Kollégám is régi bútordarab a hazai sajtóban. Ha összefutunk, félreülünk, és kibeszélgetjük magunkat. Most, pandémia idején inkább csak telefonon érintkezünk. Tegnap például a maga csipkelődő modorában kifejtette, hogy hiányzott egy mondat a Rogán zsebében van-e az ellenzéki sajtó? című bejegyzésemből.

Szerinte nem azzal kellett volna befejezni, hogy „Orbán Viktor a mi adóforintjainkból juttatott ellenzéki médiumoknak, hogy az Európai Unió előtt fenntartsa a sajtószabadság látszatát." Kollégám azt fűzte volna hozzá, hogy 1994 és 1998 között Horn Gyula kérte a Postabanktól, tartsa életben a Magyar Nemzetet. Igaz, hogy akkor még nem voltunk az Európai Unió tagja, de miniszterelnökünk „a művelt Nyugat” előtt akarta fenntartani a sajtószabadság látszatát.

A Médianaplóban 2500 karakter egy bejegyzés terjedelme, márpedig ebbe csak egy téma fér bele. Ez volt az, amit a tegnap megfogalmaztam. Kihúzhattam volna persze néhány jelzőt, hogy helyet szorítsak ama egyetlen mondatnak. Nem biztos azonban, hogy azt írtam volna, amit a kollégám javasolt. Már nem kérdezhetem meg Horn Gyulát, mire is kérte Princz Gábort, a Postabank elnök-vezérigazgatóját. Azt viszont tudom róla, hogy épp úgy szükséges rossznak vélte a nyilvánosságot, mint Orbán Viktor. Sőt, a nyilvánosság megítélésében a Kádár-rendszer hajdani funkcionáriusaként még messzebbről is indult, mint az egy nemzedékkel fiatalabb Fidesz-politikus. Az MSZP elnökeként azonban már nem engedhette meg magának a rendszerváltás előtti médiaszemléletet.

Kormányzati hirdetésekkel és állami vállalatok reklámjaival támogatta a másik oldal zászlóshahóját, amely később jelentős szerepet játszott abban, hogy a széttagolódott ellenzék a Fidesz irányításával tért magához, majd egy választási ciklusra foghatta is a kormányrudat. S bár a szociálliberális kormány országlása alatt a nyilvánosság hozzá közel álló fórumai túlsúlyra tettek szert, nem érték el azt a koncentrátumot, amelyet az Orbánék szervezte kormánypárti nyilvánosság a legutóbbi évtizedben megvalósított.

2002 és 2010 között a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány árnyékában a Fidesz kiépítette a maga médiabirodalmát. Vajon azért építhette-é ki, mert az említett miniszterelnökök ügyetlenek voltak a médiapolitikában? Vagy plurális médiaszemléletükből telt arra, hogy elviseljék az ellenzéki orgánumokat? Mindenesetre Orbán Viktor náluk sokkal határozottabban képviseli azt a felfogást, hogy nemcsak a saját sajtóját kell kordában tartani, hanem az ellenzéki pártokét is.

A miniszterelnöki kabinetiroda vezetője ritkán áll a nyilvánosság elé. Most nem kerülhette ki annak egyik fórumát, hivataláról kellett beszámolni egy országgyűlés bizottságnak. Az ellenzéki képviselők persze számon kérték rajta a propaganda akciókra költött milliárdokat. Erre olyan tekervényesen válaszolt, hogy hosszú okfejtését nem hozhatom a hét legérdekesebb mondataiból összeállított válogatásban. E bejegyzésben mégis érdemes szó szerint idézni, hogy ízlelgethessük a benne rejlő tartalmat.

Rogán Antal az élő beszéd lazaságával fogalmazott: „Jó néhány olyan baloldali médium van, a Népszavát is beleértve, de akár az RTL Klubig vagy az ATV-ig bezárólag, aki ha ebben az időszakban nem részesült volna a kormányzati kommunikációs költésekből, akkor nehezebben tudta volna sikeresen zárni ezt az évet.” Szíven ütött az intézmények leakizása, ettől azonban még őszintének hatott a megnyilatkozás. Azt jelenti, hogy megkérdőjelezhető az említett orgánumok végrehajtó hatalmat illető bírálata. A Média1.hu nevű portál meg is kérdezte erről a három cég szakmai vezetőit. Az RTL Klub és az ATV udvariasan elkente a választ, a Népszava főszerkesztője - aki a kinevezése előtt politikai szakíróként szerzett magának nevet -, önérzetesen felelt.

Neki is jól jönnek a hirdetések, ez azonban nem zavarja abban, hogy olyan cikkeket közöljön, amelyektől felszalad a hatalomban lévők szemöldöke. Elődje másként fogalmazott, amidőn egy szaklap annak idején ugyanezt az ellentmondást feszegette. Azt állította, hogy jogában áll nem közölni ama kormányzati hirdetéseket, amelyek szellemisége ellentétes az újságjában megjelent cikkekével. Azóta leváltották, és nem lepődnek meg, ha kiderülne, hogy a laptulajdonos ezt az interjút is felrótta neki. Mindazonáltal szerkesztői tevékenységét kevésbé jellemezte, hogy miközben a munkatársai fürkészték a hatalom gyakorlását, az újságban megjelent hirdetések a kormányt dicsérték.

Rogán miniszter őszinte megnyilvánulásáról sok tapasztalatunk és kevés adatunk van. Annyi azért tudható, hogy tavaly a Népszava hirdetési bevételeiből valamivel több mint 50 százalékot a kormányzati kommunikáció és az állami cégek reklámja tett ki. Jövőre talán befutnak az idei számok, esetleg még az RTL Klubtól és az ATV-től is. Addig pedig elkönyvelhető, hogy Orbán Viktor a mi adóforintjainkból juttat ellenzéki médiumoknak, hogy az Európai Unió előtt fenntartsa a sajtószabadság látszatát.              

Tegnap figyelemre méltó születésnapi ajándékot kaptam: azonnali hatállyal leváltották a legolvasottabb hírportál vezetőit. Novemberben eddig 16 Médianapló-bejegyzés látott napvilágot az Index fejléce alatt. A digitális „hangerősítő” révén 23 nap alatt 140 ezer olvasóra tettem szert, meg is kérdezték tőlem néhányan, mihez kezdek majd.

Sem a régi, sem az új Index-szel nem volt kapcsolatom. Szakmai jellegű jegyzeteimet az Indamédia szerkesztői választották megjelenésre, akiket szintén nem ismerek. Most az utóbbi cég nevére vette az Indexet, és az immár közös tulajdonos érvényesítheti az akaratát, jelentsen ez bármit is. Azon viszont érdemes eltűnődni, hogy a szűkszavú Indamédia-közleményből ellentmondás rajzolódik ki. Miközben megköszönik Szombathy Pálnak és munkatársainak, hogy a nyári válság után visszaszerezték az elvesztett olvasókat, és újra egymillió fölé tornázták a látogatottságot, a kirúgás okaként azt nevezték meg, hogy nem sikerült nyereségessé tenni az Indexet.

De ha a tulajdonosok lehetőséget adtak arra, hogy a főszerkesztő hosszabb távra rendezkedjen be, akkor első lépésként komoly eredmény az olvasottság visszaszerzése. Utána pedig, a következő negyedévben megteremthetőek lehettek volna a nyereségesség feltételei is. Amennyiben ezt a lehetőséget menet közben megvonják az Index nemrégiben kinevezett főszerkesztőjétől, akkor bizony feltételeztető, hogy az ellentmondásos okfejtés mögött más indok húzódik meg. Például az, hogy néhány napja a kormánypárti sajtóban támadás indult a tegnapig létező Index ellen. Az Origón olvastam, hogy a rivális hírportál kétszer is álhírt gyártott. Oké, tételezzük fel, hogy csakugyan így volt. Ám ha három hónap alatt két álhír miatt a tulajdonosok megszabadultak az Index főszerkesztőjétől és a helyettesétől, akkor az Origo főszerkesztőjét és helyettesét naponta kéne leváltani.

Számomra az Index legutóbbi negyedévét három mértékadó idézet fémjelzi. Sztankóczy András, a szintén leváltott vezető szerkesztő szeptember 14-én ezt mondta a Spirit FM stúdiójában: „Próbáltam minél többet megmenteni a régi Indexből.” A régi Index főszerkesztője, Dull Szabolcs november 20-án így nyilatkozott a SzabadPécs.hu-n az új Indexről: „Bárki bármit mondhat, ez a lap már nem ugyanaz.” Tanács István, az egyik legjobb magyar riporter-újságíró pedig tegnap, a Facebookon imigyen jellemezte az átalakítási folyamatot: „Jó volt a Szombathyék Indexe (is).” Egyelőre ezen a vonalon értelmezem a újabb Index-válságot.

A legnépesebb újságíró szervezet kihirdette a pályázat idei eredményét. Pápai Gábor kapta a nagy hírre vergődött Krisztus-rajzáért. A keresztfán egy sovány férfi, a karikaturista nem jelzi, hogy kicsoda. A római birodalom idején a keresztre feszítés volt a leggyakoribb kivégzési mód, ezért bárki lehetett. De száz Népszava-olvasóból kilencvenkilencen alighanem Jézussal azonosították. Tőle jobbra egy szónoki pulpitus, mögötte alacsony hölgy, vonásaiban felismerhető az országos tiszti főorvos. Szájából képregény-buborék kunkorodik ezzel a szöveggel: „Alapbetegsége függőséget okozott.”

Kiverte a biztosítékot a kormánypárti sajtóban. Holott a karikaturista csak idézte Müller Cecíliát, aki úgy próbálta jelentékteleníteni az áldozatok számát, hogy alapbetegségekre vezette vissza a haláluk okát. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége pedig nem politikai, hanem esztétikai szempontból ítélte meg a rajzokat. A két fillérről már csak az én korosztályom tudja, hogy a múlt század közepén tíz fillérbe került egy Stollwerk, amely a fogaink közé ragadt. Ha nem volt meg az öt darab lyukas kétfilléres, a svájci sapka bojtjára húztuk azt az egyet. Később, a mindennapi életben elveszítette az értékét, ám a művészetben felértékelődött. Szakmai díj, nem az állam adja, hanem a kollégák szavazzák meg.

A politikai karikaturisták példaképe, Kaján Tibor eltávozott az élők sorából, a vajdasági Léphaft Pál pedig a Heti Válasz megszüntetésével kiszorult az itteni sajtóból. Pápai Gábor méltó utódjuknak bizonyult. Van viszont valami, ami túlmutat a díj jelentőségén. Azt írta Gábor a közösségi üzenőfalára, hogy „Jobb a blog, mert onnan nem tűnik el a múlt.” Kiderült, hogy „a 2017 előtti Népszavák elvesztek”. Bizonyára a napilap online változatára gondolt, amelyet ezek szerint úgy újítottak fel, hogy a régi évfolyamok eltűntek a digitális térből. Ez meg-megtörténik, például több száz Médianapló-bejegyzésem enyészett el, amikor a Klubháló.hu nevű diákportál új köntöst kapott.

Ilyen baleset nem érhet, ha a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban üldögélek, hátam mögött a bekötött újság-évfolyamokkal. Ha majd túl leszünk ezen a fránya pandémián, és újra látogathatom a legendás galériát, a papír alapú Népszavában megkeresem a díjnyertes rajzot. Valamikor tavasszal jelent meg, amidőn naponta húsznál kevesebben haltak meg koronavírus-fertőzésben. Vajon most, hogy száz fölé emelkedett a számuk, mit adna Pápai Gábor a tiszti főorvos szájába?           

A legutóbbi napokban Orbán sorosozott, Lendvai és Eörsi orbánozott, Szanyi medgyessyzett, Szörényi pedig gyurcsányozott. Lefülelt mondatok.

Süket csönd az utcán. A kutyák is hallgatnak, nincs kire ugatni. (Pór Vilmos újságíró a kijárási tilalomról, Facebook.com, november 15.)

Ingyen lesz az internet, amit majd egyszer be fog tiltani. (Rab László újságíró Orbán Viktorról, VárosiKurir.hu, november 15.)

Ez a rendszer azt hiszi, hogy a tehetséget ki lehet nevezni. (Kardos Sándor filmoperatőr, Népszava, november 16.)

Ezek már nem fognak kushadni. (Verebes István rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóiról, ATV, november 16.)

Ő volt a legbaloldalibb kormányfőink egyike. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus Medgyessy Péterről, Debreciner.hu, november 16.)

A baloldal álhír-zsákja kiapadhatatlan. (Dömötör Csaba Fidesz-politikus, Mandiner.hu, november 17.)

Ha kiderül, hogy valaki covidos lett, mert megvan a tesztje, vagy karanténban van, akkor úgy kell kezelni, mint a leprást. (Babák Mihály polgármester, Szarvasi Televízió, november 18.)

Magyarország legnagyobb pártja az alkoholistáké. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, november 18.)

Ma már az egész hivatalos magyar állam azon mesterkedik, hogyan tudja minél tovább hatalomban tartani a kormányt. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, 168 Óra, november 18.)

Közpénz az, amit nem lopunk el. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, Párbeszéd.hu, november 18.)

Rablóvezérrel nehéz kompromisszumot kötni. (Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman Orbán Viktorról, Klubrádió, november 18.)

Orbán készül a vesztésre. (Eörsi Mátyás DK-politikus, Klubrádió, november 19.)

Ki van a vétó mögött? A magyar kormány feje vagy a magyar kormányfő veje? (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, november 19.)

Nekem tök mindegy, hogy ki a miniszterelnök, csak legyen jogállam. (Lukácsi Katalin volt KDNP-politikus, ATV, november 19.)

Itt két oldal van: a libernyák meg a fidesznyik. (Bede Zsolt, „a radikális jobboldal fenegyereke”, Azonnali.hu, november 19.)

Az ellenzéknek Gyurcsány Ferenc a kötőanyaga. (Szörényi Levente zeneszerző, Mandiner.hu, november 19.)

A foci nem élet-halál kérése. Több annál. (Pilhál Tamás újságíró, PestiSrácok.hu, november 19.)

A halál gondolatánál a hüvelygombáról többet beszélünk nyilvánosan. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, november 20.)

A népesség fogyatkozik, de nem az öregek fogynak el, hanem a fiatalok. (Reichert János publicista, Magyar Hang, november 20.)

A mai világpolitika legkorruptabb embere Soros György. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, november 20.)

Orbán lényegében egy döntésgép. (Kuncze Gábor liberális politikus, HírKlikk.hu, november 21.)

Tízháznyival arrébb található az utca legszebb emléktáblája. A fekete márványra az egyik hajdani lakó, a kalapos és szivarozó Salamon Béla fényképét gravírozták. Focimeccsen készülhetett, az MTK-stadionban, mert 2015-ben a kék-fehér klub baráti társasága rakatta föl a falra. Alatta elszáradt, sápatag koszorú. A 48-as lábú, lúdtalpas színész innen indult játszani a közeli Nagykörúton tenyésző kabarékba. Például a Vonósnégyes Salgó urát, aki azzal hívatja meg magát a főnöke házába, hogy kamarazenél a kiöltözött uraknak és asszonyságoknak. S mert egyik hivatalnoktársa sem ért a zenéhez, kiszól a Magyar Televízió kamerájának, hogy „Szintén zenészek.” Még kacsint is hozzá.

Tegnap a Telex.hu-n nekrológ jelent meg Mihály Tamásról, az Omega-együttes basszusgitárosáról. Molnár Réka azt írta róla, hogy „1947-ben született, apja, Mihály András szintén zenész.” Ez annyira igaz, hogy a papa gordonkásként a magyar kamarazene-kultúra egyik legjelentősebb alakja volt. A múlt század ötvenes, hatvanas, hetvenes éveiben minden művészi kitüntetést megkapott. Füstösen érdes hangjára, okos és emberséges magyarázataira pedig a tévévetélkedők zsűrijeiből emlékezhetünk. Már akinek az életkora megengedi az emlékezést. A Telex azonban az Indexből kivált fiatal újságírók vállalkozása, akik nagyjából ugyanazt a nemzedéket alkotják, aminek az előnyei mellett van hátránya is.

Hiányzik közülük egy sokat megélt olvasószerkesztő, akinek a tapasztalataiból és műveltségéből telik arra, hogy kigyomlálja az efféle bakikat, amelyek gyakran fordulnak elő a gyorsújságírásban. A múlt század hetvenes éveiben, pályakezdőként magam is ezt a tevékenységi formát gyakoroltam a Magyar Hírlapnál. Esténként fél nyolcig néztem a tévét, és nyolckor le kellett tenni a másnapi kritikát Fazekas Gyuri bácsi asztalára. A rettegett olvasószerkesztő nyomdafestéket nem tűrő szavakkal adta tudtomra, hogy miért hibás a kifogásolt szókapcsolat. Majd lapzárta után meghívott a Kulacsba, és elmagyarázta, mi rejlik a rosszul megfogalmazott mondat mögött.

A Vonósnégyes szállóigévé nemesült kiszólásáról elmesélte volna, hogy ha a zsidó polgárok egymás között vannak, és valakit szóba hoznak a hitsorsosok közül, akkor nem részletezik a származását. Azzal utalnak rá, hogy „Szintén zenész.” Nem valószínű, hogy cikkírás közben erre gondolt Molnár Réka, aki elmarasztalás helyett mégis inkább egy csokor virágot érdemelne. A sajtóban elkerülhetetlen bakival végre szerkesztőséggé avatta a néhány hete alapított Telexet. 

Dull Szabolcs, az Index volt főszerkesztője a felmondási idejét tölti. Annak fejében kapott végkielégítést, hogy fél évig nem helyezkedik el másik lapnál. Januárban telik le a fogadalma, addig is készül a jogi államvizsgára. Közben pedig utazik, kikapcsolódik, erőt gyűjt. Nemrégiben például Pécsett járt, ahol Babos Attila készített vele terjedelmes és érdekes interjút.

Kifejtette véleményét a nyilvánosság hazai folyamatairól, benne az Index körül keletkezett válságról is. Leginkább ama vádra reflektált, amely a kormánypárti sajtón viharzott végig, hogy Dobrev Klárával, a Demokratikus Koalíció politikusával kereste a kapcsolatot. Ő elhárította a vádat, mondván: politikai újságíróként az volt a dolga, hogy politikusokkal tartsa a kapcsolatot - mindkét oldalról. Imigyen fogalmazott:  „Azok szerették volna rám kenni ezt az egészet, akiknek jó adag vaj van a fülük mögött ebben az ügyben.” (SzabadPécs.hu, 2020. november 20.) A mondás ismerős tévképzet.

Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete című, hasznos kézikönyvében olvasható, hogy az egyszeri utcagyerek vajat lopott a piacon. A kalapja alá tette, az a fránya tejtermék pedig elolvadt a napon, és lecsorgott az arcára. Így leplezték le, innen származik az a mondás, hogy „Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra.” Azt is írja a közmondás-kutató, hogy elterjedt a „Vaj van a füle mögött.” kiszólás, ez azonban félreértés. Kétségkívül létezik az, hogy „Valakinek valami van a füle mögött.” Ez értelmezésem szerint azt jelenti, hogy az illetőn érdemes óvatosan számon kérni a disznóságot, mert a vétke egyelőre inkább csak feltételezés, nem bizonyítható. Például Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus hitelesen fogalmazott, amikor ezt mondta: „Az ellenzéknek az a dolga, hogy ha valakinek van valami a füle mögött, akkor szóvá kell tenni.” (ATV, 2016. november 21.)

A bejegyzés után olvasható összeállításból kiderül, hogy az említett félreértők között akad miniszterelnök, nem is egy, újságíró és író is. A bizonyosságot meg a bizonytalanságot kifejező mondások téves összekapcsolása tehát nincs összefüggésben a hivatásrenddel. A listán található neveket a vajas fül hamis közössége kapcsolja össze. Tekintélyüket Majtényi László alkotmányjogász, volt ombudsman és köztársasági elnökjelölt mentette meg, aki pontosan fogalmazott: „Ha a fejünkön egy deka vaj lenne, akkor nem sétálnánk a napon.” (ATV, 2017. szeptember 21.)

Tíz mondat a fül mögötti vajról

Vaj van a kormány füle mögött. (Bajnai Gordon Együtt-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2013. december 20.)

A vajmennyiség a fülek mögött belepi egész politikai kultúránkat. (Tamás Ervin újságíró, Népszabadság, 2016. január 30.)

Mindenkinek vaj van a füle mögött. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a politikai támogatásból élő oligarchákról, ATV, 2016. június 21.)

El tudja képzelni, hogy Orbán Viktor nem tudja, ha vaj van a füle mögött? (Rónai Egon műsorvezető, ATV, 2017. május 1.)

Egyikről-másikról ki is derült, hogy vaj van a füle mögött. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus a Fidesz-politikusokról, ATV, 2017. május 22.)

Nincsen vaj a fülem mögött. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Hír TV, 2018. február 1.)

Lopnak, csalnak, hazudnak. Ez tartja össze őket, a fülük mögötti vaj sorsközössége. (Parti Nagy Lajos író az Orbán-rendszerről, FüHü.hu, 2018. március 24.)

A mutyizó polgármesterek sokkal jobban tudják, hogy hol van vaj a fülük mögött. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, 2019. október 8.)

Próbált úgy tenni, mintha semmi vaj nem lenne a füle mögött. (Méhes Gábor riporter, Sport1, 2019. október 20.) 

Rengeteg vaj van a füle mögött. (Varga Zoltán DK-politikus Polt Péter legfőbb ügyészről, ATV, 2020. október 28.)

Az Azonnali.hu-nak van egy figyelemre méltó sorozata. Varsányi Bence faggatja az úgynevezett véleményvezéreket, akiket valaha publicistának neveztünk. Akkor, amikor a véleményformálást még szabályokhoz kötöttük, például a szakmai felkészültséghez és az íráskészséghez. Manapság boldog-boldogtalan találhat magának olvasókat, a bloggerek számát 30 ezerre becsülik a szakértők. A talán legnagyobb gyűjtőhely, a Blog.hu 2005 és 2016 között 9858 blogot közölt, gondolom, azóta már a tízezret is elérte.

Mindezt azért hozom szóba, mert a sorozat gazdája tegnap Bede Zsoltot szólaltatta meg. Ahogy ő minősíti beszélgetőpartnerét, „a radikális jobboldal fenegyereke” tartja életben a Vadhajtások című valamit. Azért nem nevezem meg, mert az interjúban olvasható egy érdekes párbeszéd. Az újságíró azt firtatja, vajon honnan kap pénzt a nagy hírre vergődött orgánum. A válasz ez: „Miért kapnánk?” „Mert egy híroldalnak vannak költségei.” Erre feleli önérzetesen az interjúalany: „Ez egy blog.” Vagyis szerinte blog az, ami nem hírportál. Másként fogalmazva a véleményekre összpontosító digitális fórum vélhető blognak. Van benne valami, mindazonáltal árnyalnám a digitális naplóról alkotott képet.

Márai Sándor évtizedekig vezetett naplót, és ezt rögzítette benne: „A naplóíró háta mögött áll, és vállán áthajol az olvasó.” Az idézetből kirajzolódó kép a XXI. században egészült ki a naplóíró előtt látható számítógéppel. A blog tehát a blogger, az olvasó és az internetnek nevezett közvetítő eszköz szervesült egysége. Az általános megfogalmazáson belül azonban nagy a véleménykülönbség, ami nem föltétlenül a kuszaság jele. Inkább azé, hogy a digitális naplóírók és a médiakutatók sokféleképpen közelítik meg a blog jelenségét. Értelmezéseik közül a legérdekesebbeket tartalmazza a bejegyzés után olvasható összeállítás.

A jelenségből egyetlen mozzanatot emelnék ki. Azt, hogy a mintegy 30 ezer magyarországi blogger legalább annyira formálja a véleményeket, mint a kormányzati médiabirodalom és a kormány tevékenységét fürkésző újságírók. Kérdés persze, hogy ehhez a digitális naplóíróknak megvan-e a szakmai felkészültségük és az íráskészségük. Az a benyomásom, hogy vegyes a mezőny. Bede Zsolt fejében például annyiféle gondolat kavarog, hogy nem sorolnám az elithez. Világképe arra korlátozódik, hogy „Itt két oldal van: a libernyák és a fidesznyik.” (Azonnali.hu, 2020.11.19.) Elismerem viszont, hogy e tetszetős, bár faék egyszerűségű véleménynek sok olvasója akad.

Tíz mondat a blogról

A blog inkább a beérkező, beáramló, kibányászott információk szűrése, továbbadása. (Pécsi Ferenc blogger, hvg.hu, 2005. december 5.)

A blog kockázatos dolog. Ha őszinte vagyok, akkor támadható is, ha meg nem vagyok őszinte, akkor minek írom le. (Gyenesei István országgyűlési képviselő, Sonline.hu, 2008. március 10.)

Rájöttem, hogy a blog műfajának az önirónia a lényege. (Rátgéber László kosárlabda-edző, Heti Válasz, 2009. június 4.)

A blog, azaz a webnapló a kézzel írt, illetve nyomtatott napló digitális megjelenési formája. (Juhász Valéria szegedi nyelvész, JuhászValéria.hu, 2010/04.)

A személyes, irodalmi vagy tematikus blogok a kritikai visszacsatolást teszik lehetővé, és megkövetelik a szerző jelenlétét. (Szűts Zoltán egri médiakutató, e-nyelv.hu, 2010. szeptember 10.)

A blog a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány. (Balla D. Károly ungvári költő, Blogspot.com, 2011/10)

Egy blog tulajdonképpen saját újság, ahol én vagyok a főszerkesztő és a takarítónő. (Török Gábor politológus, ATV, 2012. február 16.)

Semmi név nélküli vagy álneves blogot nem olvasok. (Gyurgyák János publicista, Mandiner.hu, 2019. január 26.)

A blog önépítés, önkifejezés, társadalom feletti kontroll, közösségi lét. (Bognár László pécsi gerillamarketinges, Facebook.com, 2020. november 18.)

A blog a szerző agytornája valódi társadalmi cselekvés helyett. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Facebook.com, 2020. november 18.)

E bejegyzés után olvasható egy összeállítás. Tisztelt kollégáim leginkább azt emelik ki, hogy az igazságügyi miniszter személyében focirajongó miniszterelnökünk talált végre egy nőt, aki ügyesen „dekázik”. Ennél azért bonyolultabb a helyzet.

A kétségkívül mutatós hölgy először kézzel kergette a labdát egy miskolci kosárcsapatban, majd áttért a politikai karrierrel kecsegtető labdarúgásra. Közben pedig végigjárta a hivatali lépcsőfokokat, míg tárcára nem lelt a negyedik Orbán-kormányban. Iskolázott és a nemzetközi érintkezés nyelvét, az angolt jól beszélő értelmiségi, aki egy teljhatalomra törő politikus szolgálatába szegődött. Minapi kérdezője pedig Stephen Sackur, a BBC egyik legismertebb műsorvezetője, aki végigjárta a legutóbbi harminc év szinte összes hadszínterét. Szikár alkatához híven száraz, kopogó mondatokban olvasta a magyar kormányt képviselő interjúalany fejére mindazt, amit a nyugati sajtóban Orbánéknak szoktak felróni.

Varga Judit vissza-visszakérdezett, és igyekezett túlbeszélni a brit sztárriportert. Úgy a tizenötödik perc táján akadt egy monológja, amidőn felgyorsult az eszmefuttatása, és többet is gesztikulált. Ez volt ama gondolatmenet, amelyet kísértetiesen hasonló helyzetekben, más nyugati újságírók társaságában már begyakorolt. Ezúttal is jó tanulónak bizonyult, ügyesen valósította meg a kommunikációs stáb elképzeléseit. De vajon miért tette föl a 23 perces beszélgetést a közösségi üzenőfalára? Talán nem tévedek nagyot, ha feltételezem: azért, hogy az itthoni közvéleménynek bizonyíthassa, lám, így kell leiskolázni, kioktatni a liberális véleményformálókat.

Csakhogy ennek az interjúnak van egy másik olvasata is. Mr. Sackur szakmai tekintélye abból is ered, hogy számtalan vargajudittal hozta össze a sors. Elbizakodott junta-elnökökkel, kackiás bajszú közel-keleti tábornokokkal, kikupálódott keletnémet és csehszlovák politikusokkal, akiket arra készítettek föl, hogy legyőzzék az okvetetlenkedő kérdezőket. A kommunikációs stábok azonban elfelejtették közölni velük, hogy interjúhelyzetben nem az győz, aki túlbeszéli a másikat, visszakérdez és kioktat.

A BBC műsorvezetője a mi mutatós, jó kiállású igazságügyi miniszterünkkel szemben azért nyert, mert nem akarta legyőzni. Csupán megmutatni a saját közvéleményének, hogy a posztszovjet térség ellentmondást nem tűrő és angolul ügyesen (mellé)beszélő képviselői miként tanítják móresre a „hanyatló” Nyugatot.

Tíz mondat Varga Juditról

A dekázás mellett kommunistázásban erős. (Szily László újságíró, 444.hu, 2019. március 18.)

A labdával is jól bánik, a futballrajongó Orbán joggal lehet büszke legújabb felfedezettjére. (Föld S. Péter újságíró, Hírklikk, 2019. július 7.)

Új csatárt igazoltunk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2019. július 11.)

Az igazságügy Palkovicsa. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, ATV, 2019. július 11.)

Dekázásügyi miniszter. (Dési János újságíró, Klubrádió, 2019. július 14.)

Orbán hangján beszél, az ő szemével lát. (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2019. július 25.)

Remélem, Varga Judit igazságügyi miniszter megtalálja a jogi megoldást Zuckerberg úr vállalatának megrendszabályozásához. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2019. augusztus 17.)

A legjobb dekázó az egész kormányban. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2019. december 14.)

A női Szijjártó. (Gusztos István liberális politikus, Facebook.com, 2020. április 14.)

Magyar igazságügyi miniszterként fungáló hölgy. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2020. november 17.)

Nem egészen tízmilliós országunkban három és félmilliónyian hordanak szemüveget. Legalábbis a Magyar Látszerész Szövetség szerint. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy hét számjegyű embernek okoz gondot a szájmaszk, vírusos korunk jelképe. Ha ugyanis jövünk-megyünk a szabadban, a leheletünktől bepárásodik a szemüveg, és ebből mindenféle kellemetlenség adódik.

Eme alaphelyzet ihlette meg Koszecz Sándort. A békéscsabai Kollabor Természettudományos Élményközpont szemüveges projektvezetője elmesélte a megyei napilap munkatársának, hogy őt is zavarta a párásodás. S bár a cég tulajdonképpen iskolai szemléltető eszközök gyártásával foglalkozik, kikísérleteztek egy leheletterelő kelléket. Az úgynevezett sebészmaszk, vagyis a halványkék színű, rétegezett arctakaró felső részén kitapintható hegesztéshez illeszthető a 3 D-s eljárással nyomtatott sablon. Úgy simul az orrhoz, hogy elzárja a kilélegzett levegő útját.

Ezzel magyarázható, hogy a maszkon belül keletkezett pára nem fölfelé, hanem lefelé áramlik. A leheletterelőből naponta 150-200 darabot készítenek. Azt már én fűzöm hozzá, hogy ha tartják ezt a tempót, akkor 150 darabnál 23333 napra (64 évre), 200-nál 17500 napra (48 évre) van szükség, hogy a csabai cég kielégítse a hazai szemüvegesek igényeit. Ha pedig praktikus és szó szerint hézagpótló termékükkel telítették az itthoni piacot, irány a 450 milliós Európai Unió, ahol minden ötödik ember szemüveges.

Hajnali háromkor pittyegésre szoktam ébredni. A szomszédos szobából értesít a mobiltelefon, hogy Tibor bejelentkezett. Középiskolai osztálytársam idestova négy és fél évtizede él az Egyesült Államokban. Dél-Kalifornia másik időzónában leledzik, a különbség 9 órányi. Tibornál délután hat van tehát, épp most ért haza a munkából. (Mérnökként egy repülőgép-alkatrészeket gyártó cégnél ellenőrzi a minőséget.) Ma hajnalban például azt írta, hogy az amerikás magyarok leleményesek az innovációban, de képtelenek eladni a portékájukat.

Helyzetüket a vietnámiakéval hasonlította össze, elvégre mindkét náció a szocializmusból érkezett a tengeren túli kapitalizmusba. Szerinte az Amerikába szakadt vietnámiak alacsonyabb kulturális szinten vannak, mint a magyarok, de velünk ellentétben megtanultak alkudozni a piacon. Új hazájukban ezért vitték többre - az értékesítésben. Ha szerencsénk lesz, jövőre talán már nem kell hordani azt a fránya maszkot. A leheletterelőt elhelyezhetjük a kérész életű találmányok múzeumában.