Adamik Ferencet néhány perce köszöntöttem föl telefonon. Szellemileg és fizikailag is rendben van, csak a térde rakoncátlankodik. Az egyik osztálytársam, Ruszkai Jancsi ajánlott neki egy mágneses izét, amely talán enyhíti a fájdalmait. Egyébként mára szerveztek egy születésnapi ünnepséget a régi nagy kosárcsaták színhelyén. Épp most kapta az értesítést, hogy elmarad, mert száznál többen jelentkeztek rá, márpedig a koronavírus miatt az átlagosnál népesebb összejöveteleket el kell halasztani.

Ha túl leszünk a járványon, talán még én is eljutok a kecskeméti sportcsarnokba, noha nem kosarasként voltam a tanítványa. Bár kosárlabdából lett mesteredző, atlétikából is szakedzői képesítése van. A „nagy” Adamik Zoltán - az ötvenes évekbeli 400-as csúcstartó és főiskolai világbajnok - öccseként Adamik tanár úr maga is futott, sőt rövidtávon főiskolai bajnokságot nyert. A TF-es diploma megszerzése után jutott el a fővárostól 86 kilométernyire lévő Kecskemétre. Például belőlem szintén 400-ast nevelt, és amidőn iskolacsúccsal megnyertem az országos középiskolai bajnokságot, felajánlotta a tegezést. Ennek bejelentését azonban elhalasztottuk az érettségiig, hogy lépésnyi távolságot tarthasson az osztályunktól.

Későbbi szenvedélyét, a kosárlabdát úgy szervezte meg, hogy a két gimnázium, a Katona és a Bányai diáklányaival eljutott az NB I-be. Ha Budapesten játszottak, majd’ mindig kimentem a meccseikre, hogy válthassak vele néhány szót. S hogy megcsodálhassam Bild Katit, Turi Évát, Kiss Marit, Magyar Mártát, Zsolnay Gyöngyit, Iványi Dalmát, akik szétfutották az ellenfelet. Ez volt Adamik tanár úr nagy trükkje: atlétikai alapra helyezte a kosárlabdát. Ma reggel megkérdeztem tőle, hány lányt nevelt a nemzeti válogatottnak. Tizennyolcat mondott (atlétikában pedig „csak” három fiút és egy lányt).

Bennünket a lakásától kétpercnyi távolságra, a KTE-pálya salakján edzett. Innen biciklizett először a Katona Józsefről, majd a Bányai Júliáról elnevezett gimnáziumokba. A kerékpárral összenőtt, tagbaszakadt férfi a város jellegzetes tartozéka volt, míg bírta a térde. Nemrégiben utánpótlásképző tevékenységéért megkapta a megye díszoklevelét, Kecskemét díszpolgárának azonban mindmáig nem szavazták meg. Megkérdeztem tőle, miért nem. „Azért, mert nagy a pofám” - mondta kesernyésen. Üzenem a „hírös város” önkormányzati képviselőinek, hogy nem a simulékony természetű polgárok írták be magukat Kecskemét fejlődéstörténetébe.                 

A Népszava mai számában érdekes cikk jelent meg. Warga Marcell olajmérnök ironikus hangvételű írásban ábrázolja a miniszterelnököt. Jellemzésül csak a második mondatát idézem: „Divatosan buggyos nadrágjába belekapott a szél.”  Tudjuk, hogy miről van szó. Orbán Viktort néhány hónapja lefényképezték az uniós kormányfők társaságában. A jól vasalt öltönyben feszítő politikusok közül azzal lógott ki, hogy a nadrágja gyűröttnek hatott. Mintha egy nála tíz centivel magasabb testőrétől kérte volna kölcsön. A kép azóta is beszédtéma asztaltársaságokban és publicisztikákban. 

Egyszer én is írtam azokról, akik a vidéki Magyarországon szalagokat vágnak át, és a megyei lapokban közölt fényképek tanúsága szerint ritkán igazíttatják méretre a jó minőségű anyagból készült konfekciós nadrágjukat. De őket se gyanúsítottam, hogy utánozzák a miniszterelnököt. Mint ahogy róla se feltételeztem, hogy a „buggyos” - érdesebb megfogalmazásban a „trottyos” - nadrágban divatot teremtett volna. Inkább ízlésficamot sejtettem a jelenség hátterében, az éppen hatalmon lévő politikusok ódzkodását a ruhajavító kisiparosoktól. A néhány hét előtti téma adta az ötletet, hogy az újévtől kezdve figyelmesebben tanulmányozzam ama négy megyei újságot, amelyeket napról napra átlapozhatok.

A protokolláris felvételeken feltűnt, hogy az új vagy felújított játszóterek, sportpályák, baromfifarmok, vágóhidak, pálinkafőzők, közlekedési csomópontok, országutak átadásán szinte kizárólag sötét öltönyös férfiak vannak jelen. (Bár az átvágandó szalag két végét fiatal és csinos hölgyek tartják.) E férfias, paternalista közegben a 112 miniszterből, államtitkárból, államtitkár-helyettesből, országgyűlési képviselőből, polgármesterből, önkormányzati cég vezérigazgatójából, az átadandó intézmény igazgatójából 77-nek omlott hurkákban a bokájára az a fránya nadrágszár. A sors iróniája, hogy az arány épp úgy kétharmados, mint a hatalomgyakorlás lehetősége.

A helyzet mégse tekinthető a kormánypártok belső ügyének, elvégre október 13-án, a helyhatósági választáson elég sok ellenzékiből lett például polgármester. Ha szükséges, vajon az ő ízlésükből telik-e az ünnepi nadrág megkurtítására? Erre azért nincs hiteles válaszom, mert valamilyen rejtélyes okból a szalag átvágására esélyes ellenzéki politikusokat ritkán mutatja a kormánypárti alapítványhoz tartozó megyei sajtó. Ha feltűnnek is egy-egy fényképen, leginkább az asztalnál ülnek, és csak deréktól fölfelé látszanak. 

Tegnapi bejegyzésemnek kétféle visszhangja volt. Az ismeretlen telefonálók és álneves hozzászólók kikérték maguknak, hogy a vesszőnélküliséget kérem számon a szövegeiken. Őket már aligha lehet meggyőzni, az okostelefonáló fiatalok érvelése azonban elgondolkoztatott. Azt fejtegették, hogy két mozdulatot spórolnak meg, ha a klaviatúrát nem váltják át, és nem teszik ki azt a fránya vesszőt. Őket - akik közé két unokám is tartozik - egy kis művelődéstörténeti áttekintéssel talán mégis érdemes meggyőzni a vessző létjogosultságáról.

A szállóigék nemzetközi szakirodalmában karriert csinált egy magyar eredetű mondás. Történeti előzménye, hogy 1213-ban a határainkon túl háborúzott II. András. Távollétében a felesége, Merániai Gertrúd garázdálkodott, például az öccsét, a „vérnősző” Ottót akarta kineveztetni kalocsai érsekké. S mert más is volt a rovásán, a magyar urak összeesküvést szőttek ellene. Egyebek között az esztergomi érsekkel is fölvették a kapcsolatot, hogy csatlakozzon hozzájuk. Szorultságában a ravasz főpap ezt írta nekik: „Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consenserint ego non contradico.”

Vagyis „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.” A vessző (mint az egyik legfontosabb írásjel) arra való ugyebár, hogy értelmezze, érthetőbbé tegye a szavakból összerótt mondatainkat. Hiányában kétféleképpen lehet érteni az esztergomi érsek sorait. 1. A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem, ellenzem. 2. A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem. Az összeesküvők végül is megölték a királynét - erről szól nemzeti drámánk, Katona József Bánk bánja.

Miközben a hazatérő király megtorolta a felesége elleni merényletet, az esztergomi érseket békén hagyta, sőt Tóth Béla művelődéstörténész szerint „kipróbált hűségűnek” is nevezte. Ezzel persze nem azt állítom, hogy érdemes mellőzni a vesszőt. Csupán azt, hogy vannak helyzetek, amikor jól jön, ha tisztában vagyunk a jelentőségével. Egyébként a nagy hírre vergődött mondat a retorikai szakirodalom szerves része lett. Ismertségére jellemző, hogy kísértetiesen hasonló szöveg olvasható a franciáknál Szép Fülöp király feleségéről, Őrült Johannáról, és az angoloknál II. Eduárd állitólagos meggyilkolásáról.

Ami pedig az okostelefonáló fiatalokat illeti, ama két mozdulat igazán megéri, hogy egyértelműbben fogalmazhassanak.         

Félmillió fölötti tagságra számítok. (Szűrös Mátyás szocialista politikus, Népszabadság, 1989. október 9.)

Mi azzal számolunk Zalában, hogy a 16 ezres megyei MSZMP-tagság várhatóan 10 ezer MSZP-tagra csökken. (Szabó Balázs szocialista politikus, Kelet-Magyarország, 1989. október 10.)

Év végére megduplázódhat, s ezzel eléri a százezret a Magyar Szocialista Párt taglétszáma. (Nyers Rezső szocialista politikus, Magyar Nemzet, 1989. november 21.)

A pártnak jelenleg 62 ezer tagja van. (Nyers Rezső szocialista politikus, Népszabadság, 1990. március 20.)

Jelenleg 46 ezer tagunk van. (Kovács Jenő szocialista politikus, Népszabadság, 1990. május 12.)

Ma a szocialista pártnak 35 ezer tagja van. (Szekeres Imre szocialista politikus, Népszava, 1993. augusztus 21.)

A szocialista párt tagsága az utóbbi időben megfeleződött. (Szili Katalin volt szocialista politikus, Magyar Rádió, 2010. október 10.)

Az MSZP-nek tapasztalatunk szerint 10-12 ezer aktív tagja van. (Gyurcsány Ferenc szocialista politikus, 168 Óra, 2011. július 7.)

A szocialisták már adatot sem adnak arról, hányan vannak. (Kálmán C. Attila újságíró, Népszabadság Online, 2016. július 27.)

Az MSZP-nek fénykorában 40 ezer tagja volt, ma ezerötszáz. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, magyarnarancs.hu, 2020. március 7.)

A volt szocialista politikusnak egyelőre nincs szerencséje a sajtóval. A Népszava mai számában címes hír jelent meg a szombati sajtótájékoztatójáról, amely egyébként pénteken volt. Ez onnan tudható, hogy a KESMA nevű kormánypárti alapítványhoz közeli Sonline.hu már pénteken este 22.01-kor beszámolt a bemutatkozásról. Góz Lilla négy és fél sort írt róla. Ha egy szabadúszó újságíró nem tudósított volna részletesen az eseményről, akkor aligha tudhatnánk, mi rejlik Szanyi Tibor önironikus megjegyzése mögött. (Huszka Imre terjedelmes beszámolója szombaton látott napvilágot a magyarnarancs.hu-n, ez téveszthette meg a Népszava figyelmetlen munkatársát.)

Az MSZP-ből nemrégiben kilépett politikus elmesélte: ha már néhány kásás hangú megnyilatkozása miatt a nyilvánosság fórumain részegeskedéssel vádolták, akkor az Igen - Szolidaritás Magyarországért Mozgalom rövidítése, az ISZOM másodpercek alatt eljutott milliónyi netezőhöz, akik „rögtön hozzákapcsoltak egy gyakorló alkoholistát”. Azt már én fűzöm hozzá, hogy ha az egymillió alkoholista országa vagyunk, akkor Szanyinak sikerülhet közöttük rokonszenvre szert tenni, és az ISZOM 2022-ben bekerülhet az országgyűlésbe. A másik millió szavazatot pedig azok adhatják rá, akiket szintén megemlített az ellenzéki pártokra utalva, mondván: amatőr módon kezelik a közösségi médiát.

Szanyi Tibortól nem lehet elvitatni, hogy egyike ama néhány közéleti személyiségnek, akik profi módon használják a világhálót. Nemcsak a Facebookon van jelen, hanem a Twitteren is, a Tumblron pedig szinte utolérhetetlen. Igenis van esélye arra, hogy a digitális bennszülöttek immár milliós tömegét meghódítsa. Előnyben a hátrány persze, hogy hadilábon áll a központozással. De nem azért, mert iskolás korában nem tanulta meg, hogy az írásjelek segítségével lehet érthetőbbé tenni a szövegeket, hanem mert bedolgozta magát az írásjeleket mellőző netes gyorsírásba. Akik betörtek formátlan kommentjeikkel, indulatszavaikkal a digitális sajtóba, szintén milliónyian vannak, és egy ügyes kampány révén az ISZOM híveinek ígérkeznek.

A hagyományos újságírásban van egy mondás, miszerint Vessző nélkül nem lehet hogyozni. A kaposvári bejelentkezés nyomán Szanyi Tibor új pártja 2022-ben akár még meg is nyerheti az országgyűlés választást, ha az alkoholisták és a digitális bennszülöttek meghódítása után, a nőszavazók kedvéért ezt írja a zászlajára: Vessző nélkül is lehet hogyozni.           

A legutóbbi napokban Gyurcsány nem hódított, Karácsony pestezett, Szanyi pártot alapított, Lendvai okoskodott, Schiffer pedig ellenzékezett. Lefülelt mondatok.

Az influenszerek korában a vélemények sokkal több figyelmet kapnak, mint a tények. (Sodró Eliza színésznő, Facebook.com, március 2.)

A védettséget most a DK jobban meg tudja adni, mint az MSZP. (Böcskei Balázs politológus két szocialista polgármester pártváltásáról, Klubrádió, március 3.)

Nem szabadna hagyni tovább élni a 2010 előtti magyar köztársaság legkárosabb örökségét, a tagság nélküli pártokat. (Szűcs Zoltán Gábor politológus az ellenzékről, Mérce.hu, március 3.)

Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény. (Takaró Mihály irodalomtörténész, Magyar Nemzet Online, március 3.)

Hát akkor mi? (Németh Róbert újságíró, hvg.hu, március 3.)

Nem hagyom a városomat halálra ítélni. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester, ATV, március 3.)

Budapesten reneszánszát éli a konzervatív forradalom. (Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Klubrádió, március 4.)

Az ellenzéki oldal minden hibája ellenére nemhogy gyengülne, de megtalálta az egypártrendszer leváltásához vezető utat. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, Azonnali.hu, március 4.)

Eltűntek az érdemi véleménykülönbségek az ellenzéki oldalon. (Schiffer András volt LMP-politikus, Facebook.com, március 4.)

Bizalomerősítő lépéseket várunk Gyurcsány Ferenctől. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Népszava, március 4.)

A DK-nak nincs hódító személyzeti politikája, nem vagyunk fejvadászok. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Magyar Narancs, március 5.)

Botkára azt mondták, hogy a Laci nem hozza a számokat. Most meg a Feri viszi a számokat. (Lakner Zoltán politológus az MSZP-ről, ATV, március 5.)

Most a nyíltság nevében a zártság a divat. (Bóta Gábor újságíró a fővárosi önkormányzat színházi ügyben tartott zárt üléséről, 168 Óra, március 5.)

Kiveri a szemünket, hogy a DK az ellenzék vezető ereje akar lenni. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, március 6.)

Volt tíz év arra, hogy jobbak legyenek, mint Gyurcsány. (Techet Péter publicista az ellenzéki pártokról, Azonnali.hu, március 6.)

Azt érezni, hogy már ennyi siker után is képtelen nyugton maradni. (Kovács Zoltán újságíró Gyurcsány Ferencről, Élet és Irodalom, március 6.)

Ha az értelmiség nem áll ki a népért, ne várja, hogy a nép kiálljon érte. (Lányi András ökofilozófus, Magyar Hang, március 6.)

Járvány idején a pánik önjáró. (Tamás Pál szociológus, Népszava, március 6.)

Pataky Attila nemsokára az ország legokosabb embere lesz - amikorra már mindenki elmegy. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, március 6.)

A kommunisták zöldre festik magukat. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet, március 7.)

A másodpercek alatt elterjedt ISZOM rövidítéshez rögtön hozzákapcsoltak egy gyakorló alkoholistát. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója, magyarnarancs.hu, március 7.)

Évtizedeket töltöttem a papír alapú sajtóban, ahol a háborús ívek duplán számítanak. 1993-as lelkiállapotom kiégésnek is nevezhető. 1958-as megszüntetése után az állami felsőoktatásba ekkor jött vissza az újságíróképzés. Azóta sajtótörténetet és médiapolitikát tanítok. Ehhez azonban nem volt elég, hogy szerkesztőségi történetekkel szórakoztassam a diákokat. Az előadásokból lassanként könyvek kerekedtek, amelyeket voltaképpen lektoráltak. 

Miközben a vizsgán kihúzták a tételt, elkértem tőlük a kinyomtatott jegyzetet. Átnéztem a színes kijelölővel aláhúzott mondatokat, és azt vettem észre, hogy a fiúk lustábbak, mint a lányok, akik a túl bonyolultan megfogalmazott összefüggéseket egyszerűbbé. közérthetőbbé formálták. Változtatásaikat többnyire elfogadtam, így a könyveim karcsúbbra, olvasmányosabbra sikerültek. Most, a nők napján köszönöm nekik a társalkotói tevékenységet. Lectori salutem (üdvozlet az olvasóknak), íme, a névsoruk.

Ács Mónika, Bagi Tímea, Balázs Katalin, Balogh Zsuzsa, Baráth Zsuzsanna, Barócsi Éva, Bereczki Gabriella, Bíró Annamária, B. Kiss Andrea, Csáki Alexandra, Csuberda Orsolya, Darányi Erika, Debreceni Katalin, Egyed Szilvia, Erdős Réka Ildikó, Faragó Anikó, Furó Dóra, Füzesi Viktória, Gáncsos Kármen, Hachbold Helga, Hadas Bianka, Hajdu Nóra, Hargitai Kis Virág, Havasi Zsófia, Horváth Borbála, Kakulya Petra, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, Képes Gabriella, Kocsik Viktória, Kravecz Eszter, Kumin Viktória, Kundri Edit, Lator Hajnalka, Lengyel Katalin.

Mészáros Tímea, Mohácsi Viktória, Molnár Enikő, Moskovics Judit, Nagy Andrea, Nagy Zsófia, Naszádi Anikó, Németh Andrea, Néző Veronika, Onáka Anita, Orosz Bogi, Orosz Renáta, Pásztor Anita Enikő,  Peti Györgyi, Pénz Réka, P. Jakab Tünde, Rodenbücher Katalin, Rozsnyai Margit, Sándor Alexandra Valéria, Serfőző Melinda, Siladi Mia, Sipos Mária, Stern Ágnes, Szabó Era, Szabó Judit, Szarka Zsófia, Szegedi Edith, Szokoli Mónika, Szolnoki Piroska, Szögi Andrea, Szuhay Júlia, Ternai Kriszta, Tomori Tímea, Tóth Eszter, Vályogos Gréta, Végh Zsuzsa és Veiszer Alinda.

Elnézést, hogy nem az asszonynevükön említem őket, de úgy maradtak meg az emlékezetemben, mint szegedi és budapesti egyetemisták, egri, nyíregyházi, székesfehérvári és szombathelyi főiskolások. Mint okos, szorgalmas és figyelmes lányok. Ha most jönnének szembe, talán nem ismerném föl mindegyiküket. De vigasztalja őket a tudat, hogy a jegyzeteik, glosszáik alapján van képem róluk. A hajdani köz- és magánérzetükről, és persze a színes kijelölőikről is.  

Érdemes beírni a magyar nyelvű média legújabb kori történetébe egy lábjegyzetet. A Klubrádió beszélgetős műsorába egy hang jelentkezett be 2020. március 5-én, 17 óra 48 perckor. A meglett korú férfi nem közölte velünk a nevét, de azt elárulta, hogy felelős beosztásokat tölt(ött) be a büntetésvégrehajtásban. Sokáig csak a szakmai előmenetelével és a családjával törődött, a begubózásból pedig az mozdította ki, hogy a miniszterelnök börtönbizniszről kezdett beszélni a nyilvánosság állami fórumain.

Nem az ellenzéki érvelést adta elő, hogy az Orbán-kormány nem akar végrehajtani egy jogerős ítéletet, amelyet az általa beterjesztett törvény alapján hozott a bíróság. Azt firtatta, vajon az ország első embere miért hivatkozik az emberek igazságérzetére, ha a börtönben uralkodó állapotok legföljebb néhány ezer fogvatartottat és néhány tízezer családtagot foglalkoztattak. S bár érthető okból nem fedi föl magát, azért áll mégis a nyilvánosság elé, mert a sérelmi díj igenis megilleti a jogaikban kelleténél jobban korlátozott rabokat. Közöttük ugyanis kevés a gyilkos és a szociopata, annál több a „megtévedt” ember, aki nem érdemli meg az „embertelen” körülményeket.

Ekkor szólt közbe Bolgár György, hogy le kell konferálnia a 17.59-kor befejeződő műsort, de annyira érdekes a betelefonáló tanúvallomása, hogy másnap a munkatársai visszahívják. Fél évszázados szerkesztői pályafutásom alatt vagy tucatnyiszor keveredtem hasonló helyzetbe. Bejelentkezett történelemhamisításban segédkező hadtörténész, államilag szervezett doppingolásban közreműködő sportorvos, folyosói kamarillapolitikától megcsömörlött közéleti személyiség, mutyikat leleplező polgármesteri kabinetvezető, még egy rendőrtábornok is. A kitárulkozást félbeszakító visszakozásokból tanultam meg, ha lapzárta vagy más ok miatt nem dokumentáljuk a lelkiismeretükkel küszködők vallomását, akkor másnap keresztet vethetünk rájuk.

Aktív rádiósaink közül a legrutinosabb kétségkívül kutyaszorítóba került, bár a bizakodását túlzásnak éreztem. Másnap (tegnap) délután mégis végighallgattam Bolgár György műsorát, abban reménykedve, hátha nem nekem lesz igazam. A veterán rádiós egy óra múltán azonban közölte, hogy a munkatársai délelőtt még kapcsolatban voltak a koronatanúval, de most, hogy műsorba hívták, már nyoma sincs. Vajon, hogy a büntetésvégrehajtási bennfentesnek magától szállt-e inába a bátorsága, vagy a főnökei ismerték föl a hangját?

A játékosok egy részénél már most pánik uralkodik, érzik, hogy előbb-utóbb dolgozniuk kell. (Nyilasi Tibor labdarúgó-edző, Nemzeti Sport, 1993. június 30.)

A Bokros-csomagtól jóval kevésbé esett pánikba a társadalom, mint az „elemzők”. (Csintalan Sándor szocialista politikus, Délmagyarország, 1995. április 5.)

Idegenlégiós után pánikszerűen kutakodni a játékospiacon akkor szokás, ha rosszul áll a csapat. (Orbán Viktor miniszterelnök a Németh Miklóst kereső MSZP-ről, Új Dunántúli Napló, 1999. július 24.)

Gyurcsány a szocialisták pánikhangulatának terméke: jókor volt jó helyen. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, 2004. szeptember 29.)

A kapuzárás előtti pánik jeleit látom a másik oldalon. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Heves Megyei Hírlap, 2006. február 18.)

Az MSZP kétféle módon szokott válaszolni a válsághelyzetre: az első pánikreakció, a második az összekapaszkodás. (Ripp Zoltán történész, Népszava, 2009. április 3.)

A kormány kapuzárási pánikban van. (Karácsony Gergely PM-politikus, ATV, 2014. január 28.)

Kérem az értelmiségünket, hogy ne essen pánikba, és ne keltsen pánikot. (Kövér László Fidesz-politikus, Echo TV, 2015. május 15.)

Nem értem a pánikot, mert jelen tudásunk szerint a koronavírus nem veszélyesebb, mint egy súlyosabb influenza. (Dr. Ribiczey Pál infektológus, Zalai Hírlap, 2020. március 3.)

Ha a pánik egyszer beindul, akkor mese nincs. (Síklaki István szociálpszichológus a koronavírus-járvány kormányzati értelmezéséről, Magyar Narancs, 2020. március 5.)

Bóta Gábornak eddig ritkán adtam a véleményére, ezúttal azonban fején találta a szöget. A 168 Óra című hetilapba írt cikket a Szabad Tér Színház körüli csinnadrattáról, amelyet így foglalt össze: „Most a nyíltság nevében a zártság a divat.” Arra utalt, hogy az önkormányzati választáson győztes fővárosi ellenzék meghirdette az átláthatóságot, majd amidőn döntenie kellett a színházakról, az újdonsült főpolgármester zárt ülést rendelt el. Az ellentmondás épp azért nyilvánvaló, mert egy világvárosban nem föltétlenül a színházak ügye a legfontosabb. S  ha még egy másodlagos kérdésben is titkolózik az új vezetés, akkor bizony baj van a nyilvánosságszemléletével.

Egyre inkább az a benyomásom, hogy Karácsony Gergely politikai megfontolásból vett maga mellé három helyettest. Egyet-egyet az MSZP-ből, a Momentumból és a DK-ból. De hogy a pártemberek ne nőhessenek a fejére, választott magának még két helyettest, akik majd működtetik a várost és a városházi apparátust. Igen ám, de DK-s helyettese, a kultúráért felelős Gy. Németh Erzsébet olyan gondolattal állt elő a nyilvánosság fórumain, hogy a nyári hónapokban működő Szabad Tér Színházat a margitszigeti és a városmajori játszóhellyel egy kézbe kéne adni. Ez pedig ne legyen Bán Teodóráé, az eddigi igazgatóé, legyen inkább Benkő Nóráé.

Csakhogy az a fránya kormányzat megzsarolta a fővárosi közgyűlést, ezért Karácsony Gergely kettéválasztotta a céget, és a Margit-szigetet Bán Teodóránál hagyta, a Városmajort pedig a DK választottjának adta. Erre a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes állománygyűlésre invitálta a Szabad Tér Színház munkatársait, az összejövetelre azonban nem hívta meg Bán Teodórát, bemutatta viszont az új igazgatót, Benkő Nórát. Az újságírók, műsorvezetők faggatni kezdték a nyilvánosság kormánykritikus fórumain, ám arról elfelejtették megkérdezni, hol hagyta gazdaságos elképzelését az egy kézben tartandó Szabad Tér Színházról. Vagy ha épp azt valósította meg Benkő Nóra bemutatásával, miért szegült szembe a városházi főnökével.

Olvasom a vidéki sajtót is, és az rajzolódik ki belőle, hogy az önkormányzati választás kampányában átláthatóságot hirdető ellenzéki polgármesterek olykor be-becsukják az ajtót az újságírók előtt. Talán röstellik, hogy bent a többségben lévő ellenzéki pártok egymás rovására próbálják érvényesíteni az érdekeiket? Nem azt ígérték, hogy a nyilvánosság képviselőit a nyíltság nevében zárják ki a KÖZgyűlésről.