A legutóbbi napokban Szijjártó Péter stadionozott, Pokorni Zoltán járványozott, Fürjes Balázs karácsonyozott, Balázs Péter orbánozott, Lendvai Ildikó színiegyetemezett, Donáth Anna jogállamozott, Puzsér Róbert pedig bajnaizott. Lefülelt mondatok.

A stadionszékek 17 százalékán ül néző. (Muszbek Mihály sport-közgazdász, 24.hu, szeptember 27.)

A hatalom igyekszik mindent a saját képére alakítani, miközben a sokszínűség védelmezőjének állítja be magát. (Kovalik Balázs rendező, hvg.hu, szeptember 28.)

Egy üveg jó pezsgőben szívesen fogadok, hogy Karácsony miniszterelnök-jelölt lesz. (Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár, Telex.hu, szeptember 28.)

Orbán Viktor egyre szűkebb gondolati körben mozog. (Balázs Péter volt külügyminiszter, ATV, szeptember 29.)

Magas beosztásban lévő pszichopaták egy ezredest állítottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjának a helyére. (Lévai Júlia újságíró, Facebook.com, szeptember 29.)

Fegyvernem: színházművészet. (Rab László újságíró, Facebook.com, szeptember 30.)

A művészet halála nem a gyűlölet, hanem az unalom. (Lackfi János író, Klubrádió, szeptember 30.)

Jelentés a fióknak. (Donáth Anna Momentum-politikus az uniós tagállamok jogállami helyzetéről készített elemzésről, ATV, szeptember 30.)

Fekete-Győr Andrást is támadják - mondta Fekete-Győr András. Rossz jel. Legutóbb Torgyán József beszélt így Torgyán Józsefről. (Révbíró Tamás műfordító, Facebook.com, szeptember 30.)

Ez az állandó negatívkodás. (Szijjártó Péter külügyminiszter Muszbek Mihályról és a többi „bukott sport-közgazdászról”, Debrecen TV, szeptember 30.)

Támogatóink az évek során 700 millió forintot költöttek el a két médiumra. (Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a Klubrádióról és a 168 Óráról, hvg.hu, szeptember 30.)

Magyarország lefagyott ország. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, szeptember 30.)

Az egyetem köztársaság az államon belül. (Fleck Zoltán jogszociológus, Magyar Narancs, október 1.)

Gépesített lövészkancellár. (Tamás Gáspár Miklós filozófus a Színház- és Filmművészeti Egyetem újdonsült adminisztratív vezetőjéről, Szarka Gábor ezredesről, 444.hu, október 1.)

Hirtelen minden van - kivéve az autonómiát. (Rangos Katalin újságíró a Színház- és Filmművészeti Egyetem kétszeresére növelt költségvetéséről, ATV, október 1.)

Ilyen tendenciában gyorsvonatként rohanunk a vesztünkbe. (Jakab Ferenc pécsi virológus a koronavírus-járvány második hullámáról, portfolio.hu, október 1.)

Járványveszélyben hatalom nincs, csak kötelesség. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, Magyar Nemzet Online, október 2.)

Túl kell lépni rajta, s nem megtérni hozzá. (Puzsér Róbert publicista Bajnai Gordonról, Magyar Hang, október 2.)

Néhány új társam a gombfocicsapatomban is szerepelt. (Lisztes Krisztián volt válogatott labdarúgó a Fradiba kerülésről, Magyar Nemzet, október 3.)

 A kormány szintet lépett. Már nemigen hívhatja vissza derék katonáit. (Lendvai Ildikó szocialista politikus a Színház- és Filmművészeti Egyetem bevételéről, Népszava, október 3.)

A nagyság nem méret kérdése. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, október 4.)

Henry Kissinger belépett a terembe, és így szólt a rá váró újságírókhoz: „Uraim! Kinek van kérdése a válaszaimra?” Azért hoztam a példát, mert a veterán amerikai politikus nemcsak külügyminiszter volt, hanem történész is. Márpedig néhány száz interjút készítő újságíróként azt tapasztaltam, hogy a tudósok örülnek, ha kérdésekkel billentik ki őket a megszokott, unalomig ismert gondolati kerékvágásból, a politikusok viszont ódzkodnak azoktól a fránya kérdésektől.

Talán azért, mert nem érzik magukat elég felkészültnek az adott témakörben. Vagy csak több titkolnivalójuk van, mint a tudósoknak? Mindenesetre Kissinger cinikus kijelentése arról árulkodik, hogy a politikusok nemcsak nálunk tartják szükséges rossznak az újságírókat. Hajlamosak zokon venni, ha kínos helyzetbe hozzák őket. Világnézeti szempontból azért nem különböztetném meg az ilyen vagy olyan párti politikusokat, mert mindegyikük képes arra, hogy lekezelje az újságírókat, kérdéseiket lepöckölje az asztalról.

Ezt érzékelteti a bejegyzés után olvasható összeállítás is, amelyet a mögöttünk hagyott három évtized terméséből szemelgettem. Van azonban valami, ami az átlagosnál is komorabb színben tünteti föl a legutóbbi évtizedben nyilatkozó politikusokat. Sikerült beszűkíteniük a nyilvánosságot, ismét beszélhetünk első (hivatalos) és második (a hatalom szempontjából elhanyagolható) nyilvánosságról. Ebben a felállásban a hatalom emberei elkényelmesedtek, a kormánypárti sajtóban dolgozó újságírók pedig elbátortalanodtak, elgyávultak. Talán már észre sem veszik, hogy mikrofonállvánnyá merevedtek.

A 2002-es választás kampányában Orbán Viktor számára létkérdés volt, hogy minél több szavazóra tegyen szert. Épp Szarvasra igyekezett avatni valamit, és kommunikációs munkatársa felhívta a Békés Megyei Hírlap főszerkesztőjét, kérvén, ugyan üljön már be a szolgálati gépkocsiba, és hajtson Tiszaugig. Ott átülhetne a miniszterelnök autójába, és Szarvasig készíthetne vele egy exkluzív interjút. Ma reggel pedig, a Magyar Rádió stúdiójában Katalin így fordult a miniszterelnökhöz: „Két dolgot szeretnék még szóba hozni, ha lehet.”

Az a benyomásom, hogy a legutóbbi évtizedben a hatalmon lévők azért minősítik a szokásosnál is gyakrabban az újságírói kérdéseket, mert megszokták az iménti idézetből kisejlő magatartásformát. S ha olykor átlépnek az elsőből a második nyilvánosságba, akkor meglepődnek, és rossznak minősítik azokat a fránya kérdéseket..

Tíz mondat a kérdéshez        

Szerintem rossz a kérdésed. (Czupi Gyula MDF-politikus, Kanizsa, 1989. október 27.)

Rossznak tartom a kérdést. (Csengey Dénes MDF-politikus, Népszabadság, 1990. június 25.)

Rosszindulatú a kérdése. (L. Simon László kulturális államtitkár, Népszava, 2012. július 17.)

Már a kérdésfeltevés is rossz. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, Népszava, 2012. szeptember 19.)

Rossz a kérdés. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, FN24.hu, 2013. február 28.)

Rossz a közelítés. (Kovács Zoltán kormány-szóvivő, ATV, 2015. november 26.)

Rossz kérdésre csak rossz választ lehet adni. (Tóbiás József szocialista politikus, ATV, 2016. május 9.)

Nem akarom megbántani, de rossz a kérdés. (Harrach Péter KDNP-politikus, Index.hu, 2016. május 13.)

Rossz a kérdés. (Juhász Péter Együtt-politikus, Hír TV, 2017. május 17.)

Rossz a kérdése. (Varga Judit igazságügyi miniszter, ATV, 2020. szeptember 25.)

Tegnap a megyei lapok online kiadása terjedelmes összeállítással indult. A címe ez volt: „Folytatódik a baloldal valódi arcát megmutató kispesti történet (videó)”.

Nemrégiben felbukkant a Magyar Nemzet hasábjain egy alkalmi sofőr. Arccal és névvel vállalta, hogy ő fuvarozta a kispesti polgármester bizalmi köréhez tartozó férfiakat, ha némi bulizás után nem akartak volán mögé ülni. A kormánypárti napilap nem auditáltatja (hitelesítteti) a nyomdai példányok számát, ami arra utal, hogy kevesen olvassák. De most, hogy a sofőri élménybeszámoló átkerült a megyei sajtóba. a mintegy 300 ezer példány meg a digitális változat másfél milliós olvasottságát már érdemes komolyan venni. A kispesti sztori óhatatlanul beivódik a köztudatba.

Tavaly ilyenkor robbant ki a Borkai-botrány, s hogy a győri polgármester adriai jachtozását ellensúlyozhassa a kormánypárti sajtó, bedobta a kispesti polgármester ügyét. Amiről szintén készült egy videófelvétel, amely azonban nélkülözte a szexuális szálat. Nem is váltott ki felfokozott érdeklődést. Az MSZP-nek sikerült jegelnie a történetet. Kiállt az embere mellett, aki azóta a kerületi képviselőtestületben eltorlaszolta egy vizsgálóbizottság útját. Ha tavaly a szocialisták távol tartják magukat a polgármesterüktől, most aligha robban az ellenzék fejére az immár szexuális szállal is kiegészített sztori.

A 2010 óta ellenzékbe szorult MSZP-nek eddig egy korrupciós ügye járta be a nyilvánosság fórumait. Az elnökhelyettes Simon Gáboré, akit 2014 februárjában, a választási kampány közeledtével tartóztattak le. Mindmáig lezáratlan ügyéhez csatlakozik az úgynevezett Gajda-ügy. Mintha az Állami Számvevőszék és az ellenzéki frakciókat meg képviselőket büntetgető Kövér László „jóvoltából” rendszeresen megrövidített pártok hajlamosak volnának erőforrás-gyűjtésbe kezdeni. A választási kampányok ugyanis mértékadó becslések szerint a hivatalosan elkölthető pénz tízszeresét kóstálják.

Talán nem teljesen valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy a szocialista vezetők azért álltak ki a kispesti emberük mellett, mert esetleg akadnak olyan ellenzéki polgármesterek, akik a pártjuknak is segítenek az erőforrás-gyűjtésben. Nem növelné a közös fellépésre készülő ellenzék 2022-es esélyeit, ha kiderülne, hogy döntési helyzetbe került politikusai a korrupció sajátosan ellenzéki válfaját művelik. Úgy teremtik elő a választási kampány plusz költségeit, ha bizalmi embereiknek megengedik, hogy a saját zsebükre is dolgozzanak.  

Csaknem három évtizedig tanítottam újságírással kacérkodó fiatalokat, és nem vettem észre tehetségbeli különbséget a fővárosi meg a vidéki diákok között. Van némi fogalmam a szakmai utánpótlásról, ezzel magyarázható, hogy elismeréssel adózom a néhai Demján Sándor kezdeményezésének. A milliárdos üzletember öt kategóriába sorolta a lehetséges junior prímákat, és a szárnyukat próbálgató újságírók istápolását a KAVOSZ Zrt-re bízta.

A Széchenyi kártyával foglalatoskodó vállalkozásfejlesztési cég a jelek szerint vállalkozásnak tekinti a nyilvánosság fórumait is. A szerkesztőségeket felkérte, hogy a munkatársak közül harminc alattiakat javasoljanak. Nemrégiben hat kitüntetett vette át a díjat, vele együtt a fejenkénti nettó kétmillió forintot. Gratulálok Bánáti Annának a Forbes szerkesztőségéből, Haraszti Nikolettnek a Duna TV-ből, Oláh Dávidnak a Mandinerből, Pásztor Roxánának a portfolio.hu-ból és Török Rékának az ATV-ből. A hatodik bizonyos mértékig kakukkfiókának tekinthető.

Gazsó Orsolya „függetlennek” nevezi magát, ami szabadúszót jelent. Vajdasági lány, a szegedi egyetemen szerzett kommunikációs diplomát, szakdolgozatát a múzeumokról írta, és ma már budapesti szerkesztőségeknek dolgozik. Egyébként a többi díjazottnál se zárom ki a vidékről indulást, bár valamennyien fővárosi médiumok munkatársai. S mert a sajátos válogatást nem először vettem észre, aligha lepődnék meg, ha kiderülne, hogy több évre visszamenőleg egyetlen vidéki szerkesztőségben dolgozó tehetség sem akadt a díjazottak között.

Ezt azért furcsállom, mert egy korcsoporttal lejjebb, a főiskolások és egyetemisták körében a Junior Prima-jelenség ellenkezőjét tapasztaltam. Az amerikai újságírás megújítójáról, Joseph Pulitzerről a szülővárosa alapított ifjúsági díjat, és Makón a vidéki felsőoktatási intézmények hallgatói arattak. Akiket az ottani zsűri elismerésre méltatott, azok most még nem érték el a harmincat. Vagy az történt velük, hogy elfelejtettek írni, vagy pedig szakmailag fejlődtek ugyan, de a KAVOSZ Zrt nem kérte föl a szerkesztőségüket, hogy javasolja őket prímának.

Nem térnék ki a fővárosi zsűri összetételére, mert maga a jelenség úgy foglalható össze, hogy a bírálók személye változott ugyan, de a budapesti díjazottak kizárólagossága változatlan maradt. Mintha a Junior Prima sajtó-tagozatában sikerült volna valamit nagyon elszúrni, ennek okát azonban nem nekem kell megmagyarázni.         

Erre a kérdésre igyekezett válaszolni M. László Ferenc a Népszava mai számában. A patinás napilapnak hasznára válik, hogy van olyan munkatársa, aki a nyilvánosság összefüggéseivel foglalkozik. Azt firtatta, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány miként szedett össze tavaly 1,44 milliárd (1440 millió) forintnyi veszteséget. Dicsérhetném a szakújságíró részletes áttekintését, de most inkább egy keretes anyagról tűnődnék. Az úgynevezett box a cikkek ama része, melyben a szerző témához tartozó, de kevésbé fontos összefüggést világít meg.

Ezt írta a KESMÁ-ról: „Ez az az alapítvány, amit 2018-ban hoztak létre, s amelynek az összes fideszes kötődésű médiavállalkozó - így Mészáros, a néhai Andy Vajna, Habony Árpád, Schmidt Mária, Tombor András - felajánlotta az addig felvásárolt vagy alapított orgánumát.” Ez közismert feltételezés. Arra való toposz, hogy elhiggyük: az említett milliárdosok hazafiúi buzgalomból cselekedtek. Bocsánatos vétek, ha ezt elhiszi egy jó tollú kulturális újságíró, aki ma már inkább a bridzsnek hódol. Vagy egy filozófus, aki remek publicisztikákat ír, de hivatásszerűen ő sem foglalkozik a médiával. Ám ha egy szakújságíró veszi készpénznek, az már elgondolkoztató. Van ugyanis egy olyan szál, amely okot ad a gyanakvásra.

Andy Vajna a halála előtti utolsó interjúban beszélt arról, miként ’ajánlotta fel’ sajtó-portfólióját a KESMA tulajdonát működtető cégnek. Íme: „Én a Mediaworkstől kaptam egy ajánlatot a Lapcomra. Mivel én ezt üzleti vállalkozásnak tekintem, a felkínált összeget néztem, ami megfelelő volt ahhoz, hogy eladjam.” (Index.hu, 2018.12.10.) Gazdasági újságírók 6,16 milliárd forintra becsülték a Lapcom piaci értékét. Ha Vajna elégedett volt a felajánlott összeggel, akkor aligha kaphatott ennél kevesebbet. Ettől persze Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Schmidt Mária és Tombor András még önként és ingyen is megválhatott a médiumaitól.

Nehéz ugyan éppen róluk elképzelni, hogy abban a helyzetben nem üzletemberként viselkedtek, de üsse kő, maradjunk csak Vajnánál. A KESMÁ-t 2018. szeptember 11-én 20 millió forintnyi alaptőkével hozta létre Liszkay Gábor ügyvéd, a miniszterelnök egyik bizalmi embere. Vajon ebből a pénzből néhány hét múlva hogyan fizetett Andy Vajnának 6000 millió forint körüli összeget? Ki hitelezte neki a különbözetet, és miből? Lehetséges, hogy itt az igazi válasz arra is, vajon egy évvel később a nonprofit alapítvány miként hozhatta össze azt a fránya veszteséget?     

A nap egyik híre volt tegnap, hogy az MSZP toborozni kezdte a számlálóbiztosokat a 2022-es választásra. Figyelemre méltó hír, az ellenzék ilyen korán még soha nem készült az országgyűlési voksolásra. Beszélgetett is róla néhány percig az ATV stúdiójában Molnár Gyula szocialista politikus, Dávid Ferenc, a DK gazdasági tanácsadója és Nemes Balázs, a Momentum szóvivője. Egyetértettek abban, hogy a közös fellépésre készülő pártok keresztet vethetnek a következő országgyűlési választásra, ha nem küldenek minden szavazókörbe legalább egy számlálóbiztost.

Bár Molnár Gyula szerint nem könnyű „11 ezer öt- vagy hatszáz” kört megtölteni ellenőrökkel. Úgy emlékezett, hogy 2018-ban a „Jobbiknak volt 7 és félezer” számlálóbiztosa, „nekünk 6 ezer és valamennyi, a DK-nak három-négyezer”. Majd a Momentum szóvivőjére mutatott: „Ti akkor még…” De közbeszólt a műsorvezető Krug Emília, és már sosem tudjuk meg, mit akart mondani az MSZP volt elnöke a fiatal politikusnak, aki egyébként bevitte a vitába ’18-ban szerzett baranyai tapasztalatait.

Nem várható el a politikusoktól, hogy egy rögtönzött eszmecserében hiteles adatokkal kecsegtessenek bennünket. Utólag azonban érdemes néhány összefüggést tisztázni. A Nemzeti Választási Bizottság adatai szerint 2018-ban 10277 szavazókör volt országszerte, és minden párt(szövetség) két-két számlálóbiztossal képviseltethette magát. Elvileg minden párt 20554 delegátussal ellenőrizhette volna a voksolást. Eme lehetőséggel csupán a Fidesz-KDNP szövetség élt, amely sajtótudósítások szerint 20 ezer aktivistával vágott neki a kampánynak. A szavazókörökbe 15748 számlálóbiztosa jutott el, a körök 76,8 százalékába. Minden négy közül háromba.

Az ellenzéki pártok közül az MSZP-Párbeszéd szövetség erejéből 5642 delegátusra telt, a DK-nak 2198-ra, az LMP-nek 463-ra, az Együttnek 221-re, a Momentumnak 39-re, a Munkáspárnak 17-re és a Kutyapártnak 16-ra. Összesen 8596-tal képviseltették magukat, ez úgy 60 százaléka volt a politikai ellenfél szervezettségének. Az ellenzéki küldöttek a szavazókörök 41,9 százalékába jutottak el - ha eljutottak. Molnár Gyula tegnap utalt arra, hogy akadtak budapesti és más városi körök, ahol a szervezetlenség következtében négy-öt ellenzéki delegátus is üldögélt, a a kistelepülésiekben viszont egy sem. Ezzel magyarázta, hogy amelyik szavazókörben nem volt ellenzéki számlálóbiztos, ott a két kormánypárt az átlagosnál 10 százalékkal több voksot „szerzett”.         

A neves történetíró mellszobrát ott avatták föl, ahol van egy kiszögellés. Vagy inkább beszögellés, ha Újlipótváros főutcája felől nézzük a magas házak árnyékéban megbúvó zöld szigetecskét. Az ivókút előtt egy múlt századból itt felejtett, dohánybarnára festett faházikó, amelyben hajdan újságokat árultak. A múlt héten láttam, hogy a szobor már a helyén van, de ponyvával takarták be, és fekete szigszalaggal tekerték körbe.

Miközben tegnap délelőtt hallgattam a kerületi polgármestert, megelevenedett előttem egy kép. A magas, egyenes tartású, kifogástalan öltözékű, „három lábon járó” (sétapálcára támaszkodó) öregúr a Pozsonyi 32-ből elindul az egészségügyi sétára. Ha Újpest felé halad, óhatatlanul elmegy a terecske előtt, talán még kortyol is az ivókút hűs vizéből. A mellszobor - Lelkes Márk alkotása - jó, emlékeztet Nemeskürty Istvánra, akiről 1989-ben megjelent egy könyvem. Most pedig felötlött egy mozzanat, amelyet elfelejtettem beleírni. Az olvasó tekintheti akár kései felismerésnek is.    

Ahogy majd’ mindenki emlegette, Nemeskürty Tanár Úr a múlt század nyolcvanas éveiben már túl volt három legjelentősebb könyvén. A mohácsi vereséget, a világosi fegyverletételt és a doni katasztrófát járta körül. Trilógiája nagy visszhangot keltett, bár a nyolcvanas évek elején már ama történészek is megbékéltek vele, akik elől elírta a témájukat. Ekkor írt forgatókönyvet Bessenyei Ferencnek. Talán leghősibb alkatú színészünk már megjelenítette a Magyar Televízió képernyőjén Kossuth Lajost, Széchenyi Istvánt és Görgey Artúrt. 1981-ben a hozzájuk képest ismeretlen Alapy Gáspár szerepe várt rá.

A komáromi polgármesteré, aki ezt vallotta: „Én esküt tettem rá, hogy minden polgár ügyét egyformán szolgálom.” Esküjét komolyan is vette. 1944 tavaszán nyilvánosan tiltakozott a zsidók gettóba zárása, majd a bevagonírozása ellen. Benyújtotta a lemondását. Amidőn pedig ősszel a nyilasok átvették a hatalmat, letartóztatták, és a dachaui koncentrációs táborban halt meg. Mindezt tudtam róla, arról azonban csak jóval később, a digitalizált Komárommegyei Hírlap olvasása közben szereztem tudomást, hogy 1934. november 21-én ravatalozták fel Nemeskürty Dezső vezérkari őrnagyot, és a temetésen Alapy Gáspár kormány-főtanácsos képviselte a hivatalos Magyarországot.

A béke szigete című tévéjáték írója tehát a család régi ismerősét örökítette meg. Kilenc és fél évesen ismerte meg, az apja sírjánál.      

1997 elején halt meg, és ahogy telik az idő, mintha egyre ritkábban beszélnének róla. Ezért örültem Szederkényi Júlia filmjének, amelyben azt a feladatot kaptam, hogy jellemezzem a benne rejlő publicistát. Az emlékműsort három középiskolai osztálytársam figyelmébe ajánlottam, akik a mérnökség alkotóbb részét művelték. Vajon miként vélekednek egy közíró alkotásairól?

Az éjszakai ismétlés megtekintését a Kaliforniában élő Tibornak javasoltam. Elvégre a Duna World-öt azért hozták létre, hogy ő is nézhessen magyar tévéműsorokat. Azt válaszolta, hogy nem jutott rá ideje, mert a kilencórányi időeltolódás miatt a sugárzás idején indul munkába. Azt már én fűzöm hozzá, hogy repülőgép-alkatrészeket tervez. Vagy nagyon szereti a munkáját, vagy hetvenen túl is jól jön neki a nyugdíj-kiegészítés.

Laci volt a legjobb matematikus az osztályban, ő a szellőztető berendezésekre szakosodott. Nyugdíjasként is fúr-farag a pestszentlőrinci ház udvarán felállított fáskamrában. Elaludt a film közepén, de számítógépe fölvette az adást, és utólag megnézte a másik felét is. Sokallotta a szállongó madarakat. Amiben van némi igazság, Bulcsu azonban hónapokig tanulmányozta a rózsadombi erkélyén megtelepedett rákoshegyi galamb életét. A sorsában ismert a magáéra. Ezt tudták az Élet és Irodalom akkori olvasói a Jelenségek című, nagy visszhangot kiváltó rovatából.

A harmadik osztálytársam Kecskeméten él, és mezőgazdasági gépeket tervezett. Ő nem aludt el. Szerinte azért sikerült a film, mert bemutatott egy embert, aki nem barátkozott a hatalommal, ezért nem is számíthatott hivatalos elismerésre. Az a benyomásom, hogy Menyus ragadta meg a lényeget. Az írótársak többször fölterjesztették Bulcsút a Kossuth-díjra, Aczél György, a korabeli kultúrpolitika irányítója azonban mindig kihúzta. Ezt ellensúlyozták az írók, amidőn Bulcsu halála után megszavazták neki az alternatív és posztumusz Kossuth-díjat.

Másfél évtizedig szerkeszthettem a cikkeit. Engem nem beszélt rá az emlékfilm, hogy olvassam az írásait. Amidőn kisebb lakásba költöztem, és a házi könyvtár nagyobbik részét fölajánlottam egy művészeti szakközépiskolának, Bertha Bulcsu dedikált köteteit megtartottam. Ha föllapozom őket, hallom a hangját. A „vazsi” tájszólását, a rövidre fogott i-jeit meg u-jait. A filmről írott bejegyzésemet néhány napja csaknem háromezren olvasták. Úgy látszik, ők sem felejtették el a rendszerváltás előtti sajtó egyik legjelentősebb publicistáját.                    

A legutóbbi napokban Orbán Viktor gyurcsányozott és sorosozott, Jakab Péter és Váncsa István orbánozott, Bajnai Gordon visszatért, Vona Gábor nem tért vissza, de ügyezett, Dzsudzsák Balázs szurkolózott, Esztergályos Cecília pedig rónaizott. Lefülelt mondatok.

A többszörösen bukott baloldal vezére Gyurcsány Ferenc, ifjúsági szervezete a Momentum, dollármilliárdos szponzora pedig Soros György. (Orbán Viktor miniszterelnök összefoglalója, Magyar Nemzet, szeptember 21.)

Miniszterelnök úr, képzelje magát tábornoknak, csak ne lopja el a lőszert! (Jakab Péter Jobbik-politikus a parlamentben, atv.hu, szeptember 21.)

A kultúrharc fontos része, hogy ki állíthat föl tabukat. (L. Simon László Fidesz-politikus, M5, szeptember 22.)

Nagyon vágyom egy igazi, nemzeti baloldali pártra. (Gajdics Ottó újságíró, Azonnali.hu, szeptember 22.)

Az ellenzéki koalíciót nem az elvek tartják össze, hanem a kormány gyűlölete. (Gerő András történész, Origo.hu, szeptember 22.)

Egy ország sincs biztonságban, amíg minden ország nincs biztonságban. (Dr. Jakab Zsuzsanna orvos, az Egészségügyi Világszervezet főigazgató-helyettese a koronavírus-járványról, Klubrádió, szeptember 22.)

A rosszindulatú szurkolók sajnos a pénzzel kötik össze a pályafutásom. (Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó, Hajdú Online, szeptember 22.)

Dzsudzsák Balázs nem futotta be azt a karriert, amelyre hivatva volt. (Thury Gábor újságíró, Nemzeti Sport Online, szeptember 23.)

Öt párt akarja leváltani a kormányt, ebből három a halálán van. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, szeptember 23.)

Sajnos az ellenzék képtelen arra, hogy minden választókörzetbe küldjön valakit. (Tóth Zoltán választási szakértő, Népszava, szeptember 23.)

Csak annyira vagyunk erősek, mint a leggyengébb. (Dr. Cseh Katalin orvos, a Momentum Európa-parlamenti képviselője a világjárványról, ATV, szeptember 24.)

Mindannyiunkat úgy darálnak be, mint most őket. (Száger Zsuzsa rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóiról, Magyar Narancs, szeptember 24.)

Ideológiai megfontolásból bevonult egy éhes horda. (Schilling Árpád rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, 24.hu, szeptember 25.)

Több mint tíz éve már, hogy mindenestül lenyúlt egy európai országot. (Váncsa István publicista Orbán Viktorról, Élet és Irodalom, szeptember 25.)

A kormány lélegeztetőgépen tartja az egészségügyet. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, szeptember 25.)

Még van idő visszahívni a harci kutyákat. (Apáti Bence publicista a harcias ellenzékről, Magyar Nemzet, szeptember 26.)

A demokrácia őrkutyáinak zömét a sintérek befogták. (Tamás Ervin újságíró a hazai nyilvánosságról, Népszava, szeptember 26.)

A kutyák utazási bérlete drágább, mint a diákoké. (Mihalik Enikő manöken, Klubrádió, szeptember 26.)

Tegnap azért nem tudtam magát nézni, mert magamat néztem. (Esztergályos Cecília színésznő Rónai Egon műsorvezetőnek, ATV, szeptember 26.)

A nagy kutyáknak gazdájuk van, a tacskóknak személyzetük. (Asperján György író, Facebook.com, szeptember 27.)

Ne igyatok a propaganda dögkútjából! (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Facebook.com, szeptember 27.)

Tamás Ervint négy és fél évtizede ismerem, még szegedi tudósító korából. Aztán átkerült Pécsre, és amit lapjában, a Népszabadságban nem közölhetett, azt nekünk küldte, az ÉS szerkesztőségébe. 12 év múltán került vissza a fővárosba, és korosodván több lett az állítása, mint a kérdése. Így lett riporterből publicista, a legjobbak egyike. Tegnap megjelent írásában a sajtó helyzetét tekintette át. Üdv a Klubban című cikkéből két mozzanatot emelnék ki, egyiket az egyetértés, másikat a továbbgondolás szándékával.

Mondandóját a saját szavaival foglalom össze: „A demokrácia őrkutyáinak zömét a sintérek befogták.” (Népszava, 20.09.26.) Az őrkutya kifejezés nem azt jelenti, hogy az újságírók fenyegetik a demokráciát, hanem hogy vigyázzák. Kár, hogy a szerző kettős birtokviszonyt használ, mert úgy olvasmányosabb, egyértelműbb lett volna a szöveg, hogy a demokrácia őrkutyáit befogták a sintérek. Elfogadom azonban, hogy a valóság többet ér, mint a jobb hangzás. Elvégre a kormányzatnak még nem sikerült minden újságírót „befognia”.

Tamás Ervin tudósítói tapasztalataiból telik a Budapesten túli nyilvánosságra is. Kifejti, hogy „a hatalom kegyeltjei” fölvásárolták a megyei sajtót, majd „ingyen” átadták egy kormány közeli alapítványnak. Nem tudom, hogy a kijelentés megfelel-e a valóságnak, annyit azonban tudok, hogy Andy Vajna a halála előtti utolsó interjúban mesélte el, miként adta tovább szegedi és győri napilapját, valamint budapesti bulvár újságját: „Én a Mediaworkstől kaptam egy ajánlatot a Lapcomra. Mivel én ezt üzleti vállalkozásnak tekintem, a felkínált összeget néztem, ami megfelelő volt ahhoz, hogy eladjam.” (Index.hu, 2018.12.10.)

Gazdasági újságírók 6 milliárd forintra becsülték a Lapcom piaci értékét, és ha Vajna elégedett volt a felkínált összeggel, akkor aligha kapott kevesebbet érte. Az alapítványhoz került sajtótermékek értékét pedig összesen 30 milliárd forintra taksálták. Vajon elképzelhető-e, hogy a többi laphálózat-tulajdonos önként, hazafiúi buzgalomból, ingyen ajánlotta föl a lapjait? Hozzám hasonlóan Tamás Ervin is benne van a korban, mi már aligha ülünk be a cégbíróságra, hogy előkaparjuk azokat a fránya üzleti titkokat. De hátha akad egy fiatal sajtótörténész vagy gazdasági újságíró, aki feltárja a részleteket.

Mi, öregek addig is egyezzünk meg abban, hogy fenntartással fogadjuk az ellenzéki nyilvánosságban szívósan terjengő, egyelőre azonban ellenőrizetlen állításokat.