Régi kedves kollégám fia. Balett-táncos volt, jelenleg a Fővárosi Operettszínház táncosait igazgatja. Mellesleg pedig az Origo.hu és a Magyar Nemzet publicistája. A kormánypárti újságírás szavait használja, nála a politikai ellenfelek libernyákok, akik ajvékolnak. Néha azonban vannak szellemes mondatai is. Ezúttal kifejtette a 444.hu egyik munkatársáról, hogy nem újságíró, hisz’ olyan szerkesztőségben dolgozik, amely az ellenzéki szennysajtó része.

Talán meglepő, de ugyanazt az álláspontot képviseli, mint Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, aki egy tévéműsorban azért nem tartotta újságírónak a kérdezőnek meghívott fiatalembert, mert a PestiSrácok nevű kormánypárti szennylap munkatársa. Nem mindegy, hogy egy újságíró milyen redakcióban dolgozik, mégis szerencsésebb, ha a teljesítményét szakmai alapon minősítjük. A legalantosabb eszközöket használó szerkesztőségekben is akadnak a szakma szabályait betartó újságírók. Az ellenzéki polgármesternek és a kormánypárti publicistának nem dolga, hogy minősítse az újságírókat. Baranyi Krisztinának azért nem, mert politikus, Apáti Bencének pedig azért, mert nem újságíró.

Publicisztikái emlékeztetnek arra a jelenségre, amelyet Karinthy Ferenc vett észre. A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai bejáratához egy mellékutca vezetett, ahol volt egy zöldségbolt. A tulajdonos táblákat tűzött a krumpli-, paradicsom- és paprikhalomba, rajta strófák budakeszi sváb dialektusban. Az író megkérdezte a „költőt”, hogyan készülnek e művek. Grósz úr így válaszolt: „Írom vers, ahogy jön.” Egy újságíró nem rittyenti a cikket, hanem végiggondolja, mi lesz az eleje, a közepén milyen szóval utal vissza az eszmefuttatás elejére, egyúttal előkészíti a csattanó befogadását is.

Nem azt állítom, hogy az amatőr írástudók tehetségtelenebbek, mint a profik. Az amatőröknek is akadnak zseniális felvillanásaik, ezért nevezem őket publicistának (közírónak). A profi írástudó (az újságíró) azonban képes egyenletes színvonalon újratermelni önmagát. Apáti Bence úgy véli az Origo.hu november 8-i számában, hogy a baloldali felfogás szerint „Kizárólag az tekinthető újságírónak, aki a hatalmat kritizálja.” Kétségkívül van ilyen álláspont. Lázár János Fidesz-politikus mondta: „Az újságíróval szemben az az elvárásom, hogy kritikus és ellenzéki legyen.”

Ezzel szemben elismerem, hogy választott képviselőink, a politikusok hozhatják meg a döntéseket. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy firtassuk, miért éppen úgy döntöttek.            

Tíz mondat az újságírókról

Az újságíróknak minden reggel egy csepp mézet kell csepegtetniük a nemzet kávéjába. (Katona Tamás kommunikációért felelős államtitkár, MDF-politikus, Népszabadság, 1993. október 16.)

Az újságíró nem más, mint aki információkat „dobozol” a számítógépbe. (Kulich Erzsébet székesfehérvári újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 1999. július 1.)

Az újságírónak csatornának kell lennie, amin keresztülfolynak az infók az olvasóhoz. (Pocsaji Richárd békéscsabai újságíró, Békés Megyei Hírlap, 2003. március 22.)

Újságíró az, akit engednek, hogy az legyen. (Wisinger István, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Zalai Hírlap, 2004. január 12.)

Az internetes fikakultúra lehangoló jellemzője, hogy az újságíró és a kommentelő közötti különbségek lassan elmosódnak. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2013. július 16.)

Az újságíróval szemben az az elvárásom, hogy kritikus és ellenzéki legyen. (Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, Fidesz-politikus, Index.hu, 2015. március 29.)

Mindenki újságíróvá vált. (Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-politikus, Hír TV, 2018. április 10.)

Az újságíró nyilvános számonkérő. (Holoda Attila energetikai szakértő, ATV, 2019. október 15.)

Az internet, a Facebook és a Twitter segítségével már mindenkiből egy pillanat alatt újságíró lehet. (Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, Fidesz-politikus, hvg.hu, 2019. november 26.)

A Transzparens Újságírásért Alapítvány médiafilozófiájának egyik alapja, hogy újságíró az, aki újságírói tevékenységet végez, és olvasókkal rendelkezik. (Nagy Károly, a Transzparens Újságírásért Alapítvány menedzsere, Mandiner.hu, 2022. november 7.)

Élénk visszhangot váltott ki, hogy az ATV műsoraiban immár megszólalhatnak a kormánypárti sajtó munkatársai is. Sőt némelyikük állandó közreműködője lesz a Csatt című, hamvaiból feltámasztott vitaműsornak. E kezdeményezés nem újdonság, 22 éve volt már előzménye.

A Magyar Hírlap szerkesztősége 2000. július 5-én megnyugtatta az olvasóit: ha Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadójának „cikkét nem azért közöltük, mert irányvonalat váltunk, hanem a véleményszabadság jegyében, akkor ezt a tipográfiában is jeleznünk kell”. Özönlöttek a vélemények, amelyekből a bejegyzésem után olvasható ízelítő. Az rajzolódik ki belőlük, hogy ha Elek István nem lett volna miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Hírlap belső munkatársai, külső szerzői és olvasói akár még el is viselték volna egy más értékrendű szerző alkalmi közlését. Orbán bizalmi emberének azonban nem akartak állandó megjelenési lehetőséget (rovatot) adni.

A kormányzat tehát nem tehette be lábát a redakcióba. A főszerkesztő azzal zárta le a vitát, hogy „tanulsággal szolgálhat … talán majd e kor elemzőinek is”. A kétezres év egyik utókori elemzőjeként azt emelem ki, hogy a hazai sajtóban két vállalkozási forma élt együtt. Az országos lapok politikailag tömbösödtek. Stílusukban eltérő, de tartalmilag hasonló véleményekkel erősítették meg elkötelezett olvasóikat, elriasztották azonban a másik politikai oldal híveit. E luxust nem engedhették meg maguknak a megyei határok közé szorított napilapok, amelyek nem tömbösödtek politikailag.

A szerkesztőségekben négy jegyzetíró (publicista) cikkezett: a baloldali, a liberális, a konzervatív és a szélsőjobbos. Ugyanabban a légtérben püfölték a számítógép billentyűzetét, ugyanabban a büfében eszegettek-iszogattak. Az ökumenikus szerkesztés folytán kevesebb olvasót veszítettek a megyében, mint a politikailag tömbösödött újságok az országban. A külföldi tulajdonosok kivásárlásával ez a működési mód szűnt meg, és a baloldali meg liberális jegyzetírók repültek. Ami pedig a 2000-res vita két főszereplőjét illeti, az ő sorsuk is tanulságos.

Elek István ama konzervatív közszereplők közé tartozik, akik csatlakoztak az Orbán-kormány ellenzékéhez. A Magyar Hírlapot a kormányzatnak végül is sikerült pacifikálnia. Olyan újság lett, amely az alacsony példányszámát nem merte hitelesíttetni, majd néhány hete a papír alapú változata meg is szűnt. Ami a rendszerváltás utáni magyar sajtó mértékadó szellemi műhelyéből maradt, az már csak digitális romhalmaz.

Tíz mondat az Elek-ügyről

Noha független értelmiségiként akar megszólalni, mégiscsak a hatalom hivatalnoka. (Makai József-Szále László-Várkonyi Tibor újságírók, a publicisztikai rovat munkatársai, Magyar Hírlap, 2000. július 4.)

Ha a valamikori „Egyedül vagyunk” vagy „Virradat” közölné ezeket a kormányfő-tanácsadói sületlenségeket, nem csodálkoznék. De hogy a Magyar Hírlap, a liberális gondolkodás zászlóvivője tegye, az meghaladja elmém képességeit. (Nehéz-Posony István ügyvéd, Magyar Hírlap, 2000. július 5.)

A jobboldali kormányt kritikátlanul kiszolgáló sajtó egyik, jellegtelensége ellenére is igen exponált figurája bebocsáttatást nyer egy olyan lapba, melyet az olvasók mértéktartóan kritikus ellenzéki szellemisége miatt vásárolnak. (Eörsi István író, Magyar Hírlap, 2000. július 5.)

Nyilván kormány- s ezáltal nemzeti érdek lenne, hogy ha a lapot pénzért megvenni nem lehet, legalább mi, a publicisták húzzunk el melegebb égtájra. (R. Székely Julianna újságíró, a Magyar Hírlap főmunkatársa, Magyar Hírlap, 2000. július 45.)

A Magyar Hírlap polgári-liberális szellemiségét nem gyengíti, hanem erősíti, ha az általa képviselt szellemiségtől idegen nézetek közlésének is fórumává válik. (Róna Péter olvasó, Magyar Hírlap, 2000. július 10.)

Ha Elek nem írhat a lapba, legfeljebb eltérő tipográfiával, akkor Önöknek le kell mondani egy több mint húsz éve hűséges, magát mindig is liberálisnak tartó olvasójukról. (Molnár Eleonóra technológus, Magyar Hírlap, 2000. július 10.)

A mai magyar jobboldal publicisztikáit kirekeszteném egy liberális lapból. (Bojtár Endre irodalomtörténész és műfordító, Magyar Hírlap, 2000. július 10.)

Sem a hiteles és sokoldalú tájékoztatáshoz, sem a sokféle vélemény megismertetéséhez nem tartozik, hogy a miniszterelnök tanácsadója rendszeres rovatot kapjon. (A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete, Magyar Hírlap, 2000. július 10.)

Elkötelezett szabadelvű konzervatív közíróként óhajtok megjelenni, aki mellesleg a miniszterelnök tanácsadója. (Elek István publicista, Magyar Hírlap, 2000. július 13.)

Úgy véltem, a Magyar Hírlap liberalizmusába belefér egy kormány-tanácsadó rovatszerű megjelenése is. Az érveket végighallatva, végigolvasva úgy látom, nem fér bele. (Kocsi Ilona újságíró, a Magyar Hírlap főszerkesztője, Magyar Hírlap, 2000. július 13.)

A Szemlélek az egyik legkulturáltabb blog. Érdekes interjú jelent meg benne az ATV vezérigazgatójával, Németh S. Szilárddal. Az újságíró nevét csak a cikk végén közölte a szerkesztőség, Novák Andrásnak hívják. Az ATV haditudósítójának még arra is volt ideje, hogy két háború közt beszélgessen a főnökével? Egy közlemény igazított el: „Azért jelezzük, hogy ki készítette az interjút, mert hasonló néven több szakember is dolgozik a médiavilágban.”

A szerkesztőség nem a hagyományos (bevált) megoldást választotta. Ha feltűnik egy pályakezdő a sajtóban, akinek a neve azonos egy idősebb pályatárssal, akkor valamilyen jelzéssel illik megkülönböztetnie magát tőle. A szegedi egyetem újságíró szemináriumán szembesültem Arany Jánossal. Elmondtam neki, hogy senki sem téveszti majd össze a költővel, mégis tehetne egy betűt a vezeték- és a keresztneve közé. A Délmagyarország című napilap megbecsült munkatársa lett Arany T. János néven. Találkoztam két Katona Évával is, egyikük sem hallott az ÉS legendás riport-szerkesztőjéről. Ami nem baj annak esetében, akiből nem lett újságíró. De a másik megtisztelhette volna a néhai pályatársat egy betűjellel.

Ahogy a szakmabeliek közül tette Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője, akinek azonos nevű édesapja irodalomtörténész és műfordító volt. Vagy Szentesi Zöldi László, a Magyar Nemzet szerkesztője, aki a szűkebb pátria nevével különbözteti meg magát tőlem. Határeset Ésik Sándor. Jó nevű pesti ügyvéd, akinek sokáig nem volt oka arra, hogy megkülönböztesse magát azonos nevű édesapjától, egy kitűnő nyíregyházi újságírótól. Kedvet kapott azonban a publicisztikához, blogot is ír, és immár szakmabeliként tehetne egy betűt a vezeték- és a keresztneve közé.

Ugyancsak határeset Kovács Zoltán. Ha maradt volna kizárólag nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, senki sem tévesztené össze az ÉS főszerkesztőjével, a jóval idősebb Kovács Zoltánnal. De blogot is vezet, ráadásul kinevezték a Nimród című vadászati magazin főszerkesztőjévé. Igazán figyelembe vehetné közös szakmánk egyik íratlan szabályát. Ami pedig a Szemlélek-interjút illeti, Novák (majdani B.) András beszélgetőpartnerének, Németh S. Szilárdnak az édesapja a Hit Gyülekezetét vezető N. Sándor. Őt is Sándornak keresztelték, de az idősebbik iránti tiszteletből csupán egy S-sel jelzi a keresztnevét. A betűjel egyébként arra is alkalmas, hogy ne tévesszék össze Németh Szilárd rezsibiztossal és nemzeti pacalfőzővel.

T

íz mondat a névről

A polgármester felajánlotta, hogy elintézi a névváltoztatást. Azt mondtam neki, hogy arra a kis időre, amíg a másik Bokros Lajos hivatalban marad, nekem nem érdemes. (Bokros Lajos gyermelyi mezőgazdász, 24 Óra, 1995. október 6.)

Deutsch-Für Tamás, az újkori névmagyarosítás titánja. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, Amerikai Népszava, 2008. május 1.)

Nem tesz jót senkinek, ha a jövőben bárhol, bárki összemosná, amit a Deutsch-név, s azt, amit a Für-név képvisel. Legyen ki-ki az, ami. A Deutsch maradjon, ami volt, s ami láthatóan ma is: kokárdával színezett liberális. (Für Lajos MDF-politikus a vejéről, Barikád.hu, 2008. május 5.)

Harminchat álnéven adta közre a műveit, de Nemere István csak egy van. (Mórocz Károly újságíró, 24 Óra, 2008. szeptember 18.)

A Facebookon és az Iwiwen is fent vagyok álnéven. (Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Index.hu, 2010. október 19.)

A név ruha, amit magunkra veszünk. (Pop Annamária műfordító, Erdélyi Riport, 2011. augusztus 25.)

Ön ismeri a pártját, nem akarom azt mondani, hogy név szerint. (Kálmán Olga műsorvezető Gyurcsány Ferenchez, ATV, 2013. június 26.)

A legnehezebb egy ilyen névvel saját hangot találni. (Karinthy Márton író-rendező, Hatoscsatorna, 2013. július 9.)

A Gyurcsány tulajdonnév olyan személyt jelöl, aki szinte automatikusan összerendezi az úgynevezett Fidesz-tábort. (Bódis András újságíró, Válasz.hu, 2017. május 3.)

Azt hitték, hogy a 168 Óra néven megveszik majd azt, ami nem a 168 Óra? (Barát József újságíró, a 168 Óra volt munkatársa, HírKlikk.hu, 2022. május 20.)

Tegnap úgy kezdődött a hét, hogy kiderült: a Népszavában lezárult egy háromhetes kampány. Az immár csak egyetlen ellenzéki napilap először október 17-én adta közre, hogy „A brüsszeli szankciók tönkretesznek minket!” A mondat két része között bomba látható, rajta a felirat: „SZANKCIÓK”. A jobb alsó sarokban a „Nemzeti konzultáció” kör alakban szedett betűi, a bal sarokban pedig a feladó közleménye: „Készült Magyarország kormánya megbízásából.”

A tegnapi számból megtudhattuk, hogy a Népszava megbízásából a Publicus nevű cég reprezentatív felmérést készített a felnőtt népesség körében. A közvélemény-kutatásból azt emelném ki, hogy a kormánypárti szavazók közül minden tizedik nem szembesült a bombás plakátokkal. Mostanában nem hagyták el a lakásukat, hogy ne láthassák a plakáthelyek ezreire kitett „szankciós bombát”? Vagy inkább azért nem szembesülhettek vele, mert a Népszava böngészése nem tartozik a médiafogyasztási szokásaik közé?.

A jelek arra utalnak, hogy félreértettem a patinás újság akcióját. Nehezményeztem ugyanis, hogy miközben a Népszava főszerkesztőjét behívják tévéműsorokba, és a háta mögött fel-felvillantják a bombás plakátot, ő épp úgy elmarasztalja a kormányzati propagandagépezet kétségkívül hazug és ízléstelen megnyilvánulását, mint a bejegyzésem utáni összeállítás tanúsága szerint a munkatársai is. (Plusz Pápai Gábor, a kitűnő karikaturista, aki nem szövegben, hanem rajzban határolódott el az állami kommunikáció „gyöngyszemétől”.)

Végre kezdem kapiskálni, hogy mivel magyarázható az, amit a szerkesztőség véleménye és hirdetéspolitikája közti ellentmondásnak véltem. Egyre inkább az a benyomásom, hogy a főszerkesztő Németh Péter nem véletlenül közölte sorozatban a bombás plakátot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzeti konzultációra szánt 7,8 milliárdjából kicsípett mintegy húszmillió forintot, amiből vezeklés gyanánt átutalt egy-két milliót a közvélemény-kutató cégnek, hogy tegnap ezt olvashassuk: „A nemzeti konzultációt hirdető bombás plakátok mérsékeltnél is csekélyebb tetszést arattak.” E tanulságért csakugyan érdemes volt tizennyolcszor megjelentetni a kormányzati hirdetést.

De ha már a Fidesz-szimpatizánsok nem olvassák a Népszavát, vajon az olvasóinál milyen hatást keltett a botrányos plakát? Erről is található vélemény a bejegyzésem után. A felmérés szerint a megkérdezett ellenzéki szavazók 93 százaléka hamisnak tartja a bombás hirdetést. S mert a legelkötelezettebbek olvassák az egyetlen ellenzéki napilapot, adódik a következtetés, hogy velem ellentétben őket nem zavarta meg az egyetlen ellenzéki napilap kormánypárti megnyilvánulása. Bár talán nem ártott volna, ha a Publicus erre is rákérdez.    

Tíz mondat a bombás hirdetésről

Mi képzeletbeli brüsszeli bombákkal plakátolunk magunknak terrort. (Uj Péter újságíró, 444.hu, 2022. október 20.)

Bombákat csak a hirdetésekben dobál ránk a hatalom. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2022. október 22.)

Ez züllött állapot, de nemcsak a kormány felel érte, hanem az úgynevezett ellenzéki társadalom is. Miért hagyta magára a független sajtót? (Miklós Gábor újságíró, Facebook.com, 2022. október 23.)

Szeretném felhívni azoknak a társaságoknak a figyelmét, amelyek e plakáthelyeknek a tulajdonosai, hogy ha nem szedik le ezeket a plakátokat, akkor ők is bűnrészesei ennek a cselekménynek. (Szaniszló Sándor DK-poltikus, Facebbok.com, 2022. október 26.)

A bombás plakátokat a kormánypropaganda eddigi erkölcsi mélypontjának érzem. (Marnitz István újságíró, Népszava, 2022. október 27.)

Nyakunkon az újabb fideszes „nemzeti konzultáció”, bombás plakátok és hirdetések ezrei lepték el az országot. A „brüsszeli szankciókat” kárhoztató grafikai megoldás egészen brutális. (Czene Gábor újságíró, Népszava, 2022. október 29.)

Orbánék Brüsszelből elcsaklizott lóvéból éppen óriásplakátok ezrein hirdetik, hogy Brüsszel háború bűnös. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, 2022. november 3.)

Kinyitom a Népszava oldalait, és eltalál, fejbe vág egy egész oldalas szankciós bomba hirdetése. (Mudri István kommentelő, Facebook.com, 2022. november 5.)

A kormány két kézzel szórja a pénzt bombás plakátokra. (Lukács László György Jobbik-politikus, ATV, 2022. november 7.)

A plakát ízléstelen. (Holoda Attila energetikai szakértő, ATV, 2022. november 7.)

Két minivita is lezajlott a Facebookon, mindkettőt újságíró kezdeményezte. Az egyik (Bartus László) Amerikában él, onnan utálja az Orbán-rendszert, amelyet fasiszta diktatúrának vél. A másik (Szekeres István) a Népsport hajdani főszerkesztője. A birkózás szakírója és alapos újságíró.

Bartus a Hit Gyülekezetét tekintette a közösségének, de összekülönbözött Németh Sándor alapítóval. Azóta minden ellenszenves neki, ami kapcsolatba hozható vele. Például az ATV is, amelyet „az orbáni fasiszta propagandagyár egyik zászlóshajójának” tart. Már a hasonlatával is gond van, mert a flottának csak egy zászlóshajója van. Szekeres bevallja, hogy „Állandó tévécsatornám az ATV.”, és szakmai szempontból elemzi a tevékenységét. Ez a közelítésmód termékenyebb. Ettől persze még kérdés, hogy valójában mi is az az ATV. Orbán játékszere vagy az ellenzék fegyvere?

Néhány évig szerződéses munkatársa voltam. Az atv.hu szerkesztőivel akadtak vitáim, de az idézet-összeállításokat csorbítatlanul közölték, a honoráriumot pedig hiánytalanul utalták. Barátilag váltunk el, magam is éreztem, hogy a magánarchívumom kimerülőben van. Azóta kirajzolódik, hogy az ATV is keresi a helyét egy olyan rendszerben, amelynek vezetői immár 13. éve gyakorolják a kétharmados hatalmat. Az a benyomásom, hogy meg is találta.

Sugárzott egy reklámfilmet, amelyben idős házaspár beszélgetett arról, beletörődéssel és szeretettel, hogy fiúgyerekük a saját neméhez vonzódik. Szintén az ATV sugárzott egy kormányzati hirdetést, amelyben egy kislány azt kérdezi az édesanyjától, hogy lehetne-é fiú, mert az iskolában ezt hallotta egy bácsitól. A cég mindkét reklámért pénzt kapott, de csak a szülők beszélgetése hatott életszerűnek, az egyensúly hamisnak bizonyult.

Az ATV igyekszik felülemelkedni a szekértábor-logikán, és a közönségét azokban találta meg, akik észreveszik, hogy mi a különbség a családias beszélgetés és az ellenségképpel riogató propaganda között. Az ATV nem ellenzéki orgánumként világítja meg a közéletet, hanem abban a kétmillió emberben lelte meg a fizetőképes keresletet, akik április 3-án a kormányváltásra szavaztak. Feltételezhető, hogy az ebből származó nyereség minimális.

De ha nem téves a feltételezés, akkor ama kétmillió nemcsak Budapesten és környékén található meg. Az ATV-nek érdemes volna kimozdulni a stúdióból, és szétnézni az országban is. Kevesen tudják, hogy valaha Magyar ATV-ként indult, és a vidéki Magyarország feltérképezésére vállalkozott. A tulajdonos azóta változott, de a régi cél elérése talán jövedelmezőbb volna. Ráadásul mi, a nézők is jobban járnánk.

Tíz mondat az ATV-ről

Az ATV szinte az egyetlen olyan hely, ahol az ember elvárja, hogy igazat mondjanak neki. (Kövesdi Péter újságíró, Népszava, 2019. július 20.)

Tök mindegy, hogy mit gondolunk az ATV szerepéről, de az ATV nem létezik az ellenzéki politikusok és véleményformálók nélkül. (Dévényi István újságíró, Facebook.com, 2021. május 3.)

Az ATV olykor finoman, máskor durvábban támadja az ellenzéki összefogást. (Kerékgyártó István író, Újnépszabadság.com, 2022. január 4.)

Az ATV alapjában mégiscsak ellenzéki beállítottságú, az neki üzleti érdeke. Így van jelentős nézettsége, és így van mindig elegendő reklámja. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, 2022. február 20.)

Az ATV M1-esedik, már csak Bayer Zsolt és Bogár úr hiányzik. (Ágoston Hugó marosvásárhelyi publicista, ÚjHét.com, 2022. március 23.)

Az ATV a NER ötödik hadtestje. (Bartus László újságíró, Facebook.com, 2022. május 30.)

A kialakult szekértáborokon szerintem rég túllépett az ATV. (Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, Index.hu, 2022. július 6.)

Az ATV az orbáni fasiszta propagandagyár egyik zászlóshajója, csak a funkciója más. (Bartus László újságíró, Facebook.com, 2022. november 4.)

A látszatellenzékiségével - mint egyetlen „ellenzéki” fórum - el tudja terelni a figyelmet arról, hogy valójában Fidesz-párti. (Mattyasovszky Brigitta kommentelő, Facebook.com, 2022. november 6.)

Az ellenzéki szemléletű emberek a magyar tévécsatornák közül - az RTL Klubon kívül - csak az ATV-re támaszkodhatnak. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, 2022. november 6.)

A legutóbbi napokban Bolgár György, Csányi Vilmos és Vona Gábor orbánozott, Lendvai Ildikó gerillázott, Ungár Péter élezett, Márki-Zay Péter pedig ungározott. Lefülelt mondatok.

Rajtunk kívül álló okokból dől ránk a világ. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Mandiner.hu, október 31.)

Ez egy részben korrumpálódott, fertőzött ellenzék. (Bozóki András szociológus, volt kulturális miniszter, Népszava, október 31.)

Az internet akár egy véres csatamező, ahova önként és dalolva járnak az emberek mészárolni egymást. (Keresztes Tamás színész, Jelen.media.hu, november 1.)

Orbán beváltotta a rendszerváltás legfőbb ígéretét: tőkésosztályt teremtett. (Csányi Vilmos magatartáskutató, 24.hu, november 1.)

Orbán Viktor a legjobb pszichológus Magyarországon. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, november 2.)

Nincs ellenzék, kivéve Hadházy Ákost. (Kardos András filozófus, Facebook.com, november 2.)

Ha az ilyeneket a magyarok nem akarják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy oda jutunk, ahol tartunk. (Bartha Barna, a Mi Hazánk Mozgalom nemzetpolitikai kabinetjének vezetője Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíróról, Transtelex.ro, november 2.)

A Mi Hazánk fantáziája ennyi: darálni, agyonverni, akasztani. (Majtényi László alkotmányjogász, volt ombudsman, Facebook.com, november 3.)

Csúszunk kelet felé a lejtőn. (Bródy János rockzenész, Magyar Narancs, november 3.)

Semminek nincs éle. (Ungár Péter LMP-politikus az ellenzéki politizálásról, 24.hu, november 3.)

Csak egymás kárára tudnak erősödni. (Forró Péter újságíró az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, november 3.)

Félő, hogy ez már egy versenyképtelen párt lesz. (Ujhelyi István volt szocialista politikus az MSZP-ről, Index.hu, november 3.)

A zenekari naptárban nálam most csak ceruzás időpontok szerepelnek. (Czutor Zoltán rockzenész, Magyar Hang, november 4.)

Dagadnak az elégedetlenségek. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, ATV, november 4.)

A szocialista párt padlóra küldve és lerabolva, a Jobbik szétdarabolva. Az LMP már nincs, a Párbeszéd pedig sosem volt. (Nagy Ervin politológus, Magyar Hírlap Online, november 4.)

A gerillákat nem szokták szeretni a reguláris hadseregekből. De gyakran motorjai a győzelemnek. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Hadházy Ákosról, Facebook.com, november 4.)

Ahol én megjelenek, ott bezárják az ajtót. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, 24.hu, november 5.)

Ungár Péter is csatlakozott az álellenzéki kórushoz. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Facebook.com, november 5.)

Lehet, hogy Orbán nemcsak a múlt században született, hanem még mindig ott is él? (Bolgár György újságíró, Népszava, november 5.)

Propaganda-országgá lettünk, ahol kényelmes irodákban, vasalt öltönyökben és elegáns kiskosztümökben találják ki az ellenségképeket. (Darvasi László író, hvg.hu, november 5.)

Immár a nyílt fasizmus is szalonképes lehet Magyarországon. (Székely Ervin volt RMDSZ-politikus Bartha Barna akasztásos megnyilvánulásáról, ÚjHét.com, november 6.)

Tegnapi bejegyzésem egyik mondata kiverte a biztosítékot: „A propaganda is az újságírás része.” Sajnos, fűzöm hozzá, a hatásos propagandához sajtószakmai felkészültség szükséges. Az újságírás politikaérzékeny mesterség, a politikusok évszázadokon át vették igénybe az újságírók szolgálatait. Akiknek tevékenységét német nyelvterületen lejbzsurnalizmusnak nevezték el.

A propaganda a kommunikáció egyik formája, művelői az igazság helyett a hazugságot sulykolják. Eszközei a blöff, a csúsztatás, a füllentés, a hamisítás, a mellébeszélés és a torzítás. Némi bizakodásra ad okot a világhálós helyzet. A jelek arra utalnak, hogy a politikusok egyre kevésbé veszik igénybe az újságírók szolgálatait. Bármennyire szolgálatkészek ugyanis, nem átallják terjedelmi vagy stiláris okból átfogalmazni, rövidíteni a döntéshozók árnyaltnak szánt okfejtéseit. Ezért a politikusok szívesebben fordulnak a közösségi médiumokhoz.

Leginkább a Facebook-hoz, ahol tízezrével, sőt olykor százezrével tehetnek szert követőkre. Ráadásul azt írnak az üzenőfalukra, amit nem „torzítanak el” azok a fránya skriblerek. Ebben van igazság, mégse ringassuk magunkat illúzióba. A politikusok költségvetéséből telik arra, hogy az üzenőfalukat újságírók közreműködésével lássák el szövegekkel. A volt ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, Márki-Zay Péternek ki is csúszott a száján, hogy „Még a saját Facebook-posztjaim szövegébe se szóltam bele.” (Válaszonline, 2022. június 3.)

Nem éppen szakmánk dicsérete, hogy több száz politikus mögött tűnik föl a teljesítményét, elképzeléseit felnagyító, megszépítő újságíró. Ez azonban a propagandának csak az egyik,  kisipari alkalmazása. A másik a kormányzati tevékenység felnagyítása, megszépítése: a csúsztatás, hamisítás és torzítás iparszerű alkalmazása. A méretekre jellemző, hogy a Rogán-féle propaganda-minisztérium évente 50 milliárd forintos költségvetéssel fejti ki áldásos hatását, és az úgynevezett közszolgálati médiumokra a kormányzat tovább 100 milliárd forintot költ.

Egyelőre nem dúskálunk az április 3-i vereség mélyen szántó elemzéseiben, de abban majd’ minden ellenzéki párt egyetért, hogy az Orbán-kormány negyedik kétharmada mögött az állami propaganda elsöprő ereje (átfogalmazásomban sajnálatos sajtószakmai felkészültsége) rejlik. Az a benyomásom, hogy a propaganda az újságírás elavult, már-már elfeledett része, amely a kétharmados hatalomgyakorlás „jóvoltából” ismét divatba jött. 

Tíz mondat a propagandáról

A kormány az első száz nap intézkedései kapcsán sikeres propagandát folytatott, amit a túlsúlyban lévő baloldali sajtó hatékonyan támogatott. (Áder János Fidesz-politikus, 24 Óra, 2002. szeptember 7.)

A szó legrosszabb értelmében a kommunikáció nem más, mint propaganda. (Pető Iván SZDSZ-politikus, Hetek, 2003. november 14.)

Minél inkább elszakad a propagandagépezet a valóságtól, annál hatalmasabb a baj, amit el kell fedni. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Heti Válasz, 2005. július 7.)

Propagandáról diktatúrában szoktak beszélni. Ha a kormány eljárása nem tetszik, a demokráciában akkor is csak kommunikáció. (Kumin Ferenc politológus, ATV, 2012. március 7.)

Akik haszonélvezői voltak annak a propagandának, amit lapunkban is kifejthettek, elfordultak tőlünk. (Sebes György újságíró a szocialista politikusokról, Népszava, 2014. augusztus 6.)

A propaganda már nem eladja a politikát, hanem helyettesíti. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2015. szeptember 26.)

Propagandával szavazót bizonyosan lehet szerezni, ám szakácsot, pincért hazacsábítani aligha. (Fónai Imre kaposvári újságíró, Sonline.hu, 2016. június 2.)

A propaganda természetéből adódik, hogy rendes újságíró nem szívesen műveli. (Urfi Péter újságíró, 444.hu, 2019. január 29.)

A propaganda számára nem a hitelesség, hanem a hihetőség a lényeg. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2022. március 23.)

Teljesítményt azok a kulturális műhelyek tudtak-tudnak felmutatni, amelyek nem politikai propagandában utaznak. (Stumpf András újságíró, Válaszonline.hu, 2022. június 20.)

Amikor tegnap reggel Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester megtudta, hogy a rá váró újságírók közül az egyik a PestiSrácok.hu munkatársa, választhatott. Vagy hazamegy, és helyette az ATV műsorszerkesztője áll az újságírók elé. Vagy tudomásul veszi a nemszeretem szerkesztőség jelenlétét, és válaszol a „propagandaeszköz” kérdéseire is. A második megoldást választotta. A nyilvánosságot is beavatta, vajon újságírás-e az, amit a kormánypárti médiumok művelnek. Botrányt csinált, hogy elmondhassa, szerinte ki vélhető újságírónak.

Nem a polgármesterek (politikusok) dolga eldönteni, ki az újságíró, ettől azonban még firtatható a szakmai kérdés. A XVIII. század elejétől beszélhetünk a szó mai értelmében vett újságírásról, amely a következő száz évben a politikusok szolgálatában telt el. A napoleoni háborúk után azonban a nyilvánosság szempontjából is két részre vált Európa. Az Elbától nyugatra a sajtó gazdasági vállalkozás lett, a kevésbé polgáriasult Elbától keletre viszont politikai vállalkozás maradt.

Még a múlt században is azt írta Huszár Sándor, hogy „Nemcsak újságíró voltam, de mint ilyen - ugye - pártember is.” (1960. április 30-i naplójegyzetéből, ÚjHét.com, 2021. november 6.) A munkáskáderből lett „pártember” alapította meg tíz év múlva A Hét című bukaresti hetilapot. Szerkesztőként odáig jutott, hogy emigrálnia kellett Magyarországra. A pártos újságírás művelői közül sokan hagyták el a beidegződéseiket, ám a maradék ortodoxokból jutott a másik politikai oldalnak is. Egyszerűbb volt világnézetet váltani, mint szakítani a politikának alávetett újságírással.

Ezzel magyarázható, hogy Baranyi Krisztinával ellentétben mindenkit újságírónak tartok, aki ezt a mesterséget hivatásszerűen műveli. A propaganda is az újságírás része, és elég sokan vannak, akik még nem gyógyultak ki belőle. Az állapotuknak megfelelő beleérzéssel kéne kezelni őket - mint szakmánk egy fázissal elmaradott részét. Az idősek már aligha változnak, a fiatalok pedig még változhatnak. De ismerünk olyan konzervatív értékrendű szerkesztőségeket is, például a Válaszonline,hu-t és a Magyar Hangot, amelyek a pártos újságírás helyett a függetlent választották.

Vállalták ezzel a tengődést. Meg azt, hogy a kormányzat részéről nagyobb nyomásnak vannak kitéve, mint az ellenzéki pártok által pénzelt portálok, amelyek ellenkező előjellel ugyan, de a hatalmon lévők számára ismerős pártos újságírást művelik.

Tíz mondat az újságírásról

Az újságíráshoz elsősorban nem telefon, fax, íróasztal, magnetofon és szövegszerkesztő kell, hanem hittel, valódi érdeklődéssel figyelő ember, akinek megnyílnak az ajtók és a szívek. (Gyarmati Béla miskolci újságíró, Észak-Magyarország, 1999. szeptember 27.)

A tényfeltáró újságírás hazánkban nem hatol sem elég mélyre, sem elég magasra. (Bitó László író, Magyar Hírlap, 2003. december 9.)

Az újságírás nemcsak tartalomszolgáltatás, hanem etika is. Valamint ízlés. (Vágvölgyi B. András újságíró, Népszabadság, 2010. július 18.)

Ma a pártos újságírás nem kizárólagos. (Sipos Balázs sajtótörténész, Népszava, 2011. augusztus 13.)

Az újságírás civil kontrollt jelent az aktuális hatalomgyakorlással szemben. (Balavány György publicista, Klubrádió, 2012. szeptember 14.)

Olyan időszakot élünk, amikor kamuhíreket írni jövedelmezőbb, mint valódi újságírást folytatni. (Selmeci János műsorvezető, Klubrádió, 2019. december 20.)

Van még idehaza színvonalas szöveges és audiovizuális újságírás. Más kérdés, hogy egyre inkább csak előfizetésekkel elérhető. (Forgács Iván kritikus, Népszava, 2021. december 18.)

A hatalmi viszonyoktól teljesen független újságírás napjainkban is csak álom. (Daniss Győző újságíró, Tinta.blog.hu, 2022. január 17.)

A pártos újságírás csúcsra járatása, az azzal járó színvonalesés riasztja a közönséget. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2022. október 7.)

A mostani újságíráshoz már nem kell sajtóigazolvány. (M. Vadas Zsuzsa miskolci újságíró, Facebook.com, 2022. október 19.)

A hangfelvételt valamikor októberben rögzítették Sepsiszentgyörgyön. Az egyházi intézmény imatermében elhangzott szavak a kolozsvári Transtelex.ro közvetítésével jutottak el a marosvásárhelyi ÚjHét.com-hoz, az erdélyi szerkesztők azonban tapintatból kipontozták a kivégzendő újságírónő nevét. A „felakasztására” áhítozó politikus teljes szövege először a Telex.hu tegnapi számában jelent meg.

Érdekesek a körülmények is. A Mi Hazánk Mozgalom nemzetpolitikai kabinetjének vezetője székelyföldi körúton próbálta erősíteni a szélsőjobboldali párt hadállásait. Ama összejövetelről nemcsak hangfelvétel készült, hanem fénykép is. A hetedik résztvevő fotózta az asztalnál ülőket. A fényforrások azt sejtetik, hogy égett a villany, de hogy falikarból áradt-e vagy csillárból, az nem látható. A kabinetfőnök, akit csak a bejegyzésem utáni összeállításban nevezek meg, hozta azt a formát, amelynek révén a rendszerváltás óta kielégíthető a magyar társadalom mintegy tíz-tizenöt százaléka.

Egy kis zsidózás, cigányozás, az MTV, az RTL Klub, az ATV és a „most már az ide sorolható” Duna TV mételye megfertőzte a székely néplelket is, itt van például Parászka Boróka, aki... A hátborzongató eszmefuttatásnak nem tulajdonítanék különösebb jelentőséget, ha az immár parlamenti párt egyik kulcsembere nem fenyegetne létében is egy publicistát. Az idézetcsokorban olvasható, hogy több politikus vette szájára az akasztást, de volt annyi eszük, hogy csupán metaforaként használták. Némelyik még viccelődött is vele.

A jelenlegi miniszterelnök pedig a Bach-korszak kiközösítési formáját emlegette, amidőn az üldözés elől külföldre menekült magyar politikusok arcképét in effigie (jelképesen) függesztették az akasztófára. A nemzetpolitikai kabinetvezető a buta politikusok közé tartozik, mert képzettársításra sarkalló hasonlat helyett nevesített. Arra a kis időre, amíg a felháborodás mégis arra kényszeríti a pártját, hogy kizárja a soraiból, nem érdemes megjegyezni a nevét.

Az ATV kora esti vitaműsora tegnap azért néhány percet szentelt a visszhangos epizódnak. A hozzászólók elmarasztalták az ostobaságig őszinte politikust. A műsorvezető pedig azzal csökkentette a kínos és szánalmas epizód jelentőségét, hogy elmondta, csupán néhányan tették tiszteletüket az imatermi megnyilvánuláson. Az élő adás hevében így jellemezte a sepsiszentgyörgyi helyzetet. „Nem lógtak a csillárról is emberek.” Ennél stílusosabban nem is kapcsolódhatott volna az akasztásos hangfelvételhez.

Tíz mondat az akasztásról

Én úgy érzem magam nyakkendőben, mint akit akasztani visznek. (Csintalan Sándor szocialista politikus, Pesti Riport, 1995. július 12.)

Minden rendszer gyilkos. Az egyik akasztófára, a másik intenzív osztályra juttat embereket. (Verebes István rendező, Magyar Hírlap, 1995. augusztus 22.)

Akasztani inkább a jobboldaliak óhajtanának, a balosok jobbára börtönben szeretnék látni az ellenfeleiket. (Szalai Annamária Fidesz-politikus, Népszava, 2001. december 27.)

Ötvenhat után akasztottak himbálóztak bennem. (Eörsi István költő, Népszabadság, 2001. december 31.)

Nálunk előbb akasztanak, aztán jön a tárgyalás, és végül nyomozni kezdenek. (Moldova György író, Magyar Hírlap, 2002. április 8.)

A kommunisták és a nácik olyanokat is meggyilkoltak, akiket egy jogállamban szintén felakasztottak volna. (Ungváry Krisztián történész, Heti Válasz, 2012. augusztus 9.)

Andrássy Gyula az egyetlen miniszterelnökünk, akit előbb felakasztottak, és utána lett miniszterelnök. A többiek fordítva jártak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2016. november 11.)

Senki sem fog lámpavason lógni. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Népszava, 2020. augusztus 25.)

Meg lehet nézni egy Parászka Borókát, meg lehet hallgatni a Marosvásárhelyi Rádióból, hát ha az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy oda jutunk, ahova jutunk. (Bartha Barna, a Mi Hazánk Mozgalom nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, Telex.hu, 2022. november 3.)

A Mi Hazánk fantáziája ennyi: darálni, agyonverni, akasztani. (Majtényi László alkotmányjogász, volt ombudsman, Facebook.com, 2022. november 3.)

Tegnap este megszólaltatták az ATV-ben Komjáthi Imrét. A Magyar Szocialista Párt frissiben megválasztott társelnöke mintha a férfi kvóta megtestesítője volna. A Kádár-korszak országgyűlésében a női kvótát testesítette meg a fejőnő, aki hozta az ifjúságit és a mezőgazdaságit is. Az edelényi politikus akaratlanul is hozza a férfi kvótát az MSZP társelnöki rendszerében, a kétkezi munkást, a hatgyerekes családapát és a keresztényt is.

Szereplését a baloldali párt kongresszusán az Isten engem úgy segéljen!-nel fejezte be. S ha alkalom adódik rá, mint tegnap este, azok figyelmét is igyekszik magára irányítani, akiket épp a vallásosságuk ábrándít ki az álszent Orbán-rendszerből. Ahogy elnézem, a válságos helyzetben lévő szocialisták alapos munkát végeztek az új vezető beharangozásában. Elővették Horn Gyula és Botka László egy-egy tételmondatát. De megtetszett nekik Ceglédi Zoltán politológus akkumulátoros hasonlata is.

A gyári munkában jártas társelnök azt a következtetést vonta le belőle, hogy az együttműködésre szövetkezett ellenzéki pártok a választási kampányban „leszívták” az MSZP erejét, majd a vereség után mérgezőnek nyilvánították. Lehet, hogy ebben igaza is van, az akkumulátoros hasonlat azonban furcsa karriert csinált a nyilvánosság fórumain. Először mintha a női társelnök használta volna anélkül, hogy megemlítette volna a forrást.

Aztán Komjáthival közös műsorban beszélt április 3. tanulságairól. Újra szóba hozta, de a jelenlétében már nem tulajdoníthatta magának, ezért bejelentette, hogy „Imrétől” kölcsönözte. A bejegyzésem utáni összeállításban pedig Gyurcsány Ferenc közölte, hogy „A politikában nincs szerzői jog.” Másként én se foglalhatok állást. A szállóigék eredetét gyakran tanulmányozóként ugyanis arra jutottam, hogy eredeti gondolata utoljára Ádám ősapánknak volt.

A jól hangzó mondatokat addig formálgatjuk a kávéházi törzsasztalnál, napjainkban a digitális kávéházként működő közösségi médiában, amíg ki nem csontozzuk, és egy-egy közismert személyiség a nevére nem veszi őket. Az eljárást a politikusok azzal tetézik, hogy még a közismert személyiségtől is át-átveszik a tételszerű mondást. A körülményektől függ, hogy egyáltalán megemlítik-e a nevét. Szinte mindegyik parlamenti párt gyakorlatában dívik ez, az MSZP még a visszafogottabbak közé tartozik.

Ami zavar benne, az inkább csak az, hogy a haldokló szervezet újraélesztését talán mégsem ezzel kéne kezdeni.

Tíz mondat a hívószavakból

Olyan Magyarországot kell teremteni, ahol nemcsak megszületni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes. (Horn Gyula szocialista politikus, az MSZP volt elnöke, volt miniszterelnök, Kelet-Magyarország, 2003. március 29.)

Fizessenek a gazdagok! (Botka László szocialista politikus, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Miskolcon, YouTube.com, 2017. március 14.)

A magyar szocialisták olyan országot akarnak, ahol nemcsak megszületni, hanem élni is érdemes. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, hvg.hu, 2017. május 2.)

A politikában nincs szerzői jog. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt szocialista politikus, az MSZP volt elnöke, volt miniszterelnök, Facebook.com, 2021. augusztus 26.)

Az MSZP a mobilakkumulátor, amelyre mindenki rádug. (Ceglédi Zoltán politológus az ellenzéki pártokról, Jelen.media.hu, 2022. július 8.)

Az MSZP legközelebb nem lesz „akkumulátorpárt”, hogy mindenki leszívja az erejét, tudását, a hozzáadott értékét, az embereit, az eszközeit. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, az MSZP társelnöke, HírKlikk.hu, 2022. október 23.)

Imrétől tanultam, hogy az MSZP nem lesz többé akkumulátorpárt. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, az MSZP társelnöke, InfoRádió, 2022. október 24.)

Mint az MSZP társelnöke azon leszek, hogy még egyszer ne legyen akkumulátorpárt az MSZP. (Komjáthi Imre szocialista politikus, Spirit FM, 2022. október 26.)

Az ellenzéki pártok gyakorlatilag rácsatlakoztak az MSZP-re, mint egy akkumulátorra, leszívtak minket. (Komjáthi Imre szocialista politikus, az MSZP újdonsült társelnöke, PécsiStop.hu, 2022. október 30.)

Fizessenek a gazdagok! (Komjáthi Imre szocialista politikus, az MSZP társelnöke, Hírklikk.hu, 2022. október 30.)