Médianapló

Médianapló - Ha jön a negyedik hullám, belehal az ország?

2021. április 27. 11:22 - Zöldi László

Az Index munkatársa tegnap este úgy fogalmazott, hogy a székesfehérvári kórház igazgatója szerint „ha lenne egy nagyobb hullám, az elvinné az országot”. Dr. Bucsi László azonban nem ezt mondta. Az fmc.hu 13.45-kor kelt tudósítása szerint arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány első hulláma is áldozatokkal járt, a második már többel, a harmadik pedig még annál is többel, de ha újabb hullám jön, akkor „A negyedik elviszi a fél országot.”

Az 50 százaléknyi többletet azért tulajdonítom Balogh Krisztina figyelmetlenségének, mert máskülönben elég pontosan adta vissza a kórházigazgató szavait. Bucsi doktor például arról is beszélt, hogy aki náluk, az intenzív osztályon a lélegeztetőgépre kerül, annak 84 százaléknyi esélye van arra, hogy nem jön le a gépről. Mindezt pedig úgy ellenőriztem, hogy megnéztem a forrásként feltüntetett fmc.hu-t. A rövidítés a Fehérvári Médiacentrumot jelenti, a városi önkormányzat honlapját. Kiderül belőle, hogy a kórházigazgató nyelve azért eredt meg, mert szerinte a vakcinával kapcsolatos „Sötétséget föl kell oldani,”

Megtörte hát az omertát, a hallgatás rá parancsolt csöndjét. Az a benyomásom, hogy ami történt, nem egy fáradt, kétségbeesett kórházigazgató elszigetelt akciója volt. A Fejér Megyei Hírlap online kiadása ugyanis tegnap 14.40-kor tudósított a délelőtti sajtótájékoztatóról, amelyet Spányi Antal megyéspüspök kezdeményezett. Ott ült mellette Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester is, és a két konzervatív személyiség hallgatta a harmadik 7 perc 23 másodperces helyzetelemzését.

A megyei napilap munkatársa, S. Töttő Rita szerint Bucsi László azt mondta, hogy „Jön a negyedik hullám, ami még a mostaninál is súlyosabb lesz, ha nem állítjuk meg!” Eme okfejtés azonban így megállapítás, kijelentő mondat, és nem felkiáltójelet, hanem pontot kellett volna tenni a végére. Csakhogy Bucsi doktor szavai a Fehérvár Televízió tanúsága szerint így foglalhatók össze: ha az újabb hullám bekövetkezik, „A negyedik elviszi a fél országot.” Vagyis a helybéli napilap tudósítója mellőzte a legerősebb mondatot, és elkente a lényeget.

Vajon csak én érzem fontos, korjellemző adaléknak a fehérvári kórházigazgató kiszólását, amelyet egy önkormányzati honlap, egy önkormányzati tévé, egy kormány közeli alapítványhoz tartozó megyei napilap és egy magát semlegesnek tartó portál tudósításaiból próbáltam összerakni? Azért kérdem ezt, mert az egyetlen ellenzéki napilap, a Népszava ma reggeli számában egy betű se jelent meg a tegnap történtekről.   

komment
süti beállítások módosítása