Tegnap este a konyhában szöszmötöltem, amidőn meghallottam Simon András ismerős hangját. Minden szavát értettem, holott hatméternyire álltam a tévétől. Szóval megkezdődött az Egyenes beszéd. Vajon kivel beszélget? A nappaliból folyamatosan női hang hallatszott, az interjúalany hangsúlyok nélkül beszélt, és az átlagosnál gyorsabban. Mintha leckét mondana föl. Valószínűleg kormánypárti politikus ült be az ATV stúdiójába.

A nappaliban kiderült, hogy Varga Judit fejtette ki a kormány álláspontját a migrációs válság legújabb fordulójáról. S mert az igazságügyi miniszter a képernyő konyhához közelebbi részén foglalt helyet, nyilvánvaló lett, hogy a műsorvezető beszédtechnikája sokkal kifinomultabb. A kellemes külsejű hölgy tavaly óta miniszter, és az azóta eltelt 14 hónap se volt elegendő ahhoz, hogy megtanítsák (hang)súlyozni. Szavai egybeolvadnak, és félő, hogy ezen még az se segítene, ha lassítana a tempóján. Mintha túl akarna lenni az egészen.

Korosztályából a külügyminiszter Szijjártó Péter mondatai pattognak, mint a géppuska-sorozat, és néhány külföldi diplomatát el is találtak. A nemzedéknyivel korosabb politikusok közül Palkovics László innovációs miniszter szavait képtelenség utolérni, ő már nem is hadar, hanem „Úgy beszél, mint a szélkelep.” (Magyar közmondás.) A hetven körüli Kásler Miklós épp az ellentéte. Az emberi erőforrás miniszter lassú, komótos hanghordozását se könnyű elviselni. Az említett kormánytagok igazán példát vehetnének a főnökükről. Orbán Viktor az ifjúkori hadarástól eljutott az érthető és tartalmilag közérthető fogalmazásmódhoz. Gratulálok a logopédusának, akinek azért érdeklődéssel olvasnám az emlékiratát.

Varga Judit azonban nemcsak logopédusra szorulna, hanem kommunikációs szakértőre is. Íratlan szabály, hogy ha már egy kormányzati tényező szóba áll a nyilvánosság képviselőjével, akkor meg kell nyernie az újságíró rokonszenvét, máskülönben számíthat a pikírt kérdésekre. Nos, az igazságügyi miniszter rossznak minősítette Simon András egyik kérdését, aztán kifejtette: „Mi nem kezelni akarjuk a migrációt, hanem megállítani.” (ATV, 20.09.25.) Lehet, hogy most kaptam magyarázatot az iskolás leckefelmondásra? Néhány évvel ezelőtt ugyanis Lázár János, akkoriban miniszterelnökséget vezető miniszter így fogalmazott: „Mi nem megszervezni, hanem megállítani akarjuk a migrációt.” (Kormány.hu, 2017.07.06.) Úgy rémlik, hogy ugyanabból a brosúrából készültek.

A munkámhoz tartozik, hogy olvasom a kormánypárti sajtót is. Az a benyomásom, hogy művészi tökélyre fejlesztették benne a hatalmon lévők tevékenységét firtatók elmarasztalását. Olvastam például publicisztikát arról, hogy ellenzéki politikusok akasztással fenyegették a jelenlegi rendszer irányítóit és haszonélvezőit. Az okfejtés hamis, bizonyos értelemben mégis volt alapja.

A Momentum nevű párt elnöke interjút adott, és biztosította az Orbán-rendszer magas beosztású híveit, hogy az ellenzék 2022-es választási győzelme után ne számítsanak népítéletre. Ha vétkeztek, az igazságszolgáltatás szervei döntenek majd a sorsukról. Sorsdöntő mondata így hangzott: „Senki sem fog lámpavason lógni.” (Népszava, 20.08.25.) Aki a kormánypárti sajtót meggyőződésből olvassa, aligha nézett utána Fekete-Győr András kijelentésének. Gondolatban se becézem a fiatal politikust „Fegyőr”-nek, legföljebb tapasztalatlannak tartom. Hajlamos olyan szavakat használni - például a lámpavast -, amelyeket azonnal félreértenek az erre rendszeresített tollforgatók.

Bevallom, hogy egy pillanatra meginogtam, amidőn kaján kormánypárti ismerősöm elküldte Fekete-Győr András közösségi üzenőfalon olvasható bejegyzését. Íme: „2022-ben az alábbi, a hivatásukra hosszú évek óta méltatlannak vált úriemberek lába nem éri majd a földet.” (Facebook.com, 20.09.23.) Szemem előbb kezdett lebegni a szerencsére csak filmekben látott kivégzési forma, a levegőben kalimpáló lábakkal. S bár magamban se vádoltam a Momentum elnökét azzal, hogy bárkinek a halálát kívánná, félreértelmezett lámpavasas kijelentés után legalábbis félreérthetőnek véltem a tegnapelőtti megnyilvánulását. Mindenesetre utánanéztem az alapját kölcsönző közmondásnak,

Dugonics András írónak 1820-ban, Szegeden könyve jelent meg Magyar példabeszédek és jeles mondások címmel. Ebben olvasható először nyomtatásban a „Nem éri lába a földet.” Azóta akadt néhány szakember, aki az efféle mondások értelmezésére adta a fejét. Például Margalits Ede, a Magyar szólások és közmondások kézikönyve szerkesztője, aki az idézett mondathoz ezt a széljegyzetet írta: „(Kirepítették.)” Elbocsátották, elmozdították, eltávolították, kidobták, kirakták, kipenderítették, kitették a szűrét. Egyik se kellemes, de mindegyik jobb, mint a népítélet. Félő persze, hogy a kormánypárti publicisták nem néznek utána a közmondás jelentésének. Nem kéne megadni nekik a félreértés lehetőségét.   

Zord ijász a kulturált és korrekt kommentelők egyike. Más ugyan az értékrendszerünk, ettől azonban még továbbgondolásra serkentenek az érvei. Most arra vállalkozott, hogy áttekinti a blogok helyzetét. Értékelése tegnap este nyolc körül jelent meg az Index blogketrecében, ma reggel hétkor én voltam a 297. olvasója. Ennyien vették maguknak a fáradságot, hogy átrágják magukat a terjedelmes íráson. Nekem megérte.

A Blog.hu nevű digitális gyűjtőhelyet a „hazai bloggerközösség zászlóshajójának” nevezte. Azt is tőle tudom, hogy 2005 és ’16 között 9658 blog jelent meg rajta, napi nézettségük - ez 2014-es adat - 452146 volt. A Blog.hu évek óta ott van az első tíz között, és mintegy 150 blogot futtat, „ennyien foglalnak helyet a törzsasztalnál”. Van egy szűkebb kör is, nagyjából harmincan rendszeresen jelennek meg az Index fejléce alatt. Zord íjász úgy véli, hogy az Index nyári válsága talán megtizedelte az olvasókat, de az változatlan, hogy a blogelit hangját az Index 90 százalékban erősíti föl. Ha tehát a Blog.hu kitesz az Index címoldalára egy jegyzetet, annak olvasottsága a sokszorosára nő.

A szerző nem véletlenül adta okfejtésének a Rugalmas elszakadás címet. Arra utal, hogy a második világháborúban a német hadsereg vereségeit már nem lehetett eltitkolni a nyilvánosság elől, és azt találták ki a propagandisták, hogy a Wehrmacht visszavonulás helyett rugalmasan szakadt el az ellenségtől. Az a benyomásom, hogy Zord íjász afféle vert seregnek tekinti a „bloggerközösséget” is, amelyet azonban sosem éreztem közösségnek. Ez persze lehetne közöttünk vitatéma is. Annyit már most is elismerek, hogy a Blog.hu csakugyan összeterelte a digitális sajtó véleményformálóit, akik külön-külön kétségkívül kevesebb olvasót értek volna el, mint az Index fejléce alatt.Ezzel magyarázható, hogy az olvasók nem a Blog.hu kiválasztottjaiként tartják őket számon, hanem mint az Index szerzőit.

Ennek ellenére a legolvasottabb bloggerek csupán álközösséget „alkotnak”. Például a törzsasztalnál ülők egyikeként csak egy másik jegyzetírót ismerek. A Blog.hu szerkesztőivel sosem találkoztam, telefonon se beszéltem. Az Index régi szerkesztőségéből senkit sem ismerek, az újból is csak egyet, akivel évek óta nem beszéltem. S bár nekünk, úgynevezett bloggereknek közösek az érdekeink, sohasem képviseltük azokat a véleményünkből hirdetési bevételt csiholó Blog.hu-val szemben. Ha már vesztesek vagyunk, ennyire rugalmasan nem kéne elszakadni a gazdasági valóságtól.           

Egyik filmkritikusunk nekrológot írt, és kettős névvel látta el a 89 éves korában meghalt színészt. Lonsdale apja ugyanis angol volt, az anyja azonban francia, ezért hol Michaelnek, hol Michelnek írjuk a keresztnevét. Nyilvánvaló tehetsége mellett azért futott be karriert, mert anyanyelvi szinten beszélte mindkét világnyelvet. Mi leginkább A Sakál napja című kultuszfilmből ismerjük, amelyben egy párizsi nyomozót jelenített meg.

Lebel főfelügyelőt rendőrfőnöki parancs rángatta ki kedvenc foglalatosságából, a padlástérben tenyésztett postagalambok közül. Teljhatalmat kap, csak találja meg azt a fránya bérgyilkost, akit De Gaulle tábornok ellenfelei a köztársasági elnök megölésére választottak ki. Igen ám, de a brit bérgyilkos megtudta, hogy az elnök emberei a nyomában vannak. De vajon honnan tudta meg? A főnyomozót meghívták egy értekezletre, hogy számoljon be a fejleményekről. Az asztalnál tucatnyian ültek: belügyminiszter, rendőrfőnök, államtitkár, titkosszolgálati vezetők, még a köztársasági elnök biztonságpolitikai tanácsadója is. A legutóbbiról jelentette Lebel, hogy a titkot kikotyogta fiatal szeretőjének, aki az összeesküvés résztvevője. A belügyminiszter azt firtatta, vajon beosztottja honnan tudta, hogy a tanácsadót kell lehallgatnia. A főfelügyelő azt felelte, hogy nem tudta - a biztonság kedvéért minden asztal körül ülő főhivatalnokot lehallgattatott.

A kultuszfilmből való jelenet azért ötlött fel, mert nemrégiben az egyik Médianapló-bejegyzést dokumentációval egészítettem ki. Egy magyar politikus tíz legérdekesebb mondatát tartalmazta. Kollégám megdicsérte a választásaimat, és az iránt érdeklődött, honnan ismertem a politikusra jellemző mondatokat. Onnan, hogy idestova három évtizede gyűjtöm a közéleti személyiségek legjellemzőbb megnyilvánulásait. Az említett politikus például háromszáz eszmefuttatással szerepel a házi archívumban, nem volt nehéz kiválasztani a tíz alkalomhoz illőt.

Az archívum egyébként mintegy nyolcszáz politikus, tudós, művész, menedzser és újságíró mondásait tartalmazza. Nyilvánosan hozzáférhető gondolataik 2582 oldalt tesznek ki, s ha egy oldalon hét idézet fér el, ez körülbelül 18 ezer figyelemre méltó kijelentés. Eddig nem jutott eszembe, hogy érdemes volna megszámolni őket. A Lebel főfelügyelőt játszó angol-francia színész halála azonban alkalmat teremtett arra, hogy egyszer végre összegezzem a magyar elit mondattermését.             

A Népszava mai számában alapos beszámolót olvastam az országgyűlés tegnapi üléséről. Kósa András parlamenti tudósító ezt írta: „A Párbeszédből Kocsis-Cake Olivio is megkérdezte Orbánt, mikor lesz ingyenes tesztelés, és mivel ő volt a harmadik, aki nagyjából ugyanazt a kérdést tette fel, a kormánypárti képviselők elnevették magukat.” Nem ok nélkül nevették el magukat.

Először Kunhalmi Ágnes az MSZP nevében firtatta, miért nem ingyenes a koronavírus-teszt. Elvégre a magyar állampolgárok már adóztak, sőt az egészségügyi járulékot is befizették. Miért kell harmadszor is megsarcolni őket? A miniszterelnök lagymatagon indokolta a hatósági árat. Ekkor következett a DK egyik képviselője. Varju László érezte, hogy az összehangolás hiánya kínos helyzetbe hozta, ezért mielőtt felolvasta volna az írásban benyújtott kérdést, közölte, hogy „Ismétlés a tudás anyja.” Majd kifejtette, hogy… És most nem írom le még egyszer, amit a szocialista politikusnő mondott, mert szinte szó szerint ugyanaz a gondolatmenet hangzott el. Válasz helyett akkor már a miniszterelnök rájátszott az ügyetlen ismétlésre. Előkészítette a terepet, hogy mire a harmadik, szintén írásban benyújtott párbeszédes kérdés elhangzik, összehangolt nevetés fogadhassa a kormánypárti padsorokból.

S hogy teljesebb legyen a kép, néhány órával később, A nap híre című ATV-műsorban a Párbeszéd kommunikációs igazgatója, Murányi András még meg is dicsérte a parlamenti ellenzéket, hogy napirenden tartotta az ingyenes tesztelést. Ama következtetésre jutott, hogy az ellenzéki pártok „beviszik sokszínűségüket a közösbe”. Az a benyomásom, hogy ezúttal sem vitték be. Elfelejtettek tudomást venni egymásról, és ez a parlamenti nyilvánosság előtt derült ki. De ha már a háromszoros megsarcolás lehetőséget teremtett arra, hogy fogást találjanak a kormányon, miért nem sikerült úgy kérdezni a miniszterelnököt, hogy ne külön-külön, egymástól függetlenül firtassák az ingyenes tesztelést?

Egyre nyilvánvalóbb, hogy miközben az ellenzéki pártok hitet tesznek a közös fellépés mellett, egyetlen alkalmat se mulasztanak el, hogy a nyilvánosság fórumain külön bejáratú javaslatokkal bombázzák a kormányt. Ha nemcsak ígérnék, hanem meg is valósítanák a közös fellépést, akkor bizony erőt mutathatnának a kormánynak. És akkor nem lekicsinylő, a szervezetlenségnek meg az ügyetlenségnek kijáró kacaj fogadná őket, hanem gondterhelt tekintet.          

Nem jó ajánlólevél idegen szavakat csempészni a címbe, de mentségemre szóljon, hogy csak így kelthetem föl egy dokumentumfilm iránt az érdeklődést. Ismerősöm azzal hívott föl tegnap délután, hogy látta, és jónak találta, bár a természeti képeket sokallja. Nem értettem, hogy miről beszél, majd kiderült, hogy 55 perces portrét sugárzott a kulturális műsorokra szakosodott M5.

Másfél évvel ezelőtt kétségkívül volt egy forgatás, amikor Szederkényi Júlia rendezővel a kamera előtt másfél óráig beszélgettünk. Ebből néhány percnyit vágott be a végleges változatba. Elfelejtett azonban értesíteni a bemutatóról, ezért nem válaszolhattam érdemben a telefonálónak. Éjszaka, 1.35 és 2.30 között sikerült megnézni az ismétlést, és már tudom, hogy a hangos jellemzéseket összekötő természeti képek illettek a dunántúli táj bűvkörében élő íróhoz. Az emlékfilm érdekessége mégis inkább az, hogy Bertha Bulcsúról egymástól függetlenül ugyanazt mondtuk. A felesége, a lánya, az egyik íróbarátja, az életrajz-írója és én, aki a publicisztikájáról számoltam be.

A portré esztétikai értékéről a személyes érintettség okán nem tűnődnék. Annál inkább töprengek arról, vajon a 23 éve halott közíró mondandója mitől időszerű manapság. Alighanem attól, hogy a rendszerváltás előtt és után is ugyanazt mondta. A szocializmusban a kapitalizmus hiányzott neki, a kapitalizmusban pedig a szocializmus. Taktikai okból persze a kapitalizmust sosem írta le, beérte a piacgazdaság egyenértékű fogalmával. A rendszerváltás után viszont dacosan igényelte a szocializmus fájóan hiányzó szociálpolitikáját. S mert a véleménye kitűnő íráskészséggel párosult, sokan kedvelték a jegyzeteit, tárcáit. Mindkét korszakban akadtak azonban durvaságig elfogult rendszerhívők, akik utálták benne a kellemetlen valóságfeltárót.

De nemcsak azért tartózkodnék a dokumentumfilm megítélésétől, mert közreműködtem az elkészítésében. Az ismétlést immár a Duna World-ön láttam, néhány hete bejelentkezett ugyanis Kaliforniából a középiskolai osztálytársam, aki 1973-ban tűnt el a szemünk elől. Az időzóna-különbség miatt együtt néztük a filmet, ő nappal, én éjszaka. Most várom a véleményét. Ő kimaradt a legutóbbi 47 esztendő Magyarországából, és valószínű, hogy a nyolcvanas évek talán leghatásosabb meg a kilencvenesek egyik leghatásosabb publicistájáról nem is hallott. Ha meggyőztük arról, hogy Bertha Bulcsu jó író és érdekes ember volt, akkor megbocsátható a stábnak, hogy elfelejtett értesíteni a bemutatóról.           

A legutóbbi napokban Orbán vírusozott, Gyurcsány jobbikozott, Karácsony várakozott, Hiller emeszpézett, Tóth Bertalan építkezett, Vidnyánszky pedig akadályozott. Lefülelt mondatok.

Kutyából nem lesz szalámi. (Váradi Gábor roma országgyűlési képviselőjelölt a Jobbikról, 24.hu, szeptember 14.)

Az ellenzék legfőbb jellemzője a formátlanság. (Józing Antal szombathelyi újságíró, Nyugat.hu, szeptember 14.)

A Fidesznek nem elég, hogy megszerezhet bármit. Ami nem az övé, azt szétzúzza. (Polyák Gábor médiajogász, Átlátszó.hu, szeptember 14.)

Próbáltam minél többet megmenteni a régi Indexből. (Sztankóczy András, az új Index vezető szerkesztője, Spirit FM, szeptember 14.)

Kéne adni pénzt a Telexnek, a 444-nek, az Átlátszónak, a Mércének, az ÉS-nek, a Klubrádiónak, s ki tudja még kinek. Ja, nekem is, hogy legyen miből adakozni. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, szeptember 14.)

A tanulás kifejezés teret nyert az oktatással szemben. (Lakner Zoltán szociológus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem vendégoktatója, ATV, szeptember 14.)

Az igen szerencsétlen „kultúrharc” fogalma az én felfogásomban nem kultúrák közötti háború, hanem küzdelem a kultúráért. (Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, Mandiner.hu, szeptember 15.)

Az autonómia harcosai támadják a Színművészeti Egyetem autonómiáját. (Kovalik Balázs operarendező, Klubrádió, szeptember 16.)

Ha azt fogom érezni, hogy már csak az én személyem a közös gondolkodás akadálya, gond nélkül félre fogok állni. (Vidnyánszky Attila rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet működtető kuratórium elnöke, Demokrata.hu, szeptember 16.)

Egy folyamatosan jelentéktelenedő, belül sem egységes párt készül tisztújító kongresszusra. (Sebes György újságíró az MSZP-ről, 168 Óra, szeptember 16.)

A falvak világában szinte alig vagyunk jelen. (Hiller István szocialista politikus, Origo.hu, szeptember 17.)

Szombattól kezdve a Magyar Szocialista Párt az építkezésen dolgozik. (Tóth Bertalan szocialista politikus, HírKlikk.hu, szeptember 17.)

A Jobbikot nagyon sokáig fogják kísérteni az elfogadhatatlan mondatai. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Spirit FM, szeptember 17.)

Mi most egy ideje megyünk a diákok után. Tanulunk tőlük. (Egyedi Ildikó filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, Magyar Narancs, szeptember 17.)

Szeretek mindenbe belepofázni. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó a róla szóló dokumentumfilm forgatásáról, 24.hu, szeptember 18.)

Valahogy kibírjuk, de kétségkívül nem lesz jó hangulatú őszünk. (Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járványról, Magyar Rádió, szeptember 18.)

Csalnak ugyan minden számmal, de az emberek megbetegednek. (Lengyel László politológus az állami kommunikációról és a vírusról, Népszava, szeptember 19.)

Kunhalmi Ágnes felért a haldokló párt csúcsára. (Vésey Kovács László újságíró az MSZP újdonsült társelnökéről, PestiSrácok.hu, szeptember 19.)

Az ország arra vár, hogy az ellenzék rendezze sorait. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester, Facebook.com, szeptember 19.)

40-50 évesen mindig nyerni akartam, ma már nem szeretnék veszíteni. (Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, Nemzeti Sport, szeptember 19.)

Ez a csapat a párt kifutó szériája. (Zárug Farkas Péter politológus az MSZP új elnökségéről, Magyar Nemzet Online, szeptember 20.)

Tegnap zajlott le az MSZP online kongresszusa. Most vasárnap van, nem jelennek meg újságok. Vajon a digitális sajtó hogyan használta ki a folyamatos üzemmódból adódó előnyét a lapzártával küszködő napilapokkal szemben? Megítélés kérdése, mennyire jelentős a szocialisták digitális térben szervezett „összejövetele”. De annyira talán mégis érdekes, hogy foglalkozzanak vele a hétvégi online kiadások.

Az Index.hu működtetői sokallották a három turnusban dolgozó hírújságírók számát, és felére csökkentették a munkatársi állományt. A szerkesztőség 3 és fél sort szentelt a pártrendezvénynek, plusz egysornyi képaláírást. A hvg.hu hétvégi erejéből 8 sornyi összefoglalásra telt. A 24.hu-n nem találtam nyomát a kongresszusnak, Ha mégis elbújt valahol, elnézést a figyelmetlenségért. Bár a rejtekhely azt sejtetné, hogy a szerkesztőség nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a párteseménynek. A 444.hu épp úgy 9 sornyit közölt, mint az atv.hu, alighanem szintén az MTI alapján. A Mérce.hu becsületére válik, hogy Pap Szilárd István korrekt módon tekintette át a fejleményeket.

A Népszava online tegnap délután az MTI-ből bővebben „táplálkozott”. Miközben ezeket a sorokat írom, az ügyeletes szerkesztő valószínűleg még nem fejezte be az értékelő cikkét. (Jóindulatú feltételezés.) Az MSZP-hez közel álló HírKlikk.hu szerkesztőségi cikkben foglalta össze a fejleményeket, az MTI értelmezését egy kicsit átírva. A NyugatiFény.hu a DK-hoz áll közel, és nem találtam benne semmit a kongresszusról. Vajon ahhoz tartja magát, hogy nem értelmezi a választási szövetséges belső ügyeit? Ettől még hírt adhatott volna róla. Három fővároson kívül szerkesztett portál közül a Debrecniner.hu épp úgy nem említette meg az MSZP rendezvényét, mint a SzabadPécs.hu. A szombathelyi Nyugat.hu pedig az atv.hu-ra hivatkozva közölt 9 sornyit.

A kormánypártokhoz közel álló portálok közül a PestiSrácok.hu Vésey Kovács László révén értelmezte az MSZP kongresszusát. A Magyar Nemzet Online kiadásában Kárpáti András számolt be róla, Bayer Zsolt pedig néhány órával a történtek után küldte melegebb éghajlatra az egyik frissiben megválasztott társelnököt. A Magyar Hírlap Online ügyeletese, Bán Károly visszafogottabb módon írt két cikket az ellenzéki párt tanácskozásáról.

Hétvégi benyomásom, hogy ameddig a digitális sajtó ilyen előzékenységet tanúsít a hagyományos iránt, nem érdemes vészharangot kongatni a holnap megjelenő napilapok fölött.    

A Fidesz egyik befolyásos háttér-embere arról lett nevezetes, hogy kimondta: a polgár szó, a polgári jelző Orbánék számára csupán politikai termék volt. Öt éve néhány egyetemi tanítványával portált alapított, a 888.hu-t. Főszerkesztői tapasztalatairól tagnap számolt be, sajtószakmai tárgyismeret híján azonban figyelemre méltó eszmefuttatása nélkülözi a média belső logikáját. Legérdekesebb gondolatmenetét bonyolultan fogalmazta meg, ezért a töredékszavakat kihagyom. Lényegi mondandója ez: „A liberális lapok…a print-logikához való visszatérést képviselik, mondván: szükségünk van előfizetőkre.”

Ha az Orbán-kormány 2010 óta nem torzította volna el a médiapiacot, akkor magától értetődő volna, hogy a konzervatív, liberális és baloldali lapok két forrásból táplálkoznak. Az állami és magáncégek hirdetéseiből, valamint az olvasók anyagi támogatásából. Az utóbbi intézményesített formáját nevezzük előfizetésnek, amely nem visszatérés a print-logikához, hanem kényszerhelyzet következménye. Ráadásul nemcsak liberális lapokra vonatkozik, hanem például a Magyar Hang című hetilapra is, amely az államosított Magyar Nemzet romjain jött létre, konzervatív értékrendű újságírók közreműködésével.

Menet közben ábrándultak ki a Fidesz hatalomgyakorlásából, ezért a kormány holdudvarában árulóként tartják őket számon, és egy fillérnyi hirdetést se kapnak. Ellentétben például a baloldali Népszavával, amely állami cégektől épp annyi hirdetésre tesz szert, amennyi sok az éhenhaláshoz és kevés a jóllakáshoz. A média kormánypárti része pedig szinte kizárólag állami hirdetésekből él, bevételeiben elenyésző szerepet játszik a médiafogyasztók anyagi támogatása. Ez alkalmi adottság tehát, nem érdemes belőle mélyen szántó következtetéseket levonni.

A Médianapló 2002 és 2010 közti bejegyzéseiben számtalanszor kifejtettem, hogy a kormánypárti sajtó menedzserei nem készülnek a polgári demokráciában megszokott választási vetésforgóra. Arra, hogy lesznek még ellenzéki helyzetben, amidőn eldugulnak az állami pénzforrások, ezért sem ártana szorosabb kapcsolatba lépni az olvasókkal - épp az előfizetések révén. Eme okfejtést nem igazán vették figyelembe, meg is lett az eredménye. G. Fodor Gábor politológiai iskolázottságából telne arra, hogy kormánypárti lapmenedzserként felkészüljön az ellenzéki szerepkörre. Feltéve persze, ha nem abból indul ki, hogy a Fideszt örökös kormányzásra jelölte ki a Feljebbvaló.                   

A holnapi kongresszus úgy vonul be a Magyar Szocialista Párt történetébe, hogy online tartják meg. A küldöttek ülnek otthon, a számítógépük előtt, és billentyűket nyomkodva szavaznak. A szervezők így óvják őket a koronavírus-fertőzéstől. Ráadásul olyan körülményeket teremtettek, nehogy véletlenül az egyik párton belüli irányzat vezetője legyen az új elnök. Vajon miben különbözik Mesterházy Attila irányvonala Tóth Bertalanétól?

Legföljebb annyi érzékelhető, hogy a 2010 és 2014 közti pártelnök mostanában némi megértéssel fogadja az Orbán-kormány bizonyos döntéseit. Alighanem ezért kérdezte az ATV egyik műsorvezetője Tüttő Kata szocialista politikustól: „Mesterházy nem akarja a kormányváltást?” A válasz így hangzott: „Én úgy látom, hogy nem. (20.09.16.) Másnap egy másik atv-s műsorvezető megkérdezte Kunhalmi Ágnestől: „Mesterházy fideszes?” „Dehogy fideszes” - felelt a társelnöknek készülő szocialista politikus. (20.09.17.) Ha ők ennyire másként vélekednek, talán nem baj, ha e sorok írója sem érzékeli a két párton belüli irányvonal közti különbséget. 

De hamarosan kiderül, mi rejlik a személyi konfliktus mögött. A kongresszus szervezői előszedtek egy régi, eddig sosem használt szabályt, miszerint rendkívüli helyzetben lehet csapatra is szavazni. Az egyik tábornak sikerült csapatot bejelenteni, a másik azonban kifutott az időből. Holnap csupán egy csapatra lehet szavazni, a két társelnök-jelölt, Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes körül tömörülő tizenötökre. A becslések szerint az MSZP-nek körülbelül ennyi képviselőt lesz esélye bejuttatni a 2022 közepén felálló országgyűlésbe. Ez őket fejenként és átlagosan nettó 50 millió forintnyi bevétellel kecsegtetné 2026-ig. De mi van akkor, ha a holnapi kongresszuson esetleg szóba kerül a volt pártelnök, Lendvai Ildikó minapi javaslata?

Egy tévévitában megpendítette, hogy aligha ártana, ha az MSZP jelenlegi képviselői szolidaritást vállalnának az Index volt munkatársaival és a sztrájkoló színinövendékekkel. Ha kivonulnának a Parlamentből, osztoznának az újságírókkal és a művészpalántákkal az egzisztenciális kockázatban is. S ami lépésükből következne, a pártjuk bojkottálná a majdani országgyűlési választást. A holnap megszvazandó elnökségnek tehát államilag biztosított egzisztencia nélkül kéne végeznie az MSZP életben tartásához szükséges munkát. Ilyen feltételek mellett Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes csapatából vajon hányan vállalnák az elnökségi tagságot?