Tegnap este bekapcsoltam a tévét, az egyik csatorna focimeccset sugárzott. Néhány másodperc múlva a magyar válogatott kapujába vánszorgott a labda. A kósza lövést követte még két gól. Mindhárom elfáradt játékosainkat az utolsó néhány percben emlékeztette a nemzetközi színvonalra. De nem ragozom tovább a vereséget, átengedem a terepet a sportújságíróknak. Hegyi Iván például rovatot vállalt a Népszavában az Európa-bajnokság idejére, ezt a címet adta neki: „Eb-gondolat”.

A közismert mondat így hangzik: „Késő bánat, eb gondolat.” S bár honfiúi büszkeségből hajlamosak vagyunk Dugonics András író 1820-ban megjelent közmondás-gyűjteményéből eredeztetni, mint majd’ minden szállóigének, ennek is van művelődéstörténeti előzménye. A latin sera paenitentia szókapcsolatban az elmagyarosodott penitencia bűnbánatot, megbánást, vezeklést jelent. Vétkeinket meggyónjuk a tisztelendő úrnak, aki úgy oldoz föl bennünket, hogy megszabja, hány imádságot kell elmormolni értük. Ebben a tekintetben a bánat korántsem kései. Van azonban az eb gondolatnak más értelmezése is. Az eb nemcsak a kutya rokon értelmű szava, hanem az Európa-bajnokság rövidítése is. Hegyi Iván csúfondáros-ironikus sorai nyomán pedig eszembe jutott egy régi sajtóbotrány.

Sztálin 1948-ban kitagadta Jugoszláviát a szocialista országok közösségéből. Vezetőjét, Tito marsallt egy orosz közmondás alapján („Olyan igaz, mint a láncos kutya”, vagyis amire ráengedik, ahhoz láncolódik) az amerikai imperializmus kiszolgálójának nevezte. A láncos kutya lett Tito eposzi jelzője a Rákosi-rendszer sajtójában. A korabeli újságokban szinte naponta jelent meg róla karikatúra, amint Uncle Sam, az Egyesült Államok megszemélyesítője láncon vonszolja maga után. E képzettársítást igyekezett elkerülni a Kádár-rendszer sajtója. Nem mindig sikerült.

A Komszomolszkaja Pravda mintájára megalapított Magyar Ifjúság olyan nagy formátumban látott napvilágot, hogy egy garzonlakásban nem is lehetett szétnyitni. A hosszú fesztáv előnye volt azonban, hogy az első oldalon, ugyanabban a sorban akár két szalagcím is elfért. A múlt század hatvanas éveiben a déli szomszéd államfője átugrott hozzánk Belgrádból, és a baráti látogatást az ifjúsági hetilap így jelentette be: „Tito hazánkba érkezett”. A másik szalagcím a súlyemelő Európa-bajnokságra utalt, de Tito mellett nem fért el teljes egészében. A tördelőszerkesztő így rövidítette a nemzetközi sporteseményt: „Budapesten az EB.”

A Népszava tegnapi számában figyelemre méltó cikk látott napvilágot. Kiderült belőle, hogy a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok végre szervezik a közös nyilvánosságukat. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a folyamat 2019. október 14-én kezdődött, az önkormányzati választás másnapján.

Az Országos Rádió és Televízió Testület akkor már csak volt elnöke a mintegy félszáz ellenzéki többségű városból akarta megnyomni a hangerősítő gombját. Csakhogy mégse sikerült összehozni a Szabad Városok Szövetségét, mert több politikai csoport is igényt tartott a vezetésére. A kudarcot szintén az ORTT volt elnöke jelentette be néhány hónappal később. Ekkor szólalt meg a közismert, raccsoló publicista, aki családi vállalkozásban működtet egy kéthetente megjelenő újságot. Jól jött volna neki és munkatársainak, köztük a Heti hetes című tévéműsor szintén közismert közreműködőinek az országos turné. Ahová vihették volna a közéleti magazin eladandó példányait is.

Itt is megnyilvánult persze az a fránya csoportérdek, becsületükre válik azonban, hogy az ellenzéki polgármesterek által irányított önkormányzati újságok anyagcseréjét is kiegészítették, fölerősítették volna a sajátos (humorral átitatott) véleményükkel. Az alternatív hírek és vélemények összemarkolásából mégse lett semmi, a névleg már együttműködő politikai csoportosulások ugyanis maradtak a maguk nótájánál. Közeledik az előválasztás a maga kis pártalkujaival. Mindazonáltal 20 hónapnyi, azaz 610 napnyi késéssel ugyan, de a kormány tevékenységét bíráló szervezetek kiizzadták magukból a független hírügynökséget.

A jelzős szerkezet két nagy kezdőbetűjével volt már évekkel ezelőtt is. De a 2010 óta hatalmat gyakorlók úgy stafírozták ki a Magyar Távirati Irodát, hogy az állami hírügynökség ingyenessé tehette a szolgáltatásait. Ezzel megrendítette a piaci alapon működő, a szolgáltatásokért pénzt kérő Független Hírügynökséget. Az új stáb majdani vezetője tegnap szólalt meg. A Népszava hasábjain fejtegette, hogy eltorzított piaci körülmények között nem hozhatják ugyan létre az áhított ellenzéki MTI-t, arra viszont már lehet számítani, hogy munkatársaival összeszedi és megosztja az legfontosabb önkormányzati információkat.

Ezzel tehát az alternatív hírügynökség-féle kipipálva. Most már „csak” a hírek legérdekesebb értelmezéseit kéne kiszabadítani az egymástól elszigetelt véleménybuborékokból. És végre talán az egész ország meghallhatja az ellenzék hangját.

Tíz mondat a felhangosításról

Az ellenzéki városokból kiindulva réseket lehet ütni a vidéki Magyarországot beborító propagandahálón. (Majtényi László alkotmányjogász, az ellenzék volt köztársasági elnökjelöltje, Facebook.com, 2019. október 14.)

Ekkora nagyságú, államilag vezérelt médiabirodalommal szemben minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a valóság is eljusson az emberekhez. (Kálmán Olga újságíró, Gy. Németh Erzsébet budapesti főpolgármester-helyettes főtanácsadója, Index.hu, 2019. november 12.)

Szeretnénk létrehozni egy független hírszolgálatot, amolyan ellenzéki MTI-t. Az ellenzéki városok és a budapesti kerületek médiumai megosztanák egymással az anyagaikat, így terjesztve azokat a híreket, amelyek nem jutnak el az emberekhez a közmédián és a megyei lapokon keresztül. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítója, Népszava Online, 2020. február 10.)

Egyelőre megmaradt az a rendszer, hogy a helyi televízió, rádió, online média a polgármester hangerősítője. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke az ellenzéki városok önkormányzati médiumairól, 168 Óra, 2020. november 6.)

2019 októbere óta az ellenzéknek nem volt annyi esze, hogy létrehozzon egy klubhálózatot az országban, ahová olykor közülünk is elmehet valaki. (Farkasházy Tivadar újságíró, a Hócipő alapítója, 168 Óra, 2021. február 11.)

Az ellenzéki nyilvánosságban egyre nagyobb az igény, hogy az egymástól függetlenül küzdő szabadcsapatok egyetlen, fegyelmezett, ütőképes hadsereggé álljanak össze. (Balogh Gábor publicista, Azonnali.hu, 2021. május 10.)

Az ellenzék nem áldozott egy fillért sem, hogy legyen saját újságja, tévéje, rádiója. Sok-sok pici felületecske, amelyen ellensúlyozni lehetne a Manci néni megvezetését szolgáló vidéki információs dömpinget. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, 2021. május 16.)

Mindkét politikai oldalon vannak hamis toposzok, állandósult beidegződések. Ha az egymással szövetkező ellenzéki pártok ebben pontosítanák, segítenék az egymástól függetlenül dolgozó véleményformálókat, sokkal inkább növelhetnék az érvelésük átütő erejét, mintha fegyelmezett hadsereggé formálnák őket. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2021. június 7.)              

Régóta szorgalmazom az ellenzéki MTI létrehozását, egy éve tárgyalunk róla, minden megvan hozzá, nem értem, mi történik. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, független miniszterelnök-jelölt, Népszava, 2021. június 7.)

Kövesdi Péter, a Független Hírügynökség egykori vezetője hangsúlyozta: ellenzéki MTI-ről túlzás lenne beszélni, nem akarnak professzionális hírügynökséget építeni, mindössze arról van szó, hogy van igény a lokális médiavilágban létrejövő tartalmak „felhangosítására”. (Kósa András újságíró, Népszava, 2021. június 14.)

Miniszterelnökünk a szokásos pénteki interjújában visszahozta a köztudatba a menekülteket. Másként nevezi őket, mert ezt találta mondani róluk: „Migránsok, migránshadak dorombolnak…” Itt egy pillanatra leállt, mert érezte, hogy nem a megfelelő szó jutott az eszébe, gondolatban kitette az ékezetet az o-kra, és néhány másodpercnyi szünet után így folytatta: „dörömbölnek Európa szinte minden ajtaján.” (Magyar Rádió, 2021.06.11.)

Helyesbítésén nem akadtam fenn, mert élő adásban az ember hajlamos pontatlanul fogalmazni. Az viszont már elgondolkoztató, hogy a Miniszterelnök.hu-n az idézett mondat a ’dorombolnak’ nélkül jelent meg. Nehéz persze eldönteni, vajon mit is jelent a jegyzőkönyvi hitelesség. Ettől függetlenül nem tulajdonítok túlzott jelentőséget a honlap-szerkesztő enyhítő, szépítő (eufemisztikus) gesztusának. Ő csak nem akarta észrevétetni, hogy Orbán Viktor képes kikecmeregni a nyelvi kelepcéből.

A miniszterelnök nyilvános szerepléseit jellemzi, hogy ha olykor például idegen szó tolul az ajkára, rögtön lefordítja magyarra. Márpedig ha így van, akkor nem érdemes rá mondani, hogy híján van az önuralomnak. A közéleti személyiségek, akik elég gyakran szerepelnek a nyilvánosság fórumain, korántsem követik a példáját. A kommunikációban van egy idem per idem jelenség. A latin kifejezés azt jelenti, hogy ugyanazt ugyanazzal, és arról nevezetes, hogy a rögtönzés hevében hajlamosak vagyunk megkettőzni a hirtelen választott kifejezést. Ennek két változata van.

Ha először az idegen szó jut az eszünkbe, akkor jól tesszük, hogy gyorsan lefordítjuk magyarra. Az azonos vagy hasonló jelentésű szót ugyanis indokoltan ismételtük meg. Egy példa. „Van bennem elég kraft, erő, hogy megvívjam a harcaimat.” (Dopeman-Pityinger László rapper, ATV, 2016.01.21.) De ha az edző, műsorvezető, politikus vagy rapper, aki rutinra (gyakorlatra, jártasságra) tehetett volna szert az élő adásban, először a magyar kifejezést használja, majd valamilyen rejtélyes okból idegen nyelvre is lefordítja, akkor az már nehezebben viselhető el. Ezt a jelenséget nevezzük tautológiának, vagyis az azonos vagy hasonló jelentésű szavak indokolatlan megismétlésének.

Nem kedvelem Orbán Viktor teljhatalmát. Azt sem, hogy az ország legtöbbet beszélő lakójaként majd’ mindenben ő mondja ki az első (mértékadó) és az utolsó (döntő) szót. El kell azonban ismernem, hogy szinte sohasem gyarapította az ügyetlenül szókettőzők táborát.

Tíz mondat az indokolatlan szókettőzésről

Számoltunk minden lehetőséggel és opcióval. (Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, ATV, 2015. december 3.)

Keresem ezeket a helyzeteket és szituációkat. (Vona Gábor Jobbik-politikus, ATV, 2016. szeptember 21.)

A szülők félnek, hogy a gyerekeiket bántódás vagy retorzió éri. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2016. december 19.)

Soha olyan ügy nem volt, amiben a Demokratikus Koalíció együttműködött vagy kollaborált volna. (Molnár Csaba DK-politikus, ATV, 2018. január 29.)

Valahogy fel kell dolgozni bizonyos helyzeteket és szituációkat. (Péterfi Judit műsorvezető, Hír TV, 2018. március 17.)

Most a légierő az elsődleges prioritás. (Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Magyar Rádió, 2018. május 27.)

Mi hagyományokhoz, tradíciókhoz ragaszkodó nemzeti pártot szeretnénk. (Toroczkai László volt Jobbik-politikus, ATV, 2018. június 22.)

Hogy pályára lép-e Nora Mörk, teljesen helyzet- és szituációfüggő lesz. (Danyi Gábor győri kézilabda-edző, Sport TV1, 2019. április 7.)

Szép eufemizmussal élve. (Soproni Tamás Momentum-politikus, ATV, 2020. január 15.)

A leghíresebb sztárok. (Krug Emília műsorvezető, ATV, 2021. április 21.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor túlórázott, Vidnyánszky Attila sajnálkozott, Ruszin-Szendi Romulusz felhalmozott, Navracsics Tibor nem térdelgetett, Ungár Péter nem ígérgetett, Hadházy Ákos pedig nem alkudozott. Lefülelt mondatok.

A magyar hadsereg elrettentő lett a héten. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, június 6.)

/”Mit tanultál Habony Árpádtól?”/ Azt, hogy hülye kérdésekre ne válaszoljak. (G. Fodor Gábor politológus, Partizán, június 7.)

Már nem sokáig leszek az egyetlen magyar politikus, akit a diktatúra kitiltott Kínából. (Cseh Katalin Momentum-politikus, Facebook.com, június 7.)

Katasztrófa lesz, ha nem szedjük össze magunkat. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester az ellenzéki pártokról, Népszava, június 7.)

Fontosabb, hogy be lehessen tartani, mint túl nagyot ígérni. (Ungár Péter LMP-politikus a választási ígéretekről, ATV, június 8.)

Egyre több magyar akar megszabadulni Orbántól. (Balogh S. Éva amerikai magyar történész, Újnépszabadság.com, június 8.)

Orbán egyedül a seregben használt stílusban képes kifejezni magát. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, június 8.)

A választók helyett a pártvezetők már előre eldöntötték, hogy ki a legesélyesebb. (Herczeg Sándor politológus az előválasztást megelőző visszalépésekről, PoliPraktika.blog, június 9.)

A parlamenti pártok úgy alkudoznak, mint a kofák. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Facebook.com, június 10.)

Én már a negyedik rezsimet emésztem. (Nádas Péter 79 éves író, Magyar Narancs, június 10.)

Szerintem vereségre készül. (Dobrev Klára DK-politikus Orbán Viktorról, ATV, június 10.) 

Minden tudást, minden értéket sajnálok, ami már nincs abban az intézményben, amelyben én is dolgozom. (Vidnyánszky Attila rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, Index.hu, június 10.)

A focikultúra inkább foci, mint kultúra. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, június 10.)

Én is tizenhatóráztam. (Orbán Viktor miniszterelnök a járványos évről, Magyar Rádió, június 11.)

A miniszterelnök úr szimbolikusan lezárta a járványt. (Csuhaj Ildikó újságíró, ATV, 2021. június 11.)

A magyar szurkolók úgy voltak vele: az íreknek nincs jobb dolguk, mint hogy térdelgessenek. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus a válogatott focimeccsről, 168.hu, június 11.)

A saját bajukon túl kevesen foglalkoznak a máséval is. (Grecsó Krisztián író magyar polgártudatról, Magyar Hang, június 11.)

Az MSZP mostanra már önmaga árnyékának árnyéka. (Rajcsányi Gellért újságíró. Mandiner.hu, június 11.)

Előre felhalmozzuk a megfelelő emberi, anyagi és technikai készleteket, hogy senki ne akarjon belénk kötni. (Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka, Magyar Hírlap Online, június 12.)

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus szezonális. (Ferenci Tamás biostatisztikus, Porfolio.hui, június 12.)

Még nem tűnt el a vírus, bőven van „oltanivaló” polgár. (Szepesi András egészségügyi menedzser, Weborvos.hu, június 13.)

Ha valakit reklamálásért három mérkőzésre pihentetnek, az nem az időt kérdezte meg a játékvezetőktől. (Böcskei Balázs politológus, volt játékvezető, Azonnali.hu, június 13.)

Ez volt a mélypont. A műsorvezető Gulyás Márton azt firtatta, ha G. Fodor Gábor már kifejtette, hogy mit tanult a szociológus Schlett Istvántól, a politológus Stumpf Istvántól és a filozófus Lánczi Andrástól, igazán elmondhatná azt is, vajon mit Habony Árpádtól. Itt feneklett volna meg a már-már barátságos hangnemben lezajlott beszélgetés. Ők azonban kiosztották egymást, felvillantották a fegyvereiket, aztán kezet fogtak. A kulturált és tanulságos interjú a Partizán tartalmas megnyilvánulása lett. 

A nyilvánosság fórumain betűszóvá vált a néhai EFP, MGP, és ilyen most, a XXI. században TGM meg GFG is. Az Orbán-kormány ideológusának van egy rendszere, amelyet folyton elhagy. Ezt mondta például a miniszterelnökről: „Valamiféle intellektuális izgatottság állapotában van, ami azt jelenti, hogy állandóan jár az agya.” (Telex.hu, 2021.05.05.) Mintha magáról beszélt volna. A kormányzaténál előrébb tart az észjárása, ennek következtében hajlamos kimondani azt, amit a rendszer működtetői taktikai okból elhallgatnak. Így lett a polgári Magyarország politikai termék. Bár neki tulajdonítják, nem ezt mondta, vagy legalábbis nem így.

Szerinte „A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a ’polgári Magyarország’ hívószót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. (Magyar Narancs, 2015.02.19.) Azok a fránya újságírók faragtak belőle szállóigét, amely kínos helyzetbe hozta a pragmatikus Fidesz-politikusokat. Van azonban még egy mozzanat, amely érdekes színben tünteti föl GFG-t. Fél évtizede megalapította a 888.hu-t. Azért rúgta föl a hagyományos újságírás írott és íratlan szabályait, mert rájött, hogy a digitális sajtó kezelésében a jobboldal lemaradt az ellenzéktől.

Miközben Orbán az újabb kétharmad megszerzése érdekében a bizalmi embereivel felvásároltatta a vidéki nyilvánosság legértékesebb hálózatát, a papír alapú megyei sajtót,  GFG kétarcú lett. Most elmondta a Partizánnak, hogy a 888 hangneme az ízlése ellen való, de ő és egyetemi tanítványai kampány-üzemmódban gyakorolják a frontszolgálatos újságírást. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a kormányzat csupán tavaly hozta létre 50 millió forintból a Megafon-alapítványt, és éppen most képeztet ki néhány száz trollt.

G. Fodor Gábor idejekorán ismeri föl, hogy miként lehetne meghosszabbítani a rendszer életképességét. Szerencsére nem hallgatnak rá annyira, mint amennyire elvárná.

Tíz mondat G. Fodor Gábortól

A politikusok mindig pártosan nézik a valóságot. (hvg.hu, 2013. november 25.)

Gyurcsány nem tud második ember lenni. De első se. (Heti Válasz, 2014. február 6.)

Most minden a Fideszen belül történik. (Heti Válasz, 2014. december 4.)

A Fideszben elhitték, hogy mert győztek, bármit megtehetnek. (Heti Válasz, 2015. január 8.)

A politikus az, aki dönt. (Magyar Narancs, 2015. február 19.)

A politikában a győzteseké az igazság. (Látószög.blog, 2018. február 27.)

A jobboldali politikai közösség egyben van, a bal meg szétesett. (24.hu, 2018. június 8.)

Van ellenfél. Ettől elszokott a Fidesz. (888.hu, 2020. január 7.)

A kormány cselekszik, az ellenzék beszél. (Hír TV, 2021. március 10.)

A kétharmad erőforrás. (Partizán, 2021. június 7.)

A Népszava figyelemre méltó cikket közölt „a kisember” miniszterelnökről. Arról, hogy Orbán Viktor a körülötte lévő kommunikációs szakemberek tanácsára most éppen „bérből és fizetésből élőt” jelenít meg. Az áttekintés alapos, szakmai elragadtatásomat azonban csökkenti, hogy a szerzők (Kósa András és M. László Ferenc) lepacázták a kéziratot.

Nem az a baj, hogy a jelenlegi kormányfő egyik kihívójának Karácsony Gergelyt tekintik, elvégre megfelel a politikai valóságnak. Szegény budapesti főpolgármester szülőfalujának azonban kinevezték Nyírtasst, holott a Párbeszéd-politikus ezt soha és sehol nem állította. Ha egyáltalán szóba hozta, akkor Fehérgyarmatot nevezte meg szülőhelyének, Nyírtasst pedig más (érzelmi) pozícióban helyezte el. A szerkesztőség figyelmetlenségét enyhíti valamelyest, hogy legalábbis ugyanebben a lapszámban senki sem nevezi ki Orbán Viktor szülőfalujának Felcsútot. A másik hamis toposzt.

A kormány tevékenységét firtató sajtó két jellemző fordulatot, képzettársítást részesít előnyben. Közülük ma csupán az egyik látott napvilágot a patinás újságban. Az ellenzéki újságírók közül sokan úgy jellemezték több százszor a jelenlegi miniszterelnököt, hogy Felcsútról eredeztették. Egyetlen véleményformáló volt, Farkasházy Tivadar, aki  leszállt kedvenc vesszőparipájáról, de ő is csak jelezte, hogy Felcsút csupán választott faluja Orbánnak. A tragikomikus vétség nemcsak az újságírók felületességéből ered. Abból is, amit a szociológusok kognitív disszonanciának neveznek. Ha az ország első embere minden földi jóval elhalmozza ama települést, ahol a háza tövében egy stadiont is építtetett, sőt NB I-es focicsapatot is működtet, akkor az csak a szülőhelye lehet.

E hamis feltételezésből lett az Orbanescu-jelenség. A hatalmat gyakorló magyar miniszterelnököt Ceausescuhoz hasonlították, aki csakugyan a szülőfalujában építtetett egy stadiont, és hozott létre a román bajnokságban jelentős szerepet játszó focicsapatot. Karácsony Gergelynek még nincs ilyen hatalma, és ha esetleg hatalomra kerül, remélem, hogy nem is lesz. De ha már az újságírók arra készülnek, hogy a jövő tavasszal esedékes választásig több százszor említik a nevét, akkor talán érdemes volna megkérdezni, vajon miért tekinti kedvenc falujának Nyírtasst, noha nem is ott született.

Ami pedig a Népszavát illeti, tudom, hogy filléres gondokkal küszködik. Ezzel magyarázható, hogy az együttérzés a kelleténél gyakrabban fogja vissza a tollamat. A pontosság azonban a templom egerénél sem lehet pénzkérdés.

Tíz mondat a szülőhelyről

/”Hol született, Székesfehérváron?”/ Nem. Alcsútdobozon. Aztán Felcsútra kerültem, ott nőttem fel. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Képes 7, 1989/december)

Egy majdnem vadonatúj elmeszülemény szerint Szent István Orbán szülőfalujának, Alcsútdoboznak a határában ajánlotta fel országunkat Mária oltalmába. (Aczél Endre újságíró, Galamus.hu, 2014. március 11.)

Felcsút egyetlen különlegessége, hogy ott született a miniszterelnök. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2014. október 10.)

Gondolom, hamarosan Puskás Ferenc szülőhelye is Felcsút lesz. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2014. október 10.)

Orbán falujában van egy stadion. (Farkasházy Tivadar újságíró, ATV, 2016. május 2.)

Gyerekkorom egy nyírségi kis faluhoz kötődik. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, YouTube, 2017. október 29.)

Fehérgyarmaton születtem, Szabolcsban, egy Nyírtass nevű kis faluban töltöttem a gyerekkoromat. (Karácsony Gergely újdonsült budapesti főpolgármester, Főpolgármester.hu, 2019. november 5.)

Reggel a szülőfalujából, Nyírtassról jelentkezett. (Kósa András újságíró Karácsony Gergelyről, Népszava, 2021. május 17.)

Mint ismert, a főpolgármester szülőfalujában, a Budapesttől 270 kilométernyire lévő Nyírtasson jelentette be, indul az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét kiválasztó előválasztáson. (Kósa András és M. László Ferenc újságírók Karácsony Gergelyről, Népszava, 2021. június 12.)

Ha mindenkinek a saját falujában kellene maradnia, mert ez Isten és Orbán rendje, akkor maga Orbán Viktor is a mai napig Alacsútdobozon keresné meg a napi betevőt. (Bolgár György újságíró, Népszava, 2021. június 12.)   

Tavaly március óta a miniszterelnök alig hagyott ki pénteket a Magyar Rádióban. A szolgálati mikrobusza szinte már magától talál az Operatív Törzs székhelyétől az óbudai Kunigunda utcába. S ha 7 óra 33 perckor megszólal Orbán Viktor, akkor krákogással kezdi.

Amikor először hallottam cirákolni, harákolni, hertyegni, kerregni, arra gondoltam, hogy azért köszörüli, sőt reszeli a torkát, mert megfázott. De azóta is krákog, és most már inkább lélektani beidegződésre gyanakszom. Mielőtt azonban ismertetném a művelődéstörténeti áttekintés eredményét, érdemes közölni, hogy a krák hangutánzó szó, és a varjak közismert kifejezésmódját tükrözi. A krákogás pedig azt jelenti, hogy valaki rekedtes hangon közöl valamit. Általában figyelmeztetésre, helytelenítésre való. De van más funkciója is.

A ma reggeli interjú 25 percig tartott, és Orbán Viktor 24-szer krákogott. A beszélgetés minden percére jutott egy torokhang, csakhogy az átlag eltakarja az interjú figyelemre méltó szerkezetét. Az ország első embere az elején és a végén rengeteget reszelte a torkát, ám a közepén akadt egy körülbelül tízperces rész, amikor zökkenőmentesen beszélt. Mintha megszabadult volna a káros beidegződéstől. A közepén ugyanis a járványkezelésről fogalmazta meg a tapasztalatait, és olyan sokszor számolt be róluk, hogy már nem kellett keresnie a szavakat. Elvégre tavaly március óta bejáratott szókapcsolatokkal, gondolatmenetekkel értelmezhette a helyzetet.

Az elején viszont a járvány és a migráció kapcsolatát emelte ki, és a kormányzati kommunikáció már-már feledésbe merült elemét, a menekültellenességet újra kellett tanulnia, hogy visszahozhassa a köztudatba. A végén pedig az ír focisták rasszizmus elleni térdepléséről magyarázta el, hogy a megadás gesztusa helyett mi, magyarok büszkék vagyunk, és ha kell, inkább állva halunk meg. Az alapgondolat itt is régi, sok okfejtéséből köszön vissza, de ahhoz, hogy napi szemponthoz igazíthassa, új szavakat kellett keresnie hozzá.

Aki szerepel a nyilvánosság fórumain, azért szembesül egy ellentmondással, mert óhatatlanul kihagyások lesznek a mondatfűzésében. Van, aki a szüneteket ö-ö-őzéssel tölti ki, és van, aki nyekeg, nyögdécsel. Miniszterelnökünk csillogtathatná angolos kultúráját, amelyben az „am” jelzi a szavak keresését, helyette azonban magyaros megoldást választott. Köszörülte a torkát, és mint egy 1794-ben gyűjtött közmondás sejteti: „A varjú is tud néha okosan krákogni.”            

A Médianaplóban talán sosem írtam le a poszt kifejezést. Szívesebben használom a bejegyzést. A poszt régebben azt jelentette, hogy őrségben (a posztján) áll a katona. De azt is jelentheti, hogy a posztoló postáz, elküld valamit. Például a világhálóra kiteszi a gondolatait; az üzenőfalán megosztja véleményét a digitális ismerősökkel. Vajon az olvasók mit kezdenek a bejegyzésével?

Parászka Boróka publicistát gyakran támadják a trollok. Ha már kifogytak a minősítő jelzőkből, akkor pontatlanságokat rónak föl neki. Többnyire indokolatlanul, a marosvásárhelyi újságírónő azonban néhány napja arra jutott, hogy kifejtse: „a poszt egyszemélyes, szubjektív műfaj”, és „a posztoló nem újságíró - ilyen minőségében”. (Facebook.com, 2021.05.30.) Ha ugyanis ő újságíróként ír egy cikket, akkor azt átnézi a rovatvezető, az olvasószerkesztő, a főszerkesztő-helyettes, talán még a főszerkesztő is. Kigyomlálják belőle az esetleges elírásokat, tartalmi hibákat. Ha viszont szembesül valamivel, amin érdemes eltűnődni, akkor az érzéseit gyorsan és röviden fogalmazza meg, majd teszi föl a világhálóra. Úgy gondolja, hogy a többszörös kontroll híján nem lehet rajta számon kérni a pontosságot.

Erről más az álláspontom. Az újságírás az a szakma, amelyben minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. Ezek kivédésére alakult ki évszázadok alatt a szerkesztőségi szűrők rendszere. De ha a XXI. században a posztolás szubjektív (és magányos) válfaját műveljük, akkor is újságírók maradunk. Beidegződéseinkből telik arra, hogy utánanézzünk a részleteknek, bár „csak” az érzületünket írjuk ki magunkból. E szakmai kultúra a közösségi oldalon is megóvott a nagy tévedésektől. Ha akadt pontosítani való, segítettek az igényesebb hozzászólók, akik tárgyszerűen jelezték a hibát. Én megköszöntem nekik, és azonnal javítottam.

A „mézeshetek” után azonban a trollok már az első kommentben eltérítették az eszmecserét, és tavaly nyáron meg is szüntettem a hozzászólás lehetőségét. Azóta a Parászka Boróka által is hiányolt szűrőt a jogász húgom, menedzser lányom, hajdani szerkesztőtársam, két tanítványom és két középiskolai osztálytársam képviseli. Nem azért szólnak hozzám, hogy rajtam torolják meg az életben elszenvedett csalódásokat, hanem mert Gizike helyett véletlenül gőzekét írtam. Nekik is megköszönöm a pontosítást, és azonnal javítok. Ilyenkor olyan újságírónak vélem magam, aki mindig cikket ír. Akkor is, ha a világhálón fogalmazza meg és az érzéseivel tarkítja a gondolatait.           

Tíz mondat az újságíróról

Újságíró az, aki megmagyarázza másoknak, amit maga sem ért. (Bodor Pál publicista, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke (Magyar Nemzet, 1990. február 13.)

Az újságíróknak minden reggel egy csepp mézet kell csepegtetniük a nemzet kávéjába. (Katona Tamás MDF-politikus, Népszabadság, 1993. október 16.)

Az újságíró nem más, mint aki információkat „dobozol” a számítógépbe. (Kulich Erzsébet székesfehérvári újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 1999. július 1.)

Szerintem az újságírónak csatornának kell lennie, amin keresztülfolynak az infók az olvasóhoz. (Pocsaji Richárd békéscsabai újságíró, Békés Megyei Hírlap, 2003. március 22.)

A szabadúszó és a munkanélküli újságíró között az a különbség, hogy az utóbbinak nincsenek ötletei. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2012. január 15.)

Az internetes fikakultúra lehangoló jellemzője, hogy az újságíró és a kommentelő közötti különbségek lassan elmosódnak. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2013. július 16.)

Minden újságíró kibic. (Szűcs István kommentelő, Facebook.com, 2018. augusztus 19.)

Az újságíró nyilvános számonkérő. (Holoda Attila energetikai szakértő, ATV, 2019. október 15.)

Az újságíró őrkutya, akit azért tartunk, hogy jelezzen, ha róka dézsmálja a tyúkokat. (Kövesdi Péter újságíró, Népszava, 2021. március 20.)

Korunk újságíróit szinte összepréseli közönségükkel az internet. (Joó István újságíró, Mandiner.hu, 2021. március 29.)

Apáti Bencét kézről kézre adják a kormánypárti nyilvánosság fórumain. Ha leír vagy elmond valamit, akkor azt egy sereg újság, portál, rádió, tévé közli, idézi, visszhangozza. A Pesti TV például háromnegyed órás portréfilmet készített róla, és emberibbnek, esendőbbnek, érdekesebbnek tűnt föl benne, mint amilyen íráskép rajzolódott ki róla a tudatomban. Ebből az következik, hogy legalábbis az esetemben nem felel meg a valóságnak, amiről így beszélt: „Mi olvassuk őket, ők kevésbé minket.”

Az a benyomásom, hogy a táncos körökben Winnetounak becézett véleményformáló Karl May apacs nyomolvasójához hasonlóan a „nemes vadember”, akit sikerült megszelídíteni. Kezdetben nemcsak azt írta meg, hogy mi baja van Gyurcsánnyal és a többi „ballibbel”. Azt is, ami nem tetszett neki a Fidesz-politikusok viselkedésében. Aztán ő maga számolt be arról, hogy miután fölfedezték az íráskészségét, havi öt cikket kellett írni a Polgár portálnak, tizenkettőt a 888.hu-nak, heti négyet a Magyar Időknek, és a Figyelő is kért tőle kéziratot. A balettből kiöregedett táncművésznek szinte a hónap minden napjára jutott írásbeli feladat, és a kormánypárti szerkesztők nem azt kérték tőle, hogy feszegesse a Fidesz ellentmondásait.

Szerencsére - fejtegette a portréfilmben önkritikusan - most már a penzum felével is beéri, és odafigyelhet a minőségre. Olyan véleményformálóval van tehát dolgunk, aki igyekszik megválogatni a szavait, és az átlagosnál ritkábban használja a kormánypárti publicisztika állandósult szókapcsolatait. Hogy egy példát említsek, legutóbbi cikkében kárhoztatta a Fudan-egyetem alapítása ellen tüntetőket, mert olyan molinót mutattak föl, amelyen a miniszterelnököt „kolostordisznónak” nevezték. Az okkal felhorkant Apáti Bence kétségkívül tartózkodik a politikai ellenfelek dehumanizálásától. Nem férgezi, nem patkányozza őket, a minősítő publicisztika szalonképesebb válfaját testesíti meg.

Nála a liberálisok („libsik”, „libernyákok”) mindössze „kóserpecsétet” nyomnak arra, ami hasznos nekik, és a pesti Nagykörúton belül érzik jól magukat. A Színház és Filmművészeti Egyetem „libernyák buborék”, a válogatott focikapus „libernyák tervet” licitál túl. Az ellenzéki politikusok pedig „moslékkoalícióba” álltak össze. Kódszavaiból, a kormánypárti publicisztika állandósult elemeit kiegészítő szókapcsolataiból az a stílus bontakozik ki, amelynek nyomán eltűnődöm egy kérdésen. Vajon van-e erkölcsi alapja ahhoz, hogy ledorongolja a kormányfő ellen számomra is nemszeretem módon megnyilvánuló tüntetőket?

Tíz mondat Apáti Bencétől

Várjuk annak a liberális értelmiségnek a bocsánatkérését, amely a kampány alatt a Jobbikra rányomta a kóserpecsétet. (Magyar Idők, 2018. december 1.)

/A Színház- és Filmművészeti Egyetemről/ Libernyák buborék a Vas utcában. (Magyar Nemzet, 2020. szeptember 5.)

/Az SZFE-ről/ Úgy hírlik, hogy koszos és büdös. Mindig is az volt, csak eddig a ballib akol szolidáris volt vele, és megpróbálta eltitkolni. (Origo.hu, 2021. február 1.)

Demeter Szilárd az Origón hetente többször is az őrjöngő és képmutató liberálisok vérébe mártotta a tollát. (Magyar Nemzet Online, 2021. február 14.)

Gulácsi igazi libsi sztahanovista módjára simán túlteljesítette a libernyák tervet. (Magyar Nemzet Online, 2021. április 11.)

A XIII. kerületben lakom, ahol csak a baloldal szokott nyerni - emiatt a jobboldali ember szinte csak kalandvágyból jár el szavazni. (Origo.hu, 2021. április 17.)

/Puzsér Róbert: ”Apáti Bence nemzeti balettigazgató és jól fizetett karaktergyilkos., YouTube.com, 2021. április 21.)/ Fingod sincs róla, hogy milyen balettművész voltam. (Origo.hu, 2021. április 22.)

A moslékkoalíció hónapok óta minden létező módon az oltások ellen hergel. (Magyar Nemzet Online, 2021. május 22.)

Ha nagyon szar lennék, akkor valószínűleg nem kérnének tőlem írásokat. (Pesti TV, 2021. június 6.)

Mióta kiderült Jakab Péter eddig ügyesen eltitkolt parízerfétise, azóta a körúton belül már nem ciki egyszerű, magyaros ételeket fogyasztani. (Magyar Nemzet Online, 2021. június 7.)

A válasznak terjedelmes szakirodalma van. Azt azonban mégse állítanám, hogy megnyugtató az eredmény. A címbéli kérdésen e sorok írója is sokadszor tűnődik a Médianaplóban. Azok közé tartozom, akik némi morfondírozás után nemmel felelnek. Ám ettől még izgalmas a hozzá vezető út.

Néhány napja a legfelső bíróság szerepét betöltő Kúria nem engedte be egy ítélet meghallgatására a Media1.hu munkatársát, noha előzetesen elfogadta a regisztrációját. Az erősen vitatható döntést a szerkesztőség kikérte magának, méltánylandó álláspontját a főszerkesztő fogalmazta meg, és a nevével is vállalta. Rokonszenves okfejtését azért nem idézem, mert a bejegyzésem utáni dokumentációban olvasható belőle a témánk szempontjából mérvadó részlet. Az ugyanis, hogy a figyelemre méltó sajtójogi eszmefuttatásba Szalay Dániel bedolgozta a média hatalmi jellegét is.

A demokratikus államszerkezet alapját mintegy három évszázada képező hatalmi ágak, a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás után fölvette közéjük negyediknek a médiát is. Kétségkívül van ilyen felfogás. A közelítésmód abból fakad, hogy a végrehajtó hatalom (a törvények alkalmazására megválasztott kormányzat) nehezen viseli el a másik két hatalmi ág fürkésző tekintetét. Megpróbálja lerázni magáról a parlament és az ügyészség-bíróság ellenőrzését, rosszabb (diktatúrára hajló) esetben pedig maga alá is gyömöszöli őket. A nyilvánosság médiának nevezett eszközrendszere ilyenkor veszi át az ellenőrző funkciót a kormányzat alá szorult törvényhozástól és igazságszolgáltatástól.

Ezzel magyarázható, hogy mi, újságírók hajlamosak vagyunk a mesterségünket hatalmi ággá nyilvánítani, holott ellenőrző funkciójában csupán helyettesítjük az épp szolgálaton kívül helyezett törvényhozást és igazságszolgáltatást. Ami a kisebbik baj. Nem is volna érdemes komolyan venni, csakhogy a politikusok elméletet farigcsáltak az újságírók negyedik hatalomnak nevezett hiúságából. Csúfondáros logikájuk így foglalható össze: ja, ha ti, firkászok, skriblerek, tollforgatók, zsurnaliszták fitogtatjátok az úgynevezett hatalmatokat, akkor az ellenőrzésre szakosodott, de alánk kényszerített parlament és ügyészség-bíróság benneteket egzecíroztat, felügyel, igazoltat, kontrollál, lenyomoz.             

Az a benyomásom, hogy nem volt szerencsés belekeverni a Media1 tartalmas és máskülönben alapos tiltakozásába azt a fránya negyedik hatalmat. Mindazonáltal köszönöm a lehetőséget, hogy esetleg sikerül elgondolkoztatni az olvasókat.

Tíz mondat a „negyedik” hatalomról

Amikor a sajtót kollektív hatalmi szervből a negyedik hatalmi ággá minősítik át, akkor a politikusoknak a nyilvánosságtól való irgalmatlan félelme nyilvánul meg. (Dlusztus Imre újságíró, a Délmagyarország című szegedi napilap főszerkesztője, Népszabadság, 1990. május 22.)

Pontatlan, de igen elterjedt megfogalmazás, hogy a sajtó a negyedik hatalom. A negyedik hatalom azonban a nyilvánosság, melynek a sajtó csak az egyik eszköze. (Bodor Pál publicista, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Zalai Hírlap, 1991. október 26.)

A sajtó politikai hatalomként viselkedik. Képes pártokat fölemelni, pártokat letaszítani, személyiségeket népszerűsíteni és sárba taposni. (Szűrös Mátyás szocialista politikus, Reggeli Délvilág, 1993. november 30.)

A média egy új hatalmi ág, amely demokratikus kontroll nélkül működik. (Stumpf István politológus, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Magyar Nemzet, 2006. március 27.)

A modern világban a hatalmi ágak elválasztását a negyedik hatalmi ágnak tekintett sajtó szabadsága, benne a közszolgálati média függetlensége egészíti ki. (Bauer Tamás közgazdász,  volt SZDSZ-politikus, Népszabadság, 2011. január 31.)

Demokratikus országokban a sajtó legfőbb feladata a többi hatalmi ág kontrollja a nyilvánosság eszközeivel. (Hargitai Miklós újságíró, Népszabadság, 2012. április 23.)

A sajtó nem tartozott a hatalmi ágak közé, hanem eszközként tekintettünk rá. (Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitprop osztályának volt vezetője, Hetek, 2013. február 2.)

Tudomásul kell venni, hogy a média is egy hatalmi ág, s mint ilyen, a finanszírozásának az átláthatósága sérthetetlen közérdek, oda ellenőrizetlen pártpénzek nem folyhatnak be. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, FüHü.hu, 2017. szeptember 14.)

Amennyiben negyedik hatalmi ágként határozzák meg a médiát, úgy - mint bármilyen hatalmat - korlátozni és ellenőrizni kell. (Demeter Szilárd Fidesz-politikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Origo.hu, 2020. június 25.)

A Media1 a két, véleménye szerint súlyos, a sajtószabadságot súlyosan megsértő, a média mint negyedik hatalmi ág működését akadályozó eset után kérdéseket és tiltakozást küldött a Kúriának. (Szalay Dániel újságíró, a Média1 főszerkesztője, Media1.hu, 2021. június 3.)