Tegnapi bejegyzésemnek kétféle visszhangja volt. Az ismeretlen telefonálók és álneves hozzászólók kikérték maguknak, hogy a vesszőnélküliséget kérem számon a szövegeiken. Őket már aligha lehet meggyőzni, az okostelefonáló fiatalok érvelése azonban elgondolkoztatott. Azt fejtegették, hogy két mozdulatot spórolnak meg, ha a klaviatúrát nem váltják át, és nem teszik ki azt a fránya vesszőt. Őket - akik közé két unokám is tartozik - egy kis művelődéstörténeti áttekintéssel talán mégis érdemes meggyőzni a vessző létjogosultságáról.

A szállóigék nemzetközi szakirodalmában karriert csinált egy magyar eredetű mondás. Történeti előzménye, hogy 1213-ban a határainkon túl háborúzott II. András. Távollétében a felesége, Merániai Gertrúd garázdálkodott, például az öccsét, a „vérnősző” Ottót akarta kineveztetni kalocsai érsekké. S mert más is volt a rovásán, a magyar urak összeesküvést szőttek ellene. Egyebek között az esztergomi érsekkel is fölvették a kapcsolatot, hogy csatlakozzon hozzájuk. Szorultságában a ravasz főpap ezt írta nekik: „Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consenserint ego non contradico.”

Vagyis „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.” A vessző (mint az egyik legfontosabb írásjel) arra való ugyebár, hogy értelmezze, érthetőbbé tegye a szavakból összerótt mondatainkat. Hiányában kétféleképpen lehet érteni az esztergomi érsek sorait. 1. A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem, ellenzem. 2. A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem. Az összeesküvők végül is megölték a királynét - erről szól nemzeti drámánk, Katona József Bánk bánja.

Miközben a hazatérő király megtorolta a felesége elleni merényletet, az esztergomi érseket békén hagyta, sőt Tóth Béla művelődéstörténész szerint „kipróbált hűségűnek” is nevezte. Ezzel persze nem azt állítom, hogy érdemes mellőzni a vesszőt. Csupán azt, hogy vannak helyzetek, amikor jól jön, ha tisztában vagyunk a jelentőségével. Egyébként a nagy hírre vergődött mondat a retorikai szakirodalom szerves része lett. Ismertségére jellemző, hogy kísértetiesen hasonló szöveg olvasható a franciáknál Szép Fülöp király feleségéről, Őrült Johannáról, és az angoloknál II. Eduárd állitólagos meggyilkolásáról.

Ami pedig az okostelefonáló fiatalokat illeti, ama két mozdulat igazán megéri, hogy egyértelműbben fogalmazhassanak.