A drámai kifejezést többen is használták a Tamás Gáspár Miklós bojkott-felhívása nyomán kirobbant vitában. Arra utaltak, hogy az ATV-csoport rádiós vállalkozása, a Spirit FM „elorozta” a Klubrádió hagyományos frekvenciáját. A hullarablás azonban jobban illett az öngyilkosságra készülő miniszterelnök, Teleki Pál búcsúlevelébe. De azt elismerem, hogy rádió-ügyben a morális és a politikai értelmezésnek is van létjogosultsága. Ha mégis egy harmadik nézőpontból közelítem meg az ATV magatartását, azért teszem, mert a Médianapló szakmai rovat.

Az e bejegyzés utáni dokumentációból kiderül, hogy az ATV hovatartozása évek óta vitatéma. A legutóbbi két évtizedet vidéki felsőoktatási intézményekben töltöttem, és kollégiumokban, magánpanziókban laktam. Esténként többnyire nem nézhettem az ATV műsorait, mert nem voltak benne a helyi kábeltévé kínálatában. Vagy benne voltak ugyan, de a készülék tulajdonosa nem igényelte őket. Ez nem éppen a kormánypártiságot vagy ellenzékiséget sejteti, legföljebb egyik vagy másik látszata. Ennek oka abban rejlik, hogy kormánypárti és ellenzéki politikus nem ülnek le vitatkozni a nyilvánosság fórumain.

A műsorvezetők tehát vagy az egyiket, vagy a másikat faggatják. S ha az interjúalany szakpolitikai érvelés helyett szidalmazza a másik oldalt, akkor az újságíró óhatatlanul előhozza a jelen nem lévő politikai oldal érveit. Eme íratlan szabályt az ATV egyik-másik műsorvezetője ügyetlenül alkalmazta és alkalmazza, ilyenkor keveredik intézménye a kormánypártiság vagy az ellenzékiség gyanújába. Holott csak hírtelevízió akart volna lenni, és egy kölcsönös utálkozásba torkolló hidegháború résztvevője, egyszerre haszonélvezője és áldozata.

A bojkott körüli vitában feltűnt még egy szakmai szempont. A Spirit FM programigazgatója kifejtette, hogy régóta tervezik egy fővárosi frekvencia megszerzését. Ezzel akaratlanul is megerősítette a benyomásomat, amelyet többször is megfogalmaztam a Médianaplóban: az ATV stúdiótelevízió. Munkatársai legföljebb Budapestre és környékére mennek ki beszélgetni az emberekkel. Például a híradó tudósítói hálózatát Tar Mihály testesíti meg, aki hol itt, hol ott bukkan föl, és azt a látszatot kelti, mintha az ATV az egész országgal foglalkozna.

Foglalkozik is, de úgy, hogy stúdióba hívja az interjúalanyokat. Olyan közéleti személyiségeket, akik Budapest valamelyik kerületéből taxiznak a kőbányai székházba. Az újabb térfoglalás akár úgy is felfogható, hogy az ATV nem igazán akar országos televízió lenni. Beéri Közép-Magyarországgal.

Tíz mondat az ATV-ről

Az ATV ellenzéki televízió marad. (Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Magyar Narancs, 2011. május 5.)

A baloldalhoz köthető kereskedelmi adó. (Hegedűs Szabolcs újságíró, Hír TV, 2013. október 24.)

Az ATV nem a Hit Gyülekezetéről szól. (Kálmán Olga műsorvezető, Heti Válasz, 2013. december 12.)

Az ATV vitatévé. (Simon András műsorvezető, Népszava, 2014. május 21.)

Az ATV az ellenzék házi csatornája. (Molnár F. Árpád blogger, Híraréna.hu, 2016. február 2.)

Az ATV nem ellenzéki csatorna, hanem a NER pucsító szolgálólánya. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Facebook.com, 2016. október 8.)

Az ATV továbbra s hír jellegű csatorna lesz. (Németh S Szilárd vezérigazgató, ATV, 2019. január 7.)

Az ATV szinte az egyetlen olyan hely, ahol az ember elvárja, hogy igazat mondjanak neki. (Kövesdi Péter újságíró, Népszava, 2019. július 20.)

Az ATV-ről kiderült, hogy Orbán eszköze. (Bartus László újságíró, Amerikai Magyar Népszava, 2021. május 3.)

Az ATV nem létezik az ellenzéki politikusok és véleményformálók nélkül. (Dévényi István újságíró, Facebook.com, 2021. május 3.)

„A legtöbb horkolásgátló gép beszerzője” - írta róla Rab László, a fullánkos tollú újságíró. Olyan túlzás ez, hogy van benne valami. A külgazdasági miniszter 17400 lélegeztetőgépet szerzett, többnyire Kínából, és akad köztük néhány ezer, amely arra alkalmas, hogy amíg a covidos beteget a mentőkocsiban szállítják, oxigén híján ne fulladjon meg. Szijjártó Péter hiába ajándékozott néhány száz lélegeztetőgépet a határon túli magyaroknak, kellett volna hozzájuk úgynevezett intenzív ágy is, darabonként egy-másfél millió forintért, hogy a szakemberek hozzá kapcsolhassák az igazi szerkentyűt.

Akkor vettem észre a nyurga fiatalembert, amikor még a miniszterelnök szóvivője volt. Nem vártam tőle egyéni megnyilvánulásokat, elvégre a szóvivőnek az a dolga, hogy érthetően adja közre a főnöke álláspontját. Egyébként fahangon adta elő, rosszul hangsúlyozva. Aztán kiderült róla, hogy angolul jobban tud, mint magyarul, talán ezért lett a legnagyobb utazóink egyike. Az a benyomásom, hogy a külgazdasági miniszter funkcióját szinte tökéletesen tölti be. Bármikor képes „horkolásgátlóra” és kínai meg orosz vakcinára szert tenni. Másik funkciója, a külügyminiszteri azonban vitatható. Volt nekünk persze napszámos, cipész, nyomdász külügyminiszterünk is. Ehhez képest valóságos felüdülés egy közgazdász végzettségű, aki a nemzetközi érintkezés nyelvét jól beszéli. Ahelyett azonban, hogy a táncrendet tanulmányozná, a parkettán rúgja-vágja a focistákat.

Szijjártó Pétert úgy dicsérte a jelenlegi miniszterelnök, hogy az interjúban terítékre került, mintha a posztjáért megindult volna a küzdelem a szóba jöhető örökösök között. „Nagy a verseny, de nem adom olcsón a bőrömet” - mondta ironikusan, talán kissé fenyegetően is Orbán Viktor.  (Magyar Rádió, 2020. május 8.) Nem jósolgatnám az esélyeket, de ha Szijjártó Péter magyarul szólal meg a nyilvánosság fórumain, akkor javaslom, ne az agresszív, fenyegetőző, diplomatához méltatlan hangnemére figyeljünk, hanem a hanglejtésére. Semmi sem változott a szóvivősége óta. Mintha egy robotgép szólalna meg, például a szavak hangsúlyozása ellenkezik a magyar mondatfűzés sajátosságaival.

Az inkább már középkorú (43 éves) és módfelett ambiciózus politikusnak meg kéne értenie, hogy a főnöke sosem lehetett volna az ország első embere, ha a logopédusok nem lassítják le a beszédhibával szintén felérő hadarását.     

Tíz mondat Szijjártó Péterről

A fiatalember, aki külügyminiszteri rangot visel. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, ATV, 2020. április 14.)

Minden Idők Legkevésbé külügyminisztere. (Szűcs Gábor Róbert újságíró, Újnépszabadság.com, 2020. május 11.)

A mi főfürkészünk és főportyázónk. (Pór Vilmos újságíró, Facebook.com, 2020. június 6.)

Inkább alkusz és fürkész, mintsem tapintatos diplomata. (Somfai Péter újságíró, 168 Óra, 2020. november 18.)

Ügyes külügyminiszterünk van. Mozgékony. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2021. január 22.)

Ha Orbán látványosan jelezni akarja, hogy változtatni kíván a politikáján, önmagát nyilván nem áldozza be, de Szijjártóval megteheti. (Szent-Iványi István volt diplomata, HírKlikk.hu, 2021. január 22.)

Orbán hűséges embere ma már többet árt, mint használ a Fidesznek. (Gömöri György Londonban élő író, Népszava, 2021. február 6.)

Szijjártót valamikor beolthatták diplomácia ellen. (Szele Tamás újságíró, ÚjZóna.hu, 2021. február 20.)

A Szputnyik vakcina reklámarca. (László József újságíró, Facebook.com, 2021. március 22.)

A legtöbb horkolásgátló gép beszerzője. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, 2021. május 2.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor oltott, Boross Péter pestizett, Demeter Szilárd tért hódított, Lendvai Ildikó médiázott és Török Gábor latolgatott. Lefülelt mondatok.

A mi pénzünkön fognak ellenünk gyalázkodni. (Rab László újságíró a kormányzati hirdetésekről, VárosiKurír.hu, április 25.)

A sok pénz nem segítette a magyar labdarúgást, hanem megrontotta. (Steinmetz Ádám Jobbik-politikus a taoról, Hír TV, április 26.)

A felnőtt lakosság fele be van oltva. (Závecz Tibor szociológus, ATV, április 26.)

Sörözni lehet tömegesen, tüntetni szórványosan sem. (Majtényi László alkotmányjogász, Facebook.com, április 27.)

A kormány nemcsak azért foglalta el a média nagyobb részét, hogy ott beszélhessen. A lényeg az volt, hogy az ellenzék viszont ne beszélhessen. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, HírKlikk.hu, április 27.)

Az országot kilopták alólunk. (Gábor György filozófus, Facebook.com, április 27.)

Nagy Feró számos ideológiát megjárt zenész. (Föld S. Péter újságíró, Újnépszabadság.com, április 27.)

A buborékból nehéz a kiút. (Sermer Ádám liberális politikus, ATV, április 28.)

A leválthatóság érzete a hatalmon lévőket vakmerőbbé teszi. (Jakab András alkotmányjogász, Válaszonline.hu, április 28.)

A 2022-es választást az ellenzék nem tudja megnyerni, de a kormány azért el tudja veszíteni. (Török Gábor politológus, Magyar Narancs, április 29.)

Orbán örökké harcolni akar, az ellenzék túlélni. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, április 29.)

Szeretnénk betenni a lábunkat a magaskultúráról leváló területekre is. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Origo.hu, április 29.)

Te tudtál a széklábbal is interjút csinálni. (Rangos Katalin újságíró Friderikusz Sándorhoz, Friderikusz Podcast, április 29.)

Még mi futunk a vírus után. (Jakab Ferenc virológus, ATV, április 29.)

Nagymamának hazavisszük a vírust a bulinegyedből. (Gulyás Balázs publicista, Magyar Hang, április 30.)

A vakcina olyan, mint egy golyóálló mellény. Tehát aki be van oltva, arról lepattan a vírus.  (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, április 30.)

Már csak a teljesen tájékozatlanok hisznek Orbánnak. (Fábri Ferenc sajtólevelező, Népszava, április 30.)

Orbán tíz éve kormányoz, de mégis ellenzéki. (G. Fodor Gábor politológus, Magyar Hírlap Podcast, május 1.)

A nyafogó pestiséget betegségnek tartom. (Boross Péter volt miniszterelnök, Pesti TV, május 1.)

Kicsit unom a Fialát. (Szilágyi János rádióriporter, Index.hu, május 1.)

Nem a közös jelölt váltja le Orbánt, hanem mi, ellenzéki szavazók. (Bruck András író, Újnépszabadság.com, május 2.)

Reggel, kávézás közben Rapai Ágnes rövidkéjére pattant föl a szemem. A szomszédos utcában nőtt fel, szeretem a verseit, bár az utóbbi években inkább prózai szösszenetekkel véteti észre magát a közösségi üzenőfalán. Lelkes olvasója vagyok, velős történetei kötetbe kívánkoznak.

A maiban feltűnt a nevem is. Íme: „A hetvenes években Balatonszéplakon nyaraltam, az újságíró szövetség üdülőjében, írja Zöldi László. Esténként a Gomba nevű bárban múlattuk az időt, egy alkalommal itt jelent meg Psota Irén is a kíséretével. A szomszédos asztalnál foglaltak helyet, odabiccentettem Ungvári Tamásnak, a művésznő akkori férjének, ő visszabiccentett - ismertük egymást az Élet és Irodalom szerkesztőségéből. Megszólalt a zene, jó félóra múlva a zenekar belekezdett az Énmellettem elaludni nem lehet című slágerbe, mire egy kapatos fiatalember Psotáék asztalához lépett, és fölkérte táncolni a művésznőt. A színésznő-énekesnő föl sem nézett, és csak ennyit mondott: - Köszönöm, ma már b.sztam.”

Ágnes bátrabb nálam, mert a Facebookon nem pontozta ki a poént. Alatta feltűnt néhány lájk, amelyekből arra következtettem, hogy digitális ismerőseinél a történet csattanója nem verte ki a biztosítékot. Nálam kiverte 2016. február 26-án. Aznap halt meg Psota Irén, és ezt az alkalmat használta arra a Nyugat.hu nevű szombathelyi portál, hogy kiragadja az imént idézett néhány sort egy Médianapló-jegyzet összefüggéseiből. Az idézetet nem szégyellem, mert jellemezte a művésznő két tulajdonságát: a szabadszájúságát és a poénérzéket, mégis rossz néven vettem a közlést.

Azt még megbocsátottam volna, hogy a szerkesztőség nem kért engedélyt, elvégre a digitális sajtóban minden szabad préda. Az zavart, hogy a szerkesztő nem érzékelte: az idézet aligha illik a nekrológ műfajába. Talált volna mást, alkalomhoz illőbbet is a Psotáról évekkel korábban írt jegyzetben. Igaz, ha kihagyja a kattintásvadász lehetőséget, akkor a cikkentyű végén nem kérhetett volna az olvasók befizetendő adójából 1 százaléknyit a portál fenntartásához. A rosszul időzített közlésből nyilvános purparlé kerekedett, amelyet elfelejtettem volna, ha ma reggel Rapai Ágnes nem idézi föl akaratlanul is a történteket.

Ő szerencsére jobban ismeri a sajtóetikát, mint a szombathelyi szerkesztő, ezért olyan alkalmat választott - a művésznőről utcát neveztek el a főváros II. kerületében -, amikor a textus nincs ellentmondásban a kontextussal. S ami még jobb kedvre derít, a digitális ismerősei sem értették félre a csodálatos színésznő kétségkívül sikamlós megidézését.

Tíz mondat Psota Iréntől

Több férjem is volt, most már csak egy kutyám van. (Petőfi Népe, 1991. január 29.)

A születendő csodának én csak a héja vagyok. (Népszava, 1994. március 18.)

Az első díjamból vehettem az autómra négy kereket. (Kelet-Magyarország, 1995. augusztus 18.)

Régi tervem, hogy létrehozzak egy olyan eböröm-tanyát, ahová a kutyatulajdonosok elhozhatják kedvencüket egy kis etyepetyére. (Pesti Riport, 1995. október 31.)

Ha kitűzném díjaimat a mellemre, úgy néznék ki, mint Brezsnyev. (Hetek, 2004. április 2.)

Nem volt szerencsém az igazgatókkal, sok voltam nekik. (Hetek, 2004. április 2.)

Én vagyok a dráma. (InfoRádió, 2007. március 15.)

Nekem egy előadás ma is felér egy csodálatos szexszel. (Népszava, 2009. március 21.)

Néha úgy kitörök, mint a vulkán. Dől belőlem a láva. (Népszava.hu, 2009. március 25.)

A világgazdasági válság idején születtem, és most, hogy kezdtem volna cihelődni, megint az van. Úgyhogy maradok. (Népszabadság, 2009. március 28.)      

Ma lépett munkába, bár nem tudom, milyen hivatali teendője lehet május legelső napján, a munkások hagyományos ünnepén. A helyi pletykalapban rövid cikkecske jelent meg a kinevezéséről, és persze néhány rosszmájú komment is. Köztük egy bizonyos Névtelené, aki ezt írta róla: „Ide a rozsdás bökőt, hogy ennek az embernek max egy sima éreccségije van.” Hadd világosítsam föl a kitűnő magyarsággal fogalmazó hozzászólót.

A népes főiskolai évfolyamból egyike volt ama néhány hallgatónak, aki nemcsak bemagolta a kétszáz oldalas médiapolitikai jegyzetet, hanem meg is emésztette. Egyik-másik okfejtésemről félénken, mégis öntudatosan bocsátkozott velem vitába, ami végre feldobta az egyhangúnak ígérkező vizsgát. Természetesen jelest adtam neki, sőt az egyéb rovatba azt is beírtam, hogy kitűnő. Azóta figyelemmel kísérem a pályafutását. Egy észak-magyarországi településen önkormányzati képviselőnek választották, és a városházi ellenzék tagjaként fejtette ki a véleményét.

Utólag nehéz eldönteni, vajon pechjére vagy szerencséjére-é, de olyan polgármestert fogott ki, aki értette a nyilvánosság szerkezetét. Rá is tehénkedett a helyire, és persze megakadályozta, hogy az ellenzéki politikus véleménye megjelenjen az önkormányzati újságban. Erre a leleményes tanítványom fogta magát, és föltette a fészbukos üzenőfalára. Száműzött álláspontját a hétezres kisváros minden második lakosa elolvasta. Többen, mintha az önkormányzati újságban jelent volna meg.

Egyszer elmesélte, hogy nem érzi jól magát a pártjában. Nálunk ugyanis a XXI. századi médiáról tanult, miközben az MSZP helyi és regionális vezetői szinte kizárólag sajtótájékoztatókban gondolkodnak, a közösségi médiát pedig idegenkedve, gyanakodva figyelik. Ráadásul rutinosan használják a kamarillapolitika bevált eszközeit. Lakhelyet váltott, és a megyeszékhelyen tűnt fel, immár egy civil szervezet önkormányzati képviselőjeként. Politikai otthonra is lelt a Momentum Mozgalomban. Hasonló korú, nyugat-európai egyetemekről hazatért fiatal politikusok között, akik megbecsülik a helyi (vidéki) tapasztalatait és a médiapolitikai felkészültségét.

Most a 150 ezres nagyváros független polgármestere, egy volt iskolaigazgató kinevezte alpolgármesternek. Az örökölt három helyettesi funkció túl sok volt, és túl sokba került neki, a választott egy pedig túl kevés. Szopkó Tibor, a második miskolci alpolgármester ma kezdett munkába. Lélekben vele leszek a hétfői eskütételen is.     

Nem vagyok rajongója a fémes hangzású zenének, de azt elismerem, hogy a hazai mezőnyben talán a Tankcsapda a legjobb banda. Egyik velőtrázó száma, a Nincsen semmi nehezen dúdolható ugyan, kendőzetlen szövege azonban hitelesen adja vissza a szinte kilátástalan helyzetben lévő fiatalok közérzetét. Aminek logikai levezetése ez: „Ha nincsen meló, nincsen pénz / Ha nincsen pénzed, gallyra mész / Ha gallyra mentél , nem kapsz melót / Cigit, piát, ennivalót.”

E néhány sor nyomába eredt tegnap a hvg.hu egyik bloggere, okfejtése alapos. A világhálón olvasható dalszöveg vissza-visszatérő motívuma ugyanis a gally, márpedig szerinte a fa ágának semmi köze a rossz közérzethez. Annál inkább a gaj kifejezésnek, amely azt jelenti, hogy valami tönkrement. A szerző nem csinál nagy ügyet az ly-ból, elvégre énekelve (hogy ne mondjam: gajdolva) nincs különbség a j és az ly között. Azért hozom mégis szóba a tartalmas elemzést, mert a vitatott kifejezés értelmezése az idők során új mozzanattal bővült.

Grétsy László nyelvész azt fejtegette, hogy a gaj legalább négy évszázada van jelen a magyar nyelvben. Talán a hasonló hangzású szlovén gol szóból származik. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a többes számú goliból könnyen lehetett golj, magyar átírásban galy, esetleg gally. Mindazonáltal Grétsy nyitva hagyta a másféle értelmezés lehetőségét. Valószínűleg azért, mert ismerte Bárczi Géza teóriáját. A nagy magyar nyelvész a szókezdő zárhangok zöngésítéséről értekezett, és arra jutott, hogy a gaj a finnugor kaj zöngésített változata. Ebből fakad a kajla (csálé, ferde, görbe, lekonyuló, lelógó) és a kajtat (böngészik, fürkészik, keresgél, kutat, pásztázik, tallózik, utánajár).

Nem foglalok állást a finnugor vagy szláv eredetet firtató vitában. Az viszont tűnődésre késztet, hogy a Bárczi-féle értelmezés felold egy ellentmondást. Mert adódik a harmadik feltételezés is: a gaj a jiddis gajdesz (halál, pusztulás) kifejezésből származik. Akik pedig mellette törtek lándzsát, azoknak feltűnt, hogy az értelmezésekből hiányzik a ’desz’. E hiány kölcsönöz jelentőséget a finnugor változatnak. Az már a helyzet iróniája, hogy a vita két éve politikai színezetet is kapott.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke az ellenzéktől féltette szűkebb pátriája, az önkormányzati választásra készülő Csepel jövőjét, és szerkesztetlen közösségi üzenőfalán gallyazni kezdett. Mondandóját megismételte a nyilvánosság egyik szerkesztett fórumán, az olvasószerkesztő azonban tapintatból hejreigazította. Ezzel magyarázható, hogy a bejegyzés után olvasható összeállításban a kormánypárti politikus ly-nal és j-vel is használja a vitatott kifejezést. Én maradnék a j-nél.

Tíz mondat a gallyazott gajról

Ami gajra megy, az nem a gajdeszban végzi, hanem csupán ősi finnugor módra elkaljul. (Zsadon Béla olvasószerkesztő. Korrektor.blog, 2007. augusztus 13.)

Kiindulópontnak nem a gaj, hanem a gajdesz kínálkozik. Ez ’halál, pusztulás’ jelentéssel értelmező szótárunkban is megtalálható. (Grétsy László nyelvész, Szabad Föld, 2011. augusztus 5.)

Így kell naponta több tízezer ember közlekedését gajra vágni. (Nagy Gábor újságíró, 888.hu, 2018. október 3.)

Von der Leyen megválasztása miatt mehet gajra az olasz kormánykoalíció?” (Tari Tamás újságíró az Európai Unióról, Alfahír.hu, 2019. július 18.)

Mi, írók nem olyan helyzetben vagyunk, mint például a független színházak, amelyeket a tao megszüntetésével gajra lehet vágni. (Péterfy Gergely író, 168 Óra, 2019. június 22.)

Az ellenzék ismét gallyra vágná Csepelt. (Németh Szilárd Fidesz-politikus, Facebook.com, 2019. augusztus 9.)

Németh Szilárd gajra vágta a nyelvtant. (Farkas György újságíró, 24.hu, 2019. augusztus 9.)

Mindig aszerint tudnak csak gondolkodni, hogy hogyan lehetne visszaszerezni a 2010-ben elvesztett totális hatalmukat, amit arra használtak fel, hogy gajra vágják Csepelt. (Németh Szilárd Fidesz-politikus az ellenzékről, Magyar Hírlap Online, 2019. augusztus 24.)

Minden gajra ment. (Gy. Németh Erzsébet DK-politikus, budapesti főpolgármester-helyettes a főváros állami kivéreztetéséről, ATV, 2020. augusztus 27.)

Ha a villám közvetlenül a mi házunkba csap, akkor esélyes, hogy az összes vezeték kiég a falban, és a rájuk csatlakoztatott berendezés is gallyra megy. (Lakatos János újságíró, Magyar Szó Online, 2020. augusztus 28.)

Tegnap este, az ATV stúdiójában elhangzott egy könnyű szájjal odavetett rögtönzés: „A buborékból nehéz a kiút.” Sermer Ádám liberális politikus mondta ki, és a közösségi oldalakon kialakult információs buborékra utalt. Csakhogy annak a fránya buboréknak van egy régebbi jelentése is.

Eredetileg bugyborék volt, mert bugyogott a folyadék. Ha például fölmelegedik a víz, akkor a felszínén gömbölyű légüregek keletkeznek. A gőzzel töltött zárvány képzete közmondás formájában is megjelent. A Nyelvőr l900-as évfolyama szerint „Olyan az élet, mint vízen a buborék.” Az irodalomtörténészek pedig Vörösmartynál találták meg az ősforrást. A Keserű bordal című költeményben, amelyet dúdolhatunk is, lévén Erkel Ferenc nemzeti operájának „slágere”. A Bánk bán egyik zendülője, Petur bán énekli: „Gondold meg és igyál / Örökké a világ sem áll, / Eloszlik, mint a buborék, / S marad, mi volt, a puszta lég.”

A buborék hagyományosan azt jelenti, hogy csinálunk valamit, ami azonban sajnos illékony, múlékony. Hasonló jelentésű az információs buborék is, amelyet információs karanténnak is nevezhetünk. A quranta giorni (negyven nap) idestova hat és fél évszázada jelenti, hogy a hajózásból, kereskedésből élő Velence városállam matrózait Lazzaretto Vecchio szigetére száműzték. Ha mégse hozták magukban a fertőzést, akkor negyven nap múlva mehettek haza, a családjukhoz. A történelmi buborékból van tehát kivezető út, ha (már) nem fertőzünk. Ami viszont az információs buborékot illeti, arról azt tartja a kommunikációs szakma, hogy a felhasználó szívesen szembesül olyan tartalmakkal, amelyek megerősítik a véleményében.

Az információs buborék nemcsak azért figyelemre méltó jelenség, mert akik például a kormány tevékenységét kritikával illetik, egész jól elvannak a maguk kis véleménybuborékjában. Néha az a benyomásom, hogy leginkább a fészbukos elszigeteltség gátolja a közéleti aktivitásunkat. Ebben az értelemben Sermer Ádám könnyű szájjal odavetett megjegyzése akár önkritikának is felfogható. Nemrégiben olvastam azonban egy elgondolkoztató mondatot. Pető Péter publicista április 8-án ezt írta a 24.hu digitális felületére: „Idehaza valójában nem a Facebook a legerősebb közösségi médium, hanem a Fidesz.”

Azt már én fűzöm hozzá, hogy a kormány évente körülbelül 150 milliárd forintnyi közpénzt áldoz az állami véleménybuborékra, amelyben 2-3 millió honfitársunkat szigeteli el. Ez jövőre épp elég lesz a választási győzelemhez.            

Bajban vagyok a jellemzésével. A Lefülelt mondatok című rovat gazdájaként három évtizede közlöm a mögöttünk hagyott hét legütősebb megnyilvánulásait, és ezekben az összeállításokban Lendvai Ildikó gondolatai gyakran láttak napvilágot. Először az MSZP budapesti szervezetét elnökölte, aztán a parlamenti frakciót, majd az MSZP elnökévé is megválasztották. 2014-től már nem vállalt se párttisztséget, se mandátumot az országgyűlésben. Azóta cikkekkel véteti észre magát.

Közösségi üzenőfalán széljegyzeteli a nap történéseit, csütörtökön pedig kiválasztja a legérdekesebb témát, és terjedelmesebb elemzést ír belőle a Népszava szombati számába. S mert tapasztalataiból, műveltségéből és íráskészségéből jó cikkekre telik, magamban már kineveztem publicistának. Bár ha jellemezni kell a Lefülelt mondatok című összeállításban, még mindig szocialista politikusnak nevezem. De maradjunk a publicistánál! A véleményformálónál, akinek az olvasók adnak az álláspontjára. Jellemző rá, hogy az átlagosnál jobban fizetik meg, noha szerkesztőként még nem találkoztam olyan publicistával, aki elégedett lett volna a honoráriummal.

A busás fizetség fejében kötött a szerkesztőséggel egy hallgatólagos egyezséget, miszerint publicisztikáit kizárólag ama újságban jelenteti meg, amely rovatot szán neki. Megkülönböztető tulajdonsága tehát az exkluzivitás, vagyis a kizárólagosság. Tegnap Lendvai Ildikónak mégis a HírKlikk.hu-n jelent meg cikke Akit másodjára végeznek ki címmel. Nagy Imre sorsából kiindulva azt a folyamatot tárja fel, hogy Orbánék szótárában a komcsi jelző jelentése miként tágult ki. A szocialisták után a liberálisokat, sőt mostanában a jobbikosokat is jellemzik vele. Ma már mindenki komcsi, aki ellenük van.

Írása vérbeli publicistára vall. Egyszer talán kötetbe is érdemes lesz fölvenni, most mégis azon tűnődöm, miért nem a Lendvai-publicisztikák szokásos helyén, a Népszavában látott napvilágot. Négy eset lehetséges. Lendvai Ildikót anyagilag nem becsüli meg annyira a patinás napilap, hogy a havi négy publicisztika honoráriumából kiegészítse a nyugdíját. Megbecsüli ugyan, de az említett cikket nem fogadta el, ezért a szerző az MSZP-hez közelebb álló portálon jelentette meg. Harmadszor, Lendvai Ildikó az írásaiért nem fogad el honoráriumot, mert inkább politikusnak, mint publicistának tartja magát. Végül pedig, ha már a kizárólagosság szóba került, az se zárható ki, hogy amit fél évszázad alatt megtanultam a publicistákról, az már nem érvényes.       

Tíz mondat Lendvai Ildikóról

Önálló intézménye a fősodrú demokráciának. (Ugró Miklós újságíró, Magyar Nemzet, 2003. január 14.)

Meglepő, hogy a legmagasabb funkciók eddig elkerülték. (Bugyinszki György újságíró, Magyar Narancs, 2004. szeptember 23.)

Egy megfontolt, kiegyensúlyozott, színtelen pártban volt lendületes és színes. (Lengyel László politológus, Népszabadság, 2006. október 20.)

Politikai ellenfeleivel beszélgetni is képes, nem csupán tárgyalni. (Regös István újságíró, Mix, 2008/szeptember)

Alkalmas volt az újabb és újabb belső összecsapások lokalizálására, a konfliktusok vissza-visszatömködésére, elnapolására, de az alapvető törésvonalakon nem tud úrrá lenni. (Kéri László politológus, Népszabadság, 2009. szeptember 12.)

A szocialista pártot felszínen tartotta. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, Magyar Rádió, 2010. június 28.)

Már Lendvai Ildikó piros kosztümje sem támpont. (Körmendy Zsuzsanna újságíró, Magyar Nemzet, 2011. május 14.)

Ildikó, maga maradt, pártja elolvadt. (Csepeli György szociálpszichológus, Facebook.com, 2015. december 12.)

Szellemes, mint egy publicista, remekül ír, mint egy publicista, karakteres és gondolatgazdag, mint egy publicista. Lendvai Ildikó tehát az ország egyik legjobb publicistája. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság.com, 2021. április 28.)

Erőteljes, kemény stílusáról lapunk olvasói is meggyőződhettek. (Ágoston Hugó marosvásárhelyi újságíró, ÚjHét.com, 2021. április 28.)

Az Index munkatársa tegnap este úgy fogalmazott, hogy a székesfehérvári kórház igazgatója szerint „ha lenne egy nagyobb hullám, az elvinné az országot”. Dr. Bucsi László azonban nem ezt mondta. Az fmc.hu 13.45-kor kelt tudósítása szerint arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány első hulláma is áldozatokkal járt, a második már többel, a harmadik pedig még annál is többel, de ha újabb hullám jön, akkor „A negyedik elviszi a fél országot.”

Az 50 százaléknyi többletet azért tulajdonítom Balogh Krisztina figyelmetlenségének, mert máskülönben elég pontosan adta vissza a kórházigazgató szavait. Bucsi doktor például arról is beszélt, hogy aki náluk, az intenzív osztályon a lélegeztetőgépre kerül, annak 84 százaléknyi esélye van arra, hogy nem jön le a gépről. Mindezt pedig úgy ellenőriztem, hogy megnéztem a forrásként feltüntetett fmc.hu-t. A rövidítés a Fehérvári Médiacentrumot jelenti, a városi önkormányzat honlapját. Kiderül belőle, hogy a kórházigazgató nyelve azért eredt meg, mert szerinte a vakcinával kapcsolatos „Sötétséget föl kell oldani,”

Megtörte hát az omertát, a hallgatás rá parancsolt csöndjét. Az a benyomásom, hogy ami történt, nem egy fáradt, kétségbeesett kórházigazgató elszigetelt akciója volt. A Fejér Megyei Hírlap online kiadása ugyanis tegnap 14.40-kor tudósított a délelőtti sajtótájékoztatóról, amelyet Spányi Antal megyéspüspök kezdeményezett. Ott ült mellette Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester is, és a két konzervatív személyiség hallgatta a harmadik 7 perc 23 másodperces helyzetelemzését.

A megyei napilap munkatársa, S. Töttő Rita szerint Bucsi László azt mondta, hogy „Jön a negyedik hullám, ami még a mostaninál is súlyosabb lesz, ha nem állítjuk meg!” Eme okfejtés azonban így megállapítás, kijelentő mondat, és nem felkiáltójelet, hanem pontot kellett volna tenni a végére. Csakhogy Bucsi doktor szavai a Fehérvár Televízió tanúsága szerint így foglalhatók össze: ha az újabb hullám bekövetkezik, „A negyedik elviszi a fél országot.” Vagyis a helybéli napilap tudósítója mellőzte a legerősebb mondatot, és elkente a lényeget.

Vajon csak én érzem fontos, korjellemző adaléknak a fehérvári kórházigazgató kiszólását, amelyet egy önkormányzati honlap, egy önkormányzati tévé, egy kormány közeli alapítványhoz tartozó megyei napilap és egy magát semlegesnek tartó portál tudósításaiból próbáltam összerakni? Azért kérdem ezt, mert az egyetlen ellenzéki napilap, a Népszava ma reggeli számában egy betű se jelent meg a tegnap történtekről.   

Hát ezt bizony elmulasztottam. Tegnapelőtt volt 290 esztendeje, hogy meghalt Daniel Defoe. Szerencsére egyetemi csoporttársam, a szintén történelem szakos Olga felhívta rá a figyelmet. Takaros szócikket szentelt neki a fészbukos üzenőfalán. Jellemezte hányatott gyerekkorát, majd a pellengérre állítását. Vagy azt, hogy a börtönből is újságot szerkesztett, később pedig a Robinson Crusoe című regényben megírta a túlélés remekművét. Olga mondandóját hadd egészítsem ki azzal, ami miatt Defoe példája három évszázad múltán is időszerű.

Sosem vontam kétségbe, hogy az a fránya újságírás a politikusok szolgálatában indult. Őseinket, az íródeákokat uralkodók és főurak fogadták föl, hogy lanton, hegedőn pengessék a dicsőségüket. Defoe csupán abban különbözött tőlük, hogy ő Angliában nem a konzervatív többséghez szegődött, hanem a kisebbségi liberálisokhoz. Utóbbiak közül is egy kitűnő szónokhoz, akit idegesített, hogy gyújtó szavait nem visszhangozzák a londoniak. A „tintanyalók” seregéből keresett magának egy tollforgatót, aki a parlament falain kívül terjeszti az örökbecsű gondolatait.

Az újság jól is ment, közben azonban úgy alakult a helyzet, hogy a hatalmon lévők tárcát ajánlottak Defoe gazdájának. Aki el is fogadta a minisztériumot és a vele járó javadalmakat, majd felszólította az emberét, hogy szíveskedjék ő is szemléletet váltani. Az ellenzéki újságíró némi töprengés után nemet mondott. Félrehúzódott egy udvarházba, és egyéb elfoglaltság híján belefogott egy regénybe. A Robinson Crusoe tehát nem egy hitehagyott újságíró remekműve, hanem „csak” egy kiábrándulté.

Négy- és ötezer között van ama kommunikáció szakos főiskolások és egyetemisták száma, akiket újságírásra tanítottam. Néhány százan szerkesztőségben helyezkedtek el, és a XX. század utolsó meg a XXI. század első évtizedében olyan nyilvánosságot találtak Magyarországon, amely lehetővé tette, hogy ne a politika szolgálatában kezdjék a pályafutásukat. Nem kellett megismételniük Defoe indulását, a második évtized elején mégis döntésre kényszerültek. Vajon maradjanak-e az immár a politika szolgálatára berendezett sajtóban, vagy válasszanak más foglalkozást?

A lányok közül sokan az úgynevezett babaprojektbe menekültek, ám a gyereknevelés csak ideig-óráig enyhíti a hivatásuk hiányát. A fiúk leginkább a marketing szakmában leltek munkára. Mostanában pedig azzal vigasztalják magukat, hogy ebben is portékát kell eladni, de legalább nem kell érte szégyenkezni. Vajon akad-e a tanítványaim között valaki, aki épp írja a túlélés regényét?

Tíz mondat az újságírásról

Az újságírásnak az a dolga, hogy a hatalom körmére nézzen. (Nehéz-Posony István médiajogász, Nógrád Megyei Hírlap, 1994. április 16-17.)

Az újságírás nehézkes dolog. Ott, ugye, adatok kellenek, tények meg igazságok. Az irodalomban mindez fölösleges. Elég, ha az ember zseniális. (Huszár Sándor író, 24 Óra, 1994. december 31.)

A tényfeltáró újságírás hazánkban nem hatol sem elég mélyre, sem elég magasra. (Bitó László író, Magyar Hírlap, 2003. december 9.)

Az újságírás nemcsak tartalomszolgáltatás, hanem etika is. Valamint ízlés. (Vágvölgyi B. András újságíró, Népszabadság, 2010. július 18.)

Azért izgalmas az önök szakmája, mert olyasmiről is írniuk kell, amiről fogalmuk sincs. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2012. szeptember 7.)

A szakma eltűnt a szakmából. (Ipper Péter újságíró, Klubrádió, 2014. szeptember 24.)

A popzene olyan, mint az irodalomban az újságírás. (Lovasi András rockzenész, Index.hu, 2017. szeptember 20.)

Az újságírás itt és most a politika folytatása más eszközökkel. (Szombathy Pál újságíró, Facebook.com, 2017. szeptember 22.)

Az újságírás az igazságot elválasztja a hazugságtól. Az újságíró pedig eldönti, hogy igazat mond, vagy hazudik. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2018. szeptember 30.)

Olyan időszakot élünk, amikor kamuhíreket írni jövedelmezőbb, mint valódi újságírást folytatni. (Selmeci János műsorvezető, Klubrádió, 2019. december 20.)