Tegnap este bekapcsoltam a tévét, az egyik csatorna focimeccset sugárzott. Néhány másodperc múlva a magyar válogatott kapujába vánszorgott a labda. A kósza lövést követte még két gól. Mindhárom elfáradt játékosainkat az utolsó néhány percben emlékeztette a nemzetközi színvonalra. De nem ragozom tovább a vereséget, átengedem a terepet a sportújságíróknak. Hegyi Iván például rovatot vállalt a Népszavában az Európa-bajnokság idejére, ezt a címet adta neki: „Eb-gondolat”.

A közismert mondat így hangzik: „Késő bánat, eb gondolat.” S bár honfiúi büszkeségből hajlamosak vagyunk Dugonics András író 1820-ban megjelent közmondás-gyűjteményéből eredeztetni, mint majd’ minden szállóigének, ennek is van művelődéstörténeti előzménye. A latin sera paenitentia szókapcsolatban az elmagyarosodott penitencia bűnbánatot, megbánást, vezeklést jelent. Vétkeinket meggyónjuk a tisztelendő úrnak, aki úgy oldoz föl bennünket, hogy megszabja, hány imádságot kell elmormolni értük. Ebben a tekintetben a bánat korántsem kései. Van azonban az eb gondolatnak más értelmezése is. Az eb nemcsak a kutya rokon értelmű szava, hanem az Európa-bajnokság rövidítése is. Hegyi Iván csúfondáros-ironikus sorai nyomán pedig eszembe jutott egy régi sajtóbotrány.

Sztálin 1948-ban kitagadta Jugoszláviát a szocialista országok közösségéből. Vezetőjét, Tito marsallt egy orosz közmondás alapján („Olyan igaz, mint a láncos kutya”, vagyis amire ráengedik, ahhoz láncolódik) az amerikai imperializmus kiszolgálójának nevezte. A láncos kutya lett Tito eposzi jelzője a Rákosi-rendszer sajtójában. A korabeli újságokban szinte naponta jelent meg róla karikatúra, amint Uncle Sam, az Egyesült Államok megszemélyesítője láncon vonszolja maga után. E képzettársítást igyekezett elkerülni a Kádár-rendszer sajtója. Nem mindig sikerült.

A Komszomolszkaja Pravda mintájára megalapított Magyar Ifjúság olyan nagy formátumban látott napvilágot, hogy egy garzonlakásban nem is lehetett szétnyitni. A hosszú fesztáv előnye volt azonban, hogy az első oldalon, ugyanabban a sorban akár két szalagcím is elfért. A múlt század hatvanas éveiben a déli szomszéd államfője átugrott hozzánk Belgrádból, és a baráti látogatást az ifjúsági hetilap így jelentette be: „Tito hazánkba érkezett”. A másik szalagcím a súlyemelő Európa-bajnokságra utalt, de Tito mellett nem fért el teljes egészében. A tördelőszerkesztő így rövidítette a nemzetközi sporteseményt: „Budapesten az EB.”