Médianapló

Médianapló - Hornék zsebében volt-e az ellenzéki sajtó?

2020. november 26. 10:14 - Zöldi László

Kollégám is régi bútordarab a hazai sajtóban. Ha összefutunk, félreülünk, és kibeszélgetjük magunkat. Most, pandémia idején inkább csak telefonon érintkezünk. Tegnap például a maga csipkelődő modorában kifejtette, hogy hiányzott egy mondat a Rogán zsebében van-e az ellenzéki sajtó? című bejegyzésemből.

Szerinte nem azzal kellett volna befejezni, hogy „Orbán Viktor a mi adóforintjainkból juttatott ellenzéki médiumoknak, hogy az Európai Unió előtt fenntartsa a sajtószabadság látszatát." Kollégám azt fűzte volna hozzá, hogy 1994 és 1998 között Horn Gyula kérte a Postabanktól, tartsa életben a Magyar Nemzetet. Igaz, hogy akkor még nem voltunk az Európai Unió tagja, de miniszterelnökünk „a művelt Nyugat” előtt akarta fenntartani a sajtószabadság látszatát.

A Médianaplóban 2500 karakter egy bejegyzés terjedelme, márpedig ebbe csak egy téma fér bele. Ez volt az, amit a tegnap megfogalmaztam. Kihúzhattam volna persze néhány jelzőt, hogy helyet szorítsak ama egyetlen mondatnak. Nem biztos azonban, hogy azt írtam volna, amit a kollégám javasolt. Már nem kérdezhetem meg Horn Gyulát, mire is kérte Princz Gábort, a Postabank elnök-vezérigazgatóját. Azt viszont tudom róla, hogy épp úgy szükséges rossznak vélte a nyilvánosságot, mint Orbán Viktor. Sőt, a nyilvánosság megítélésében a Kádár-rendszer hajdani funkcionáriusaként még messzebbről is indult, mint az egy nemzedékkel fiatalabb Fidesz-politikus. Az MSZP elnökeként azonban már nem engedhette meg magának a rendszerváltás előtti médiaszemléletet.

Kormányzati hirdetésekkel és állami vállalatok reklámjaival támogatta a másik oldal zászlóshahóját, amely később jelentős szerepet játszott abban, hogy a széttagolódott ellenzék a Fidesz irányításával tért magához, majd egy választási ciklusra foghatta is a kormányrudat. S bár a szociálliberális kormány országlása alatt a nyilvánosság hozzá közel álló fórumai túlsúlyra tettek szert, nem érték el azt a koncentrátumot, amelyet az Orbánék szervezte kormánypárti nyilvánosság a legutóbbi évtizedben megvalósított.

2002 és 2010 között a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány árnyékában a Fidesz kiépítette a maga médiabirodalmát. Vajon azért építhette-é ki, mert az említett miniszterelnökök ügyetlenek voltak a médiapolitikában? Vagy plurális médiaszemléletükből telt arra, hogy elviseljék az ellenzéki orgánumokat? Mindenesetre Orbán Viktor náluk sokkal határozottabban képviseli azt a felfogást, hogy nemcsak a saját sajtóját kell kordában tartani, hanem az ellenzéki pártokét is.

komment
süti beállítások módosítása