A legutóbbi napokban Orbán Viktor regisztrált, Schmidt Mária sajtózott, Stumpf István modellt váltott, Kemény Dénes vírusozott, Falus Ferenc pedig oltakozott. Lefülelt mondatok.

Ki lettünk irtva. (Péterfy Bori alternatív színésznő, Klubrádió, január 31.)

A világ legbefolyásosabb trollja. (Puzsér Róbert publicista Trumpról, HírKlikk.hu, február 1.)

Ha nem lesz kétharmad, akkor nagyon sok bajunk lesz. (Vágó István DK-politikus az ellenzéki pártokról, Partizán, február 1.)

Megyünk tovább, egyik egyetem a másik után tisztul meg. (Bencsik András újságíró, Hír TV, február 1.)

Úgy hírlik, hogy koszos és büdös. Mindig is az volt, csak eddig a ballib akol szolidáris volt vele, és megpróbálta eltitkolni. (Apáti Bence publicista a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, Origo.hu, február 1.)

A Vas utcai épület és az Ódry Színpad a történtek után már nem lehet Thália felszentelt temploma. (Rátóti Zoltán színész, a SZFE újdonsült tanára, Magyar Nemzet Online, február 2.)

Úgy legyünk egységesek, hogy megőrizzük a sokszínűségünket. (Hajnal Miklós Momentum-politikus az ellenzéki pártokról, ATV, február 2.)

A kormányzat sajnos zsarol. (Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos a védőoltásokról, Klubrádió, február 3.)

Ez egy ikszes meccs. (Pető Péter újságíró a kormány-ellenzék mérkőzésről, ATV, február 3.)

Az ellenzéki pártok túlléptek a saját árnyékukon. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, február 4.)

A kuratóriumban valószínűleg lesz egy régióhoz erősen kötődő politikus, de nem a politikusok jelenléte dominál. (Stumpf István egyetemi modellváltásért felelős kormánybiztos, Délmagyarország, február 4.)

Csurka sokkal jobban írt meg politikai jegyzeteket, mint több mai publicista híresség. Persze hogy. Ő aztán nem félbe maradt író volt. (Joó István újságíró, Mandiner.hu, február 4.)

A vírus távozik, a tapasztalat marad. (Kemény Dénes, a vízilabdasások volt szövetségi kapitánya, 168 Óra, február 4.)

A könnyebb munkát a fiúk már elvitték, nekem ez maradt. (Szabóné Müller Tímea budapesti köztisztasági főigazgató, Jelen, február 4.)

Amikor a forgatásokon férfiakat irányítok, néha úgy érzem, hogy nekem is szakállam nő. (Osvárt Andrea filmproducer, Magyar Hang, február 5.)

Aki nem regisztrált, azon nem tudunk segíteni. (Orbán Viktor miniszterelnök a védőoltásokról, Magyar Rádió, február 5.)

Orbán hűséges embere ma már többet árt, mint használ a Fidesznek. (Gömöri György Londonban élő író Szijjártó Péterről, Népszava, február 6.)

Jogfaragó miniszter. (Juszt László újságíró Varga Juditról, Újnépszabadság.com, február 6.)

Él és virul a sajtó- és véleményszabadság, mindenki szabadon azt beszél, amit akar. (Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Demokrata, február 6.)

Az ellenzék egyetlen sok emberhez elérő hangja, a Klubrádió is a végnapjait éli. (Bruck András író, Facebook.com, február 6.)

Ha valami ennyire rossz, utána csak jobb jöhet. (Garaczi László író, hvg.hu, február 7.)

Néhány évig tanítottam a pécsi egyetem kihelyezett tagozatán, innen származnak kapcsolataim a pécsi sajtóval. Például a megyei napilapnál, az Új Dunántúli Naplónál megismertem a digitális rovatot, ahová Pauska Zsolt főszerkesztő fölvette a pécsi diákújság frissiben diplomázott munkatársait. Büszkén mutatta be Bellai Lászlót, Lendvai Dávidot és Nimmerfroh Ferencet. Lehet, hogy tudatomban összecsúsznak az idősíkok, és egy másik szerkesztőségi látogatás alkalmával ismertem meg Babos Attilát, akit azonban szintén a fiatal pécsi újságírók között könyveltem el.

Eltelt másfél évtized, és Bellai meg Lendvai a fővárosban talált magának munkát, Pauska a KESMA egyik kulcsembere, Babos és Nimmerfroh pedig Pécsett újságíróskodik. Ketten közülük épp ott tartanak, hogy a PécsMa.hu önkormányzati portál főszerkesztője, Nimmerfroh Ferenc interjút készített Babos Attilával, a SzabadPécs.hu felelős szerkesztőjével. Az utóbbi elvállalta a Szekszárdi Vasárnap című önkormányzati hetilap főszerkesztését is. De nemcsak kollégák voltak a megyei lapnál, hanem a SzabadPécs-et is együtt alapították.

Feri a független redakcióból került az önkormányzati portál élére. E mozgás mögött az rejlik, hogy 2019. október 13-án az ellenzék többséget szerzett a városi képviselőtestületben, a polgármester saját sajtóban gondolkodott, holott beérhette volna a független online szerkesztőség pártatlanságával is. Azóta a SzabadPécs legalább olyan nehéz helyzetben leledzik, mint korábban, a Fidesz-uralom idején. Lehetséges, hogy Babos Attila azért vállalta a szekszárdi munkát, mert kezdi unni a küszködést? S bár az interjúban azt fejtegette, hogy „Én alapvetően nem hiszek az önkormányzati médiában.” (PécsMa.hu, 21.02.03.), lehet, hogy döntése nem is annyira menekülés a függetlenség megpróbáltatásai elől, mint inkább egy új helyzet fölismerése.

Mert Szekszárd hasonló helyzetben van, mint Pécs. Azzal a különbséggel, hogy itt a polgármester nem ellenzéki, hanem fideszes, a képviselőtestületi többség viszont itt is, ott is ellenzéki. Abban szintén hasonlítanak egymásra, hogy ez a többség törékeny, Pécsett épp repedezik az ellenzék belső feszültségei miatt, Szekszárdon pedig csupán egy mandátummal van többje. Ebben a politikai helyzetben az önkormányzati lap, amely 15 ezer példányban jut el a szekszárdiakhoz, két dolgot tehet. Lehet a mérleg nyelve azzal, hogy egyik vagy másik oldal mellé áll, de kiharcolhatja magának a pártatlanságot is. Babos Attila eddigi pályafutását ismerve nem képzelem róla, hogy az első megoldást választja. Kíváncsian figyelem az ingyenes hetilap vonalvezetését. 

Tíz mondat a pártatlanságról

Most a sajtó azért hiszi és mondja szabadnak és pártatlannak magát, mert egyes képviselői már nincsenek az MSZ(M)P szolgálatára kényszerítve. (Csurka István író, MDF-politikus, Magyar Fórum, 1989. december 12.)

Nem hiszek az igazságosan, pártatlanul működő közszolgálati médiumokban, ha monopolhelyzetben vannak. Erre csak akkor lehet rászoktatni őket, ha versenyhelyzet alakul ki. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Kritika, 1994/március)

A sajtó akkor segít, ha nem pártoskodik, hanem a távolságtartásban jeleskedik. (Németh Miklós szocialista politikus, volt miniszterelnök, Kelet-Magyarország, 2000. május 30.)

A megyei lap legfeljebb az adott terület lakosságát célozza meg. A kisebb piac miatt sem húzhat erre vagy arra, minden körülmények között pártatlannak kell maradnia. (Szabó Miklós, az Inform Média-laphálózat ügyvezetője, Médiapiac.com, 2006/5.)

Mi pártatlanok lennénk, ha hagynák. (Gyárfás Tamás, a NAP TV menedzsere, Magyar Demokrata, 2008. szeptember 8.)

Ma a pártos újságírás nem kizárólagos. (Sipos Balázs sajtótörténész, Népszava, 2011. augusztus 13.)

Igyekszem pártatlan lenni, de a mindennapi visszásságokat, nehézségeket a bőrömön tapasztalom. Nem vonhatom ki magam, teljesen objektív biztosan nem lehetek. (Mihájlovits Klára, az újvidéki Magyar Szó budapesti tudósítója, Magyar Szó, 2012. december 30.)

Nem tartom tisztességesnek, okos dolognak sem, hogy a média pártosodik, mert a médiának nem ez a szerepe. A média fő feladata, hogy legyen független, tartson tükröt a társadalom elé. (Magyar György ügyvéd, Népszava, 2015. április 2.) 

A médiatulajdonosok nem pártatlanságot és függetlenséget várnak el, hanem a saját nézeteik hatékony és erőteljes képviseletét. (Halmágyi Miklós szombathelyi újságíró, Nyugat.hu, 2019. április 1.)

Akkor tudunk pártatlanok lenni, ha mindenkivel szemben egyformán vagyunk kritikusak. (Munk Veronika, a Telex.hu egyik alapítója, ATV, 2020. szeptember 7.)

Szinte napra pontosan kilenc éve, hogy 2012. február 4-én meghalt. Sosem vontam kétségbe, hogy jó író volt, mégis meglepett, hogy a nem kerek évforduló alkalmából cikkek jelentek meg róla a politikai szerecsenmosdatás szándékával. Árnyaltságával kiemelkedik közülük Joó István eszmefuttatása, melyben a szerző látnoknak véli Csurka Istvánt, aki szerinte sokat sejtett meg abból, ami a halála után bekövetkezett. Becsületére válik, hogy nem tekintett el Csurka provokatív hangvételű és sokakra ható publicisztikájától sem. Megállapítja róla: „Nem vállalható, amikor a zsidó önmagában negatív minőségjelző.” (Mandiner.hu, 2021. február 3.)

A Csurka István és „a” zsidók című cikkének van még egy okfejtése, melyen érdemes eltűnődni. A szerzőnek konzervatív értékrendű újságíróként is elege lehet a kormánypárti publicisztikából, mert az általa méltányolt író megkülönböztető sajátosságának tartja, hogy „Sokkal jobban írt meg politikai jegyzeteket, mint több mai publicista híresség. Persze hogy. Ő aztán nem félbe maradt író.” Nem esne nehezemre megemlíteni legalább három szélsőjobboldali véleményvezért, akik kétségkívül írószemmel látják a világot, értékelhető szépirodalmi munkásság azonban nem fűződik a nevükhöz. A csurkizmust tehát a névadó írói adottságai nélkül művelik. Joó István figyelemre méltó megnyilvánulásából érzékelhető, hogy a másik oldalon is akadnak olyan tollforgatók, akik ezt észreveszik.

Ennél tovább most nem mennék. Két ok miatt sem. Az egyik, hogy beszédesebb nálam a bejegyzés után olvasható összeállítás, amelyből kiviláglik, hogy mások miként vélekedtek Csurka István kétarcúságáról. Arról, ami úgy foglalható össze, hogy írónak jobb volt, mint embernek. A másik ok pedig az, hogy a maradék terjedelmet egy rá jellemző történettel tölteném ki. 2006 augusztusában interjú jelent meg a Napló című veszprémi újságban Gáll István író özvegyével. Aki elmesélte, hogy a férjével vettek egy társasházi nyaralót Balatonfüreden. Amikor kedvük szottyant hozzá, átruccantak a közelben éldegélő íróbarátokhoz.

Leginkább a tavasztól őszig Balatonszepezden lakozó Bertha Bulcsút és a Balatonedericsen nyaraló Csurka Istvánt látogatták meg. Az utóbbival ettek-ittak, és most átadom a szót az özvegynek: „Egyszer Csurka szokása szerint elkezdett zsidózni. Gáll mondta neki: ’Te, Pista, hagyd abba! A feleségem is zsidó.’ Csurka rám nézett: ’Na jó, akkor én most helyetted elmosogatok.’ ”

Tíz mondat Csurka Istvánról

Olyan, mint egy időgép; ha az MDF nem száll ki belőle, akkor 1938-ban landol. (Haraszti Miklós SZDSZ-politikus, Mai Nap, 1990. január 17.)

Te, Pista, író maradtál a politikában. (Debreczeni József MDF-politikus, Népszabadság, 1992. augusztus 27.)

Nagytestű MDF-alelnök. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Fejér Megyei Hírlap, 1992. október 24.)

Jó író, aki elfelejtett írni, és rossz politikus, aki nem tanult meg politizálni. (Nagy Bandó András humorista, Reggeli Délvilág, 1993. április 9.)

Csurka egyetlen nagy talajgyökérré változott. (Szénási Sándor újságíró, 168 Óra, 1994. május 17.)

Dramatizálja a politikát. (Pozsgay Imre volt szocialista politikus, MTV2, 1997. augusztus 4.)

A gyűlölködés nagymestere. (Bereményi Géza író, Hír TV, 2011. november 6.)

Éles szemű, pontos képet adó, a hetvenes évek Magyarországát nagyon ismerő és szemléletesen bemutató szerzőnek ismertem meg. (Karinthy Márton rendező, FN24.hu, 2012. február 4.)

Dilettáns, de autentikus és őszinte az ő nemzeti publicisztikája. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, 2012. február 4.)

Csurka Pista bácsi. (Orbán Viktor miniszterelnök, Echo TV, 2015. május 1.)

Tegnap este Rónai Egon kasztingról beszélt az ATV-stúdiójában. Majd visszaszívta, elvégre szerencsésebb kifejezés az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek előválasztása. Pedig először nem is mondott butaságot.

A Springer nevű német cég húsz éve kitalált egy tippjátékot. Nyolc vidéki napilapjában az MSZP nyolc politikusa kapott egy-egy fényképet és telefonszámot. Akadtak, akik kikérték maguknak a „rosszízű kasztingot”. Például Lamperth Mónika, a Medgyessy-kormány későbbi belügyminisztere a Somogyi Hírlap 2001. május 27-i számában zokon vette, hogy a tudta nélkül vették föl a listára. A tippjáték meglepő eredménnyel végződött. Horn Gyula volt miniszterelnök, aki az 1998-as vereség után visszavonult, és a Springer már nem is számolt vele, a negyedik helyre került 678 szavazattal. Németh Miklós lett az első 2848 vokssal. Kovács László 1196-ot, Medgyessy Péter 947-et, Lendvai Ildikó 454-et, Szili Katalin 405 szavazatot kapott, Lamperth Mónika pedig 145-öt.

Ma már azt is tudjuk, hogy a szocialisták a párton kívüli Medgyessyvel nyerték meg az országgyűlési választást. Most szintén zajlik egy tippjáték, csak éppen előválasztásnak hívják. Az ellenzéki politikusok arra kényszerültek, hogy a döntésbe bevonják a választópolgárokat. Tegnap este, az ATV stúdiójában Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester egy civil szervezet képviseletében azt fejtegette, hogy azért kéne mind a 106 körzetben előválasztást tartani, mert akkor az ország Orbán-ellenes része találna magának vezetőt.

Két évtizede ama bizonyos tippjáték fél Magyarországot mozgatta meg a Springer-lapok 300 ezer példánya révén. Ma a vidéki napilapok kivétel nélkül a kormány nótáját fújják. Nem várható el tőlük, hogy telefonszámaikat és oldalaikat felajánlják az ellenzéki pártoknak. A kereskedelmi médiumok közül az ATV és a Klubrádió által megszólaltatott miniszterelnök-jelöltek azonban nagyjából ugyanannyi embert érnek el, mint hajdan a Springer-lapok. Az előválasztás léptéke más.

2001-ben a telefonon szavazók száma legföljebb négy számjegyű volt. 2019 nyarán, az önkormányzati választás előtt megrendezett fővárosi előválasztáson a főpolgármester-jelölt Karácsony Gergely már öt számjegyű voksra tett szert, 33356-ra. Az esedékes miniszterelnök-jelölti és 106 körzetre kiterjedő előválasztáson hat számjegyű szavazóra számíthatunk. A mostani „kaszting” az ellenzék majdani vezetőjének minden eddiginél nagyobb legitimációt (elismerést, hitelességet, meghatalmazást) kölcsönözhet.

Tíz mondat a miniszterelnök-jelöltségről

Ha az MSZP Horn Gyulát nevezné meg miniszterelnök-jelöltjének, akkor ez gyakorlatilag kizárná az MSZP és az SZDSZ koalíciójának lehetőségét. (Magyar Bálint SZDSZ-politikus, a Horn-kormány majdani oktatási minisztere, Népszabadság, 1994. május 14.)

Miniszterelnök-jelöltnek Medgyessy is bevált. (Debreczeni József közíró, Népszava, 2009. július 8.)

Azt, hogy 2001 elején Medgyessy Péter bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, a Népszavából tudtam meg. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2013. február 26.)

Szaporodik az egy négyzetméterre jutó miniszterelnök-jelöltek száma. (Pór Vilmos újságíró, Facebook.com, 2017. május 1.)

Miniszterelnök-jelöltté történt megválasztásom után elképesztő médiatámadást folytatott ellenem a Fidesz. Ehhez sokszor baloldali politikusok szolgáltatták a muníciót. (Botka László szocialista politikus, szegedi polgármester, ATV, 2017. szeptember 16.)

Az MSZP szívesen támogatná Karácsony Gergely miniszterelnökségét, de ha nem indul, természetesen lesz saját jelöltünk.(Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, Népszava, 2020. augusztus 24.)

Egy üveg jó pezsgőben szívesen fogadok, hogy Karácsony miniszterelnök-jelölt lesz. (Fürjes Balázs Fidesz-politikus, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár, Telex.hu, 2020. szeptember 28.)

Ha a füstös szobákban dől el, hogy ki lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, akkor nekem nem sok esélyem van. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítója, Index.hu, 2020. október 27.)

Ha a DK-nak lesz miniszterelnök-jelöltje, akkor az Klára lesz. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Telex.hu, 2020. december 14.)

Legyen sok alkalmas jelölt, aztán győzzön a jobbik! (Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, ATV, 2021. január 26.)

Tegnap este kiderült, hogy az egyik budai kerület polgármestere, Pokorni Zoltán megváltoztatta véleményét a Böszörményi út elején lévő Turul-szoborról. A szomorú történet ismeretében nem hiszem, hogy élvezné a nyilvános élveboncolást, mondott azonban valamit, amely továbbgondolásra késztet. Az ATV stúdiójában kijelentette: „Most jönnek vissza ezek a médiák, feldolgozások.”

Arra utalt, hogy a nyilvánosság fórumain újra megcsócsálják a viszontagságos históriát, holott ha rajta múlna, már régen megtalálta volna a nyugvópontot. A nyilvános feldolgozásnak pedig az általa médiáknak nevezett valami kölcsönzött terepet, keretet. Ebben téved, a latin többes számú mediának aligha lehet magyar többes száma. Néhány éve még úgy fogalmaztam volna, hogy nem lehet magyar többes száma, azóta azonban fejlődtem az értelmezésben. Azokkal együtt, akik a múlt század kilencvenes éveiben még gyakran használták a médiák kifejezést, de lassanként leszoktak róla. Most már beérik a médiával.

Azért volnék méltányosabb hozzájuk, mert aki nem szakmabeli, felőlem nyugodtan használhatja a médiákat. Aki viszont a nyilvánosságiparban keresi a kenyérre valót, lehetne igényesebb is. Mert ha tartalmilag közelítjük meg a nyilvánosság eszközrendszerét, akkor az ékezettel magyarosított latin többes szám, a média azt jelenti, hogy a keletkezés sorrendjében benne foglaltatik a sajtó, a rádió, a televízió és a világháló. Ebből következik, hogy ha például a hagyományos (papír alapú) sajtóra utalunk, de valamilyen okból nem akarjuk megnevezni, akár médiumnak is nevezhetjük. A négy médium pedig együtt alkotja azt a fránya médiát, fölösleges tehát a gyűjtőfogalmat újabb többes számmal ellátni. (A fogalmi káoszt érzékelteti a bejegyzés után olvasható összeállítás.)

Akadtak vitapartnerek, akik az iménti okfejtést el is fogadták volna, ha nem tartanának attól, hogy ebben az esetben a média egyes száma, a médium óhatatlanul csorbát szenved. Úgy vélik, mintha beülnénk egy sötét szobába, szemközt a jósnővel, hogy pénzért megidézze néhai hozzátartozónk szellemét. Meglöki az asztal lábát, hogy némi imbolygást idézzen elő, majd síri hangon közvetít közöttünk és a szerettünk között. A médium kifejezéssel ezért nem kéne a nyilvánosság fórumait azonosítani a jól jövedelmező átveréssel, csalással, félrevezetéssel, megtévesztéssel, rászedéssel.

Sajnos azonban úgy alakultak a fejlemények, hogy külön-külön a sajtót, a rádiót, a televíziót és a világhálót egyre indokoltabb médiumnak nevezni.

Tíz mondat a médiáról

Mind nagyobb az undorom a szerepléstől a médiákban, ahogy mondják. (Gábor Miklós színész, Napló, 1995. február 5-10.)

Amit a médiából megtudhat az ember, azt a sajtó összezavarja. (Kvári Sinkó Zoltán veszprémi újságíró, Napló, 1996. augusztus 9.)

520 különféle média hívott fel, hogy üljek le Tóta W-vel. (Bayer Zsolt újságíró, Echo TV, 2015. május 12.)

A print szakma elég jól áll a többi médiához képest. (Kovács Tibor, a Magyar lapkiadók Egyesületének elnöke, MÚOSZ, 2016. szeptember 21.)

Annál a médiánál, ahol én dolgozom. (Csintalan Sándor, a Lánchíd Rádió műsorvezetője, ATV, 2016. október 10.)

A könyv szerzője a balliberális média ünnepelt sztárja lett, akit szinte kézről kézre adnak a médiumok. (Bán Károly újságíró, Magyar Hírlap, 2017. február 11.)

Néhány ember felparcellázza a Balatont, a médiákat, a médiumokat. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2017. október 16.)

Az akkor ellenzéki Fidesz kezében nem volt média, médium. (Lánczi Tamás politológus, a Figyelő főszerkesztője, M1, 2018. szeptember 11.)

Vannak médiák, akik úgy döntöttek. (Varga István, a KESMA-kuratórium elnöke, Behir.hu, 2019. január 4.)

Egy médiában nem elegáns egy másik médiumot kritizálni. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, 2019. december 17.)

A csípős nyelvű Sándor Erzsi szerint „Apáti Bence nem újságíró, legfeljebb újságba ír.” (Facebook.com, 20.09.02.) Kétségkívül akadnak tollforgatók, akik nem tanulták ki az újságírást, de szívesen írják meg a véleményüket. Ha fórumot és olvasót is találnak, akkor publicistának nevezzük őket.

Apáti Bence az Operettszínház táncosait igazgatja, és gyakran közöl a kormány félhivatalos lapjában. Nemrégiben azt fejtegette, hogy a fészbukos üzenőfalára föltette szombati cikkét a Magyar Nemzetből, amely „néhány óra múlva mindössze kétezer embert ért el”. (Origo.hu, 21.01.28.) Szerinte a közösségi oldal működtetői szűkítették az olvasottságát, hisz’ neki 28 ezer követője és 26 ezer kedvelője van. Feltételezésével csatlakozott Varga Judit kezdeményezéséhez.

Az igazságügyi miniszternek 120 ezer követője és 100 ezer kedvelője van, december közepén pedig szóvá tette, hogy egyik bejegyzését az olvasótábor mindössze 20-25 százaléka kísérte figyelemmel. Ezért bizottságot kért föl arra, hogy vizsgálja meg a Facebook jogi környezetét. Azt már én fűzöm hozzá, hogy alig több mint egy évvel az országgyűlési választás előtt vagyunk, és a kormányzati szándék elég pontosan kirajzolódik e két megnyilvánulásból.

Az ezredfordulón volt egy könyvkiadó a pesti Nagykörúton. Delacroix-nak hívták, és a szerkesztőjével, Apáti Miklóssal elég sokat beszélgettem. Egyszer a kiadó tulajdonosa, Kereszty András is csatlakozott hozzánk, és arról vitatkoztunk, mi a különbség a profi és az amatőr között. Arra jutottunk: nem az, hogy a profi jól ír, az amatőr meg rosszul. Az amatőrnek is vannak zseniális felvillanásai, de a profi képes egyenletesen és magas színvonalon újratermelni önmagát.

Apáti kolléga fia például írt egy cikket a tao-ról. Alkalmazta ugyan a kormánypárti publicisztika szokványos stíluselemeit, de mert táncos előéletéből ismerte a tao-svindliket, amelyek megrövidítették a magyar kultúrát, okfejtése hitelesnek hatott. Ha ezt tette volna föl az üzenőfalára, bizonyára két számjegyű ezrek kísérték volna figyelemmel. Higgye el nekem, és a publicisztika hatásmechanizmusát kitűnően ismerő édesapjának, hogy egy rosszul megírt (vagy érdektelen témájú) cikk sanyarú sorsából nem érdemes mélyen szántó következtetést levonni a „digitális imperializmusról”.

Még akkor sem, ha közeledik az országgyűlési választás, és a kormánypárti oldalon egyre többen gondolják, hogy ideje volna megrendszabályozni a „magáncenzúrázó” Facebookot.    

Bár a közvéleményt napok óta foglalkoztatja, vajon mi történt január 22-én, nincs véleményem az orosz és a magyar külügyminiszter találkozójáról. Ahhoz, hogy legyen, ismerni kéne a körülményeket. Az a néhány tucat hivatásos tollforgató és néhány száz kommentelő, aki megszólalt a nyilvánosság fórumain, úgy fejtette ki az álláspontját, hogy egy 40 másodperces videóból „tájékozódott”.

A felvétel a tanácskozás előtti percekben készült, amikor a tévéstábokat beengedték a terembe, hogy vágóképeket készíthessenek a híradó-tudósításhoz. Ennél azért több sikeredett. Lavrov és Szijjártó, a két külügyér helyet foglal egymással szemben, a delegációk tagjai is leülnek. Annyit lehet látni, hogy a magyar miniszter jobbján lévő fekete hajú, fekete szájmaszkot viselő és fekete blézerben előre hajoló tolmácsnő egy pohárszerű valamibe nyúl, kiemel belőle egy tollat. Majd a székre helyezett válltáskája felé fordul, és takarásban csinál valamit. Azt, ami a vita tárgya.

Az orosz diplomácia vezetője ugyanis figyeli, és a fogai közt szűri a szót. Azt sem lehet tudni, vajon oroszul vagy angolul-e. Azért nem mindegy, mert vagy a mellette ülő honfitársnak szánta a megjegyzést, vagy a vele szemben ülő magyar kollégájának. Halk szavait így fordítja valaki magyarra: „Rögtön lopják a tollat.” Itt következne a mondat értelmezése, amelyet megspórolok az olvasónak. Akik nem kedvelik a mindenkit kioktató Szijjártó Pétert, ellenszenvüket a tolmácsnőre vetítik, és csenéssel, eltulajdonítással, félkéz-kalmárkodással, lenyúlással, meglovasítással, újítással, zabrálással vádolják. Akik jóhiszeműbbek, elfogadják a magyar külügyminisztérium hivatalos közleményét, miszerint Lavrov miniszter úr csak viccelt.

A latin minister szó eredetileg szolgát jelentett, átvitt értelemben államszolgát, a nép szolgáját. Később lett belőle követ, majd a követek vezetője, a külügyminiszter. A szolga tehát megengedte magának a viccelődést, és humorérzékét a másik szolga szolgának tekintett beosztottján próbálta ki. Ez sem rokonszenvesebb magyarázat, mint a lopás hangoztatása. A minden szempontból kínos ügy egyetlen értelmes következménye néhány órával ezelőtt, az éjfél utáni percekben jutott eszébe Vicsek Ferencnek. Nem tetszik ugyan, hogy a neves újságíró a rosszhiszemű értelmezők táborát gyarapítja, de amit fölírt a fészbukos üzenőfalára, az legalább szellemes: Szerinte a fekete asszony foglalkozása „Helyesen: tollmács.”               

A pótmamám Kolozsvárról került a Ruhr-vidékre. Nyaranként érkezett Pestre, és mindig a kiskörúti Madách-közben bérelt lakást. Azért, hogy közel lehessen kedvenc színészének színházához, az úgynevezett kis Madáchhoz (amelyben ma az Örkény társulata játszik). Sajnálta, hogy nyáron nincsenek előadások, és nem láthatja Gábor Miklóst, a kilencvenes évek elején azonban megkért, hogy kísérjem el az Újlipótvárosba. Néhány percig álldogáltunk a Katona József utca 27. előtt, de sem a színész, sem a felesége, Vass Éva nem dugta ki orrát a hatalmas bérházból.

A pótmamám dortmundi lakásában, székely bokályok és varrottasok között, egy polcon tartotta a színész kilenc könyvét. Köztük négyet a Naplójegyzetek-sorozatból, amelyekből kiderült, hogy Gábor Miklós önreflexiós képessége átlagon felüli. Bizonyára ezzel is magyarázható, hogy a Gábor Miklós emlékére című Facebook-oldalnak most 2869 követője van. Az üzenőfal gondozója, Felvidéki Judit rendező tegnap például föltette az 1995. február 5. és 10. közti bejegyzéseket. Az először közölt naplórészletekből kirajzolódik, hogy Gábor Miklós épp megrendezte a Bunbury című darabot, amelyre a kritikusok ügyet sem vetettek. Ez felháborítja a színész-rendezőt, ki is dühöngi magát.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy talán nem is feledkeztek meg róla a kritikusok. Az érdeklődés hiányát inkább az indokolta, hogy az előadás színhelye, a józsefvárosi színházépület negyedszázada sem tartozott a szakmai elitbe. Holott a neki helyet adó Kálvária-térről származott el a világot jelentő deszkákra Ferrari Violetta és Psota Irén is. Mindenesetre vége az előadásnak, és a színész-házaspár kocsiját leállította egy rendőr-járőr. A fiatalabbik nem ismerte föl Gábor Miklóst, az idősebbik azonban láthatta néhány filmben, mert elhatározta, hogy megleckézteti a hajdani mozisztárt. S miközben kitöltötte a kétezer forintos büntetőcédulát, a naplóban fantasztikus leírás következik.

Ahelyett, hogy az akkor 75 éves, már csak rendezgető színész folytatná a dühöngést, szakértő szemmel kezdi elemezni a hivatalos közeg viselkedését. Hogyan kerekedik felül benne a kisember lázadása az önelégült hírességgel szemben. És a szerepjátszás elemzésétől Gábor Miklós észre tér, lehiggad, megnyugszik. A hiúságot legyőzi benne az értelmiségi, a színészt az író. Felvidéki Judit ahányszor csak föltesz a világhálóra egy-egy naplórészletet, mindig eszembe jut, ha a pótmamám még élne, ő volna a fészbukos emlékoldal 2870. követője.                    

A legutóbbi napokban Orbán vakcinázott, Márki-Zay orbánozott, Jakab jelöltözött, Juhász Péter jogállamozott, egy békési politikus pedig zsidózott. Lefülelt mondatok.

Döbbenten veszem észre, hogy a magyar és a szerb hírműsorok mennyire hasonlítanak egymásra. (Végel László újvidéki író, Mozgó Világ, 2021/1.)

Az ember akkor érzi magát a csúcson, amikor elmegy. (Borsos Attila kommentátor, Sport TV, január 24.)

Nem a nyugati oltóanyag a jobb, hanem a nyugati hatósági eljárás a szigorúbb. (Élő Anita újságíró, Válaszonline.hu, január 25.)

A csürhe ifjúsági tagozatának vezetője. (Dippold Pál publicista Fekete-Győr Andrásról, a Momentum elnökéről, Magyar Hírlap Online, január 25.)

Az önkormányzat a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ élére egy csorvási születésű, orosházi lakosú, Judapesten élő vezetőt nevezett ki. (Földesi Mihály, a Mi Hazánk Mozgalom békési képviselője, Facebook.com, január 26.)

Az undorító műfajban a jobboldali sajtóbetyárok verhetetlenek. (Dávid Ferenc DK-politikus, HírKlikk.hu, január 26.)

Legyen sok alkalmas jelölt, aztán győzzön a jobbik! (Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje az előválasztásról, ATV, január 26.)

Az ellenzéki közbeszédben központi figura a seprűnyélre támaszkodó közmunkás, aki Kossuth Rádiót hallgat. (Tanács István újságíró, Jelen.media, január 26.)

Az irányt tekintve orbánabb vagyok Orbánnál. (Lázár János volt kancelláriaminiszter, 24.hu, január 26.)

Jó látni a főpapok között keresztényeket, Krisztus-követőket is. (Varga Papi László tanár a 75 éves Várszegi Asztrikról, Facebook.com, január 27.)

A polgárságról egész életemben a „pukkasztás” jutott csak eszembe. (Bodolay Géza rendező, az SZFE színházi intézetének igazgatója, hvg.hu, január 28.)

A választó egy sokfejű lényt lát, amelyik halkan csipog. (Ruff Bálint kommunikációs tanácsadó az ellenzékről, 444.hu, január 28.)

Magyarországra jön a Szputnyik, míg az oroszországi gazdagok Pfizerre ácsingóznak. (Sz. Bíró Zoltán történész, 168 Óra, január 28.)

Ha lesz elég vakcinánk, akkor ledöfjük a vírust. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, január 29.)

Orbán Viktorról sok rossz dolgot feltételezek, de azt nem, hogy az egész országon emberkísérletet folytasson. (Bencsik János volt Jobbik-politikus, Magyar Hang, január 29.)

Kaptunk egy új Ceausescut. Vagy Rákosit. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Klubrádió, január 29.)

Egy világháborúhoz hasonló helyzet alakult ki. (Gilly Gyula orvos-közgazdász a járványról, Weborvos, január 30.)

Magyarország az Európai Unió alsó házában rekedt. (Ligeti Miklós civil aktivista, Klubrádió, január 30.)

A jogvédelem csak jogállamban lehetséges. (Juhász Péter volt parlamenti képviselő, Népszava, január 30.)

A kisebb történetek gyakran többet mondanak, mint a nagyok. (Koltai Lajos operatőr, az SZFE újdonsült tanára, Mandiner.hu, január 30.)

Nem a kultúrát véreztették ki, hanem a kultúra nevében bűnöző csalókat. (Apáti Bence publicista a tao megszüntetéséről, Magyar Nemzet Online, január 31.)

„Az óriásplakátra is csak egyetlen mondatot lehet kiírni” - foglalta össze tapasztalatait 2013. február 6-án, az ATV stúdiójában egy kommunikációs szakember. Somogyi Zoltán akkor szólalt meg, amikor még se híre, se hamva nem volt a sorosozásnak. Az innen elszármazott amerikai milliárdost hébe-hóba emlegették ugyan, mint önzetlen mecénást és önző spekulánst, de a birodalmi imperializmus, az úgynevezett háttérhatalom jelképévé csak három-négy év múlva avatták.  

A véletlen úgy hozta, hogy idén január 26-án két talonba helyezett politikussal is jelent meg interjú. Lázár János volt kancelláriaminiszter elismerte, hogy „a sorosozás valóban egyszerű üzenet”. Navracsics Tibor volt uniós biztos szerint pedig „Bevett eszköze a magyar politikai kommunikációnak.” A finnyás politikusok eltartott kisujjal isszák a feketét, és a világ minden kincséért se hagyná el szájukat bárdolatlan, durva megjegyzés. Az a némethszilárdok dolga. Ők is pártkatonák persze, de a szó ama értelmében, ahogy Kőszeg Ferenc fogalmazott: „Ma már egyre kevesebb a pártkatona, úgy tűnik, helyüket a pártbunkók veszik át.” (Magyar Hang, 21.01.29.) A pártkatonákat sorozzák, és néha tartalékba küldik, a pártbunkók viszont sorosoznak.

Az a benyomásom, hogy érdemes megkülönböztetni a hatalmon lévők két vonulatát. Ebből azonban korántsem következik, hogy sokkal több rokonszenves vonás fedezhető fel Lázárban és Navracsicsban. Méltányolható, hogy nem engedik meg maguknak az otrombaságokat, és alkalomadtán azt is sejtetik, hogy nem mindenben értenek egyet a szekértábornokkal. Ezzel is magyarázható, hogy kiszorultak a hatalmat gyakorlók első vonalából. Lehet jövőjük az Orbán utáni orbánizmusban, talán még készülnek is rá. Ám azt épp a fanyalgás, az intellektuális tapintat miatt nehéz feltételezni róluk, hogy fogalmuk sincs arról, mi rejlik az ’egyszerű üzenet’ és ’a magyar politikai kommunikáció bevett eszköze’ mögött.

Nemcsak az, amit Lázár János úgy értelmezett, hogy az „egy mondatok mögött alaposan végiggondolt társadalompolitika áll”. Az is, hogy a Magyarországról kivándorolt amerikai milliárdost ábrázoló óriásplakát egyetlen mondata mellett, alatt, fölött jutott hely a hatágú csillagnak vagy egy zs betűvel kezdődő szónak is. Amit ugyanis az állami szöveg elhallgatott, palástolt, takargatott, azt a névtelen társszerzők hozzáírták. Az pedig nyilvánvaló, hogy a világszerte támadott Soros György elleni megnyilvánulások csak Izraelben nem jelentenek kódolt antiszemitizmust. 

Tíz mondat a sorosozásról

A sorosozás nem azért lehet antiszemitizmus, mert a kormány vagy maga Orbán Viktor antiszemita lenne, hanem mert ezt sokan annak fogják fel. (Ádám Péter műfordító, Kibic.hu, 2017. május 25.)

A sorosozás a saját táboron belül hat. (Török Gábor politológus, Heti Válasz, 2017. augusztus 3.)

Az egyszerű üzenetek, a migránsozás, a sorosozás Orbánnak jó, mert politikai hasznot hoz. (Fábry Sándor műsorvezető, Blikk.hu, 2017. szeptember 30.)

Orbánnak elég egyszerűen csak sorosoznia, mert az antiszemitizmus vádja nélkül is képes antiszemita érzelmeket kelteni. (Bruck András író, Facebook.com, 2017. október 3.)

A sorosozás kovász a Fidesz-tábor összetartásában. (Závecz Tibor közvélemény-kutató, ATV, 2017. október 25.)

A sorosozás az az ige, amely összetart. (Parászka Boróka közíró, Mozgó Világ, 2018/1.)

Abba kéne hagyni az elemi iskolai színvonalú sorosozást. (Bencsik András újságíró, Echo TV, 2018. február 26.)

A tatarozás alatt a sorosozás zavartalanul folyik. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, HírKlikk.hu, 2020. május 9.)

A sorosozás bevett eszköze a magyar politikai kommunikációnak. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, ATV, 2021. január 26.)

A Fidesz brüsszelezése és sorosozása valóban egyszerű üzenet, de az „egy mondatok” mögött alaposan végiggondolt társadalompolitika áll. (Lázár János Fidesz-politikus, 24.hu, 2021. január 26.)