Nem vagyok rajongója a fémes hangzású zenének, de azt elismerem, hogy a hazai mezőnyben talán a Tankcsapda a legjobb banda. Egyik velőtrázó száma, a Nincsen semmi nehezen dúdolható ugyan, kendőzetlen szövege azonban hitelesen adja vissza a szinte kilátástalan helyzetben lévő fiatalok közérzetét. Aminek logikai levezetése ez: „Ha nincsen meló, nincsen pénz / Ha nincsen pénzed, gallyra mész / Ha gallyra mentél , nem kapsz melót / Cigit, piát, ennivalót.”

E néhány sor nyomába eredt tegnap a hvg.hu egyik bloggere, okfejtése alapos. A világhálón olvasható dalszöveg vissza-visszatérő motívuma ugyanis a gally, márpedig szerinte a fa ágának semmi köze a rossz közérzethez. Annál inkább a gaj kifejezésnek, amely azt jelenti, hogy valami tönkrement. A szerző nem csinál nagy ügyet az ly-ból, elvégre énekelve (hogy ne mondjam: gajdolva) nincs különbség a j és az ly között. Azért hozom mégis szóba a tartalmas elemzést, mert a vitatott kifejezés értelmezése az idők során új mozzanattal bővült.

Grétsy László nyelvész azt fejtegette, hogy a gaj legalább négy évszázada van jelen a magyar nyelvben. Talán a hasonló hangzású szlovén gol szóból származik. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a többes számú goliból könnyen lehetett golj, magyar átírásban galy, esetleg gally. Mindazonáltal Grétsy nyitva hagyta a másféle értelmezés lehetőségét. Valószínűleg azért, mert ismerte Bárczi Géza teóriáját. A nagy magyar nyelvész a szókezdő zárhangok zöngésítéséről értekezett, és arra jutott, hogy a gaj a finnugor kaj zöngésített változata. Ebből fakad a kajla (csálé, ferde, görbe, lekonyuló, lelógó) és a kajtat (böngészik, fürkészik, keresgél, kutat, pásztázik, tallózik, utánajár).

Nem foglalok állást a finnugor vagy szláv eredetet firtató vitában. Az viszont tűnődésre késztet, hogy a Bárczi-féle értelmezés felold egy ellentmondást. Mert adódik a harmadik feltételezés is: a gaj a jiddis gajdesz (halál, pusztulás) kifejezésből származik. Akik pedig mellette törtek lándzsát, azoknak feltűnt, hogy az értelmezésekből hiányzik a ’desz’. E hiány kölcsönöz jelentőséget a finnugor változatnak. Az már a helyzet iróniája, hogy a vita két éve politikai színezetet is kapott.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke az ellenzéktől féltette szűkebb pátriája, az önkormányzati választásra készülő Csepel jövőjét, és szerkesztetlen közösségi üzenőfalán gallyazni kezdett. Mondandóját megismételte a nyilvánosság egyik szerkesztett fórumán, az olvasószerkesztő azonban tapintatból hejreigazította. Ezzel magyarázható, hogy a bejegyzés után olvasható összeállításban a kormánypárti politikus ly-nal és j-vel is használja a vitatott kifejezést. Én maradnék a j-nél.

Tíz mondat a gallyazott gajról

Ami gajra megy, az nem a gajdeszban végzi, hanem csupán ősi finnugor módra elkaljul. (Zsadon Béla olvasószerkesztő. Korrektor.blog, 2007. augusztus 13.)

Kiindulópontnak nem a gaj, hanem a gajdesz kínálkozik. Ez ’halál, pusztulás’ jelentéssel értelmező szótárunkban is megtalálható. (Grétsy László nyelvész, Szabad Föld, 2011. augusztus 5.)

Így kell naponta több tízezer ember közlekedését gajra vágni. (Nagy Gábor újságíró, 888.hu, 2018. október 3.)

Von der Leyen megválasztása miatt mehet gajra az olasz kormánykoalíció?” (Tari Tamás újságíró az Európai Unióról, Alfahír.hu, 2019. július 18.)

Mi, írók nem olyan helyzetben vagyunk, mint például a független színházak, amelyeket a tao megszüntetésével gajra lehet vágni. (Péterfy Gergely író, 168 Óra, 2019. június 22.)

Az ellenzék ismét gallyra vágná Csepelt. (Németh Szilárd Fidesz-politikus, Facebook.com, 2019. augusztus 9.)

Németh Szilárd gajra vágta a nyelvtant. (Farkas György újságíró, 24.hu, 2019. augusztus 9.)

Mindig aszerint tudnak csak gondolkodni, hogy hogyan lehetne visszaszerezni a 2010-ben elvesztett totális hatalmukat, amit arra használtak fel, hogy gajra vágják Csepelt. (Németh Szilárd Fidesz-politikus az ellenzékről, Magyar Hírlap Online, 2019. augusztus 24.)

Minden gajra ment. (Gy. Németh Erzsébet DK-politikus, budapesti főpolgármester-helyettes a főváros állami kivéreztetéséről, ATV, 2020. augusztus 27.)

Ha a villám közvetlenül a mi házunkba csap, akkor esélyes, hogy az összes vezeték kiég a falban, és a rájuk csatlakoztatott berendezés is gallyra megy. (Lakatos János újságíró, Magyar Szó Online, 2020. augusztus 28.)

Tegnap este, az ATV stúdiójában elhangzott egy könnyű szájjal odavetett rögtönzés: „A buborékból nehéz a kiút.” Sermer Ádám liberális politikus mondta ki, és a közösségi oldalakon kialakult információs buborékra utalt. Csakhogy annak a fránya buboréknak van egy régebbi jelentése is.

Eredetileg bugyborék volt, mert bugyogott a folyadék. Ha például fölmelegedik a víz, akkor a felszínén gömbölyű légüregek keletkeznek. A gőzzel töltött zárvány képzete közmondás formájában is megjelent. A Nyelvőr l900-as évfolyama szerint „Olyan az élet, mint vízen a buborék.” Az irodalomtörténészek pedig Vörösmartynál találták meg az ősforrást. A Keserű bordal című költeményben, amelyet dúdolhatunk is, lévén Erkel Ferenc nemzeti operájának „slágere”. A Bánk bán egyik zendülője, Petur bán énekli: „Gondold meg és igyál / Örökké a világ sem áll, / Eloszlik, mint a buborék, / S marad, mi volt, a puszta lég.”

A buborék hagyományosan azt jelenti, hogy csinálunk valamit, ami azonban sajnos illékony, múlékony. Hasonló jelentésű az információs buborék is, amelyet információs karanténnak is nevezhetünk. A quranta giorni (negyven nap) idestova hat és fél évszázada jelenti, hogy a hajózásból, kereskedésből élő Velence városállam matrózait Lazzaretto Vecchio szigetére száműzték. Ha mégse hozták magukban a fertőzést, akkor negyven nap múlva mehettek haza, a családjukhoz. A történelmi buborékból van tehát kivezető út, ha (már) nem fertőzünk. Ami viszont az információs buborékot illeti, arról azt tartja a kommunikációs szakma, hogy a felhasználó szívesen szembesül olyan tartalmakkal, amelyek megerősítik a véleményében.

Az információs buborék nemcsak azért figyelemre méltó jelenség, mert akik például a kormány tevékenységét kritikával illetik, egész jól elvannak a maguk kis véleménybuborékjában. Néha az a benyomásom, hogy leginkább a fészbukos elszigeteltség gátolja a közéleti aktivitásunkat. Ebben az értelemben Sermer Ádám könnyű szájjal odavetett megjegyzése akár önkritikának is felfogható. Nemrégiben olvastam azonban egy elgondolkoztató mondatot. Pető Péter publicista április 8-án ezt írta a 24.hu digitális felületére: „Idehaza valójában nem a Facebook a legerősebb közösségi médium, hanem a Fidesz.”

Azt már én fűzöm hozzá, hogy a kormány évente körülbelül 150 milliárd forintnyi közpénzt áldoz az állami véleménybuborékra, amelyben 2-3 millió honfitársunkat szigeteli el. Ez jövőre épp elég lesz a választási győzelemhez.            

Bajban vagyok a jellemzésével. A Lefülelt mondatok című rovat gazdájaként három évtizede közlöm a mögöttünk hagyott hét legütősebb megnyilvánulásait, és ezekben az összeállításokban Lendvai Ildikó gondolatai gyakran láttak napvilágot. Először az MSZP budapesti szervezetét elnökölte, aztán a parlamenti frakciót, majd az MSZP elnökévé is megválasztották. 2014-től már nem vállalt se párttisztséget, se mandátumot az országgyűlésben. Azóta cikkekkel véteti észre magát.

Közösségi üzenőfalán széljegyzeteli a nap történéseit, csütörtökön pedig kiválasztja a legérdekesebb témát, és terjedelmesebb elemzést ír belőle a Népszava szombati számába. S mert tapasztalataiból, műveltségéből és íráskészségéből jó cikkekre telik, magamban már kineveztem publicistának. Bár ha jellemezni kell a Lefülelt mondatok című összeállításban, még mindig szocialista politikusnak nevezem. De maradjunk a publicistánál! A véleményformálónál, akinek az olvasók adnak az álláspontjára. Jellemző rá, hogy az átlagosnál jobban fizetik meg, noha szerkesztőként még nem találkoztam olyan publicistával, aki elégedett lett volna a honoráriummal.

A busás fizetség fejében kötött a szerkesztőséggel egy hallgatólagos egyezséget, miszerint publicisztikáit kizárólag ama újságban jelenteti meg, amely rovatot szán neki. Megkülönböztető tulajdonsága tehát az exkluzivitás, vagyis a kizárólagosság. Tegnap Lendvai Ildikónak mégis a HírKlikk.hu-n jelent meg cikke Akit másodjára végeznek ki címmel. Nagy Imre sorsából kiindulva azt a folyamatot tárja fel, hogy Orbánék szótárában a komcsi jelző jelentése miként tágult ki. A szocialisták után a liberálisokat, sőt mostanában a jobbikosokat is jellemzik vele. Ma már mindenki komcsi, aki ellenük van.

Írása vérbeli publicistára vall. Egyszer talán kötetbe is érdemes lesz fölvenni, most mégis azon tűnődöm, miért nem a Lendvai-publicisztikák szokásos helyén, a Népszavában látott napvilágot. Négy eset lehetséges. Lendvai Ildikót anyagilag nem becsüli meg annyira a patinás napilap, hogy a havi négy publicisztika honoráriumából kiegészítse a nyugdíját. Megbecsüli ugyan, de az említett cikket nem fogadta el, ezért a szerző az MSZP-hez közelebb álló portálon jelentette meg. Harmadszor, Lendvai Ildikó az írásaiért nem fogad el honoráriumot, mert inkább politikusnak, mint publicistának tartja magát. Végül pedig, ha már a kizárólagosság szóba került, az se zárható ki, hogy amit fél évszázad alatt megtanultam a publicistákról, az már nem érvényes.       

Tíz mondat Lendvai Ildikóról

Önálló intézménye a fősodrú demokráciának. (Ugró Miklós újságíró, Magyar Nemzet, 2003. január 14.)

Meglepő, hogy a legmagasabb funkciók eddig elkerülték. (Bugyinszki György újságíró, Magyar Narancs, 2004. szeptember 23.)

Egy megfontolt, kiegyensúlyozott, színtelen pártban volt lendületes és színes. (Lengyel László politológus, Népszabadság, 2006. október 20.)

Politikai ellenfeleivel beszélgetni is képes, nem csupán tárgyalni. (Regös István újságíró, Mix, 2008/szeptember)

Alkalmas volt az újabb és újabb belső összecsapások lokalizálására, a konfliktusok vissza-visszatömködésére, elnapolására, de az alapvető törésvonalakon nem tud úrrá lenni. (Kéri László politológus, Népszabadság, 2009. szeptember 12.)

A szocialista pártot felszínen tartotta. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, Magyar Rádió, 2010. június 28.)

Már Lendvai Ildikó piros kosztümje sem támpont. (Körmendy Zsuzsanna újságíró, Magyar Nemzet, 2011. május 14.)

Ildikó, maga maradt, pártja elolvadt. (Csepeli György szociálpszichológus, Facebook.com, 2015. december 12.)

Szellemes, mint egy publicista, remekül ír, mint egy publicista, karakteres és gondolatgazdag, mint egy publicista. Lendvai Ildikó tehát az ország egyik legjobb publicistája. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság.com, 2021. április 28.)

Erőteljes, kemény stílusáról lapunk olvasói is meggyőződhettek. (Ágoston Hugó marosvásárhelyi újságíró, ÚjHét.com, 2021. április 28.)

Az Index munkatársa tegnap este úgy fogalmazott, hogy a székesfehérvári kórház igazgatója szerint „ha lenne egy nagyobb hullám, az elvinné az országot”. Dr. Bucsi László azonban nem ezt mondta. Az fmc.hu 13.45-kor kelt tudósítása szerint arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány első hulláma is áldozatokkal járt, a második már többel, a harmadik pedig még annál is többel, de ha újabb hullám jön, akkor „A negyedik elviszi a fél országot.”

Az 50 százaléknyi többletet azért tulajdonítom Balogh Krisztina figyelmetlenségének, mert máskülönben elég pontosan adta vissza a kórházigazgató szavait. Bucsi doktor például arról is beszélt, hogy aki náluk, az intenzív osztályon a lélegeztetőgépre kerül, annak 84 százaléknyi esélye van arra, hogy nem jön le a gépről. Mindezt pedig úgy ellenőriztem, hogy megnéztem a forrásként feltüntetett fmc.hu-t. A rövidítés a Fehérvári Médiacentrumot jelenti, a városi önkormányzat honlapját. Kiderül belőle, hogy a kórházigazgató nyelve azért eredt meg, mert szerinte a vakcinával kapcsolatos „Sötétséget föl kell oldani,”

Megtörte hát az omertát, a hallgatás rá parancsolt csöndjét. Az a benyomásom, hogy ami történt, nem egy fáradt, kétségbeesett kórházigazgató elszigetelt akciója volt. A Fejér Megyei Hírlap online kiadása ugyanis tegnap 14.40-kor tudósított a délelőtti sajtótájékoztatóról, amelyet Spányi Antal megyéspüspök kezdeményezett. Ott ült mellette Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester is, és a két konzervatív személyiség hallgatta a harmadik 7 perc 23 másodperces helyzetelemzését.

A megyei napilap munkatársa, S. Töttő Rita szerint Bucsi László azt mondta, hogy „Jön a negyedik hullám, ami még a mostaninál is súlyosabb lesz, ha nem állítjuk meg!” Eme okfejtés azonban így megállapítás, kijelentő mondat, és nem felkiáltójelet, hanem pontot kellett volna tenni a végére. Csakhogy Bucsi doktor szavai a Fehérvár Televízió tanúsága szerint így foglalhatók össze: ha az újabb hullám bekövetkezik, „A negyedik elviszi a fél országot.” Vagyis a helybéli napilap tudósítója mellőzte a legerősebb mondatot, és elkente a lényeget.

Vajon csak én érzem fontos, korjellemző adaléknak a fehérvári kórházigazgató kiszólását, amelyet egy önkormányzati honlap, egy önkormányzati tévé, egy kormány közeli alapítványhoz tartozó megyei napilap és egy magát semlegesnek tartó portál tudósításaiból próbáltam összerakni? Azért kérdem ezt, mert az egyetlen ellenzéki napilap, a Népszava ma reggeli számában egy betű se jelent meg a tegnap történtekről.   

Hát ezt bizony elmulasztottam. Tegnapelőtt volt 290 esztendeje, hogy meghalt Daniel Defoe. Szerencsére egyetemi csoporttársam, a szintén történelem szakos Olga felhívta rá a figyelmet. Takaros szócikket szentelt neki a fészbukos üzenőfalán. Jellemezte hányatott gyerekkorát, majd a pellengérre állítását. Vagy azt, hogy a börtönből is újságot szerkesztett, később pedig a Robinson Crusoe című regényben megírta a túlélés remekművét. Olga mondandóját hadd egészítsem ki azzal, ami miatt Defoe példája három évszázad múltán is időszerű.

Sosem vontam kétségbe, hogy az a fránya újságírás a politikusok szolgálatában indult. Őseinket, az íródeákokat uralkodók és főurak fogadták föl, hogy lanton, hegedőn pengessék a dicsőségüket. Defoe csupán abban különbözött tőlük, hogy ő Angliában nem a konzervatív többséghez szegődött, hanem a kisebbségi liberálisokhoz. Utóbbiak közül is egy kitűnő szónokhoz, akit idegesített, hogy gyújtó szavait nem visszhangozzák a londoniak. A „tintanyalók” seregéből keresett magának egy tollforgatót, aki a parlament falain kívül terjeszti az örökbecsű gondolatait.

Az újság jól is ment, közben azonban úgy alakult a helyzet, hogy a hatalmon lévők tárcát ajánlottak Defoe gazdájának. Aki el is fogadta a minisztériumot és a vele járó javadalmakat, majd felszólította az emberét, hogy szíveskedjék ő is szemléletet váltani. Az ellenzéki újságíró némi töprengés után nemet mondott. Félrehúzódott egy udvarházba, és egyéb elfoglaltság híján belefogott egy regénybe. A Robinson Crusoe tehát nem egy hitehagyott újságíró remekműve, hanem „csak” egy kiábrándulté.

Négy- és ötezer között van ama kommunikáció szakos főiskolások és egyetemisták száma, akiket újságírásra tanítottam. Néhány százan szerkesztőségben helyezkedtek el, és a XX. század utolsó meg a XXI. század első évtizedében olyan nyilvánosságot találtak Magyarországon, amely lehetővé tette, hogy ne a politika szolgálatában kezdjék a pályafutásukat. Nem kellett megismételniük Defoe indulását, a második évtized elején mégis döntésre kényszerültek. Vajon maradjanak-e az immár a politika szolgálatára berendezett sajtóban, vagy válasszanak más foglalkozást?

A lányok közül sokan az úgynevezett babaprojektbe menekültek, ám a gyereknevelés csak ideig-óráig enyhíti a hivatásuk hiányát. A fiúk leginkább a marketing szakmában leltek munkára. Mostanában pedig azzal vigasztalják magukat, hogy ebben is portékát kell eladni, de legalább nem kell érte szégyenkezni. Vajon akad-e a tanítványaim között valaki, aki épp írja a túlélés regényét?

Tíz mondat az újságírásról

Az újságírásnak az a dolga, hogy a hatalom körmére nézzen. (Nehéz-Posony István médiajogász, Nógrád Megyei Hírlap, 1994. április 16-17.)

Az újságírás nehézkes dolog. Ott, ugye, adatok kellenek, tények meg igazságok. Az irodalomban mindez fölösleges. Elég, ha az ember zseniális. (Huszár Sándor író, 24 Óra, 1994. december 31.)

A tényfeltáró újságírás hazánkban nem hatol sem elég mélyre, sem elég magasra. (Bitó László író, Magyar Hírlap, 2003. december 9.)

Az újságírás nemcsak tartalomszolgáltatás, hanem etika is. Valamint ízlés. (Vágvölgyi B. András újságíró, Népszabadság, 2010. július 18.)

Azért izgalmas az önök szakmája, mert olyasmiről is írniuk kell, amiről fogalmuk sincs. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2012. szeptember 7.)

A szakma eltűnt a szakmából. (Ipper Péter újságíró, Klubrádió, 2014. szeptember 24.)

A popzene olyan, mint az irodalomban az újságírás. (Lovasi András rockzenész, Index.hu, 2017. szeptember 20.)

Az újságírás itt és most a politika folytatása más eszközökkel. (Szombathy Pál újságíró, Facebook.com, 2017. szeptember 22.)

Az újságírás az igazságot elválasztja a hazugságtól. Az újságíró pedig eldönti, hogy igazat mond, vagy hazudik. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2018. szeptember 30.)

Olyan időszakot élünk, amikor kamuhíreket írni jövedelmezőbb, mint valódi újságírást folytatni. (Selmeci János műsorvezető, Klubrádió, 2019. december 20.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor sörözött, Gyurcsány Ferenc orbánozott, Gulyás Gergely modellezett, Varga Judit fészbukozott, Demeter Szilárd szputnyikozott, Parragh László pedig szájerezett. Lefülelt mondatok.

Ha nem tudjuk uralni a tech óriások cselekedeteit, akkor ők fogják uralni a mi életünket. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Facebook.com, április 18.)

Mire észrevettem volna, már bennem volt a Szputnyik, szpászibá. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Mandiner.hu, április 19.)

A kínai Sinopharm éppen úgy hatékony, mint a Nyugat-Európában felhasznált készítmények bármelyike. (Dippold Pál publicista, Magyar Hírlap Online, április 19.)

Nem igaz, hogy az ellenzék oltásellenes. (Falus András immunológus akadémikus, Klubrádió, április 19.)

Mára eljutott odáig, hogy csak az övéivel áll szóba. (Tamás Ervin újságíró Orbán Viktorról, Jelen.media.hu, április 19.)

Egy újság legyen beszélő viszonyban a társadalom minden részével. (Kereszty András, az Újnépszabadság.com főszerkesztője, Partizán, április 19.)

Demszky Gábor piros tollal húzta alá azokat a szövegrészeket, amelyekből tanulni lehetett. (Bruck Gábor kommunikációs tanácsadó, Újnépszabadság.com, április 20.)

2010 után szerintem dimenzióugrás történt. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, a KESMA-kuratórium elnöke, Origo.hu, április 21.)

Az ilyen hosszú válságnak óhatatlanul vannak áldozatai. (Boros Imre közgazdász a becsődölt vállalkozókról, Magyar Rádió, április 21.)

Apáti Bence nemzeti balettigazgató és jól fizetett karaktergyilkos. (Puzsér Róbert publicista, YouTube.com, április 21.)

Fingod sincs róla, hogy milyen balettművész voltam. (Apáti Bence publicista Puzsér Róberthez, Origo.hu, április 22.)

Alkotmánytalanított államunkat pillanatnyilag egy szubkulturális brancs irányítja. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, 168 Óra, április 22.)

Rám is vár egy korsó sör a teraszomon. (Orbán Viktor miniszterelnök a tilalmak oldásáról, Magyar Rádió, április 23.)

Kormányváltás után egész más fog várni rá. Készüljön! Ott nem lesz olyan világos, mint a teraszán. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, április 23.)

Nekem a Jóska padtársam volt. (Parragh László, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Szájer Józsefről és a soproni gimnáziumról, Azonnali.hu, április 23.)

Áldozat- és felelősségvállalás ellen beoltott politikai osztályunk éles helyzetben bukott meg. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, április 23.)

Pénteken fehér füst szállt a karmeliták kéményéből. (Szepesi András egészségügyi menedzser a miniszterelnök nyitási szándékáról, Weborvos, április 24.)

Magyarország személyes önkényuralom. (Lengyel László politológus, Népszava, április 24.)

Magyarország modellértékű demokrácia. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Magyar Rádió, április 25.)

Kína annyira „kommunista”, amennyire Magyarország „keresztyén”. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, április 25.)

Röpke 20 éves intermezzo kivételével egész életemet diktatúrában éltem le. (Andor Mihály szociológus, Facebook.com, április 25.)

A Magyar Hang vidékfelelőse Szabó Zsolt László. A hetilap szinte minden számába ír valami érdekeset a fővároson túli Magyarországról. Nemrégiben például arról, hogy közös szakmai pátriánk, a Debrecenben szerkesztett Hajdú-bihari Napló mintha az idegen tollakkal ékeskedés enyhébbik formáját választotta volna. Egy helyi portálból emel át cikkeket. A forrást föltünteti ugyan, kínos azonban, hogy amit korábban az érdeklődök ingyen olvashattak, azt később a megyei napilap előfizetőiként és utcai vásárlóiként fizetik meg.

Eme gyakorlat okát én is csak találgatom, de hogy korántsem elszigetelt jelenségről van szó, azt egy pécsi eset is bizonyítja. A Dunántúli Napló online változata tegnapi dátummal terjedelmes interjút közölt, a Jön az immunitási hét című beszélgetést Máté Balázs, a PécsiÚjság.hu főszerkesztője készítette. Egy helyi szakembert szólaltatott meg az egyetem orvosi köréből, mert Pécs csatlakozott a WHO (Egészségügyi Világszervezet) Egészséges Városok elnevezésű programjához. A kerek arcú, erősen kopaszodó, javakorabeli férfiú érdekeseket mondott a járványkezelésről, mellékesen pedig kifejtette, hogy „az álhírek gyorsabban terjednek, mint a vírus”.

Az újságíró többször is megszólította, és a pécsiek közül néhányan bizonyára föl is ismerték, ám a megyei napilap szerkesztősége elfelejtette feltüntetni a nevét. Nem nagy ügy. Efféle figyelmetlenségre, hanyagságra mindig lesz példa a sajtóban. Túl nagy jelentőséget ezúttal se tulajdonítanék neki, azt azonban mégis érdemes megjegyezni, hogy amíg nem kormánypárti üzenőfüzet volt a baranyai napilap, az alaposságra, az odafigyelésre telt a szerkesztéséből. Az már a mai magyar sajtó szegénységi bizonyítványa, hogy a másik oldalon is történnek furcsaságok. Az egyik ráadásul épp a bejegyzés elején okkal dicsért Magyar Hang legutóbbi számában.

A polgári hetilap 2021. április 23-án Elmélkedés a kultúráról, miközben szétverik címmel közölte az ökofilozófus Lányi András figyelemre méltó publicisztikáját. Csakhogy fölötte, a megjelenés napjának fenntartott helyen ez olvasható: „2021. március 26.- április 1.” Az április elsejei tréfát értem, bár nem nevettetett meg. De vajon mire utalhat a március 26?        

Tíz mondat a sajtóról

A sajtót nem azért találták fel, hogy tájékoztatás helyett félretájékoztasson. (Föld S. Péter újságíró, (Népszabadság Online, 2012. július 9.)

Ha a sajtó nem kritikus, akkor nem is sajtó, hanem hirdetési felület. (Csintalan Sándor, a Lánchíd Rádió műsorvezetője, Heti Válasz, 2015. április 30.)

Az országos sajtóban például már megjelent, hogy csőd közeli helyzetben van a pécsi önkormányzat, a Dunántúli Napló szerint azonban Pécsen megszűntek a problémák. (Póré László kolbászárus, a Dunántúli Napló volt főszerkesztője, Média2.0, 2017. június 6.)

A sajtó egyik része a kormány és a Fidesz-közeli cégek apanázsából él. A másik része láb- és körömgombából és a hüvelyszárazságból. (Hell István közíró, Facebook.com, 2017. október 24.)

A sajtó nagy részéből faliújságot csináltak. (Tamás Ervin újságíró, Népszava, 2018. április 14.)

Azért szerencsésebb a lakájmédia kifejezés, mert a lakájsajtót mindig lakásajtónak olvasom. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2018. szeptember 23.)

Nagyon messze vagyunk már attól, hogy a sajtó színvonalasan tehesse a dolgát. (Krizsó Szilvia műsorvezető, HírKlikk.hu, 2019. november 22.)

A sajtó szolgáltatás ugyan, de nem a politikusoknak szól, hanem az olvasóknak. (Szele Tamás újságíró, Zóna.hu, 2019. december 10.)

A sebesség fontosabb, mint a mondat. (Jolsvai András közíró, 24.hu, 2019. december 26.)

Olcsó sajtómunkásnak híg a leve. (Pór Vilmos újságíró, Facebook.com, 2020. október 29.)

Ezekben a napokban újra téma lett a hajdani médiacézár. Nemcsak azért, mert talán végső szakaszába érkezett a halálával kapcsolatba hozott Gyárfás-tárgyalássorozat. Azért is, mert a meggyilkolása több mint 23 éve lezáratlan ügy. Ellentmondásos személyisége érdekes oldalnézetből tűnt fel, Mikulás Anna rajzolta meg az özvegye portréját.

Anna sok mindennel foglalkozott újságíróként, de az a benyomásom, hogy abban a témakörben érzi otthonosnak magát, ahol a női sorsok tárulnak fel. A Fenyő János hagyatéka című cikkben is azon tűnődik, vajon Kristyán Judit manöken hogyan került össze az akkoriban még divatfotósként dolgozó későbbi üzletemberrel. A cím azért csalóka, mert miközben kiderül, hogy a majdani feleség milyen szép volt, a majdani férj pedig milyen jó fotóriporter, némi hiányérzettel olvastam a cikket. Tovább is olvastam volna, ha a szerző megírja, vajon az özvegy hol él, miként neveli apa nélkül felnőtt gyerekeit, mivel foglalkozik.

A befejezetlenségében is terjedelmes cikk az Index blogketrecében ötlött szembe. Ez azért furcsa, mert Anna mintha a Nők Lapja egyik elismert bloggere lett volna. Kimaradtam volna valamiből? Vajon miért szakítottak? Vagy nem is szakítottak, hanem „csak” a hetilap megunta a blogokat? Esetleg csupán a kommenteket? Sorjáznak a kérdések, az viszont már kétségtelen, hogy Mikulás Anna a Blog.hu szerzője. Írása pillanatnyilag az utolsó hasáb tetején látható. Ami azt jelenti, hogy gördül majd lefelé, és van még néhány órája a jelenléthez. Tegnap 26 ezren olvasták. Stílusa és hangvétele miatt nem lepődnék meg, ha ma minimum 50 ezerrel lépne ki a blogketrecből.

Mellesleg a Blog.hu sorsa is figyelemre méltó. Az Index tavalyi válsága idején sokat írtak róla, és a tényszerűbb értelmezésekből kiderült, hogy 2005 és 2016 között 9858 blogger fordult meg benne. Hát bizony a magyar nyelven digitális naplót vezetők közül minden harmadik. Az Indexet működtető Indamédia alvállalkozása mintegy másfél száz blogot futtat, most már közéjük tartozik az Annáé is. Napi nézettségük félmillió körül van, ebből tegnap és ma a Fenyő János hagyatéka jócskán kivette a részét.

Tíz mondat a blogról

A blog inkább a beérkező, beáramló, kibányászott, stb. információk szűrése, továbbadása. (Pécsi Ferenc blogger, hvg.hu, 2005. december 5.)

A blog kockázatos dolog. Ha őszinte vagyok, akkor támadható is, ha meg nem vagyok őszinte, akkor minek írom le. (Gyenesei István országgyűlési képviselő, Sonline.hu, 2008. március 10.)

Mostantól nem diktálom, hanem saját kezemmel írom a blogot. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Kapcsolat.hu, 2009. április 16.)

Rájöttem, hogy a blog műfajának az önirónia a lényege. (Rátgéber László kosárlabda-edző, Heti Válasz, 2009. június 4.)

A blog, azaz a webnapló a kézzel írt, illetve nyomtatott napló digitális megjelenési formája. (Juhász Valéria szegedi nyelvész, főiskolai docens, JuhászValéria.hu, 2010/04.)

Egy blog tulajdonképpen saját újság, ahol én vagyok a főszerkesztő és a takarítónő. (Török Gábor politológus, ATV, 2012. február 16.)

A blog egy lepkeszárny rezdülésével hat a világra. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Facebook.com, 2020. november 18.)

Jobb a blog, mert onnan nem tűnik el a múlt. (Pápai Gábor karikaturista, Facebook.com, 2020. november 22.)

A blog=vélemény. (Mikulás Anna újságíró, Facebook.com, 2020. november 24.)

Az Indamédia egyre inkább a közéleti blogok mostohaszülőjeként viselkedik. (Bognár László pécsi gerillamarketinges, Komplex.blog, 2020. november 25.)

Mostanában fedeztem föl a Ritkán látható történelem nevű blogot. Népszerűségének titka, hogy rengeteg fotót közöl. Gazdája, JTom ezúttal a Magyar Távirati Iroda digitalizált archívumából válogatott fényképeket. Tulajdonképpen egy kaptafára készültek: a vádlottat két oldalról fegyőrök vigyázzák a tárgyalási teremben. Az egyik fotó kilóg a sorból, mert a nagy hírre vergődött Hekus Döncit úgy láttatja, hogy a keze bilincsben van ugyan, a nadrágszárát azonban csaknem térdig húzták föl. Orvos vizsgálja a lábát, amelyről megállapítja, hogy eltört, miután kiugrott az ablakon.

Egy focista keresztnevének elorzása miatt nevezték Döncinek, Hekusnak pedig azért, mert az áldozatait hamis rendőrigazolvánnyal csalta kelepcébe. Csakhogy Mészáros István fodrászsegéd nem csupán a koalíciós korszak talán legnevezetesebb sorozatgyilkosa volt. Kivégzésekor a kisgazda Dinnyés Lajos ült a miniszterelnök székben, akit a háttérből a helyettese irányított. Rákosi Mátyás épp hazatért Moszkvából, ahol egy fogadáson mellé sodródott az akkori viszonyainkat jól ismerő szovjet újságíró, aki azt firtatta, mitől olyan fontos az a Hekus Dönci, hogy a magyar sajtó állandóan vele foglalkozik. Rákosi itthon ebből vezette le, miért kell megszüntetni az úgynevezett „nagykörúti” újságírást.

Sajtóaktívára hívta a lapok főszerkesztőit a Magyar Kommunista Párt székházába. Az 1948. március 23-án megrendezett találkozó körülbelül olyan volt, mintha most Semjén Zsolt a KDNP székházába invitálná a főszerkesztőket. A befolyásos előadó kárhoztatta a szenzációhajhász polgári újságírást, és elrettentő példaként említette a „Koporsóval együtt rabolták el a halottat” szalagcímet. Felsorolta a lapokat, amelyek tobzódnak a szerinte cinikus, felelőtlen, valóságot eltorzító közelítésmódban, és ezt a következtetést vonta le: „El kell érnünk a demokrácia negyedik évében, hogy a demokrácia sajtója a tömegnevelés, a nemzetnevelés egyik legfontosabb eszközévé váljék.”

Másnap megindult a propagandagépezet, és a nyilvános kirohanásokat csakhamar tettek követték. Egymás után szűntek meg az újságok, újságírók százai kerültek az utcára, közülük sokan börtönbe is. A sajtó áramvonalasítás, egybehangolása, egységesítése 1952. augusztus 14-én fejeződött be. Rákosi Mátyás, az állampárt vezetője ekkor szerezte meg a miniszterelnöki címet is, és ezzel teljhatalomra tett szert. A sorozatgyilkos Hekus Dönci pedig a kivégzése után így lett a „nagykörúti” újságírás sírásója.

A cím mögött egy momentumos politikus vergődése rejlik. Tegnap este a II. kerületi alpolgármester beszélt hűvösvölgyi, pesthidegkúti tapasztalatairól. Meg arról, hogy az ellenzéki pártok által szervezendő előválasztáson elindul az országgyűlési képviselő-jelöltségért. Táboron belüli ellenfelei a DK-s Kálmán Olga és a párbeszédes Tordai Bence lesznek.

Berg Dánielt eddig csak néhányszor láttam a képernyőn, és kellemes hangú, értelmes fiatalember benyomását keltette. Annyi tudható róla, hogy a szülei Halász Péter lakásszínházi társulatával emigráltak a 70-es évek közepén. Fiuk már New York-ban született, ott szerzett politológusi diplomát. Az Európa-parlamenti képviselővel, Cseh (Katka) Katalin orvosnővel a mozgalomban ismerkedett meg. Mielőtt nekirugaszkodna élete legnagyobb vállalkozásának, a házasságnak, tegnap meg kellett felelnie korunk kihívásának is. Hogyan kell szájmaszkot viselni a nyilvánosság fórumain? A nagy hírre vergődött textília ugyanis drámai szerepet játszott a 7 perc 13 másodperces beszélgetésben.

Az alpolgármester lendületesen gesztikulált a jobb kezével, és ha már fölemelte, akkor ugyanezzel a mozdulattal meg is igazította az orráról lecsúszott maszkot. Az első percben 4-szer, az első három percben 11-szer, végül 23-ra nőtt a lecsúszások-feligazítások száma. 19 másodpercenként zökkent ki a beszélgetésből, de ha ama időtartamra szűkítjük az interjút, amidőn kizárólag őt láttuk az atv-s képernyőn, akkor a rakoncátlan maszkot 13 másodpercenként húzta vissza a nózijára. Kétségtelen, hogy a szájmaszk korunk jelképe, de talán mégsem annyira fontos, hogy derékba törje egy rokonszenves fiatalember karrierjét.

Javaslom neki, hogy zarándokoljon el Békéscsabára, és keresse meg Koszecz Sándort. A Kollabor Természettudományos Élményközpont projektvezetője iskolai szemléltető eszközöket tervez és kivitelez, tavaly azonban kikísérletezett egy leheletterelő kelléket is. Az úgynevezett sebészmaszk, vagyis a halványkék színű, rétegezett arctakaró felső részén kitapintható hegesztéshez illeszthető a 3 D-s eljárással nyomtatott sablon, amely úgy simul az orrhoz, hogy elzárja a kilélegzett levegő útját. Eredetileg tehát arra találták ki, hogy a maszkon belül keletkezett pára ne fölfelé, hanem lefelé áramoljon, és ne homályosítsa el a szemüvegünket.

Tegnap este kiderült, hogy másra is alkalmas. Lehetővé tenné a pályakezdő politikusok számára, hogy a nyilvánosság fórumain ne kelljen a lecsúszással foglalkozniuk.

Tíz mondat a maszkról

Az egészséges embernek nincs szüksége maszkra. (Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos, Népszava, 2020. március 21.)

Az én maszkom téged, a te maszkod engem véd. (Dr. Lőke János orvos, a tatabányai Szent Borbála Kórház megbízott főigazgatója, Kemma.hu, 2020. március 27.)

Szájmaszk után 24 óra alatt átállnak a szemfedőre. (Földvári Gábor kommentelő a szájmaszk-készítésre szakosodott kisvállalkozókról, Facebook.com, 2020. március 27.)

A színészeket szimbolizáló „maszk” ma már a világjárvány ellen védekező ember kelléke. (Fodor Tamás rendező, Magyar Narancs, 2020. április 2.)

Ki gondolta volna egy éve, hogy a szájmaszk lesz a világon a legkeresettebb áru? (Németh Miklós olimpiai bajnok gerelyhajító, Magyar Hírlap Online, 2020. április 25.)

Már nincs járvány, de a maszkot ne vegyük le. (Merkely Béla orvosprofesszor, ATV, 2020. május 12.)

Talán ki kellett volna festeni a szemem, gondolom a villamoson. Az arcomat úgyis eltakarja a maszk. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, 2020. május 12.)

Életem első maszkban elmondott sajtótájékoztatóját vagy beszédét tartom. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2020. október 14.)

Saját orvosi szobánkban is maszkban vagyunk. (Dr. Várnai Zsuzsanna tüdőgyógyász, Magyar Rádió, 2020. december 27.)

Nemcsak maszk van rajtuk, hanem szájkosár is. (Magyar György ügyvéd az egészségügyben dolgozókról, ATV, 2021. március 17.)