Érdemes beírni a magyar nyelvű média legújabb kori történetébe egy lábjegyzetet. A Klubrádió beszélgetős műsorába egy hang jelentkezett be 2020. március 5-én, 17 óra 48 perckor. A meglett korú férfi nem közölte velünk a nevét, de azt elárulta, hogy felelős beosztásokat tölt(ött) be a büntetésvégrehajtásban. Sokáig csak a szakmai előmenetelével és a családjával törődött, a begubózásból pedig az mozdította ki, hogy a miniszterelnök börtönbizniszről kezdett beszélni a nyilvánosság állami fórumain.

Nem az ellenzéki érvelést adta elő, hogy az Orbán-kormány nem akar végrehajtani egy jogerős ítéletet, amelyet az általa beterjesztett törvény alapján hozott a bíróság. Azt firtatta, vajon az ország első embere miért hivatkozik az emberek igazságérzetére, ha a börtönben uralkodó állapotok legföljebb néhány ezer fogvatartottat és néhány tízezer családtagot foglalkoztattak. S bár érthető okból nem fedi föl magát, azért áll mégis a nyilvánosság elé, mert a sérelmi díj igenis megilleti a jogaikban kelleténél jobban korlátozott rabokat. Közöttük ugyanis kevés a gyilkos és a szociopata, annál több a „megtévedt” ember, aki nem érdemli meg az „embertelen” körülményeket.

Ekkor szólt közbe Bolgár György, hogy le kell konferálnia a 17.59-kor befejeződő műsort, de annyira érdekes a betelefonáló tanúvallomása, hogy másnap a munkatársai visszahívják. Fél évszázados szerkesztői pályafutásom alatt vagy tucatnyiszor keveredtem hasonló helyzetbe. Bejelentkezett történelemhamisításban segédkező hadtörténész, államilag szervezett doppingolásban közreműködő sportorvos, folyosói kamarillapolitikától megcsömörlött közéleti személyiség, mutyikat leleplező polgármesteri kabinetvezető, még egy rendőrtábornok is. A kitárulkozást félbeszakító visszakozásokból tanultam meg, ha lapzárta vagy más ok miatt nem dokumentáljuk a lelkiismeretükkel küszködők vallomását, akkor másnap keresztet vethetünk rájuk.

Aktív rádiósaink közül a legrutinosabb kétségkívül kutyaszorítóba került, bár a bizakodását túlzásnak éreztem. Másnap (tegnap) délután mégis végighallgattam Bolgár György műsorát, abban reménykedve, hátha nem nekem lesz igazam. A veterán rádiós egy óra múltán azonban közölte, hogy a munkatársai délelőtt még kapcsolatban voltak a koronatanúval, de most, hogy műsorba hívták, már nyoma sincs. Vajon, hogy a büntetésvégrehajtási bennfentesnek magától szállt-e inába a bátorsága, vagy a főnökei ismerték föl a hangját?