Diákkorom két olvasmányélménye még papíron látott napvilágot, és határon túli volt. Az Újvidéken szerkesztett folyóirat, az Új Symposion 1965-től és a Bukarestből működtetett A Hét 1970-től. Az egyik 1992-ben szűnt meg, a másik 2003-ban. Látásmódjukkal és hangvételükkel azonban még ma is kiegészítik a meglehetősen befelé forduló nyilvánosságunkat. Közülük most a hetilapról tűnődnék.

Ceausescu a múlt század hatvanas éveiben külön útra tért. Nem csatlakozott például a Csehszlovákiát megszálló szocialista országokhoz. S hogy belső bázisát megerősítse a külső (moszkvai)  nyomással szemben, kapcsolatot teremtett az erdélyi magyar értelmiséggel is. Ennek lett eredménye a Kriterion könyvkiadó, a bukaresti magyar hetilap és a Román Televízió nemzetiségi szerkesztősége. A Hét élére Huszár Sándor érkezett a kolozsvári színházból, és hozta magával helyettesnek a rutinos lapcsináló Földes Lászlót is.

A debreceni egyetem könyvtárában szájtátva böngésztem Szász János laza és olvasmányos esszéit az utolsó oldalon, Bajor Andor váradias szellemiségű humoreszkjeit, Majtényi Erik és Veress Dániel jegyzeteit. A lap segítségével fedeztem föl az erdélyi színházakat és grafikusokat is. A Hét számait az is megkülönböztette például az ÉS-től, hogy erős természettudományos rovatot vitt, olykor különszámokat is megjelentetett. Ezeket egy fiatal fizikus-újságíró szerkesztette. Ágoston Hugó, aki néhány évtizeddel később Marosvásárhelyen létrehozta a néhai hetilap digitális (határtalan) folytatását.

Az ÚjHét.com, amelyet házi használatra uhc-nek neveztem el, azt is tartalmazza, melyet annak idején a bukaresti hetilap inkább csak érinthetett. Úgy ad teret az erdélyi magyar világnak, hogy magától értetődő természetességgel emel át írásokat a magyarországi nyilvánosságból is. Egyszerre olvasható benne Szász János hajdani olvasónaplója és Veress Dániel archivált esszéje a 70 éves Németh Lászlóról, Majtényi Erik tárcája a korabeli Temesvárról és Szerb Antal Újságírás és irodalom című matuzsálemi korú, de meglepően friss szemléletű tanulmánya.

Egy számomra eddig ismeretlen közíró, a Pécsről a bukaresti egyetem hungarológia tanszékére elszármazott Krebsz János tollából pedig bejegyzést találtam arról, amelynek első két mondatából kiderül a mondandója: „Rémlik, hogy egyszer már átéltük ezt a helyzetet. Többségben a változást akarók, de minden eszköz a hatalom kezében.” (ujhet.com, 2021.04.17.) Ennél velősebben aligha fejezhető ki, miként látnak minket a határon túlról az értelmiségi sorstársaink, akik bennünk magukra ismernek.