Nemrégiben érkezett egy hozzászólás a bejegyzésemhez. Szerzője értelmes gondolatot próbált kibontani, ám zavart okfejtésében, hogy elfelejtette kitenni a vesszőket. Kéziratok ezreit javító szerkesztőként tettem szóvá a vesszőhibákat, mire a sértődött kommentelő pótlólag épp annyi vesszőt küldött, amennyit számon kértem rajta. Ráadásul megjegyezte, hogy vegyem tudomásul: az okostelefon klaviatúráján nem szokott bibelődni a vesszőre váltás plusz (fölösleges) mozdulatával.

Utólag se mentettem föl, de megértettem valamit azok gondolkodásmódjából, akik a digitális kocsmából érkeztek a digitális kávéházba. Ezúttal nem a szóhasználatukat pedzegetném, azt kapiskálom inkább, hogy nem is olyan könnyű az átmenet. Kávéházi polgárként azonban nehéz megbarátkozni azzal, hogy ülnek a tömegközlekedési eszközön, olvasgatják a blogokat, és ha felfortyannak, vagy megtetszik nekik egy gondolat, akkor gyorsan lepötyögtetik a többnyire érzelmi alapú véleményüket. Belátom persze, hogy a vonat, az autóbusz, a villamos, a troli vagy a metró nem igazán alkalmas a kisesszé megfogalmazására, de azt a hétéves unokámmal is sikerült megértetni, hogy a vesszőnek jelentős szerepe van az értelmezésben.

Az újságírást például egyelőre nem lehet nélküle művelni. Bár van olyan kollégám, aki vessző nélkül húzott ki csaknem fél évszázadot a szakmában. Németh Péter néhány éve ment nyugdíjba a Népszava főszerkesztői székéből, és mindig akadt valaki a környezetében, aki a kéziratába megjelenés előtt behúzgálta a vesszőket. Régi lapjában van egy szombati rovata, ahol kifogástalan helyesírású jegyzetekkel véteti észre magát. De ha új állomáshelyén, a HírKlikk.hu-n közöl valamit, akkor spórol a vesszőkkel. Hasonló helyzetben vannak azok, akik a blogok világából érkeztek a sajtóba.

Jámbor András ama publicisták közé tartozik, akiknek adok a véleményére. Az Index-válságról nagyon érdekes cikket közölt az általa alapított Mérce.hu-n, azon a portálon, amelyet néhány hónapja hagyott el, hogy visszavonuljon a fészbukos üzenőfalára. Július 29-én megjelent mércés okfejtésében a legszigorúbb szemmel is csupán négy hibát fedeztem föl; kettő volt a vesszőhiba, az egyik „véleményes”. Két nappal korábban, a 22 sornyi fészbukos Index-cikkében 14 hibát találtam, 9 volt közülük a vesszőhiba. Nem lepődnék meg, ha kiderülne: főszerkesztőként nehezen viselte el, hogy munkatársai javítgatják a kéziratait.         

A legutóbbi napokban Orbán Viktor járványozott, Bruck András orbánozott, Lázár János teniszezett, Szijjártó Péter második fővárost épített, Demeter Szilárd kultúrázott, Horn Gábor színművészetit siratott, Szanyi Tibor pedig emeszpézett. Lefülelt mondatok.

Jön az illibernyák Index. (Rab László újságíró, VárosiKurir.hu, július 26.)

Az emberek többsége olyan híradókat és vitaműsorokat kénytelen nézni, ahol az ellenzéki pártok csak szitokszóként vannak jelen. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, július 27.)

Ha ma Magyarországnak nemzeti kormánya lenne, nem a szellemi élet kiürítésén dolgozna. (Techet Péter publicista, Azonnali.hu, július 27.)

Az Index nyolcvan munkatársa egy félreértés miatt felmondott. (Lánczi Tamás politológus, Magyar Rádió, július 28.)

Az Index tulajdonosi köre válaszút elé került. Alkalmazott újságírói oly messzire dobták a tomahawkot, hogy ezzel már híveik sorát is ritkították. (Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum vezetője, Magyar Hírlap Online, július 29.)

Küzdjünk meg a ránk nehezedő nyomással, akár hátulról jön, akár szemből! (Molnár Richárd újságíró a sajtóban dolgozókhoz, 168 Óra, július 29.)

A közéleti személyiségek kinézete nem lehet közbeszéd tárgya. (Vadai Ágnes DK-politikus, ATV, július 29.)

A Debrecen 2030 programmal egy második számú főváros jön létre. (Szijjártó Péter Fidesz-politikus, Hajdú Online, július 29.) 

Teniszezni és nem fideszezni jöttem. (Lázár János volt kancelláriaminiszter, a Magyar Tenisz Szövetség újdonsült elnöke, Népszava, július 30.)

AZ MSZP egy zsugorodó amőba. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, Magyar Hírlap Online, július 30.)

Az Index arra is jó volt, hogy kiváltsa a reggeli kávét. (Bohár Dániel újságíró, 888.hu, július 30.)

Bízom abban, hogy ellenszélben is fel tudjuk építeni az Indexet. (Bodolai László ügyvéd, az Indexet működtető kuratórium elnöke, Klubrádió, július 30.)

A fél magyar közéletet a keresztnevén szólítja. (Rényi Pál Dániel újságíró Bodolai Lászlóról, 444.hu, július 31.)

Németh Szilárd, a nagy magyar pacaltáltos. (Váncsa István publicista, Magyar Hang, július 31.)

A Fidesz már nem engedi meg, hogy valami necces legyen. (Vincze Attila újságíró, Népszava, július 31.)

Olyan rendszert építenek, amelyben semmi sem jár, hanem jut. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, július 31.)

Jobb állapotban fogunk kijönni a járványból, mint ahogyan belementünk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, július 31.)

A Karmelita kolostorban székelő főpénztárnok. (Bruck András író Orbán Viktorról, Facebook.com, augusztus 1.)

Aki magát függetlennek mondja, az gyanús. (Kiszelly Zoltán politológus, Hír TV, augusztus 1.)

Én az egész magyar kultúra jobbítására szerződtem. (Demeter Szilárd Fidesz-politikus, Magyar Nemzet Online, augusztus 1.)

Ami a színművészeti egyetemmel történik, szinte riasztóbb, mint az Index elfoglalása. (Horn Gábor liberális politikus, HírKlikk.hu, augusztus 2.)

Vajon mire készülnek az Indexből kivált munkatársak? Csak annyit tudunk róluk, hogy együtt akarnak maradni. S mert hallgatnak az elképzeléseikről, sorjáznak a kívülállók ötletei. Az egyiket a hódmezővásárhelyi polgármester dobta a köztudatba. Márki-Zay Péter azt fejtegette az ATV stúdiójában, hogy ha már így alakult az Index sorsa, jól jönne neki és kollégáinak egy „ellenzéki MTI”. Elvégre „Mindenkinek van újságja, tévéje vagy rádiója.”

Kétségtelen, hogy az ellenzéki polgármesterek lazábban, ha úgy tetszik: demokratikusabban kezelik a helyi nyilvánosságot, mint a kormánypártiak. Arról azonban ők se mondanak le, hogy a sajátjuknak tekintsék az önkormányzati tulajdonban lévő médiumokat. Márki-Zay például az önkormányzati újságot működtető cég vezetőjének is kinevezte magát, holott ezt tiltja, sőt szankcionálja az önkormányzati törvény. Ettől persze még lehet őszinte a szándéka, hogy a Szabad Városok Szövetsége karolja föl a mintegy 80 Index-munkatárs tartalmasnak ígérkező vállalkozását. De melyik SZVSZ?

Tudunk egy momentumos kezdeményezésről, amely a bajai polgármester, Nyirati Klára nevéhez kötődik. Tudunk egy baloldaliról is, amelyet a szocialisták volt miniszterelnök-jelöltje, az MSZP-ből nemrégiben kilépett Botka László szegedi polgármester vezetne. És tudunk egy olyanról is, amelynek irányítása a budapesti főpolgármesterre várna. Karácsony Gergely volt már az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, most azonban mintha ódzkodna az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltségétől. Márki-Zay Péter viszont nem ugrana el a miniszterelnök-jelöltség elől, ezért talán nem tévedek, ha feltételezem, hogy ama bizonyos alternatív MTI elsősorban az ellenzéki miniszterelnök-jelölt versenyben tartását, népszerűsítését szolgálná.

Igen ám, csakhogy ameddig nincs közös jelölt az árnyékkormány élére, aligha dől el, melyik Szabad Városok Szövetsége karolná fel az új országos hírügynökséget. Márpedig az Index-válság katalizátorként gyorsítaná föl a miniszterelnök-jelölti versenyt. Vagy fordítva: a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt megválasztása gyorsítaná föl az alternatív MTI szervezését. Ha a száznál több ellenzéki polgármester a település teherbírásához képest szállna be néhány millió vagy százezer forinttal az új országos hírügynökségbe, akkor össze lehetne hozni azt a mintegy 300 milliót, amelyből jó kis sajtótermékeket gazdálkodhatnának ki az Indexből távozó újságírók..            

A digitális sajtóban perszonifikálni (személyessé) kell tenni a címeket, mert nem kattintanak rá az olvasók. Szoktam is élni a lehetőséggel, ám e mostani címet nem én találtam ki. Ez Tarnai Richárd témája a Vasárnap.hu felületén, a képzeletserkentő kérdésre zavaros a válasz.

A Pest megyei kormánymegbízott járatos a Bibliában, elvégre Harrach Péter kereszténydemokrata politikus kabinetfőnöke volt, ráadásul a Barankovics Istvánról elnevezett alapítvány kurátora is. De az utóbbi kereszténydemokrata politikus tevékenységi köréből nem vette figyelembe, hogy a múlt század negyvenes éveiben az egyik legjobb publicistának számított, és Tarnai doktoréval ellentétben a sajtószakmai felkészültségét vétek volna kétségbe vonni. A kormánypárti portál cikkírója ugyanis az ellenzék túlsúlyát vélte fölfedezni a nyilvánosságban. 48 médiumot sorolt fel igazának bizonyítására. Okfejtése azért tragikomikus, mert néhányat megkettőzött.

Ez azt sejteti, hogy belülről ritkán látott szerkesztőséget. Például a 168 Óra és a 168ora.hu nem két cég. Épp úgy nem, mint az ATV és az atv.hu, a Blikk és a blikk.hu, a HVG és a hvg.hu, a Magyar Hang és a magyarhang.org, a Magyar Narancs és a magyarnarancs.hu, a Népszava és a nepszava.hu, az RTL Klub és az rtlhirek.hu. Mulatságos az is, hogy nincs tudomása arról, miszerint a Pesti Hírlap a koronavírus-járvány miatt átmenetileg eltűnt az újságstandokról, működik viszont online kiadása, a pestihirlap.hu.

Ha nem volna műkedvelő médiakutató, tudná, hogy az említett újságok és tévék létrehozták a maguk online portálját. Ennek pedig előfeltétele, hogy ugyanabból a kiadóhivatalból intézzék az ügyeiket, és ha mód van rá, a két részleg munkatársai ne csak ugyanabban az épületben, hanem ugyanabban a légtérben dolgozzanak. A kormány tevékenységét fürkésző redakciók nem engedhetik meg maguknak, hogy munkájuk belső torzsalkodásba fulladjon. Az már a politika- és sajtótörténet fintora, hogy miközben szinte lehetetlen megteremteni az ellenzéki pártok kívánatos együttműködését, az ellenzéki sajtónak az a megkülönböztető sajátossága, hogy a túlegységesített kormánypárti (KESMA) sajtóval ellentétben sokszínű, változatos és érdekes.

Ráférne persze egy ellenzéki MTI, például a válságban lévő Index, amelynek híreit sokféleképpen lehetne értelmezni - az olvasók okulására. Félő azonban, hogy az ellenzéki sajtó hátrányból fakadó előnyét Pest megye kormánymegbízottja aligha fogja megérteni.         

Régen rossz, ha a nyilvánosság fórumai önmagukkal foglalkoznak. Azt jelenti, hogy már megint politikusok fenyegetik a sajtót. A mostani feszültségforrás helyzete zavaros. A 86 felmondott munkatárs pótlására szerződtetett főszerkesztő-helyettes például egy nap után adta vissza a megbízatását. Mondván, hogy "a„leendő volt főnökeim” még azt sem voltak képesek eldönteni, vajon kinek lesz a helyettese. A belső körülmények ismerete híján egyelőre óvakodnék a történtek értelmezésétől. Van viszont valami, amivel talán segíthetek azoknak, akik szeretnék megérteni az Index-botrány fejleményeit.

Nem egyszerű persze eldönteni, hányan olvassák a veszélybe került hírportált, elvégre a látogatók száma nem azonos a kattintásokéval. A magyarázat kézenfekvő: van, aki napjában többször is „rámegy” az Indexre. Annyi mindenesetre tudható, hogy amikor kiderült - mintegy fél évtizede -, hogy Simicska Lajos érvényesítette tulajdonosi jogait, napi átlagban 710 ezren olvasták. Ezzel megelőzte a többi hírportált. Most pedig Horváth Tamás esettanulmányban összegezte az idén június 21. óta zajló eseményeket.

Arra jutott, hogy július 1-én 945 ezren olvasták az Indexet. 14-én 1 millió 160 ezren. 24-én, a tömeges felmondás napján 942 ezren, egy nappal később azonban már „csak” 781 ezren. Tegnap pedig 653 ezren. A júliusi legmagasabb és legalacsonyabb olvasottság közti különbség 292 ezer. A tanulmány szerzője azt is megnézte, vajon a többi hírportál olvasottsága miként alakult a lassanként mögöttünk hagyott hónapban. A 24.hu 232 ezerrel több érdeklődőt mondhatott a magáénak, a hvg.hu 85 ezret, a 444.hu pedig 42 ezret.

Figyelemre méltó az is, hogy a Medián közvélemény-kutató cég fölmérte az Index-olvasók összetételét. Kiderült, hogy a szavazókorú népességből 29 százalék legalább heti rendszerességgel „fogyasztotta” a hírportál termékeit. Elgondolkoztató, hogy 11-11 százalékuk a Fideszre, illetve az ellenzéki pártokra szavazott. (A maradék a bizonytalanok táborát gyarapítja.) Márpedig ha az Indexet ugyanannyi fideszes, mint ellenzéki olvassa, akkor nem föltétlenül azért veszélyes a kormányzatra, mert az ellenzéki pártokra szavazók reggelenként az Indexszel kezdik a napjukat. Ők már elvesztek a Fidesz számára.

Az Index azért - volt? - veszélyes a hatalmat gyakorlókra, mert a jelek arra utalnak, hogy a Fideszre szavazók közül meglepően sokan nem kormánypárti forrásokból tájékozódnak elsősorban.

Tíz mondat az Indexről

Az Indexről már régen leválasztottak mindent, amiben pénz van. (Plankó Gergő újságíró, 444.hu, 2020. július 7.)

Az Index, amely témaválasztásával, stílusával képes átnyúlni a politikai táborokon, fokozatosa bedarálódik. (Polyák Gábor médiajogász, 168 Óra, 2020. július 22.)

Az Index vége a megbízható és független hírszolgáltatás végét is jelenti. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2020. július 25.)

Ha nem lesz Index, jobb eséllyel fognak eddigi olvasóik több forrásból tájékozódni. (Kardos Gábor publicista, Azonnali.hu, 2020. július 26.)

A pártszimpátiától függetlenül leginkább követett magyar nyelvű hírportál. (Techet Péter publicista, Azonnali.hu, 2020. július 27.)

Egyedül az online sajtóban volt kiegyensúlyozott a verseny, egészen a vezető hírportál kikényszerített öngyilkosságáig. (Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Népszava, 2020. július 27.)

Az Index nyolcvan munkatársa egy félreértés miatt felmondott. (Lánczi Tamás politológus, Magyar Rádió, 2020. július 28.)

Én naponta többször is ránéztem az Indexre. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, 2020. július 30.)

Bízom abban, hogy ellenszélben is fel tudjuk építeni az Indexet. (Bodolai László ügyvéd, az Indexet működtető kuratórium elnöke, Klubrádió, 2020. július 30.)

Nem ez az a profi csapat, amely megcsinál egy új Indexet. (Tevan Imre, az Index egynapnyi tájékozódás után lemondott főszerkesztő-helyettese, Facebook.com, 2020. július 31.)

Tegnap este azt fejtegette Vadai Ágnes, hogy „A közéleti személyiségek kinézete nem lehet közbeszéd tárgya.” A DK-politikus az ATV stúdiójában „futóbolondnak” nevezte a Honfoglalás 2000 Egyesület tagjait, akik nyílt levelet írtak a miniszterelnök feleségének. Azt kérték „Orbán Viktorné”-tól, hogy a jobb hatás kedvéért slankítsa a férje zakóját.

Az iromány mögött tömény irónia sejlett föl. Valószínűleg az tévesztett meg, hogy az egyesület alapítóját, Szilvásy Györgyöt felületesen azonosítottam egy Gyurcsány közelében lévő politikussal. Kiderült azonban, hogy csupán névtársak. Az idős iparművész és volt MIÉP-politikus őszintén, meghatottságtól rebegve javasolta Lévai Anikónak, hogy figyeljen oda Orbán Viktor vonalaira, zakójára, nadrágjára, teljes kinézetére. Rokonszenves, hogy az ellenzéki politikusnő kiállt a First Lady mellett, ettől azonban még a mondandója vitára, vagy legalábbis továbbgondolásra késztet

Valamivel több mint harminc éve a gyerekeim ferencvárosi lakása fölötti lakásba költözött egy fiatal házaspár. Csecsemőjük, a néhány hónapos Ráhel papájával jó néhányszor összefutottunk a lépcsőházban. Majdnem mindig melegítőben volt, de ha rövid futónadrágban, akkor azt is megállapíthattam, hogy izmos a lába. Ment kocogni, vagy jött a kocogásból. Hajdani atlétaként a javára írtam, hogy szeret futni, és ragaszkodik a versenysúlyához. Aztán majd’ egy évtized telt el, és az ország első embere lett. Egy interjúban elmesélte, hogy inni azért nem akart, mert a feje nem maradt volna tiszta a létfontosságú tárgyalásokhoz, inkább az evést választotta.

Megint ellenzéki politikus lett, és mire ismét megválasztották miniszterelnökké, kigömbölyödve került elénk. Ha a hatalomgyakorlását kulturáltan elemezzük, ha azt firtatjuk, hogy miként öltözködik, vagy a nadrágja miért buggyos a cipőjénél, akkor miért ne lehetne közbeszéd tárgya a kinézete? Orbán Viktor alakváltozása ugyanis egy társadalmi jelenség tünete. A 199 főnyi országgyűlés persze nem hasonlítható össze a korábbival, a 386 főnyivel. De ha mérnék a képviselők átlagsúlyát, arról számolhatnánk be, hogy az első választási ciklust minimum tízkilónyi túlsúllyal élik meg, a másodikban pedig a sok üléstől és a kevés mozgástól duplájára dagad az arcuk.

Ezt azért érdemes pedzegetni. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a magyar konyhán szocializálódott politikusoktól aligha várható el az önmérséklet.             

Ha élne, tegnap lett volna kilencven. Meg is emlékeztünk róla, összejöttünk vagy harmincan. Akik még Kolozsvárról vagy Bukarestből ismerték, és a pesti barátok is a rendszerváltás előtti Magyar Nemzet, a rendszerváltás utáni Népszabadság és a hajdan liberális Magyar Hírlap szerkesztőségéből.

Bukarestből ismerem Palit. Idestova öt évtizede a Magyar Ifjúság küldött ki román testvérlapjához, a Scintea Tineretulii-hoz, ők azonban nem tudtak mit kezdeni velem, és átpasszoltak a román televízió nemzetiségi adásához. Főszerkesztője, Bodor Pál meghívott a lakására, térdemen ült az öt év körüli, cserfes kislánya, Johanna, aki most koreográfus, mellékesen pedig regényíró. Ő szervezte a születésnapi összejövetelt, de arra is szövetkeztünk, hogy csinálunk egy posztumusz Bodor-kötetet.

Miután a Magyar Hírlapot átjátszották Széles Gábor Fideszt támogató milliárdos kezébe, Pali állandó megjelenési lehetőség nélkül maradt. Épp akkor szerkesztettem a Klubháló nevű diákportált, amelyben legtehetségesebb szombathelyi, székesfehérvári, budapesti, egri, nyíregyházi és szegedi tanítványaim publikáltak, és kellett nekik egy iránytű. A rövid írások mestere, aki azt sugallja, hogy naprakésznek kell lenni, csak egyetlen témát szabad cikkbe foglalni, és nem árt, ha akadnak ütős mondatok is a nyúlfarknyi glosszában.

Bodor Pál a kolozsvári Utunk hasábjain alakította ki a sajátos stílusát, majd amidőn 1983-ben átjött szülővárosába, Budapestre, napi jegyzeteivel, a diurnusokkal ő lett a Magyar Nemzet talán legismertebb munkatársa. Ebből a korszakából meg is jelent egy válogatott kötete. Amiről azonban a XXI. században tűnődött, abból mintegy kétezret szerkesztettem a Klubhálón. Ebből kéne kiadni egy válogatást, és Johanna írná hozzá az előszót. Egyelőre hiányzik az a néhány százezer forint, amelyből megjelentethettük volna a könyvet a 90. születésnapra. De sebaj, dolgozunk rajta.

Ez egyébként a válaszom annak az álneves kommentelőnek is, aki tegnap elátkozott, mert letiltottam a hozzászólásokat a Médianaplóhoz. A magyarázat egyszerűbb, mint gondolná. A Blog.hu szerződésben kötelezett arra, hogy moderáljam a hozzászólásokat, erre naponta egy-másfél órát fordítottam. A digitális kocsmából kitántorgók szövegei helyett most újraolvasom a klubhálós Bodor-jegyzeteket. Ha minden jól megy, az igényes olvasók karácsonyfája alá tehetjük a belőlük összeállítandó kötetet. Ha az idén megjelenik, még belefér öreg barátom kilencvenedik évébe.           

Tíz mondat Bodor Páltól

A kommunizmus csak osztani tudott, a kapitalizmus szorozni is. (Magyar Nemzet, 1989. november 17.)

Sorsából nem vándorolhat ki az ember. (Népszabadság, 1994. január 12.)

Tekerjetek szavaimba! (A Hírlap, 1994. április 21.)

Az újságírónak nehéz az élete, mert minden tévedését nyilvánosan követi el. (Esti Hírlap, 1996. október 1.)

A cenzúra írni tanít. (Irodalmi Jelen, 2004/október)

Csak a titok terjed gyorsan. (Klubháló.hu, 2008. február 11.)

A fióknak sem szabad akármit írni. (Klubháló.hu, 2009. április 27.)

Nem szerettem hazudni. De az ember nem teheti mindig azt, amit szeret. (Klubháló.hu, 2009. július 17.)

Hatalomban a Fidesz mindig elveszti az önuralmát. (Klubháló.hu, 2010. szeptember 16.)

Szidják a diktátort, rossz az ízlése. Nem az a baj. De kötelezővé akarja tenni. (Ellenszék.hu, 2012. április 30.)

Leghíresebb mondata most már a sírig is elkíséri. A Tocsik-botrány (egy 804 millió forintos kísérlet arra, hogy a koalíciós partnerek kiegészítsék a pártfinanszírozást) megágyazott a Horn-kormány választási vereségének. Ekkor kérdezték az MSZP ügyvezető alelnökét egy szombat délelőtti rádióműsorban, így válaszolt: „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.” Elhíresült mondását azóta nyakra-főre ismételgetik. Két újságíró kolléga például másnak adományozta, az egyik Lendvai Ildikónak, a másik pedig Dávid Ibolyának.

A nőknek kétségkívül van közük a nagy hírre vergődött mondáshoz, amely Julius Caesarig vezethető vissza. Az ókori Róma diktátora politikai okból el akart válni a feleségétől, akit házasságtöréssel vádolt meg: „Egy nőnek nemcsak tisztességesnek kell lennie, hanem annak is kell látszania.” A szállóige bizánci, majd török közvetítéssel jutott el hozzánk, és a rendszerváltás után egy újságíró, Pallagi Ferenc vette a szájára. Kósáné Kovács Magda fél évtizeddel később jellemezte hasonlóképpen a balul elsült korrupciós ügyet. A szállóigék gyakran kötnek ki közismert embernél. Az ütős mondat szájról szájra terjed, elvesznek belőle, hozzá is tesznek, s miközben fúrják-faragják, hajlamosak közéleti személyiség nevével összekötni.

Erről egy interjú előkészítésekor beszélgettünk. A Ferenc-körúti lakására hívott meg, körülbelül húsz évvel ezelőtt. Kedves volt, a bennem lévő feszültség azonban nem oldódott fel. Ekkor vettem észre a falon egy festményt, az oly ismerős alföldi tájat ábrázolta. „Kurucz Dé?” - kérdeztem, utalva a híres vásárhelyi festőre. A láthatatlan fal leomlott közöttünk, mert a háziasszony kiselőadást rögtönzött Kurucz D. Istvánról. Mellékesen pedig elmesélte, hogy a Bokros-csomag idején miért mondott le a Horn-kormányban viselt miniszteri rangjáról. A 80 éves korában elhunyt politikusnőre emlékezve két mozzanaton tűnődöm.

Az egyik az, hogy a „bagatell” 800 milliós korrupció hajdan kicsinálta a szociálliberális koalíciót, most viszont az állami szintre emelt ezermilliárdos lenyúlások meg se karcolják a kormányt. A másik mozzanat az, hogy miután egyik minisztere szembeszegült Horn Gyulával, a miniszterelnök azzal bízta meg lemondott emberét, hogy míg ő országot vezet, az MSZP-ben vigye az ügyeket. Vajon a jelenlegi miniszterek közül ki szegülne szembe Orbán Viktorral? Vajon a jelenlegi kormányfő-pártelnök ügyvezetőnek jelölné-e lemondott emberét a Fideszben?

Tíz mondat egy szállóigéről

Mindenki tudja, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. (Pallagi Ferenc újságíró, Népszava 1993. július 31.)

Pedig önről sokaknak az immár bonmot-vá vált mondás jut eszébe: nem elég tisztának lenni, annak is kell látszani. (Németh Péter újságíró Kósáné Kovács Magdához, Népszava, 2000. március 20.)

Idézhetnénk a Kósáné Kovács Magdának tulajdonított, örökérvényű megjegyzést: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. (Dési János újságíró, Népszava, 2003. augusztus 29.)

De - hogy Kósáné Kovács Magdát parafrazáljam - nem elég elfogulatlan kutatónak lenni, annak is kell látszani. (Papp László Tamás publicista, Népszava, 2004.08.16.)

Megtanultuk Dávid Ibolyától, hogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. (Bombera Krisztina műsorvezető, ATV, 2017. június 19.)

Ismerjük a gázáremeléses időkből Lendvai Ildikó örökbecsű igazságát: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.” (Horváth K. József újságíró, horváth-k-józsef.blog.hu, 2019. december 22.)

Mindenki ismeri a tőle eredő szállóigét: „Nem elég tisztességesnek lenni. Annak is kell látszani.” (Lendvai Ildikó szocialista politikus Kósáné Kovács Magdáról, Facebook.com, 2020. július 27.)

A legtöbben talán a „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.” mondatáról emlékeznek rá. (Szily László újságíró Kósáné Kovács Magdáról, 444.hu, 2020. július 27.)

Ez a mondása mára egy elsüllyedt kort idéz, hiszen a tisztesség látszata vagy akár megléte a politikusi pályán a legjobb indulattal sem nevezhető kötelezőnek. (Hegyi Gyula szocialista politikus Kósáné Kovács Magdáról, Azonnali.hu, 2020. július 27.)

Tisztességes volt, és annak is látszott. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök Kósáné Kovács Magdáról, Facebook.com, 2020. július 27.)

Hargitai Miklósnak kisujjában van a környezetvédelem. Ha szűkebb érdeklődési körére szorítkozna, a legjobb szakújságírónak tartanám. Szívesen foglalkozik a nyilvánossággal is, és szintén akadnak figyelemre méltó megnyilvánulásai. Ma például az Index-ügyhöz szólt hozzá a Népszava hasábjain. Miközben az Orbán-kormány túlsúlyát emlegette a papír alapú sajtóban, a rádiók és a tévék mezőnyében, így fogalmazott: „Egyedül az online sajtóban volt kiegyensúlyozott a verseny, egészen a vezető hírportál kikényszerített öngyilkosságáig.”

Tűpontos megállapítás, irigylem is érte. Ám a bekezdésben olvasható egy zavarba ejtő mondat is, a szerző szerint „Megyei lapja csak a kormányoldalnak van - így a közéleti napilapok mezőnyében húsz NER-közlöny áll szemben az egy Népszavával.” A nyilvánossággal foglalkozó cikkírók közkeletű tévedése, hogy tárgyismeret híján mind a 19 megyének adományoznak egy-egy napilapot. Holott csak 18 van, a legnépesebbnek, Pest megyének különböző okok miatt nincs naponta megjelenő újságja. S hogy bonyolultabb legyen a helyzet, mégis van 19 vidéki napilap, a dunaújvárosi azonban városi jellegű.

Elismerem, hogy ezt nehéz megérteni, mindazonáltal nem feltételezem Hargitai Miklósról, hogy eme összefüggéssel nincs tisztában. De ha a politikai rendszerrel rokonszenvező közéleti napilapok mezőnyébe húszat sorol, a kerek szám hogyan jött ki neki? Melyik az az egy nem vidéki, hanem országos napilap, amelyet NER-közlönynek minősített? Bizonyára a Magyar Nemzetre gondolt, amelyet az Orbán-kormány félhivatalos szócsövének vélünk, nem is ok nélkül. Ám ha ezzel betelt a húszas keret, akkor mihez kezdjünk a Magyar Hírlappal? Vajon érdemes-e kormányzati közlönynek tekinteni a bulváros beütésű Borsot és Ripostot is?

Vajon hová sorolható a miniszterelnök kedvenc napilapja, a Nemzeti Sport, amely nemrégiben a futsalos külügyminiszterrel közölt alákérdezős interjút, tegnap pedig a volt kancelláriaminiszterrel, aki a Magyar Tenisz Szövetség elnöke szeretne lenni? Továbbá szőrén-szálán eltűnt a Lokál című ingyenes napilap. Épp egy hete jelentette be a kormányzattól nem teljesen független Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, a sokat emlegetett KESMA, hogy helyette újraindítja a szintén ingyenes Metropolt. Kusza tehát a helyzet, és a húsz NER-közlöny nekem sehogy se jön ki.

Vitánk szakmai jellegű, döntőbírónak a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökét kérem föl, Hargitai Miklóst.        

A legutóbbi napokban Orbán libernyákozott, Lázár orbánozott, Kunhalmi ujhelyizett, TGM teljhatalmazott, a többi véleményformáló pedig indexezett. Lefülelt mondatok.

A PIM-es csávó most Erdős Péternek készül, sok-sok bankóval a hóna alatt. (Rab László újságíró Demeter Szilárdról, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójáról, VárosiKurír.hu, július 19.)

A mi miniszterelnökünk nem az eleganciájáról híres. (Borgula András rendező a holland miniszterelnök lefickózásáról, ATV, július 20.)

Orbánnak és keleti barátainak nem sikerült szétverni az EU-t. Csak Magyarországot. (Béndek Péter publicista,, Újnépszabadság.com, július 21.)

Az Index egy erős vár, amit szét akarnak robbantani. (Dull Szabolcs, az Index leváltott főszerkesztője, 444.hu, július 22.)

Az Index, amely témaválasztásával, stílusával képes átnyúlni a politikai táborokon, fokozatosan bedarálódik. (Polyák Gábor médiajogász, 168 Óra, július 22.)

A fejlemények világosan mutatják, hogy a nyilvánosság fölött átveszi a teljhatalmat Orbán Viktor és csapata. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, HírKlikk.hu, július 22.)

Bár Ujhelyi István úgy néz ki, de nem vadorzó. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, július 22.)

Engem nem zavar, hogy egy vödörben vannak. (Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok az érmeiről, Index.hu, július 22.)

Orbánék új mumusa nem öreg, nem gazdag és nem zsidó. (Antal Dániel publicista a holland miniszterelnökről, Magyar Narancs, július 23.)

Minden alkalmat megragadnak, hogy átrajzolják az erőviszonyokat. (Tordai Bence Párbeszéd-politikus a kormánypártokról, ATV, július 23.)

A hatalom hideg számításból megtörte az ország legnagyobb független lapját. (Rényi Pál Dániel újságíró az Indexről, 444.hu, július 24.)

Nekik a média politikai háború. Nekünk meg az életünk. (Pető Péter újságíró, 24.hu, július 24.)

Néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, azért még elviszem a hátamon. (Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli vitapartnerekről, Magyar Rádió, július 24.)

A csőcselék legaljába sorolta be magát. (Kálmán László nyelvész Orbán Viktor libernyákolásáról, Facebook.com, július 24.)

Kompország kapitányt keres. (Dévényi István újságíró, Magyar Hang, július 24.)

Most először történt meg, hogy a közvéleményre befolyással lévő csoport áldozatot hozott. (Széky János újságíró az Index-munkatársak felállásáról, Paraméter.sk, július 25.)

Véleményeket lehet vitatni, de tényeket csak hazugság árán. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, július 25.)

A színház halála a demokrácia. (Szacsvay László színész, Klubrádió, július 25.)

Mészáros Lőrinc óriáspók a közbeszerzési hálózat közepén. (Nagy B. György újságíró, Népszava, július 25.)

A miniszterelnök mindig nehéz kihívások elé állít. (Lázár János Fidesz-politikus, a Magyar Tenisz Szövetség elnökjelöltje, Nemzeti Sport, július 26.)

Ha nem lesz Index, jobb eséllyel fognak eddigi olvasói több forrásból tájékozódni. (Kardos Gábor publicista, Azonnali.hu, július 26.)