Médianapló

Médianapló - Az Indexben mennyit érnek a közéleti tartalmú bejegyzések?

2020. június 24. 10:28 - Zöldi László

Fodrozódik a válság, és a Népszava újságírót állított az ügyre. Unyatyinszki György beszámolója ma reggel fényképpel jelent meg. A székház előtt készült, rajta négy névtábla. A két középső az Indexé, alatta az Indamédiáé. A tudósító szerint „Az Indamédia-csoport az Index hirdetési felületeit értékesíti, és így finanszírozza a portál működését is.” Azt is hozzáfűzi, hogy a szerkesztőség 180 millió forinttal tartozik a háttér-intézménynek. Vajon miként keletkezett az adósság?

Médianapló című rovatom a Blog.hu szerves része. Az utóbbi pedig az Indamedia Sales Kft-hez tartozik, amely tucatnyi rovattal, többnyire könnyen emészthető írásokkal kecsegteti az olvasókat. Jegyzeteim szakmai jellegűek ugyan, az Indamédia számomra ismeretlen szerkesztői és hirdetésszervezői azonban fantáziát láthatnak bennük, mert a havi harmincból minden másodikat kiközvetítenek az Indexnek. Ráadásul évek óta hirdetéssel együtt jelennek meg. S mert elég sok blogger hasonló cipőben jár, nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy miközben kerestünk az Indamédiának néhány százmillió forintot, mi hoztuk össze az Indexnek ezt a fránya 180 milliós adósságot is.

Az állami beavatkozás ellen tiltakozó Index-munkatársak nyílt levelét kilencvenvalahányan írták alá. A digitális sajtó legjelentősebb hírgyárában tehát nagyjából ennyien dolgoznak. Az Index híreiért nem fizetnek az olvasók, sőt ama szerkesztőségek sem, amelyek nem foglalkoztatnak hír-újságírókat. Ám az indexes hír-újságírás sokba kerül, ezzel magyarázható, hogy a szerkesztőség vélemény-szekciójára már nem jut pénz. Erőtlen, halovány, ezt azonban a legtöbb olvasó nem veszi észre, mert az indamédiás Blog.hu hirdetéssel megspékelt bejegyzései az Index fejléce alatt látnak napvilágot. A szerkesztőség azt a látszatot fizeti meg az őt finanszírozó cégnek, hogy a publicisztikája ugyanolyan erős, mint a hírtermelése.

Az Indexet finanszírozó céget elfoglalták a kormány emberei, és vannak helyzetek, amikor az Indamédia visszafogja a politikai tartalmú blogokat. Ilyenkor választási kampányra hivatkozik, vagy nem hivatkozik semmire, csak éppen nem kölcsönöz az Index fejléce alá publicisztikákat. Számomra sosem az a mérvadó, hogy az Index-alapítvány elnöke vagy az Indamédia tulajdonosa mit nyilatkozik. Sokkal inkább az, hogy a jegyzetkölcsönző cég mikor áll le a közléssel, holott a hirdetési piac éppenséggel vevő volna a kormány tevékenységét firtató cikkekre is.     

11 komment
süti beállítások módosítása