Mr. Algoritmus számon tartja, hogy sokszor írtam a Heti hetesről. Megkínált a tegnapelőtt sugárzott adással, amelyet a Partizán nevű portál hozott tető alá. A híres műsort 1999-ben kezdte sugározni az RTL Klub, és 18 évig tartott ki. A hazai tévések többször is kísérleteztek az ellensúlyozásával, pótlásával, de nem sikerült nekik. Akik készítették, a vérbeli pesti humort képviselték, annak minden mulattató és idegesítő (továbbgondolásra késztető) ismérvével.

A producer Ónodi György most, utólag elmesélte, hogy eredetileg Sieben Köpfe volt a címe. Közismert német színészek és újságírók ültek ki a közönség elé, egyetlen nő akadt köztük, férfias öltözékben és a legharsányabb hanggal. Akik szerepeltek benne, előre megírt szövegeket mondtak föl, nem is nagyon pillantva egymásra. Az RTL berendezkedett a posztszovjet országokban, és mindenütt elkészíttette a Hét fej helyi változatát. Csak a magyar szakított az előre megírt szövegekkel. Ezzel magyarázható, hogy miközben a visszaemlékezésből hiányzott két alapember, Kern András és Farkasházy Tivadar, szakmai szempontból nekem mégse hiányoztak.

A magyar változat eredetisége abban nyilvánult meg, hogy alkotói előnyben részesítették azokat a színészeket és újságírókat, akik már az előéletükben megtanultak blattolni, a felkínált hírre villámgyorsan, szellemesen és röviden reagálni. Aki késett, kizárta magát az összjátékból, és ha sokszor késlekedett, akkor a műsorból is. Kern András nem érezte magát elég felkészültnek a blattolásra, ezért kitalálta, hogy felolvassa inkább a papírra vetett kommentárjait. Ekkor derült ki, hogy írónak is beválna, és eme adottságát nem nélkülözhette a Heti hetes. Farkasházy hosszú és tudálékos történeteit pedig szétcincálták a többiek, élénk derültséget keltve. Ő azzal tette hasznossá magát, hogy alávetette magát az élveboncolásnak.

Egyébként az elhunyt Bajor Imre helyére Ónodi György főszerkesztő ült be, és kulisszatitkokat osztott meg velünk. Gálvölgyi János és Hernádi Judit a helyén maradt. A műsorvezetők, Csiszár Jenő, majd Jáksó László helyére a Partizán alapítója, Gulyás Márton telepedett, és aktivista múltjához képest visszafogottan viselkedett. Hajós András és Havas Henrik szintén a helyén maradt, Farkasházyt pedig a hajdan rendszeres tartalék, a politológus Kéri László helyettesítette. A bemutató óta eltelt két napban 269529-en látták a Heti hetes legeslegutolsó adását, ami azt sejteti, hogy most is volna rá kereslet.           

Tíz mondat a Heti hetesről

Vannak előre meg nem beszélt szerepek, amiket akkor játszunk el, amikor egy hírről nem jut eszünkbe semmi. (Bajor Imre színész, Zalai Hírlap, 2001. április 28.)

A Heti Hetes őrület lenne, ha nem volna jelen a nagyérdemű. (Gálvölgyi János színész, Népszabadság, 2001. december 31.)

Nem merünk olyan bátran és pofátlanul nekimenni a mostani kormánynak, mert ezt jobban szeretjük. (Kern András színész, Délmagyarország, 2003. augusztus 2.)

Gálvölgyi az első perctől elfogadott főnöknek, akinek meg kellett felelnie. (Havas Henrik újságíró, Nana.hu, 2005. április 4.)

A műfaj férfi, ami nem lehet meg nő nélkül. (Hernádi Judit színésznő, Magyar Narancs, 2006. május 21.)

A történeteim csak azért hosszúak, mert szétverik őket. (Farkasházy Tivadar újságíró, Blikk.hu, 2008. június 25.)

Voltak tévedéseim, néha magam is belecsúsztam ízetlenségekbe, de egyszer sem hazudtam. (Verebes István rendező, Origo.hu, 2008. december 20.)

Nem igaz, hogy felére vettük vissza a fellépők pénzét - még ennél is kevesebbet kapnak. (Ónodi György főszerkesztő, Blikk.hu, 2012. július 29.)

Azért vagyunk itt, hogy ne értsünk egyet. (Magyar György ügyvéd, RTL II., 2016. december 31.)

A Heti Hetes megszüntetése beleillik azokba a sajtófolyamatokba, amelyek a Népszabadság bezárásától a Figyelő Schmidt Mária általi „megmentéséig” húzódnak. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2017. február 23.)

A legutóbbi hónapok figyelemre méltó megnyilvánulása volt az Azonnali.hu interjúsorozata. Varsányi Bence tizenhat véleményformálót szólaltatott meg Bayer Zsolttól Tamás Gáspár Miklósig. A tapasztalatait tegnap összegezte. A terjedelmes, indázó interjúkról megjegyezte: „Ügyelni kellett arra, hogy ne a nyomtatott lapok agyonszerkesztett interjúira hasonlítsanak, hanem hogy az olvashatóságot szem előtt tartva az olvasó minél jobban úgy érezhesse, hogy ő is ott beszélgetett velünk.”

Az ifjú és tehetséges kolléga kijelentését nem tekintem a hagyományos interjú elleni támadásnak. Elismerem, hogy a régi iskola papírra nyomtatott terméke utólag szabható volt, a szálai pedig elvarrhatóak. Az újságíró például megbeszélhette a beszélgetőpartnerével, hogy egyik-másik mondatából mit lehetne kihozni, ha közösen faragnának rajta egy kicsit. Mi még Vitray Tamástól tanultuk ezt a műfajt, amelyet így jellemzett: „Van, aki úgy készít interjút, hogy a kérdésekre emlékezzenek, és van, aki azt ambicionálja, hogy a partnerre.” Az agyonszerkesztettnek vélt interjú mögött nem föltétlenül a kozmetikázás szándéka rejlett, inkább az, amit szemléletileg vettünk át a tévés beszélgetések mesterétől.

A régimódinak tartott szerkesztésnek az kölcsönzött létjogosultságot, hogy az akkoriban még ismeretlen világhálóval ellentétben a papírra nyomtatott interjú terjedelme nem lehetett korlátlan. Az eseményközpontú két hasábot ért, a fontos témának szentelt hármat, és ritkaságszámba ment a kolumnás (öt vagy hathasábos, egész újságoldalnyi) interjú. A portré-interjú pedig, amelyet Bertha Bulcsu művelt a legjobban, a terjedelme miatt már csak folyóiratokban kaphatott helyet, miközben a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben az író egy hetilapot hitelesített az életszagú publicisztikáival.

Talán elhiszi Varsányi Bence, hogy értékelem a manapság kitérőkkel tarkított, ingázó és terjedelmes portré-interjúkat. Legjobb művelői közül Nagy József nagyinterjúnak nevezi az írásait, Stumpf András óriásinterjúnak. Ők ugyanis már a digitális sajtóban dolgoznak, és a korlátlanság lehetőségéből indulnak ki. A bulcsús beszélgetésekre emlékeztető olvasmányélményt többnyire megkapom tőlük, a mostanában divatos podcast-tól azonban még nem. Egyelőre hiányzik belőle a jellemzés szépírói igénye. Gyakran érzékelem olvasás közben, hogy az interjú készítője le akarja győzni az alanyát. Holott jobban járnánk, ha beszélgetőpartnernek vélné.

Tíz mondat az interjúról

Az interjúban az egyik fél beszéltetni akar, a másik hallgatni. (Fiala János műsorvezető, Magyar Sajtó, 1995. május 22.)

A rendszerváltásig elvettek az interjúból, ma meg hozzátesznek. (Cserhalmi György színész, Hajdú-bihari Napló, 1997. szeptember 13.)

Ha minden újságinterjút átírnék, magam is újságíróvá válnék. (Kamarás Iván színész, Magyar Hírlap, 2003. február 15.)

Csak interjúban lehet kitenni indoklási kényszernek azokat, akik belemámorosodnak hatalmi helyzetükbe. (Mester Ákos újságíró, 168 Óra, 2010. december 2.)

Interjút akar? Hallgasson végig, mert nem azért vagyunk, hogy az újságíró beszéljen, hanem azért, hogy én beszéljek. (Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki főtanácsadó, Népszabadság, 2011. augusztus 2.)

Az újságírónak meg kell adnia a kötelező tiszteletet interjúalanyának. (Tarlós István budapesti főpolgármester, 168 Óra, 2012. október 25.)

Én arra törekszem, hogy az interjú dokumentum legyen, az akkor és ott történtek dokumentuma. (Veiszer Alinda műsorvezető, Vasárnapi Hírek, 2012. december 16.)

Ma már csak olyan interjú készülhet bizonyos emberekkel, amelyekbe igazság csak utólagos beírásokkal kerülhet. (Dési János újságíró, B1blogcsalád, 2017. január 4.)

Én olyan interjúkat és szituációkat nem keresek, és nem vállalok, ahol eleve lehet látni, hogy rosszindulatú ember előítéletes kérdéseket tesz föl. Köszönöm, nem kérek ebből. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)

Az interjú attól jó, ha el tudom érni, hogy az alany érdekesnek érezze magát. (Farkas Erika műsorvezető, Magyar Hang, 2019. május 10.)

Azért is sajnálom, hogy Tamás Gáspár Miklós abbahagyta a publicisztikát, mert amíg művelte, mindig szolgált szellemi gyúanyaggal. Ama megnyilvánulásában például, amikor egy interjúban bejelentette szakítását a közéleti műfajjal, érdekesen indokolta, miért fogta vissza magát a Szájer-ügyben: „Ha bűncselekményt követ el valaki, akkor el kell ítélni. De nem nekem az újságban vagy a tévében. Ez lincselés, nem igazságszolgáltatás.” (Azonnali.hu, 20.12.25.) Megunta a rögtönítélést, a szellemi statáriumot?

Lelassult az igazságszolgáltatás. Egy nyomozás beindulása és a jogerős ítélet között gyakran évek telnek el, miközben az ügy iránti érdeklődést a nyilvánosság (digitális) fórumai a korábbinál sokkal gyorsabban próbálják kielégíteni. Korunk ügyésze, nyomozója, védőügyvédje és bírája tehát a nyilvánosság. Szakadék tátong a megelőlegezett és a jogerős ítélet között. De mi van akkor, ha a bíróságok nemcsak azért lassultak le, mert túlterheltek? Azért is, mert az ügyészség gátolja a nyomozást. Vagy a nyomozás után „véletlenül” olyan vádiratot terjeszt be, melyet a bíró alkalmatlannak tart a tárgyalásra, és visszadob az ügyészségnek?

Idestova hét éve, az országgyűlési választás kampányában letartóztatták Simon Gábort, az MSZP elnökhelyettesét, mert a bankszámláján több százmillió forintot találtak. Alighanem a párt titkos pénzét kezelte, ez azonban csak feltételezés, elvégre azóta sincs ítélet. Ügyét a következő országgyűlési választás előtt is elővették, hogy csámcsogjon rajta a nyilvánosság, majd ismét ejtették. Ő pedig erkölcsi hullaként üldögél a házában. Túlélte a verbális lincselést, és már a kutya se kíváncsi rá.

Borkai Zsolt olimpiai bajnok, kormánypárti politikus és győri polgármester 2018-ban üzlettársaival együtt vett részt egy adriai jacht-orgián. Lyukas zoknis „tornamutatványa” egy évvel később pattant ki, néhány nappal az önkormányzati választás előtt 800 ezer érdeklődőt vonzott a világhálón. Hamarosan a verbális lincselés is megtörtént, ő pedig azóta is bírósági ítélet nélkül számít erkölcsi hullának. A rendőrség „elfelejtett” nyomozni a valószínűleg korrupciós ügyben, az ügyészség pedig a füle botját se mozgatja.

Igazságérzetem azt sugallja, hogy talán mindketten megérdemlik a vesszőfutást. Azt azonban nem érdemlik meg, hogy a nyilvánosság értékítélete jócskán megelőzze a bíróság jogerős ítéletét. Mert mi van, ha közben hosszú évek telnek el, és a két ítélet nem lesz azonos, még csak nem is hasonlít egymásra?

Tíz mondat a nyilvánosságról

Ma a nyilvánosság előtt hurcolnak meg embereket, olykor félmondatokból fabrikálnak ügyeket. Még nem működik a törvényi mechanizmus, amely megvédené őket személyiségi jogaikban. (Berecz János MSZMP-politikus, Magyar Távirati Iroda, 1989. április 22.)

Egy politikusnak a nyilvánosság legalább olyan súlyos büntetés, mint a magánembernek a bírósági döntés. (Répássy Róbert Fidesz-politikus, Népszava, 2001. január 6.)

Az egyedüli szankciót immár a nyilvánosság jelenti. (Szent-Iványi István SZDSZ-politikus, Békés Megyei Hírlap, 2001. január 26.)

A nyilvánosság nem halálos büntetés. (Kenedi János történész, 168 Óra, 2010. április 15.)

A bilincs és a vezetőszár a nyilvánosságnak szolgáló látványosság. (Bócz Endre volt fővárosi főügyész, Vasárnapi Hírek, 2011. július 10.)

A sajtónak joga és kötelessége, hogy mindarról tájékoztassa a nyilvánosságot, ami megtudható. (Bauer Tamás DK-politikus, hvg.hu, 2017. február 20.)

Minden jognál erősebb a nyilvánosság. (Magyar György ügyvéd, ATV, 2018. március 5.)

Illúziónak bizonyult, hogy a nyilvánosságot tisztítótűznek képzeltük el. (Gombár Csaba szociológus, a Magyar Rádió volt elnöke, FüHü.hu, 2018. március 7.)

A mai rendszerben a nyilvánosság az egyetlen visszatartó erő. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, 2020. január 3.)

Orbánék jól működő, profi megmondó hálózatot építettek ki a nyilvánosság befolyásolására. (Ujhelyi István szocialista politikus, HírKlikk.hu, 20210. augusztus 30.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor járványozott, Lendvai Ildikó és Vadai Ágnes kormányozott, Török Gábor gyurcsányozott, Tamás Gáspár Miklós tévétlenített, Demeter Szilárd pedig melegített. Lefülelt mondatok.

Gyurcsány Ferenc rehabilitációja nélkül jelenleg nincs esélye a kormányváltásnak. (Török Gábor politológus, Népszava, december 21.)

Elkészült a baloldali Soros-kolbász. (Markos Imre Örs újságíró az ellenzéki pártok együttműködési szerződéséről, Origo.hu, december 21.)

A járványügyi készültség a következő, tehát az 2021-es évben valószínűleg egész évben fennmarad. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, december 21.)

Ez a kormány már nem mer népszerűtlen lenni. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, ATV, december 22.)

Elárulom a nagy kampánytitkot: letolt gatyával nem lehet futni. (Szekeres Imre szocialista politikus, HírKlikk.hu, december 22.)

Ahol felnőttem, ott meg kellett tanulni megérteni a másikat. (Szabó T. Anna író a soknyelvű Erdélyről, 168 Óra, december 22.)

Az eddigi egy darab balos sajtótermékből most kettő lett. (Trombitás Kristóf publicista az Indexről és a Telexről, Vasárnap.hu, december 23.)

Már nem a Magyar Közlöny a legfőbb jogforrás, hanem egy-két kormánytag Facebook-oldala. (Papp Zsolt újságíró, Népszava, december 23.)

A kormányzat mindig más kontójára kezelte a válságot. (Vadai Ágnes DK-politikus, ATV, december 23.)

Szentestére a kormány felfüggesztette a kijárási tilalmat. (Volf-Nagy Tünde műsorvezető, Magyar Rádió, december 23.)

Hetente egyszer-kétszer teszteltetünk. (Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős miniszter, Teol.hu, december 23.)

Az igazságról csak vélemények vannak, de nem megismerhető. (Lánczi András filozófus, a Corvinus Egyetem rektora, Magyar Nemzet Online, december 24.)

A nacionalista-populista fertőzés ellen nincs vakcina. (Lengyel László politológus, Népszava, december 24.)

Ne az egészségügyi dolgozókat oltsák be először! Ha mégse válik be a vakcina, nagy bajban leszünk. A politikusokkal kell kezdeni! (Balasa István kommentelő, Facebook.com, december 25.)

Egy hívő ember azért fel van készülve, hogy előbb-utóbb ezt a meccset lefújják. (Böjte Csaba ferences szerzetes az életről, Borsod Online, december 25.)               

Megéltem ezt a viszonylag magas kort anélkül, hogy valaha tévét néztem volna. (Tamás Gáspár Miklós 72 éves filozófus, Azonnali.hu, december 25.)

Napjaink politikai csatái kulturális jellegűek. (Orbán Balázs Fidesz-politikus, miniszterelnökségi államtitkár, Index.hu, december 25.)

A langyos semmiről normál hőfokra állítottam át. (Demeter Szilárd főigazgató a Petőfi Irodalmi Múzeumról, Hajónapló.ma, december 26.)

Az orosz vakcina orosz rulett is. (Németh András újságíró, Klubrádió, december 26.)

Saját orvosi szobánkban is maszkban vagyunk. (Dr. Várnai Zsuzsanna tüdőgyógyász, Magyar Rádió, december 27.)

Becsületes sajtómunkás azért sem használja a „libernyák, libsi” vagy a „fidesznyik, FideSS” kifejezést, mert mélyen sértőek. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, december 27.)

Miközben sorolta az okokat, felötlött Darvas Iván egyik mondata. A színész képviselőséget vállalt az országgyűlésben, majd a szocialisták győzelme előtt összefoglalta a tapasztalatait: „Az ellenzéknek hányni kell a borsót a falra. Addig kell hányni, míg a fal össze nem omlik.” (Magyar Hírlap, 1994.02. 26.) Körülbelül ezt fogalmazta meg Tamás Gáspár Miklós is, kevésbé derűlátóan. Az a benyomásom, hogy azért ábrándult ki a publicisztikából, mert időközben nemcsak az Orbán-rendszer ellenzéke lett, hanem őfelsége ellenzékének is.   

A Szövegek és körülmények című, kolozsvári egyetemisták írásait közlő kötetben tűnt föl 1974-ben a stílusa és a gondolati igényessége. Amikor pedig néhány év múlva áttelepült, egy budapesti hetilap publicisztikai rovatvezetőjeként szerettem volna szerződtetni. A hierarchiában fölöttem álló kolléga szerint azonban az akkor harminc körüli filozófus túl sok műveltségelemmel tölti meg a cikkeit. Gazsi így nem lett a munkatársunk. Holott ha lett volna valaki, aki mellette ül, és megmutatja ama gondolatmeneteket, amelyek a kelleténél jobban terhelik meg az olvasást, akkor a legjobb magyar publicista válhatott volna belőle. Így „csak” a legjobb tíz között tarthatom számon, egyetlen hibája ugyanis végigkísérte a sajtóbeli pályafutását.

Ha az olvasó megnézi a bejegyzés után közölt összeállítást, aligha lesz kétsége Tamás Gáspár Miklós tehetségéről, íráskészségéről. A dokumentáció két részre osztható. Az egyikben a politikus szólalt meg, aki járta az országot, és interjúkat adott. A másodikban már nem politikus, hanem magánzó, szívesen közölt szerző a nyilvánosság bizonyos  fórumain. A sors iróniája, hogy mindenütt vendégként kezelték. Sehol sem szerződtették, hogy egy baráti szerkesztővel közösen gyomlálhassa ki a lényegi mondandóját halványító hivatkozásokat. Az utalásokat, amelyek az esszé (kísérlet) irányába tolták az egyértelműségre hajlamos publicisztikákat.

Most, hogy szakított kenyérkereső műfajával, művelheti kedvencét, a 30-40 ezer karakternyi esszét, amely már nem fér el egy újság oldalán, és nehezen olvasható a digitális sajtóban. Sajnálom, hogy búcsúzni kell a publicistától, akinek a szállóigéire mindig számíthattam a Lefülelt mondatok című vasárnapi válogatásban. Amúgy kedvelem a témát történeti, filozófiai összefüggésbe, nemzetközi kitekintésbe helyező esszét. A neki helyet adó folyóiratok pedig erős vendégszerzővel gyarapodnak.

Tíz mondat Tamás Gáspár Miklóstól

Nem vagyok barátja a parlamenti mindenhatóságnak, mert az emberek többsége éppen úgy tévedhet, mint a kisebbsége. (Új Magyarország, 1991. június 3.)

Amit az MDF csinál, az nekem azért nem tetszik, mert túlságosan hasonlít a kései Kádár-korszakra, másoknak meg azért, mert nem eléggé. (Délmagyarország, 1994. július 7.)

Alapítvány az, amikor derék emberek közpénzeket ajándékoznak magáncélokra. (Népszava, 1995. május 17.)

A múlt összetart, a jelen szétválaszt. (Népszabadság, 2007. február 9.)

Igazságtalan rendszerben a legjobb jellemek a fegyházban ülnek, a legjobb elmék a bolondokházában. (Magyar Narancs, 2010. július 8.)

A hajsza csoportos műfaj. (Népszabadság, 2014. május 14.)

Diktatúrára lehet magyarázat, de nincs mentség. (Magyar Nemzet, 2016. március 5.)

Tisztelnünk kell mások méltóságát, hogy megőrizhessük a magunkét. (hvg.hu, 2016. augusztus 26.)

A nemzet egyesül a kölcsönös utálatban. (Magyar Narancs, 2018. január 11.)

Keveslem a szabadságot, Orbán sokallja, Gyurcsány meg nem érti. (hvg.hu, 2020. augusztus 14.)

Az Index megkérdezett néhány politikust a karácsonyi ajándékokról. Azt firtatta, hogy milyen könyvekkel lepték meg a szeretteiket. Feltűnt, hogy a kormánypárti politikusok közül többen is Békés Márton frissiben megjelent kötetét említették. Azt méltányolták benne, amit Orbán Balázs államtitkár így fogalmazott meg: „Napjaink politikai csatái kulturális jellegűek.” (Index.hu, 20.12.25.)

Az említett szerző 38 éves, és a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója. Felkészültségére jellemző, hogy nem kedveli ama publicistákat - például Szakács Árpádot -, akik erőltetik az úgynevezett kultúrharcot. Ezt fejtegette: „A ’kultúrharc’ sem kenyerem, annál inkább a kultúráért folytatott küzdelem.” (Híradó.hu, 20.10.23.) E küzdelmet nem úgy képzeli, hogy a hatalom mindent és mindenkit maga alá gyűr. Nem híve tehát az egyeduralomnak, ami monopóliumnak nevezhető. Helyette a konszenzust szorgalmazza, amely a többség és a kisebbség kiegyezése, ezt nevezik hegemóniának, hatalomból fakadó fölénynek. A hatalmat gyakorló többség „természetesen” a kultúrában is érvényesíti az akaratát, helyet és levegőt hagy azonban a kisebbségeknek.

Ez figyelemre méltó gondolat az Orbán-rendszeren belül, csodálkozom is, hogy közép szintű képviselői karácsonyi ajándéknak szánták. Még azt is elviselik, hogy Békés Márton többször elmondta, leírta: közelítésmódját Gramsci kulturális hegemónia elméletéből vezeti le. Azt már én fűzöm hozzá, hogy az olasz filozófus a marxizmus egyik megújítója volt. Nézeteit a két világháború között, Mussolini börtönében és száműzetésben formálta. Diákkoromban két magyarul is megjelent kötetét dolgoztuk föl szemináriumon, a Marxizmus - kultúra - művészet című tanulmánygyűjteményt és a Filozófiai írásokat. Gramsci épp abban volt jótékony hatással rám, hogy eltávolított a proletárdiktatúrának nevezett egyeduralomtól, és közelített a kisebbségi jogok elismeréséhez.

Ugyanezt a törekvést érdekesnek találom Békés Márton esetében is. De ha az olasz marxista filozófus ennyire hat az Orbán-rendszer értelmesebb vezetőire, vajon miként foglalkoztatja az ellenzék értelmesebb vezetőit? Az utóbbiak közé sorolható Pulai András szociológus, az MSZP-hez közel álló közvélemény-kutató cég, a Publicus vezetője is. Gyakori vendég a nem kormánypárti nyilvánosság fórumain, és becsületére válik, hogy az ATV egyik vitaműsorában szájára vette Gramsci nevét. Imigyen ejtette ki: „Gremszki”. Egy világ omlott össze bennem.    

Igényem van a sokoldalú tájékozódásra. A számítógépem képernyőn menüsor rajzolódik ki, és a nyáron fölvettem az Indexből távozott újságírók vállalkozását, a Telexet is. Manapság naponta félmilliónyian olvassák, az új Index azóta leváltott főszerkesztője, Szombathy Pál pedig arról számolt be, hogy újjászervezett redakciója elérte a 900 ezres átlagot, sőt olykor millió fölé is került. Az egyik szellemi műhely maradt az élmezőnyben, a másik fölverekedte magát a középmezőnybe, én meg haszonélvezője vagyok a hírversenynek.

Vajon a szakemberek miként vélekednek a két versenytárs irányultságáról? Három idézetet hozott össze az időrend. A búcsúzó Szombathy Pál szerint „A NER a tulajdonosváltással formálisan is belülre került, ebben az értelemben elesett a lap.” (24.hu, 20.12.21.) Berkó Pál ezt írta: „Megváltozott az Index lapfeje/logója.” (Facebook.com, 20.12.23.) Trombitás Kristóf így fogalmazott: „Az eddigi egy darab balos sajtótermékből most kettő lett.” (Vasárnap.hu, 20.12.23.) Nem dolgom köztük igazságot tenni, de annyit azért megjegyeznék, hogy Berkó Pál a legkevésbé elfogult. Nyomdában otthonos szerkesztőként észrevett valamit, amit értékítélet nélkül adott közre az üzenőfalán.

Ezért is csodálkozom, hogy akadt valaki, aki Nagy Lászlóként mutatkozott be, és imigyen szolt hozzá: „Egy igazi szánalmas véreb vagy te Berkó.” Mindezt csupa nagybetűvel írta, ráadásul fölösleges az ’egy’,  és a ’vagy’ meg a ’te’ közé vesszőt kellett volna tenni. A rövid mondatban három hiba még akkor se nevezhető intellektuális teljesítménynek, ha kiderült, hogy az asztali lámpa fénye odavonzotta a ruhamolyok egyikét, és összehajtott újságpapírral úgy csaptam agyon, hogy a képernyőn ragadt, ékezetet alkotva. Az a fránya véreb eredetileg veréb volt. Elnézést a félreolvasásért, bár a mondat eredetileg is értelmezhetetlen.

Vajon mivel szolgált rá Berkó Pál tényközlő mondata az ellenszenvről, lenézésről, megvetésről, utálkozásról árulkodó minősítésre? Lehetséges, hogy a kommentelő álnév mögül lődözik, talán nem is létezik? Elvégre a vezetékneve az egyik leggyakoribb, és Lászlóból is 290 ezer található az országban. Némi világhálós nyomozás után rájöttem, hogy ez a Nagy László nagyon is létezik. A digitális közvélemény szélsőjobboldaliként tartja számon, egyébként pedig azt írja magáról, hogy testépítő. Azt már én fűzöm hozzá, hogy egyelőre csupán szellemi verőlegény.

Kijött az újságok olvasottságával foglalkozó cég adatsora a harmadik negyedévről. Elgondolkoztató, alkalmas a tanulmányozásra. A sokféle közelítésmód közül a vidéki napilapokat választottam. Leginkább azért, mert immár van összehasonlítási lehetőség a kormány közeli alapítványhoz, a KESMÁ-hoz való csatlakozás és a két évvel későbbi (mostani) helyzet között. Nem untatom az olvasókat túl sok számmal, ezért csupán a mezőny első felét mutatom be.

Piacvezető a győri Kisalföld napi átlagban 36520 értékesített példánnyal, két éve még 49383 fogyott el belőle. De van egy harmadik adatom is róla, 78518 a kétezres évek közepéről. Második helyen található a szombathelyi Vas Népe 26323 eladott példánnyal, a két korábbi száma: 32453 és 58378. Harmadik a Zalai Hírlap, az adatai visszafelé az időben: 24570, 30307 és 58355. A nyíregyházi Kelet-Magyarország példányszámai: 22609, 34082 és 57349. Ötödik helyen áll a miskolci Észak-Magyarország (20196, 30997 és 51419). Hatodik a szegedi Délmagyarország 20033, 28674 és 33193 értékesített példánnyal.

Hetedik a debreceni Hajdú-bihari Napló, adatai: 19005, 28247 és 46888. Nyolcadik a Veszprémben szerkesztett Napló, amelyből idén, a harmadik negyedévben naponta 17879 példányt adtak el, két éve még 24113-at, a kétezres évek közepén 52746-ot. Egyébként 2018 harmadik negyedévében 369328 volt 17 vidéki napilap összesített példányszáma, manapság 274822. A veszteség 94506. Ugyanezek az újságok a kétezres évek közepén 766556 példányban keltek el. A rendszerváltás előtti utolsó években pedig a győri, a pécsi, a nyíregyházi és a szegedi újság 100 ezernél több példányban fogyott el.

Máskülönben csak azért „felejtettem el” a többi vidéki napilapot, mert kell a hely arra, hogy a mezőnyükkel vethessük össze a Népszavát, amelyet sokan előszeretettel neveznek az ország legnagyobb példányszámú politikai napilapjának. Csakhogy most éppen 17879 értékesített példány a napi átlaga, két éve 21172 volt, másfél évtizede 28922, a múlt század nyolcvanas éveiben pedig mintegy 200 ezer. Becsületére válik, hogy még lejtmenetben is meri vállalni azt a fránya hitelesítést. Az úgynevezett auditálást, amikor az újságok olvasottságával foglalkozó cég munkatársai a nyomdában nézik meg, vajon hány példány gördül le a futószalagról.

A kormánypárti napilapok közül a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap nem vállalja a hitelesítést. Nem lepődnek meg, ha kiderülne, hogy azért nem, mert nekik sem kelendő a portékájuk, és ezt még röstellik is.       

A nap híre című ATV-s műsorban néhány percet a holnap esti családi összejöveteleknek szenteltek. Három politikus képviselte az országgyűlési választásra készülő ellenzéket: egy DK-s, egy MSZP-s és egy momentumos. Egymástól függetlenül és kulturáltan fejtették ki ugyanazt: nem érdemes különösebb jelentőséget tulajdonítani annak, hogy az Orbán-kormány holnap este nyolctól holnapután reggel ötig felfüggesztette a kijárási tilalmat.

Nálunk a konyhaasztalnál szokott lenni a szentestei vacsora. Középütt széthúzható az asztallap, és a tokból kihajtható két azonos színűre festett pótlék. A spájzból előkerül néhány kihajtható szék is, hogy elférjünk a megnagyobbított asztalnál. Hányan is? Mi, a két nagyszülő, aztán a három felnőtt gyerek, a három cugehőr (meny és vők), meg a négy unoka. Összesen tizenkét kedves ember, akik már hónapok óta legföljebb FaceTime-on látták egymást, holott ugyanabban a városban élnek. A unokák közül csak a langaléta kamasz fiú számít tizennégy fölöttinek. Kilencen beleférünk tehát a hatóságilag megállapított tízes keretbe. De mi van akkor, ha felugrik a másik két nagyszülő is? Ez nem egyszer megtörtént már. Akkor bizony büntethetőek vagyunk, ha persze az államnak van apparátusa arra, hogy holnap este néhány százezer családi vacsorát ellenőrizhessen.

És akkor még számításba se vettük, hogy a konyhaasztalnál nem tartható be a másfél méternyi távolság. S mi van akkor, ha a tizenhét hónapos Bálint az ölembe mászik, és a bölcsődéből hazahozott vírust megosztja velem? Vajon megérti-e a nyolc éves Samu, hogy most csak tisztes távolságból beszélgethetnénk közös témánkról, a BMW-kről? Abban azért reménykedem, hogy a tizenkét esztendős Panna és a tizenhét éves Dávid érti a helyzetet. Mindkettejük osztályában akadtak fertőzött gyerekek, emiatt a legnagyobb unokám kétszer is karanténban múlatta az időt.

Feltételezhető, hogy ugyanezt a mérlegelést más családokban is elvégezték. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy velünk ellentétes döntést hoztak. Vállalják a kockázatot, és élnek a kormány kínálta lehetőséggel. Az orvosprofesszor nagypapa-társ szerint veszélyeztetett korosztályunk valószínűsíthető fertőzöttsége négy-hat hét múlva jut el a végkifejletig. Ha ne adj isten január végén, február elején hirtelen megugrik a halálozási arányszám, akkor pedig levonható a következtetés: a kormány előnyben részesítette a választási szavazatszerzés politikai hasznát a várható emberveszteséggel szemben.         

A 24.hu megszólaltatta a hírportál volt főszerkesztőjét. Négyhónapnyi munka után, a konszolidálás kellős közepén bocsátották el, mondtak föl neki, vonták meg tőle a bizalmat. A konszolidáció eredetileg megerősítést jelent, de most inkább visszaerősítésként értelmezem. Az Index visszaszerezte helyét a hírportálok élmezőnyében.

Szombathy Pál válságos helyzetben vette át az Index kiürült szerkesztőségét. Eme interjúig nem tudtam, milyen szerepet játszott a kétezres évek közepén, a Magyar Hírlap konszolidálásában. Vajon igyekezett megmenteni az újságot az új tulajdonos, Széles Gábor befolyásától, vagy a vállaltan jobboldali milliárdos hídfő-állásaként készítette elő a terepet a gyökeres változtatáshoz? Az interjúban kifejtette, hogy balliberálisból a közép felé mozdította a tartalmat. (Pontos idézet a bejegyzés utáni összeállításban.) Ha ez így van, akkor hasonló szerepet vállalt idén nyáron is, az Index fazonírozásában. Ha pedig néhány hét múltán a kormányhoz közel álló tulajdonosok megváltak tőle, akkor a változtatást túl kevésnek vélték.

Ebből annyit érzékeltem, hogy a címek felpuhultak, az új munkatársak pedig többet hibáztak, mint a régi szerkesztőség máshová távozott tagjai. E Médianapló bejegyzései viszont nem jelentek meg ritkábban. Miközben szakmai kritikával illettem mindkét politikai oldal nyilvánosság-gyakorlatát, nem tapasztaltam, hogy csak azok a bejegyzések látnak napvilágot, amelyek az ellenzéki oldalt horzsolták. Az más kérdés, hogy Szombathy Pál harmadával csökkentette a hírszerkesztőség létszámát, és döntéséből nem következett a logikus folytatás: a vélemények fölerősítése. Elképzelhető persze, hogy ebben az eltávolítása akadályozta meg.

De az is, hogy nem tudta (vagy nem akarta) megfizetni a nem éppen átlagkeresethez szokott véleményvezéreket. Esetleg azért mellőzte a szerződtetésüket, mert túl markáns álláspontjuk veszélyeztette volna az Index középre tolását? S hogy ezt az olvasók ne vegyék észre, bloggerekkel pótolta a publicistákat? (Nekünk ugyanis nem kellett fizetni.) Alapkérdés tehát, hogy a konszolidálás ára a véleményportál-profil elhanyagolása volt-e. Eredménye a kiegyensúlyozatlanság, amely a Szombathy előtti és a Szombathy utáni Indexet is jellemzi. A válság jele, hogy a főszerkesztők jöttek-mentek. A legutóbbi esztendőben három is volt belőlük, a szakmai bizonytalanság azonban változatlan.

Mondatok a 2020. december 21-én megjelent interjúból

/A Magyar Hírlapról/ Balliberálisból a közép felé mozdítottam a tartalmat, mert ott érzem komfortosan magam.

Az Indexet a közélet viszi, és a legjobban akkor, ha a középtől kissé balra van a fókusz.

Az Indexnél széles olvasóréteget kell egyben tartani.

Ez a portál a magyar hírszolgáltatás OTP-je, bitang erős márka.

Kísérletet tettünk az általunk ideálisnak tartott közéleti újságírásra, és a kísérlet kudarcot vallott.

A NER a tulajdonosváltással formálisan is belülre került, ebben az értelemben elesett a lap.

Halad a kisgömböc, és felfalja, ami az útjába kerül.

Nincs brutális kormánypárti médiatúlsúly.

Az igazi újságíró kívülálló.