Ki beszél már arról, hogy a történelem előtti időkben (a múlt hét csütörtökön) országunk első embere olyan újságíróval is szóba állt, aki kínos kérdéseket tett föl neki. Igaz, Hont András se jutott el odáig, hogy ha a kérdésére nem kapott érdemi választ, akkor visszakérdezzen. Ezzel le is zártam a témát, bár emlékezetbe véstem egy mellékes mozzanatot. Hont szerint ugyanis Orbán Viktor hajlamos kioktatni a politikai ellenfeleit. A kioktatás helyett azonban az egrecíroztatni kifejezést használta.
Ezen azért csodálkoztam, mert a kérdező tősgyökeres budapesti. Márpedig egy korábbi vitában azt tapasztaltam, hogy a fővárosi tollforgatók ragaszkodnak az irodalmi egzecíroztatni változathoz. De föl sem ötlött, hogy tovább kéne gondolni az ellentmondást. Tegnap este azonban, az Öt című ATV-műsorban Hont András megismételte az egrecíroztatni kifejezést, adásbeli vitapartnere, Dévényi István pedig az egzecíroztatnit használta. Akkor most hogy is van ez?
A pesti származék a tájnyelvi változatot szorgalmazza, a Zemplénből elszármazott publicista viszont az irodalmit? Akaratlanul is megdöntötték egy évtizeddel korábbi következtetésemet, hogy a pestiek számára az irodalmi változat a mérvadó, a vidékről érkezettek pedig a tájnyelvi változathoz kötődnek. Ez már alkalmas arra, hogy a sajtószakmai dolgokkal foglalkozó blogban tűnődjek róla. Tíz éve nagyon sokan szóltak hozzá a közösségi üzenőfalamon váratlanil kirobbant vitához.
Egyik nyíregyházi tanítványom, a rétközi Dolhai József az r-es változatot használta. A másik nyíregyházi tanítványom, a már akkor is Debrecenben újságíróskodó Bakos Csaba kifejtette, hogy ő szintén az r-es változatot ismeri és használja. A másik Bakos (András), aki akkor még a szegedi Délmagyarország munkatársa volt, azt fejtegette, hogy ő ugyancsak az r-es változathoz kötődik, de ismeri a z-set is. Hajdani évfolyamtársam a debreceni egyetemről, a történelemtanárként dolgozó Belányi Zsuzsa pedig szintén az r-est használta a magánéletben és a levelezésben, de ismerte a z-set is.
Eleve nem keveredhetett a vitánkba, mégis érdemes megemlíteni, hogy legújabb Nobel-díjasunk, a Kisújszállásról a szegedi egyetemen keresztül Amerikába vándorolt Karikó Katalin egy rádióinterjúban a tájnyelvi változatot részesítette előnyben. Magam is kelet-magyarországi volnék, elvégre dédnagyapám egy bihari faluban élt. Szívesen beszélt a K. und K. hadseregben eltöltött éveiről, melyekben az egrecíroztatás a katonai gyakorlatozást jelentette.
Együtt voltunk tehát mi, a kelet-magyarországiak, akik a z helyett az r-t használtuk. Kivéve a sátoraljaújhelyi Dévényi Istvánt, akiről valószínűleg lekopott a tájnyelvi r, és rárakodott az a fránya z. Ebből ma már nem vonnék le végleges következtetést, de ahogy belegondolok a részletekbe, felötlik, hogy másfél évtizedig szerkesztettem publicisztikákat az Élet és Irodalom című hetilapban. Azt figyeltem meg, hogy legjobb publicistáink, például Bertha Bulcsu, Bodor Pál vagy Végh Antal a cikkeikbe csempésznek olyan szavakat, amelyeket nem ismertem.
Eszembe se jutott megkérdőjelezni a szokatlan kifejezéseket, hisz’ épp tőlük vált egyénivé az okfejtésük. Ilyen volt például a vasi-balatoni Bertha Bulcsúnál a rajt’ (így, aposztróffal a rajta helyett). Az erdélyi-bánáti Bodor Pálnál a legfennebb a legfeljebb-legföljebb helyett. A szatmári Végh Antalnál pedig szinte minden bekezdésbe jutott egy-egy tájnyelvi változat. Médiatanárként is ehhez tartom magam, amikor a kommunikáció szakos diákok dolgozataiban nem javítom ki azt, amit a nagyszüleiktől és a rokonaiktól hallottak.
Máskülönben a katonai gyakorlatoztatás idegen kifejezése a latin exercere (gyakorol, hajszol, megmozgat) szóból származik. Ebben az ex (ki) és az arcere (bekerít, elhárít) a két részelem. A szó német közvetítéssel jutott el hozzánk, és magyarosított változatát a „parancsolgat” értelmében használjuk. Azt jelenti, hogy dorgálni, korholni, kioktatni, megfeddni, rendreutasítani. Vajon z-vel vagy r-rel kell-é jelezni a parancsolgatás szándékát?
Egyre inkább az a benyomásom, hogy egyikkel sem, hanem x-szel. Halász Előd kétkötetes német-magyar szótárában ugyanis exerzieren olvasható. Hogy aztán miként lett a latin-német ex-ből ’egz’, az egyelőre rejtély. Mindazonáltal családi környezetemben, a német vezényleti nyelv alatt katonáskodó obsitosok az ’egr’-es változatot használták. Az egrecíroztatni tehát egy jövevényszó tájnyelvi alakja. Ezt hallottam gyerekként, ez ragadt meg a szókincsemben. Akik az irodalmi változatot tekintik mérvadónak. azoknak szívük joga, nekem azonban nem tetszik a z-s változat, nem is szívesen használom.
Az viszont gondolkodóba ejtett, amit a záhonyi állomáson dolgozó Dolhai József firtatott a hajdani vitában: „De ha az ’egrecíroz’ kioktat, akkor vajon az ’egrecíroztat’ mit csinál?”