Mielőtt újságírásra adtam volna a fejem, egy fotóriporter gyakran készített rólam felvételeket. A Petőfi Népe című napilap munkatársa, aki atlétikai versenyekre járt. Évtizedekkel később el is küldött két negatívot. Az egyiken épp szálltam ki a rajtgépből, hogy lefussam a leghosszabb rövidtávot, a 400 métert, a másikon pedig az utolsó métereken kapkodtam a levegőért. Tóth Sanyi bácsi falusi vándorfényképészből lett a kecskeméti újság fotóriportere. 85 éves, és talán eljut hozzá ez a néhány sor az öregek kiskunfélegyházi otthonába.

Pályakezdő újságíróként, a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségében megismertem Kalmár Pistát. Tátott szájjal hallgattuk kitűnően előadott történeteit a Csokonai Színház két segédszínészéről, Latinovits Zoltánról és Hofi Gézáról, akiket a múlt század közepén kalauzolt a debreceni éjszakában. A Magyar Ifjúságnál Csúzi Zsuzsával és Ágoston Pistával jártuk az országot, a Népszabadságnál Rédei Ferivel. Az MTI-s Friedmann Bandi az esküvőmre is eljött fényképezni, Keleti Évával pedig sajtóügynökséget csináltunk együtt. Nem irigylem az utódaikat.

Megjelent egy áttekintés a koronavírus-járvány fotósokra gyakorolt hatásáról. Völgyi Attila blogot szentelt azoknak a nyilvános eseményeknek, amelyeken valamilyen okból nem lehet fényképezni. Ábécé sorrendbe szedtem őket. Hónapok óta nincs céges rendezvény, írók nem dedikálhatnak könyvet, nincs diplomáciai találkozó. A fotóriporter nem lehet ott a szűk körű házasságkötésen. Az interjúk telefonnal vagy FaceTime révén készülnek, egyik sem kedvez az interjúalany rezdüléseit háttérből figyelő fotósnak.

Nincsenek iskolai rendezvények, elmarad a karácsonyi vásár. A kávézók elvitelre dolgoznak, legföljebb a futárt kísérhetné a riporter. Nincs koncert, nincs szállodai közösségépítés, a lakodalom is a legszűkebb rokonságra korlátozódik. A sajtótájékoztató intézménye gyakorlatilag megszűnt, a sportesemény nézők és fotóriporterek nélkül zajlik. A színházak nem tartanak előadást, a temetéseken korlátozták a résztvevők számát. A szakmai tanácskozásokat és a tudományos konferenciákat pedig elnapolták.

A bejegyzés után Völgyi Attila idézi azokat az állami szövegeket is, amelyek a rendkívüli helyzetre való tekintettel minimumra szűkítik a fényképezési (és kereseti) lehetőségeket. „Szerencsére” az amatőr fotósokat kevésbé érzékenyen érinti a tiltó lista. Ők akkor sem kaptak pénzt a fényképeikért, amikor még beengedték őket a nyilvános rendezvényekre.