miniszterelnök asszony úgy tér vissza a nagypolitikába, hogy felismeri: egykori pártja jobbra tolódott, és légüres tér keletkezett a mezőny közepén. A harmadik tíz rész azzal fejeződik be, hogy új pártjának fölajánlják a miniszterelnöki széket. Ez megkoronázná az ambiciózus hölgy pályafutását, némi töprengés után mégis megelégszik a külügyminiszteri beosztással. Csak kiegyenlítő szerepet játszhatna ugyanis két nagy párt között. Kérdés persze, hogy a hétévnyi kihagyás után forgatandó negyedik tíz részben megerősödik-e majd. Addig is elképzelem, vajon hasonló helyzetben a miniszterelnökünk beérné-e egy koalíciós kormány külügyminiszteri székével.     

Micsoda kérdés. Hát persze, hogy Felcsúton. Máskülönben miért építtetett volna stadiont a kert tövébe? Ráadásul még kisvasutat is biggyesztett hozzá..

Körülbelül így hangzana egy tájékozódásban korántsem jeleskedő civil álláspontja. Igen ám, csakhogy az érintett is megszólalt az ügyben. Pályakezdő politikus korában, 1989 decemberében interjút adott a Képes 7 című hetilapnak. Arra a kérdésre, hogy „Hol született, Székesfehérváron?” a válasza ez volt: „Nem. Alcsútdobozon. Aztán Felcsútra kerültem, ott nőttem fel.” Orbán Viktor még egyszer visszatért a témára: „Alcsútról, vagyis olyan átlagos dunántúli faluból származom.” (168 Óra, 1992. június 9.)

A lexikonok azonban másként tudják, Székesfehérvárt jelölik meg a szülőhelyeként. A két állítás között ellentmondás van, amely feloldható, ha abból indulunk ki, hogy a későbbi politikus várandós édesanyját Alcsútról vitték be a közeli megyeszékhely kórházába, és Székesfehérvárott hozta világra a fiúgyermekét. Ám ezt az ellentmondást a tájékoztatással foglalkozó szakembereknek kéne feloldaniuk, akik több százszor írják le a miniszterelnök nevét. Nem elég azt feltételezni, hogy az ország első emberének Felcsút csak a szülőfaluja lehet, ha stadionnal és kisvasúttal tisztelte meg.

Szerencsére akadtak olyan újságírók, akik Felcsútot csupán Orbán falujának, választott lakhelyének tartották. Például Bita Dániel, F. Tóth Benedek, Gomperz Tamás, Haszán Zoltán, Nagy N. Péter, Pető Péter, Rab László, Rónai Egon, Váncsa István és Veress Jenő. A nevüket azért írtam föl a fészbukos üzenőfalra, hogy szóba hozhassam az ellenpéldát is. A Népszava mai számában egy címes hír alatt ez olvasható: „Felcsút, Orbán Viktor szülőfaluja szintén egyedi döntéssel csaknem másfél milliárd forinthoz jutott a /turisztikai/ keretből.”

Lehetséges, hogy a patinás újság szerkesztői nem tudják, hol született a miniszterelnök, akit napjában tucatnyiszor emlegetnek? Azt hiszem, ennél rosszabb a helyzet. Az alábbi összeállításból kiderül, hogy hol tudják, hol nem tudják.

Felcsút egyetlen különlegessége, hogy ott született a miniszterelnök. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2014. október 10.)

Orbán faluja. (Haraszti Miklós volt SZDSZ-politikus Felcsútról, Népszava, 2016. december 23.)

A pénz Mészáros Lőrinc távozása után is aranyesőként hullik majd Orbán Viktor szülőfalujára. (Batka Zoltán újságíró Felcsútról, Népszava, 2018. április 25.)

Drukkerek járkáltak fel s alá a kétes népszerűségnek örvendő szülötteiről ismert község fő utcáján. (Hatos Szabolcs sportújságíró Felcsútról, Népszava, 2018. május 7.)

Felcsút Orbán Viktor faluja. (Nagy N. Péter újságíró, Népszava, 2019. március 9.)

A Borgen című dán tévésorozatban egy politikusnő sorsa tárul föl. De a főszereplő mellett kibontakozik a két legközelebbi munkatársé is. Az egyik a miniszterelnököt szolgálja, a másik ugyanőt, ám a bukás utáni visszakapaszkodásban. A harminc körüli kommunikátorok összeszűrik a levet, majd szétválnak, és felváltva nevelik a gyereküket. Két veszekedés közben pedig gyakorolják a szpindoktorság elgondolkoztató mesterségét.

A spin ugyebár azt jelenti, hogy csúsztat, ferdit, fon, perdít, pörget, sodor, sző. A doktort nem részletezem. A kettő együtt a világhálón megihlette egy értelmezési verseny résztvevőit. Íme: hírbűvész, hírfényező, hírszobrász, informázó, médiakozmetikus, sajtómágus, sajtósebész, szószóró. Érzékelhető, hogy az alkalmazott (funkcionális) tevékenységben akadnak ellenszenves és rokonszenves mozzanatok. A tévésorozat magyar fordítója a hírkozmetikus kifejezést használta. Megkérdeztem Mariannát, a környék legcsinosabb kozmetikusát, vajon ő miként írná körül a mesterségét. Nem beszélt a bőrhibákról, az eldugult faggyúmirigyekről, a sárgálló mitesszerekről és az illatozó kenőcsökről. Azt válaszolta, hogy aki bejön hozzá, az szebben menjen ki.

Igen ám, csakhogy a kommunikációs szakembertől többet vár a politikus alkalmazó, mint azt, hogy szépítse a nyilvánosság fórumain. Azt is, hogy óvja a nyilvánosság képviselőitől, azoktól a fránya újságíróktól. De leginkább azt, hogy befolyásolja a nyilvánosságot. E zsánerben két szélsőséges típust ismerhettünk meg. Az egyik Havas Henrik volt, a hatnapos államtitkár, aki azért szakított a hírkozmetikussággal, mert az újságírást akarta képviselni a kormányban, holott a miniszterelnök (Horn Gyula) azt várta tőle, hogy a kormány érdekeit képviselje az újságírók körében. A másik hírkozmetikus, Habony Árpád a miniszterelnök (Orbán Viktor) érdekeit képviseli a nyilvánosságban, holott az is dolga volna, hogy figyelembe vegye az újságírók szempontjait. Vajon mi a hiteles, kiegyensúlyozott szpindoktorság titka?

Egyszer adódott alkalom arra, hogy tapasztalatokat szerezzek az érdemi válaszhoz. A Parlament zegzugos épületében több munkahelyiségen kellett keresztülmenni, és azt vettem észre, hogy minden asztalon számítógép rejlik a rá húzott köpeny alatt. Menet közben végigsimítottam a szürke műanyagot, és poros lett az ujjam. Mire eljutottam a potenciális alkalmazó szobájához, már eldöntöttem, hogy élek-e a lehetőséggel.    

Gőgicsél-e a Telex? Az előbbi mondat igei állítmányának van rosszindulatú jelentése is, e sorok írója azonban abból indul ki, amit tegnap este mondott az ATV stúdiójában a Telex.hu főszerkesztője. Munk Veronika szerint az exindexesek alig néhány napos vállalkozása „Csecsemő portál.” Médiatanárként több diplomamunkát is figyelemmel kísérhettem, amelyek kismama szerzői a csecsemőik kommunikációját figyelték meg, és foglalták meglepően érdekes rendszerbe.

Környezetemben sok a velem egyívású újságíró-szerkesztő, és több idős nemzedéktársamtól hallottam némi fanyalgást. Mondván, hogy a Telexben indexes vonások fedezhetőek föl. De az isten szerelmére, ha a harmincas újságírók közül a legtöbbnek az Index volt az első munkahelye, vajon másféle tapasztalatot vihettek volna magukkal a mostani munkahelyükre? Az Index-hagyományok és az új elképzelések arányát egyelőre inkább nem saccolnám meg. Az viszont már most is érzékelhető, hogy a tartalom hatásos színben tűnik fel. A fiatal alapítók a legősibb megoldáshoz folyamodtak: a színskála két végpontján álló fehéret és feketét illesztették össze.

Fehér alapon fekete betűk - a kontraszthatás folytán ennél olvashatóbb nincs is. A lehető legegyszerűbb és leghatásosabb rendszerbe kavart persze a digitálisan előállítható színek tömkelege, néhány száz árnyalat. Amiben rendet teremtett az operatőrök, jelmez- és díszlettervezők felkészítésére írt tankönyv. Kár, hogy ez elkerülte a rendszergazdák figyelmét, és a kavalkádból leginkább „művészi” megoldások születtek. Ennek következtében például a Mérce.hu-n legkevésbé a szerzők neve olvasható. Ez azért kínos, mert olyan portálról van szó, amely társadalomtudományilag felkészült nemzedék gondolatait adja közre. A félresikerült színvilág azonban megakadályoz bennünket abban, hogy a megjegyzésre érdemes szerzők nevét kisilabizáljuk.

Az ellentmondásos jelenségnek van papírra nyomtatott változata is. Többen kérték számon rajtam, miért nem írok a nemrégiben alapított Jelen című hetilapról. Hát csak azért nem, mert a szakmában közismert munkatársai vannak, akiket nagyra becsülök, de a csiricsáré színvilág nem teszi lehetővé, hogy a keresztnevüket elolvassuk. Az alapítók olyan dizájnert fogtak ki, aki pechünkre a pasztellszínekből az egymáshoz közel állókat hozta össze. A Mércével és a Jelennel ellentétben a Telex csecsemő még ugyan, de fiatal szülei egyszerű, ízléses ruhácskába öltöztették. Jól mutat.         

Fürjes Balázs nem tartozik a betonfejű mamelukok közé. A Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár átlagosnál értelmesebb kormánypárti politikus, hajlamos egyéni színekkel élénkíteni a központi vonalvezetést. A múlt héten interjút adott két rivális szerkesztőségnek. Ezzel ugyan felrúgott egy íratlan szabályt, lehetőséget teremtett azonban az Index és a Telex összehasonlítására.

Szeptember 28-án jelent meg a telexes beszélgetés az Indexből kivált újságírók portálján, ma reggel látott napvilágot a másik Fürjes-interjú az új munkatársakkal dolgozó régi Index digitális felületén. Az a különbség a két beszélgetés között, hogy amit a telexes újságíró firtatott, azt az Index kormánypárti sajtóból érkezett munkatársa lágyabban, megértőbben hozott szóba. Nem kerülte a húzós kérdéseket, de beérte a válaszokkal, nem feszegette a közben fölmerült ellentmondásokat. Az exindexes Telex.hu az érdesebb, az Index,hu az engedékenyebb kérdezési kultúrát képviselte. Mindkettőnek van hagyománya a közelmúlt hazai újságírásában.

Amikor még a megyei sajtó külföldi cégek kezében volt, üzleti okból a tulajdonosok nem akarták beleártani magukat a magyar belpolitikába. Távolságtartásuk abban is megnyilvánult, hogy ha közéleti személyiség érkezett a megyébe, a főszerkesztő olyan újságírót kért föl a kérdezésre, akinek a világnézete közel állt a vendégéhez. Ha például Fejér megye szülöttje, Orbán Viktor látogatott haza, akkor vagy a volt középiskolai osztálytársa, vagy pedig egy Felcsútról ismerős újságírónő kérdezte. Szakmailag mindketten felkészültek, de nem okoztak fejtörést a fővárosból érkező politikusnak.

A megyei lapoknál úgynevezett ökumenikus szerkesztőség alakult ki. A kisebb példányszámú újságoktól egy szociálliberális és egy konzervatív értékrendű újságíró kérdezett, a nagyobbaktól egy szoci, egy liberális, egy fideszes meg egy jobbikos. A megye egyetlen napilapja nem engedhette meg magának, hogy lemondjon az olvasók másik részéről. Ezzel gyökeresen ellentétes volt az országos napilapok gyakorlata. Összegyűjtötték a hasonló szemléletű újságírókat, ahogy a szakirodalomban mondják: politikailag tömbösödtek, és ezzel óhatatlanul lemondtak azokról az olvasókról, akik más nézetrendszerhez vonzódtak.

Az (új) Index mintha az ökumenikus szerkesztési gyakorlatra váltott volna. Arra a modellre, melyet a külföldi üzletemberektől visszavásárolt megyei sajtó kormány közeli tulajdonosai megszüntettek. Szerzeményeiket politikailag tömbösítették.