Most volt Végh Antal 87. születésnapja. Nem kerek az évforduló, ezért csupán régi barátja, Köves József emlékezett meg róla. A múlt század hatvanas éveiben könyvértékesítő munkatársként került kapcsolatba a pályakezdő íróval. Megemlítette, hogy a Szatmárból érkezett „Anti” első fővárosi lakását Újlipótvárosban rendezte be, a Muck Lajos utcában.

Nocsak, naponta megyek keresztül rajta. Ama bolt szomszédságában található, ahol bevásárlok. Csakhogy már a Thurzó nevet viseli. Pontosabban megint, mert néhány éve visszakapta az eredetit. Beszélgettem idős bennszülöttekkel, egy-két információ a világhálón is felbukkant, és a Muckról érdekes történet kezdett kirajzolódni. Többen is elmesélték, hogy valami nem stimmelt a névadás körül. Volt idő, amikor a járókelők Muck Sándort olvashattak a táblán. S mert az utca derékszögben keresztezte a Pannóniát, amelyet átmenetileg Rajk Lászlóról neveztek el, legenda bontakozott ki a két Muckról. Korjellemző történetüket a Rajk-testvérekéhez hasonlították. Az egyik nyilas államtitkár lett, a másik meg kommunista miniszter.

Úgy vélték, hogy a kerületi tanács tulajdonképpen a kommunista Muck Lajosról akarta átnevezni a Thurzó utcát, de a nyilas Muck Sándor nevét íratta föl. Majd néhány hónap múlva rájött a tévedésre, és pontosította önmagát. A családon belüli politikai megosztottságnak azonban nyomát se leltem, ráadásul Muck Lajos szociáldemokrata volt. A sváb cipészmester a német megszállás után szembe fordult a hitlerbarát Volksbunddal, és megalapította a Magyarországi Népinémetek Demokratikus Szabadságmozgalmát. 1944 októberében a nyilasok letartóztatták. Döme Piroska visszaemlékezésében olvastam, hogy több angyalföldi-újlipótvárosi szakival együtt rajta volt azon a szerelvényen, amely a München melletti Dachauba vitte őket. Muck Lajos a koncentrációs táborban halt meg.

A kis Muck története nekem nemcsak a szomszédos utca fölfedezését jelenti. Azt is, amiért Köves Jóska lábjegyzete fölkeltette a figyelmem. Egy XIX. századi német író, Wilhelm Hauff mesékkel vétette észre magát a korabeli nyilvánosságban, és a Die Geschichte von kleinen Muck-ból az NDK-beli filmgyártás nagy öregje, Wolfgang Staudte 1953-ban filmet rendezett. Az idő tájt a szüleim eltitkolták, hogy a karácsonyi ajándékot nem a Jézuska hozza, ezért elküldtek a kiskőrösi moziba, hogy feldíszíthessék a karácsonyfát. Mindig A kis Muck történetét vetítették, és élvezhető volt a menü.           

Tegnap bejelentett pártalapítását sokan fogadták gyanakvással. Nehéz elképzelni az első Orbán-kormány oktatási miniszteréről, a Magyar Tudományos Akadémia elnökéről, majd a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökéről, hogy szembefordul Orbán Viktorral. Domokos Lajos például ezt írta az Új Világ Néppárt szándékáról: „Minden marad, csak Orbán megy.” (Bekiáltás.blog, 20.10.16.) Ez is lehet, elolvastam azonban az új pártelnökkel készült első interjút, és feltűnt az egyik mondata: „Átgondolandó az újraelosztás.” (24.hu, 20.10.15.)

A civilben atomfizikus nem fejtette ki, hogy mire gondolt, de az a benyomásom, hogy Bokros Lajos nyomdokain halad. A volt pénzügyminiszter többször is pedzegette a társadalmi újraelosztás megreformálását, mindazonáltal a MoMa (Modern Magyarország Mozgalom) alapítójaként rájött, hogy kilógna az ellenzéki pártvezetők közül. Akik úgy akarták legyőzni a túlcentralizációban utazó miniszterelnököt, hogy eltávolítása után már ők oszthassák vissza Budapestről az állami bevételeket.

Ebbéli szándékukkal azóta sem hagytak föl, bár nem verik nagydobra. Még az Európai Egyesült Államok eszméjét meghirdető Demokratikus Koalíció is óvakodik szóba hozni az újraelosztás reformját. Holott a föderatív Európa alapelvéből következik, hogy például az adóbevételeket a tagállamok megosztják az Unióval, a nemzetállamon belül pedig a régiókkal. E gondolkodásmód kulcsszava a szubszidiaritás. Vagyis az, hogy a döntések ott (helyi szinten) szülessenek, ahol a legtöbb tapasztalat halmozódott fel a kérdések megoldására.

Ironikus, hogy Orbán Viktor felrója az Európai Uniónak: nem akarja megengedni a nemzetállamoknak, hogy ők dönthessenek a helyi problémákról, közben pedig tűzzel-vassal akadályozza, hogy itthon helyi (regionális) szinten döntsenek a megoldandó ügyekről. A debreceni atomfizikus, Pálinkás József alighanem azt ismerte föl, hogy az újraelosztás átgondolásával maga mellé állíthatná a fideszes kiskirályokat is. Ama potentátokat, akik már unják, hogy kormányzati könyöradományként kapják vissza a befizetett adók egy részét. S bár korrupcióból pótolják a hiányzó pénzt, jobban éreznék magukat, ha a regionális önkormányzatban legálisan, ráadásul a központi kormányzat helyett dönthetnének a beruházások sorsáról.

Érdekesnek ígérkezik a túlcentralizáló Fideszből kiábrándultak és kiábrándíthatóak egybemarkolására irányuló kísérlet. Még akkor is, ha majd’ minden marad, csak Orbán megy.     

Demeter Szilárd Erdélyből érkezett, és a szellemi élet megújítására vállalkozott. Vannak figyelemre méltó megnyilvánulásai, például nem szereti, ha a politikusok könyveket darálnak. Most azonban az újságírásról alkotott véleményt. Tíz pontban foglalta össze, és annyira mellétrafált, hogy okfejtése szóra sem érdemes. Van viszont egy komment, amely elgondolkoztat. Lázár Ferenc szerint „Túl sok médiaszakembert képzett ki mindkét oldal az utolsó húsz évben.” (Facebook.com, 2020.10.14.) 

Régebb óta ismerem a terepet. Három és fél évtizednyi szüneteltetés után az újságíróképzés 1993 szeptemberében jelent meg az állami felsőoktatás kínálatában. Tévedés, hogy mindkét oldal képzett volna újságírással kacérkodó fiatalokat. Baloldali és jobboldali, liberális és konzervatív értékrendű oktatókat ismertem meg, akik világnézetüket az előszoba-fogasra akasztották. Közös nevezőre jutottunk abban, hogy a nyilvánosság bővítésére alkalmas szakembereket kell képezni. Nem volt mindegy ugyanis, hogy ha majd az országgyűlés elfogadja a médiatörvényt - ami 1995 végén meg is történt -, vajon a plurális médiarendszer megfelelő szakemberekre tehet-e szert. Mire diplomát kapott az első évfolyam, az új magánrádiók és magántévék fel is szívták a frissiben végzetteket.

A következő fázisban már nem is annyira a rádiók és tévék számára képeztünk szakembereket. Például egyaránt tanítottam a hagyományos és a lapzárta nélküli újságírást, mert nem lehetett tudni, vajon a végzés után a papír alapú vagy a digitális sajtóban helyezkednek-é el. Ez a szisztéma 2011-ig tartott. A nemrégiben berendezkedett kormány lassanként és szívósan ürítette ki a kommunikációs tanszékeket, mert nem a nyilvánosság bővítésében, hanem a szűkítésében volt érdekelt. 1993 óta tízezerre becsülöm azok számát, akik országszerte kommunikációt tanultak. Közülük minden harmadik lett újságíró, a második harmad a marketing-világban találta meg a számítását, a harmadik harmad pedig más irányokba fordult. A nyugdíjba vonult bal- és jobboldali, liberális és konzervatív oktatókkal együtt pedig a nyilvánosság bővítésére kihegyezett képzés is elenyészett.

Arról még folyik a vita, vajon a frontharcos újságírást a Demeter Szilárd-féle Petőfi Irodalmi Múzeum, a Ludovika épületében működő Közszolgálati Egyetem vagy a Mathias Corvinus Collegium intézményesítse-e. Ha majd eldől a kormánypárti diskurzus, jöhet a nyilvánosság szűkítéséhez mellékelt tíz pont a hatalomnak alávetett újságírásról.                 

A női kézilabdát jobban szeretem, mint a férfit. Az utóbbiban kétméteres, százkilós gladiátorok gyürkőznek, az előbbiben karcsú, izmos, elegáns lányok-asszonyok játszanak. Köztük világklasszisunk, Görbicz Anita is. Pályafutása végén kiszorult ugyan a győri csapat balszélére, de amit olykor bemutat, az bámulatba ejt.

Szombaton például elég jó labdát kapott, a másodperc tört része alatt felismerte azonban, hogy szűk a lőszöge, ezért inkább föladta a labdát a jobb átlövő helyén berobbanó brazil csapatársának, Amorimnak, aki élt a lehetőséggel. Összjátékuk oly szépre sikeredett, hogy nemcsak élő adásban láthattuk a tévé képernyőjén, hanem a Nemzetközi Kézilabda Szövetség hivatalos videóján is élvezhettük. Közös csapatuk föl is tette a világhálóra, és becenevükön emlegette őket: „Görbe és Duda kínai gólja ebben a fordulóban is bekerült a TOP5-be. Ráadásul az első helyen.”

Látszólag pontos a fogalmazás, de nem sportszerű, mert a legjobb ötbe került egy másik magyar csapat szenzációs gólja is. A Ferencvárosé, amely ifistákkal állt ki a koronavírussal megfertőzött játékosai helyett, és az egyik legjobb dán együttest annak otthonában verte meg. A 182 centi magas szerzemény, Alicia Stolle hosszú sérülés után először szerepelt magyar csapatában. Olyan beidegződéssel lepett meg bennünket, amelyet szakmailag nem tudok egyetlen szóval összefoglalni. De ahogy elfordult a rá támadó ellenféltől, és ugyanazzal a mozdulattal azonnal gólhelyzetbe került, az arról árulkodik, hogy sok százszor gyakorolta, és az egyik legerősebb fegyvere lesz.

Vajon a győri csapat kommunikációs munkatársa miért ejtette? Miért nem említette meg legalább zárójelben, hogy ama bizonyos TOP5-ből két jelenetet is magyar csapatok játékosai hoztak össze? Ez még akkor is figyelemre méltó, ha egyik góllövő se magyar, a magyar csapatok játékospolitikája azonban már egy másik bejegyzés témája volna. Maradnék inkább annál, hogy a másfél sornyi képaláírás a klubsovinizmus minősített esete. Úgy rémlik, a szerző nem bírta elviselni, hogy a hazai bajnokság másik esélyese is képviseltette magát a nemzetközi szövetség digitális válogatottjában.

Mellesleg szegény Stollét az ág is húzza. Még saját csapata, a Fradi nyilvánosan megszólaló emberei is sztollénak nevezik. Holott a balkezes jobbátlövő nem angol, nem amerikai, még csak nem is holland, hanem német. Anyanyelvében az st-t és az sp-t s-sel ejtik. Stollénak, ahogy írjuk.        

Az ellenzéki pártvezetőkre sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy képtelenek megmagyarázni a bizonyítványukat. A legmegalázóbb vereség után is találnak olyan mozzanatot, amellyel azt bizonyíthatják, hogy tulajdonképpen győztek, bár a körülmények még nem alkalmasak a hatalom átvételére. Most, a szerencsi-tiszaújvárosi körzetben lezajlott időközi képviselőválasztás után nem is nagyon kell keresniük a vigasztaló mozzanatot, elvégre a közös ellenzék jelöltje alig öt százalékkal maradt alul.

Ám ettől a számok még kérlelhetetlenek. A kormánypárti Koncz Zsófia 17597 szavazatot kapott, ellenzéki ellenfele, Bíró László 15875-öt. A különbség 1722. Ha a másik három induló, a Szanyi-féle ISZOM támogatottja, egy roma politikus és egy ismeretlen párt istápoltja eggyel több voksot hozott volna össze, akkor lehetett volna arra hivatkozni, hogy rajtuk múlt a siker. Nos, Tóth Ádám 770 szavazatot kapott, Váradi Gábor 264-et, Sóváriné Bukta Erika pedig 83-at. Ez összesen 1117, az ellenzéki pártvezetőknek mással kellett hát érvelniük a nyilvánosság fórumain. A kényes feladatot először Kunhalmi Ágnes vállalta.

Még aznap este megszólalt, és ezt írta az üzenőfalára: „A mai eredmény világos üzenet: mi, köztársaságpárti erők ott vagyunk a Fidesz mögött.” (Facebook.com, október 11., 21 óra 24. perc) Vajon mit jelenthet? Azt-e, hogy az immár közösen fellépett ellenzék jéghideg leheletét érzi a pillanatnyilag fölülkerekedett ellenfél? Vagy azt, hogy az ellenzéki pártok ott vannak ugyan a Fidesz mögött, de a második helyet a politikában vereségnek nevezik? Esetleg azt, hogy egy látszat választáson „őfelsége ellenzéke” beállt a kormánypártok mögé? E bejegyzés után olvasható összeállításból kiderül, hogy attól profi egy politikus, ha hasonló helyzetben egyértelműbben fogalmaz. Úgy, hogy ne lehessen félreérteni.

Ezzel persze nem akarom az MSZP újdonsült társelnökét a kelleténél jobban elmarasztalni. Ő maga is tisztában van felemás adottságaival, amelyeket így fogalmazott meg: „Nem tudok olyan jól írni, mint beszélni.” (ATV, 2018. február 14.) Méltányolom önkritikus megjegyzését, ezért a mögöttünk hagyott hét legjellemzőbb mondataiból szemelgetőként kihagyom a jövő heti válogatásból többszörösen is félreérthető gondolatát. Mindazonáltal nem ártana, ha a pártja mögé állítana valakit, aki megjelenés előtt átfésülné a közösségi oldalra föltett szavait is. Máskülönben félő, hogy magányos rögtönzéseivel okoz még meglepetéseket.

Tíz mondat a mögöttről

A szavazatvesztés mögött az áll, hogy ennek a négy évnek a kormányzati feladatait felvállaltuk, átalakítottuk az országot. (Boross Péter volt miniszterelnök, Vas Népe, 1994. május 17.)

A kormányzati munka során egyetlen olyan döntést sem hoztunk, amely mögött személyes anyagi érdek állt volna. (Orbán Viktor volt miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2002. július 6.)

Céljaimban mögöttem áll a kormány. (Magyar Bálint oktatási miniszter, Magyar Hírlap, 2003. július 19-20.)

Amennyire az MSZP bárki mellett képes kiállni, annyira mögöttem áll. (Medgyessy Péter miniszterelnök, Mozgó Világ, 2004/1.)

Az én politikám a mögöttem álló két párt politikájának integrálásából jön össze. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Mozgó Világ, 2006/6.)

A kormányfő nem veszi észre, hogy a politikája mögött álló politikai hátország megsemmisült. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus Bajnai Gordonról, Népszabadság, 2009. június 9.)

Az a politikai tapasztalatom, hogy aki mögött a miniszterelnök ott áll, a körül soha nem fogy el a levegő. (Lázár János Fidesz-politikus, tv2, 2011. június 21.)

Ha Botka mögött feláll a baloldal, az akár Gyurcsány végét is jelentheti. Azt, hogy nincs rá szüksége. (Lengyel László politológus, 24.hu, 2017. február 6.)

Tarlós István kilenc éve vezeti a fővárost, mögötte áll a Fidesz kétharmada, így csak az győzheti le, akit a budapestiek tartanak valós kihívónak. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Népszava, 2018. november 12.)

Mészáros Lőrinc - vagy aki mögötte áll - a világ kétezer leggazdagabb embere között van. (Dorosz Dávid Párbeszéd-politikus, Azonnali.hu, 2019. december 23.)

A Kertész Imréről elnevezett villát Schmidt Mária alapítványa 760 millió forintért vette meg a fővárostól. 2 milliárdért újította fel, és évente 600 milliót költhet rá - közpénzből. Föltétlenül végigjárom, hogy összehasonlíthassam a Schiller szülővárosában, Marbachban létesített német irodalmi archívummal. Addig beérem azzal, hogy Nobel-díjas írónk házában más magyar írók hagyatékát is gondozzák. Két napja avatták föl.

A 24.hu-n olvastam: „Egy másik aktuálpolitikai szálat felvetve Kertész Imre azon gondolatára is emlékeztetett Orbán, miszerint  ’Olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik.’ ” A tudósítás 11.55-kor jelent meg, és elképzelem az újságírót, amint pötyögtet a tabletjén, miközben hallgatta a miniszterelnököt. Kisebb gondja is nagyobb volt annál, mintsem hogy utánanézzen, így mondta-e Kertész Imre. Ettől persze a saját nevét még odabiggyeszthette volna a cikk elejére vagy végére.

Megnéztem a Miniszterelnök.hu-t is. Dátumot nem találtam, de a tudósításokból azért kiderült, hogy október 10-ét kellett volna írni. E pontatlanság láttán csak reménykedem, hogy a portál pontosan idézte a kormányfőt, aki kifejtette: „Elővettem néhány idézetet.” Vagyis nem mélyedt el az életműben, hanem a kezébe nyomtak néhány Kertész-mondatot. Az egyiket így értelmezte: „Kulcsmondata szerintem az életmű megértéséhez. Ez úgy hangzik, hogy ’olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik’.”

Ehhez képest A végső kocsma című kötetében ezt írta Kertész Imre: „Gyilkos világ kezdődik, nacionalizmus, rasszizmus; Európa kezdi felismerni, hová juttatta őt liberális bevándorláspolitikája. Hirtelen ráébredtek, hogy olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik.” Ama többször is idézett mondat tehát nem Kertész Imre véleménye. Lehet, hogy ezt gondolta, de nem írta le. Amit leírt, abból viszont kikre vonatkozik a ráébredtek? Vajon pontatlanul fogalmazott? Vagy tudatosan fogalmazott homályosan?

Mint Konrád György is, 2015-ben ő szintén féltette az európai zsidóságot a dzsihádistáktól. Mindketten elég sokáig éltek azonban Berlinben, hogy az antiszemitizmust ne azonosítsák a világváros inkább üdítő, lüktető, mint dühítő multikulturális jellegével. Az pedig aligha véletlen, hogy a nacionalizmus és rasszizmus kimaradt a miniszterelnök idézte gondolatmenetből. Holott talán magyarázza, hogy akik a befelé fordulást választották, épp a 2015-ös bevándorláshullám ürügyén zárkóztak el Európától.  

A legutóbbi napokban Lázár pénzezett, Pokorni vírusozott, Fürjes nácizott, Szél fideszezett, Szanyi és Nagy Bandó pedig ellenzékezett. Lefülelt mondatok.

Az egyetem lezárása a liberalizmus fogalmát hamisan értelmező társaság rosszul végigvitt tiltakozása egy régóta recsegő-ropogó intézmény megmentésére. (Balázs Péter szolnoki színigazgató, Demokrata, október 4.)

A tőzsdegörény ránk szabadította a civil szervezeteknek nevezett martalóc osztagait. (Dippold Pál publicista Soros Györgyről, Magyar Hírlap Online, október 5.)

A mindenkit kioktató ellenzék egy nácit indít időközin. (Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár Bíró Lászlóról, a Jobbik képviselőjelöltjéről, Index.hu, október 5.)

Ha túl akarunk lenni a 2010 utáni világon, akkor a 2010 előtti rendszert is meg kell haladni. (Antal Attila politológus, Azonnali.hu, október 6.)

Amikor bezártak az iskolai menzák és a szállodák, 140 civil állatmenhely került veszélybe, mert nem kaptak ételmaradékot. (Gulyás Erika újságíró, Népszava, október 6.)

A járvány ránk rúgta az ajtót. (Barát József újságíró, 168 Óra, október 7.)

Nem gócok vannak, hanem mindent elöntött a vírus. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, ATV, október 7.)

A katasztrófa szélén vagyunk. (Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos, Klubrádió, október 7.)

Ha nem a pénzért akarunk politikát csinálni, akkor nem lehet pénz nélkül politizálni. (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter, Magyar Nemzet Online, október 8.)

A Fideszben mindig volt egy kis gyerekesség. (Szél Bernadett volt LMP-s politikus, ATV, október 8.)

Gyalogsági és színművészeti ezredes. (Majtényi László alkotmányjogász a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárjáról, Szarka Gáborról, Facebook.com, október 8.)

A művészet, hogy megvéded, amit gondolsz. (Fekete Ádám rendező, Magyar Narancs, október 8.)

Az ellenzéki pártok rendre a kormányt unszolják ahelyett, hogy elmondanák, mit is tennének, ha kormányra kerülnének. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, Azonnali.hu, október 8.)

Hadihajó ellen esélytelenek a halászbárkák és ladikok. (Nagy Bandó András humorista, Magyar Hang, október 9.)

Ha a baloldal veszélyes embert lát, akkor levadássza. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, október 9.)

Köszönjük szépen, azt kaptuk, amit kértünk. (Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az orvosok fizetésemeléséről, Mandiner.hu, október 9.)

Az én személyes értékrendem és ízlésvilágom szerint semmiféle könyvet nem égetünk, nem darálunk. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Facebook.com, október 9.)

Láriferi. (Pilhál György újságíró Gyurcsány Ferencről, Magyar Nemzet, október 10.)

Jóformán már csak a Színház- és Filmművészeti Egyetem az egyetlen diktatúramentes középület. (Bruck András író, Facebook.com, október 10.)

Az ellenzéki összefogás talán az egyetlen, ami az Orbán-rendszer Achilles-sarka lehet. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, október 10.)

Nem akarnak elveket a választóik fejébe verni, csak pozícióba jutni. És ha ehhez féreggé kell válni, akkor féreggé válnak. (Trombitás Kristóf publicista az időközi választáson induló ellenzéki pártokról, Vasárnap.hu, október 11.)

Nem szívesen volnék az Ihász-ügyre állított államügyész helyében. A volt fővárosi, majd fellebbviteli főügyész kétségkívül az úgynevezett Gyárfás-ügybe keveredett (vagy keverték), az ellene indított eljárás azonban érdekes fordulatot vett. Polt Péter hajdani bizalmi emberét a Demokratikus Koalíció arra kérte fől, amit Ihász Sándor így foglalt össze: „Szívesen veszek részt egy új ügyészségi-igazságszolgáltatási struktúra kialakításában.” (Válaszonline.hu, 20.10.08.)

Elképzelhető, hogy az ellenzék 2022-es győzelme után a mostani munkacsoport vezetőjének jelentős szerepe lesz. Például legfőbb ügyész lehet belőle. Felemás helyzete az államot most képviselő ügyészt óvatosságra intheti. Ezt azért nem gondolom tovább, mert más foglalkoztat: az, hogy Ihász urat a DK kérte föl. Személyesen Gyurcsány Ferenc, aki akár az országgyűlési választásra közösen készülő ellenzék nevében is beszélhetett volna vele. Ám a volt miniszterelnök a jelenlegi pártja nevében kérte föl a felelős munkára.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke nemrégiben azt nyilatkozta, hogy neki és pártjának Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és Jeszenszky Géza volt külügyminiszter ad tanácsokat. Egymástól függetlenül mindhárman elhatárolódtak a bejelentéstől, mondván, hogy ők az Orbán-rendszer ellen közösen fellépő ellenzéknek adnának tanácsokat, nem pedig az egyik ellenzéki pártnak. S hogy még teljesebb legyen a kép, az MSZP újdonsült társelnöke, Kunhalmi Ágnes szintén bejelentette, hogy pártja elkezdte fölkészíteni a számlálóbiztosokat a másfél év múlva esedékes választásra. Az ellenzéki pártoknak külön-külön nincs annyi aktivistájuk, hogy képviseltessék magukat a 10278 szavazókörben. Márpedig ha így van, akkor inkább össze kéne adniuk azt, amijük van, hogy közösen láthassanak rá a majdani voksolásra.

A jelek arra utalnak, hogy a szavakban oly gyakran hangoztatott ellenzéki együttműködés pillanatnyilag a különállást jelenti. Az említett pártok a nem említettek nevében cselekednek, mintha saját elképzeléseiket (embereiket) akarnák lenyomni a leendő koalíciós társak torkán. Nem azt kérdem, vajon ki hatalmazta föl Gyurcsány Ferencet, Fekete-Győr Andrást és Kunhalmi Ágnest a furcsa bejelentésekre. Ez nem az én dolgom. Azt viszont írhatom, hogy nem ártana közösen dönteni a tanácsadók, a számlálóbiztosok és az elszámoltatási biztos ügyében.        

A címben olvasható két fogalom közül az első közismert. Puzsér Róbert szabad foglalkozású véleményvezér, szabad szájú publicista, volt budapesti főpolgármester-jelölt. Valamiből neki is meg kéne élnie, ezért A kultúra visszavág című stand up-estjével járja az országot. A jövő héten például Szegeden lép föl, odavalósi a másik fogalom. A Hungi a város talán legrégebbi szállodája. A Tisza partján található, szemközt a hajdani sajtóházzal. A Hungáriát az a Kass-család alapította, melynek sarja, K. János a magyar képzőművészet egyik legnevesebb képviselője lett.

A Hungi fehér asztalánál üldögélt, kávézott, borozott, beszélgetett, újságot olvasott Juhász Gyula, Tömörkény István és Móra Ferenc, diákkoromból pedig szalagavató bálok derengenek. Mostanában mintha csak az alsó szintet használná a bérlője, ahol ódon hangulatú romkocsmát alakított ki benne. Puzsér estjére a világháló tanúsága szerint 55-en jelentkeztek be, 290-en pedig érdeklődnek iránta. Aki online rendeli meg a jegyet, annak csupán 1800 forintot kell fizetnie, a helyszínen azonban 2200-at kóstál a beugró. Vajon hányan férnének el az asztalokkal zsúfolt teremben, hogy fogyaszthassanak is valamit, miközben a műsorújság szerint „provokativ szabadgondolkodó” tartja szóval őket?

Szegedi barátaim 300 körülire saccolták a befogadóképességet, amit most, a járvány idején el kellene osztani kettővel, talán hárommal is. Elvégre két vendég között másfél méternyi az államilag meghatározott távolság, a volt országos tiszti főorvos, Falus Ferenc szerint pedig két méter. Ha a 100-150 testtel kitöltött ülőhelyet átlagosan kétezer forinttal szorozzuk, akkor 2-300 ezer forint jön ki. Ezen a bevételen kéne osztozkodnia a főszereplőnek, a rendezvényszervezőnek és a Hungi bérlőjének. Bár a legutóbbi talán nem is kéri a részét, ha a nézők-hallgatók esetleg rendelnek enni-innivalót.

A figyelemre méltó események van azonban egy sajtó-vetülete is, tulajdonképpen ez indokolja a tűnődésemet. A Délmagyarország című napilap online változatát olvasva bukkantam Puzsér Róbert fotójára. A digitális képgalérián egy sorozatban tíz fotó gördül le, ám ha a hirdettető az információját be akarja vésni az olvasók tudatába, akkor az úgynevezett mechanisztikus reklámot rendeli meg. Ami azt jelenti, hogy a lassanként mögöttünk hagyott hét minden napján többször is felbukkant Puzsér Róbert fényképe a szegedi újságban. Vajon A kultúra visszavág mérsékeltnek ígérkező bevételéből miként jön ki a reklámsorozat borsos ára? Egyszóval az érdekel, hogy hol itt az üzlet.

Futólag már említettem a Borgen című tévésorozatot. Akkor még „csak” húsz részt láttam belőle, most már túl vagyok a harmincadikon is. Az alkotói készülnek a negyedik szériára. Ott veszik föl a fonalat, hogy a főszereplő mit csinált a koalíciós kormány második embereként, külügyminiszterként.

Akik látták a teleregényt, A kijelölt túlélő című amerikai sorozathoz hasonlították. Abban is véletlenül lett Kiefer Sutherland az Egyesült Államok elnöke, ebben szintén véletlen segítette a miniszterelnöki székbe Sidse Babette Knudsent. Az a szövevényes történet a washingtoni Fehér Házban játszódik, ez a koppenhágai Christianborg-palotában. Az rengeteg pénzbe került, ez annak töredékébe. S mert a dán színészek nem rosszabbak az amerikai profiknál, a sorozatot világszerte nézhetőnek és elgondolkoztatónak tartják. A címben föltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy egy 43 ezer négyzetkilométernyi, öt és félmilliós ország is készíthet figyelemre méltó sorozatot. A siker nemcsak a pénzen múlik. Azon is, miként nyúlnak a témához.

Az a benyomásom, hogy a dán politikusok nem különbek a mieinknél. Marakodnak a koncért, azért a fránya hatalomért. A feszültség talán még nagyobb is, mert a Borgen rövidítésű palotában össze vannak zárva. Együtt mindhárom hatalmi ág, és hordozói kerülgetik egymást a zegzugos folyosókon. Kénytelenek tudomásul venni, hogy a hatalomgyakorlás a kompromisszumok művészete, ezért nem is azon törik a fejüket, miként szerezhetnék meg az abszolút hatalmat. Ez náluk a történelmi hagyományok miatt lehetetlen, ráadásul a politikát sokkal több nő csinálja, mint nálunk. Adottságuk a megegyezésre lehetőséget teremt arra, hogy a másik politikusban nem ellenséget látnak, hanem lehetséges koalíciós társat.

A Dánia jegyeit magán viselő képzeletbeli országban a hajdani miniszterelnök asszony úgy tér vissza a nagypolitikába, hogy felismeri: egykori pártja jobbra tolódott, és légüres tér keletkezett a mezőny közepén. A harmadik tíz rész azzal fejeződik be, hogy új pártjának fölajánlják a miniszterelnöki széket. Ez megkoronázná az ambiciózus hölgy pályafutását, némi töprengés után mégis megelégszik a külügyminiszteri beosztással. Csak kiegyenlítő szerepet játszhatna ugyanis két nagy párt között. Kérdés persze, hogy a hétévnyi kihagyás után forgatandó negyedik tíz részben megerősödik-e majd. Addig is elképzelem, vajon hasonló helyzetben a miniszterelnökünk beérné-e egy koalíciós kormány külügyminiszteri székével.