A legutóbbi napokban Orbán Viktor olimpiázott, Kövér László nemizett, Somogyi Zoltán kövérezett, Csintalan Sándor beágyazott, Simon András káslerezett, Puzsér Róbert pedig csikidámozott. Lefülelt mondatok.

Minél tökéletesebb lesz a világ műszakilag, annál kevésbé élhető emberileg. (Dalos György író, Mozgó Világ, 2021/7-8.)

Közeleg az idő, hogy újra hadat üzenjünk az USÁ-nak, ezt százévenként egyszer meg szoktuk tenni. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, augusztus 8.)

Szerzett jogokat nem veszünk el. (Csárdi Antal LMP-politikus, ATV, augusztus 9.)

A 21. században az alávetésre és kifosztásra kiszemelt embertől még annak bizonyosságát is elveszik, hogy fiú-e vagy lány. (Kövér László Fidesz-politikus, Transindex.ro, augusztus 10.)

Tisztelt házelnök, ha nem tudja, akkor talán menjen ki a WC-be, és nézze meg. (Somogyi Zoltán szociológus, Facebook.com, augusztus 10.)

A mai Magyarországon kapitalizmus van, de sem általános jólét, sem jogállamiság nincs. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, augusztus 10.)

A nézők nélküli versenyek hangulattalansága nyomasztó volt. (Bernau Péter sportújságíró a tokiói olimpiáról, Népszava, augusztus 10.)

A DK Orbánnal paktált le. (Cs. Kádár Péter hangmérnök Gyurcsány Ferenc és Kolompár Orbán egyezségéről, Facebook.com, augusztus 11.)

Kásler miniszter úr interjút adott egy kamerának a Facebookon. (Simon András műsorvezető, ATV, augusztus 12.)

Vízilovas. (Pilhál György újságíró Tüttő Kata szocialista politikusról, Magyar Nemzet Online, augusztus 12.)

A látvány-csapatsportok túlfinanszírozását a tokiói olimpia eredményei sem igazolták. (Szekeres István sportújságíró, Magyar Narancs, augusztus 12.)

Bár lehet, hogy mi már nem érjük meg, de lesz magyar olimpia. (Orbán Viktor miniszterelnök, Nemzeti Sport Online, augusztus 13.)

Orbán imádja a látnoki szerepet. (Mérő Vera civil aktivista, ATV, augusztus 13.)

A hatalmasok csak addig félelmetesek, amíg vannak, akik félnek tőlük. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, augusztus 13.)

Kétségtelenül jelentős és egyedi alakja a magyar könnyűzenének, ezért az elhülyülése duplán fájdalmas. (Puzsér Róbert publicista Szikora Róbert zenészről, Magyar Hang, augusztus 13.)

Csöbörből vödörbe, az egyszemélyes kormányzásból az egyszemélyes kormányzásba kerültünk. (Pogátsa Zoltán közgazdász, Népszava, augusztus 14.)

Csak úgy, hasra ütéssel nem lehet akárkit lehallgatni. (Horváth József, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgató-helyettese, Délmagyarország, augusztus 14.)

Olyan országban élünk, ahol a Pegasus-ügy lényegében senkit sem érdekel. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, augusztus 14.)

A gazdag korrumpálódik, a szegény meg krumplipálódik. (Kabai-Tóth Klára kommentelő, Facebook.com, augusztus 15.)

Beágyazott lett a NER. (Csintalan Sándor volt párt- és műsorvezető, HírKlikk.hu, augusztus 15.)

Ideje beszélnünk a huxitról. (Fricz Tamás politológus, Magyar Nemzet Online, augusztus 15.)

Öreg barátom, Bodor Pál már a túlvilágon tartózkodik, de most is az ő tanácsaiból élek. Két évtizede győzött meg arról, hogy ha már egyes szám első személyben írom a Médianaplót, akkor érdemes minden tizediket a tárca műfajának szentelni. Az olvasók szeretnek megismerkedni a szerzővel, és nem árt, ha úgy fogalmazunk meg egy történetet, hogy magunkat is beleszőjük. Legalább egy utalás erejéig.

Nemrégiben így utaltam arra, hogy a szürke hályog miatt nem látom jól a betűket. Azóta a digitális ismerősök közül többen érdeklődtek a hogylétem felől, a koronavírus-járvány kirobbanása óta ugyanis nem találkoztunk személyesen. Hetven körül a szürke hályog korántsem ritkaság, ezért nem is tartozna a nyilvánosságra, ha olykor nem érintené a nyilvánosságot. Úgy például, hogy gyakori a félreolvasás. Ebből adódnak a mulatságos vagy kínos félreértések.

Amikor már az RTL II sugározta a száműzött Heti hetest, másnap reggel azt véltem kibetűzni a Borsod Online digitális felületén, hogy árad a Tisza mellékfolyója, és egy férfi a Hernádiba fulladt. (Bocs a művésznőtől.) Egy „vérlázító” esetről is a miskolci portál tudósított, majd utána diósgyőri vérfürdőt véltem olvasni a „diósgyőri várfürdő” helyett. A déli határ felől érkező migránsokról gyakran cikkező kecskeméti portálon „járdán várakozók” helyett azt silabizáltam ki, hogy jordán várakozókat ütött el egy autós Orgoványon.   

Az egyik kormánypárti újság online változata vezércikket közölt a tervezett állami befektetésekről. Hát nem az olvastam a címében, hogy Befeketítés a jövőbe? Az egyik ellenzéki publicista a kormánypárti „lakájsajtó”-ról értekezett, ezt azonban csak utólag vettem észre, mert lakásajtónak olvastam. Egy kormánypártisággal korántsem vádolható portálon pedig „mára fókuszáló társadalom” helyett imára fókuszálót betűztem ki. A szürke hályognak vannak persze kevésbé szórakoztató következményei is.

Évtizedek óta „vakon” gépelek, ezért néha melléütök. A számítógép képernyőjén azonban nem veszem észre az elütéseket. Szerencsére néhány hónapja baráti segítségre leltem. Felhívott Kereszty András, az Újnépszabadság.com utánközlő portál főszerkesztője, és azt javasolta, hogy délelőttönként küldjem át neki az esedékes bejegyzést. Azóta megvárom, amíg a Médianapló megjelenik nála. Jóval nagyobb betűkkel adja közre, és miközben újraolvasom a szöveget, észreveszem az elütést. S az immár hibátlan végső változatot teszem föl a fészbukos üzenőfalra, hogy a digitális ismerősök kifejthessék róla a véleményüket.  

Somogyi Zoltán szociológus ügyesen használja a világhálót. Közösségi üzenőfalára rövid kérdéseket tesz fől. Eszmefuttatásaiból vita kerekedik, amelyet sportszerűen moderál. Ezúttal azt fejtegette egy politológus elemzéséről, hogy azért hosszú a címe, mert nem olvassák tovább a címénél. A hosszú címnek azonban lehet más magyarázata is.

Még a múlt évszázadban, a hagyományos sajtó szerkesztőjeként tanultam meg rövid és képzettársítást sugalló címeket adni. Idestova két évtizede újra kellett tanulni az egészet. Ráadásul a tanítványaimtól, akiket már az a digitális sajtóba vettek föl. Szinte napra pontosan tíz éve vagyok a Facebookon, és 13 olvasóval kezdtem. Most a Médianapló napi olvasottsága eléri a Nógrád Megyei Hírlap Online-ét. A Nool.hu olvasottsága havi 116 ezer, a Médianaplóé 140 és 80 ezer között ingadozik. Sokat köszönhetek a hosszú címeknek, amelyekből kiderül, hogy érdemes-e végigolvasni a bejegyzést.

Itt van például a tegnapi, melynek a Medgyessy miért káromkodott az MSZP választmányi élésén? címet adtam. Még javában olvassák az egyik utánközlő portál felületén, a gép eddig 3962 érdeklődőt jelzett. Címe a keresőben az első helyen található, és az első oldal tíz helye közül hat hírkereső portál ajánlotta a médiafogyasztók figyelmébe. A hosszú cím bevált, mert betölti az olvasáshoz kedvet csináló funkcióját.

Megjelent egy olimpiai témájú bejegyzésem is Katinka miért nem olvas kommentárokat? címmel. 4552-en olvasták, és az a benyomásom, hogy nem vált be. A keresőben az első ugyan, de később csak a harmadik oldalon fordul elő. Azért hibáztam, mert a kereső a Tokióban leszerepelt, de máskülönben háromszoros olimpiai bajnokot Hosszú Katinkaként tartja számon. Ha a hosszú címet még a Hosszú vezetéknévvel is bővítem, akkor most több olvasóról számolhatnék be.

Bejött viszont az Orbán miért köszörüli a torkát? című bejegyzés. 10807-en olvasták, valószínűleg azért, mert a miniszterelnök vezetéknevével kezdődő megfogalmazása miatt elfoglalta az első és a második helyet a keresőben. Továbbá az első oldalon említi az egyik hírkereső portál is. A hosszú cím tehát helyettesítheti az első bekezdést, amelyet a nemzetközi érintkezés nyelvén lead-nek nevezünk. Azt jelenti, hogy rábír, rávezet valamire, például a cikk elolvasására.

A címadás már nem is annyira új gyakorlata gyökeres változás a nyilvánosságban. Nem csoda, hogy mi, a digitális bevándorlók még inkább csak kapiskáljuk.

Mielőtt válaszolnék, néhány szó a Tüttő-ügyről. A szocialista politikusnő nyaralás közben lóra pattant, és az Égei-tengerben megúsztatta a kölcsönzött, pompás állatot. A 13 másodperces videó-felvétel kicsapta a biztosítékot a kormánypárti sajtóban, a kocsmai stílust kedvelő kommentelőknél és a kormánypártisággal nem vádolható publicisták körében is.

Tegnap Tüttő Kata feltűnt az ATV stúdiójában. Üdén, kipihenten, vörös loknijához illett az élénkzöld, szalonban készült nyári toalett. Kifejtette, hogy a vízi lovaglást tapasztalatként kezeli, melyből leginkább építkezni lehet. Ennél azért többről volt szó. Nem lesipuskások vették kameravégre, hanem a felvételt ő készíttette és helyezte el az instagramos üzenőfalán. Ha esetleg az MSZP választmányi ülésén valaki számon kéri rajta az urizálást, talán újra kéne gondolnia a választ.

Medgyessy Péter párton kívüli miniszterelnököt 2004 nyarán meghívták az MSZP-választmány ülésére. Számon kérték rajta, hogy 2002 szilveszterét a kubai tengerparton töltötte, ahol szerinte „meleg van, és jó koktélokat lehet inni”; a budapesti újságíróbálon csokornyakkendőben és kubai szivarral a kezében állt a fotóriporterek elé; és Cannes-ben meg Mallorca szigetén sem vetette meg a földi jókat. Válaszáról két változatot találtam. Az egyik: „Sokat dolgoztam, kampányban napi 16 órát, b…tok meg, megérdemlem.” A másik: „Mert megérdemeltem, b…tok meg.”

Erdélyből származik, nemesi családja több száz éves múltra tekinthet vissza. Illik hozzá a hölgyeket megtisztelő kézcsók, aztán a csokornyakkendő, a szivar. A rendszerváltás utáni miniszterelnökök közül ő öltözött a legjobban. Csakhogy nyaralási és bulizási szokásai épp ama népszerűségét kezdték ki, melynek a 2002-es választási győzelmet köszönhette. Kevésbé karizmatikusnak hatott, mint ellenlábasa, Orbán Viktor, és a választópolgároknak könnyebb volt azonosulni vele. A választmányi számonkérés persze a belső harcokra is utalt. Miközben nyaralt, a kormányzaton belüli ellenfelei szervezkedtek ellene, ő pedig a berzenkedéseket, dohogásokat ármánynak, áskálódásnak, puccskísérletnek fogta fel.

A fejleményből, néhány héttel későbbi leváltásából (lemondásából) akár erre is lehet következtetni. De nem zárnám ki azt sem, hogy akkoriban még működött a szocialisták erkölcsi immunrendszere. Vajon az MSZP-választmány legközelebbi ülésén szóba hozza-e valaki Tüttő Kata nagy hírre vergődött vízi lovaglását?    

Tíz mondat Medgyessy Péterről

Medgyessyre hatásos médiakampányt lehet építeni, mert jó megjelenésű és intelligens. (Bozóki András szociológus, Magyar Hírlap, 2001. június 9.)

A konzervatív baloldaliság úriembereként jelent meg. (Mészáros Tamás újságíró, Népszava, 2003. január 4.)

Nagy Lajos bizonyosan gyilkos tárcanovellát írna a szocialista miniszterelnökről, amint a Karib-tenger partján telelve, két koktél között megbeszéli famulusaival a gázár-emelést. (Bächer Iván író, Népszabadság, 2003. február 1.)

Sebezhető pontjait márkás öltönyökkel takarja. (Lakat T. Károly újságíró, Népszava, 2003. május 27.)

A kommunista dzsentrik bonvivánja. (Bayer Zsolt publicista, Magyar Nemzet, 2003. augusztus 30.)

A szabadságáról hazaérkezett kormányfő gyűröttebb, mint egy néhai gyakorlóruha. (Kovács János egri újságíró, Heves Megyei Hírlap, 2004. augusztus 7.)

Elegánsan érkezett, de nem úgy távozott. (Ármás János veszprémi újságíró, Napló, 2004. augusztus 26.)

Medgyessy Péter csendes, emberi hangon próbálta kormányozni a kocsmai verekedéstől a bolondok háza felé tartó politika világát. (Géczi József szocialista politikus, Népszabadság, 2006. október 20.)

Az ő személyisége, bizonytalanságaival együtt éppen arra volt alkalmas, hogy megkontrázza a gátlástalan, fölényeskedő, lehengerlő és erőszakos Fidesz-kormányzást. (Bolgár György újságíró, Népszava, 2009. október 9.)

Medgyessy Péter úr volt a szocializmus idején is. (Máté T. Gyula újságíró, Magyar Hírlap, 2014. április 5.)

Szele Tamás színfolt a mai magyar sajtóban. Egyszerre három blogot is működtet, hogy a hirdetési bevételekből valahogy megéljen. Írásait nem is bejegyzésnek tartom, hanem cikknek, amelyeket egy jó tollú újságíró a világhálón jelentet meg. Ezúttal a Zóna (régebben Zónapörkölt) nevű megnyilvánulási helyén írt figyelemre méltó elemzést a digitális sajtó eldurvult hangneméről.

Okfejtését egyszer majd fölveszik a szakirodalom lábjegyzetei közé, most azonban arról a mondatáról tűnődnék, amely kilóg az alaposan végiggondolt összefüggésekből. Szerinte „A kormánymédia adja az országos sajtótermékek 90 százalékát.” A szám ismerős, de nem tudom, hogy mire vonatkozik. A kormánypárti fölényt ugyanis az súlyosbította, hogy a miniszterelnök bizalmas emberei fölvásárolták a megyei sajtót, amely jelenleg 267 ezer példányban kél el. Márpedig a megyei lapok nem országosak. A Népszava, az ÉS, a HVG, a MaNcs, a Magyar Hang, a Jelen és a 168 Óra pedig országos. A példányszám szempontjából kisebbséget alkotnak ugyan, a befolyásuk azonban korántsem mellékes.

Százalékot azért nem írok, mert ilyen fölmérésről nem tudok. Mások azonban valószínűleg tudnak, mert nem sajnálták tőlünk a számokat. A műsorvezetőből politikussá lett Vágó István például egy tévévitában így jellemezte a médián belüli arányokat: „Valamitől elterjedt ez a 80 százalék. Én ebben nem hiszek, inkább 90.” Ama bizonyos 80-nak annyi volt a valóságalapja, hogy a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársai 2019 őszén „árbevételi alapon” végigszámolták a médiapiacot, és arra jutottak, hogy a kormánypárti médiumok kapták a hirdetési bevételek 79 százalékát. Ezt kerekítették 80-ra mindazok, akik a nyilvánosságban élvezett kormányzati túlsúlyt számmal akarták nyomatékosítani.

E bejegyzés után néhány idézet olvasható. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az idézetteket nyomasztotta a kormányzati túlsúly, és ezért rukkoltak elő azokkal a fránya számokkal. De ha egyikük 2014-ben már 90 százaléknyira „mérte” Orbánék befolyási övezetét a nyilvánosságban, akkor két és fél év múlva, miután Simicska Lajos már elvitte a miniszterelnök által rá bízott médiabirodalmat, hogyan lett a 90-ből 95 százalék? S mert Simicska a 2018-as választási vereség után feladta hadállásait a nyilvánosságban, a kormányzati túlsúly 95-ről miért esett vissza 90 százaléknyira? Majd néhány hónap múlva ugyanez a cikkíró miért jutott a „szinte 100” százaléknyi következtetésre?

Tíz mondat a százalékokról

A sajtó 90 százaléka a Fidesz kezében van. (Farkasházy Tivadar újságíró, ATV, 2014. május19.)

/Orbán Viktorról/ Övé immár a média 95 százaléka. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2016. október 4.)

Ott van az önök kezében a média 90 százaléka. (Bolgár György újságíró, Klubrádió, 2017. február 24.)

A média 80-90 százaléka a kormányzat kontrollja alatt áll. (Krekó Péter szociálpszichológus, ATV, 2018. február 7.)

A média eme része nagyjából 90 százalékot tesz ki. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2019. január 12.)

Attól, hogy valakinek szinte 100 százalékosan a kezében van a média, még meg lehet bukni. (Németh Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2019. december 27.)

Valamitől elterjedt ez a 80 százalék. Én ebben nem hiszek, inkább 90.” (Vágó István DK-politikus, ATV, 2020. január 27.)

A Fideszé a média 99 százaléka, de az ellenzéké az igazság. (Kis János filozófus, volt SZDSZ-politikus, Jelen-media.hu, 2021. március 15.)

/Orbán Viktorról/ Rá akar és rá is tud erőltetni erre az országra a média majd 100 százalékos elfoglalásán keresztül a folyamatos agymosással. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2021. augusztus 7.)

A kormánymédia adja az országos sajtótermékek 90 százalékát. (Szele Tamás újságíró, Zóna.hu, 2021. augusztus 10.)    

Van egy Cs. Kádár Péter nevű hangmérnök, a Magyar Rádió hajdani munkatársa, aki a Facebook tanúsága szerint érdeklődésével tünteti ki a Demokratikus Koalíció elnökét. Ő írta föl ma hajnalban az üzenőfalára, hogy „a DK Orbánnal paktált le”. A folytatásból kiderül, hogy Kolompár Orbánnal, akinek a szülei nem tudhatták 1963. szeptember 24-én, hogy május 31. óta gőgicsél az Orbán-családban egy Viktor nevű csecsemő, aki most az ország első embere.

A Kolompár Orbánnal kötött választási együttműködést valószínűleg nem Gyurcsány Ferenc írta alá. Legalábbis az egyik portálban közölt fényképen a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma Roma Összefogás Párt elnöke mellett Varju László, a DK alelnöke ül. Ez persze nem zavarja a kormánypárti sajtót abban, hogy Gyurcsány és Kolompár összeborulásáról írjon, kiemelve, hogy a cigánypolitikust eddig háromszor ítélték el orvhalászatért, garázdaságért és hamis számlákért. Ő csakugyan büntetett előéletű, és ez még akkor is igaz, ha a választási szövetséget megelőzte egy másik egyezség, a Fidesz és a Lungo Drom közötti.

Május végén a kormánypárt nevében Kövér László, a Fidesz-választmány elnöke láttamozta. A pártelnök Orbán Viktor nyilván ugyanolyan okból engedte át az aláírás jogát az egyik legközvetlenebbi munkatársának, mint Gyurcsány Ferenc. Neki is kínos lett volna elkötelezni magát a szintén büntetett előéletű Farkas Flórián mellett, akinek van még egy függő ügye: A híd a munka világába elnevezésű projekt elillant milliárdjai. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy tegnap, egy baráti társaságban azt kérdezte valaki: „Megőrültek ezek a politikusok?” Gyurcsány Ferencre és Orbán Viktorra utalt.

A választ nem a jelenlegi és a volt miniszterelnök elmeállapotában keresem. Még csak nem is az erkölcsi érzék hiányában, hanem egy számban. Székely János szombathelyi katolikus megyéspüspök a Vas Népe című napilap április 10-i számában ezt nyilatkozta: „A romák létszáma 2013-ban, a debreceni egyetem kutatása szerint 876 ezer volt.” A roma pasztoráció elszánt és következetes alkalmazója nem engedheti meg magának, hogy a hasára üssön. E számot úgy fogadom el, hogy nyolc év múltán alighanem még többen vannak. Körülbelül félmillióra becsülhető a választásra jogosult romák száma.

Akár el is dönthetik a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választást. Nem csoda, ha a két szemben álló politikai tömb vezetői egyezkednek a két legismertebb, bár korántsem makulátlan múltú képviselőjükkel.

Tegnap személyeskedő vita zajlott két kolléganő között. Három évtizedet töltöttek a székesfehérvári újság szerkesztőségében, talán még egy szobában is dolgoztak. A legutóbbi években rúgták ki az egyiket, a másik maradt a bicskei járás tudósítója. Ami nyomta a bögyüket, azt egy kávé mellett is megbeszélhették volna. Inkább a Facebookot választották.

Az alkalmi munkából élő újságírónő azt firtatta, vajon a „40 ezer” példányból hogyan lett a fele. Kolléganője azzal magyarázta a kétségtelen lejtmenetet, hogy „A print lapok zuhanórepülése világjelenség, minimum rosszindulat az úgynevezett ideológiára fogni a példányszám csökkenését is.” A példányszámok azonban még rosszabbul mutatnak. A Fejér Megyei Hírlap két évtizede naponta 52 ezer példányban kelt el. 2014-ben 33 ezer fogyott el belőle. ’17-ben, amidőn a karácsonyi Orbán-interjú után - amikor valaki négy helyen megbuherálta a megyébe való miniszterelnök szövegét - úgy teremtettek rendet a szerkesztőségben, hogy 28 ezerre csökkent a példányszám. 2018-ban 22-re, tavaly pedig 16 ezerre.

De van egy másik mérőszám is, amely már érinti az ideológiát, tágabb értelemben a mondandót. Lefülelt mondatok címmel közlöm a mögöttünk hagyott hét legérdekesebb megnyilvánulásait, és 2010-ben 43 egyéni, szellemes gondolatot találtam az FMH-ban. ’11-ben 61-et, ’12-ben 64-et, ’13-ban 50-et, ’14-ben 46-ot. Az országgyűlési választást követő esztendőben 11-et, 2016-ban 10-et. A megbuherált interjú utáni évben 5-öt, ’18-ban szintén 5-öt. 2019-ben 7-et, tavaly 4-et, az idén egyet sem. A lefülelt mondatokból a szállóige-gyanúsakat külön is számon tartom. A fehérvári újságból a rendszerváltás óta 57-et válogattam a gyűjteménybe. Közülük a szerkesztőség életében fordulópontot jelentő 2015-től máig 4-et.

A számokból kirajzolódik, hogy a vélemények, a figyelemre méltó álláspontok gyakorlatilag eltűntek az újságból. Van egy emlékirat, a Bal-jobb, bal jobb, amelyben Nemes György kifejti, hogy a múlt század közepén miért küldte a budapesti pártközpont Székesfehérvárra lapot csinálni. Egy koporsóraktárban találta a szerkesztőséget, és önkritikusan így összegezte a nyilvánosság ötvenes évekbeli állapotát: „Ezekben az években vesztette el, alig kijavíthatóan, hitelét az újságírás. Ha a sajtó csak visszhangozza a fentről elődúdolt dallamot, s legfeljebb meghangszereli, de semmi újat nem ad hozzá, elveszti vonzerejét, hitelét, egyszersmind létének, működésének erkölcsi hátterét.”           

Tíz mondat a megyei lapokról

Olyan párt az MSZP, amelyik úgy indul a választáson, hogy megtartja magának az összes megyei napilapot, miközben az ellenzéknek egyetlen napilapja sincs az országban. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Magyar Nemzet, 1990. március 3.)

Minden megyei lapot az új, megyei önkormányzatok tulajdonába és felügyelete alá adnék. (Németh Miklós búcsúzó miniszterelnök, Népszabadság, 1990. április 6.)

A volt MSZMP lapjait, az országosokat és a megyeieket egyaránt külföldi tulajdonba játszották át. Meggyőződésem, hogy nem tisztán, de ezt nehéz bizonyítani. (Csurka István író, MDF-politikus, Napló, 1992. június 23.)

Nem az a baj, hogy több megyei lap van egy kézben, hanem az, hogy minden megyében csak egy napilap van. (Debreczeni József MDF-politikus, Vas Népe, 1992. november 27.)

A Fidesz nem tud és nem is akar beavatkozni a megyei sajtóstruktúrába. Egy ilyen vállalkozás nemcsak sok pénzbe kerülne, hanem kudarcra is lenne ítélve. (Szájer József Fidesz-politikus, Kisalföld, 1999. március 12.)

Gratulálok a Fejér Megyei Hírlapnak és mindenkinek, aki Székesfehérváron a nyilvánosságban dolgozik. A gratuláció alól csak kevesen kivételek, de ők tudni fogják majd, hogy rájuk gondoltam. (Orbán Viktor miniszterelnök a 125 éves fehérvári sajtóról, Fejér Megyei Hírlap, 1999. július 1.)

A megyei sajtó legfeljebb az adott terület lakosságát célozza meg. A kisebb piac miatt sem húzhat erre vagy arra, minden körülmények között pártatlannak kell maradnia. (Szabó Miklós debreceni sajtómenedzser, az Inform Média ügyvezetője, Médiapiac.com, 2006/5.)

A megyei lapok megszerzése annyira fontos volt, hogy szakmailag nem készültek fel rá. (Klecska Ernő székesfehérvári újságíró, az FMH volt munkatársa, 24.hu, 2018. május 3.)

Én a Mediaworks-től kaptam egy ajánlatot a Lapcomra. Mivel én ezt üzleti vállalkozásnak tekintem, a felkínált összeget néztem, ami megfelelő volt ahhoz, hogy eladjam. (Andy Vajna filmmenedzser, a győri Kisalföld és a szegedi Délmagyarország tulajdonosa, Index.hu, 2018. december 10.)

Hiába tűnnek őskövületnek ezek a sajtótermékek, összességben még mindig nagyon sok embert érnek el, akiket máshogy nehéz megszólítani. (Józing Antal szombathelyi újságíró, Nyugat.hu, 2019. február 12.)

Évtizedek óta ismerjük egymást, dolgoztunk ugyanabban a szerkesztőségi szobában is. A koronavírus-járvány telefonra szűkítette a kapcsolatunkat, mindazonáltal most megkínált egy témával. A világhálón átküldte Szent-Iványi István mondatát, miszerint „Óva intik Angliát - hogy egy köznevetség tárgyát képező hajdani Torontál megyei zuglap vezércikkét idézzük.” A régi kolléga azt firtatta, vajon mit szólok ehhez, elvégre „megnyugtatóan” zártam le a „nyomozást” a magyar újságírás idestova száz esztendeje használt szállóigéjéről. Lehet, hogy őt megnyugtatta a két bejegyzésem, de még nem jártam eredménnyel.

Érdemes rögzíteni, hogy a volt diplomata és liberális politikus idézett félmondata a norvég és a magyar kormány közti, 77 milliárd forintos vitára vonatkozik. Szent-Iványi két napja e purparléhoz fűzte véleményét a fészbukos üzenőfalán, az Orbán-kormány kisszerűségére utalva. Azért kapiskál jó helyen, mert a torontáli a talán leggyakrabban előforduló jelző az „Óva intjük”-irodalomban. A múlt század ötvenes éveiben ugyanis a vajdasági magyar újságírók még felidézhették azokat a beszélgetéseket, amelyeket idősebb pályatársaikkal folytattak. Akkoriban még éltek olyan tollforgatók, akik az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legkisebb vármegyéjében gyanították az újságot - nem pedig zuglapot -, amely óva intette Angliát egy világpolitikai lépéstől.

Inkább csak arról vitatkoztak, vajon a nagyhatalmat megrovó vezércikk nagybecskereki vagy verseci újságban jelent-é meg. De van egy másik délvidéki változat is, amely szerint nem a Bánátban, hanem Bácskában látott napvilágot a figyelmeztetés. Nekem Zenta jött ki. Tudom a laptulajdonos-főszerkesztő-cikkíró nevét is, egyelőre azonban nem hoztam nyilvánosságra. Ahogy a vajdasági újságírók hatvan-hetven éve, a XXI. században én se láttam ama bizonyos vezércikket. A kérdés tehát nyitott. Ráadásul van egy másik tájegység, amelynek írástudói szintén kacérkodnak azzal, hogy az említett mondatot egy székelyföldi szerkesztőségből üzenték Londonba.

De nem zárnám ki a harmadik tájegységet, a Nyírséget sem. Hajdani napilapját, a Nyírvidéket szintén összefüggésbe hozzák a magyar kisszerűséget jelképező szállóigével. Szerencsére az egyik tanítványom, Gáll Róbert a nyíregyházi főiskolán épp erről az újságról írta a diplomamunkáját. Ő talán utánajár a nagy hírre vergődött mondatnak, amelyet gyakran idéznek a magyar sajtóban.

Tíz mondat az Óva intjük-ről

Emlékeztetve a szilasbalhási Tárogató háborús cikkére: „Óva intjük Angliát”. (Görgey Márton dr., egyházmegyei tanácsbíró, Magyarság, 1936.01.29.)

Derűs emlékem valamelyik, bizony már nem tudom, milyen című és mely időből való zentai lapból egy nagy cím: „Óva intjük Angliát.”. (Thurzó Lajos újságíró, Magyar Szó, 1945.10.28.)

A székesfehérvári napilap vezércikke jut eszembe, amely valamikor 1940-ben azzal a címmel jelent meg, hogy „óva intjük Angliát”. (Kárász Artúr közgazdász, Új Látóhatár, 1982/1-2.)

Egyik nagyközségnyi méretű székely kisváros napilapjában első oldalas vezércikk jelent meg. Címe: „Óva intjük Angliát”. Elképzelhető, milyen pánikba estek a szigetország vezető körei ettől a kontinentális fenyegetéstől. (Vári Attila író, Kritika, 1986/12.)

Soha nem ellenőriztem, hogy a történelmi jelentőségű cím melyik vajdasági sajtószervben jelent meg. Egyesek szerint a Torontál megyei újságban. Az első világháború kezdetén Angliát figyelmeztette fennhangon a hazafiasságtól duzzadó kolléga. (Bódis Gábor újságíró, Napló, 1990.09.05.)

Érdemes utalni arra a sajtóanekdotára, miszerint a Nyírvidék című orgánum Anglia második világháborúba lépésekor az „Óva intjük Angliát” felkiáltású szalagcímmel jelent meg. (Eötvös Pál újságíró, Népszabadság, 1994.01.17.)

Óva intem a tisztelt olvasót, mint annak idején, a második világháború kitörésekor a csíki lap azóta szállóigévé vált „Óva intjük Angliát” című vezércikke. Messzemenő következtetésre ne ragadtassuk magunkat! (Kányádi Sándor költő, Magyar Hírlap, 1995.12.23.)

Ne essünk hát a Csíki Lapok „vétkébe”, mely anno dacumál imigyen címezte (állítólag, magam soha nem láttam) vezércikkét: „Óva intjük Angliát”. (Magyari Lajos költő, Háromszék, 2003.02.11.)   

"E helyről óva intjük Angliát” - írta volt a Torontál Megyei Hírlap túlbuzgó vezércikk-írója valamikor az első világháború előtt. (J. Garai Béla újságíró, VajdaságMa.info, 2013.10.28.)

„Óva intjük Angliát”, írta háború alkalmából a Borsodi Szemle, ha jól rémlik. (Abody Rita újságíró, műfordító, Facebook.com, 2021.07.22.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor méltatlankodott, Kuncze Gábor gazdát keresett, Kunhalmi Ágnes emeszpézett, Hosszú Katinka bónuszozott, Szilágyi Áron karanténozott, Vitray Tamás pedig milákozott. Lefülelt mondatok.

Nekem ez bónusz olimpia volt. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó, Hang.hu, augusztus 1.)

Máskor az ilyen dobások messzebb szállnak. (Halász Bence kalapácsvető, aki nem jutott a döntőbe, Magyar Távirati Iroda, augusztus 2.)

A jelenlegi posztfasiszta államrendszer bukása közérdek. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, augusztus 2.)

A kenetteljes, nyilvános hálálkodás a mindennapok részévé vált. (Kabai Domokos Lajos újságíró az Orbán-rendszerről, Bekiáltás.blog, augusztus 3.)

Nemhogy végórái nincsenek, hanem nagy jövő áll előtte. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus az MSZP-ről, 168.hu, augusztus 3.) 

Alig bírja szegény kinyögni a szitkait, mert én, a zsidólibsi hazaáruló kábé tizenötször jobban beszélem édes anyanyelvünket. (Tóta W. Árpád publicista a B-középről, Facebook.com, augusztus 3.)

Tudtuk, hogy nincs vége, amíg nincs vége. (Leimeter Dóra válogatott vízilabdázó a magyar-holland mérkőzésről, M4, augusztus 3.)

Tudtuk, hogy gyakorlatilag karantén olimpiát rendeznek. (Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó, ATV, augusztus 4.)

Az ellenzéki előválasztást néhány politikai bennfentes a baráti közvélemény-kutató cégek hadrendbe állításával gondolja megnyerni. (Bőhm András liberális politikus, Facebook.com, augusztus 4.)

Mostantól már nagyon is lesz mire szerénynek lennie. (Vitray Tamás tévériporter Milák Kristóf olimpiai bajnok úszóról, Magyar Narancs, augusztus 5.)

Vallást csináltok a tudományból, tudományt a vallásból. (D. Tóth Kriszta publicista a kormányzatról, Újnépszabadság.com, augusztus 5.)

Az állam bárki ellen indok és következmények nélkül felléphet. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász a megfigyelési botrányról, 168 Óra, augusztus 5.)

Nemcsak a politikus építhet fel ügyet, hanem az ügy is felépíthet politikust. (Somogyi Zoltán szociológus a Pegasus-ügyről, HírKlikk.hu, augusztus 5.)

Kényelmesebb a tengeri lovat megülni, mint a szárnyasat. (Ónody-Molnár Dóra újságíró Tüttő Kata szocialista-politikusról és a Pegasus-ügyről, Jelen.media.hu, augusztus 6.)      

A bizonytalan szavazó jobban hasonlít az ellenzékire, mint a kormánypártira. (Lakner Zoltán szociológus, Magyar Hang, augusztus 6.)

A magyar ombudsman nem ombucmankodik. (Juhász Ferenc szocialista politikus, ATV, augusztus 6.)

Engem az Európai Unió feketebárányának tartanak és sajnos néha Magyarországot is. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, augusztus 6.)

Számomra nagyon fontos a harcoló állomány létszámának és képességének növelése. (Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Hadsereg parancsnoka, Hajdú Online, augusztus 7.)

Ugocsa lett a főváros. (Krasznahorkai László író, Népszava, augusztus 7.)

Mintha nem lenne gazdája az országnak. (Kuncze Gábor liberális politikus, ATV, augusztus 7.)

Orbán az új Lenin. (drMáriás képzőművész, Facebook.com, augusztus 8.)

Csúszik a bejegyzésem, fél órával később kezdtem neki. Az olimpia utolsó napján belenéztem a francia-orosz kézilabda döntőbe, és a képernyő előtt ragadtam. A francia lányok brillíroztak, köztük három Magyarországon játszó. Nyilván megéri nekik növelni a legjobban fizető európai bajnokság színvonalát.

Nem akarok tippet adni a magyar sportújságíróknak és sportvezetőknek, de várom a magyarázkodást. Igaz, hogy a női válogatottunk elvérzett, úgy kapott ki azonban két csoportbeli ellenfelétől, hogy azok később megszerezték az arany-, illetve az ezüstérmet. Ez a szokásos, olimpia utáni értelmezés. Van a politikusoknak és a sportújságíróknak egy közös tulajdonságuk. Addig szemelgetnek a közvélemény-kutatási, választási, világbajnoksági, olimpiai adatokból, amíg nem találnak olyan mozzanatot, amelyből kimutathatják a sikert.

Így tértünk át az olimpiai aranyérmek számolgatásáról az érmekére, majd a pontot hozó első hat helyezésről a már csak nekünk pontot érő nyolcadikra. A két alapsportágban, az úszásban és a atlétikában ugyanis kilenc pálya van, de az egyiket különböző okból kihagyják. Ezzel magyarázta egyik sportújságírónk, hogy soha ennyi kilencedik helyezést nem értünk el azon az olimpián. A kilencedik hely azt jelenti, hogy sportolónk nem jutott a döntőbe.

A legutóbbi két hétben hajnali négykor keltem, hogy minél többet láthassak az olimpiából. Tegnap úgy foglaltam össze a benyomásokat, hogy miközben a magyar állam busásan pénzelte a labdás csapatokat, aranyérmeket kizárólag egyéni sportolók hoztak. E mondatot föltettem a fészbukos téglalapba, hogy minél nagyobb betűkkel jelenhessen meg. A digitális ismerősök nem mondták rá, hogy butaság. Ha a Magyar Olimpiai Bizottság az utolsó pillanatban nem változtatta meg a kiutazók összetételét, akkor 172 sportoló képviselt bennünket Japánban.

Mielőtt a sportági szövetségeket elnöklő kormánypárti politikusok és a hivatalban lévő sportújságírók elkezdenék magyarázni az olimpiai teljesítményt, érdemes volna megszámolni, hogy a 172-ből mennyi volt a labdás csapatok játékosállománya. Majd azt firtatni, vajon a helyezésük indokolja-e az olimpiai különítményben elfoglalt arányukat. Addig is beérem az egyik legtekintélyesebb magyar sportújságíró szomorkás megjegyzésével. Az immár nyugdíjas Szekeres István megengedte magának, hogy nyilvánosan is kifejtse: kezdődik a „melldöngetés”.

Tíz mondat az olimpiákról

Pekingig még el lehet bírni a pénzkivonást. A szponzorok segítenek, de utána egy zuhanást várok. (Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó, Origo.hu, 2008. július 7.)

Kész csoda lenne, ha ilyen körülmények, előzmények után küldöttségünk remekelne a szigetországban. (Gallov Rezső újságíró, volt sportért felelős államtitkár, Népszava, 2012. július 21.)

Egyetlen náció sem gyűjtött annyi kilencedik helyet, mint mi. (Csurka Gergely sportújságíró, hvg.hu, 2012. augusztus 7.)

A helyezések azt bizonyítják, hogy sok sportágban ott vagyunk a világ élvonalában. (Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornász, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Vas Népe, 2012. augusztus 8.)

Az olimpián Magyarországnak egyedül annyi aranyérme van, mint az összes szomszédjának együttvéve. (Balogh Ákos Gergely újságíró, Mandiner.hu, 2012. augusztus 10.)

Nyolcszor vertük meg a világot. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2016. augusztus 20.)

Az aranyeső egyelőre elfedi a felszín alatti gondokat. (Szeghalmi Balázs újságíró, Délmagyarország, 2016. augusztus 25.)

Az olimpia megfúrása egy akolba terelte az ellenzéki pártokat. (Lánczi Tamás politológus, Origo.hu, 2017. február 17.)

Ha Magyarország rendezné, az olimpia nyitott volna. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2021. július 23.)

Jön a reklám melldöngetés. (Szekeres István sportújságíró, a Nemzeti Sport volt főszerkesztője, Facebook.com, 2021. augusztus 7.)