Médianapló

Médianapló - Érdemes-e trianonozni?

2021. június 04. 11:01 - Zöldi László

Potápi Árpádról jókat hallottam Bonyhádon. Néhány éve az egyik tanítványom hívott meg a tízezres lélekszámú városba. Sok emberrel beszélgettem, akik szóba hozták a helyi nyilvánosság első számú kedvezményezettjét. Dicsérték a polgármestert, aki a megválasztása előtt történelmet tanított a gimnáziumban. Megtudtam róla, hogy Bukovinába szakadt székelyek leszármazottja, és a családja Dél-Bácskán keresztül vergődött el Tolnába. Ősei megszenvedték az első és a második világháborút is.

A harmadik Orbán-kormányban nemzetépítésért felelős államtitkár lett. A Határok nélkül című rádióműsor rendszeres hallgatójaként felismerem a hangját, mert állami pénzből szinte naponta avat bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, templomokat a határon túli magyarlakta területeken. Nem szokott butaságokat mondani. A trianoni országcsonkolás után napra pontosan 101 évvel vele készült interjú jelent meg a kormány félhivatalos szócsövében, a Magyar Nemzetben.

A beszélgetés kétharmadában két alkalommal utalt az országos nyilvánosság első számú kedvezményezettjére, a hatalmat gyakorló miniszterelnökre. Száz év magányról számolt be, márpedig a Gabriel Garcia Márqueztől kölcsönzött szókapcsolatot Orbán Viktor kötötte össze Trianonnal. Azt is a miniszterelnöktől tudjuk, de az államtitkár nyomatékosította, hogy „Az elmúlt tíz év…a magyarság számára az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt.” Ez hamisan cseng, bár tudomásul veszem, hogy egy másodosztályú kormányzati tényező illeszkedik az országos főhivatalnokhoz.

Sajnos az interjú utolsó harmadában eluralkodtak a kormányzati kommunikáció paneljei. Potápinál is „A baloldal nemzetellenes politikát folytat.” Szerinte is Gyurcsány „a főnöke Karácsony Gergelynek, a Jobbiknak, a szocialistáknak, mindnek”. Ő is úgy véli, hogy a Momentum „szintén magyarellenes.” Értem, hogy minél inkább közeledünk a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választáshoz, annál egyszerűbb lesz a kormányzati kommunikáció. Mindent egy kaptafára húznak, és a kórusból aligha lóghat ki egy államtitkári rangban lévő hivatalnok.

Nem meglepő persze, ha június 4-én a magyar politikusok Trianont összekapcsolják a kormányzati kommunikáció időszerű elemeivel. Immár 101 éve ez történik, miért éppen most volna másként. Mégis rossz volt elképzelni a nemzetépítésért felelős tisztviselőt, egy szűkebb pátriájában népszerű történelemtanárt a szellemi kalodában.

 

Tíz mondat Trianonról

 

Itt az ideje, hogy Trianon sebeiről levegyük az ezerszer átvérzett kötést. (Orbán Viktor miniszterelnök, Vas Népe, 2010. augusztus 9.)

Nagypolitikai léptékben folyik Trianon gyógyítása, de mindezt meg kell tölteni tartalommal is. (Tőkés László erdélyi politikus, Magyar Hírlap, 2011. június 11.)

Ha Trianon nem következik be, az ország lélekszáma ma 40 millió lenne. (Raffay Ernő történész, Zalai Hírlap, 2013. június 5.)

Magyarország önmagával határos egy történelmi szerencsétlenség következtében. (Lázár János Fidesz-politikus, Klubrádió, 2017. június 29.)

Az egyik lehetőség, hogy elfogadjuk Trianont, ebben az esetben felmorzsolnak bennünket. A másik, hogy a magyar többségű területeken területi autonómiát vívunk ki. A harmadik a területi revízió nagyhatalmi támogatással. (Raffay Ernő történész, M7.sk, 2018. október 25.)

Miközben Trianon sebeit nyalogattuk, segítettük és természetesnek vettük Magyarország újraegyesítését, talán a kölcsönkenyér egyszer visszajár. (Csizmadia László civil aktivista, a CÖF vczetője, Magyar Hírlap Online, 2019. április 26.)

Az idő a sebeket gyógyítja, az amputációt nem. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2019. június 4.)

A merénylet ellenére továbbra is a Kárpát-medence vezető országa vagyunk. (Rétvári Bence államtitkár, M5, 2020. január 7.)

Ha annak idején a trianoni békeszerződést Orbán Viktor tárgyalja, az antant országok felét Magyarországhoz csatoltatta volna. (Kubatov Gábor Fidesz-politikus, Facebook.com, 2020. december 11.)

Trianon szinte minden magyarnak kézzel fogható gyötrelmet jelentett. (Potápi Árpád János nemzetépítésért felelős államtitkár, Magyar Nemzet Online, 2021. június 4.)

 

komment
süti beállítások módosítása