A válasznak terjedelmes szakirodalma van. Azt azonban mégse állítanám, hogy megnyugtató az eredmény. A címbéli kérdésen e sorok írója is sokadszor tűnődik a Médianaplóban. Azok közé tartozom, akik némi morfondírozás után nemmel felelnek. Ám ettől még izgalmas a hozzá vezető út.

Néhány napja a legfelső bíróság szerepét betöltő Kúria nem engedte be egy ítélet meghallgatására a Media1.hu munkatársát, noha előzetesen elfogadta a regisztrációját. Az erősen vitatható döntést a szerkesztőség kikérte magának, méltánylandó álláspontját a főszerkesztő fogalmazta meg, és a nevével is vállalta. Rokonszenves okfejtését azért nem idézem, mert a bejegyzésem utáni dokumentációban olvasható belőle a témánk szempontjából mérvadó részlet. Az ugyanis, hogy a figyelemre méltó sajtójogi eszmefuttatásba Szalay Dániel bedolgozta a média hatalmi jellegét is.

A demokratikus államszerkezet alapját mintegy három évszázada képező hatalmi ágak, a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás után fölvette közéjük negyediknek a médiát is. Kétségkívül van ilyen felfogás. A közelítésmód abból fakad, hogy a végrehajtó hatalom (a törvények alkalmazására megválasztott kormányzat) nehezen viseli el a másik két hatalmi ág fürkésző tekintetét. Megpróbálja lerázni magáról a parlament és az ügyészség-bíróság ellenőrzését, rosszabb (diktatúrára hajló) esetben pedig maga alá is gyömöszöli őket. A nyilvánosság médiának nevezett eszközrendszere ilyenkor veszi át az ellenőrző funkciót a kormányzat alá szorult törvényhozástól és igazságszolgáltatástól.

Ezzel magyarázható, hogy mi, újságírók hajlamosak vagyunk a mesterségünket hatalmi ággá nyilvánítani, holott ellenőrző funkciójában csupán helyettesítjük az épp szolgálaton kívül helyezett törvényhozást és igazságszolgáltatást. Ami a kisebbik baj. Nem is volna érdemes komolyan venni, csakhogy a politikusok elméletet farigcsáltak az újságírók negyedik hatalomnak nevezett hiúságából. Csúfondáros logikájuk így foglalható össze: ja, ha ti, firkászok, skriblerek, tollforgatók, zsurnaliszták fitogtatjátok az úgynevezett hatalmatokat, akkor az ellenőrzésre szakosodott, de alánk kényszerített parlament és ügyészség-bíróság benneteket egzecíroztat, felügyel, igazoltat, kontrollál, lenyomoz.             

Az a benyomásom, hogy nem volt szerencsés belekeverni a Media1 tartalmas és máskülönben alapos tiltakozásába azt a fránya negyedik hatalmat. Mindazonáltal köszönöm a lehetőséget, hogy esetleg sikerül elgondolkoztatni az olvasókat.

Tíz mondat a „negyedik” hatalomról

Amikor a sajtót kollektív hatalmi szervből a negyedik hatalmi ággá minősítik át, akkor a politikusoknak a nyilvánosságtól való irgalmatlan félelme nyilvánul meg. (Dlusztus Imre újságíró, a Délmagyarország című szegedi napilap főszerkesztője, Népszabadság, 1990. május 22.)

Pontatlan, de igen elterjedt megfogalmazás, hogy a sajtó a negyedik hatalom. A negyedik hatalom azonban a nyilvánosság, melynek a sajtó csak az egyik eszköze. (Bodor Pál publicista, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Zalai Hírlap, 1991. október 26.)

A sajtó politikai hatalomként viselkedik. Képes pártokat fölemelni, pártokat letaszítani, személyiségeket népszerűsíteni és sárba taposni. (Szűrös Mátyás szocialista politikus, Reggeli Délvilág, 1993. november 30.)

A média egy új hatalmi ág, amely demokratikus kontroll nélkül működik. (Stumpf István politológus, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Magyar Nemzet, 2006. március 27.)

A modern világban a hatalmi ágak elválasztását a negyedik hatalmi ágnak tekintett sajtó szabadsága, benne a közszolgálati média függetlensége egészíti ki. (Bauer Tamás közgazdász,  volt SZDSZ-politikus, Népszabadság, 2011. január 31.)

Demokratikus országokban a sajtó legfőbb feladata a többi hatalmi ág kontrollja a nyilvánosság eszközeivel. (Hargitai Miklós újságíró, Népszabadság, 2012. április 23.)

A sajtó nem tartozott a hatalmi ágak közé, hanem eszközként tekintettünk rá. (Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitprop osztályának volt vezetője, Hetek, 2013. február 2.)

Tudomásul kell venni, hogy a média is egy hatalmi ág, s mint ilyen, a finanszírozásának az átláthatósága sérthetetlen közérdek, oda ellenőrizetlen pártpénzek nem folyhatnak be. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, FüHü.hu, 2017. szeptember 14.)

Amennyiben negyedik hatalmi ágként határozzák meg a médiát, úgy - mint bármilyen hatalmat - korlátozni és ellenőrizni kell. (Demeter Szilárd Fidesz-politikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Origo.hu, 2020. június 25.)

A Media1 a két, véleménye szerint súlyos, a sajtószabadságot súlyosan megsértő, a média mint negyedik hatalmi ág működését akadályozó eset után kérdéseket és tiltakozást küldött a Kúriának. (Szalay Dániel újságíró, a Média1 főszerkesztője, Media1.hu, 2021. június 3.)

Balogh Gábor publicista nemrégiben kifejtette: „Az ellenzéki nyilvánosságban egyre nagyobb az igény, hogy az egymástól függetlenül küzdő szabadcsapatok egyetlen, fegyelmezett, ütőképes hadsereggé álljanak össze”. (Azonnali.hu, 2021.05.10) Okfejtése nem győzött meg.

Abból indulnék ki, hogy Orbánék csaknem húszévnyi munkával formáltak az irreguláris (partizán, gerilla) szabadcsapatokból reguláris (fegyelmezett és ütőképes) hadsereget; frontszolgálatos újságírókat. Az egyenruha, az azonos fegyverzet kiölte a tehetséget, a leleményességet, megszüntette a kiszólás lehetőségét. Az a benyomásom, hogy a másik politikai oldalon nem a partizánokat kellene átnevelni, inkább a hangjukat kéne fölerősíteni. S hogy a tónusuk hitelesebb legyen, néhány tájékozódási pontot kölcsönözni nekik.

Ha Orbán Viktor nevét a jövő tavaszig még néhány százszor szóba hozzák, akkor ne azt a fordulatot használják, hogy a miniszterelnök Felcsúton született. Csupán azért, mert a kertje tövébe építtetett egy stadiont, és ha az ellenzék elszemtelenkedik, a kisvasutat is meghosszabbítaná Bicskéig. Holott ő maga beszélt arról, hogy nyolcéves korában került Felcsútra. Növelné az érvelés hitelességét, ha sikerülne az ellenzéknek kinyomoznia, vajon miért nem a szülőhelyét halmozza el a kegyeivel.

A másik fordulat most bukkant föl a nyilvánosságban. Karácsony Gergely Nyírtasson jelentkezett be miniszterelnök-jelöltnek, és bár soha nem mondta, hogy ott született volna, az ellenzéki véleményformálók a szülőfalujának nevezték ki a szabolcsi települést. Elvégre miért épp ott jelentkezett be, ha nem is a szülőfaluja? Növelné az érvelés hitelességét, ha elhinnék neki, hogy Fehérgyarmaton született.

A harmadik hamis toposzról a tegnapi bejegyzésben tűnődtem. A kormányhoz közel álló médiatulajdonosok hazafias buzgalomból 30 milliárd forint értékű fórumot ajánlottak föl egy KESMA nevű alapítványnak. Eme állítást a kormány tevékenységét firtató véleményformálók készpénznek vették, noha van olyan dokumentum, amely arról árulkodik, hogy a „felajánlók” valamilyen formában megkapták a piaci ellenértéket.

Bizonyára vannak még állandósult szófordulatok, amelyeket érdemes volna pontosítani, mielőtt hamis beidegződéssé szilárdulnának. Ha az egymással szövetkező ellenzéki pártok ebben segítenék az egymástól függetlenül dolgozó véleményformálókat, sokkal inkább növelhetnék az érvelésük átütő erejét, mintha fegyelmezett hadsereggé formálnák őket.               

A legutóbbi napokban Orbán Viktor elrettentett, Jakab Péter faragott, Szanyi Tibor ellenzékezett, Majtényi László pedig romázott. Lefülelt mondatok.

A magyar sajtó a megszűnés határán billeg - nem mennyiségi, hanem minőségi okok miatt. (Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró, Facebook.com, május 30.)

A kormányváltást igénylők száma sokkal nagyobb, mint az előző három választáson volt. (Kéri László politológus, Klubrádió, május 31.)

Orbán futballista szeretett volna lenni, de a tehetsége csak a miniszterelnökséghez volt elegendő. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, május 31.)

Meg kell keresni és kitartóan birizgálni az emberek jóindulatú G-pontját. (Barka Roland szamaras zarándok, Cívishír.hu, május 31.)

Új szlogenünk: kinyitjuk a MÚOSZ-t. (Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újdonsült elnöke, Múosz.hu, június 1.)

Eddig ki előtt volt zárva a MÚOSZ? (Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének volt elnöke, Facebook.com, június 1.)

Pontot kell tenni a rendszer végére. (Orosz Anna Momentum-politikus, újbudai alpolgármester, ATV, június 2.)

Gyurcsány a Fidesz utolsó reménysége. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, június 3.)

Gyurcsány többet hoz, mint visz. (Bruck Gábor kampányszakértő (Magyar Narancs, június 3.)

Az ellenzék csodaszert lát az előválasztásban, amely pótolja a munkát, a szervezést, a programot. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, június 3.)

Semmi támogatandót nem látunk az ellenzék nem is létező programjában. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, miniszterelnök-jelölt, ATV, június 3.)

A jogot addig faragjuk, amíg igazság nem válik belőle. (Jakab Péter Jobbik-politikus, miniszterelnök-jelölt, Népszava, június 3.)

Az ellenzék fújja passzátszelet. (Pulai András szociológus a közéleti napirendről, ATV, június 4.)

Ha csak a romák egyharmada az ellenzékre szavazna, az földcsuszamlásszerű győzelmet hozna. (Majtényi László alkotmányjogász, Jelen.media.hu, június 4.)

A Fidesz legyőzésének kísérlete közben az ellenzék ellenzékének lenni inkább destruktív, mint hasznos. (Bruck András író, Facebook.com, június 4.)

A feladat poentírozása nélkül a 2022 utáni politika is gyenge lesz a kilábaláshoz, akár Orbán, akár egy Anti-Orbán nyer. (Béndek Péter publicista, Újnépszabadság.com, június 4.)

Ha 2022 után is hatalmon marad az Orbán-kormány, az ellenzékre akkor is szükség lesz. (Jordán Tamás színész, Magyar Hang, június 4.)

A magyar mára a Kárpát-medence legerősebb nemzetévé vált. (Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára Kecskeméten, Haon.hu, június 4.)

A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, június 5.)

A szegénység falura megy. (Ferge Zsuzsa szociológus, Népszava, június 5.)

Kína még a saját trójai lovát is a mi pénzünkön építi meg. (Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester a Fudan-egyetemről, Facebook.com, június 6.)

A tegnap sajtószakmai érdekessége a Népszava hétvégi számában jelent meg. Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke Közérdekből lopni címmel tűnődött arról, vajon a közpénzek miként csorognak magánzsebekbe. Eközben szóba hozta a KESMA nevű nonprofit alapítvány szokatlan meggazdagodását is. Ezt írta némi iróniával: „A közérdek iránt hírhedetten elkötelezett, magánérdekére sosem figyelő Mészáros Lőrinc, Habony, Schmidt Mária, Matolcsy Ádám ezért mondtak le egyik pillanatról a másikra milliárdokat érő lapjaikról, tévéjükről, rádiójukról.”

Most ne firtassuk, hogy milyen előzményekre utal az „ezért”! Maradjunk annál, hogy 2018 végén a kormányhoz közel álló médiatulajdonosok hazafias buzgalomból „ajánlották fel” értékes vagyontárgyaikat a szintén kormány közeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak. Lendvai Ildikó azonban nem említette Andy Vajna nevét. A jóhiszemű feltételezés szerint azért nem hozakodott elő az Amerikából hazatért filmproducerrel, mert Vajna nem tartozott a vagyonelemeikről lemondók közé. Halála előtt néhány héttel ezt mondta egy interjúban: „Kaptam egy ajánlatot a Lapcomra. Mivel én ezt üzleti vállalkozásnak tekintem, a felkínált összeget néztem, ami megfelelő volt ahhoz, hogy eladjam.” (Index.hu, 2018.12.10.)

A gazdasági újságírók becslése szerint a Lapcom (a szegedi Délmagyarország, a győri Kisalföld és a budapesti Bors) piaci értéke mintegy 6 milliárd forintra rúgott. Ezt vagy átutalták a számlájára, vagy ennyit írhatott le a birtokában maradt játékkaszinók adójából. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy egy ügyesen felépített folyamatban törvényesített adókedvezmények előzték meg a felajánlkozást. Adódik egy kevésbé jóhiszemű feltételezés is. A szocialista politikus csatlakozott azokhoz, akik kritikával illetik ugyan az Orbán-kormány tevékenységét, mégis elhitték, hogy az említett és nem említett üzletemberek hazafias buzgalomból szabadultak meg a nyilvánosság szerves részeit képező vagyonelemeiktől. A hiszékenység nem jó ajánlólevél a politikára érzékeny szakmákban, mint például a pártmenedzselésben vagy az újságírásban.

Nem azt állítom , hogy a mi pénzünkből az Orbán-kormány egytől egyig kifizette őket. Csupán azt, hogy a médiapiacon körülbelül 30 milliárd forintra értékelt „ajándékok” egy tollvonással kerültek a KESMA tulajdonába. E harmincszor ezermillió forint sorsát érdemes volna kinyomozni, mielőtt az „önkéntes felajánlás” végérvényesen az ellenzéki érvelés törzsanyaga lesz.

Tíz mondat az „önkéntes felajánlásokról”

Vajnának a szintén tulajdonában lévő Lapcom Zrt-t fel kellett ajánlania az év végén megalakult Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak. (K. A. /Kósa András/ újságíró, Népszava, 2019. január 21.)

Tavaly ősszel neki is eszébe jutott, hogy a többiekkel egyszerre odaajándékozza az Orbán Viktorhoz rendkívül közelinek mondott Liszkay Gábor médiavezető balatoni kertjében létrehozott KESMÁ-nak. (Szalay Dániel újságíró Andy Vajnáról, Media1.hu, 2019. november 13.)

Üzletemberek összevásárolták a fél médiát, és ingyen beadták a közösbe. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2020. február 11.)

A lelkes tulajdonosok mind önként és ingyenesen bocsátották vagyonelemeiket az alapítvány rendelkezésére. (Kelen Károly újságíró, Media1.hu, 2020. április 15.)

Mulatságos, ahogy Schmidt Mária magánpénzből megvásárolja a nagy múltú Figyelőt, azt a fideszes szennysajtó részévé teszi, majd ingyen és bérmentve átadja a kijelölt alapítványnak. (Bauer Tamás Dk-politikus, Facebook.com, 2020. augusztus 31.)

Még több fantáziát vesz igénybe a hatalom kegyeltjei által milliárdokért összevásárolt, majd egy alapítványnak ingyen átadott mintegy 460 orgánum. (Tamás Ervin újságíró, Népszava, 2020. szeptember 26.)

Ez az az alapítvány, amit 2018-ban hoztak létre, s amelynek az összes fideszes kötődésű médiavállalkozó - így Mészáros, a néhai Andy Vajna, Habony Árpád, Schmidt Mária, Tombor András - felajánlotta az addig felvásárolt vagy alapított orgánumát. (M. László Ferenc újságíró, Népszava, 2020. október 1.)

Az Orbán-rendszer által korábban tulajdonossá tett kvázi üzletemberek ellenszolgáltatás nélkül (!) ajánlották fel a több tízmilliárd forintot érő audiovizuális, print és online sajtótermékeiket. (Majtényi László alkotmányjogász, Mozgó Világ, 2021/3.)

A KESMA kapta meg ajándékba 2018 őszén egyetlen napon az összes kormány közeli médiavállalatot. (Bakos András újságíró, Magyarnarancs.hu, 2021. március 15.)

A jelentős részben közpénzekből gazdagodó üzletemberek sok milliárd forintot érő média-portfóliót állítottak össze, majd adtak oda ingyen. (Bíró Marianna és Fábián Tamás újságírók, Telex.hu, 2021. április 6.)

Szele Tamás művelt, szellemes, több nyelven beszélő újságíró - és nincs a helyén. Szabadúszó, ami manapság a szabadfuldoklás elviselhetetlen állapota. Cikkeit az újságok, portálok, utánközlő fórumok szívesen közlik - ha nem kell értük fizetni. Most értettem meg, hogy miért nem építenek rá szerkesztőséget.

A nyolcvanas évek végén érkezett Nagyváradról, és érzékeny Trianonra. Tegnap délután fél ötkor harangszót hallott. Azért furcsállotta, mert a lakása közelében nincs templom. Aztán rájött, hogy egy nyitott ablakból zúdul rá a fölerősített harangszó. Abból az alkalomból szólalt meg országszerte, hogy 101 évvel ezelőtt a magyar kormány képviselői épp akkor írták alá a békeszerződést. Tudomásul vették, hogy a történelmi Magyarország megszűnt létezni, a területe például harmadára csökkent. S most idézem Szele kollégát, aki fészbukos üzenőfalára írta: „Hallottam már visszakérni a hegyeket, vizeket, fákat, érceket és sziklákat - de nem hallottam egy politikust sem visszakérni egy embert sem. Akik akkor oda kerültek, azokat senki sem kéri.”

Tegnap sok jegyzetet, ma sok tudósítást olvastam Trianonról. Országos és helyi politikusok nyakra-főre idézték azokat az írókat, publicistákat és egyéb közéleti személyiségeket, akik immár egy évszázada kérik vissza a hegyeket, vizeket, fákat, érceket és sziklákat. A határon túl rekedt magyarokra azonban csak akkor vesztegetnek szót, ha politikájuk eszközének tekinthetik őket. A jobboldalon „bábunak” - mint ahogy Szele Tamás fejtegette -, a baloldalon pedig „céltáblának”. Íme, a magyarázat, hogy az egyik legfelkészültebb magyar újságíró miért szorult ki a nyilvánosság politikailag fertőzött fórumairól. A fizető helyekről.

Trianonról a legalaposabb okfejtés a történész Ablonczy Balázs nevéhez fűződik. A Válaszonline.hu-n megjelent esszében közölt egy 1910-es térképet a történelmi Magyarországról. Minél vörösebbe hajlott a szín, annál fejlettebb volt a régió, és minél kékebbe, annál fejletlenebb. Apai nagyszüleim a sárga és a zöld határán, Nagyvárad és Arad között, egy színmagyar, reformátusok lakta faluban rekedtek. Anyai nagyszüleimet a tiszta sárgából, egy dél-bácskai színmagyar, katolikusok lakta faluból telepítették a kalocsai érsek felügyelte egyházmegye határon inneni telepére. Senki nem kérdezte meg tőlük, akarnak-e maradni a kibővített Romániában, vagy menni a beszűkített Magyarországra. Most is csak én emlegetem őket, mert tegnap délután érzékenyen érintett az államilag elrendelt harangszó. 

Tíz mondat Trianonról

Trianonban hazánkat szabályszerűen körülmetélték. (Szakály Ferenc történész, Tolnai Népújság, 1993. szeptember 4.)

Senki el nem vitathatja a magyarságnak azt a jogát, hogy trianoni koporsónkra borulva zokogja ki nemzeti fájdalmát. (Torgyán József kisgazda politikus, 168 Óra, 1995. május 30.)

Trianon igazságtalan volt. De mit kezdjünk vele 1997-ben? (Horn Gyula miniszterelnök, Népszabadság, 1997. július 7.)

A trianoni határmeghúzások után Magyarországnak csak a Kárpát-medence alja, a teknő alja maradt, így a szelek is befújnak ide, meg a vizek is befolynak ide hozzánk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2001. március 7.)

A magyarság Trianonban a hazáját veszítette el, a kommunizmusban a tulajdonát. (Csoóri Sándor költő, Heti Válasz, 2003. július 11.)

A csatlakozással egy végleges Trianon valósul meg. (Csurka István MIÉP-politikus az Európai Unióról, Kelet-Magyarország, 2004. május 27.)

Magyarország szomszédos országokkal való kapcsolatába bele van építve egy akna: Trianon. (Göncz Kinga volt külügyminiszter, Mozgó Világ, 2010/8.)

Horthy Miklós Trianon után az egész nemzetet egyberázta. (Varga László KDNP-politikus, ATV.hu, 2013. október 5.)

Ha Magyarországot kizárnák az Európai Unióból, az felérne Trianonnal. (Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Klubrádió, 2019. május 13.)

Külső forrásokra vagyunk utalva, ahogy Trianon óta mindig. (Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, 24.hu, 2020. január 14.)

Potápi Árpádról jókat hallottam Bonyhádon. Néhány éve az egyik tanítványom hívott meg a tízezres lélekszámú városba. Sok emberrel beszélgettem, akik szóba hozták a helyi nyilvánosság első számú kedvezményezettjét. Dicsérték a polgármestert, aki a megválasztása előtt történelmet tanított a gimnáziumban. Megtudtam róla, hogy Bukovinába szakadt székelyek leszármazottja, és a családja Dél-Bácskán keresztül vergődött el Tolnába. Ősei megszenvedték az első és a második világháborút is.

A harmadik Orbán-kormányban nemzetépítésért felelős államtitkár lett. A Határok nélkül című rádióműsor rendszeres hallgatójaként felismerem a hangját, mert állami pénzből szinte naponta avat bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, templomokat a határon túli magyarlakta területeken. Nem szokott butaságokat mondani. A trianoni országcsonkolás után napra pontosan 101 évvel vele készült interjú jelent meg a kormány félhivatalos szócsövében, a Magyar Nemzetben.

A beszélgetés kétharmadában két alkalommal utalt az országos nyilvánosság első számú kedvezményezettjére, a hatalmat gyakorló miniszterelnökre. Száz év magányról számolt be, márpedig a Gabriel Garcia Márqueztől kölcsönzött szókapcsolatot Orbán Viktor kötötte össze Trianonnal. Azt is a miniszterelnöktől tudjuk, de az államtitkár nyomatékosította, hogy „Az elmúlt tíz év…a magyarság számára az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt.” Ez hamisan cseng, bár tudomásul veszem, hogy egy másodosztályú kormányzati tényező illeszkedik az országos főhivatalnokhoz.

Sajnos az interjú utolsó harmadában eluralkodtak a kormányzati kommunikáció paneljei. Potápinál is „A baloldal nemzetellenes politikát folytat.” Szerinte is Gyurcsány „a főnöke Karácsony Gergelynek, a Jobbiknak, a szocialistáknak, mindnek”. Ő is úgy véli, hogy a Momentum „szintén magyarellenes.” Értem, hogy minél inkább közeledünk a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választáshoz, annál egyszerűbb lesz a kormányzati kommunikáció. Mindent egy kaptafára húznak, és a kórusból aligha lóghat ki egy államtitkári rangban lévő hivatalnok.

Nem meglepő persze, ha június 4-én a magyar politikusok Trianont összekapcsolják a kormányzati kommunikáció időszerű elemeivel. Immár 101 éve ez történik, miért éppen most volna másként. Mégis rossz volt elképzelni a nemzetépítésért felelős tisztviselőt, egy szűkebb pátriájában népszerű történelemtanárt a szellemi kalodában.

Tíz mondat Trianonról

Itt az ideje, hogy Trianon sebeiről levegyük az ezerszer átvérzett kötést. (Orbán Viktor miniszterelnök, Vas Népe, 2010. augusztus 9.)

Nagypolitikai léptékben folyik Trianon gyógyítása, de mindezt meg kell tölteni tartalommal is. (Tőkés László erdélyi politikus, Magyar Hírlap, 2011. június 11.)

Ha Trianon nem következik be, az ország lélekszáma ma 40 millió lenne. (Raffay Ernő történész, Zalai Hírlap, 2013. június 5.)

Magyarország önmagával határos egy történelmi szerencsétlenség következtében. (Lázár János Fidesz-politikus, Klubrádió, 2017. június 29.)

Az egyik lehetőség, hogy elfogadjuk Trianont, ebben az esetben felmorzsolnak bennünket. A másik, hogy a magyar többségű területeken területi autonómiát vívunk ki. A harmadik a területi revízió nagyhatalmi támogatással. (Raffay Ernő történész, M7.sk, 2018. október 25.)

Miközben Trianon sebeit nyalogattuk, segítettük és természetesnek vettük Magyarország újraegyesítését, talán a kölcsönkenyér egyszer visszajár. (Csizmadia László civil aktivista, a CÖF vczetője, Magyar Hírlap Online, 2019. április 26.)

Az idő a sebeket gyógyítja, az amputációt nem. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2019. június 4.)

A merénylet ellenére továbbra is a Kárpát-medence vezető országa vagyunk. (Rétvári Bence államtitkár, M5, 2020. január 7.)

Ha annak idején a trianoni békeszerződést Orbán Viktor tárgyalja, az antant országok felét Magyarországhoz csatoltatta volna. (Kubatov Gábor Fidesz-politikus, Facebook.com, 2020. december 11.)

Trianon szinte minden magyarnak kézzel fogható gyötrelmet jelentett. (Potápi Árpád János nemzetépítésért felelős államtitkár, Magyar Nemzet Online, 2021. június 4.)

A jelek arra utalnak, hogy Netanjahu egyhamar nem lesz újra miniszterelnök Izraelben. Aki sokat tett ezért, egy Jair Lapid nevű politikus, akinek apja, Tomi Lapid a bácskai Szabadkáról érkezett a Közel-Keletre.  

A neves újságíró jelentős szerepet játszott Robert Maxwell, a kárpátaljai Aknaszlatináról elszármazott brit sajtócézár kelet-európai terjeszkedésében. A rendszerváltás után például ő felügyelte a budapesti Magyar Hírlap magánosítását, és a nyilvánosság fórumain számtalanszor kifejezte rokonszenvét Magyarország iránt. Ezzel magyarázható, hogy némi fenntartással fogadom Szele Tamás tegnap esti megjegyzését. A művelt és szellemes újságíró szerint „Amilyen világ várható, a magyar kormánynak most már semmi oka nem lesz a filoszemitizmus látszatának fenntartására.” (Facebook.com, 2021.06.02.)

Azért tűnődöm a vitaindító mondat igazságtartalmán, mert amilyen pragmatikus (az adott körülmények között a legcélszerűbb felhasználást tekintő) politikus Orbán Viktor, a Netanjahut leváltó koalíciós kormány erős emberében is megtalálja majd az együttműködés lehetőségét. Árnyaltabbnak vélem az Erdélyből áttelepült Szele Tamás korábbi megjegyzését, miszerint „Nagyváradon a ’zsidó’ egy ember, Budapesten egy sértés.” (Facebook.com, 2020.01.19.)

Az erdélyi magyar szellemi életben azt vettem észre, hogy elismerik, értékelik, megbecsülik, méltányolják sok zsidó értelmiségi döntését: fölvállalják a magyar kultúrát a román nacionalisták nyomásával szemben. Magyar az anyanyelvük, magyarul beszélik, írják ki magukból a gondolataikat, elvégre történelmi okból is otthonosabban érzik magukat a kisebbségi kultúrában, mint a többségiben. Amikor aztán áttelepülnek Magyarországra, meglepődve tapasztalják, hogy odahaza növelték a magyarság életerejét, itthon viszont púpnak vélik őket. Ott több magyarnak hatottak, itt kevésbé magyarnak. 

Mellesleg további két magyar kötődésű miniszterrel is számolhatunk az új kormányban. Beni Ganz extábornokkal, volt vezérkari főnökkel, aki a védelmi tárcát kapja, Merav Michaeli pedig a közlekedésit. Az utóbbi hölgy, munkáspárt politikus, és Kasztner Rezső kolozsvári ügyvéd unokája. A cionista politikus a második világháború utolsó hónapjaiban egy Svájcba irányítandó és zsidókat szállító vonat szervezésével foglalkozott. Egyszerre tekintik embermentőnek és a nácikkal együttműködőnek, a második minősítés az életébe került.

Az a benyomásom, hogy ha megalakul az új izraeli kormány, akkor lesz kivel kapcsolatot keresniük Orbánéknak.

Tíz mondat az antiszemitizmusról

Antiszemitizmus nincs, csak antiszemiták. (Bodor Pál író, Népszabadság, 1994. április 21.)

A tehetséges nem zsidónak nincs szüksége az antiszemitizmusra. (Szabó Miklós történész, 168 Óra, 1997. április 8.)

Az antiszemitizmushoz nem zsidó kell, hanem antiszemita. (Kertész Ákos író, Ellenszék.hu, 2012. február 5.)

Antiszemitizmust nem enged magához a kormány, de antiszemitákat enged. (Gerő András történész, ATV, 2012. május 30.)

Az antiszemitizmus egyre jobban jövedelmező politikai befektetés. (Sándor Klára nyelvész, Galamus.hu, 2012. július 9.)

Az antiszemitizmus bekúszott a kertek alatt. (Sándor Erzsi író, Népszabadság-Magazin, 2014. február 14.)

Nekem akkor fáj legjobban az antiszemitizmus, ha megpróbálják elvenni jogomat, hogy magyarnak érezhessem magam. (Bojár Gábor informatikai vállalkozó, hvg.hu, 2014. április 18.)

A sorosozás nem azért lehet antiszemitizmus, mert a kormány vagy maga Orbán Viktor antiszemita lenne, hanem mert ezt sokan annak fogják fel. (Ádám Péter műfordító, Kibic.hu, 2017. május 25.)

Orbánnak elég egyszerűen csak sorosoznia, mert az antiszemitizmus vádja nélkül is képes antiszemita érzelmeket kelteni. (Bruck András író, Facebook.com, 2017. október 3.)

Magyarországon „csak” verbális antiszemitizmus létezik. (Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Népszava, 2019. március 23.)

A Mérce blogból lett portál. Ebből fakad, hogy növekedési válsággal küszködik. Újbaloldalisággal kacérkodó újságírók és egyéb véleményformálók működtetik, ezért nehéz támogatásra lelnie az ellenzéki pártoknál. Ha egyik vagy másik ajánlana nekik némi pénzt, talán el se fogadnák, ettől azonban még a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok segíthetnének rajtuk. Ami ugyanis senkié, az mindenkié. De vajon az ellenzéki pártok hogyan is állnak a médiával? Van-e közös elképzelésük a nyilvánosság eszközrendszeréről?

Ezt firtatta Bogatin Bence is, aki az Új Egyenlőség című újbaloldali folyóirat rendezvényéről tudósított. Zokon vette, hogy a három előadó kerülte az ellenzéki pártok nyilvánosság-felfogását. Márpedig „Hogyan lesz a következő médiarendszer igazságosabb, hozzáférhetőbb és fenntarthatóbb?” (Mérce.hu, 2021.05.31.) Jó kérdés, nem biztos azonban, hogy a médiakutatással foglalkozó előadóknak kellett volna föltenni. Elvégre az ellenzéki pártoknak vannak médiapolitikusai, akik igazán válaszolhatnának rá. Ha nem azzal volnának elfoglalva, hogy a saját politikai csoportjuknak teremtsenek nyilvánosságot.   

A bejegyzés után következő összeállításból kirajzolódik, hogy a legutóbbi három évtizedben mediatizáló politikusok nem siettek megosztani elképzeléseiket a nyilvánossággal. A gyér felhozatal arra utal, hogy elképzeléseik a titkok tartományába tartoznak. Nincs ebben semmi meglepő, ha a leggyakrabban használt meghatározásokból indulunk ki. A médiapolitika révén ugyanis a hatalom viszonyul a nyilvánossághoz. A másik definíció lényegében ugyanezt tartalmazza, azzal a különbséggel, hogy a hatalomra törekvő ellenzéket is jellemezheti. Hisz’ a médiapolitika a nyilvánosság ellenőrzése és politika célú felhasználása is.

Nemrégiben a hat ellenzéki párt hat pontban foglalta össze a programját, és a közös elképzelések közül mindegyik kiválasztott magáénak egy-egy témakört. Vajon miért nincs köztük a nyilvánosság? Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy az ellenzéki pártok is hatalmi eszköznek tekintik a média befolyásolását, ezt azonban nem akarják az orrunkra kötni. A másik pedig az, hogy mégse tekintik annak, a jelentőségét azonban kétségbe vonják. Talán most majd lesz gazdája ennek a fránya médiapolitikának, hogy csatlakozott hozzájuk egy hetedik csoportosulás, Pálinkás József Új Világ Néppártja. Nem szívesen viccelődöm nevekkel, de ettől pálinkás jókedvem támadt.

Tíz mondat a médiapolitikáról

Pillanatnyilag egyetlen pártnak sincs kidolgozott médiapolitikája. (Szegvári Katalin újságíró, Magyar Hírlap, 1990. május 26.)

A média a politika infrastruktúrája, amivel eljut az üzenet a választóhoz. (Kovács György, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke, Magyar Hírlap, 2004. április 26.)

A posztkommunista pártutódok médiapolitikája gyatra. Nehézkesen mozognak a demokratikus politika konfliktusos mezején, gyakran késve vagy megbénulva reagálnak az őket érő agresszív aktusokra. Nehezen alkalmazkodnak a versenyhelyzethez. (Heiszler Vilmos történész, Népszabadság, 2004. augusztus 27.)

Bármilyen értékrendszer mögé lehetséges médiapolitikát szervezni. (Szente Péter médiaszakértő, Médiafüzetek, 2004/1.)

Az elmúlt nyolc évben kormányzati médiapolitika nem volt. (Szabó László Fidesz-politikus, Heti Válasz, 2010. október 21.)

A baloldali médiapolitika hagyományosan pártpolitikai kérdés, amelyben Lendvai Ildikó, Mandur László, Puch László és a mindenkori pártelnök szava a meghatározó. (Szigetvári Viktor politológus, Mozgó Világ, 2011/7.)

Meg kell teremtenünk a saját nyilvánosságunkat, amit házhoz viszünk. (Cseh Katalin Momentum-politikus, Vasárnapi Hírek, 2018. augusztus 3.)

A kilencvenes évek derekán, amikor még volt befolyásom az MSZP médiapolitikájára, ügyeltünk arra, hogy az ellenzék ne maradjon média nélkül. (Csintalan Sándor volt szocialista politikus, a Hír TV volt műsorvezetője, Magyar Narancs, 2018. augusztus 9.)

Egyelőre megmaradt az a rendszer, hogy a helyi televízió, rádió, online média a polgármester hangerősítője. (Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke az ellenzéki többségű városok nyilvánosságáról, 168 Óra, 2020. november 6.)

Az ellenzék nem áldozott egy fillért sem arra, hogy legyen saját újságja, tévéje meg rádiója, sok-sok pici felületecske, amelyen ellensúlyozni lehetne a Manci néni megvezetését szolgáló vidéki információs dömpinget. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, 2021. május 16.)       

Az azonnali kérdések óráján az ellenzéki képviselők szembesíthetik vele a kérdéseikkel. Tegnap Arató Gergely azt firtatta, mivel magyarázható, hogy a bérből és fizetésből élők közé sorolta magát, holott talán ő az ország leggazdagabb embere. A miniszterelnök elmondta, hogy vannak, akik tőkejövedelemből élnek, ő alkalmazottként fizetést vesz föl. Arató megjegyezte, hogy elkél a családi segítség, elvégre az Orbán-papa 1,136 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a tőkejövedelméből.

A 24.hu-ra hivatkozva a 168.hu így idézte Orbán Viktort: „Akkor sem szabadulnak meg tőlem, itt maradok képviselőként. Számíthatnak az együttműködésemre a következő húsz évben.” Csakhogy ő ezt mondta: „Nem fognak tőlem megszabadulni akkor se egyébként, ha a terveik teljesülnének, mert parlamenti képviselőként itt fogok maradni mint bérből és fizetésből élő még sokáig az önök nyakán. Ne reménykedjenek! Számíthatnak az együttműködésemre a következő húsz évben.” A két szerkesztőség nehéz helyzetben volt, mert a szellemi párviadal ironikus hangnemben zajlott. Az irónia Benedek Marcell irodalmi lexikonja szerint „a gúnyolódásnak az a módja, amikor túlzott dicséret vagy kedveskedés formájába öltöztetjük a gáncsot; helyeseljük, amit kárhoztatunk”.

Arató kulcsszava a „családi segítség”, Orbáné az „együttműködés”. Ha esetleg jövő tavasszal át kell engednie a kormányrudat, akkor is a politikai ellenfél nyakán marad, csaknem 80 éves koráig. Az ironikus gondolatmenet fonákját nehéz összefoglalni. Ama ellentmondást kéne feloldani, hogy a használt szavak az eredeti értelműk ellenkezőjét jelentik. Fél évszázadnyi szerkesztés után arra jutottam, hogy az idézendő szöveget érdemes megtisztítani a törmelékszavaktól és az utaló félmondatoktól, majd a kvázi szállóigét címként vagy alcímként felhasználni.

A mögöttünk hagyott hét lefülelt mondataiból készített összeállításom címe például ez lett: Szili Katalin Gyurcsányról: Szappanozza a lejtőt a baloldal alatt. Azért nem tettem ki az idézőjelet, mert nem pontosan ezt mondta, ez csak az én rásegítésem - újságírói kedvcsinálás az olvasáshoz. Ám az összeállításban már így közöltem véleményét az őszödi beszéd utáni másfél évtizedről: „Gyurcsány Ferenc azóta is szappanozza a lejtőt a magyar baloldal alatt.” (Pesti TV, 2021.05, 26.) Azért tettem ki az idézőjelet, mert bár nem annyira blikkfangos a mondat, de az olvasónak joga van megismerni, valójában mit is mondott a volt szocialista politikus a másik volt szocialista politikusról.

A címbeli rövidítés mögött a Magyar Újságírók Országos Szövetsége rejlik, a hivatásos tollforgatók legrégibb szervezete. Sokáig az egyetlen volt. A rendszerváltás után azonban világnézeti és felekezeti alapon is alakultak szervezetek a nyilvánosság képviselőiből. Akikkel egyébként jó kapcsolatot alakított ki a MÚOSZ, ennek eredménye a közös sajtóetikai szabályzat és néhány ugyancsak közös érdekvédelmi akció is.

E sorok írója a MÚOSZ 3333. tagja. Amióta beléptem, idestova fél évszázada, azóta sokan meghaltak, vagy más okból morzsolódtak le, például azért, mert megalakult a többi újságíró szervezet is. De aligha tévedek nagyot, ha a jelenlegi létszámot úgy háromezer körülire becsülöm. Az újságíróként dolgozók száma nagyjából tízezerre tehető, vagyis a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nemcsak a legrégebbi, hanem a legnépesebb szervezet is. Változtatásra szorul, ennek digitális megnyilvánulása volt a múlt szombaton lezajlott online szavazás. Az új elnök egy többszörös főszerkesztő lett. Az első nő, aki lehetőséget kapott arra, hogy megszabhassa a működés irányát és tartalmát.   

Az a benyomásom, hogy a MÚOSZ működtetésében két ingatlanüzlet határozta meg az állami támogatást nélkülöző szervezet rendszerváltás utáni történetét. A Balaton déli és északi partján volt egy-egy üdülője, amelyeket kedvezményes áron vehettek családostul igénybe az újságírók. Sokunk szemében a szakmai szervezetnek leginkább ez kölcsönzött vonzerőt, amely azonban lassacskán elenyészett. A kétségkívül szorult helyzetben lévő  elnökök először a széplaki üdülőtől szabadultak meg, hogy fenntarthassák a csordogáló tagdíjakból tengődő szervezetet. Aztán napjainkban a tihanyitól is megváltak. Azért zajlottak az elnökválasztási kampányok, hogy melyik csapat költhesse el a széplaki milliárdokat és a tihanyi 900 milliót.

Nem föltétlenül arra, ami szem-szájnak ingere. Ennél jóhiszeműbben csak annyit feltételezek az elnök-jelöltekről, hogy az foglalkoztatta őket, milyen (mennyire értelmes) célokra költik a korántsem jelentéktelen összegeket. Kocsi Ilona, az újdonsült elnök sikere nem is annyira a nevének és a nemének szól. Annak inkább, hogy gazdasági újságíró. Ezzel magyarázható, hogy egyelőre nem várok tőle többet, mint hogy gatyába rázza az anyagi és menedzselési gondokkal küszködő MÚOSZ-t. Aztán majd meglátjuk, vajon sikerül-e irányt szabnia. Vagy legalábbis megfiatalítania az elöregedett szervezetet.