A Népszava mai számában alapos beszámolót olvastam az országgyűlés tegnapi üléséről. Kósa András parlamenti tudósító ezt írta: „A Párbeszédből Kocsis-Cake Olivio is megkérdezte Orbánt, mikor lesz ingyenes tesztelés, és mivel ő volt a harmadik, aki nagyjából ugyanazt a kérdést tette fel, a kormánypárti képviselők elnevették magukat.” Nem ok nélkül nevették el magukat.

Először Kunhalmi Ágnes az MSZP nevében firtatta, miért nem ingyenes a koronavírus-teszt. Elvégre a magyar állampolgárok már adóztak, sőt az egészségügyi járulékot is befizették. Miért kell harmadszor is megsarcolni őket? A miniszterelnök lagymatagon indokolta a hatósági árat. Ekkor következett a DK egyik képviselője. Varju László érezte, hogy az összehangolás hiánya kínos helyzetbe hozta, ezért mielőtt felolvasta volna az írásban benyújtott kérdést, közölte, hogy „Ismétlés a tudás anyja.” Majd kifejtette, hogy… És most nem írom le még egyszer, amit a szocialista politikusnő mondott, mert szinte szó szerint ugyanaz a gondolatmenet hangzott el. Válasz helyett akkor már a miniszterelnök rájátszott az ügyetlen ismétlésre. Előkészítette a terepet, hogy mire a harmadik, szintén írásban benyújtott párbeszédes kérdés elhangzik, összehangolt nevetés fogadhassa a kormánypárti padsorokból.

S hogy teljesebb legyen a kép, néhány órával később, A nap híre című ATV-műsorban a Párbeszéd kommunikációs igazgatója, Murányi András még meg is dicsérte a parlamenti ellenzéket, hogy napirenden tartotta az ingyenes tesztelést. Ama következtetésre jutott, hogy az ellenzéki pártok „beviszik sokszínűségüket a közösbe”. Az a benyomásom, hogy ezúttal sem vitték be. Elfelejtettek tudomást venni egymásról, és ez a parlamenti nyilvánosság előtt derült ki. De ha már a háromszoros megsarcolás lehetőséget teremtett arra, hogy fogást találjanak a kormányon, miért nem sikerült úgy kérdezni a miniszterelnököt, hogy ne külön-külön, egymástól függetlenül firtassák az ingyenes tesztelést?

Egyre nyilvánvalóbb, hogy miközben az ellenzéki pártok hitet tesznek a közös fellépés mellett, egyetlen alkalmat se mulasztanak el, hogy a nyilvánosság fórumain külön bejáratú javaslatokkal bombázzák a kormányt. Ha nemcsak ígérnék, hanem meg is valósítanák a közös fellépést, akkor bizony erőt mutathatnának a kormánynak. És akkor nem lekicsinylő, a szervezetlenségnek meg az ügyetlenségnek kijáró kacaj fogadná őket, hanem gondterhelt tekintet.