A tegnap híre felemás visszhangot keltett a hazai sajtóban. A Médianapló 2500 karakternyi terjedelme nem igazán alkalmas a folyamat elemzésére, de azt a hibát nem követném el, hogy Magyarországra korlátozzam az okfejtést. A lényeg az, hogy az alapító Axel Springer 1985-ben bekövetkezett halála óta válsággal küszködik a német nyelvű nyilvánosság egyik legnagyobb vállalkozása.

Egy másik „cápa”, Leo Kirch ugyanis 40 százaléknyit szerzett a Springer-részvényekből, miután azonban csődöt jelentett, pakettjét az Axel-utódok nem vásárolhatták vissza. Megindult a harc két családi vállalkozás között, és a Ruhr-vidéki WAZ meg a svájci Ringier párviadalából az utóbbi került ki győztesen. Ebből mi annyit érzékeltünk már a Fidesz országlása idején, hogy a Gazdasági Versenyhivatal megtiltotta a Ringier falatozását a Springer itteni menüjéből.

Manapság, amikor az Orbán-kormányhoz közel álló alapítvány, a KESMA négyszáz-valahány médiumot tett magáévá, nevetségesnek hat a hajdani indoklás, miszerint azért nem vehette át a Ringier a Springer magyarországi szerkesztőségeit, mert alapvetően befolyásolta volna a sajtópiacot. Eközben új színnel gyarapodott a nemcsak ránk kiterjedő átrendeződés. A Springer kupaktanácsa úgy döntött, hogy tőkéjét a digitális sajtóra összpontosítja. Nemcsak itt szabadult meg a lapjaitól, hanem szinte egész Kelet-Európában. A Ringier viszont lát még fantáziát a papír alapú sajtóban, ezért ahol csak lehet, igyekszik fölvásárolni a partner-versenytárs újságjait.

Egyébként az 1831-ben alakult cég fejlődése csak a XX. században gyorsult föl. Egy kiállításon bemutatták a mélynyomó rotációs gépet, amely a képet és a szöveget ugyanabban a munkafázisban nyomtatta ki. Ez tette lehetővé, hogy a semleges országban élő olvasók érdeklődését az első világháború eseményei iránt immár több százezres példányban elégítették ki a cég korszerű, gyors lapjai. Idestova több mint egy évszázada a Ringier bulvárújságokra, magazinokra és képregényekre helyezte a hangsúlyt.

A múlt század hetvenes éveiben alapította például a Blick-et, amelynek különböző nyelvű változatai több kelet-európai országban is nagy példányszámra tettek szert. A sajtótörténet fintora, hogy a magyar Blikket 1994-től 2014-ig a Ringier gondozta, majd átadta az Axel Springer Magyarország Kft-nek, a mostani egyezséggel pedig a tulajdonjogot kapta vissza az alapító. A jelek arra utalnak, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal sem vétózza meg az üzletet.  

Az egyik tanítványom fel-felhív, hogy jöhet-é egy kávéra. Aztán leveszi a cípőjét, a bőrfotelbe telepszik maga alá húzott lábbal, és beszámol a szerkesztőségi gondjairól. Tegnap este azt firtatta, hogyan választok témát a Médianaplóba. Mi éri el az ingerküszöbömet?

A Népszava mai számában, a nyolcadik oldalon olvastam, hogy „Terítéken a Pegasus Párizsban is”. A cím alatt pedig, hogy Beni Ganc izraeli hadügyminiszter „rövid villámlátogatást tett” a francia kollégájánál, magyarázandó a kémszoftver-botrány utáni helyzetet. Hosszú villámlátogatásról még nem hallottam, bár a fölösleges jelző mégsem éri el az ingerküszöbömet. Gál Mária a kisebbségi ügyek talán legfelkészültebb szakírója, apró figyelmetlensége nem csökkenti az újságírói életmű értékét. Bár egy figyelmesebb szerkesztő igazán kigyomlálhatta volna a ’rövid’-et.

De ha már eljutottam a nyolcadik oldalig, ahol elválik egymástól a patinás napilap első és második része, megnézem a kilencediken található karikatúrát is. Pápai Gábor a legjobb politikai karikaturista Magyarországon, a mai rajza szintén telitalálat. Varga Judit igazságügyi minisztert ábrázolja, aki kétségkívül ügyesen dekázik a szó focis és átvitt értelmében is, nemrégiben pedig megszeppent diáklányok előtt csillogtatta hegedülési kultúráját. Most az egyik lábán áll, a másikkal emelgeti a labdát, ráadásul mindkét kezére szüksége van a cincogáshoz. Nem csoda, hogy a lehallgatási engedélyeket át kellett passzolnia az egyik államtitkárnak. Akinek ennyire foglalt a keze-lába, nem írhat alá bármit.

A bonyolult lehallgatási ügyet vonalakkal kifejező rajz alatt ez olvasható: „Madchen für alles”. A Ruhr-vidéki Dortmundban élő pótmamám egyszer elmagyarázta, hogy nemcsak lányt, hajadont jelent, hanem cselédlányt, ház körüli mindenest is. Kár, hogy a Madchen a betűjéről hiányzik a két pont. De ez sem éri el az ingerküszöbömet, elvégre Gáborról van szó. A biztonság kedvéért megnéztem a blogját is, és lám, nem alul találtam a címet, hanem fölül, no és persze Mädchen olvasható. Karikaturista barátom tudja, hogy az AltGr-rel meg az u és az a leütésével miként kell umlautot képezni. A papírra nyomtatott Népszava tördelője - ügyeletes szerkesztője? - nem tudja. Vagy tudja, de lusta volt a pontozáshoz.

A két mai, voltaképpen legyintésre sem érdemes apróságban a szerkesztői felületesség, figyelmetlenség, hanyagság, nemtörődömség, slendriánság, trehányság az, ami eléri az ingerküszöbömet.

Tíz mondat Varga Juditról

Új csatárt igazoltunk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2019. július 11.)

Dekázásügyi miniszter. (Dési János újságíró, Klubrádió, 2019. július 14.)

A legjobb dekázó az egész kormányban. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2019. december 14.)

Igazságügyi miniszterként fungáló hölgy. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2020. november 17.)

Igazságügyi miniszternek kinevezett asszony. (Andor Mihály szociológus, Facebook.com, 2020. november 29.)

Táskahordóból lett igazságügyi miniszter. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, Facebook.com, 2021. január 29.)

Jogfaragó miniszter. (Juszt László újságíró, Újnépszabadság.com, február 6.)

Hazugságügyi miniszter. (Györgyey János kommentelő, Facebook.com, 2021. július 15.)

Törtetésügyi miniszter. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, 2021. július 18.)

Igazságtalan miniszter. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2021. július 28.)           

A tegnapi bejegyzéshez terjedelmes hozzászólást küldött egy könyvtáros. S mert kétszer is foglalkoztam ugyanazzal a jelenséggel, okfejtéseimben talált erényt és fogyatékosságot. Véleményében van egy mozzanat, amelyről nyilvánosan is eltűnődnék.

Ellentmondást vélt fölfedezni, amennyiben július 24-én még amellett kardoskodtam, hogy az ”óva intjük Angliát” újságcím 1914 nyarán jelent meg, tegnap viszont már azt állítottam, hogy inkább 1912-ben látott napvilágot. A kisvárosi nagyzolást sejtető vezércikk szerzője ugyanis nem attól óvta Angliát, hogy elkötelezze magát az Osztrák-Magyar Monarchia ellenében. A jelek arra utalnak, hogy a dél-afrikai brit-búr háborúskodásra hivatkozott, amelynek reguláris és gerilla hadműveletei 1899-ben kezdődtek, és jócskán elhúzódtak.

Az ellentmondás csakugyan létezik, de csupán annyi történt, hogy július 24-én reggel megírtam egy bejegyzést, amelynek olvastán többen figyelmeztettek: az Arcanum.hu két napra ingyenessé tette a szolgáltatásait. A magyar sajtót digitalizáló vállalkozás jóvoltából újabb adalékokra tettem szert, bár lehet még fordulat a sajtótörténeti szempontból érdekes ügyben, amelynek azonban már vannak szakmai tanulságai. Hiába állítja 24 újságíró, politikus, egyéb közéleti személyiség, hogy ama bizonyos szalagcím az első világháborúba való belépéstől óvta az Egyesült Királyságot, ha pillanatnyilag a mindössze kétszer említett búr változatnak áll a zászló.

Arról nem is szólva, hogy az Arcanum-példatár szerint a második világháború kitörése előtt a magyar vezércikk-szerzők hétszer óvták Angliát a belépéstől. Ebből azonban csak az következik, hogy a szerkesztőségekben nyakra-főre használták a csúfondáros szállóigévé vált mondatocskát. Ráadásul a második világháború után is elő-előkerült, csakhogy a szerzők már nem a nagyhatalmi jellegét lassanként elvesztő Egyesült Királyságot óvták az erőviszonyok átalakításától. Inkább az Egyesült Államokat, Németországot, Szovjetuniót, sőt a rendszerváltás után „Angliát és az MSZP-t”, napjainkban pedig az Európai Uniót és Brüsszelt is.

A hajdani vezércikk bombasztikus címe, az „Ettől a beavatkozástól pedig óva intjük Angliát” a sokszori használatban kicsontosodott, és „óva intjük”-ként a publicisztikai eszköztár szerves része lett. Az újságírói nagyotmondás jegyében már nemcsak és nem is elsősorban Angliának szánjuk, hanem mindenkinek a földkerekségen, aki legföljebb annyit tud rólunk, hogy a fővárosunk Bukarest.            

Tegnapelőtt a digitális ismerősök közül többen is a segítségemre siettek. Nem tudták ugyan, hogy az „óva intjük Angliát” hol jelent meg először, a lelőhelyhez vezető utat azonban megmutatták. Figyelmembe ajánlották, hogy az Arcanum.hu július 24-én és 25-én előfizetés nélkül tette hozzáférhetővé a magyar sajtó digitalizált gyűjteményét. Ha ezt tudtam volna 24-én reggel, elhalasztottam volna a szállóige mibenlétéről indított és a Médianapló tanúsága szerint eredménytelen nyomozást.

Beírtam a keresőbe a gyakran idézett mondatot, és az „E helyről óva intjük Angliát”-ra két találat jött ki. Amidőn viszont a rövidített változatot írtam be, az „óva intjük Angliát”, akkor már 68. A magukra adó újságírók, politikusok és egyéb közéleti személyiségek úgy határolták el magukat „a hívságos magyar nagyzolás” mulatságos jelmondatától, hogy nem néztek utána az eredetének. Világhálós szörfölés közben jutottam el Zágon Istvánhoz. A két világháború közti pesti humor közismert képviselője a Magyarság című újság 1929. augusztus 31-i számába tárcát írt a diákéveiről.

Az iskolapad alatt olvasta a helyi újságot, és felröhögött. Az első oldalas szalagcím ugyanis tudtul adta, hogy „Ettől a beavatkozástól óva intjük Angliát”. Ezt is beírtam a keresőbe. Bár csak egy találat jött ki, de azt szintén Zágon István írta a Pesti Hírlap 1939. június 7-i számába. A két cikk alapján kirajzolódott Bácsváros képe és hangulata. Például egy „kis, karikalábú, vörös emberke”, a papírboltos, aki a nyomdát is működtette, és kiadta az ellenzéki újságot, sőt az utolsó betűig írta is.

Közel a nyolcvanhoz Zágon István arról tájékoztatott levélben egy vajdasági irodalomtörténészt, hogy nála Bácsváros azonos Zentával. A humorista 1893-ban született, októberi túlkorosként 1900-ban lett iskolás, 1906-tól pedig hat évet töltött a zentai gimnáziumban, ahol 1912-ben érettségizett. Azért emlékszik a nagy hírre vergődött mondatra, mert a felröhögést beírták az ellenőrzőjébe, ráadásul az amatőr külpolitikus jelentette meg az első versét is.

Szloboda János helytörténész1995-ben kis kötetet szentelt a zentai sajtónak. Felsorolta azokat, akik a XX. század első két évtizedében újságot írtak vagy adtak ki a bácskai kisvárosban, esetleg mindkettőt. Közöttük van az is, aki valószínűleg 1912-ben egy szállóigévé vált mondattal emlékeztette olvasóit, hogy Nagy Britannia rútul bánik a dél-afrikai búr telepesekkel. Most már „csak” az újságot kéne megtalálni.         

A legutóbbi napokban Orbán Viktor olimpiázott, Kubatov Gábor eltanácsolt, Hende Csaba ungározott, Rétvári Bence operált, Vona Gábor utálkozott, Márki-Zay Péter pedig bűnözőzött. Lefülelt mondatok.

A kormány nemcsak stadionokra és kisvasútra költ milliárdokat. (Bognár László gerillamarketinges a lehallgatási botrányról, Facebook.com, július 19.)

Cikinek találom korábbi önmagamat. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Blikk.hu, július 19.)

Az ellenzékiek között is vannak bűnözők. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Azonnali.hu, július 19.)

Mindkét oldal védi a saját korrupt szereplőit. (Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezetője, Jelen.media.hu, július 20.)

A kalapácsot milliók használják hasznos tevékenységre, néhányan meg agyonverik vele a feleségüket. (Nemes Dániel információs szakértő az izraeli kémprogram alkalmazásáról, Népszava, július 20.)

Tavaly nyáron én is egy kőbaltás Nokiáról szerveztem újra a felrobbantott Indexet. (Szombathy Pál újságíró, az Index volt főszerkesztője, Facebook.com, július 21.)

Kukkoló kormány. (Berg Dániel Momentum-politikus, ATV, július 21.)

A fideszes kormány saját társadalma ellen használja a titkosszolgálatokat. (Haraszti Miklós liberális politikus, Népszava, július 21.)

Szememben ő már a múlthoz tartozik. (Kabai Domokos Lajos újságíró Orbán Viktorról, Bekiáltás.blog, július 21.)

Újra keletje lett a csirkelábnak, mert már farhátra sem igazán futja. (Fábián András publicista a kisnyugdíjasokról, Újnépszabadság.com, július 21.)

Napindító szakemberek. (Krusovszky Dénes rádiókritikus Bocsiról, Vogciról és Lali királyról, Magyar Narancs, július 22.)

Az alma nem esik messze a fájától. (Hende Csaba Fidesz-politikus Ungár Péter LMP-politikusról és Schmidt Máriáról, Vaol.hu, július 22.)

Jenből és dollárból Japán is megépítette a maga olimpiai pénzégető máglyáját. (Dénes Ferenc sportközgazdász, 168 Óra, július 22.)

Demeter Ervin ma már jobban ért a borászathoz, mint a politikához. (Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a BAZ-megyei kormányhivatal volt elnökéről, Borsod Online, július 23.)

A vírus miatt életmentő vagy tartós egészségkárosodást kiküszöbölő műtétet nem kellett elhalasztani. (Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára, Bama.hu, július 23.)

Ha Magyarország rendezné, az olimpia nyitott volna. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, július 23.)

Egy rendkívül fontos szereplő nagyon hiányzik: a néző. (Pajor-Gyulai László újságíró az üres lelátók előtt rendezett olimpiáról, Délmagyarország, július 24.)

Olyan szinten volt, hogy őt igazából csak elrontani lehetett. (Kiss Dániel erőnléti edző Hosszú Katinkáról, Index.hu, július 24.)

Az ellenzék politikusai oly jelentéktelenek és oly mértékig Orbán zsebében vannak, hogy őket megfigyelni sem érdemes. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, július 24.)

A papi pedofíliát azért említem, mert hoznak egy ilyen szörnyű törvényt, közben pedig az árvaházakat átadják a katolikusoknak. (Szelényi Iván szociológus a kormánypártokról, HírKlikk.hu, július 24.)

A NER fegyvere a zűrzavar. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, július 25.)

Ma hajnalban 4.12-kor a tévé előtt ültem, néhány százezred magammal. Ő a surranópályán úszott, Czene Attila annak idején innen nyert olimpiát. Lady Iron ötödik lett négyszáz vegyesen, a legerősebb számában. Csaknem tíz másodperccel maradt el a világcsúcsától. Meglepődnék, ha korrigálna (győzne) a rövidebbik számában, hiányzik hozzá a robbanékonysága. Nem lepődnék meg, ha visszalépne, és hazautazna.

Nemrégiben múlt 32. Életkorába még beleférne a folytatás, ha nem tudnánk, hogy a most 54 éves Darnyi Tamás 28 évesen vonult vissza, a 47 éves Egerszegi Krisztina pedig 23. évében. Darnyi két olimpiáról négy aranyat hozott haza, Egerszegi háromról ötöt, Hosszú egy olimpiáról hármat. Nem méricskélném, vajon ki érdemli meg közülük a legjobb magyar úszó elnevezést. Az viszont tudható, hogy Katinka elődei nem a nyilvánosságot, a brandépítést választották. Tamás úszóiskolát vezet, és két gyereket nevel, „Egérke” pedig háziasszony, és három gyereket istápol. Róluk nem készült egész estét betöltő dokumentumfilm.

Lady Ironnak 560 millió forintot szavazott meg a Nemzeti Filmintézet. Eddig. Tavaly karácsonykor lett volna ugyanis a bemutató, a tokiói olimpia és az újabb aranyérem után. E számítást azonban keresztülhúzta az a fránya koronavírus. Akik ismerték úszónőnk módszerét, sejtették, hogy a világjárás, az edzéseket helyettesítő versenyterhelés híján a negyedik ikszbe lépve nehezen tarthatja meg helyét a csúcson. Erről ma az ország is tudomást szerzett. Paradox módon az olimpia egyéves csúszása és élsportolónk nem igazán sikeres búcsúja emberivé, életszerűvé, hitelessé varázsolhatná a filmet, még ha a pótforgatás újabb százmilliókat igényelne is.

A bejegyzés utáni összeállításban olvasható a rendező véleménye Katinkáról. Számomra ismeretlen a neve, végtére is csak két évtizedig voltam filmkritikus. Ha a legjobb magyar filmdokumentarista, a sportügyekben is járatos Almási Tamás kapta volna a rendezést, alighanem katarzist (megtisztulást) hozna ki a ma hajnali kudarcból. Szurkolok a választott rendezőnek is, bár Katinka tavaly így fogalmazott a forgatásról: „Szeretek mindenbe belepofázni.”  (24.hu, 2020.09.18.) A pofázást nem kéne persze szó szerint érteni, de ha Iron Lady képes ellenőrzése alá vonni a róla készülő filmet, akkor aligha lesz őszinte szembenézés egy sikerekben is bővelkedő pályafutással. Bocsánat, pályaúszással.  

Tíz mondat Katinkáról

Az Amerikába költözött Katinkát aranytömbhöz hasonlítanám. Kint egy aranyműves fogadta ezt az egyedi értéket. Cizellált rajta. (Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Népszava.hu, 2009. augusztus 22.)

Iron Lady nem illik össze Urambátyámmal. (Gál J. Zoltán újságíró, Vasárnapi Hírek, 2016. január 9.)

Talán nem véletlen, de a Katinka név jelentése korona. (Bodnár Zalán újságíró, Népszabadság, 2016. július 30.)

Katinka puhább, mint Iron Lady. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2016. december 13.)

Úszó üzletasszony. (Bartus László újságíró, Amerikai Magyar Népszava, 2017. július 11.)

Amerikában még csak Hosszú Katinka úszó volt, nem egy márka. (Pásztory Dóra paralimpiai úszóbajnok, 24.hu, 2017. július 30.)

Az Iron Lady helyett visszakaptuk Hosszú Katinkát. (Knézy Jenő sportkommentátor, M4, 2019. július 28.)

Ha Katinka mellett edzek, látom, hogy a szárazföldi munkában mi mindent tesz meg azért, hogy a csúcson maradjon. (Milák Kristóf világbajnok úszó, Index.hu, 2020. február 20.)

Nagyon profi. A kedélyállapota kiváló, oldott, laza, barátságos a stábbal. (Pálinkás Norbert filmrendező, Femcafé.hu, 2021. június 27.)

Olyan szinten volt, hogy őt igazából csak elrontani lehetett. (Kiss Dániel erőnléti edző, Index.hu, 2021. július 24.)

A szalagcím úgy látott napvilágot, hogy kitört a világháború. Még nem elsőnek hívták, csak nagynak. Ahhoz ugyanis, hogy elsőnek nevezhessük, 1939-ben ki kellett törnie a másodiknak is. Az Egyesült Királyság 1914. augusztus 12-én üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchiának, vagyis az előtte lévő napokban üzent valaki a történelmi Magyarországról Angliának, nehogy belesodródjon a háborúba. Most már „csak” az a kérdés, vajon a fenyegető mellékízű szállóige hol és mikor jelent meg először.

Tegnapelőtt ezen vitatkozott két fészbukos kommentelő is. Nem voltak biztosak a dolgukban. Egyikük szerint a híres mondat a Borsodi Szemlében látott napvilágot, „ha jól rémlik” neki. A másik a Rákosi-korszakba teszi az időpontot, az ötvenes évek elejére, és egy „kis vidéki lapra” gyanakszik. Azért nem nevezem meg őket, mert aligha érdemelnek elmarasztalást. Ők csupán kommenteltek. Olvastak valamit, és azon melegében adtak hangot a feltételezésüknek anélkül, hogy utánanéztek volna a részleteknek. Nem baj, eggyel több ok, hogy tallózhassak a magyar nyelvű sajtóban.

A bejegyzés után olvasható összeállításból kiviláglik, hogy ahányan hivatkoztak a furcsa mondásra, annyi településnek tulajdonították a keletkezését. Leginkább a szűkebb pátriájuknak. Némi kritikával a provincializmus megnyilvánulásának vélték, miközben büszkeséggel töltötte el őket, hogy épp az ő kisvárosukat kapta szárnyára a hír. Szóba került Beszterce, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely és négyszer is a Torontál Megyei Hírlap. Az első világháború idején mintegy 600 ezres vármegye a Bánság szerves része. Trianon után jutott belőle néhány falu Magyarországnak, a nagyobbik részét azonban Szerbia, a kisebbiket Románia kapta.

Ha az újság Nagybecskereken jelent meg, akkor nem is volt indokolatlan a szerző (szerkesztő, külpolitikai rovatvezető vagy csak egy összefüggéseket kereső történelemtanár) amúgy mulatságos megnyilvánulása. Egyelőre azonban nincs kétségbevonhatatlan bizonyíték. S mert az értelmezők túlnyomórészt a jelenlegi országhatárokon kívülről fogalmazták meg az álláspontjukat, egyértelműen jelzik a korabeli aggályt: Magyarország esetleges megkurtítását. Még akkor is, ha Anglia (az Egyesült Királyság) belépett ugyan az első világháborúba, bár nem ő döntötte el az erőviszonyokat, hanem később az Egyesült Államok hadiipara. Ennek kisszerű, mégis hátborzongató emléke a nagy hírre vergődött szállóige.

Tíz mondat az „e helyről óva intjük”-ről

Soha nem ellenőriztem, hogy a történelmi jelentőségű cím melyik vajdasági sajtószervben jelent meg. Egyesek szerint a Torontál megyei újságban. Akkortájt, az első világháború kezdetén Angliát figyelmeztette fennhangon a hazafiasságtól duzzadó kolléga. (Bódis Gábor szabadkai újságíró, Napló, 1990. szeptember 5.)

A több verzióban közszájon forgó anekdota szerint az első világháború kitörte után egy egészen kicsi magyar település hetilapja jelent meg nyitó oldalán ezzel a szalagcímmel. A szerkesztő felszólította az akkori világ legnagyobb hatalmát, hogy óvakodjon bekapcsolódni az egyre terebélyesedő háborúskodásba. (Sipos Géza kolozsvári dizájner, Transindex.ro, 2008. szeptember 15.)

Ismert adoma, hogy a XX. század elején a Beszterce és Vidéke nevezetű kis napilap állítólag „Óva intjük Angliát” címmel közölt vezércikket a tudatlan vidékiek szokásosan túlzott önbizalmával. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, 2013. január 24.)

Az Európai Parlamentben jelentős többséggel jóváhagyott Tavares-jelentésre adott Fidesz-válasz kínos provincializmusa - mint közel száz éve az „e helyről óva intjük Angliát” falusi hírlapi fordulata - egyszerre mulatságos és kiábrándító. (Erőss Gábor Párbeszéd-politikus, Facebook.com, 2013. július 10.)

Óva intenénk a népet attól, hogy Brüsszelbe szaladgáljon, ha itt-ott lecsippentünk néhány reklámcéget vagy pár száz takarékszövetkezetet, esetleg gyarapításra átvesszük a nyugdíj-vagyont. (Endrődi Gábor ironikus közgazdász, Gakamus.hu, 2013. augusztus 21.)

„E helyről óva intjük Angliát” - írta volt a Torontál Megyei Hírlap túlbuzgó vezércikk-írója valamikor az első világháború előtt. (J. Garai Béla újvidéki újságíró, VajdaságMa.info, 2013. október 28.)

Az „Óva intjük Angliát” én már hallottam székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi keltezéssel is, ami jelzi: alighanem tényleg székelyföldi legendáról van szó. (Székedi Ferenc csíkszeredai újságíró, Maszol.ro, 2016. június 28.)

Egy jelentéktelen, az akkori Magyarország területén megjelenő vidéki lap vezércikkének lett volna a címe. (Jámbor Gyula aradi újságíró, Nyugati.Jelen.com, 2019. október 30.)

/Ungváry Krisztián történész/ Vitézül megismétli a Torontál Megyei Hírlap egykori, enyhén szólva kissé túlbuzgó cikkírójának esetét. (Domonkos László újságíró, Magyar Nemzet Online, 2020. június 23.)

/Földes László tanította a kolozsvári Bolyai-egyetemen/: „Ne merjetek olyasmit leírni, hogy „Óva intjük Amerikát!” (Holczhauser Vilmos Németországban élő erdélyi újságíró-politológus, ÚjHét.com, 2020. október 22.)

A múlt héten még azzal a címmel írtam e jelenségről, hogy Orbán miért köszörüli a torkát. Egyik olvasóm szerint azonban a köszörülni helyett a reszelni igét is használják. Ma reggel jöttem rá a különbségre.

Az interjú ezúttal is 25 percig tartott, és a miniszterelnökünk csupán nyolcszor reszelte a torkát. Ötször az elején, amikor az úgynevezett gyermekvédelmi törvényről beszélt. Kétszer, amidőn a róla kezdeményezett népszavazás ellenzéki bojkottját értelmezte. Egyszer pedig akkor, amikor a koronavírus-járványról fejtette ki az álláspontját. Eddig háromszor írtam a krákogásnak is vélhető művelet lélektani jelentőségéről. Másfél hónapja Orbán Viktor 24-szer krákogott, a múlt pénteken 34-szer köszörülte a torkát. Ehhez képest indokolt a mai, jóval visszafogottabb teljesítményét torokreszelésnek nevezni.

Logikailag három ok lehetséges. Alaposabban felkészült a ma reggeli beszélgetésre, ezért kevésbé kellett keresnie a szavakat. A kommunikációs munkatársai olvasták krákogás- és köszörülésügyi megjegyzéseimet, és úgy állították össze a műsorvezető kérdéseit, hogy a főnöküknek minél kevésbé kelljen keresnie a szavakat. A harmadik ok pedig az, hogy a nyilvánosság első számú kedvezményezettjét megnyugtatta Nagy Katalin jelenléte. A csúcsformát ugyanis a múlt héten érte el, amikor megszokott beszélgetőpartnere nyaralt, és az őt helyettesítő újságíró hosszabb gondolatmenetekbe bonyolódott. Ilyenkor a kormányfő harákolással adott hangot a türelmetlenségének.

Tegnap este fogadtam valakivel, hogy a műsorvezető ma reggel a gyermekvédelmi népszavazással kezdi, és a hét szenzációjára, a lehallgatási botrányra nem is tér ki. Elveszítettem a fogadást. Bár Nagy Katalin a nagy visszhangot kiváltó törvénnyel kezdte, de nem hallgatta el a lehallgatási botrányt sem. Úgy vezette föl, hogy a nemzetközi nyomásgyakorlás eszköze. Állítását az ország első embere nem vitatta. Egyetlen mondattal intézte el: a belügyminiszter úr már mindent elmondott. Nem részletezte, hogy Pintér Sándor mit mondott el, ezért összefoglalom: a hazai titkosszolgálatok nem végeztek törvénytelen lehallgatásokat.

Ekkor kellett volna visszakérdeznie a közszolgálat rádió munkatársának, vajon Chikán Attila, az első Orbán-kormány minisztere vagy a volt MDF-politikus Gémesi György mivel veszélyeztette az alkotmányos rendet. A műsorvezető azonban megkímélte miniszterelnökünket attól, hogy a szavak keresése közben reszelje a torkát.

Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 2021.07.23.)

Veszélyes időket élünk.

Brüsszel megtámadta Magyarországot.

Hirtelen a gyermekvédelmi törvény elfogadása után nagyon korruptak lettünk.

Azért választunk képviselőket, hogy jó törvényeket hozzanak.

Szabad ország vagyunk.

A kormány a helyén van.

A liberalizmus az én szülői szabadságomat korlátozza.

A magyar gyermekek nevelése a magyarokra tartozik.

Aki bojkottál, az rábízza a döntést a többiekre.

Ha Magyarország rendezné, az olimpia nyitott volna.

Amikor a mondat kicsúszott Kulcsár Krisztián száján, még „csak” világbajnok volt, de már abbahagyta a vívást. Egy pénzügyi cégnél dolgozott, és néha a sportpolitikában is hallatta a hangját. Így fogalmazott: „A megaolimpiák ideje lejárt. Nem fordulhat elő, hogy üres, elhanyagolt sportlétesítmények maradjanak a játékokat követően a városban.” Most, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként ő vezeti sportolóinkat Tokióban, a holnap kezdődő olimpián.

Vajon mi lesz a japán fővárosban felépített sportlétesítmények sorsa? Az már bejött az idézetből, hogy üres csarnokokban, stadionokban versenyeznek a világ legjobb sportolói. A pandémia miatt buborékot teremtettünk magunk körül itt, a Kárpát-medencében, hogy túlélhessük a vírust. Most az egyéni buborékokból olimpiai buborék lett. Mintegy tízezer ember tartózkodik a világ talán legnagyobb buborékjában, kívül pedig egy 9 milliós város és egy 125 milliós ország küszködik a járvánnyal. Bent csupán olyan nézők vannak, akik sportolóként, sportvezetőként, tolmácsként, egyéb alkalmazottként védettségi igazolvánnyal léphettek be a közönségtől elzárt buborékba. Őket figyeli világszerte két-három milliárd tévénéző.

Már nincs ebben semmi meglepő. A megelőző másfél évben megszoktuk, hogy üres stadionokban, csarnokokban versenyeznek a hivatásos sportolók. S hogy az üresség ne legyen túl feltűnő, a rendezők papírmasé arcokkal népesítették be a szurkolók hűlt helyét. Olykor még a bekiabálásokat is bejátszották, hogy minél élethűbb legyen a hangulat. E kép- és hangzásvilág olimpiává tágított változata kezdődik holnap Tokióban. A sportolóknak nem lesz nehéz dolguk. Elvégre megtanultak csalóka, hamisított, megtévesztő, mesterkélt, mondvacsinált, színlelt körülmények között versengeni. Az olimpiát nálunk a közszolgálati televízió közvetíti. Meglepődnék, ha két olimpiai esemény közé nem ékelne egyperces hírblokkokat.

Furcsa tartású ifjú hölgyekre számítok, akik három hírrel traktálnak bennünket. Mit mondott a miniszterelnök, mit tartalmaz a nemzeti konzultáció vagy/és a népszavazás az úgynevezett gyermekvédelmi törvényről, ráadásul jönnek azok a fránya migránsok. Nem telik az idejükből, de a kormány már belénk szuggerálta, hogy a migránsok hoznák a vírust, ha ő hagyná, hogy átszakítsák a buborékunk burkát. Ami pedig a kormányzati kommunikációval tarkított olimpiát illeti, az kirajzolódik a bejegyzés után olvasható dokumentációból.

Tíz mondat az olimpiáról

Az olimpián egy őrületes gépezetbe táplálják be a sportolókat, hogy a világnak legyen tévéműsora. (Vitray Tamás riporter, Mai Nap, 1996. május 19.)

Az olimpiánál egyedülállóbb kulturális találkozó nem létezik a Földön. (Mocsai Lajos, a férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, Heti Válasz, 2012. július 26.)

A mostani olimpia már nem több saját magánál. Szórakoztatás, beszédtéma-szolgáltatás, befektetés. (Fáy Miklós kritikus, hvg.hu, 2012. augusztus 13.)

A megaolimpiák ideje lejárt. Nem fordulhat elő, hogy üres, elhanyagolt sportlétesítmények maradjanak a játékokat követően a városban. (Kulcsár Krisztián vívó világbajnok, a BOM-kuratórium tagja, Magyar Távirati Iroda, 2014. december 12.)

Az olimpia a legnagyobb építőipari vállalatok és a hirdetésekre legtöbbet költő cégek négyévenkénti seregszemléje sportolók részvételével. (Bálint Mátyás újságíró, Nemzeti Sport, 2015. március 14.)

A globális szórakoztatóipar csúcsterméke az olimpia. (Pető Péter újságíró, Népszabadság, 2015. július 4.)

Az olimpia a szervezett bűnözés kiváló formája. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, ATV, 2016. augusztus 8.)

Az olimpiát ma a politika mellett még két dolog mérgezi: a pénz és a dopping. (Horváth Gábor újságíró, Népszabadság, 2016. augusztus 15.)

Egy olimpia talán összefoltozná a kicsit szétcsúszott nemzettudatot. (Jásdi István csopaki borász, Heti Válasz, 2018. április 26.) 

Szeretném még megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez. (Orbán Viktor miniszterelnök, Nemzeti Sport Online, 2020. december 31.)

Bár egyre több részletre vetül fény, várnék a véleményalkotással. Nem volna szerencsés újabb feltételezéssel formálni a digitális ismerősök egyelőre kialakulatlan véleményét. Az viszont érzékelhető, sőt elemezhető is, hogy a kormányzati oldalon ismét előjöttek az ismerős farbával. Mondván, hogy összehangolt támadás indult az Orbán-rendszer ellen, ennek kezdeményezője Soros György. Ki más?

A kormánypárti sajtóban az elsők között sorosozott Deák Dániel politológus. A harmincadik évében lévő fiatalember a XXI. Század Intézet vezető elemzője, és talán a leggyakrabban meghívott vendég a nem kormánypárti sajtó kerekasztalainál. Azért invitálják szívesen, mert kölyökképe van, igyekszik kulturáltan fogalmazni, és ha kiabálnak vele, akkor zavarba jön. Magától nem hozta szóba a lehallgatási botrány sorsozós változatát. Elvégre tisztában van azzal, hogy jól hangzik a kormánypárti sajtóban, de aligha jön be a másik oldalon. Figyelmen kívül hagyta a meghívás ürügyét, és ügyesen más (értelmesebb) nézőpontból értékelte a helyzetet. Nem állítom, hogy igaza volt, de a közelítésmódjával legalább lehetett vitatkozni.

Történt azonban valami, ami gátol a további elismerésben. Szó szerint így foglalta össze a kormányzati késlekedés okát: „Annak a kivizsgálása zajlik, hogy nem-e mondjuk egy másik ország titkosszolgálata hallgat le magyarországi újságírókat.” (ATV-Egyenes beszéd, 2021.07.20.) A kérdőszócska úgynevezett partikula. Olyan mondatrész, amelynek értéke nincs, módosíthatja azonban a mondat hangulatát. Szinte kizárólag az állítmányhoz kapcsolódik, ha pedig igekötős az állítmány, mint például a lehallgat, akkor az igei rész után. Vagy ahogy a Czuczor-Fogarasi féle hatkötetes kézikönyv fogalmazott mintegy másfél évszázada, „az e az ige után tétetik.” (A magyar nyelv szótára, 1862-71.)

A „nem-e”-zőket gyakran éri a műveletlenség vádja. Eme minősítéssel azért nem bélyegezném meg a kormány közeli alapítvány vezető elemzőjét, mert élő adásban nem könnyű pontosan fogalmazni. Különösen akkor, ha annak a fránya „nem-e”-nek van egyetlen esete, amikor korántsem műveletlenség használni. Ehhez azonban vissza kellett volna kérdeznie a műsorvezetőnek. Arra a kijelentésre ugyanis, hogy ’nem mondjuk egy másik ország titkosszolgálata hallgat-e le magyarországi újságírókat?”, Szőllősi Györgyinek csodálkozva kellett volna Deák Dánielre néznie, és ezt firtatnia: „Nem-e?” Neki se könnyű persze élő adásban csodálkozni.  

Tíz mondat a sorosozásról

A sorosozás a saját táboron belül hat. (Török Gábor politológus, Heti Válasz, 2017. augusztus 3.)

Az egyszerű üzenetek, a migránsozás, a sorosozás Orbánnak jó, mert politikai hasznot hoz. (Fábry Sándor műsorvezető, Blikk.hu, 2017. szeptember 30.)

Orbánnak elég egyszerűen csak sorosoznia, mert az antiszemitizmus vádja nélkül is képes antiszemita érzelmeket kelteni. (Bruck András író, Facebook.com, 2017. október 3.)

A sorosozás kovász a Fidesz-tábor összetartásában. (Závecz Tibor szociológus, ATV, 2017. október 25.)

A sorosozás az az ige, amely összetart. (Parászka Boróka erdélyi publicista, Mozgó Világ, 2018/1.)

Úgy működik, hogy létrehozható mögötte egy döntő többség. (G. Fodor Gábor politológus, Népszava, 2018. január 6.)

A kormányzati kommunikáció már nem gyurcsányozással, hanem sorosozással talál fogást az ellenzéken. (Ceglédi Zoltán politológus, ATV, 2018. január 25.)

Abba kéne hagyni az elemi iskolai színvonalú sorosozást. (Bencsik András újságíró, Echo TV, 2018. február 26.)

A sorosozás bevett eszköze a magyar politikai kommunikációnak. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, volt uniós biztos, ATV, 2021. január 26.)

A Fidesz brüsszelezése és sorosozása valóban egyszerű üzenet, de az „egy mondatok” mögött alaposan végiggondolt társadalompolitika áll. (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter,  24.hu, 2021. január 26.)