Azért is sajnálom, hogy Tamás Gáspár Miklós abbahagyta a publicisztikát, mert amíg művelte, mindig szolgált szellemi gyúanyaggal. Ama megnyilvánulásában például, amikor egy interjúban bejelentette szakítását a közéleti műfajjal, érdekesen indokolta, miért fogta vissza magát a Szájer-ügyben: „Ha bűncselekményt követ el valaki, akkor el kell ítélni. De nem nekem az újságban vagy a tévében. Ez lincselés, nem igazságszolgáltatás.” (Azonnali.hu, 20.12.25.) Megunta a rögtönítélést, a szellemi statáriumot?
Lelassult az igazságszolgáltatás. Egy nyomozás beindulása és a jogerős ítélet között gyakran évek telnek el, miközben az ügy iránti érdeklődést a nyilvánosság (digitális) fórumai a korábbinál sokkal gyorsabban próbálják kielégíteni. Korunk ügyésze, nyomozója, védőügyvédje és bírája tehát a nyilvánosság. Szakadék tátong a megelőlegezett és a jogerős ítélet között. De mi van akkor, ha a bíróságok nemcsak azért lassultak le, mert túlterheltek? Azért is, mert az ügyészség gátolja a nyomozást. Vagy a nyomozás után „véletlenül” olyan vádiratot terjeszt be, melyet a bíró alkalmatlannak tart a tárgyalásra, és visszadob az ügyészségnek?
Idestova hét éve, az országgyűlési választás kampányában letartóztatták Simon Gábort, az MSZP elnökhelyettesét, mert a bankszámláján több százmillió forintot találtak. Alighanem a párt titkos pénzét kezelte, ez azonban csak feltételezés, elvégre azóta sincs ítélet. Ügyét a következő országgyűlési választás előtt is elővették, hogy csámcsogjon rajta a nyilvánosság, majd ismét ejtették. Ő pedig erkölcsi hullaként üldögél a házában. Túlélte a verbális lincselést, és már a kutya se kíváncsi rá.
Borkai Zsolt olimpiai bajnok, kormánypárti politikus és győri polgármester 2018-ban üzlettársaival együtt vett részt egy adriai jacht-orgián. Lyukas zoknis „tornamutatványa” egy évvel később pattant ki, néhány nappal az önkormányzati választás előtt 800 ezer érdeklődőt vonzott a világhálón. Hamarosan a verbális lincselés is megtörtént, ő pedig azóta is bírósági ítélet nélkül számít erkölcsi hullának. A rendőrség „elfelejtett” nyomozni a valószínűleg korrupciós ügyben, az ügyészség pedig a füle botját se mozgatja.
Igazságérzetem azt sugallja, hogy talán mindketten megérdemlik a vesszőfutást. Azt azonban nem érdemlik meg, hogy a nyilvánosság értékítélete jócskán megelőzze a bíróság jogerős ítéletét. Mert mi van, ha közben hosszú évek telnek el, és a két ítélet nem lesz azonos, még csak nem is hasonlít egymásra?
Tíz mondat a nyilvánosságról
Ma a nyilvánosság előtt hurcolnak meg embereket, olykor félmondatokból fabrikálnak ügyeket. Még nem működik a törvényi mechanizmus, amely megvédené őket személyiségi jogaikban. (Berecz János MSZMP-politikus, Magyar Távirati Iroda, 1989. április 22.)
Egy politikusnak a nyilvánosság legalább olyan súlyos büntetés, mint a magánembernek a bírósági döntés. (Répássy Róbert Fidesz-politikus, Népszava, 2001. január 6.)
Az egyedüli szankciót immár a nyilvánosság jelenti. (Szent-Iványi István SZDSZ-politikus, Békés Megyei Hírlap, 2001. január 26.)
A nyilvánosság nem halálos büntetés. (Kenedi János történész, 168 Óra, 2010. április 15.)
A bilincs és a vezetőszár a nyilvánosságnak szolgáló látványosság. (Bócz Endre volt fővárosi főügyész, Vasárnapi Hírek, 2011. július 10.)
A sajtónak joga és kötelessége, hogy mindarról tájékoztassa a nyilvánosságot, ami megtudható. (Bauer Tamás DK-politikus, hvg.hu, 2017. február 20.)
Minden jognál erősebb a nyilvánosság. (Magyar György ügyvéd, ATV, 2018. március 5.)
Illúziónak bizonyult, hogy a nyilvánosságot tisztítótűznek képzeltük el. (Gombár Csaba szociológus, a Magyar Rádió volt elnöke, FüHü.hu, 2018. március 7.)
A mai rendszerben a nyilvánosság az egyetlen visszatartó erő. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, 2020. január 3.)
Orbánék jól működő, profi megmondó hálózatot építettek ki a nyilvánosság befolyásolására. (Ujhelyi István szocialista politikus, HírKlikk.hu, 20210. augusztus 30.)
