Így jellemezte Egyed László az egyik véleményformálónkat. Puzsér Róbert életkori okból aligha tudja, hogy az egyik legműveltebb magyar ember illette kritikával, a rádiós ismeretterjesztés természettudományos oszlopa.

Annyiban pontos a hasonlat, hogy a publicista írásban is ordibál. Csakhogy Az ordító egér (The Mouse That Roared) eredetileg egy film címe, és Peter Sellers brit komikus vitte sikerre. A kis ország gazdasági válsággal küszködik, és pénzre volna szüksége. Agyafúrt politikusa kitalálja, hogy hadat üzen az Egyesült Államoknak, és rögtön meg is adná magát, hátha a nagylelkű és gazdasági terjeszkedésre hajlamos amerikai államtól segélyt kaphat. A filmet 1959-ben mutatták be, alig több mint egy évtizeddel a Marshall-segély után.

Az amerikai pénzből épp kezdtek magukhoz térni az Európai Szén- és Acélközösség (a majdani Európai Unió) alapítói. Bennünket, kecskeméti diákokat a történelemtanárunk elvitt a Városi-moziba, majd elmesélt egy anekdotát, amelynek az igazságtartalmát Borhi László történész a História című folyóirat 1992/2. számában elemezte. A párbeszédet, amely egy külügyminisztériumi államtitkár és a Kelet-Európával foglalkozó referens között állítólag 1941 decemberében esett meg, így írta le:

„- Jó reggelt. Mi újság?

- Államtitkár úr, Magyarország hadat üzent nekünk.

- Miféle ország is ez a Magyarország?

- Kisebb királyság Kelet-Európában.

- Ki a királya?

- Hát királya az nincsen.

- Ki akkor a vezetője?

- Horthy Miklós ellentengernagy, kormányzó.

- Ellentengernagy? És melyik tenger mellett is fekszik ez az ország?

- Hát tengere az nincs.

- Úgy!? No és mi baja van velünk ennek az országnak?

- Velünk semmi. Romániával szemben vannak területi követelései.

- Románia?

- Kisebb királyság Kelet-Európában.

- Románia a mi szövetségesünk?

- Nem államtitkár úr, Románia Magyarország szövetségese.”

Horthy a hadüzenet után három évvel tárgyaltatott a megadás feltételeiről, de nem sikerült összehozni az „üzletet”. A történész pedig kimutatta, hogy Truman, akinek az utókor tulajdonította a tájékozatlanságot, 1941-ben nem lehetett államtitkár. De mert később az Egyesült Államok elnöke lett, volt némi köze a Marshall-segélyhez. Az a benyomásom, hogy a mai Magyarország vezetői semmit sem tanultak az elődök kudarcából. Jobban hasonlítanak az ordító egérre, mint a kétségkívül ordibáló publicista. Az Uniónak üzennek hadat, és várják érte a pénzt. Vajon a magyaros ellentmondásból milyen cikket rittyentene a történelemtanári végzettségű Puzsér Róbert?  

A HírKlikk.hu követi a divatot, és podcast-szolgáltatást is működtet. Az MSZP közeli portál tegnap a MÚOSZ újdonsült elnökével készített interjút. Kocsi Ilona okfejtésében egyetlen mondatra kaptam föl a fejem. „Nem oldalazok” - mondta. Arra utalt, hogy a kibontakozás útját abban látja, ha a patinás szövetség megpróbál minden magyar újságíró érdek- és értékvédelmi szervezete lenni.

Két évtizede a Magyar Hírlap főszerkesztője volt, és egy alkalmi helyzetből ugyanezt a következtetést vonta le. Elek István közíró, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója vitába szállt a Magyar Hírlap egyik publicistájával. Cikkét a kormány félhivatalos lapjának ajánlotta föl, de a Magyar Nemzet elhárította a közlést. Ekkor küldte a Magyar Hírlaphoz, elvégre az egyik belső munkatárssal vitatkozott. A főszerkesztő vállalta a kéziratot, egyúttal bejelentette: lehetőséget ad Eleknek arra, hogy a gondolatait heti rendszerességgel közölhesse. Érdekes helyzet alakult ki.

A vélemény kívülről érkezett, és a konzervatív szerző arra is ígéretet kapott, hogy rovata lehet az újságban. Felhorkantak a liberális szerzők. Egyikük kifejtette, ha Elek István elemzései napvilágot látnak, akkor ő bizony kivonul a Magyar Hírlap hasábjairól. A vita a főszerkesztő visszakozásával zárult. A purparlét azért kísértem figyelemmel, mert az idő tájt az országos sajtó alapjában különbözött a megyeitől. Az előbbi politikailag tömbösödött, az utóbbiban pedig együtt dolgoztak (és dolgozhattak) a különböző világnézetű újságírók. A politikailag egymástól elkülönült „pesti” lapok példányszáma csökkent, hiszen a másik oldal nem olvasta őket. Az „ökumenikus” megyei lapok viszont megtartották, sőt még növelték is a példányszámukat.

Azóta annyiban változott a helyzet, hogy a megyei sajtó is a politikai tömbösödés útjára lépett. Odáig fajult a folyamat, hogy mindegyik megyei újság az Orbán-kormány holdudvarában kötött ki. Értékelem, hogy Kocsi Ilona két évtized után sem tágít önmagától. Hajlanék is arra, hogy ott kéne keresni a kibontakozás útját, ahol ő meglelni véli. Kétséges azonban, hogy a 2001-nél sokkal egyértelműbb helyzetben a Magyar Újságírók (ráadásul) Országos Szövetsége bármiféle értelemben otthona lehet-é az egész újságíró társadalomnak. Vajon nem kéne felvállalni azt a fránya ellenzéki pozíciót, ha a kormányzat akkor is az akadékoskodót, kellemetlenkedőt, lábatlankodót, okvetetlenkedőt látja a MÚOSZ-ban, ha nemrégiben megválasztott elnöke leginkább középen maradna?   

A legutóbbi napokban Orbán Viktor iskolázott, Kálmán Olga orbánozott, Hadházy Ákos kapált, Demeter Ervin gereblyézett, Hende Csaba ungározott, Ungár Péter hendézett, Lendvai Ildikó pedig ébresztett. Lefülelt mondatok.

Néha az az érzésem, hogy ezt az országot nem a diktatúra veszélye fenyegeti, hanem a politikai elbutulásé. (Török Gábor politológus, hvg.hu, július 12.)

A napszámos legjobb barátja a felhő. (Hadházy Ákos 38 napnyi közmunkára büntetett független országgyűlési képviselő, Facebook.com, július 12.)

A civilek ott vannak, ahol a pártok sosem lesznek. (Kéri László politológus az ellenzékről, Klubrádió, július 12.)

Úgy kell az ellenzéknek az ébresztő, mint egy falat kenyér. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, ATV, július 13.)

Az ellenzék összegereblyézi a sok kicsi, érdemi politikai teljesítmény nélküli erőt. (Demeter Ervin volt titkosszolgálati miniszter, 24.hu, július 13.)

Vidéken az egyetlen számottevő támogatást élvező párt. (Raskó György agrárközgazdász a Jobbikról, Újnépszabadság.com, július 13.)

A Jakab-féle társulat a néhány szörnyeteggel dúsított szörnykoalícióban is legfeljebb a Loch Ness-i szörny lehetne. (Bán Károly újságíró, Magyar Hírlap Online, július 14.)

Ezt a kormányt csak Budapestről nem lehet leváltani. (Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje, ATV, július 14.)

Valóságos falat láttunk a kapu mögött, csupa fekete pólót Magyarország felirattal. (Szalai Ádám válogatott labdarúgó, Nemzeti Sport Online, július 14.)

Minden irányból szikrát hány a gyűlölet. (Keresztury Tibor író, Magyar Narancs, július 15.)

Hazugságügyi miniszter. (Györgyey János kommentelő Varga Judit igazságügyi miniszterről, Facebook.com, július 15.)

Nagy valószínűséggel az ellenzék 2022-ben nyerni fog. (Ágh Attila politológus, Spirit FM, július 15.)

A mi kutyánk kölyke, hogy úgy mondjam. (Hende Csaba Fidesz-politikus Ungár Péterről, ATV, július 15.)

Hende Csaba földesúrként tekint magára. (Ungár Péter LMP-politikus, Nyugat.hu, július 15.)

Hiszek benne, hogy leváltja Szombathely fideszes helytartóját. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus a Hende Csaba ellen induló Ungár Péterről, Facebook.com, július 16.)

Az ellenzéki oldalon van egy blokkosodás. (Lakner Zoltán politológus, ATV, július 16.)

Nem engedhetjük, hogy szexuális propagandisták grasszáljanak az iskoláinkban. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, július 16.)     

Nagypapának még lehet jó, ahhoz nem feltétlenül kell kultúra. (Török Ferenc filmrendező Orbán Viktorról, Magyar Hang, július 16.)

Politikusnak indult, azóta inkább Keresztapa lett. (Kálmán Olga DK-politikus Orbán Viktorról, 168.hu, július 17.)    

Nem oldalazok. (Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újdonsült elnöke, HírKlikk.hu, július 18.)

A szivárványkoalícióból Jakabék pont a szivárványt szedték ki. (Apáti Bence publicista a szexuális törvény megszavazásáról, Magyar Nemzet Online, július 18.)

A Magyar Hangot a visszaállamosított Magyar Nemzetből kiszakadt újságírók alapították. Siralmas körülmények között csinálnak konzervatív szemléletű, ráadásul jó újságot. A legutóbbi számban a hetilap egyik munkatársa például az úgynevezett bicskézést vette górcső alá. Gulyás Balázs ama vasúti szerelvény sorsát firtatta, amely Felcsút és Alcsútdoboz között zakatol.

A gyakran idézett mondásból indult ki, mely azért hagyta el Orbán Viktor száját, mert ha az ellenzéki politikusok és újságírók „Támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.” (Magyar Távirati Iroda, 2015.11.07.) E motívum azóta vissza-visszatér a kormány tevékenységét bíráló írásokban, az akarnokság keskeny nyomtávú jelképét látják benne a publicisták. Gulyás Balázs ennél tovább lép, és elég alapos elemzéséből kirajzolódik, hogy az a fránya jelkép egyre valóságosabban létezik. Épp tervezik Bicskéig, sőt Lovasberényig is. Kerül, amibe kerül.

S mert elsősorban újságírással kacérkodó diákoknak szánom a Médianapló bejegyzéseit, nem árt, ha érzékelik, hogy miért kapott gellert egy elemző szándékból fakadó okfejtés. A szerző idézi a Magyar Távirati Iroda korabeli tudósításából: „Mivel Felcsút adja a miniszterelnököt, minden helyi fejlődés támadásnak van kitéve.” Ehhez fűzi, hogy a felcsúti óvoda 60. születésnapján, 2015. november 7-én jelen volt Mészáros Lőrinc is, aki „akkor még közel sem volt Magyarország leggazdagabbja, mint Orbán szülőfalujának polgármester vett részt az eseményen”.

Ha Gulyás Balázs utánanézett volna a nagy hírre vergődött meghosszabbítási mondás születésének, akkor aligha csatlakozik a magyar újságírók ama csoportjához, amelyben szokás Felcsútot Orbán szülőfalujának tartani. Máskülönben az ország első embere miért halmozná el kegyeivel az 1800 lakosú falucskát? Igen ám, csakhogy a világhálón föllelhető a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2015. november 9-én, 14.47-kor kiadott közleménye. A miniszterelnök ezt is mondta: „Igazából nem is világos, hogy milyen alapon hívtak meg engem most ide a felcsútiak. Hiszen én nem ebbe az óvodába jártam, és most ezt szégyellnem kell, látom. De az igazság az, hogy én Alcsúton jártam óvodába, mert csak nyolcéves koromban költöztünk ide, Felcsútra.” (Kormány.hu, 2015. november 9.)

A sors iróniája, hogy Gulyás Balázs érdemi mondandójához illett volna a kisvasút másik végpontja is. Elvégre Orbán Viktor következetesen Alcsútdobozt nevezi a szülőfalujának.     

Öt hete már tűnődtem erről. Azt a címet adtam neki, hogy Orbán miért krákog.  Többen is kifogásolták, mondván, hogy a krákogás csúnya szó, nem illik az ország első emberére. Ilyenkor először magamban keresem a hibát, de aztán arra jutottam, hogy krákogni még mindig jobb, mint cirákolni, harákolni, hertyegni vagy kerregni. Üsse kő, mégis keresek inkább egy kevésbé kifejező, bár legalább semleges szókapcsolatot.

Péntek reggelenként 7.33 és 7.58 között 25 perce van a miniszterelnöknek, hogy kifejtse az álláspontját. Öt hete 24-szer köszörülte a torkát, tegnap 34-szer. Korábban azt állapítottam meg, hogy akkor hallat furcsa hangokat, amikor keresi a szavakat. Ha olyasmiről beszél, amelyet már végiggondolt, sőt el is mondott egy külföldi tárgyaláson, külföldi újságírónak vagy szakmai tanácskozáson, nincs szüksége torokköszörülésre, mert szinte nyomdakészen fogalmaz. Nincs ebben semmi meglepő.

Aki - mint e sorok írója – a tantárgyát 69-szer adta elő felsőoktatási intézményekben, szinte zökkenőmentesen képes föleleveníteni az okfejtéseket. De ha a gondolati beidegződésünket fejlemény akasztja meg, akkor rögtönöznünk kell. Van, aki ilyenkor ő-zik, van, aki e-zik, sőt eee-zik, és van, aki angolos műveltségét am(em)-mel csillogtatja. A miniszterelnökünk köszörüli a torkát. Tegnap reggel nem a megszokott műsorvezetővel beszélgetett, és Nagy Katalin helyett Wolf-Nagy Tünde az átlagosnál hosszabb eszmefuttatásokba bonyolódott. Ezt Orbán Viktor úgy reagálta le, hogy akkor is köszörülte a torkát, amikor a beszélgetőpartnerét hallgatta. Türelmetlenségében így lett a percenkénti majdnem egy torokköszörülésből kis híján másfél.

A legutóbbi 25 percben a járványról beszélt, és bejáratott mondandóját ritkán szakította meg torokköszörüléssel. Az úgynevezett gyermekvédelmi törvény értelmezéséhez azonban még kereste a szavakat. A tegnapi interjúban találtam egy ellentmondást is. Miniszterelnökünk előnyére válik, hogy ha idegen szó tolul az ajkára, rögtön lefordítja magyarra. Ám a szexuális másságok elleni törvénynél megemlítette a német sajtó olvasása közben szerzett tapasztalatait. Idáig elhallgatta előlünk, hogy nemcsak angolul, hanem németül is boldogul. Ráadásul digitális bevándorlóként kifejtette, hogy szokott böngészni a világhálón. A műveletet és az eszközt is idegen szóval fejezte ki, és elfelejtette magyarra fordítani. Ezzel magyarázom, hogy megúszta a 35. torokköszörülést.

Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 2021.07.16.)

/A védőoltásról/ A kényszerítésnek nem vagyunk hívei.

/A harmadik oltásról/ Olyan véleményt nem ismerünk, hogy ártana.

/Az oltásellenes orvosokról és gyógyszerészekről/ Minden szakmának vannak habókosai.

A gyerek a szülőé.

Nem engedhetjük, hogy szexuális propagandisták grasszáljanak az iskoláinkban.

Szivárványos aktivisták.

Óriási nyomás alatt vagyunk.

Brüsszel visszaél a hatalmával.

Van relevanciája, van értelme.

Szörfözök a neten.

Nemmel válaszolnék, Hende Csaba azonban más véleményen van. Tegnap este azt fejtegette az ATV-ben, hogy az LMP-s politikus a Fidesz trójai falova. Majd a műsorvezető noszogatására a lovas hasonlatot kutyásra cserélte. A hét mondatában így fogalmazott: Ungár Péter „A mi kutyánk kölyke.”

E metafora a Szólások, közmondások eredete című kézikönyv szerzője szerint „az együvé tartozás kifejezése, közénk való, hozzánk tartozik” értelemben. Bárdosi Vilmos úgy véli, hogy a múlt század ötvenes éveiből származik, amidőn a megbízhatóságot előnyben részesítették a szakértelemmel szemben. Akit a Rákosi-rendszerben megbízhatónak tartottak, azt támogatták. Igen ám, csakhogy Ungár Péter az egyik legfelkészültebb politikus az országgyűlésben, a jellemzés aligha illik rá. Hende Csaba másra célzott, az ifjú pályatárs édesanyját kutyázta le. Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját, aki a miniszterelnök ideológiai tanácsadójaként jelentős befolyásra tett szert a szellemi életben.

Szavait úgy értelmezem, hogy ha az ellenzéki jelöltek előválasztásán a DK támogatottját, Czeglédy Csaba szombathelyi ügyvédet Ungár Péter legyőzné az LMP, az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik támogatásával, akkor olyan politikus kerülne szembe vele, aki az országgyűlési választás után átülne a Fidesz-frakcióba. Jövő tavasszal pedig a szombathelyi választópolgárok eldönthetnék, vajon az idősebb vagy a fiatalabb, a helybéli vagy a jöttment (budai, sőt rózsadombi) politikust szavazzák-e be a parlamentbe.

Ungár azzal húzta ki a gyufát, hogy bedobta a köztudatba Hende panamai útját. A veterán politikus közpénzből tartott 90 másodperces beszédet egy civil szervezet kongresszusán, tőlünk csaknem tízezer kilométernyire. Nem vonom kétségbe, hogy másfél perc alatt is képviselhető a magyar állam, ha szeptemberben meg akarja rendezni a szervezet budapesti konferenciáját. Ungár Péter ügyesen használta ki a kínálkozó lehetőséget, tekintélycsökkentő akcióját viszonozta idős, sokat tapasztalt vetélytársa a négy ellenzéki párt bizalmát csökkentő kutyás hasonlattal.

Nem állítom, hogy a választókörzetéhez foggal-körömmel ragaszkodó Fidesz-politikus megrágalmazta a 28 éves pályatársát. Jövő tavasszal kiderül, vajon az LMP-politikus átül-e a Fideszbe. Egyelőre ott tartunk, hogy a kutyakölkös mondat elhangzása után fölírta a fészbukos üzenőfelára: ha néhány éve eleve a Fideszt választotta volna, akkor most „buziznia” kéne saját magát. Ez elég erős érv ahhoz, hogy megfontolja az átülést.

Tíz mondat Ungár Péterről

NER-en feltáplált úrifiú. (Hell István közíró, Facebook.com, 2018. június 11.)

Ifjú államférfi. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, 2018. augusztus 28.)

Időnként azt hiszem, hogy Ungár Péterből az édesanyja szól. (Fiala János műsorvezető, ATV, 2018. szeptember 1.)

Az LMP legfiatalabb képviselőjének sem lehet más a politikája, mint amit eddig nagy választásoknál tett a pártja. Blokkolja az ellenzéket. (Nagy N. Péter újságíró, Vasárnapi Hírek, 2018. szeptember 1.)

Ungár Péter bejelentette, hogy meleg. Az volna ciki, ha fideszes lenne. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2019. április 25.)

Az LMP egyik, ma talán legkarakteresebb arca. (Bauer Tamás közgazdász, Facebook.com, 2019. augusztus 15.)

Budai milliárdos. (Illés Károly szombathelyi Fidesz-politikus, Vas Népe, 2020. október 13.)

Az országgyűlés első olyan tagja, aki már a rendszerváltás után született. (Wallenstein Róbert újságíró, Neokohn.hu, 2021. április 8.)

Ezzel a családi háttérrel nagyon erősen bizonygatnia kell Ungár Péternek, hogy ő ellenzéki politikus. (Hende Csaba Fidesz-politikus, Vas Népe, 2021. április 17.)

A mi kutyánk kölyke, hogy úgy mondjam. (Hende Csaba Fidesz-politikus, ATV, 2021. július 15.)

A tegnapi bejegyzésből vita bontakozott ki. Az egyik hozzászóló felrótta, hogy pontatlanul fordítottam le az angolszász sajtóból ismert jelmondatot. A „Comment is free, but facts are sacred.” ugyanis nem azt jelenti, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Elvégre a facts tényeket jelent.

Igen ám, csakhogy nem fordítottam le a szólásmondást. Így használják nálunk, újságírósan, a tények helyett már a hírekre összpontosítva. Abban viszont igaza van a hozzászólónak, hogy a fact nem hírt jelent. Azt pedig már én fűzöm hozzá, hogy az angol eredetiben a két tagmondat sorrendje más. Szó szerint így hangzana: A kommentár szabad, de a tények szentek. A kétségkívül pontatlan hír-es szöveg azonban jobban tetszik, mert pontosabban fejezi ki a sajtószakmai lényeget. Az okfejtést azért nem folytatom, mert kell a hely a véleménynek is. Két friss példa.

Pálinkás József, az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelöltje szerint „Ha a hat párt úgy gondolja, hogy az ő pártkádereikkel töltik meg a parlamentet, akkor az az érzésem, hogy a választáson nem fognak nyerni. (168.hu, 2021.07.06.) Török Gábor politológus így foglalta össze a helyzetet: „Néha az az érzésem, hogy ezt az országot nem a diktatúra veszélye fenyegeti, hanem a politikai elbutulásé. (hvg.hu,2021.07.12.) Az atomfizikus és a politikai elemző az érzés szóval jelezte, hogy a véleménye inkább csak morfondírozás, tépelődés, tűnődés - változtatható.

Több olvasó jelezte, hogy szinte minden bejegyzésben akad olyan mondat, amely így kezdődik: „Az a benyomásom, hogy…” Ezt Ránki György történésztől tanultam, aki az előadásaiban e szóval különböztette meg a kijegecesedett, kikristályosodott, tényekkel alátámasztott véleményét a feltételezéstől, a munkahipotézistől, amelyet a későbbi kutatások vagy igazolnak, vagy nem. Évtizedek óta olyan szakmát művelek, amelyet némi jóindulattal médiatudománynak lehet nevezni. Akkor járok el becsületesen, ha jelzem az újságírással kacérkodó diákoknak, hogy amiről beszélek, az inkább szerkesztőségekben szerzett élettapasztalat, mint tudományosan igazolt feltevés.

Máskülönben a vélemény sokszínűségére utal a rokon értelmű szavak kézikönyve is. Íme. álláspont, benyomás, bírálat, fejtegetés, felfogás, felismerés, hozzászólás, indítvány, ítélet, javaslat, magyarázat, megállapítás, meglátás, nézet. Az a benyomásom, hogy gondolatilag jobban járnánk, ha a sok mindent jelentő vélemény helyett azt a szinonimát használnánk, amely illik a pillanatnyi mondandónkhoz.

Tíz mondat a véleményről

Jön egy új generáció, amely fontosabbnak tartja az újságíró-etikában azt, hogy a tényeknek a véleményektől való elválasztása megtörténjen, amely hangsúlyt helyez az újságírói felelősségre. (Stumpf István kancelláriaminiszter, Heves Megyei Nap, 1998. szeptember 22.)

A médiatörvény az információhoz jutás szabadságával szemben a vélemény szabadságát helyezi előtérbe. (Szalai Annamária Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2010. május 29.)

Van olyan kérdés, amit nem lehet szabadon megítélni, inkább el kell fogadni egy tekintély véleményét. (Orbán Viktor miniszterelnök, Fejér Megyei Hírlap, 2010. szeptember 4.)

A véleményünk szabad, az információszerzés azonban mindennapos küzdelem. (Nagy Iván Zsolt újságíró, hvg.hu, 2019. április 17.)

Egy ennyire centralizált országban véleménye lényegében csak egyetlen embernek van, a többieknek legfeljebb álláspontjuk lehet. (Bod Péter Ákos volt gazdasági miniszter, Magyar Narancs, 2020. május 28.)

Politikában a vélemény is tény. (Török Gábor politológus, ATV, 2020. június 2.)

A véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlatát nemzeti kézbe kellene helyezni. (Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság elnöke, Mandiner.hu, 2020. augusztus 19.)

A tény halott, a vélemény szabados. (Szále László újságíró, Élet és Irodalom, 2021. január 8.)

El sem tudtunk képzelni olyan világot, hogy a hír szabad, a vélemény pedig inkább ne legyen. (Rényi Ádám közíró, Magyar Hang, 2021. június 18.)

A hír akkor is szent, ha a vélemény szabad. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2021. július 11.)

Figyelemre méltó cikk jelent meg a magyar sajtó állapotáról. Szele Tamás szerint „A hír akkor is szent, ha a vélemény szabad.” Okfejtésére még visszatérek, előtte azonban érdemes tisztázni, hogy az újságírás talán legismertebb jelmondata a The Manchester Guardian 1821. május 5-i számából származik. A patinás újság 1959 óta Londonban lát napvilágot, nemrégiben ünnepelték a 200. születésnapját. Az online változatára világszerte 268 ezren iratkoztak fel. A jelmondat pedig így hangzik: „Comment is free, but facts are sacred.”

Ez úgy fordították magyarra, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Hitelesítésért az angolszász irodalom egyik legjobb tolmácsához fordultam. Révbíró Tamás szerint „’A vélemény szabad’ a gondolat szabadságára támaszkodik, a ’comment is free’ a szólás, a sajtó szabadságára. Nem pontosan azonos a kettő, de mégis jobb, mintha az ’opinion’ szót használta volna a szerző.” (Facebook.com, 2021.06.01.) Ha jól értem a műfordítót, a comment (kommentár, hírmagyarázat) nem azonos az opinion-nal (a véleménnyel). A különbséget abban vélem fölfedezni, hogy a sajtó akkor érkezett a fordulóponthoz, amikor a hírlapból újság lett.

Gutenberg a XV. században még 12 pontos ciceróval szedte a Bibliát. Nyomdász utódai ennél kisebb betűtípussal, a 8 pontos nonpareille-jel szedték a többnyire gazdasági jellegű híreket, majd újabb évszázad múlva a hírekhez fűzött magyarázatot a ciceró felével, az úgynevezett petit-tel. Az újságban a 8 pontos hír fontosabb volt a 6 pontos magyarázatnál, olyannyira, hogy az utóbbit még ketrecbe (keretbe, boxba) is zárták. A hír tehát nem szakadhatott el annyira a magyarázattól, hogy a kelleténél szubjektívebb vélemény legyen belőle. Az egyre inkább szakíróvá váló újságírók a szöveget összefüggésbe, a textust kontextusba helyezték.

Azt, amire Révbíró Tamás utalt, hogy a hírtől hajlamos elszakadni az a fránya vélemény, régi, kedves kollégám, Szále László így foglalta össze: „A tény halott, a vélemény szabados.” (ÉS, 2021.01.08.) Innen már csak egy lépés Szele Tamás megnyilvánulása, hogy „A hír akkor is szent, ha a vélemény szabad.” (Forgókínpad.blog, 2021.07.11.) Ebből azt olvasom ki, hogy mi, újságírók jobban tennénk, ha közelebb hoznánk egymáshoz a hírt és a magyarázatot. Vagyis kommentálnánk, nem pedig kommentelnénk. A „ósdi” kommentár és a „korszerű” komment között abban látom a különbséget, hogy az újságíró fegyverében van puskapor.        

Tíz mondat a hírről

Az újsághír tulajdonképpen olyan, mint a női haj. Ha egy kicsit tupírozzák, a haj lényegében nem változik, mégis tetszetősebb lesz. (Donát Róbert veszprémi tanár, Napló, 1998. december 30.)

Hír az, amit egy nemtörődöm krapek olvasni akar. (Temesi Ferenc író, Magyar Nemzet, 1999. szeptember 18.)

Magyarországon a hírek nem igazak, de lehetségesek. (Darvasi László író, Délmagyarország, 2001. február 10.)

Híreket adunk emészthető formában. (Kereszty Gábor tévémenedzser, Kreatív, 2002. június 28.)

Az álhírnek ára, a hírnek értéke van. (Sajtos Lajos székesfehérvári újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 2004. augusztus 28.)

Ma Magyarországon a hírek 90 százalékát az állam állítja elő. (Szanyi Tibor szocialista Politikus, Népszava, 2012. augusztus 14.)

A kormányzat a jó, az ellenzék pedig a rossz híreket szereti. (Tóth István György szociológus, Vasárnapi Hírek, 2015. január 11.)

Álhír az, amit mások terjesztenek. (Lánczi Tamás politológus, Magyar Rádió, 2017. január 22.)

Álhír olyan cikk vagy hír, ami hamis, nem bizonyított információra épül, és célja emberek nagyobb csoportjának félrevezetése. (Horváth Lili jogász, Jurátus, 2020. április 7.)

Ami az egyik embernek álhír, az egy másiknak - például egy újságírónak - eltitkolt hír is lehet. (Sajó András alkotmányjogász, a Facebook működését ellenőrző tanács tagja, Népszava, 2020. május 21.)

Gálvölgyi János legutóbbi interjúja mintha elsikkadt volna. Keveset beszélünk róla, holott a viszonylag rövid beszélgetésben négy olyan mondatot is leltem, amelyek érdemesek az archiválásra. Három színházi témájú, a negyedik pedig általánosítható.

A hvg.hu digitális felületén ezt fejtegette: „Kimentek alólam a színházak.” Két törzshelye is profilt váltott, ezért örül Pintér Béla ajánlatának. Javában próbál, és egyre inkább az a benyomása, hogy az említett rendező „Korunk Shakespeare-je.” Kiérzem belőle a szeretetteljes, elismeréssel felérő csipkelődést, de azt is, hogy Pintér korunk közérzetéből, hangulatából ír hatásos darabokat a színészek segítségével. Gálvölgyi szót ejtett az úgynevezett büfészínészekről is, ezt mondta róluk: „Az amatőrök szeretnek szerepelni civilben.” Ő csak este héttől tízig érzi magát színésznek, de akkor odateszi magát. Végezetül pedig van egy mondata, miszerint „Itt már mindenki miniszterelnök-jelölt, aki majd jól megdönti a kormányt.”

Elkönyvelik az Orbán-rendszer villámgyorsan reagáló bírálójának, és igazán nem szép tőle az, amit leginkább becsülök benne, hogy a csipkelődése ökumenikus. Telik belőle az összefogódzkodott ellenzéki pártok csetlésére-botlására is. Lám, ennek a felvágott nyelvű értelmiséginek felényi terjedelemben is több jó mondata van, mint egy élvonalbeli politikusnak, akinek egész újságoldalt kölcsönöznek a szerkesztőségek. Ennél azonban többről van szó. Gálvölgyi Jánostól a rendszerváltás óta 86 mondatot jegyeztem föl, közülük 19-et helyeztem el a szállóigék gyűjteményében, és tízet válogattam a bejegyzés után olvasható összeállításba.

Egyéníti, jelképezi, megszemélyesíti, megtestesíti a színészek ama tulajdonságát, amelyet Mohácsi János fogalmazott meg a legpontosabban. A Pintér Bélához hasonlóan rengeteget próbáló rendező szerint a színészek segítségével „Szublimálódnak, kicsontosodnak a mondatok.” (Népszava, 2013.03.02.) A szublimálás két jelentése, a megnemesítés és a megtisztítás közül alighanem az utóbbira utalt Mohácsi. Arra, hogy a színész éhes a sikerre, és addig kalapálja a szövegkönyvben föllelhető mondatokat, amíg kimondhatókká, szellemesekké, mulatságosakká - tapsra válthatókká nem válnak.

Ezzel magyarázható, hogy a mintegy háromezres gyűjteményben a színészek több szállóigével vannak jelen, mint például a filozófusok. És nem azért, mert okosabbak, hanem mert a filozófusok kevesebbet próbálnak.

Tíz mondat Gálvölgyi Jánostól

Csak a nevek változnak, a hülyeség marad. (Népszabadság Online, 2004. július 17.)

Ami fent van, az tükröződik lent. (Zoom.hu, 2008. október 14.)

A celeb semmiből lett senki. (Vasárnapi Hírek, 2009. október 18.)

Az állatokat meg kellene kímélni az emberektől. (Prizma TV, 2011. május 8.)

A világot nem akarom megváltani. Volt már megváltója. (Reflektor TV, 2012. április 28.)

Az ember már azzal politizál, hogy itt él. (Délmagyarország, 2012. szeptember 10.)

Fáj, hogy nem hívnak, de oda nem megyek. (Hír TV, 2017. június 1.)

A színházak sok élő színészt tekintenek saját halottjuknak. (Centrum TV, 2018. november 7.)

Mindnyájan színésznők vagyunk. (Klubrádió, 2020. október 23.)

Az amatőrök szeretnek szerepelni civilben. (hvg.hu, 2021. július 9.)

Marosvásárhely légvonalban 431 kilométernyire van újlipótvárosi lakásomtól. Ha hajnali kettő és három között pittyeg a mobiltelefon, arra rezzenek föl, hogy Ágoston Hugó elküldte az UHC legújabb számát. Tudom, hogy A Hét című bukaresti magyar hetilap digitális örökösének ÚjHét.com a hivatalos neve, de már annyira része az életemnek, hogy a házilagos rövidítést használom.

A vásárhelyi újságot „egyszemélyes élményportálnak” nevezi Á. H., a szerkesztője, az alkalmi glosszaírója és sz állandó dokumentátora. A természettudományos előképzettségű újságíró-publicista úgy fogja föl az önként vállalt szellemi ügyeletet, hogy az egyetemes magyar kultúrában gondolkodik. S ha ez valakinek túl fennkölten hangzik, úgy fogalmazom át, hogy minden fontos neki, ami lényeges Romániában és Magyarországon. Nézőpontjából meglepően izgalmas látószög rajzolódik ki. A magányos szerkesztő most áttekintette az első kilenc hónap fejleményeit, és érdekes számokkal állt elő.

Az UHC olvasói naponta 250 címet nyitnak meg, a kínálatból átlagosan tíz az új bejegyzés. Ha az eddigi élettartam körülbelül 270 napnyi, akkor mintegy 2700 új bejegyzés látott benne napvilágot. Az olvasottságuk 65-70 ezer közé tehető. Á. H. kategorizálta is az érdeklődőket. Romániában 1052-en keresik föl, Magyarországon pedig 900-an. A többi eloszlik további nyolc ország között. Izraelben 147-en kísérik figyelemmel, az Egyesült Államokban 126-an, Kanadában 47-en, Németországban 34-en, Írországban 23-an, Svédországban 17-en, Szlovákiában és Szlovéniában 14-14-en olvassák több-kevesebb rendszerességgel. E számokat úgy értelmezem, mint az erdélyi emigránsokat befogadó országok tanulságos sorrendjét.

Nem okoskodnám túl a csecsemő portál teljesítményét. Tetszik, hogy a szerkesztő életben tartja a papír alapú előd szellemi örökségét. Nemcsak azzal, hogy közli A Hétről szóló visszaemlékezéseket és utólagos értékeléseket. Azzal is, hogy merít a hetilap-alapítók írásaiból, ahogy elnézem, már túljutott az első három évfolyam ínyencségein. Azért nem rovom föl, hogy előnyben részesíti a véleményeket, mert arra az egyszemélyes szerkesztőségnek nem lehet elég energiája, hogy tömegesen gyártson híreket is. Kedvelem az UHC olvasmányos és gondolatokat ébresztő jellegét. Bár az utóbbi műveletet nem éjszaka kettő és három között szoktam gyakorolni, inkább a reggeli kávézás közben.