Médianapló

Médianapló - Kis sértett kísértetek miért járják be Európát?

2022. november 02. 10:43 - Zöldi László

Föld S. Péter érdekes talány. Ő maga előszeretettel nevezi magát dalszövegírónak, egy évtizedek óta működő rockzenekar szerves részének. Eközben újságírással-szerkesztéssel keresi a kenyerét. Publicistának és humoristának is nevezhető. Három évtizede gyűjtöm a szállóigéket, és huszonegy jó (szellemes, korjellemző) mondatával az élmezőnybe tartozik. Ezek egyike a „Kis sértett járja be Európát.”

Az eredetét ismerjük, a Kommunista Kiáltványban jelent meg 1848. február 26-án. Így hangzott: „Kísértet járja be Európát - a kommunizmus kísértete.” Azért idézem németül is („Ein Gespenst geht um in Europa - das Gespenst des Kommunismus.”), mert szegény németek nem viccelődhettek vele. Az eredetiből hiányzik a kísértet és a kis sértett kísérteties hasonlósága. FSP tegnapi, fészbukos bejegyzésében Árkus Józsefről emlékezik, és a hajdani Lúdas Matyi-főszerkesztő ürügyén megjegyzi, hogy a vicclap szerkesztőségi értekezletén a kistermetű palesztin vezetőn, az Európát „végigtarháló” Arafaton köszörülték a nyelvüket.

Hozzáfűzi, hogy a Kádár-rendszerrel jó kapcsolatot ápoló arab politikusról nem lehetett újságban viccelődni, a mondás csupán a rendszerváltás után futhatott be karriert a nyilvánosság kaján fórumain. Ezt nem vitatom, sőt a bejegyzésem utáni összeállításban bizonyítom is. Van azonban egyetlen kivétel, aki már a Kádár-korszakban is ironizált a Kommunista Kiáltvány szellemesen torzított mottójával. Hary Márta újságíró, a Népszava rádiókritikusa, egyébként pedig Fekete Sándor szerkesztő-publicista felesége.

De ő nem Arafatban látta a „kis sértettet”, hanem Ceausescuban. Nem nevezi meg, ám az idő tájt minden értelmes újságolvasó tudta, hogy a kondukátor szó kit takar. A dátum is árulkodó, 1989 eleje. Néhány hónap múlva a román diktátor halott. Őszintén szólva nem tudom, vajon Ceausescu hány centi magas volt, és már Hary Mártát sem kérdezhetem meg erről. Elég nyilvánvaló azonban, hogy nem feltétlenül a termetére gondolt, amikor azt vázolta nyilvánosan, hogy a kondukátor hibájából éhező-fázó Románia előbb-utóbb rászorul a külföldi segélyre (kölcsönre, hitelre).

Többen Orbán Viktorban fedezték föl a Kommunista Kiáltvány parafrázisát, talán nem is ok nélkül..Egyedül a kormánypárti Lázár János kísérletezett azzal, hogy ellenzéki politikusok sértettségében találja meg a hazaárulás okát. Az a benyomásom, hogy nem sikerült neki.

            

Tíz mondat a kis sértettekről

 

Egy „kis sértett” járja be majd jövőre Európát, ha egyik szomszédos országunk vezető kondukátora útnak indul. (Hary Márta rádiókritikus Ceausescuról, Népszava, 1989. január 2.)

Vagy tizenöt évvel ezelőtt, amikor egy Arafat nevű úr körbekalapozta kontinensünket, mondtam valami hasonlót, jelesül: kis sértett járja be Európát. Igaz, akkor ezt nem lehetett nyomtatásban megjelentetni. (Föld S. Péter újságíró, Kurír, 1992. december 29.)

Kis sértett járja be Európát. (Vágó István műsorvezető Orbán Viktorról, Facebook.com, 2010. július 20.)

Konok kis sértett járja be Európát. De a legnagyobb sértést, mondhatni vétket a magyar szellem és össznemzeti érdek ellen pont Orbán Viktor és a Fidesz követi el. (Ágoston Hugó újságíró, Új Magyar Szó, 2011. január 21.)

Orbán Brüsszelben harcolt a magyar emberekért. Kis sértett járja be Európát. (Föld S. Péter újságíró, Vasárnapi Hírek, 2016. október 26.)

Előttem fiatalok, piros pólóban. A hátukon felirat: „Kis sértett járja be Európát.” (Lendvai Ildikó szocialista politikus, HírKlikk.hu,.2018. szeptember 17.)

Ma is kísértet járja be Európát, és bizony kis sértettek járják be Európát, akik feljelentik a saját hazájukat. (Lázár János Fidesz-politikus az ellenzéki politikusokról, YouTube.com, 2018. október 23.)

Kísértet járja be Európát, vagyis inkább kis sértett, ráadásul nem is annyira kísértet, mint inkább vírus. Az illiberalizmus és populizmus vírusa. (Ille István blogger, Kanadai Magyar Hírlap, 2019. január 29.)

Kis sértett járja be Európát. (Gulyás Balázs publicista Orbán Viktorról, Magyar Hang, 2021. július 2.)

A kis sértett járja be Európát szlogen akkor született, amikor Jasszer Arafat palesztin vezető, az akkori magyar vezetés jó barátja európai körútra indult, hogy kontinensünk vezetőinek jóindulatát és pénzügyi támogatását elnyerje. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2022. november 1.)

komment

Médianapló - A kommunistákat ki döngölte agyagba Zalaegerszegen?

2022. november 01. 09:53 - Zöldi László

Már nem azt firtatják a közösségi médiában, hogy október 23-án miért nem Budapesten beszélt a miniszterelnök. Egy hozzászóló fölelevenített egy Fidesz-toposzt (közismertnek vélt fordulatot), amely idestova 33 éve kering a nyilvánosság fórumain: Orbán Viktor 1989 őszén, egy zalaegerszegi nagygyűlésen „agyagba döngölte” a kommunistákat.

Ő maga is mondott valamit egy hete, a Mindszenty bíborosról elnevezett emlékház avatóján: „A sorsnak van humora. Az ellenzék akkori jelöltjét, aki azóta Zalaegerszeg díszpolgára lett, Dr. Marx Gyulának hívták. Emlékszem, fiatalon még nekem is volt szerencsém kampányolni Gyula bácsi mellett. Végül csak megvalósult a marxizmus, hiszen egy Marx győzte le a marxistákat.” (Miniszterelnök.hu, 2022.10.23.) Majd köszöntötte a közönség soraiban ülő, 92 éves orvost.

A korabeli sajtó alapján rajzolódott ki a társadalmi háttér. Az ellenzéki csoportosulások 1989 nyarán kezdeményezték, hogy a „levitézlett” MSZMP-politikusok adják vissza az országgyűlési mandátumukat. Például Aczél György Baranyában, Pap János Veszprém megyében, Varga Gyula pedig Zalában. Október 12-én, kedden délután nagygyűlést tartottak az egerszegi Dísz-téren. A Zalai Hírlapban megjelent fényképen emberfejek sokasága látszik, mögöttük villanyoszlopok és zászlók. A pódiumon Dr. Marx Gyula nyugalmazott körzeti orvos beszélt, majd a közeli Keszthelyen lakó Csengey Dénes, az MDF alelnöke is.

A Fidesz képviseletében Orbán Viktor szólalt meg, és kifejtette, hogy a szocializmus miként emelt falat az emberek közé. A kommunistákat azonban nem döngölte agyagba. Pontosabban szólva nem ő, hanem a mellette álló Németh Zsolt döngölte agyagba őket. A kiszólástól Marx doktor elhatárolta magát a megyei napilap másnapi számában. A helyzet megértéséhez tudni érdemes, hogy október 7-én megalakult az MSZP, amelyet sokan Pozsgay Imre pártjának tartottak, márpedig az MDF ügyvezető elnöke Bíró Zoltán volt, Pozsgay régi harcostársa a művelődési minisztériumból.

A Zalai Hírlapban megjelent két hozzászólás is. „A Ganz Szerelvény és Gépgyártó Vállalat összevont MSZMP-taggyűlése” nyílt levelet intézett az agyagba döngölő politikushoz: „Németh Úr! A Fiatal Demokraták Szövetségének még sokat kell tapasztalnia, hogy ’felnőtt’ módon, az országért érzett valódi felelősséggel politizáljon.” A másik levelet 13 MDF-közeli személyiség írta alá, és 33 év múltán sem érdektelen: „Csak a vak, illetve az elvakult ember nem látja, mire számíthat egy fideszesek által esetlegesen uralt demokratikus, békés, vérontás-mentes, szebb jövőben.”

 

Tíz mondat a kommunistákról

 

A kommunista párt összeomlásával a baloldalon vákuum keletkezett, amelynek a betöltése a Magyar Szocialista Párt felelőssége. (Pozsgay Imre szocialista politikus, Népszabadság, 1990. május 15.)

Ez a mostani többpártrendszer büdös. Bele van pecsételve a kommunista étlap minden szaftja. (Csurka István MIÉP-politikus, író, Magyar Fórum, 1994. február 17.)

Minden tisztességes ember legalább egyszer életében kommunista volt. (Horn Gyula miniszterelnök, Napló, 1994. június 4.)

Aczél György kommunista úriember volt. Azokra is odafigyelt, akiket utált. (Bertha Bulcsu író, Magyar Nemzet, 1995. március 25.)

A kommunista dzsentrik bonvivánja. (Bayer Zsolt publicista Medgyessy Péterről, Magyar Nemzet, 2003. augusztus 30.)

Amikor elszegényedik egy ország, a kommunista már alig jelent többet, mint hogy a szegények pártján áll. (Moldva György író, Népszava, 2009. március 12.)

A halál az utolsó kommunista, mindenkinek ugyanannyit mér. (G. Fodor Gábor politológus, 888.hu, 2015. október 7.)

Ön egy lánglelkű fiatal demokratából kiégett kommunista lett. (Vona Gábor Jobbik-politikus Orbán Viktorról, Index.hu, 2017. június 6.)

A liberális nem más, mint kommunista diplomás. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2020. február 16.)

A kommunisták zöldre festik magukat. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet, 2020. március 7.)

komment

Médianapló - Az utcai politizálás mivel kecsegtet?

2022. október 31. 10:23 - Zöldi László

Nehéz eldönteni, vajon mit is jelent. Az utcai politizálás talán a parlamenti ellenzék elkeseredését, kiábrándultságát: a benti eszköztelenség kinti következményét jelenti? Vagy a legöntudatosabb választópolgárok kint kezdeményeznek tüntetést, élőláncot vagy villámcsődületet, és az országgyűlési képviselők bent igyekeznek átvenni az akciót?

Azt vettem észre, hogy az ellenzékben lévő politikusok szívesebben rezdülnek együtt az utcán politizálókkal, mint a kormányzók. Az utóbbiak valaha szintén voltak ellenzékiek, de most inkább azt hangsúlyozzák, hogy nem az a igazi politikus, aki kiviszi az embereket az utcára, hanem aki haza is hozza őket. Van benne igazság, bár ellenzékben ugyanazok hallgatják el a mondat második felét, akik kormányzati helyzetben a teljes mondatot ajánlják a figyelmünkbe. A másik következtetés a bejegyzésem utáni összeállításból rajzolódik ki.

A hazai nyilvánosság első számú kedvezményezettje pályakezdő, ellenzéki politikus korában hajszálpontosan fogalmazta meg az utcai kormánybuktatás szempontjait: a demokratikus intézmények felszámolását és a konfliktuskereső külpolitikát. Orbán Viktor kijelenése óta három évtized telt el. Immár 16 és fél éve miniszterelnök, negyedszer kormányoz kétharmaddal, és művészi tökélyre fejlesztette a demokratikus intézmények kiürítését meg a világot végigprovokáló külpolitikát. Nem lehet rá azt mondani, hogy pályakezdő korában fogalma sem volt a kormánybuktatás utcai előfeltételeiről.

Voltaképpen azt valósította meg, amitől annak idején óvott bennünket. Sőt, a rendeleti kormányzással nemcsak az ellenzéket fokozta le biodíszletté, hanem a kormánypárti képviselőket is utólagos bólogatójánossá silányította. A fokozódó válsághelyzetben óhatatlanul előtérbe kerül az utcai politizálás, amelyhez országszerte épp élőláncot alkotnak a tanárok, diákok és szülők. A kormánypárti képviselők egyelőre elviselik a megaláztatást. Az ellenzékiek jó pénzért érzik rosszul magukat az ország házában. S bár kacérkodnak az utcán politizálókkal, közülük egyetlen tartózkodik állandó jelleggel a parlament falain kívül.

Hadházy Ákos sátrat vert a közszolgálati rádió és televízió székháza előtt. A miniszterelnök előrelátására jellemző azonban, hogy a belvárosból a külvárosba telepítette a két állami médiumot. Farkasordító hidegnek kéne lennie, és az inflációnak is tetőfokra hágnia, hogy a tiltakozók utat találjanak a nehezen megközelíthető épülethez.                

 

Tíz mondat az utcáról

 

Két olyan ok képzelhető el, amiért mégis meg kellene buktatni a kormányt, akár az utcán is. Ha erőszakos eszközökkel próbálná meg felszámolni a demokratikus intézményeket, vagy ha a kormányzat konfliktuskereső külpolitikát folytatna. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Népszava, 1992. október 24.)

Olyan politikát fogunk folytatni, hogy ne adjunk okot az emberek utcára vitelére. (Medgyessy Péter miniszterelnök, Somogyi Hírlap, 2002. augusztus 10.)

Megbuktatni az utca fogja, ha már nem sikerül tovább titkolni a gazdaság gyengülését. (Béndek Péter publicista az Orbán-kormányról, 168 Óra, 2014. július 10.)

A parlamentet azért tartják, hogy az emberek ne az utcán öljék egymást. (Botka László szocialista politikus, ATV, 2016. november 30.)

Egyetlen tere nyílik ezután az ellenzéknek, ha már minden demokratikus intézményből kiűzték: az utca. (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2018. április 12.)

Ez a csőcselék pontosan ugyanazt a magatartást tanúsítja az utcán, mint a Parlamentben az ellenzék. (Kövér László, az országgyűlés elnöke, PestiSrácok.hu, 2018. december 22.)

Süket csönd az utcán. A kutyák is hallgatnak, nincs kire ugatni. (Pór Vilmos újságíró a kijárási tilalomról, Facebook.com, 2020. november 15.)

Orosz gázzal fűtjük a magyar utcákat. (Ungár Péter LMP-politikus, ATV, 2022. augusztus 2.)

Ennyi embert az utcán aludni még nem láttam. (Nádas Péter író, Népszava, 2022. október 4.)

Utcára magyar! (Magyar Bálint volt SZDSZ-politikus. Facebook.com, 2022. október 18.)

komment

Médianapló - Komjáthi Imre: "Fizessenek a gazdagok!"

2022. október 30. 18:14 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Orbán Viktor uniózott, Varga Judit amerikázott, Gyurcsány Ferenc dékázott, Kunhalmi Ágnes akuzott, Szanyi Tibor pedig szocizott. Lefülelt mondatok.

 

Az MSZP legközelebb nem lesz „akkumulátorpárt”, hogy mindenki leszívja. (Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, HírKlikk.hu, október 23.)

Könnyebb változtatni a stíluson, mint a szervilizmuson. (Heidl György, a pécsi egyetem bölcsészkari dékánja Pankotai Liliről és a tőle elhatárolódó gimnáziumigazgatóról, Facebook.com október 24.)

Nem lesz ennek jó vége. (Kéri László politológus az ország helyzetéről, Klubrádió, október 24.)

Sokszor nehezen kezelhető, de mégis egyre jelentősebb tagjává váltunk az utóbbi időkben az Európai Uniónak. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, október 25.)

Az MSZP tíz ember üzleti klubja. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, Hír TV, október 25.)

Márki-Zay Péter változatlanul amatőr a politikában. (Németh Péter újságíró, ATV, október 26.)

Magyarnak lenni a legjobb a világon. (Varga Judit igazságügyi miniszter az amerikai magyarok körében tett látogatásáról, Magyar Rádió, október 26.)

A szólásszabadságba a meghökkentő előadásmód is beletartozik. (Molnár Péter slemmer, hajdani Fidesz-alapító Pankotai Liliről, Klubrádió, október 26.)

A káromkodásról idővel le lehet szokni, a megalkuvásról és szervilizmusról nem. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, Facebook.com, október 26.)

A balliberálisok egy kiskorú fedezékéből támadják a kormányt. (Pilhál Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, október 27.)

Versenyképességünk alapja ma még mindig az olcsó munkaerő. (Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Népszava, október 27.)

Ami kötelező az Unióban, az általában rossz a magyaroknak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, október 28.)

A régi-új vezetés inkább tűnik a párt felszámolóbiztosának. (Nagy Attila Tibor politológus az MSZP-ről, Magyar Hang, október 28.)

A szocialista pártot tíz éve temetik. (Juhász Ferenc szocialista politikus, ATV, október 28.)

Az aprónak akkor még volt értéke, adtak érte valamit. (Ballai József újságíró a fémpénzekről, Facebook.com, október 28.)

A Fidesszel szemben csak egy töredezett izé van, amelynek még a közös nevét se sikerült megtalálni. (Lakner Zoltán politológus az ellenzékről, Népszava, október 29.)

Az átlag életkor ránézésre hatvan fölött volt. (Cseke Balázs újságíró a Demokratikus Koalíció kongresszusáról, Telex.hu, október 29.)

Annyian támogatnak minket, mint a többi ellenzéki pártot összesen! (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Facebook.com, október 30.)

Fizessenek a gazdagok! (Komjáthi Imre, az MSZP újdonsült társelnöke, HírKlikk.hu, október 30.)

Lehet törvényellenesen utcára szólítani kiskorú diákokat, s elszórakozni azon, hogy nyomdafestéket nem tűrő szónoklatokat tartanak. (Kondor Katalin újságíró, Magyar Hírlap Online, október 30.)

Mázlim volt, mindig jókkal dolgoztam. (Stohl András színész, Klubrádió, október 30.)

komment

Médianapló - Orbán és a vidéki Magyarország

2022. október 30. 10:29 - Zöldi László

Hargitai Miklós eltűnt a Népszava impresszumából, de nem tűnt el a nyilvánosságból. A felesége állást kapott egy mediterrán országban, ő pedig elkísérte. Lemondott az ellenzéki napilapnál viselt főszerkesztő-helyettességről, de nem mondott le arról, hogy formálja az olvasók véleményét. Jó ötlet. Akadnak olyan kollégáim, akik külföldről néznek haza, és velünk ellentétben a fák nem takarják el előlük az erdőt.

Tegnapi cikkének Hargitai a Lenézés címet adta. Utal a kormánypárti sajtóra, mely a miniszterelnök zalaegerszegi beszéde után azt sugallja, hogy „a baloldal lenézi a vidéket”. Ebből fejti ki azt, ami engem is foglalkoztat: „Szóval amit én érzek, az nem lenézés: egyszerűen zavar, hogy sokan gondolkodás nélkül ráteszik a következő négy évüket (meg a miénket) olyasmire, aminek kétpercnyi internetes keresgéléssel simán ellenőrizhetnék az igazságtartalmát.” Azt firtatja, vajon a vidéken élő, alacsony iskolázottságú, idősebb emberek miért hisznek a politikusoknak. Nemcsak a jelenlegi miniszterelnöknek. Annak is, aki saját bevallása szerint a 2006-os országgyűlési választás előtt nem bontotta ki a valóság minden szeletét.

Van nekem egy unokatestvérem. Együtt töltöttük a gyerekkorunkat, majd fiatalasszonyként házi koszttal pótolta a kollégiumi menza szűkös kínálatát. Hálával tartozom neki, ezért a nyugdíjasoknak járó Erzsébet-utalványokat neki küldtem el. Mindig Orbánra szavazott, mert hisz benne (vagy neki). Ő az a vidéki választópolgár, aki soha nem szánt két percet sem a miniszterelnöki igazságtartalmak ellenőrzésére. A jelenséget pontosan vázolta Hargitai Miklós, megtévesztő azonban a statisztika, miszerint majd’ mindenkire jut egy mobiltelefon. Unokatestvéremnek is van mobilja, de ama százezrek egyike, aki a világhálót nem politikai tájékozódásra használja.

Beéri a Kossuth Rádióval, az M1-gyel és a megyei napilappal. Azokkal a médiumokkal, amelyek a kormány nótáját fújják. Hatékonyságuk oka, hogy zökkenőmentesen adják vissza, erősítik fel a központi üzeneteket. Ezúttal például nem is azt, amit Orbán mondott Zalaegerszegen. Október 23-án úgy fogalmazott, hogy a vidékieket „lesajnálja” a baloldal. A nyelvérzékem azt sejteti, hogy az idézett szó enyhébb, beleérzőbb, közelebb áll a könyörülethez és a szánalomhoz. Nem azonos a lenézéssel, amelyet a kormányzati propagandagépezet aligha véletlenül használ.

Meghamisítja a miniszterelnököt, hogy a szociális bérlakásban élő unokatestvérem sok százezer sorstársával együtt hivatalban tarthassa Orbán Viktort.

 

Tíz mondat a vidékről

 

A Fidesz igazi erőssége nem is igazán a főváros, hanem a vidék. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Népszava, 1992. július 6.)

A liberális szó helyett inkább a szabadelvűt használom, hiszen vidéken semmit sem értenek abból, ha azt mondom, hogy liberális. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Kritika, 1994/március)

A választások eredménye azt mutatta, hogy a vidéknek nagyobb szüksége van a változásra. (Orbán Viktor miniszterelnök, Somogyi Hírlap, 1998. december 24.)

Erőforrásokat most elsősorban autópálya-építésre, a vidék fölemelésére fordítunk, és kevésbé a metró építésére. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Televízió, 1999. július 8.)

Nem tagadom, nekem a vidék a legkönnyebb terep. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Heti Válasz, 2005. február 17.)

Fáj nekem, ahogy a vidék tespedt és mozdulatlan. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Magyar Rádió, 2006. április 16.)

Erős vidékre van szükség, amely képes biológiailag és gazdaságilag fenntartani az országot. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Vas Népe, 2007. március 12.)

Ezzel a bürokratikus gondolkodásmóddal nemhogy egy európai gazdaságot, de egy vidéki kócerájt sem lehetne eligazgatni. (Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottságról, Privátbankár.hu, 2012. március 8.)

Az államról is pontosan ugyanúgy kell gondolkodni, mint ahogy az ember gondolkodik vidéken a saját portájáról. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2020. július 9.)

A bennünket, vidékieket lesajnáló baloldal szerint nem helyénvaló ma Zalaegerszegen ünnepelni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2022. október 23.

komment

Médianapló - Mi rejlik az "Orbán és bandája" mögött?

2022. október 29. 11:34 - Zöldi László

A Klubrádió tegnapi adásába belelefonált egy hajdani kolléganőm. Nem újságíróként, hanem a műsor rendszeres hallgatójaként mutatkozott be. Egy készülő jogszabály és a kormányzati szándék összefüggését abban találta meg, hogy „a főkolompos és tettestársai” megint terveznek valamit a szegény emberek ellen. Ebben valószínűleg igaza van, a fülemet mégis sértette az idézett kifejezés. Ennél többre is képesnek tartom, bár elismerem, hogy nem föltétlenül egy népszerű beszélgetős műsorban kéne a miniszterelnöki műhely törvényalkotói tevékenységét elemezni.

Ismerős a szókapcsolat előzménye, az „Orbán és bandája”. Az Arcanum.hu tanúsága szerint a múlt század közepén, 1949-től 1956-ig a „Rajk és bandája” 437-szer tűnt fel az egyenirányított sajtóban. Ez lett a Rákosi Mátyás által kivégeztetett és máskülönben szintén kommunista külügyminiszter, Rajk László kötelező elmarasztalása. A cikkírók gondolkodás nélkül vetették papírra, a szerkesztők pedig gondolkodás nélkül fogadták el. Ehhez képest az „Orbán és bandája” a maga 40 említésével csúfolódásnak számít az óvodai homokozóban. De tanulságai azért vannak.

Úgy lett belőle az ellenzéki sajtó toposza (közismert fordulata), hogy mértékadó elemzésekben szóba sem került. Az „Orbán és bandája” kifejezéssel leginkább olvasólevelek szerzői foglalták össze érzelmi benyomásaikat: elkeseredésüket, kiábrándultságukat. Tőlük senki sem várt árnyalt fogalmazást. Például egy Fábri Ferenc nevű mérnök a 168 Órában, a Vasárnapi Hírekben és a Népszavában nyolcszor is így hozta össze szűkebb környezetével a miniszterelnököt. Akkor fajult el a helyzet, amikor az ellenzéki politikusok is rákaptak a bandázásra.

Érteni vélem, hogy 2018-ban sokkolta őket a harmadik kétharmad, de annál többre becsülöm őket, hogy beérjék az „Orbán és bandája” jól hangzó általánosságával. A velük beszélgető újságírók közül csupán egy kérdezett vissza, mondván, hogy „Sokan elhatárolódnának a banda kifejezéstől.” Erre fejtette ki Horváth Csaba zuglói polgármester: „Nem tudom másnak tekinteni azt a kormányzó elitet, akik az elmúlt tíz évben végigrabolták az országot.” (ATV, 2020. október 25.) Már az is eredmény, hogy a szocialista politikus indoklásra kényszerült. Kár, hogy ilyesmire mostanában hivatásos kérdezők és szerkesztők ritkán késztetik az ellenzéki véleményformálókat.

 

Tíz mondat a bandáról

Csak nem ekkorra tervezi Orbán és bandája a jegybanki tartalékok elrablását? (Zsebesi Zsolt újságíró, Népszava, 2011. december 3.)

Sokan úgy érzik, hogy Orbán és bandája hamarosan elmenekül. (Böjte József dokumentum-filmrendező, Népszabadság, 2014. december 16.)

Sokszor leírtam már, hogy Orbán és bandája nem véletlenül verte szét a jogállamot. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, FüHü.hu, 2018. február 14.)

A képzeletbeli ring jobb sarkában Orbán és a bandája. (Horváth Csaba szocialista politikus, ATV, 2020. október 25.)

Orbán és bandája fél. És joggal félnek. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Facebook.com, 2021. szeptember 3.)

Orbán és bandája csak a tünet. A betegség maga az ország. (Kaltenbach Jenő volt ombudsman, Facebook.com, 2022. január 17.)

Orbán és bandája erkölcsileg és politikailag is megbukott. (Tordai Bence Párbeszéd-politikus, Hang.hu, 2022. február 6.)

Orbánék és tettestársaik. (Palotás János volt MDF-politikus, Népszava, 2022. október 9.)

Miket beszél Orbán és bandája Budapesten az európai és amerikai szövetségeseiről. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2022. október 18.)

Orbán és züllött csapata ki sem látszik az agresszor hátsójából. (Varga Zoltán DK-politikus, Facebook.com, 2022. október 18.)

komment

Médianapló - Az aprópénz nyomában

2022. október 28. 11:08 - Zöldi László

Önmagában is provokáció, ha valaki a száguldó infláció korában arra emlékeztet, hogy a múlt század hatvanas éveiben az aprópénznek még volt értéke. Ballai József fészbukos bejegyzésében fel is sorolja, mit adtak érte. Tíz fillérért rajzlapot, húszért stollverket, negyvenért egy doboz gyufát, ugyancsak negyvenért kiflit, de hetvenért már paprikás kiflit is, nyolcvanért pedig újságot.

Itt megakadtam. Nem emlékszem ugyan, hogy például az Esti Hírlapot mennyiért árulták, arra viszont nagyon is, hogy az apám reggelenként adott rá egy forintot. Kecskemétre délután négykor érkezett az Esti Hírlap, ő fél ötkor ült le a konyhaasztalhoz, és ragaszkodott hozzá, hogy várja a friss példány. Nem kért vissza a pénzből, ezért minden hétköznap félretehettem negyven fillért. Ebből vettem egy német-magyar zsebszótárt huszonhat forintért. Itt van tőlem méternyire, a könyvespolcon, mind a mai napig használom.

Ettől persze Ballai Jóskának még igaza lehet, mert fiatalabb nálam, és az ő gyerekkorában már fölemelhették az újságok árát. Aligha árt egy kis kiruccanás a magyar sajtó múltjába az Arcanum.hu segítségével. Nos, 1960-ban az Esti Hírlap csakugyan hatvan fillérbe került, a Népszabadság és a Népszava azonban már nyolcvanba. Vagyis a politikai napilapok többet kóstáltak, mint az úgynevezett szocialista bulvár. Ráadásul Jóska nem is Kecskeméten gyerekeskedett, hanem a tizenöt kilométernyire lévő Nagykőrösön, amely nem Bács-Kiskun megyéhez tartozott, hanem Pesthez.

Arra pedig nem találtam utalást, vajon a szintén politikai napilap Petőfi Népe és Pest Megyei Hírlap mennyibe kerülhetett. Ennek nincs is különösebb jelentősége, hisz’ a különbség csupán két rajzlapnyi vagy egy stollverknyi. Kollégám azonban megkapta a magáét. Az egyik kommentelő feltételezte róla, hogy visszasírja a Kádár-korszakot. Jóska önérzetesen válaszolta: „Amit írtam, nem a Kádár-rendszerről szólt, hanem a gyerekkoromról.” Én se ajnározom a múlt század hatvanas éveit, valamit mégis a javára kell írnom.

Ballai József azt írta, hogy ötödikes korában kinézett magának egy Mátra-kerékpárt, amely lámpa és dinamó nélkül nyolcszáz-valahány forintba került. Az egyforintos iskolai takarékbélyegek segítségével összegyűjtötte a bicikli árát, amely ugyanannyi volt négy évvel később, a nyolcadik végén is. Ez stimmel. 1960 nyarán Z. Sándor debreceni cukrászmestertől kaptam egy Mátra-kerékpárt. A nagybátyám kerek ezer forintot fizetett érte, mert volt rajta lámpa és dinamó is.             

 

Tíz mondat a pénzről

 

Minél több a pénzügyminiszterünk, annál kevesebb a pénzünk. (Kvári Sinkó Zoltán újságíró, Napló, 1995. április 7.)

Pénzhez úgy lehet juttatni az embereket, hogy többet hagyunk a zsebükben. (Gere Ádám közgazdász, Magyar Narancs, 1997. január 23.)

A pénznek nincs pártállása. (Lengyel László közgazdász. 168 Óra, 2011. január 6.)

Már az aprópénzért is lehajolnak a fiúk. (Lakos Imre DK-politikus a Fidesz-politikusokról, ATV, 2017. augusztus 4.)

Horthy és Kádár kezéhez vér tapad, Orbán kezéhez pénz. (Bozóki András volt Fidesz-politikus, a Gyurcsány-kormány kulturális minisztere, Mozgó Világ, 2019/1.)

Orosz pénzből vett kínai susogós mackóban tolja a lopott biciklit a közös piacra. (Para-Kovács Imre publicista a Fideszről, hvg.hu, 2019. március 17.)

A pénz mindent visz a politikában. (Stumpf András újságíró, ATV, 2021. június 11.)

A magyarok közül sokan vagyunk, sokan vannak, akik kispénzűek. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2022. január 21.)

A forint már inkább játékpénz. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. szeptember 17.)

Az aprónak akkor még volt értéke, adtak érte valamit. (Ballai József újságíró, Facebook.com, 2022. október 28.)

 

komment

Médianapló - A Népszava és az ATV mit keres a NER-ben?

2022. október 27. 09:50 - Zöldi László

Tavaly egy szakmai tanácskozáson a Válaszonline.hu-tól érkezett Bódis András ezt találta mondani: „Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is.” (Múosz.hu, 2021.11.10.) Már a helyszínen is kapiskáltuk a kijelentés horderejét, de nálam csak most esett le a tantusz.

Tegnap este az ATV stúdiójában szóba került, hogy a kormányzat igyekszik a magyar társadalmat szembe állítani az Európai Unió szankciós politikájával. A kampány kulcseleme egy plakát, középpontjában a ránk zuhanó bomba, rajta a felirat: „SZANKCIÓK”. Az egyik vendég kétszer is döbbenetét fejezte ki. Németh Péter azt az ellentmondást feszegette, hogy miközben a kormány szerint a szankciók tesznek tönkre bennünket, ama bizonyos bombát orosz repülőgépek dobják Ukrajnára. A műsorvezető nem újságíróként mutatta be, hanem mint a Népszava főszerkesztőjét.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy a lapjában ma reggel jelent meg tizedszer az említett kormányzati hirdetés. A mintegy tízmillió forintot hozó politikai reklámról írta Marnitz István: „A bombás plakátokat a kormánypropaganda eddigi erkölcsi mélypontjának érzem.” (Népszava, 2022.10.27.) Az újságíró Németh Péter a szívemből beszélt az ATV-ben, a főszerkesztő Németh Péter viszont magyarázattal tartozik. Kár, hogy erre Szöllősi Györgyi épp úgy nem kérte, mint a múlt héten, egy másik vitaműsorban Bodacz Balázs, aki ugyancsak a Népszava főszerkesztőjeként mutatta be.

Az ATV-ben hajlamosak arra, hogy behívnak egy-egy közéleti személyiséget a stúdióba, előre megbeszélik vele a témát, majd a műsorvezető váratlanul fölteszi azt a kérdést, amely kínos ügyet érint. Ez most kétszer is elmaradt. Lehetséges, hogy azért, mert az ATV műsorvezetői nem olvassák a Népszavát? Ezt nem nézem ki belőlük. Elképzelhetőbb, hogy az ATV vezetői kértek tapintatot tőlük. Ha nem firtatják a főszerkesztő álláspontja és az újság hirdetéspolitikája közti ellentmondást, akkor talán a sokat megélt stúdióvendég sem kérdez vissza élő adásban az ATV hirdetési gyakorlatára.

A képviseleti demokráciában ugyebár politikusok hozzák meg helyettünk a döntéseket, és az újságírónak az a dolga, hogy indoklásra késztesse a döntéshozókat. Igen ám, de ha az újságíró kerül döntési helyzetbe - például többször is megjelenteti az utóbbi hónapok leghazugabb, legízléstelenebb kormányzati hirdetését -, akkor őt is indoklásra kéne késztetni. A Rogán-féle minisztérium hirdetéspolitikájáról pedig az a benyomásom, hogy a Népszava és az ATV nem szerves része a NER propagandagépezetének. Inkább szervetlen.   

 

Tíz mondat az ATV-ről

 

Az ATV ellenzéki televízió marad. (Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Magyar Narancs, 2011. május 5.)

Az ATV vitatévé. (Simon András műsorvezető, Népszava, 2014. május 21.)

2010 óta folyamatosan tűntek el az ATV képernyőjéről azok a közéleti szereplők, akiknek a fizimiskája nagyon nem tetszett a kormánynak. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook.com, 2016. május 30.)

Nálunk megférnek eltérő meggyőződésű, vallású, identitású emberek egymás mellett. (Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, Média1.hu, 2020. november 23.)

Tök mindegy, hogy mit gondolunk az ATV szerepéről, de az ATV nem létezik az ellenzéki politikusok és véleményformálók nélkül. (Dévényi István újságíró, Facebook.com, 2021. május 3.)

A választásig nem várható, hogy az ATV-t átalakítják Hír TV-vé. (Polyák Gábor médiajogász, Klubrádió, 2022. január 5.)

Az ATV-t az a közönség nézi, amely a Fidesszel szimpatizál. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2022. január 28.)

Az ATV alapjában mégiscsak ellenzéki beállítottságú, az neki üzleti érdeke. Így van jelentős nézettsége, és így van mindig elegendő reklámja. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, 2022. február 20.)

A kialakult szekértáborokon szerintem rég túllépett az ATV. (Németh S. Szilárd vezérigazgató, Index.hu, 2022. július 6.)

Hova írnék, ha nem volna Népszava, hova járnék, ha nem volna ATV? (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Válaszonline.hu, 2022. szeptember 12.)

komment

Médianapló - Lili a pécsi egyetemre megy?

2022. október 26. 09:58 - Zöldi László

A bölcsészkari dékán megvédte a pécsi gimnazistát, aki a fővárosban felszólalt az október 23-i tüntetésen. Az érettségire készülő Pankotai Lili csúnya szavakat használt, amelyektől elhatárolódott az alma mátere, egy máskülönben jó nevű pécsi gimnázium. Csak az igazgató kioktató megnyilvánulásából tudtam meg, hogy egyházi iskola lett. Amikor még ismertem, nem volt az. A diákjai felekezeti megalapozás nélkül is gyakran nyertek országos tanulmányi versenyeket.

A pécsi dékán ellenérve az volt, hogy a pécsi diáklány merénylete a jólneveltség ellen „generációs beszédmodor”. Ezt tanúsíthatom. Egyetlen lányunokám a négy közül gimnazista. Aranyos, okos, jól nevelt, szeretek vele sétálni és beszélgetni. Nemrégiben azonban fültanúja voltam, hogy egyik osztálytársa felhívta. A két kamaszlány csicsergett, és három perc alatt olyan szavak hagyták el imádott unokám száját, hogy leesett az állam. Kiderült, hogy van egy titkos nyelve, a mondandóját leegyszerűsítő-nyomatékosító bazmegekkel. Ha az alulfizetett tanárokkal szolidáris középiskolások szerveznek egy hatvan-nyolcvanezres tüntetést, akkor óhatatlanul elhangzanak olyan szövegek is, amelyek illenek e generációs beszédmodorhoz.

Ettől nem vagyok boldog, a nyilvánosság fórumain ugyanis leginkább azok használnak csúnya szavakat, akik ebben találták meg a népszerűség-hajhászás legegyszerűbb módját. Vagy pedig nem elég bő a szókincsük ahhoz, hogy árnyaltan fejezzék ki a véleményüket. Vajon a pécsi diáklány melyik kategóriába tartozik? Mindenesetre az egyetemi dékán számít rá az érettségi után. Utalva a kereszténység nevében hadakozó gimnáziumigazgatóra így fogalmazott: „Könnyebb változtatni a stíluson, mint a szervilizmuson.”

Heidl György bejegyzése 2022. október 24-én, 17.58-kor jelent meg a fészbukos üzenőfalán. Ez fölmenti a pécsi Dunántúli Napló munkatársát, Bóka Mátét a szakmai elmarasztalás alól. Mert igaz ugyan, hogy kormánypárti egyoldalúságban foglalta össze a fejleményeket, miután azonban a megyei napilap online változatában október 24-én 17.10-kor jelent meg a cikke, aligha vádolható azzal, hogy elhallgatta a bölcsészkari dékán figyelemre méltó megnyilvánulását.

Más a helyzet a Hír TV-vel. Tegnap este, vagyis egy nappal később a híradóban úgy dolgozta föl a pécsi gimnazista felszólalását, hogy „kifelejtette” belőle a bölcsészkari dékán bejegyzését. Pedig nélküle az országos visszhangú ügy tálalása szomorú (és hiteles) látlelet a magyarországi nyilvánosság állapotáról.

 

Tíz mondat a durva szavakról

 

Másképp is lehet valaki érdekes, színes, szellemes, nemcsak trágár szavak halmozásával. (Grétsy László nyelvész, Kisalföld, 2003. május 3.)

A trágárság ízléstelenség, de nem minden ízléstelenség trágárság. (Háy János író, Színház, 2006. július 1.)

Az internet felszínre hozza azokat a gondolatokat, amelyeket nem kéne közkinccsé tenni. (Anger Zsolt színész, Népszabadság, 2010. november 15.)

Az ember hörög egyet, és már lájkolják is. (Bächer Iván író, Vasárnapi Hírek, 2011. szeptember 18.)

Morális kritikát ilyen tömören és trágáran még senki nem öntött szavakba. (Keszthelyi András politológus Simicska Lajosról, Magyar Narancs, 2015. május 28.)

A Facebook kötetlenebb stílus. (Sallai R. Benedek LMP-politikus, ATV, 2015. augusztus 19.)

Míg a kései Bayernél a „patkány” tölti be a vessző szerkezeti helyét, addig a fiatal Bayernél ez a „koton”. (G. Fodor Gábor politológus, 888.hu, 2016. április 21.)

Én sose trágárkodom öncélúan. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, 24.hu, 2019. február 18.)

Ha kiírom a Facebookra, hogy f@sz, de nem nevezem meg, hogy kire gondolok, akkor az felségsértés? (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2022. május 4.)

Szépen kell csúnyán beszélni. (Hadházi László humorista. Magyar Hang, 2022. június 24.)

 

                 

komment

Médianapló - Az MSZP-nek hány feje lesz?

2022. október 25. 10:50 - Zöldi László

Kovács László, a veterán szocialista politikus egyszer, egy háttérbeszélgetésen elmagyarázta, hogy az ellenzéki párt miért nem engedheti meg magának a többfejűséget. Korlátozott lehetőségek között irányíthatóbb a párt, ha egy kézben van az elnöki és a frakcióvezetői poszt. Ehhez képest a tizenharmadik éve ellenzékben lévő MSZP áttért a társelnöki rendszerre. Ráadásul volt társelnöke, Tóth Bertalan megtartotta magának az országgyűlési képviselőcsoport vezetését. Ő van a pénzcsapnál.

Néhány hónap múlva kiderül, vajon ez a szerkezet előnyére vagy hátrányára vált-e a válságos helyzetben lévő pártnak. Nem lepődnék meg, ha bebizonyosodna, hogy az MSZP erős emberei azért kerítették elő Komjáthi Imrét, mert csak így akadályozhatták meg a hervadó szegfűvel kampányoló Ujhelyi István társelnökségét. Kezelhetőbbnek vélik az edelényi munkást, mint a szőregi rózsatermesztőt. Rokonszenvesebb a hatgyerekes borsodi férfi, mint a szintén hatgyerekes csongrádi, aki egyébként is kilépett a pártból.

Érdeklődéssel figyelem Komjáthi Imre vegyes megnyilvánulásait. Kíméletlenül hozza szóba az MSZP gyöngeségeit, de a politikusi tapasztalataiból már arra is telik, hogy találjon olyan mozzanatokat, amelyekben a legjobbnak nevezheti ki a parlamenti küszöb alatt lévő pártját. A szocialisták két frissiben megválasztott társelnöke nyilvánosan osztozkodik a feladatokon. Komjáthi ezt mondta kolléganőjéről: „Ő biztos, hogy nagyobb hangsúlyt fog helyezni a külügyi munkára.” (HírKlikk.hu, 2022. október 23.)

Milyen nyelven? Kunhalmi Ágnes évekig nem vehette át a diplomáját, mert angolból nem volt meg a középfokúja. Idestova két esztendeje társelnökként irányít egy ellenzéki pártot, aligha volt ideje és energiája arra, hogy tárgyalási szinten tanulja meg a nemzetközi érintkezés nyelvét. De ő is mondott valami érdekeset Komjáthiról. Szerinte a szervezés, az országos hálózatépítés lesz a dolga, ami azért figyelemre méltó megjegyzés, mert az újdonsült társelnök egy interjúban bevallotta, hogy a szervezés a gyengéje. A női társelnök egyébként ezt mondta róla: „Ebben a munkában nagyon számítok Imrére.” (HírKlikk.hu, 2022. október 23.)

A ’számítok’ tűnődésre késztet. Az interjút Millei Ilona készítette, és nem képzelhető el róla, hogy falhoz akarta volna állítani a beszélgetőpartnerét. Kunhalmi Ágnes elszólása inkább azt sejteti, hogy a magyar szocialisták háromfejű pártjában megkezdődött az elsőségért való küzdelem.

 

Tíz mondat Komjáthi Imrétől és az MSZP-ről

 

Az MSZP-t baráti körök működtetik. (Népszava, 2016. január 11.)

Gyűlölöm, hogy megint magunkkal foglalkozunk. (ATV, 2017. július 27.)

Az MSZP még mindig az ellenzék legszervezettebb pártja. (ATV, 2022. augusztus 31.)

Elindulok, mert én ezt a közösséget szeretem. (HírKlikk.hu, 2022. augusztus 31.)

Azzal biztattak, hogy ha már elindultunk azon az úton, hogy a nevünkhöz méltóan valódi szociáldemokrata párt leszünk, akkor az egyik vezetője legyen egy ízig-vérig baloldali, alulról, a munka világából érkező ember. (HírKlikk.hu. 2022. szeptember 16.(

Nem ez a párt legsikeresebb korszaka. (Népszava, 2022. október 20.)

Abban nem értek egyet az elemzőkkel, hogy temetik az MSZP-t. (Népszava, 2022. október 20.)

Egy modern szocdem pártot kell felépítenünk. (Népszava, 2022. október 20.)

Önkormányzati szinten az MSZP a legerősebb demokrata ellenzéki párt. (Index.hu, 2022. október 22.)

Az MSZP az igazi baloldal. (Index.hu, 2022. október 22.)              

komment
süti beállítások módosítása
Mobil