A legutóbbi napokban Orbán Viktor sörözött, Gyurcsány Ferenc orbánozott, Gulyás Gergely modellezett, Varga Judit fészbukozott, Demeter Szilárd szputnyikozott, Parragh László pedig szájerezett. Lefülelt mondatok.

Ha nem tudjuk uralni a tech óriások cselekedeteit, akkor ők fogják uralni a mi életünket. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Facebook.com, április 18.)

Mire észrevettem volna, már bennem volt a Szputnyik, szpászibá. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Mandiner.hu, április 19.)

A kínai Sinopharm éppen úgy hatékony, mint a Nyugat-Európában felhasznált készítmények bármelyike. (Dippold Pál publicista, Magyar Hírlap Online, április 19.)

Nem igaz, hogy az ellenzék oltásellenes. (Falus András immunológus akadémikus, Klubrádió, április 19.)

Mára eljutott odáig, hogy csak az övéivel áll szóba. (Tamás Ervin újságíró Orbán Viktorról, Jelen.media.hu, április 19.)

Egy újság legyen beszélő viszonyban a társadalom minden részével. (Kereszty András, az Újnépszabadság.com főszerkesztője, Partizán, április 19.)

Demszky Gábor piros tollal húzta alá azokat a szövegrészeket, amelyekből tanulni lehetett. (Bruck Gábor kommunikációs tanácsadó, Újnépszabadság.com, április 20.)

2010 után szerintem dimenzióugrás történt. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, a KESMA-kuratórium elnöke, Origo.hu, április 21.)

Az ilyen hosszú válságnak óhatatlanul vannak áldozatai. (Boros Imre közgazdász a becsődölt vállalkozókról, Magyar Rádió, április 21.)

Apáti Bence nemzeti balettigazgató és jól fizetett karaktergyilkos. (Puzsér Róbert publicista, YouTube.com, április 21.)

Fingod sincs róla, hogy milyen balettművész voltam. (Apáti Bence publicista Puzsér Róberthez, Origo.hu, április 22.)

Alkotmánytalanított államunkat pillanatnyilag egy szubkulturális brancs irányítja. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, 168 Óra, április 22.)

Rám is vár egy korsó sör a teraszomon. (Orbán Viktor miniszterelnök a tilalmak oldásáról, Magyar Rádió, április 23.)

Kormányváltás után egész más fog várni rá. Készüljön! Ott nem lesz olyan világos, mint a teraszán. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, április 23.)

Nekem a Jóska padtársam volt. (Parragh László, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Szájer Józsefről és a soproni gimnáziumról, Azonnali.hu, április 23.)

Áldozat- és felelősségvállalás ellen beoltott politikai osztályunk éles helyzetben bukott meg. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, április 23.)

Pénteken fehér füst szállt a karmeliták kéményéből. (Szepesi András egészségügyi menedzser a miniszterelnök nyitási szándékáról, Weborvos, április 24.)

Magyarország személyes önkényuralom. (Lengyel László politológus, Népszava, április 24.)

Magyarország modellértékű demokrácia. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Magyar Rádió, április 25.)

Kína annyira „kommunista”, amennyire Magyarország „keresztyén”. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, április 25.)

Röpke 20 éves intermezzo kivételével egész életemet diktatúrában éltem le. (Andor Mihály szociológus, Facebook.com, április 25.)

A Magyar Hang vidékfelelőse Szabó Zsolt László. A hetilap szinte minden számába ír valami érdekeset a fővároson túli Magyarországról. Nemrégiben például arról, hogy közös szakmai pátriánk, a Debrecenben szerkesztett Hajdú-bihari Napló mintha az idegen tollakkal ékeskedés enyhébbik formáját választotta volna. Egy helyi portálból emel át cikkeket. A forrást föltünteti ugyan, kínos azonban, hogy amit korábban az érdeklődök ingyen olvashattak, azt később a megyei napilap előfizetőiként és utcai vásárlóiként fizetik meg.

Eme gyakorlat okát én is csak találgatom, de hogy korántsem elszigetelt jelenségről van szó, azt egy pécsi eset is bizonyítja. A Dunántúli Napló online változata tegnapi dátummal terjedelmes interjút közölt, a Jön az immunitási hét című beszélgetést Máté Balázs, a PécsiÚjság.hu főszerkesztője készítette. Egy helyi szakembert szólaltatott meg az egyetem orvosi köréből, mert Pécs csatlakozott a WHO (Egészségügyi Világszervezet) Egészséges Városok elnevezésű programjához. A kerek arcú, erősen kopaszodó, javakorabeli férfiú érdekeseket mondott a járványkezelésről, mellékesen pedig kifejtette, hogy „az álhírek gyorsabban terjednek, mint a vírus”.

Az újságíró többször is megszólította, és a pécsiek közül néhányan bizonyára föl is ismerték, ám a megyei napilap szerkesztősége elfelejtette feltüntetni a nevét. Nem nagy ügy. Efféle figyelmetlenségre, hanyagságra mindig lesz példa a sajtóban. Túl nagy jelentőséget ezúttal se tulajdonítanék neki, azt azonban mégis érdemes megjegyezni, hogy amíg nem kormánypárti üzenőfüzet volt a baranyai napilap, az alaposságra, az odafigyelésre telt a szerkesztéséből. Az már a mai magyar sajtó szegénységi bizonyítványa, hogy a másik oldalon is történnek furcsaságok. Az egyik ráadásul épp a bejegyzés elején okkal dicsért Magyar Hang legutóbbi számában.

A polgári hetilap 2021. április 23-án Elmélkedés a kultúráról, miközben szétverik címmel közölte az ökofilozófus Lányi András figyelemre méltó publicisztikáját. Csakhogy fölötte, a megjelenés napjának fenntartott helyen ez olvasható: „2021. március 26.- április 1.” Az április elsejei tréfát értem, bár nem nevettetett meg. De vajon mire utalhat a március 26?        

Tíz mondat a sajtóról

A sajtót nem azért találták fel, hogy tájékoztatás helyett félretájékoztasson. (Föld S. Péter újságíró, (Népszabadság Online, 2012. július 9.)

Ha a sajtó nem kritikus, akkor nem is sajtó, hanem hirdetési felület. (Csintalan Sándor, a Lánchíd Rádió műsorvezetője, Heti Válasz, 2015. április 30.)

Az országos sajtóban például már megjelent, hogy csőd közeli helyzetben van a pécsi önkormányzat, a Dunántúli Napló szerint azonban Pécsen megszűntek a problémák. (Póré László kolbászárus, a Dunántúli Napló volt főszerkesztője, Média2.0, 2017. június 6.)

A sajtó egyik része a kormány és a Fidesz-közeli cégek apanázsából él. A másik része láb- és körömgombából és a hüvelyszárazságból. (Hell István közíró, Facebook.com, 2017. október 24.)

A sajtó nagy részéből faliújságot csináltak. (Tamás Ervin újságíró, Népszava, 2018. április 14.)

Azért szerencsésebb a lakájmédia kifejezés, mert a lakájsajtót mindig lakásajtónak olvasom. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2018. szeptember 23.)

Nagyon messze vagyunk már attól, hogy a sajtó színvonalasan tehesse a dolgát. (Krizsó Szilvia műsorvezető, HírKlikk.hu, 2019. november 22.)

A sajtó szolgáltatás ugyan, de nem a politikusoknak szól, hanem az olvasóknak. (Szele Tamás újságíró, Zóna.hu, 2019. december 10.)

A sebesség fontosabb, mint a mondat. (Jolsvai András közíró, 24.hu, 2019. december 26.)

Olcsó sajtómunkásnak híg a leve. (Pór Vilmos újságíró, Facebook.com, 2020. október 29.)

Ezekben a napokban újra téma lett a hajdani médiacézár. Nemcsak azért, mert talán végső szakaszába érkezett a halálával kapcsolatba hozott Gyárfás-tárgyalássorozat. Azért is, mert a meggyilkolása több mint 23 éve lezáratlan ügy. Ellentmondásos személyisége érdekes oldalnézetből tűnt fel, Mikulás Anna rajzolta meg az özvegye portréját.

Anna sok mindennel foglalkozott újságíróként, de az a benyomásom, hogy abban a témakörben érzi otthonosnak magát, ahol a női sorsok tárulnak fel. A Fenyő János hagyatéka című cikkben is azon tűnődik, vajon Kristyán Judit manöken hogyan került össze az akkoriban még divatfotósként dolgozó későbbi üzletemberrel. A cím azért csalóka, mert miközben kiderül, hogy a majdani feleség milyen szép volt, a majdani férj pedig milyen jó fotóriporter, némi hiányérzettel olvastam a cikket. Tovább is olvastam volna, ha a szerző megírja, vajon az özvegy hol él, miként neveli apa nélkül felnőtt gyerekeit, mivel foglalkozik.

A befejezetlenségében is terjedelmes cikk az Index blogketrecében ötlött szembe. Ez azért furcsa, mert Anna mintha a Nők Lapja egyik elismert bloggere lett volna. Kimaradtam volna valamiből? Vajon miért szakítottak? Vagy nem is szakítottak, hanem „csak” a hetilap megunta a blogokat? Esetleg csupán a kommenteket? Sorjáznak a kérdések, az viszont már kétségtelen, hogy Mikulás Anna a Blog.hu szerzője. Írása pillanatnyilag az utolsó hasáb tetején látható. Ami azt jelenti, hogy gördül majd lefelé, és van még néhány órája a jelenléthez. Tegnap 26 ezren olvasták. Stílusa és hangvétele miatt nem lepődnék meg, ha ma minimum 50 ezerrel lépne ki a blogketrecből.

Mellesleg a Blog.hu sorsa is figyelemre méltó. Az Index tavalyi válsága idején sokat írtak róla, és a tényszerűbb értelmezésekből kiderült, hogy 2005 és 2016 között 9858 blogger fordult meg benne. Hát bizony a magyar nyelven digitális naplót vezetők közül minden harmadik. Az Indexet működtető Indamédia alvállalkozása mintegy másfél száz blogot futtat, most már közéjük tartozik az Annáé is. Napi nézettségük félmillió körül van, ebből tegnap és ma a Fenyő János hagyatéka jócskán kivette a részét.

Tíz mondat a blogról

A blog inkább a beérkező, beáramló, kibányászott, stb. információk szűrése, továbbadása. (Pécsi Ferenc blogger, hvg.hu, 2005. december 5.)

A blog kockázatos dolog. Ha őszinte vagyok, akkor támadható is, ha meg nem vagyok őszinte, akkor minek írom le. (Gyenesei István országgyűlési képviselő, Sonline.hu, 2008. március 10.)

Mostantól nem diktálom, hanem saját kezemmel írom a blogot. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Kapcsolat.hu, 2009. április 16.)

Rájöttem, hogy a blog műfajának az önirónia a lényege. (Rátgéber László kosárlabda-edző, Heti Válasz, 2009. június 4.)

A blog, azaz a webnapló a kézzel írt, illetve nyomtatott napló digitális megjelenési formája. (Juhász Valéria szegedi nyelvész, főiskolai docens, JuhászValéria.hu, 2010/04.)

Egy blog tulajdonképpen saját újság, ahol én vagyok a főszerkesztő és a takarítónő. (Török Gábor politológus, ATV, 2012. február 16.)

A blog egy lepkeszárny rezdülésével hat a világra. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Facebook.com, 2020. november 18.)

Jobb a blog, mert onnan nem tűnik el a múlt. (Pápai Gábor karikaturista, Facebook.com, 2020. november 22.)

A blog=vélemény. (Mikulás Anna újságíró, Facebook.com, 2020. november 24.)

Az Indamédia egyre inkább a közéleti blogok mostohaszülőjeként viselkedik. (Bognár László pécsi gerillamarketinges, Komplex.blog, 2020. november 25.)

Mostanában fedeztem föl a Ritkán látható történelem nevű blogot. Népszerűségének titka, hogy rengeteg fotót közöl. Gazdája, JTom ezúttal a Magyar Távirati Iroda digitalizált archívumából válogatott fényképeket. Tulajdonképpen egy kaptafára készültek: a vádlottat két oldalról fegyőrök vigyázzák a tárgyalási teremben. Az egyik fotó kilóg a sorból, mert a nagy hírre vergődött Hekus Döncit úgy láttatja, hogy a keze bilincsben van ugyan, a nadrágszárát azonban csaknem térdig húzták föl. Orvos vizsgálja a lábát, amelyről megállapítja, hogy eltört, miután kiugrott az ablakon.

Egy focista keresztnevének elorzása miatt nevezték Döncinek, Hekusnak pedig azért, mert az áldozatait hamis rendőrigazolvánnyal csalta kelepcébe. Csakhogy Mészáros István fodrászsegéd nem csupán a koalíciós korszak talán legnevezetesebb sorozatgyilkosa volt. Kivégzésekor a kisgazda Dinnyés Lajos ült a miniszterelnök székben, akit a háttérből a helyettese irányított. Rákosi Mátyás épp hazatért Moszkvából, ahol egy fogadáson mellé sodródott az akkori viszonyainkat jól ismerő szovjet újságíró, aki azt firtatta, mitől olyan fontos az a Hekus Dönci, hogy a magyar sajtó állandóan vele foglalkozik. Rákosi itthon ebből vezette le, miért kell megszüntetni az úgynevezett „nagykörúti” újságírást.

Sajtóaktívára hívta a lapok főszerkesztőit a Magyar Kommunista Párt székházába. Az 1948. március 23-án megrendezett találkozó körülbelül olyan volt, mintha most Semjén Zsolt a KDNP székházába invitálná a főszerkesztőket. A befolyásos előadó kárhoztatta a szenzációhajhász polgári újságírást, és elrettentő példaként említette a „Koporsóval együtt rabolták el a halottat” szalagcímet. Felsorolta a lapokat, amelyek tobzódnak a szerinte cinikus, felelőtlen, valóságot eltorzító közelítésmódban, és ezt a következtetést vonta le: „El kell érnünk a demokrácia negyedik évében, hogy a demokrácia sajtója a tömegnevelés, a nemzetnevelés egyik legfontosabb eszközévé váljék.”

Másnap megindult a propagandagépezet, és a nyilvános kirohanásokat csakhamar tettek követték. Egymás után szűntek meg az újságok, újságírók százai kerültek az utcára, közülük sokan börtönbe is. A sajtó áramvonalasítás, egybehangolása, egységesítése 1952. augusztus 14-én fejeződött be. Rákosi Mátyás, az állampárt vezetője ekkor szerezte meg a miniszterelnöki címet is, és ezzel teljhatalomra tett szert. A sorozatgyilkos Hekus Dönci pedig a kivégzése után így lett a „nagykörúti” újságírás sírásója.

A cím mögött egy momentumos politikus vergődése rejlik. Tegnap este a II. kerületi alpolgármester beszélt hűvösvölgyi, pesthidegkúti tapasztalatairól. Meg arról, hogy az ellenzéki pártok által szervezendő előválasztáson elindul az országgyűlési képviselő-jelöltségért. Táboron belüli ellenfelei a DK-s Kálmán Olga és a párbeszédes Tordai Bence lesznek.

Berg Dánielt eddig csak néhányszor láttam a képernyőn, és kellemes hangú, értelmes fiatalember benyomását keltette. Annyi tudható róla, hogy a szülei Halász Péter lakásszínházi társulatával emigráltak a 70-es évek közepén. Fiuk már New York-ban született, ott szerzett politológusi diplomát. Az Európa-parlamenti képviselővel, Cseh (Katka) Katalin orvosnővel a mozgalomban ismerkedett meg. Mielőtt nekirugaszkodna élete legnagyobb vállalkozásának, a házasságnak, tegnap meg kellett felelnie korunk kihívásának is. Hogyan kell szájmaszkot viselni a nyilvánosság fórumain? A nagy hírre vergődött textília ugyanis drámai szerepet játszott a 7 perc 13 másodperces beszélgetésben.

Az alpolgármester lendületesen gesztikulált a jobb kezével, és ha már fölemelte, akkor ugyanezzel a mozdulattal meg is igazította az orráról lecsúszott maszkot. Az első percben 4-szer, az első három percben 11-szer, végül 23-ra nőtt a lecsúszások-feligazítások száma. 19 másodpercenként zökkent ki a beszélgetésből, de ha ama időtartamra szűkítjük az interjút, amidőn kizárólag őt láttuk az atv-s képernyőn, akkor a rakoncátlan maszkot 13 másodpercenként húzta vissza a nózijára. Kétségtelen, hogy a szájmaszk korunk jelképe, de talán mégsem annyira fontos, hogy derékba törje egy rokonszenves fiatalember karrierjét.

Javaslom neki, hogy zarándokoljon el Békéscsabára, és keresse meg Koszecz Sándort. A Kollabor Természettudományos Élményközpont projektvezetője iskolai szemléltető eszközöket tervez és kivitelez, tavaly azonban kikísérletezett egy leheletterelő kelléket is. Az úgynevezett sebészmaszk, vagyis a halványkék színű, rétegezett arctakaró felső részén kitapintható hegesztéshez illeszthető a 3 D-s eljárással nyomtatott sablon, amely úgy simul az orrhoz, hogy elzárja a kilélegzett levegő útját. Eredetileg tehát arra találták ki, hogy a maszkon belül keletkezett pára ne fölfelé, hanem lefelé áramoljon, és ne homályosítsa el a szemüvegünket.

Tegnap este kiderült, hogy másra is alkalmas. Lehetővé tenné a pályakezdő politikusok számára, hogy a nyilvánosság fórumain ne kelljen a lecsúszással foglalkozniuk.

Tíz mondat a maszkról

Az egészséges embernek nincs szüksége maszkra. (Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos, Népszava, 2020. március 21.)

Az én maszkom téged, a te maszkod engem véd. (Dr. Lőke János orvos, a tatabányai Szent Borbála Kórház megbízott főigazgatója, Kemma.hu, 2020. március 27.)

Szájmaszk után 24 óra alatt átállnak a szemfedőre. (Földvári Gábor kommentelő a szájmaszk-készítésre szakosodott kisvállalkozókról, Facebook.com, 2020. március 27.)

A színészeket szimbolizáló „maszk” ma már a világjárvány ellen védekező ember kelléke. (Fodor Tamás rendező, Magyar Narancs, 2020. április 2.)

Ki gondolta volna egy éve, hogy a szájmaszk lesz a világon a legkeresettebb áru? (Németh Miklós olimpiai bajnok gerelyhajító, Magyar Hírlap Online, 2020. április 25.)

Már nincs járvány, de a maszkot ne vegyük le. (Merkely Béla orvosprofesszor, ATV, 2020. május 12.)

Talán ki kellett volna festeni a szemem, gondolom a villamoson. Az arcomat úgyis eltakarja a maszk. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, 2020. május 12.)

Életem első maszkban elmondott sajtótájékoztatóját vagy beszédét tartom. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2020. október 14.)

Saját orvosi szobánkban is maszkban vagyunk. (Dr. Várnai Zsuzsanna tüdőgyógyász, Magyar Rádió, 2020. december 27.)

Nemcsak maszk van rajtuk, hanem szájkosár is. (Magyar György ügyvéd az egészségügyben dolgozókról, ATV, 2021. március 17.)

Diákkorom két olvasmányélménye még papíron látott napvilágot, és határon túli volt. Az Újvidéken szerkesztett folyóirat, az Új Symposion 1965-től és a Bukarestből működtetett A Hét 1970-től. Az egyik 1992-ben szűnt meg, a másik 2003-ban. Látásmódjukkal és hangvételükkel azonban még ma is kiegészítik a meglehetősen befelé forduló nyilvánosságunkat. Közülük most a hetilapról tűnődnék.

Ceausescu a múlt század hatvanas éveiben külön útra tért. Nem csatlakozott például a Csehszlovákiát megszálló szocialista országokhoz. S hogy belső bázisát megerősítse a külső (moszkvai)  nyomással szemben, kapcsolatot teremtett az erdélyi magyar értelmiséggel is. Ennek lett eredménye a Kriterion könyvkiadó, a bukaresti magyar hetilap és a Román Televízió nemzetiségi szerkesztősége. A Hét élére Huszár Sándor érkezett a kolozsvári színházból, és hozta magával helyettesnek a rutinos lapcsináló Földes Lászlót is.

A debreceni egyetem könyvtárában szájtátva böngésztem Szász János laza és olvasmányos esszéit az utolsó oldalon, Bajor Andor váradias szellemiségű humoreszkjeit, Majtényi Erik és Veress Dániel jegyzeteit. A lap segítségével fedeztem föl az erdélyi színházakat és grafikusokat is. A Hét számait az is megkülönböztette például az ÉS-től, hogy erős természettudományos rovatot vitt, olykor különszámokat is megjelentetett. Ezeket egy fiatal fizikus-újságíró szerkesztette. Ágoston Hugó, aki néhány évtizeddel később Marosvásárhelyen létrehozta a néhai hetilap digitális (határtalan) folytatását.

Az ÚjHét.com, amelyet házi használatra uhc-nek neveztem el, azt is tartalmazza, melyet annak idején a bukaresti hetilap inkább csak érinthetett. Úgy ad teret az erdélyi magyar világnak, hogy magától értetődő természetességgel emel át írásokat a magyarországi nyilvánosságból is. Egyszerre olvasható benne Szász János hajdani olvasónaplója és Veress Dániel archivált esszéje a 70 éves Németh Lászlóról, Majtényi Erik tárcája a korabeli Temesvárról és Szerb Antal Újságírás és irodalom című matuzsálemi korú, de meglepően friss szemléletű tanulmánya.

Egy számomra eddig ismeretlen közíró, a Pécsről a bukaresti egyetem hungarológia tanszékére elszármazott Krebsz János tollából pedig bejegyzést találtam arról, amelynek első két mondatából kiderül a mondandója: „Rémlik, hogy egyszer már átéltük ezt a helyzetet. Többségben a változást akarók, de minden eszköz a hatalom kezében.” (ujhet.com, 2021.04.17.) Ennél velősebben aligha fejezhető ki, miként látnak minket a határon túlról az értelmiségi sorstársaink, akik bennünk magukra ismernek.        

Két bejegyzést is írtam a kormánypárti és az ellenzéki sajtó hangerejéről. Ez késztette az egyik olvasót arra, hogy elküldje Deutsch Tamás minapi eszmefuttatását. A Fidesz-politikusról tudni érdemes, hogy az első Orbán-kormányba nem nevezték ki sportminiszternek, amíg meg nem írta szakdolgozatát a nyugat-európai országok médiapolitikájáról. Aztán letette az államvizsgát, diplomára tett szert, és doktori címet is kapott. Hivatalból ért tehát a médiához (is), amelyről néhány napja ezt találta mondani: „Ma az ellenzéki média hangereje azért is erősebb, mert …az ellenzéki politikacsinálást az ellenzéki sajtó vette át.” (Telex.hu, 2021.04.06.) A kipontozás nem tőlem származik, hanem az olvasótól.

Deutsch doktor téved abban, hogy az ellenzéki sajtó hangereje erősebb. Amit ő hangerőnek vél, az inkább az, amit Dr. Varga István, a KESMA-kuratórium elnöke fogalmazott meg. Interjút adott a békéscsabai tévének, és ezt mondta: „Ebben a pillanatban ennek az oldalnak nincs komoly sajtója.” S hogy véletlenül se értsük félre, hozzáfűzte: „Igényes, jó tollú újságírókat a másik oldalon látok.” (Behir.hu, 2019.02.01.) Mire a stúdióból a pártközpontba érkezett a hangja, Varga doktor már meg is szűnt a kormánypárti sajtót közös szervezetbe tömörítő nonprofit alapítványt elnökölni. Ami pedig az ellenzéki sajtó politikacsináló szerepét illeti, abban azért van a Fidesznek is némi szerepe.

Kétszer is megszavaztatta a parlamenti ellenzékkel a képviselők fizetésemelését, és a nyilvánosság eszközeiben korlátozott politikusok most jó pénzért érzik rosszul magukat az országgyűlésben. De ha a végrehajtó hatalom (a kormányzat) létrehozza „Őfelsége ellenzékét”, és maga alá gyűri a törvényhozást (országgyűlést) meg az igazságszolgáltatást (ügyészséget, bíróságot) is, akkor az ellenzéki médiumok hajlamosak átvenni a kormány fürkészését a végrehajtó hatalom ellenőrzésére szakosodott két hatalmi ágtól. Ezzel magyarázható, hogy akadnak olyan újságírók, akik a negyedik hatalomnak nevezik a médiát. Néhány napja pedig a Magyar Rádió egyik vitaműsorában egy kormánypárti elemző kifejtette, hogy van már ötödik hatalom is: az internet révén a Facebook és a Twitter.  

Dr. Deutsch Tamás becsületére válik, hogy médiapolitikai életművéből nem telt a negyedik és az ötödik hatalom tévképzetére. Egyelőre beéri az e bejegyzés elején idézett eszmefuttatással, és felkínálta a lehetőséget a cáfolatra. Köszönet érte.

Tíz mondat Varga Istvánról

Elkövetett egy kis hibát. Őszinte volt. Még aznap ki is végezték. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, Facebook.com, 2019. február 4.)

Azért mondott le, mert ő maga is belátta, hogy hibát követett el. (L. Simon László Fidesz-politikus, Klubrádió, 2019. február 5.)

Az egyesített fideszmédia főkurátora őszintén megmondta, hogy mit gondol a fideszmédiáról, és már szóltak is neki, hogy lemondott. (Andor Mihály szociológus, Facebook.com, 2019. február 5.)

Igazat szólt, és betörték a fejét. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2019. február 5.)

Államtitkot árult el azzal, hogy az ÉS meg a Narancs jobb, mint a kormánypárti sajtó. (Gábor György vallástörténész, Facebook.com, 2019. február 5.)

Utoljára még szúrni akart azon, akinek át kell adnia a zsíros állást. (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, 2019. február 5.)

Mintha Goebbels ’44-ben azt írta volna a Völkischer Beobachterben, hogy hülyeség volt azt a sok könyvet elégetni. (Nimmerfroh Ferenc újságíró, SzabadPécs.hu, 2019. február 5.)

Ha nem a spekuláns Soros szőrös mancsa van szokatlan őszintesége mögött, akkor csak arra gondolhatunk, hogy az az egybites kommunikáció, amit a Fidesz folytat, még saját verőlegényének is sok. (Kerényi György újságíró, ÚjSzó.com, 2019. február 8.)

A kirúgott Varga Pistának igaza lehet, ezek tényleg átjárnak a túloldalra rendes szövegekért. (Rab László újságíró, Facebook.com, 2019. február 8.)

Varga István bűnt követett el, hogy közölte: létezik sajtó, méghozzá szigorúan az Orbán-birodalom határain túl. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.blog, 2019. február 11.)

„Ezek a kütyük ráadásul még meg is sokszorozzák az emberek hangját” - mondta miniszterelnökünk március 26-án, a Magyar Rádió stúdiójában. A digitális eszközökre utalt, tágabb értelemben az összes hangerősítőre. De hogy is állunk ezekkel a kütyükkel?

Az állam hangja mindig messzebbre hallatszott. A kommunikáció szakos tanítványokkal írattam néhány száz szemináriumi dolgozatot a településük nyilvánosságáról, és a kétezres évek elején még találtak nyugalmazott kisbírókat, akik elmesélték, hogyan álltak ki az utcasarokra. Sőt, az egyikük azt is elmondta, miért kecsegtetett legmesszebbre hangzó dobpergéssel a szamárbőr. Aztán recsegett a tanácsháza tetején a megafon, majd ennek mobil változata, a hangszóróval fölszerelt autó. Ma ott tartunk, hogy a magyar állam egy Megafon nevű nonprofit szervezettel képezteti ki a trollokat. Gőzerővel készül a jövőre esedékes országgyűlési választásra.

Ennél rosszabb helyzetben vannak a publicisták és jegyzetírók, akik kritikus szemmel figyelik a kormány tevékenységét. Mint a tegnapi bejegyzésben is írtam, óhatatlanul bezárkóznak a saját véleménybuborékukba. S bár a kormánypárti véleményformálóknál egyénibben, oldottabban, tartalmasabban fejtik ki az álláspontjukat, a hangjuk nem hallatszik az égig. Kétségkívül minden ellenzéki pártnak van egy portálja, amely azonban azzal csorbítja a függetlenségét, hogy kizárólag a pártvezetők bejegyzéseit emeli ki a fészbukos buborékból.

Az Újnépszabadság.com nem pártszínek alapján válogat  Kereszty András a legjobb blogokat részesíti előnyben, naponta akár húszat is közöl. Tovább gyűrűztetett olvasottságuk már tízezrekre rúg, és még így is szerénynek mondható. Pedig ha nem egyedül teremtené meg a hangerősítés körülményeit, a nyilvánosság egyik csomópontjává tehetné a portált. Ehhez persze föl kellene ismerni az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekben rejlő lehetőséget. De tételezzük fel, hogy a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok létrehoztak egy nyilvánossággal foglalkozó munkacsoportot is. Nem lepődnék meg, ha a tagjai most fölkapnák a fejüket, és azt tudakolnák egymástól: Mi is az az Újnépszabadság.com?

Vajon nem kéne Keresztynek és a többi „megafonnak” némi pénzt adni, hogy ne a saját zsebükből fizessék a hangerősítés költségeit? Vagy legalábbis megveregetni a vállukat, hogy felhívták arra a figyelmet, miként lehetne sokszorosára növelni az ellenzék hangerejét.     

A legutóbbi napokban Orbán törzsözött, Lendvai orbánozott, Dobrev vigyázott, Szanyi gyökerezett, Kupa egypártozott, Jakab pedig vonázott. Lefülelt mondatok.

A két országban minél lesújtóbb a fertőzöttek és halálesetek száma, annál nagyobbak a sikerélmények. (Végel László Szerbiában élő magyar író, Mozgó Világ, 2021/4.)

Előbb-utóbb minden fontos intézkedési javaslatunk meghallgatásra talált, legfeljebb nem akkor, amikor javasoltuk. (Oroszi Beatrix járványmatematikai modellező, Népszava, április 12.)

A Fidesz önmaga állampárti paródiája lett. (Holoda Attila volt energetikai államtitkár-helyettes, ATV, április 12.)

Attól, hogy valakinek hányingere van a narancstól, még nem fog ráfanyalodni a moslékra. (Schiffer András volt LMP-politikus az ellenzéki koalícióról, Facebook.com, április 12.)

Idegesít, hogy az ellenzéknek semmi se jó. (Nagy Feró rockzenész, 24.hu, április 12.)

Itt a „dafkén” kívül nincs semmi. (Dézsi Csaba András győri polgármester a városházi ellenzékről, Telex.hu, április 13.)

Vigyázzunk egymásra, mert a kormány nem vigyáz ránk. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, április 13.)

Nem lehetne egy olyan vezetőt találni, akinek a mi életünk a rögeszméje? (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, április 13.)

Orbán Viktor örök. (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter, Mfor.hu, április 14.)

Az orbáni politika gyökeret vert a magyar országgyűlési ellenzékben is. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, Szócikk.hu, április 14.)

A pocakomat levitte a Covid. (Köstner Vilmos kézilabda-mesteredző, Hajdú Online, április 14.)

Nehéz úgy lázadni, hogy az mégse zavarjon senkit. (Urbán András szabadkai rendező, Magyar Narancs, április 15.)

A sok szürke hegedős tömegében egy politikus felvette a láthatósági mellényt. (Tömpe István közgazdász Jakab Péterről, Népszava, április 15.)

Már nem Vona Gábor a Jobbik elnöke, hanem én, aki büszkén vállalja, hogy zsidó felmenői is vannak. (Jakab Péter Jobbik-politikus, Szabad Európa Rádió, április 16.)

Az ellenzéki táborra ráfér az aktivizálódás. (Závecz Tibor szociológus, ATV, április 16.)

11 év után ez az egypártrendszer unalmas és fárasztó. (Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, Válaszonline.hu, április 16.)

Inkább érzem magam az Operatív Törzs vezetőjének, mint miniszterelnöknek. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, április 16.)

A magyar kormány betömte a brüsszeli hanyagság által létrehozott vakcina-bombatölcsért. (Csizmadia László civil aktivista, Magyar Hírlap Online, április 17.)

A 13. kerületben lakom, ahol csak a baloldal szokott nyerni - emiatt a jobboldali ember szinte csak kalandvágyból jár el szavazni. (Apáti Bence publicista, Origo.hu, április 17.)

Ezzel a családi háttérrel nagyon erősen bizonygatnia kell Ungár Péternek, hogy ő ellenzéki politikus. (Hende Csaba Fidesz-politikus, Vaol.hu, április 17.)

Bármennyire összefognak, még mindig külön-külön beszélnek. (Hann Endre szociológus az ellenzéki pártokról, Népszava, április 17.)

A nyilvánosság kormánypárti fórumain újra meg újra visszatérnek a Facebook-jelenségre. A nem hivatalos választási kampány beindítása ugyanis arra ösztökélte a közösségi oldal irányítóit, hogy visszafogják a politikai véleményeket. A kormánypárti politikusok úgy vélik, hogy ez hátrányukra válik, mert az üzeneteik kevesebb emberhez jutnak el, mint amikor még nem is kampányoltak.

Ebben van igazság, azt azonban „elfelejtették” hozzáfűzni, hogy ugyanezt a hátrányt érzékelik az ellenzéki politikusok is. Ám az ő hangjuk halkabb, elmosódóbb, mert amikor ezt szóvá teszik, azt nem erősíti fel a kormány tevékenységét bíráló sajtó. Azon oknál fogva, hogy a kormánypárti nyilvánosság fórumai hálózatot alkotnak, és bár a vélemények kevésbé egyéniek, messzebbre hallatszanak. Az ellenzéki álláspontok előnye és hátránya egyszerre, hogy egyénibbek, érdekesebbek, tartalmasabbak ugyan, de a véleménybuborékon belül maradnak.

Nekem is van buborékom. A fészbukos üzenőfalra csak olyan digitális ismerősöket engedek föl, akik profilképpel jelentkeznek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy világnézetileg szűröm őket. Abból indulok ki, hogy a konzervatív oldalon is vannak értelmes emberek. Átnéztem a digitális ismerősök listáját, és azt vettem észre, hogy például Belénessy Csaba, Bencsik Gábor, Böszörményi Zoltán, Dávid Ibolya, Giczy György, Kázmér Judit, Matuz Gábor, Pálfy G. István, Pelle János, Somogyi Zoltán, Szombathy Pál, Tolnai László, Turi Gábor vagy Zsohár Melinda hozzám fűzött megjegyzéseit szívesen olvasom, mert…

Mert kulturáltan fogalmaznak, érveik elgondolkoztatnak, szellemileg megmozgatnak. Kirajzolódik belőlük az enyémtől eltérő értékrendszerük, amelyben mindig találok figyelemre méltó mozzanatokat. Ha nem akarok bezápulni a saját buborékomba, akkor rászorulok a kritikájukra, mely nem a dühükből, hanem az érdeklődésükből fakad. De amennyire rászorulok az érveikre, annyira nem igénylem a kéretlen megnyilvánulásokat. Az üzenőfalon nem szívesen látom például Apáti Bence, Kubatov Gábor, Németh Szilárd, Rákay Philip, Varga Judit egyenirányított álláspontját, elvégre őket olvashatom a kormánypárti sajtóban is.

Bejegyzéseiket egyes digitális ismerőseim osztják meg, többnyire nem az egyetértés szándékával. Vagy pedig, gondolom, állami szervek fizetik be őket a Facebookra, esetleg kormány közeli alapítványok. S hogy ne legyen félreértés, azt is kéretlennek minősítem, amit az ellenzéki pártok küldenek. Bár a jelek arra utalnak, hogy nekik kevesebb pénzük van a kampány-üzemmódra.