Szinte napra pontosan kilenc éve, hogy 2012. február 4-én meghalt. Sosem vontam kétségbe, hogy jó író volt, mégis meglepett, hogy a nem kerek évforduló alkalmából cikkek jelentek meg róla a politikai szerecsenmosdatás szándékával. Árnyaltságával kiemelkedik közülük Joó István eszmefuttatása, melyben a szerző látnoknak véli Csurka Istvánt, aki szerinte sokat sejtett meg abból, ami a halála után bekövetkezett. Becsületére válik, hogy nem tekintett el Csurka provokatív hangvételű és sokakra ható publicisztikájától sem. Megállapítja róla: „Nem vállalható, amikor a zsidó önmagában negatív minőségjelző.” (Mandiner.hu, 2021. február 3.)
A Csurka István és „a” zsidók című cikkének van még egy okfejtése, melyen érdemes eltűnődni. A szerzőnek konzervatív értékrendű újságíróként is elege lehet a kormánypárti publicisztikából, mert az általa méltányolt író megkülönböztető sajátosságának tartja, hogy „Sokkal jobban írt meg politikai jegyzeteket, mint több mai publicista híresség. Persze hogy. Ő aztán nem félbe maradt író.” Nem esne nehezemre megemlíteni legalább három szélsőjobboldali véleményvezért, akik kétségkívül írószemmel látják a világot, értékelhető szépirodalmi munkásság azonban nem fűződik a nevükhöz. A csurkizmust tehát a névadó írói adottságai nélkül művelik. Joó István figyelemre méltó megnyilvánulásából érzékelhető, hogy a másik oldalon is akadnak olyan tollforgatók, akik ezt észreveszik.
Ennél tovább most nem mennék. Két ok miatt sem. Az egyik, hogy beszédesebb nálam a bejegyzés után olvasható összeállítás, amelyből kiviláglik, hogy mások miként vélekedtek Csurka István kétarcúságáról. Arról, ami úgy foglalható össze, hogy írónak jobb volt, mint embernek. A másik ok pedig az, hogy a maradék terjedelmet egy rá jellemző történettel tölteném ki. 2006 augusztusában interjú jelent meg a Napló című veszprémi újságban Gáll István író özvegyével. Aki elmesélte, hogy a férjével vettek egy társasházi nyaralót Balatonfüreden. Amikor kedvük szottyant hozzá, átruccantak a közelben éldegélő íróbarátokhoz.
Leginkább a tavasztól őszig Balatonszepezden lakozó Bertha Bulcsút és a Balatonedericsen nyaraló Csurka Istvánt látogatták meg. Az utóbbival ettek-ittak, és most átadom a szót az özvegynek: „Egyszer Csurka szokása szerint elkezdett zsidózni. Gáll mondta neki: ’Te, Pista, hagyd abba! A feleségem is zsidó.’ Csurka rám nézett: ’Na jó, akkor én most helyetted elmosogatok.’ ”
Tíz mondat Csurka Istvánról
Olyan, mint egy időgép; ha az MDF nem száll ki belőle, akkor 1938-ban landol. (Haraszti Miklós SZDSZ-politikus, Mai Nap, 1990. január 17.)
Te, Pista, író maradtál a politikában. (Debreczeni József MDF-politikus, Népszabadság, 1992. augusztus 27.)
Nagytestű MDF-alelnök. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Fejér Megyei Hírlap, 1992. október 24.)
Jó író, aki elfelejtett írni, és rossz politikus, aki nem tanult meg politizálni. (Nagy Bandó András humorista, Reggeli Délvilág, 1993. április 9.)
Csurka egyetlen nagy talajgyökérré változott. (Szénási Sándor újságíró, 168 Óra, 1994. május 17.)
Dramatizálja a politikát. (Pozsgay Imre volt szocialista politikus, MTV2, 1997. augusztus 4.)
A gyűlölködés nagymestere. (Bereményi Géza író, Hír TV, 2011. november 6.)
Éles szemű, pontos képet adó, a hetvenes évek Magyarországát nagyon ismerő és szemléletesen bemutató szerzőnek ismertem meg. (Karinthy Márton rendező, FN24.hu, 2012. február 4.)
Dilettáns, de autentikus és őszinte az ő nemzeti publicisztikája. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, 2012. február 4.)
Csurka Pista bácsi. (Orbán Viktor miniszterelnök, Echo TV, 2015. május 1.)
