Csúszik a bejegyzésem, fél órával később kezdtem neki. Az olimpia utolsó napján belenéztem a francia-orosz kézilabda döntőbe, és a képernyő előtt ragadtam. A francia lányok brillíroztak, köztük három Magyarországon játszó. Nyilván megéri nekik növelni a legjobban fizető európai bajnokság színvonalát.

Nem akarok tippet adni a magyar sportújságíróknak és sportvezetőknek, de várom a magyarázkodást. Igaz, hogy a női válogatottunk elvérzett, úgy kapott ki azonban két csoportbeli ellenfelétől, hogy azok később megszerezték az arany-, illetve az ezüstérmet. Ez a szokásos, olimpia utáni értelmezés. Van a politikusoknak és a sportújságíróknak egy közös tulajdonságuk. Addig szemelgetnek a közvélemény-kutatási, választási, világbajnoksági, olimpiai adatokból, amíg nem találnak olyan mozzanatot, amelyből kimutathatják a sikert.

Így tértünk át az olimpiai aranyérmek számolgatásáról az érmekére, majd a pontot hozó első hat helyezésről a már csak nekünk pontot érő nyolcadikra. A két alapsportágban, az úszásban és a atlétikában ugyanis kilenc pálya van, de az egyiket különböző okból kihagyják. Ezzel magyarázta egyik sportújságírónk, hogy soha ennyi kilencedik helyezést nem értünk el azon az olimpián. A kilencedik hely azt jelenti, hogy sportolónk nem jutott a döntőbe.

A legutóbbi két hétben hajnali négykor keltem, hogy minél többet láthassak az olimpiából. Tegnap úgy foglaltam össze a benyomásokat, hogy miközben a magyar állam busásan pénzelte a labdás csapatokat, aranyérmeket kizárólag egyéni sportolók hoztak. E mondatot föltettem a fészbukos téglalapba, hogy minél nagyobb betűkkel jelenhessen meg. A digitális ismerősök nem mondták rá, hogy butaság. Ha a Magyar Olimpiai Bizottság az utolsó pillanatban nem változtatta meg a kiutazók összetételét, akkor 172 sportoló képviselt bennünket Japánban.

Mielőtt a sportági szövetségeket elnöklő kormánypárti politikusok és a hivatalban lévő sportújságírók elkezdenék magyarázni az olimpiai teljesítményt, érdemes volna megszámolni, hogy a 172-ből mennyi volt a labdás csapatok játékosállománya. Majd azt firtatni, vajon a helyezésük indokolja-e az olimpiai különítményben elfoglalt arányukat. Addig is beérem az egyik legtekintélyesebb magyar sportújságíró szomorkás megjegyzésével. Az immár nyugdíjas Szekeres István megengedte magának, hogy nyilvánosan is kifejtse: kezdődik a „melldöngetés”.

Tíz mondat az olimpiákról

Pekingig még el lehet bírni a pénzkivonást. A szponzorok segítenek, de utána egy zuhanást várok. (Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó, Origo.hu, 2008. július 7.)

Kész csoda lenne, ha ilyen körülmények, előzmények után küldöttségünk remekelne a szigetországban. (Gallov Rezső újságíró, volt sportért felelős államtitkár, Népszava, 2012. július 21.)

Egyetlen náció sem gyűjtött annyi kilencedik helyet, mint mi. (Csurka Gergely sportújságíró, hvg.hu, 2012. augusztus 7.)

A helyezések azt bizonyítják, hogy sok sportágban ott vagyunk a világ élvonalában. (Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornász, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Vas Népe, 2012. augusztus 8.)

Az olimpián Magyarországnak egyedül annyi aranyérme van, mint az összes szomszédjának együttvéve. (Balogh Ákos Gergely újságíró, Mandiner.hu, 2012. augusztus 10.)

Nyolcszor vertük meg a világot. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2016. augusztus 20.)

Az aranyeső egyelőre elfedi a felszín alatti gondokat. (Szeghalmi Balázs újságíró, Délmagyarország, 2016. augusztus 25.)

Az olimpia megfúrása egy akolba terelte az ellenzéki pártokat. (Lánczi Tamás politológus, Origo.hu, 2017. február 17.)

Ha Magyarország rendezné, az olimpia nyitott volna. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2021. július 23.)

Jön a reklám melldöngetés. (Szekeres István sportújságíró, a Nemzeti Sport volt főszerkesztője, Facebook.com, 2021. augusztus 7.)