Ha könyvírásra szánom el magam, a kiadótól Pápai Gábor rajzait kérem. A karikaturisták közül ő a legérzékenyebb a napi politikára. A blogján például tegnapi dátummal jelent meg egy figyelemre méltó rajz. Munkácsy Mihály Ásító inasát jellegzetes nyújtózkodó mozdulatában örökítette meg, arcán korunk jelképével, a szájmaszkkal.

Utalt a miniszterelnök múlt pénteki megnyilvánulására, midőn Orbán Viktor a szakvizsgára készülő, de már diplomás orvosokat, a rezidenseket inasnak nevezte. Aligha akarta megbántani őket, de amennyire jogvégzettként tisztában van az ügyvéd és az ügyvédbojtár közti különbséggel, annyira idegenül mozog az egészségügyben. S mert a nyilvánosság első számú kedvezményezettjeként gyakran szólal meg, a vakcinás Karikó Katalint hajlamos asszonyságnak nevezni, a gyereket pedig közjószágnak. Elszólásainak nem érdemes túl nagy feneket keríteni, alkalomadtán azonban érdemes a humor eszközeivel utalni rájuk. Például az ásítós karikatúrával.

Sudár Ágnes győri újságíró, akit a szegedi egyetemen tanítottam, 2009-ben interjút készített a Munkácsy Mihály festményeit gyűjtő Pákh Imrével. A Kárpátaljáról Amerikába elszármazott üzletember mesélte, hogy egy Munkácsy-kép értéke egymillió dollárnál (mintegy 300 millió forintnál) kezdődik. S ha túl lesz a nemrégiben megvásárolt Ásító inas magyarországi bemutatásán, akkor reggelenként New York-i házában, a hálószobában fogja nézegetni. Talán azért, mert a pályája ugyanolyan nehezen indult, mint az asztalosinas Munkácsyé, akit hajnalban keltett a mester, hogy söpörje össze a faforgácsokat, és durrantson be a kályhába.

Igen ám, csakhogy mi két képet ismerünk. Az egyik 1869-ből való, és a teljes alakot ábrázolja a körülményeit érzékeltető mozzanatokkal együtt. A szegényes ággyal, alatta a bilivel, és az álmos fiú nadrágszárából kilógó gatyamadzaggal. Mindez nem látszik a jóval kisebb fejtanulmányon, amely néhány évvel korábban készült, és hozzáférhető a Magyar Nemzeti Galériában. Vajon melyik változat égett be a hazai érdeklődők tudatába? A karikaturista mindenesetre a fejtanulmányt hozta össze a szájmaszkkal.

Bizonyára nem véletlen, hogy rajza korántsem házi lapja, a Népszava szombati, de nem is a mai (hétfői) számában látott napvilágot. Hanem a blogján tegnap, vasárnap, amikor a patinás újság nem jelenik meg. Az Ásító rezidens túl jó ahhoz, hogy alkotója csupán digitális kísérletnek szánja. Az egész alakos Ásító inas pedig mégsem eléggé ismert ahhoz, hogy a zseniális utalás mindenkinek bejöjjön. 

A legutóbbi napokban Orbán Viktor rádiózott, Navracsics Tibor néppártozott, Magyar Bálint orbánozott, Karácsony Gergely egyesített, Vona Gábor és Márki-Zay Péter pedig ellenzékezett. Lefülelt mondatok.

 A rezsim bevásárolta magát a lelkekbe. (Molnár Róbert kübekházi polgármester, volt kisgazda politikus, Azonnali.hu, március 14.)

Képtelenség, hogy újságírókat tüntessen ki az állam, akiknek elsődleges feladata éppen a hatalom működésének kontrollja. (Vásárhelyi Mária médiaszociológus, Facebook.com, március 15.)

Ellopták tőlünk ’48 eszméit, s viszik a jachtra, hogy nézegessék. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, március 15.)

Országunk zsarnoka. (Magyar Bálint liberális politikus Orbán Viktorról, Klubrádió, március 15.)

Viktornak hivatástudata van, Ferenc testvérnek meg küldetéstudata. (Eperjes Károly színész, 24.hu, március 16.)

Nem az az erős vezető, aki képes megosztani, hanem aki képes egyesíteni. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Párbeszéd-politikus, Népszava, március 16.)

Azt látom, hogy az ellenzék csak a saját szavazóinak politizál. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, március 16.)

Az ellenzéki pártok máris a vereségre készülnek. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Válaszonline.hu, március 16.)

Szeretném, ha a magyar kultúra lába leérne a földig. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Index.hu, március 16.)

A Fidesz a legkevésbé előnyös arcát mutatva is ezerszer különb, mint a szörnykoalíció. (Rákay Philip publicista, Magyar Nemzet Online, március 17.)

A Fidesz tulajdonképpen nem más, csak egy a sok orosz fiókpárt közül. (Batka Zoltán újságíró, Újnépszabadság.com, március 18.)

Azt a pártcsaládot hagyta el a Fidesz, amely a legfőbb identitásom. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, volt uniós biztos az Európai Néppártról, 168.hu, március 18.)

Ő egy focimegszállott, aki véletlenül a politika világába tévedt. (Tibor Fischer magyar származású angol író Orbán Viktorról, Mandiner.hu, március 18.)

Ma inkább döntetlenre áll a meccs. (Horn Gábor liberális politikus a kormány-ellenzék mérkőzésről, Magyar Narancs, március 18.)

Csak hát örökké Gyurcsánynénak fogják hívni. (Bojár Gábor üzletember Dobrev Kláráról, Magyar Hang, március 19.)

Azért jövök, hogy elmondjam, mi a valóságos helyzet. (Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli interjúkról, Magyar Rádió, március 19.)

Neked inas, nekünk rezidens. Neked asszonyság, nekünk ember. Neked közjószág, nekünk gyerek. (Föld S. Péter újságíró Orbán Viktorhoz, HírKlikk.hu, március 19.)

Otthonsuli. (Hegyi Erika miskolci újságíró a digitális távoktatásról, Borsod Online, március 19.)

Az oltás után várakozás olyan szűkös terekben történik, amely miatt éttermek, üzletek tömegét zárták be. (Szepesi András egészségügyi menedzser, Weborvos, március 20.)

Az újságíró őrkutya, akit azért tartunk, hogy jelezzen, ha róka dézsmálja a tyúkokat. (Kövesdi Péter újságíró, Népszava, március 20.)

A torna rögtön büntet. (Bordán Dezső, a tornászválogatott volt szövetségi kapitánya, Duna World, március 21.)

A válasz elintézhető azzal, hogy a nemzeti konzultáció a látszat megteremtésére való. Arra, hogy a kormányunk úgy tesz, mintha megbeszélné velünk a közélet ügyes-bajos dolgait. Ráadásul immár egy évtizede mindig ama megnyugtató következtetésre jut, hogy a nép együtt rezeg vele. Ezt elég sokan vitatjuk, nem is ok nélkül, a helyzet mégis az, hogy a látszatteremtésre alkalmat ad a consultatio latin kifejezés.

Eredetileg tanácskozást jelentett, azaz nemcsak tanácskérést, hanem tanácsadást is. Nem csupán az következik tehát belőle, hogy a végrehajtó hatalom tanácsot kér tőlünk, az állampolgároktól. Az is, hogy úgy fogalmazza meg azokat a fránya kérdéseket, ahogy jónak látja, ahogy neki tetszik, ahogy az érdekei kívánják. Nemzetközi összehasonlítás híján nem tudhatom, mennyire tekinthető hungarikumnak a konzultáció magyaros válfaja. De nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a kormányzatok világszerte keresik az egyetértési pontokat a választópolgárokkal. S ha nincsenek ilyenek, akkor a közvélemény-kutatás szakmai kívánalmait mellőzve gondoskodnak arról, hogy legyenek.

Miniszterelnökünk, Orbán Viktor például tegnapelőtt, a szokásos pénteki rádióinterjúban összefoglalta a legutóbbi nemzeti konzultáció - az első állami online érdeklődés - eredményét. A járványkezeléssel együtt járó korlátozások enyhítését firtató kérdésre a digitálisan válaszoló magyar emberek állítólag azt írták, hogy „csak fokozatosan lehet nyitni”. Ám az utána következő mondattal már van némi gondom. A kormányfőtől két napja azt hallottam a rádió mellett ülve, hogy „Én is így gondolom.” Most pedig az olvasható a Miniszterelnök.hu-n, mintha azt mondta volna, hogy „Ezzel magam is egyetértek.”

Az én koromban már hivatkozhatom a rossz hallásra, ezért nyilvánosan gyakorlok önkritikát. Oly csekély ugyanis a különbség a két fogalmazás tartalma között, hogy a kommunikációs stábnak aligha érte meg átalakítani, elferdíteni, félremagyarázni, megmásítani, módosítani a kormányfő mondandóját. Ez azonban a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a miniszterelnökünk február 12-én reggel kijelentette: délután személyesen véglegesíti a nemzeti konzultáció kérdéseit. Egy hét múlva azt közölte, hogy ő is válaszol a nemzeti konzultációban föltett kérdésekre, „mert a böcsület ezt kívánja”. És ki hitte volna, hogy március 19-én pedig ő is úgy gondolja (vagy egyetért azzal), hogy a legtöbb válaszoló csak fokozatosan számolná föl a korlátozó intézkedéseket.

Hát igen, ez a jutalma annak, aki kitalálja, hogy mit akar a nép.      

Tíz Orbán-mondat a nemzeti konzultációról

A nemzeti konzultáció elősegíti a döntéshozókat abban, hogy a gondokat helyesen rangsorolják. (YouTube.com, 2010. május 19.)

A közvélemény-kutatásnál sokkal megbízhatóbb a nemzeti konzultáció. (Magyar Rádió, 2012. május 25.)

A nemzeti konzultáció az emberekkel való közös kormányzás kulcseszköze. (Magyar Rádió, 2015. április 24.)

A nemzeti konzultáció akarat-kifejezési, döntéshozatali forma. (Magyar Rádió, 2017. június 2.)

A nemzeti konzultációból kiderült, hogy a véleményem egybeesik azzal, amit az emberek gondolnak. (Napló, 2018. február 15.)

Nemzeti konzultáció nélkül is elég elszánt tudnék maradni. (Magyar Rádió, 2017. június 16.)

Ma délután szeretném véglegesíteni a kérdéseket. (Magyar Rádió, 2021. február 12.)

Én is ezeken a kérdéseken gondolkodom hetek, hónapok óta, ki is fogom tölteni egyébként a konzultációt, mert a böcsület ezt kívánja. (Magyar Rádió, 2021. február 19.)

A konzultáció azt mondta, hogy csak fokozatosan lehet nyitni. Én is így gondolom. (Magyar Rádió, 2021. március 19.)

A konzultáció azt mondta, hogy csak fokozatosan lehet nyitni, ezzel magam is egyetértek. (Miniszterelnök.hu, 2021. március 19. Hivatalos változat.)

Ilyenkor, március 15-én, a magyar sajtó napján a politikusok szóba hozzák az újságírókat. Úgy tesznek, mintha ünnepelnék. Például az önkormányzatok vezetői úgynevezett sajtóreggelire invitálják a nyilvánosság képviselőit. Alig marad belőlünk valami.

Az idén túlnyomórészt huszonéves, kora harmincas újságírókat láttam a díjazottak fényképein. Vidáman, olykor meghatódva veszik át a kitüntetést. Akadtak köztük olyanok is, akiket tanítottam Szombathelyen, Székesfehérvárott, Szegeden, Nyíregyházán vagy Egerben. Helyzetüket a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat hajdani elnöke világította meg. Idestova két évtizede Ivanics Ferenc őszinteségéből telt arra, hogy hangsúlyozza: számára egy újságíró kitüntetése azt jelenti, hogy fácánként jutalmazza a vadászt. Szakmánkkal kapcsolatban egyébként is gyakoriak az állati hasonlatok.

Kövesdi Péter kollégám a magyar sajtó napján átadott díjakról tűnődött a Népszava mai számában. Őrkutyának nevezte az újságírót, akit „azért tartunk, hogy jelezzen, ha a róka dézsmálja a tyúkokat”. Az őrkutyás metaforának szakirodalma van, leginkább angolszász nyelvterületen terjedt el. Arra utal, hogy az újságíró jól teszi, ha figyelemmel kíséri a nép  választottjait, a politikusokat. Vajon betartják-e kampány-ígéreteiket? Hogyan sáfárkodnak a rájuk bízott javainkkal? Miként munkálkodnak a közjó érdekében?

E bejegyzés után olvasható néhány megfogalmazás az újságíróról. Többnyire politikusokéi, és kiderül belőlük, hogy ellenzékben mintha másként ítélnének meg bennünket, mint hatalmi helyzetben. Bár öreg barátom, a néhai Berta Bulcsu az írókról szólván fogalmazta meg továbbgondolásra serkentő véleményét, alant böngészhető eszmefuttatása alkalmazható ránk, újságírókra is. A szakmánk ugyanis érzékeny a politikára. Nem jó, ha túl távol kerülünk tőle, elvégre kitől kaphatnánk információkat, ha nem azoktól a fránya döntéshozóktól. De az sem jó persze, ha túl közel kerülünk a politikusokhoz, mert hajlamosak bennünket zsoldosnak, szolgának, legjobb esetben is szükséges rossznak tekinteni.       

Szerintem az újságíró nem frontharcos, hanem haditudósító. Nem az a dolga, hogy egyik vagy másik fél oldalára álljon, hanem hogy mindkét fél álláspontjáról, helyzetéről tájékoztassa gazdáját, az olvasót. És ugasson, ha valami nem tetszik neki.

Tíz mondat az újságíróról

Amíg a Fidesz a parlamentben van, nem kell félniük az újságíróknak. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Népszabadság, 1992. február 7.)

Az újságíróknak minden reggel egy csepp mézet kell csepegtetniük a nemzet kávéjába. (Katona Tamás MDF-politikus, nyilvánosságért felelős államtitkár, Népszabadság, 1993. október 16.)

Ha a hatalomhoz túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy. (Bertha Bulcsu író, Napló, 1993. december 18.)

Azt utálom az újságírókban, hogy a legrosszabb énemet hozzák ki belőlem. (Kövér László Fidesz-politikus, 168 Óra, 2002. január 31.)

A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat. (Ivanics Ferenc Fidesz-politikus, Kisalföld, 2002. március 14.)

A politika szeretné szolgálónak tekinteni az újságírót, pedig az újságíró nem személyzet. (Győrffy Miklós újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 2004. március 14.)

Az újságíróval szemben az az elvárásom, hogy kritikus és ellenzéki legyen. (Lázár János Fidesz-politikus, miniszterelnökséget vezető miniszter, Index.hu, 2015. március 29.)

Az újságíró nyilvános számonkérő. (Holoda Attila energetikai szakértő, az Orbán-kormány volt államtitkár-helyettese, ATV, 2019. október 15.) 

Képtelenség, hogy újságírókat tüntessen ki az állam, akiknek elsődleges feladata éppen a hatalom működésének kontrollja. (Vásárhelyi Mária médiaszociológus, Facebook.com, 2021. március 15.)

Az újságíró őrkutya, akit azért tartunk, hogy jelezzen, ha róka dézsmálja a tyúkokat. És ugye nem életszerű, hogy a kutyát a róka tüntesse ki, amiért kitartóan hívta fel a figyelmet a kerítés hiányosságaira? (Kövesdi Péter újságíró, Népszava, 2021. március 20.)

Volt idő, amikor Szegeden is megbeszélhettük volna. Pista és Tamás a Népszabadság délmagyarországi tudósítói voltak, ha nem is egyszerre, én pedig mindkettőjük szolgálati idejében meglátogattam a szüleimet. Riportokat írtak akkori lapomba, később pedig együtt dolgoztunk az ország legjelentősebb napilapjánál. Pistát a három legjobb riporter között, Tamást a három legjobb publicista között tartom számon, most pedig vitába keveredtek egymással. Igaz, „csak” a Facebookon.

Pista szerint az ellenzék csakugyan oltásellenes. Tamás szerint a helyzet összetettebb annál, mintsem hogy egyetlen mondatban lehetne elintézni. Látszólag gyökeresen eltérő vélemények, lehetséges azonban, hogy az üzenőfali vita csupán előzménye két árnyaltabb okfejtésnek, amelyek valahol találkoznak majd. Hadd járuljak hozzá az eszmecseréjükhöz. Az ellenzéki pártok azt hangsúlyozzák, hogy nem oltásellenesek, csak éppen az úgynevezett keleti vakcinák dokumentációja szűkszavú, szakmailag nem eléggé hiteles. Jobban járunk, ha alaposabban és hitelesebben dokumentált uniós vakcinákkal oltakozunk.

De hiába mondják ezt, a kormányzati propagandagépezet igyekszik rájuk tolni az oltásellenesség vádját. A kormányzati támadás eltorzítja ugyan a valóságot, ám ettől még látok igazságot Tanács István egymondatos álláspontjában. Ha bővebben fejtené ki, talán kiderülne belőle, hogy mindkét politikai oldal harsány képviselői a járványkezelést helyezték a nem hivatalos választási kampány középpontjába. Ha a kormánypártok rásütik az oltásellenesség bélyegét az ellenzékre, akkor újabb esély kínálkozik arra, hogy jövő tavasszal negyedszer is földbe döngöljék a politikai ellenfelet. Az ellenzéki pártok viszont  egyébként korrekt érvelésüket az uniós közreműködéssel érkező vakcinákról választási eséllyé turbózzák föl.

Ha Tamás Ervin úgy érti, hogy a helyzet azért összetettebb, mert nemcsak a kormány, hanem az ellenzék is túllépett a járvány elegáns (együttműködésre hajlamos) kezelésén, akkor inkább vele értek egyet. A jelek arra utalnak, hogy a kormányzat a válságkezelés ürügyén megerősíti a politikai és gazdasági pozícióját. Az ellenzék pedig a válságkezelés ürügyén megjátssza az egyetlen győzelmi esélyét. Egyik féltől se szép, hogy e válságos helyzetben politikusként működik. De várhatjuk-e tőlük, hogy némi önmérséklettel most mentsenek életeteket, miközben a jövő tavaszi választás tétje számukra az anyagi és erkölcsi megsemmisülés?           

Tíz mondat a válságról

Ha tényleg csökken a Fidesz támogatottsága, akkor előbb-utóbb rákényszerül a kormányzat, hogy végre valóban válságot kezeljen. (Pogátsa Zolán közgazdász, Facebook.com, 2020. december 19.)

A kormányzat mindig más kontójára kezelte a válságot. (Vadai Ágnes DK-politikus, ATV, 2020. december 23.)

A felmentő vakcina a hanyatló Nyugatról érkezik. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, 2021. január 7.)

Csak nyugati vakcinával nem fog menni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, január 8.)

A vakcina-kérdés az ellenzék fő politikai fegyverévé kezd válni nálunk is. (Pokol Béla alkotmánybíró, Magyar Nemzet Online, 2021. január 23.)

Nem a nyugati oltóanyag a jobb, hanem a nyugati hatósági eljárás a szigorúbb. (Élő Anita újságíró, Válaszonline.hu, 2021. január 25.)

Ilyen felületes dokumentációval rendelkező oltásra senkit sem fogok rábeszélni. (Komáromi Zoltán háziorvos, DK-politikus a Szputnyik V-ről, Magyarnarancs.hu, 2021. február 17.)

Egyetlen esélyünk van a túlélésre: az oltás. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2021. február 26.)

A járvány elleni küzdelem egy év után mintha kezdené megtépázni a Fidesz kormányképességébe vetett hitet. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2021. március 12.)

Nem tud olyan magas lenni a fertőzöttek és halottak száma, hogy kormányzati és ellenzéki politikusaink elszakadjanak egymás gyalázásától. (D. Magyari Imre újságíró, Facebook.com, 2021. március 12.)

,Lendvai Ildikó közösségi üzenőfalán széljegyzeteli a kínálkozó ügyeket. S mert sokan szólnak hozzá, kiválaszthatja azt a témát, amit alaposabban járhat körül a Népszava szombati számában. Ezúttal Orbán Viktor jakabellenes megnyilvánulását értelmezte, és így jellemezte a miniszterelnököt: „…minden pózával próbálja a disznótorozó, pálinkázó, szotyolázó, kedélyes, sörhasat eresztő, egyszerű vidéki magyart alakítani.” Adok a szocialista politikus véleményére, de egyetértés helyett inkább eltűnődnék róla.

Orbánt 1989. június 16. óta kísérem figyelemmel. Legjellemzőbb mondataiból könyvet állítottam össze, és van róla 2500 őt jellemző idézetem is. Kiválasztottam tízet belőlük, amelyek azt pedzegetik, hogy milyen szerepeket próbálgatott. Kezdetben mintha szeretett volna kitörni a szűkebb pátriából. Hallgatott a tanácsadóira, és úgy öltözött, beszélt és viselkedett, ahogy az éppen megszólítandó társadalmi réteg igényelte. Amikor azonban másodszor is hatalomra került, ráadásul kétharmaddal, és otthonról hozott testi adottságait már nem tudta futással ellensúlyozni, akkor megengedte magának, hogy visszatérjen oda, ahonnan vétetett.

A tekintélyes testalkatú gazdaemberhez, aki kalákában építette a házát, maga vágta le a disznót, és ha valami elromlott a konyhában vagy a kerítésen, akkor sem fogadott iparost a javításhoz. Az országot is úgy vezeti, mint ősei a háztáji gazdaságot. Ebből fakad a filozófiája is, amit úgy foglalnék össze, hogy polgári luxusnak tartja a szolgáltató ipart. Elvégre akár magunk is levághatnánk a röfit, a körmünket és a hajunkat. Békeidőben jól meg is adóztatja a kisiparosokat, most pedig nem ad pénzt a munka nélkül maradt fodrászoknak, manikűrösöknek, pedikűrösöknek, masszőröknek és masszőzöknek.

Talán abban reménykedik, hogy a koronavírus szelektálja őket? Természetesen nem kívánja a halálukat, de igazán kereshetnének más munkát is maguknak. Ezzel magyarázom azt is, hogy miközben igyekezett jól megtanulni a nemzetközi érintkezés nyelvét, és azt is megtanulta, hogy miként kell kezet csókolni Merkel kancellár asszonynak, olyan helyzetbe hozta magát itthon, hogy függetlenítheti magát az öltözködési és viselkedési szabályoktól. Miért ne járhatna buggyos nadrágban és zsebre dugott kézzel, ha azt is megtehetné, hogy törvénybe iktatja a kényelmes nadrágot és a zsebre vágott kezet?

Az a benyomásom, hogy a miniszterelnökünk azért húz kerítést, hellóröfizik, tölt kolbászt, teszi adómentessé a házi pálinkafőzést, és ereszt sörhasat, mert így érzi jól magát. Amíg ezen nem változtat, rá szavaznak azok, akik benne önmagukra ismernek.

Tíz mondat Orbán Viktorról

Olyan most, mint a jól fésült vihar: formatervezett szenvedély. (Bodor Pál író, Népszabadság, 1993. augusztus 30.)

Mellényes öltönyben jobbról előz. (Miklós Gábor újságíró, Népszabadság, 1997. június 14.)

Szenteskedő szittyayuppi fazont alakított kormányzása négy évében. (Andrassew Iván újságíró, Népszava, 2003. december 22.)

Ezúttal vidéki tiszttartónak öltözött, de legalább nem dakotázott. (Farkasházy Tivadar újságíró, Hócipő, 2006. február 1.)

Előttünk áll Orbán Viktor elváltoztatott külsővel, a falusi „elviszpreszli’ jelmezében. (Debreczeni József közíró, Népszabadság, 2006. március 11.)

Ellenfelem a hajviseletét és ruházatát is teljesen megváltoztatta, hogy egy átlagember benyomását keltse. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Népszava, 2007. március 6.)

Orbán Viktor időnként beöltözik családapának. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2013. július 31.)

Korpulens testalkatú szotyialista. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2017. január 28.)

Egyre inkább egy piknikus, jól kondicionált főtörzsőrmesterre emlékeztet. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, 2020. május 7.)

Szóvá teszi a képviselő „álszent” parizerevését, ő viszont minden pózával próbálja a disznótorozó, pálinkázó, szotyolázó, kedélyes, sörhasat eresztő, egyszerű vidéki magyart alakítani. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2021. március 17.)

A jegyzetem március 15-én jelent meg egy kolozsvári újságíróról. Bárdos B. Arthur 1956-ban részt vett a Petőfi Sándor utolsó két napját feltáró expedícióban, és különböző helyzetekben ő helyesítette a költőt. A bejegyzést átvette az Újnépszabadság.com, sőt Kereszty András főszerkesztő egy fényképpel is kiegészítette. Nem ismertem rá öreg barátomra.

Kiderült, hogy András a múlt század hetvenes éveiben. washingtoni tudósítóként megismert néhány személyiséget az amerikai magyar emigrációból, köztük Bárdos Artúrt, a neves színigazgatót is. Elmeséltem neki, hogy az én Bárdosomat a nyugati emigrációban megjelenő magyar folyóiratok szerkesztői figyelmeztették: a másik Bárdos is szokott közölni náluk. A fiatalabbik ekkor tett egy B betűt a vezeték- és a keresztneve közé. Kereszty kolléga kicserélte a fényképet, helyére egy Bárdos B. Arthur-kötet borítója került. Festőállvány, rajta hatalmas papír kifeszítve. Várja, hogy a grafikus fölvázolja az alkotást. Középütt azonban szakadás, a tépett lyukban sovány, bajszos férfiarc. Talán Jézus a keresztfán, márczius idusán azonban inkább Petőfire hasonlít.

Ezen tűnődve tolult föl emlékezetem mélyéről, hogy 2011-ben bekövetkezett halála előtt néhány hónappal üldögéltünk páran B. dortmundi lakásában. Vacsora közben szóba hozta, hogy első magyarországi verseskötetében, az 1989-es Csöndes leszámolásban szembenézett a múltjával. Mit szólnék hozzá, ha az életművét betetőzné egy válogatással? Helyeseltem, mire valaki megrúgta a bokámat. Éva, a felesége ült szemben, aki kedvesen megkért, hogy kísérjem ki a konyhába. Elmondta, hogy a Csöndes leszámolás nyomdaköltségét a konyhapénzből pengette ki. Most olyan helyzetben vannak, hogy nem bírná összespórolni a válogatott kötetre valót. Helyre kéne hozni az elszólást.

Miközben bevittük a második fogást, eszembe jutott, hogy délután körülnéztem a házi könyvtárban. Egy 1950-es antológiában fölfedeztem Arthur néhány korai versét. Amidőn ismét szóba hozta a válogatást, változatlanul helyeseltem a szándékát, az indoklás azonban elgondolkoztatta. Akkor lesz hiteles az összeállítás - fejtegettem -, ha felvillantja az utat az agitkáktól az emigrációban kiforrott honvágy-versekig. Akárcsak nálunk, Romániában is láncos kutyának nevezték, az amerikai imperializmus zsoldosának tekintették a jugoszláv állam vezetőjét. Idéztem a róla írott vers refrénjét: „Titóra", "bitóra”. Sikerült megőrizni Éva konyhapénzét.           

Nem azt tartják számon, hogy miért nem kaptam Kossuth-díjat, hanem azt, amiért kaptam. (Gábor Miklós színész, Naplójegyzetek, 1990. január 20.)

Egy olcsó lányokat futtató strici ma évi tíz Kossuth-díjat keres. És nem fizet sem adót, sem TB-járulékot. (Bodor Pál író, Nógrád Megyei Hírlap, 1995. május 17.)

Gábor Miklós nem Kossuth-alakítására kapott Sztálin-díjat, hanem Sztálin-alakítására Kossuth-díjat. (Molnár Gál Péter kritikus, Élet és Irodalom, 2003. december 29.)

A Kossuth-díj nem betegség, noha meg lehet kapni. (Parti Nagy Lajos író, Népszava, 2007. április 7.)

A Kossuth-díj arra jó, hogy egy párnán viszik az ember után a sírhoz. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, ATV, 2014. február 5.)

Láttam olyat, amikor valaki a Kossuth-díjtól Kossuth-díjassá vált. (Mácsai Pál színész, hvg.hu, 2014. március 14.)

Politikai kifizetőhely ma már a Kossuth-díj is. (Cserhalmi György színész, Fejér Megyei Hírlap, 2014. október 18.)

A Kossuth-díjat „elfelejtették” megtisztelni Kaján Tiborral. (Bóta Gábor kritikus, Népszava, 2016. május 18.)

Vágytam a Lajosra. (Kútvölgyi Erzsébet színésznő, FüHü.hu, 2018.december 25.)

Egyetlen határokon belül élő magyar író sem bizonyult érdemesnek a Kossuth-díjra. (Asperján György író, Facebook.com, 2021. március 15.)

Tegnap, a magyar sajtó napján elég sok cikk jelent meg a magyar sajtóról. Életszerűségével kiemelkedik közülük egy okfejtés a Magyar Narancs online kiadásában. Bakos András szegedi újságíró három szakmabeli sorsát vázolta föl. A sajátját, akit eltávolítottak a Délmagyarország szerkesztőségéből. Póré Lászlóét, aki Pécsett főszerkesztette a Dunántúli Naplót. Kettőjük nevét egy harmadik újságíró kapcsolta össze, aki eltávolította a narancsos cikk szerzőjét, és megjegyezte, hogy aki nem kedveli a kormánypártiságot, az könnyen végezheti kolbászolva.

A kapcsolatteremtés hatásos. A kirúgott pécsi főszerkesztő csakugyan kolbászt árult egy üzletház parkolójában, de 2019. október 13-a után ellenzéki lett a város polgármestere, aki kinevezte az önkormányzati sajtót működtető cég ügyvezetőjének. Azt csinálja, amihez ért. Van azonban még valami a figyelemre méltó cikkben, ami foglalkoztat. Bakos András enyhe iróniával fejtegeti, hogy a KESMA (a nonprofit alapítvány, amelyet 20 millió forintos alaptőkével alapítottak egy Balaton-parti üdülőházban) „kapta meg ajándékba 2018 őszén egyetlen napon az összes kormányközeli médiavállalatot”. Szám szerint 476-ot.

A kormánypárti sajtó önkéntes felajánlásokról, hazafias buzgalomról írt. Ezt az ellenzéki sajtóban vagy elhitték, vagy iróniával fogadták. Az ügylet azért hatott furcsának, mert gazdasági újságírók az „ajándékba kapott” portfólió értékét 30,611 milliárd forintra becsülték. S van egy interjú, amely arról árulkodik, hogy akik „felajánlották” a médiumaikat, pénzt kaptak értük. Sokkal többet, mint amennyit egy szerény tőkéjű cég képes lett volna kifizetni. A bejegyzés után olvasható dokumentációban olvasható, hogy Andy Vajna el is fogadta az ajánlatot, de összeget nem említett. Tudjuk azonban, hogy cégét, a Lapcomot 6,16 milliárd forintra értékelték.

Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a többi „hazafi” sem önzetlenül cselekedett. Ha gazdasági újságíró volnék, utánanéznék a részleteknek is. Érdekelne például, hogy 2021-ben mennyit ér a KESMA, a Magyarországon példátlan méretű médiakoncentrátum. Nem kétséges, hogy a papír alapú sajtó válsága nyomán csökkent az egyébként korszerű győri, veszprémi, pécsi, szegedi, kecskeméti és debreceni nyomda értéke. Csakhogy a Magyar Posta bejelentette, hogy megszünteti az újságok kézbesítését, felértékelődik tehát a KESMÁ-hoz került megyei lapok saját terjesztőhálózata.

E mérlegelést a kormánypárti sajtó munkatársai aligha végzik el. Nekünk viszont a tisztánlátáshoz szükségünk volna rá.  

Tíz mondat az "önzetlen felajánlásokról"

Örömmel látom, hogy fejlődik a magyar tulajdonban lévő média, de sok még a lehetőség. (Orbán Viktor miniszterelnök, Tolna Online, 2013. június 21.)

Egyetlen alapítványba olvasztják össze az eddig papíron független, ám összehangolt propagandagépezetként működő fideszes médiumokat. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, 2018. december 6.)

Én a Mediaworks-től kaptam egy ajánlatot a Lapcomra. Mivel én ezt üzleti vállalkozásnak tekintem, a felkínált összeget néztem, ami megfelelő volt ahhoz, hogy eladjam. (Andy Vajna médiavállalkozó, Index.hu, 2018. december 10.)

Újabb és újabb felajánlások jönnek. (Varga István ügyvéd, a KESMA-kuratórium elnöke, Behir.hu, 2019. február 1.)

A svéd, a dán, a spanyol és a francia kormány a sajtószabadság ügyét firtatta. Hogyan lehetséges, hogy a magyar sajtó 80 százalékát egyetlen kormányközeli alapítványba szervezték? (Magyari Péter újságíró, 444.hu, 2019. szeptember 17.)

A lelkes tulajdonosok mind önként és ingyenesen bocsátották vagyonelemeiket az alapítvány rendelkezésére. (Kelen Károly újságíró, Média1.hu, 2020. április 15.)

Igazán mulatságos, ahogy Schmidt Mária magánpénzből megvásárolja a nagy múltú Figyelőt, azt a fideszes szennysajtó részévé teszi, majd ingyen és bérmentve átadja a kijelölt alapítványnak. (Bauer Tamás DK-politikus, Facebook.com, 2020. augusztus 31.)

Ingyen összekoncentrált KESMA. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, 2020. szeptember 1.)

Sokmilliárdnyi ingyen, „önzetlen” felajánlás. (Szabó Yvett újságíró, hvg.hu, 2021. január 8.)

A KESMA kapta meg ajándékba 2018 őszén egyetlen napon az összes kormányközeli médiavállalatot. (Bakos András újságíró, magyarnarancs.hu, 2021. március 15.)

A költő puliszkát vacsorázott bivalytejjel és túróval. Másnap ment a csatába, ahol kozák pikások szúrták mellbe. Erre ébredtem ma hajnalban. Márczius idusán 1848/49-nek szentelte adását a Határok nélkül című rádióműsor. Beszámolt a Petőfi emlékútról, amely az utolsó 48 óra állomáshelyeit tartalmazza Marosvásárhelytől a segesvári csatatérig.

Talán a legtöbbet ama kutatásból tudjuk, amelyet 1956 augusztusában szervezett a magyar és a román tudományos akadémia. Barta János debreceni professzor vezette a magyar csapatot, amelynek szakmai főnöke Dienes András Petőfi-kutató volt. De Pándi Pál a budapesti egyetemről szintén sokat foglalkozott a költővel. A két hétből néhány napot velük töltött Szabédi László professzor a kolozsvári egyetemről. A román felet Alexandru Culcer segesvári orvos képviselte, maga is Petőfi-kutató. Az emlékút hangulatát stílszerűen az Utunk című kolozsvári hetilap örökítette meg 1956. augusztus 31-én. A riport szerzője Bárdos B. Arthur újságíró volt.

Ő helyettesítte Petőfit. A helyén ült a marosvásárhelyi fogadó tölgyfából készült asztalánál. Állt az Ispánki-kút kávájánál, figyelve a közeledő kozák pikásokat. Feküdt a tömegsírban, a csata többi halottja között. Dortmundi otthonában mesélte, hogy a legutóbbi helyettesítés sokkot váltott ki belőle. 1944-ben, a bergen-belseni koncentrációs táborban csontra soványodott hullákat kellett cipelnie a tömegsírba. Maga is költő lett, bár inkább a bécsi, majd Ruhr-vidéki emigrációban írta meg legszebb verseit a honvágyról, amelyeket a szintén Kolozsvárról elszármazott színésznő, Jancsó Adrienne adott elő az író-olvasó találkozókon.

Bárdos kivándorlását letartóztatás előzte meg. A vád: cionista összeesküvés, amely a román bíróság szerint 12 évet ért. Néhány évet le is ült, majd Ceausescu kiengedte az országból. Az emigrációban kényes ízlésű könyvtárt szedett össze a nyugati magyar irodalomból, pesti útjain pedig felkutatta a barna Petőfi-összest (Róna Emy rajzaival), Ady, Tóth Árpád, József Attila, Vas István, Juhász Ferenc és Orbán Ottó köteteit. Petőfi helyettese 89. évében, 2011-ben halt meg. A baráti köréből mi ketten, Novák Ferenc koreográfus és e sorok írója kerestünk új gazdát a könyvtárának. A mintegy másfél ezer válogatott kötet Szamosújvárott, a magyar tannyelvű gimnázium kollégiumában kapott helyet.

Az iskolát működtető Téka-alapítvány pecsétet csináltatott. Minden könyvben olvasható, hogy „Bárdos B. Arthur erdélyi költő hagyatékából való”. Ez is költősors.