Amikor tegnap reggel Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester megtudta, hogy a rá váró újságírók közül az egyik a PestiSrácok.hu munkatársa, választhatott. Vagy hazamegy, és helyette az ATV műsorszerkesztője áll az újságírók elé. Vagy tudomásul veszi a nemszeretem szerkesztőség jelenlétét, és válaszol a „propagandaeszköz” kérdéseire is. A második megoldást választotta. A nyilvánosságot is beavatta, vajon újságírás-e az, amit a kormánypárti médiumok művelnek. Botrányt csinált, hogy elmondhassa, szerinte ki vélhető újságírónak.
Nem a polgármesterek (politikusok) dolga eldönteni, ki az újságíró, ettől azonban még firtatható a szakmai kérdés. A XVIII. század elejétől beszélhetünk a szó mai értelmében vett újságírásról, amely a következő száz évben a politikusok szolgálatában telt el. A napoleoni háborúk után azonban a nyilvánosság szempontjából is két részre vált Európa. Az Elbától nyugatra a sajtó gazdasági vállalkozás lett, a kevésbé polgáriasult Elbától keletre viszont politikai vállalkozás maradt.
Még a múlt században is azt írta Huszár Sándor, hogy „Nemcsak újságíró voltam, de mint ilyen - ugye - pártember is.” (1960. április 30-i naplójegyzetéből, ÚjHét.com, 2021. november 6.) A munkáskáderből lett „pártember” alapította meg tíz év múlva A Hét című bukaresti hetilapot. Szerkesztőként odáig jutott, hogy emigrálnia kellett Magyarországra. A pártos újságírás művelői közül sokan hagyták el a beidegződéseiket, ám a maradék ortodoxokból jutott a másik politikai oldalnak is. Egyszerűbb volt világnézetet váltani, mint szakítani a politikának alávetett újságírással.
Ezzel magyarázható, hogy Baranyi Krisztinával ellentétben mindenkit újságírónak tartok, aki ezt a mesterséget hivatásszerűen műveli. A propaganda is az újságírás része, és elég sokan vannak, akik még nem gyógyultak ki belőle. Az állapotuknak megfelelő beleérzéssel kéne kezelni őket - mint szakmánk egy fázissal elmaradott részét. Az idősek már aligha változnak, a fiatalok pedig még változhatnak. De ismerünk olyan konzervatív értékrendű szerkesztőségeket is, például a Válaszonline,hu-t és a Magyar Hangot, amelyek a pártos újságírás helyett a függetlent választották.
Vállalták ezzel a tengődést. Meg azt, hogy a kormányzat részéről nagyobb nyomásnak vannak kitéve, mint az ellenzéki pártok által pénzelt portálok, amelyek ellenkező előjellel ugyan, de a hatalmon lévők számára ismerős pártos újságírást művelik.
Tíz mondat az újságírásról
Az újságíráshoz elsősorban nem telefon, fax, íróasztal, magnetofon és szövegszerkesztő kell, hanem hittel, valódi érdeklődéssel figyelő ember, akinek megnyílnak az ajtók és a szívek. (Gyarmati Béla miskolci újságíró, Észak-Magyarország, 1999. szeptember 27.)
A tényfeltáró újságírás hazánkban nem hatol sem elég mélyre, sem elég magasra. (Bitó László író, Magyar Hírlap, 2003. december 9.)
Az újságírás nemcsak tartalomszolgáltatás, hanem etika is. Valamint ízlés. (Vágvölgyi B. András újságíró, Népszabadság, 2010. július 18.)
Ma a pártos újságírás nem kizárólagos. (Sipos Balázs sajtótörténész, Népszava, 2011. augusztus 13.)
Az újságírás civil kontrollt jelent az aktuális hatalomgyakorlással szemben. (Balavány György publicista, Klubrádió, 2012. szeptember 14.)
Olyan időszakot élünk, amikor kamuhíreket írni jövedelmezőbb, mint valódi újságírást folytatni. (Selmeci János műsorvezető, Klubrádió, 2019. december 20.)
Van még idehaza színvonalas szöveges és audiovizuális újságírás. Más kérdés, hogy egyre inkább csak előfizetésekkel elérhető. (Forgács Iván kritikus, Népszava, 2021. december 18.)
A hatalmi viszonyoktól teljesen független újságírás napjainkban is csak álom. (Daniss Győző újságíró, Tinta.blog.hu, 2022. január 17.)
A pártos újságírás csúcsra járatása, az azzal járó színvonalesés riasztja a közönséget. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2022. október 7.)
A mostani újságíráshoz már nem kell sajtóigazolvány. (M. Vadas Zsuzsa miskolci újságíró, Facebook.com, 2022. október 19.)
