Nem szívesen volnék az Ihász-ügyre állított államügyész helyében. A volt fővárosi, majd fellebbviteli főügyész kétségkívül az úgynevezett Gyárfás-ügybe keveredett (vagy keverték), az ellene indított eljárás azonban érdekes fordulatot vett. Polt Péter hajdani bizalmi emberét a Demokratikus Koalíció arra kérte fől, amit Ihász Sándor így foglalt össze: „Szívesen veszek részt egy új ügyészségi-igazságszolgáltatási struktúra kialakításában.” (Válaszonline.hu, 20.10.08.)

Elképzelhető, hogy az ellenzék 2022-es győzelme után a mostani munkacsoport vezetőjének jelentős szerepe lesz. Például legfőbb ügyész lehet belőle. Felemás helyzete az államot most képviselő ügyészt óvatosságra intheti. Ezt azért nem gondolom tovább, mert más foglalkoztat: az, hogy Ihász urat a DK kérte föl. Személyesen Gyurcsány Ferenc, aki akár az országgyűlési választásra közösen készülő ellenzék nevében is beszélhetett volna vele. Ám a volt miniszterelnök a jelenlegi pártja nevében kérte föl a felelős munkára.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke nemrégiben azt nyilatkozta, hogy neki és pártjának Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és Jeszenszky Géza volt külügyminiszter ad tanácsokat. Egymástól függetlenül mindhárman elhatárolódtak a bejelentéstől, mondván, hogy ők az Orbán-rendszer ellen közösen fellépő ellenzéknek adnának tanácsokat, nem pedig az egyik ellenzéki pártnak. S hogy még teljesebb legyen a kép, az MSZP újdonsült társelnöke, Kunhalmi Ágnes szintén bejelentette, hogy pártja elkezdte fölkészíteni a számlálóbiztosokat a másfél év múlva esedékes választásra. Az ellenzéki pártoknak külön-külön nincs annyi aktivistájuk, hogy képviseltessék magukat a 10278 szavazókörben. Márpedig ha így van, akkor inkább össze kéne adniuk azt, amijük van, hogy közösen láthassanak rá a majdani voksolásra.

A jelek arra utalnak, hogy a szavakban oly gyakran hangoztatott ellenzéki együttműködés pillanatnyilag a különállást jelenti. Az említett pártok a nem említettek nevében cselekednek, mintha saját elképzeléseiket (embereiket) akarnák lenyomni a leendő koalíciós társak torkán. Nem azt kérdem, vajon ki hatalmazta föl Gyurcsány Ferencet, Fekete-Győr Andrást és Kunhalmi Ágnest a furcsa bejelentésekre. Ez nem az én dolgom. Azt viszont írhatom, hogy nem ártana közösen dönteni a tanácsadók, a számlálóbiztosok és az elszámoltatási biztos ügyében.        

A címben olvasható két fogalom közül az első közismert. Puzsér Róbert szabad foglalkozású véleményvezér, szabad szájú publicista, volt budapesti főpolgármester-jelölt. Valamiből neki is meg kéne élnie, ezért A kultúra visszavág című stand up-estjével járja az országot. A jövő héten például Szegeden lép föl, odavalósi a másik fogalom. A Hungi a város talán legrégebbi szállodája. A Tisza partján található, szemközt a hajdani sajtóházzal. A Hungáriát az a Kass-család alapította, melynek sarja, K. János a magyar képzőművészet egyik legnevesebb képviselője lett.

A Hungi fehér asztalánál üldögélt, kávézott, borozott, beszélgetett, újságot olvasott Juhász Gyula, Tömörkény István és Móra Ferenc, diákkoromból pedig szalagavató bálok derengenek. Mostanában mintha csak az alsó szintet használná a bérlője, ahol ódon hangulatú romkocsmát alakított ki benne. Puzsér estjére a világháló tanúsága szerint 55-en jelentkeztek be, 290-en pedig érdeklődnek iránta. Aki online rendeli meg a jegyet, annak csupán 1800 forintot kell fizetnie, a helyszínen azonban 2200-at kóstál a beugró. Vajon hányan férnének el az asztalokkal zsúfolt teremben, hogy fogyaszthassanak is valamit, miközben a műsorújság szerint „provokativ szabadgondolkodó” tartja szóval őket?

Szegedi barátaim 300 körülire saccolták a befogadóképességet, amit most, a járvány idején el kellene osztani kettővel, talán hárommal is. Elvégre két vendég között másfél méternyi az államilag meghatározott távolság, a volt országos tiszti főorvos, Falus Ferenc szerint pedig két méter. Ha a 100-150 testtel kitöltött ülőhelyet átlagosan kétezer forinttal szorozzuk, akkor 2-300 ezer forint jön ki. Ezen a bevételen kéne osztozkodnia a főszereplőnek, a rendezvényszervezőnek és a Hungi bérlőjének. Bár a legutóbbi talán nem is kéri a részét, ha a nézők-hallgatók esetleg rendelnek enni-innivalót.

A figyelemre méltó események van azonban egy sajtó-vetülete is, tulajdonképpen ez indokolja a tűnődésemet. A Délmagyarország című napilap online változatát olvasva bukkantam Puzsér Róbert fotójára. A digitális képgalérián egy sorozatban tíz fotó gördül le, ám ha a hirdettető az információját be akarja vésni az olvasók tudatába, akkor az úgynevezett mechanisztikus reklámot rendeli meg. Ami azt jelenti, hogy a lassanként mögöttünk hagyott hét minden napján többször is felbukkant Puzsér Róbert fényképe a szegedi újságban. Vajon A kultúra visszavág mérsékeltnek ígérkező bevételéből miként jön ki a reklámsorozat borsos ára? Egyszóval az érdekel, hogy hol itt az üzlet.

Futólag már említettem a Borgen című tévésorozatot. Akkor még „csak” húsz részt láttam belőle, most már túl vagyok a harmincadikon is. Az alkotói készülnek a negyedik szériára. Ott veszik föl a fonalat, hogy a főszereplő mit csinált a koalíciós kormány második embereként, külügyminiszterként.

Akik látták a teleregényt, A kijelölt túlélő című amerikai sorozathoz hasonlították. Abban is véletlenül lett Kiefer Sutherland az Egyesült Államok elnöke, ebben szintén véletlen segítette a miniszterelnöki székbe Sidse Babette Knudsent. Az a szövevényes történet a washingtoni Fehér Házban játszódik, ez a koppenhágai Christianborg-palotában. Az rengeteg pénzbe került, ez annak töredékébe. S mert a dán színészek nem rosszabbak az amerikai profiknál, a sorozatot világszerte nézhetőnek és elgondolkoztatónak tartják. A címben föltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy egy 43 ezer négyzetkilométernyi, öt és félmilliós ország is készíthet figyelemre méltó sorozatot. A siker nemcsak a pénzen múlik. Azon is, miként nyúlnak a témához.

Az a benyomásom, hogy a dán politikusok nem különbek a mieinknél. Marakodnak a koncért, azért a fránya hatalomért. A feszültség talán még nagyobb is, mert a Borgen rövidítésű palotában össze vannak zárva. Együtt mindhárom hatalmi ág, és hordozói kerülgetik egymást a zegzugos folyosókon. Kénytelenek tudomásul venni, hogy a hatalomgyakorlás a kompromisszumok művészete, ezért nem is azon törik a fejüket, miként szerezhetnék meg az abszolút hatalmat. Ez náluk a történelmi hagyományok miatt lehetetlen, ráadásul a politikát sokkal több nő csinálja, mint nálunk. Adottságuk a megegyezésre lehetőséget teremt arra, hogy a másik politikusban nem ellenséget látnak, hanem lehetséges koalíciós társat.

A Dánia jegyeit magán viselő képzeletbeli országban a hajdani miniszterelnök asszony úgy tér vissza a nagypolitikába, hogy felismeri: egykori pártja jobbra tolódott, és légüres tér keletkezett a mezőny közepén. A harmadik tíz rész azzal fejeződik be, hogy új pártjának fölajánlják a miniszterelnöki széket. Ez megkoronázná az ambiciózus hölgy pályafutását, némi töprengés után mégis megelégszik a külügyminiszteri beosztással. Csak kiegyenlítő szerepet játszhatna ugyanis két nagy párt között. Kérdés persze, hogy a hétévnyi kihagyás után forgatandó negyedik tíz részben megerősödik-e majd. Addig is elképzelem, vajon hasonló helyzetben a miniszterelnökünk beérné-e egy koalíciós kormány külügyminiszteri székével.     

Micsoda kérdés. Hát persze, hogy Felcsúton. Máskülönben miért építtetett volna stadiont a kert tövébe? Ráadásul még kisvasutat is biggyesztett hozzá..

Körülbelül így hangzana egy tájékozódásban korántsem jeleskedő civil álláspontja. Igen ám, csakhogy az érintett is megszólalt az ügyben. Pályakezdő politikus korában, 1989 decemberében interjút adott a Képes 7 című hetilapnak. Arra a kérdésre, hogy „Hol született, Székesfehérváron?” a válasza ez volt: „Nem. Alcsútdobozon. Aztán Felcsútra kerültem, ott nőttem fel.” Orbán Viktor még egyszer visszatért a témára: „Alcsútról, vagyis olyan átlagos dunántúli faluból származom.” (168 Óra, 1992. június 9.)

A lexikonok azonban másként tudják, Székesfehérvárt jelölik meg a szülőhelyeként. A két állítás között ellentmondás van, amely feloldható, ha abból indulunk ki, hogy a későbbi politikus várandós édesanyját Alcsútról vitték be a közeli megyeszékhely kórházába, és Székesfehérvárott hozta világra a fiúgyermekét. Ám ezt az ellentmondást a tájékoztatással foglalkozó szakembereknek kéne feloldaniuk, akik több százszor írják le a miniszterelnök nevét. Nem elég azt feltételezni, hogy az ország első emberének Felcsút csak a szülőfaluja lehet, ha stadionnal és kisvasúttal tisztelte meg.

Szerencsére akadtak olyan újságírók, akik Felcsútot csupán Orbán falujának, választott lakhelyének tartották. Például Bita Dániel, F. Tóth Benedek, Gomperz Tamás, Haszán Zoltán, Nagy N. Péter, Pető Péter, Rab László, Rónai Egon, Váncsa István és Veress Jenő. A nevüket azért írtam föl a fészbukos üzenőfalra, hogy szóba hozhassam az ellenpéldát is. A Népszava mai számában egy címes hír alatt ez olvasható: „Felcsút, Orbán Viktor szülőfaluja szintén egyedi döntéssel csaknem másfél milliárd forinthoz jutott a /turisztikai/ keretből.”

Lehetséges, hogy a patinás újság szerkesztői nem tudják, hol született a miniszterelnök, akit napjában tucatnyiszor emlegetnek? Azt hiszem, ennél rosszabb a helyzet. Az alábbi összeállításból kiderül, hogy hol tudják, hol nem tudják.

Felcsút egyetlen különlegessége, hogy ott született a miniszterelnök. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2014. október 10.)

Orbán faluja. (Haraszti Miklós volt SZDSZ-politikus Felcsútról, Népszava, 2016. december 23.)

A pénz Mészáros Lőrinc távozása után is aranyesőként hullik majd Orbán Viktor szülőfalujára. (Batka Zoltán újságíró Felcsútról, Népszava, 2018. április 25.)

Drukkerek járkáltak fel s alá a kétes népszerűségnek örvendő szülötteiről ismert község fő utcáján. (Hatos Szabolcs sportújságíró Felcsútról, Népszava, 2018. május 7.)

Felcsút Orbán Viktor faluja. (Nagy N. Péter újságíró, Népszava, 2019. március 9.)

A Borgen című dán tévésorozatban egy politikusnő sorsa tárul föl. De a főszereplő mellett kibontakozik a két legközelebbi munkatársé is. Az egyik a miniszterelnököt szolgálja, a másik ugyanőt, ám a bukás utáni visszakapaszkodásban. A harminc körüli kommunikátorok összeszűrik a levet, majd szétválnak, és felváltva nevelik a gyereküket. Két veszekedés közben pedig gyakorolják a szpindoktorság elgondolkoztató mesterségét.

A spin ugyebár azt jelenti, hogy csúsztat, ferdit, fon, perdít, pörget, sodor, sző. A doktort nem részletezem. A kettő együtt a világhálón megihlette egy értelmezési verseny résztvevőit. Íme: hírbűvész, hírfényező, hírszobrász, informázó, médiakozmetikus, sajtómágus, sajtósebész, szószóró. Érzékelhető, hogy az alkalmazott (funkcionális) tevékenységben akadnak ellenszenves és rokonszenves mozzanatok. A tévésorozat magyar fordítója a hírkozmetikus kifejezést használta. Megkérdeztem Mariannát, a környék legcsinosabb kozmetikusát, vajon ő miként írná körül a mesterségét. Nem beszélt a bőrhibákról, az eldugult faggyúmirigyekről, a sárgálló mitesszerekről és az illatozó kenőcsökről. Azt válaszolta, hogy aki bejön hozzá, az szebben menjen ki.

Igen ám, csakhogy a kommunikációs szakembertől többet vár a politikus alkalmazó, mint azt, hogy szépítse a nyilvánosság fórumain. Azt is, hogy óvja a nyilvánosság képviselőitől, azoktól a fránya újságíróktól. De leginkább azt, hogy befolyásolja a nyilvánosságot. E zsánerben két szélsőséges típust ismerhettünk meg. Az egyik Havas Henrik volt, a hatnapos államtitkár, aki azért szakított a hírkozmetikussággal, mert az újságírást akarta képviselni a kormányban, holott a miniszterelnök (Horn Gyula) azt várta tőle, hogy a kormány érdekeit képviselje az újságírók körében. A másik hírkozmetikus, Habony Árpád a miniszterelnök (Orbán Viktor) érdekeit képviseli a nyilvánosságban, holott az is dolga volna, hogy figyelembe vegye az újságírók szempontjait. Vajon mi a hiteles, kiegyensúlyozott szpindoktorság titka?

Egyszer adódott alkalom arra, hogy tapasztalatokat szerezzek az érdemi válaszhoz. A Parlament zegzugos épületében több munkahelyiségen kellett keresztülmenni, és azt vettem észre, hogy minden asztalon számítógép rejlik a rá húzott köpeny alatt. Menet közben végigsimítottam a szürke műanyagot, és poros lett az ujjam. Mire eljutottam a potenciális alkalmazó szobájához, már eldöntöttem, hogy élek-e a lehetőséggel.    

Gőgicsél-e a Telex? Az előbbi mondat igei állítmányának van rosszindulatú jelentése is, e sorok írója azonban abból indul ki, amit tegnap este mondott az ATV stúdiójában a Telex.hu főszerkesztője. Munk Veronika szerint az exindexesek alig néhány napos vállalkozása „Csecsemő portál.” Médiatanárként több diplomamunkát is figyelemmel kísérhettem, amelyek kismama szerzői a csecsemőik kommunikációját figyelték meg, és foglalták meglepően érdekes rendszerbe.

Környezetemben sok a velem egyívású újságíró-szerkesztő, és több idős nemzedéktársamtól hallottam némi fanyalgást. Mondván, hogy a Telexben indexes vonások fedezhetőek föl. De az isten szerelmére, ha a harmincas újságírók közül a legtöbbnek az Index volt az első munkahelye, vajon másféle tapasztalatot vihettek volna magukkal a mostani munkahelyükre? Az Index-hagyományok és az új elképzelések arányát egyelőre inkább nem saccolnám meg. Az viszont már most is érzékelhető, hogy a tartalom hatásos színben tűnik fel. A fiatal alapítók a legősibb megoldáshoz folyamodtak: a színskála két végpontján álló fehéret és feketét illesztették össze.

Fehér alapon fekete betűk - a kontraszthatás folytán ennél olvashatóbb nincs is. A lehető legegyszerűbb és leghatásosabb rendszerbe kavart persze a digitálisan előállítható színek tömkelege, néhány száz árnyalat. Amiben rendet teremtett az operatőrök, jelmez- és díszlettervezők felkészítésére írt tankönyv. Kár, hogy ez elkerülte a rendszergazdák figyelmét, és a kavalkádból leginkább „művészi” megoldások születtek. Ennek következtében például a Mérce.hu-n legkevésbé a szerzők neve olvasható. Ez azért kínos, mert olyan portálról van szó, amely társadalomtudományilag felkészült nemzedék gondolatait adja közre. A félresikerült színvilág azonban megakadályoz bennünket abban, hogy a megjegyzésre érdemes szerzők nevét kisilabizáljuk.

Az ellentmondásos jelenségnek van papírra nyomtatott változata is. Többen kérték számon rajtam, miért nem írok a nemrégiben alapított Jelen című hetilapról. Hát csak azért nem, mert a szakmában közismert munkatársai vannak, akiket nagyra becsülök, de a csiricsáré színvilág nem teszi lehetővé, hogy a keresztnevüket elolvassuk. Az alapítók olyan dizájnert fogtak ki, aki pechünkre a pasztellszínekből az egymáshoz közel állókat hozta össze. A Mércével és a Jelennel ellentétben a Telex csecsemő még ugyan, de fiatal szülei egyszerű, ízléses ruhácskába öltöztették. Jól mutat.         

Fürjes Balázs nem tartozik a betonfejű mamelukok közé. A Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár átlagosnál értelmesebb kormánypárti politikus, hajlamos egyéni színekkel élénkíteni a központi vonalvezetést. A múlt héten interjút adott két rivális szerkesztőségnek. Ezzel ugyan felrúgott egy íratlan szabályt, lehetőséget teremtett azonban az Index és a Telex összehasonlítására.

Szeptember 28-án jelent meg a telexes beszélgetés az Indexből kivált újságírók portálján, ma reggel látott napvilágot a másik Fürjes-interjú az új munkatársakkal dolgozó régi Index digitális felületén. Az a különbség a két beszélgetés között, hogy amit a telexes újságíró firtatott, azt az Index kormánypárti sajtóból érkezett munkatársa lágyabban, megértőbben hozott szóba. Nem kerülte a húzós kérdéseket, de beérte a válaszokkal, nem feszegette a közben fölmerült ellentmondásokat. Az exindexes Telex.hu az érdesebb, az Index,hu az engedékenyebb kérdezési kultúrát képviselte. Mindkettőnek van hagyománya a közelmúlt hazai újságírásában.

Amikor még a megyei sajtó külföldi cégek kezében volt, üzleti okból a tulajdonosok nem akarták beleártani magukat a magyar belpolitikába. Távolságtartásuk abban is megnyilvánult, hogy ha közéleti személyiség érkezett a megyébe, a főszerkesztő olyan újságírót kért föl a kérdezésre, akinek a világnézete közel állt a vendégéhez. Ha például Fejér megye szülöttje, Orbán Viktor látogatott haza, akkor vagy a volt középiskolai osztálytársa, vagy pedig egy Felcsútról ismerős újságírónő kérdezte. Szakmailag mindketten felkészültek, de nem okoztak fejtörést a fővárosból érkező politikusnak.

A megyei lapoknál úgynevezett ökumenikus szerkesztőség alakult ki. A kisebb példányszámú újságoktól egy szociálliberális és egy konzervatív értékrendű újságíró kérdezett, a nagyobbaktól egy szoci, egy liberális, egy fideszes meg egy jobbikos. A megye egyetlen napilapja nem engedhette meg magának, hogy lemondjon az olvasók másik részéről. Ezzel gyökeresen ellentétes volt az országos napilapok gyakorlata. Összegyűjtötték a hasonló szemléletű újságírókat, ahogy a szakirodalomban mondják: politikailag tömbösödtek, és ezzel óhatatlanul lemondtak azokról az olvasókról, akik más nézetrendszerhez vonzódtak.

Az (új) Index mintha az ökumenikus szerkesztési gyakorlatra váltott volna. Arra a modellre, melyet a külföldi üzletemberektől visszavásárolt megyei sajtó kormány közeli tulajdonosai megszüntettek. Szerzeményeiket politikailag tömbösítették.            

A legutóbbi napokban Szijjártó Péter stadionozott, Pokorni Zoltán járványozott, Fürjes Balázs karácsonyozott, Balázs Péter orbánozott, Lendvai Ildikó színiegyetemezett, Donáth Anna jogállamozott, Puzsér Róbert pedig bajnaizott. Lefülelt mondatok.

A stadionszékek 17 százalékán ül néző. (Muszbek Mihály sport-közgazdász, 24.hu, szeptember 27.)

A hatalom igyekszik mindent a saját képére alakítani, miközben a sokszínűség védelmezőjének állítja be magát. (Kovalik Balázs rendező, hvg.hu, szeptember 28.)

Egy üveg jó pezsgőben szívesen fogadok, hogy Karácsony miniszterelnök-jelölt lesz. (Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár, Telex.hu, szeptember 28.)

Orbán Viktor egyre szűkebb gondolati körben mozog. (Balázs Péter volt külügyminiszter, ATV, szeptember 29.)

Magas beosztásban lévő pszichopaták egy ezredest állítottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjának a helyére. (Lévai Júlia újságíró, Facebook.com, szeptember 29.)

Fegyvernem: színházművészet. (Rab László újságíró, Facebook.com, szeptember 30.)

A művészet halála nem a gyűlölet, hanem az unalom. (Lackfi János író, Klubrádió, szeptember 30.)

Jelentés a fióknak. (Donáth Anna Momentum-politikus az uniós tagállamok jogállami helyzetéről készített elemzésről, ATV, szeptember 30.)

Fekete-Győr Andrást is támadják - mondta Fekete-Győr András. Rossz jel. Legutóbb Torgyán József beszélt így Torgyán Józsefről. (Révbíró Tamás műfordító, Facebook.com, szeptember 30.)

Ez az állandó negatívkodás. (Szijjártó Péter külügyminiszter Muszbek Mihályról és a többi „bukott sport-közgazdászról”, Debrecen TV, szeptember 30.)

Támogatóink az évek során 700 millió forintot költöttek el a két médiumra. (Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a Klubrádióról és a 168 Óráról, hvg.hu, szeptember 30.)

Magyarország lefagyott ország. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, szeptember 30.)

Az egyetem köztársaság az államon belül. (Fleck Zoltán jogszociológus, Magyar Narancs, október 1.)

Gépesített lövészkancellár. (Tamás Gáspár Miklós filozófus a Színház- és Filmművészeti Egyetem újdonsült adminisztratív vezetőjéről, Szarka Gábor ezredesről, 444.hu, október 1.)

Hirtelen minden van - kivéve az autonómiát. (Rangos Katalin újságíró a Színház- és Filmművészeti Egyetem kétszeresére növelt költségvetéséről, ATV, október 1.)

Ilyen tendenciában gyorsvonatként rohanunk a vesztünkbe. (Jakab Ferenc pécsi virológus a koronavírus-járvány második hullámáról, portfolio.hu, október 1.)

Járványveszélyben hatalom nincs, csak kötelesség. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, Magyar Nemzet Online, október 2.)

Túl kell lépni rajta, s nem megtérni hozzá. (Puzsér Róbert publicista Bajnai Gordonról, Magyar Hang, október 2.)

Néhány új társam a gombfocicsapatomban is szerepelt. (Lisztes Krisztián volt válogatott labdarúgó a Fradiba kerülésről, Magyar Nemzet, október 3.)

 A kormány szintet lépett. Már nemigen hívhatja vissza derék katonáit. (Lendvai Ildikó szocialista politikus a Színház- és Filmművészeti Egyetem bevételéről, Népszava, október 3.)

A nagyság nem méret kérdése. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, október 4.)

Henry Kissinger belépett a terembe, és így szólt a rá váró újságírókhoz: „Uraim! Kinek van kérdése a válaszaimra?” Azért hoztam a példát, mert a veterán amerikai politikus nemcsak külügyminiszter volt, hanem történész is. Márpedig néhány száz interjút készítő újságíróként azt tapasztaltam, hogy a tudósok örülnek, ha kérdésekkel billentik ki őket a megszokott, unalomig ismert gondolati kerékvágásból, a politikusok viszont ódzkodnak azoktól a fránya kérdésektől.

Talán azért, mert nem érzik magukat elég felkészültnek az adott témakörben. Vagy csak több titkolnivalójuk van, mint a tudósoknak? Mindenesetre Kissinger cinikus kijelentése arról árulkodik, hogy a politikusok nemcsak nálunk tartják szükséges rossznak az újságírókat. Hajlamosak zokon venni, ha kínos helyzetbe hozzák őket. Világnézeti szempontból azért nem különböztetném meg az ilyen vagy olyan párti politikusokat, mert mindegyikük képes arra, hogy lekezelje az újságírókat, kérdéseiket lepöckölje az asztalról.

Ezt érzékelteti a bejegyzés után olvasható összeállítás is, amelyet a mögöttünk hagyott három évtized terméséből szemelgettem. Van azonban valami, ami az átlagosnál is komorabb színben tünteti föl a legutóbbi évtizedben nyilatkozó politikusokat. Sikerült beszűkíteniük a nyilvánosságot, ismét beszélhetünk első (hivatalos) és második (a hatalom szempontjából elhanyagolható) nyilvánosságról. Ebben a felállásban a hatalom emberei elkényelmesedtek, a kormánypárti sajtóban dolgozó újságírók pedig elbátortalanodtak, elgyávultak. Talán már észre sem veszik, hogy mikrofonállvánnyá merevedtek.

A 2002-es választás kampányában Orbán Viktor számára létkérdés volt, hogy minél több szavazóra tegyen szert. Épp Szarvasra igyekezett avatni valamit, és kommunikációs munkatársa felhívta a Békés Megyei Hírlap főszerkesztőjét, kérvén, ugyan üljön már be a szolgálati gépkocsiba, és hajtson Tiszaugig. Ott átülhetne a miniszterelnök autójába, és Szarvasig készíthetne vele egy exkluzív interjút. Ma reggel pedig, a Magyar Rádió stúdiójában Katalin így fordult a miniszterelnökhöz: „Két dolgot szeretnék még szóba hozni, ha lehet.”

Az a benyomásom, hogy a legutóbbi évtizedben a hatalmon lévők azért minősítik a szokásosnál is gyakrabban az újságírói kérdéseket, mert megszokták az iménti idézetből kisejlő magatartásformát. S ha olykor átlépnek az elsőből a második nyilvánosságba, akkor meglepődnek, és rossznak minősítik azokat a fránya kérdéseket..

Tíz mondat a kérdéshez        

Szerintem rossz a kérdésed. (Czupi Gyula MDF-politikus, Kanizsa, 1989. október 27.)

Rossznak tartom a kérdést. (Csengey Dénes MDF-politikus, Népszabadság, 1990. június 25.)

Rosszindulatú a kérdése. (L. Simon László kulturális államtitkár, Népszava, 2012. július 17.)

Már a kérdésfeltevés is rossz. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, Népszava, 2012. szeptember 19.)

Rossz a kérdés. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, FN24.hu, 2013. február 28.)

Rossz a közelítés. (Kovács Zoltán kormány-szóvivő, ATV, 2015. november 26.)

Rossz kérdésre csak rossz választ lehet adni. (Tóbiás József szocialista politikus, ATV, 2016. május 9.)

Nem akarom megbántani, de rossz a kérdés. (Harrach Péter KDNP-politikus, Index.hu, 2016. május 13.)

Rossz a kérdés. (Juhász Péter Együtt-politikus, Hír TV, 2017. május 17.)

Rossz a kérdése. (Varga Judit igazságügyi miniszter, ATV, 2020. szeptember 25.)

Tegnap a megyei lapok online kiadása terjedelmes összeállítással indult. A címe ez volt: „Folytatódik a baloldal valódi arcát megmutató kispesti történet (videó)”.

Nemrégiben felbukkant a Magyar Nemzet hasábjain egy alkalmi sofőr. Arccal és névvel vállalta, hogy ő fuvarozta a kispesti polgármester bizalmi köréhez tartozó férfiakat, ha némi bulizás után nem akartak volán mögé ülni. A kormánypárti napilap nem auditáltatja (hitelesítteti) a nyomdai példányok számát, ami arra utal, hogy kevesen olvassák. De most, hogy a sofőri élménybeszámoló átkerült a megyei sajtóba. a mintegy 300 ezer példány meg a digitális változat másfél milliós olvasottságát már érdemes komolyan venni. A kispesti sztori óhatatlanul beivódik a köztudatba.

Tavaly ilyenkor robbant ki a Borkai-botrány, s hogy a győri polgármester adriai jachtozását ellensúlyozhassa a kormánypárti sajtó, bedobta a kispesti polgármester ügyét. Amiről szintén készült egy videófelvétel, amely azonban nélkülözte a szexuális szálat. Nem is váltott ki felfokozott érdeklődést. Az MSZP-nek sikerült jegelnie a történetet. Kiállt az embere mellett, aki azóta a kerületi képviselőtestületben eltorlaszolta egy vizsgálóbizottság útját. Ha tavaly a szocialisták távol tartják magukat a polgármesterüktől, most aligha robban az ellenzék fejére az immár szexuális szállal is kiegészített sztori.

A 2010 óta ellenzékbe szorult MSZP-nek eddig egy korrupciós ügye járta be a nyilvánosság fórumait. Az elnökhelyettes Simon Gáboré, akit 2014 februárjában, a választási kampány közeledtével tartóztattak le. Mindmáig lezáratlan ügyéhez csatlakozik az úgynevezett Gajda-ügy. Mintha az Állami Számvevőszék és az ellenzéki frakciókat meg képviselőket büntetgető Kövér László „jóvoltából” rendszeresen megrövidített pártok hajlamosak volnának erőforrás-gyűjtésbe kezdeni. A választási kampányok ugyanis mértékadó becslések szerint a hivatalosan elkölthető pénz tízszeresét kóstálják.

Talán nem teljesen valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy a szocialista vezetők azért álltak ki a kispesti emberük mellett, mert esetleg akadnak olyan ellenzéki polgármesterek, akik a pártjuknak is segítenek az erőforrás-gyűjtésben. Nem növelné a közös fellépésre készülő ellenzék 2022-es esélyeit, ha kiderülne, hogy döntési helyzetbe került politikusai a korrupció sajátosan ellenzéki válfaját művelik. Úgy teremtik elő a választási kampány plusz költségeit, ha bizalmi embereiknek megengedik, hogy a saját zsebükre is dolgozzanak.