Karanténos munkával kísérleteztem ki egy dokumentációs műfajt. Kiválasztottam száz fogalmat, és hozzájuk társítottam a tíz legjellemzőbb mondatot. Ma reggel például a nyakkendőseket küldtem át az egyik szerkesztőségbe. Közben pedig arra jutottam, hogy szó szerint érdekes színben tüntetik föl a rendszerváltás utáni politikusokat.

Az 1990 előtti országgyűlés ritkán ülésezett, ezért inkább ünnepélyes öltönyöket láthattunk. A Vörös Október Ruhagyár vagy egy nagykörúti divatintézet sötét színű termékeit. A nyolcvanas években a képviselők élénk színű nyakkendőkkel enyhítették, lágyították, puhították a komor zakók látványát. 1990 közepétől kiszíneződött a parlament, az öltönyök pasztellszínekben tündököltek. Soha ennyi barack, burgundi, koráll, mandarin, menta, narancs, padlizsán, pink, püspöklila, rózsaszín, tengerészkék, tintakék, türkiz öltözék nem tűnt fel. Ezzel magyarázható, hogy a derűs, szelíd hangulatú zakók látványát élénk színű nyakkendők ékesítették. Olyan nyakravalók, amelyek már egyesületi vagy pártszínekre hasonlítottak.

Hogyan is lehetne elfelejteni Torgyán József fehér vagy bézs öltönyeit, amelyekhez zöld kravátlit viselt? Elvégre a "földmunkások" mellett a zöld-fehér fociklubot is képviselte. Az MDF-esek pedig a pasztell öltözéküket gyakran párosították fűzöld nyakkendővel, amelynek színe az 1994-es választási kampányban elárasztotta a megyei napilapokat is. Az oldalak alján átfutó politikai hirdetések betűi szintén ezen az alapon rajzolódtak ki. A szocialisták persze ragaszkodtak a vörös árnyalataihoz. Egyetlen kivétel a világjáró külügyminiszter, Kovács László volt, aki ősz hajához szürke öltönyt választott, és az ország házában meghonosította az ing színével azonos nyakkendőt.

A piros egyébként a nyugat-európai politikusoknál az erő színének számított. Orbán azonban világnézeti okból nem viselhette, ezért a Fidesz narancsos árnyalatát nézte ki magának. Azóta is a sárga különböző változatait használja. Erről megoszlik a szakértők véleménye. A többség szerint a sárga az energikusság színe. Görög Ibolya a kisebbséget képviseli. Ő az a protokoll-szakértő, aki 1987 eleje és 1999 vége között a magyar miniszterelnökök (Grósz Károly, Németh Miklós, Antall József, Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor) ízlését gondozta. Nem mindig sikerrel formálgatta. Kesernyésen állapította meg: „Orbán Viktor ünnepélyes alkalmakra aranysárga nyakkendőt köt, ami a császárok színe.” (Népszava, 2015. június 29.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor maradványozott, Varga Judit menekültezett, Vona Gábor gyurcsányozott, Ungár Péter függetlenkedett, Tamás Gáspár Miklós pedig csak egy kicsit fasisztázott.

A Fidesz örök és megbonthatatlan vezetője. (Föld S. Péter újságíró Orbán Viktorról, HírKlikk.hu, június 8.)

Az MSZP vitt be pártokat a parlamentbe, most őt kell bevinni. (Böcskei Balázs politológus, ATV, június 8.)

Talán többeknek kellene jót tenni több pénzzel, mint keveseknek. (Körömi Attila Momentum-politikus az élsport és a tömegsport támogatásáról, Azonnali.hu, június 8.)

Szerezzünk több pénzt, mint amennyibe kerülünk! (Jávor Benedek Párbeszéd-politikus, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője, Mérce.hu, június 9.)

Az is bolond, aki tíz év után elhisz nekik valamit. (Hargitai Miklós újságíró a Fideszről, Népszava, június 9.)

Kásler Miklós levelező szakon végezte a miniszteri munkát. (Komáromi Zoltán háziorvos, DK-politikus, ATV, június 9.)

A párt aranytojást tojó kakasa, akinek az egész DK a létét és erejét köszönheti, de egyben ő a végzete is. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus Gyurcsány Ferencről, Facebook.com, június 9.)

Berci kisiskolásként kézen állva próbált versenyt futni a társaival. (Marik Sándor nyíregyházi újságíró Farkas Bertalan űrhajósról, Szabolcs Online, június 9.)

A jelmezfestés a csalás művészete. (Tordai Hajnal jelmeztervező, M5, június 9.)

Orbán Viktor számára azért félelmetes az internet, mert nincs hatalma felette. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, június 10.)

Fej-fej mellett állunk, csak az ellenzék széttöredezett. (Tordai Bence Párbeszéd-politikus, ATV, június 11.)

Valamiért az ellenzék nem akar nyerni 2022-ben. (Béndek Péter publicista, 1000leütés,blog, június 11.)

Mielőtt nekivágnánk rendszert váltani, ha nem akarjuk felkínálni magunkat neki reggelire, meg kell értenünk a működését. (Selyem Zsuzsa író, Magyar Narancs, június 11.)

Újságíró az, akinek van véleménye. (Juszt László újságíró, 168 Óra, június 11.)

Az egyik olyan szereplője vagyok a gazdasági, politikai életnek, aki berakott pénzt az ellenzéki politikába, nem pedig kivett belőle. (Ungár Péter LMP-politikus, Magyar Hang, június 12.)

Megint Mesterházyt indítja a Fidesz az MSZP-ben? (Berkó Pál újságíró a szocialisták közelgő elnökválasztásáról, Facebook.com, június 12.)

Egy valaha volt sztyeppei világ maradványai vagyunk, akik bejelentkeztek a túlélésre. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hiradó.hu, június 12.)

Ludas Matyi jelmezében Döbrögi lép fel. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Orbán Viktorról, Népszava, június 13.)

Az az ember, aki biztonságos országon keresztül érkezik, nem minősül menekültnek. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Demokrata.hu, június 13.)

Amikor ’88-ben átjöttem Magyarországra, a macskákat is magáztam. (Ambrus Attila erdélyi jégkorongozó, a „viszkis” bankrabló, Klubrádió, június 13.)

 Aki nem antifasiszta, nem fasiszta. Csak egy kicsit. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, június 13.)

Elég gyakran írok a szállóigékről. Foglalkoztat ugyanis az, amit a témakör legjobb kutatói úgy foglaltak össze, hogy a közmondás a nép szállóigéje, a szállóige pedig az értelmiség közmondása. A különbség inkább csak az, hogy a közmondásnak nincs szerzője, mert a csárdában, fogadóban, kocsmában született, és sok névtelen ember között szállt szájról szájra. A szállóige viszont úgy alakulgatott a szalonban, kávéházban, hogy a legkiforrottabb változatát egy közismert ember a nevére vette.

Nemrégiben egy szerkesztőségnek összeállítást készítettem a macskáról, és óhatatlanul bekerült a Hiller István nevéhez köthető mondat, miszerint „Sopronból jöttem, ahol a macskák is tegeződnek. (Népszava, 2004.06.17.) Akkoriban a történész végzettségű politikus már egy éve kulturális miniszter volt a Medgyessy-kormányban, de még nem választották meg az MSZP elnökévé. Ismerkedett vele a nyilvánosság, ezért vélte úgy, hogy illik beszámolnia arról, honnan is érkezett a nagypolitikába. De vajon mit is jelent figyelemre méltó mondatában a tegeződős fordulat?

A szállóige-kutatásban legalaposabb németek macskáznak ugyan, de a tegeződést nem emlegetik. A két legjobb hazai forrás, a Margalits Ede szerkesztette Magyar szólások és közmondások kézikönyve, valamint a Bárdosi Vilmos készítette Szólások, közmondások eredete tartalmaz macskás szócikket, bár épp eme összefüggéssel egyik sem foglalkozik. Találtam azonban egy érdekes mondatot a világhálón. Dávid Ferenc közgazdász, aki akkoriban mondott le a VOSZ-ban (a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségében) viselt főtitkári tisztségéről, imigyen szólt hozzá egy szigorúan szakmai kérdéshez: „Egy zsebkendőnyi országban, ahol a macskák is tegeződnek, miért van szükség ötszintű közigazgatásra?” (HírKlikk.hu, 2018.10.18.) Ekkor kezdtem kapiskálni, hogy mit jelent a macskás közmondás, amelyet két közszereplő is a nevére vett.

Hiller István Sopronja persze a nevezetes mondat elhangzásakor még csak 56 ezer lelkes város volt. Némi túlzással mindenki ismert mindenkit, a politikus erre utalt a macskák tegeződésével. Azóta szinte napra pontosan 16 év telt el. Beléptünk az Európai Unióba, később a schengeni határokon belülre is kerültünk, és az otthonos kisváros lakossága már-már megkétszereződött. Az ország keleti részeiből érkezett ágyrajárók és szobabérlők átjárnak dolgozni Ausztriába; reggel mennek, este jönnek, és a főbérlőkkel nem nagyon találják a hangot. Talán még a macskákkal is magázódnak.

Egyszer valaki elmagyarázhatná, miből él a HBO. A műsorát ugyanis nem szakítja meg negyedóránként hüvelyt nedvesítő és lábgombát pusztító krémek hirdetésével. Ez megér nekem potom 2690 forintot havonta. Különösen akkor, ha olyan filmet mutat be, mint tegnap este A rendszert.

Spanyolul beszélnek benne, s bár képzeletbeli országban játszódik, a politikai elit a nagyon is valóságos Andorrában mossa tisztára a korrupcióban szerzett pénzét. Egy másod vonalbeli politikus neve kipattan a botrányban, és pártbeli főnökei vele vitetnék el a balhét. Ő úgy dönt, hogy inkább kitálal. Igen ám, de a dokumentumok összeszedése közben kiderül, hogy nemcsak az ő pártja sáros, hanem az összes. Bár a kormány és az ellenzék közti 70:30-as arány nem hangzik el, mintha neki írta volna Lengyel László: „Nálunk nem a korrupciót bünteti az elit, hanem az elbukást.” (Magyar Nemzet, 1997.08.20.)

Rodrigo Sorogoyen 39 éves rendező mozgó, vállon tartott kamerával vétette föl a történetet. Ama képzetet kelti, hogy a nyomozgató politikust autóból, utcasarokról, szobába telepített „poloskák” révén figyelik. Csupán a film vége nem tetszett. Egy műsorvezető hölgy reklámblokkokkal megszakított élő adásban olvassa a fejére, hogy mielőtt hősiességre szánta volna el magát, másfél évtizedig jól megélt a hoci-neszéből. Ha a színészek nem a pergő spanyolt beszélnék, a középkorú, keveset mozgó, sokat ülő, húsos arcú, pocakos férfiak és nagy fenekű nők mintha a Nagyalföldről járnának a pesti pártközpontokba.

Vajon a forgatókönyv-fejlesztő bizottság kiutalt-e néhány millió forintot Rajnai Attilának? Máskülönben a korrupciós rendszert leginkább feltáró újságíró aligha készíthetné el A rendszer című magyar film nyersanyagát. Egy 39 éves rendezőnk bizonyára tűkön ülve várja, hogy néhány százmillió forintból végre tető alá hozhassa élete filmjét, amelynek főszereplője nem föltétlenül a kitálalásban látja a megoldást. A spanyol korrupciós rendszer haszonélvezőjét és áldozatát egy 52 éves, karika lábú, jelentéktelen külsejű színész, Antonio de la Torre hátborzongató hitelességgel jeleníti meg. Magyar hasonmása vajon kire hasonlítana?

Zuschlag Jánosra? Mengyi „Voldemort” Rolandra? Esetleg Kocsis István MVM-vezérigazgatóra, aki kiismeri magát a 70:30-as rendszerben is? Mindhárman a kecskeméti luxusbörtönben múlatták-múlatják az időt. Gondolom, azért kerültek éppen oda, mert Rajnai Attila a városban lakik, és könnyen tarthatta-tarthatja velük a kapcsolatot.

A megyei sajtóban június 10-én figyelemre méltó cikk jelent meg ezzel a címmel: „A politikai furkósbottá vált Facebook is legyőzhető”. A budapesti (központi) szerkesztőségből érkezett a kormánypárti kézben lévő vidéki napilapokhoz, amelyek mintegy 300 ezer példányban látnak napvilágot. A névtelen szerző egy Joachim Steinhöfel nevű német médiajogász küzdelmeit taglalta.

A világhálón meghallgattam a kellemes hangú, jól érvelő közéleti szereplőt, akit szívesen hívnak német tévéstúdiókba, mert ért a szakmájához, és szabatosan, kulturáltan fogalmazza meg az álláspontját. A se füle, se farka cikkből azonban nem derült ki, hogy mit keres a  megyei újságokban. Ha csak azt nem, hogy vele együtt közölték: Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes egyik bejegyzését blokkolta a Facebook. Okkal vagy ok nélkül, ezt nehéz eldönteni. Azt viszont elég sokan megjósoltak, hogy a kormányzatnak nem tetszik a Facebook működése, és előbb-utóbb előkészíti a terepet a Facebook megrendszabályozására. Ehhez pedig szüksége van arra, hogy a vidéki Magyarország első számú tájékozódási fórumán is kampányolhasson ellene.

A Facebook jelentőségét akkor kezdtem kapiskálni, amidőn az egyik tanítványom jelesre vizsgázott médiapolitikából, és érdeklődtem felőle. Elmesélte, hogy egy észak-magyarországi kisvárosban önkormányzati képviselő. Az egyik ülésen elmondta álláspontját a helyi nyilvánosságot felborzoló ügyről, véleménye azonban nem tetszett a kormánypárti polgármesternek, aki megtiltotta, hogy az okfejtés megjelenhessen a néhány száz példányú önkormányzati újságban. Az ellenzéki képviselő föltette a fészbukos üzenőfalára, és a hatezres lélekszámú kisváros minden harmadik lakosa értesült az álláspontjáról. Azóta a régió legnagyobb városába költözött, és akkori pártjából (az MSZP-ből) átigazolt a Momentumba. Új pártjában épp a korszerű médiaszemlélete miatt becsülik.     

Orbán Viktor 2018. március 16-án kifejtette: „A Facebook kommunista közösségi oldal lett sajnos.” Elgondolkoztató, hogy ezt épp a Facebookon jelentette be. Ama üzenőfalon, amelyen a koronavírus járvány előtt 650 ezren olvasták a megnyilvánulásait, azóta viszont a követők száma meghaladja a milliót. Médiatörténeti érdekesség, hogy miközben a miniszterelnök intésére vár újságok, rádiók, televíziók garmadája, legfontosabb bejelentéseit a Facebookra bízza. Lehetséges, hogy nem is annyira a közösségi oldallal van baja, mint inkább azzal, hogy az a fránya ellenzék is használhatja?  

A szocialista politikusok egyre kínosabban magyarázkodnak. Mondván, hogy Korózs Lajos az egyik legjobb szakpolitikus, bár elképzelhető, hogy ezúttal elmulasztotta a magát mentősnek kiadó asszonyság ellenőrzését, különben sem ő tehet a botrányról, a kommunikációs stáb tagjai is közreműködtek a kissé furcsa videó elkészítésében. Satöbbi. Ilyenkor azonban egyetlen szó a megoldás: „Benéztük.” Ezt megbocsátja a médiafogyasztó, a mellébeszélést nem.

Az MSZP nem először csúszott el a kommunikációs banánhéjon. 2013 őszén, a bajai időközi választás előtt élelmes fickók eljátszották, hogy mi van akkor, ha a Fidesz-jelölt pénzt és tűzifát ajánlana a helybéli romáknak. A jelenetet eljuttatták a szocialista pártközpontba, ahol azt hitték - vagy akarták hinni -, hogy a választópolgárok lefizetése valójában is megtörtént. A botrány nyomán leváltották a kommunikációs igazgató Déri Balázst, és lemondott a szóvivő Török Zsolt is.

Az utóbbi utódja lett az a Kunhalmi Ágnes, aki 2019 februárjában Bangóné Borbély Ildikóval együtt tiltakozott Kövér László házelnök vitavezetési gyakorlata ellen. Egy-egy papírlapot mutattak föl a kameráknak, rajta e mondat: „Képviselőkbe folytani a szót illendő?” Nagy visszhangot kiváltó vállalkozásukban nem is annyira az volt a meghökkentő, hogy rossz a helyesírásuk, hanem hogy a skandalumot az MSZP választmányi elnöke és a parlamenti frakció helyettes vezetője hozta össze. Nyilván egy kommunikációs terv szerves részeként és a kommunikációs stábban dolgozó szakemberek közreműködésével.

S most íme, itt a harmadik botrány, amelyet megint csak nem lehetett volna összekalapálni, összekovácsolni a kommunikációs stáb nélkül. Nem lepődnék meg, ha a belső vizsgálat nyomán ismét leváltanának egy-két embert a kommunikációs munkatársak közül, mert úgy rémlik, hogy ez az elintézés módja. Azon viszont meglepődnék, ha a pártvezetők azt a következtetést vonnák le, hogy az ilyen és ehhez hasonló „benézések” rendszerszintűek. Vagy abból fakadnak, hogy lebecsülik a kommunikációs stáb tagjait, és nem veszik figyelembe a szakmai tanácsaikat. Vagy pedig abból, hogy a kelleténél jobban bízzák magukat a kommunikációs stáb felkészültségére, esetleg a felkészületlenségére.

De a szocialista pártvezetőkön milyen alapon kérhetnénk számon a kommunikációs rendszer átfogó vizsgálatát? Elvégre sokkal jelentősebb ügyben, a 2010-es, a 2014-es és a 2018-as vereség után sem osztották meg velünk a tanulságokat.           

Amióta az országgyűlés elfogadta a Büntető törvénykönyv módosítását, a rémhírterjesztésről folyik a vita. Figyelemre méltó Tóth Mihály bíró, Pokol Béla alkotmányjogász, Koltai András médiajogász és Krekó Péter szociálpszichológus okfejtése. Feltűnt, hogy mintha összemosódott volna az álhír és a rémhír. Ezen azért nem csodálkozom, mert a rémhír rokon értelmű szavai közé tartozik az álhír, a beugratás, a kacsa, a kitaláció, a koholmány, a szóbeszéd és a vakhír. Az a benyomásom, hogy az álhír és a rémhír részben fedi egymást, a különbséget pedig hadd érzékeltessem egy példával.

A kormánypárti nyilvánosságban gyakran szereplő Ifj. Lomnici Zoltán nemrégiben kifejtette a közszolgálati tévében, hogy a „feltárt jelek” szerint „külső támadás érte a forintot”, amit Soros Györgynek tulajdonított. Az egyik ellenzéki párt jogi eljárást indított ellene, amit a nyomozásra kijelölt hatóság elhárított. Pedig a bíróságon bizonyára szóba került volna a Magyar Nemzeti Bank forint-leértékelésre irányuló tevékenysége, és az is, hogy az álhír mikor megy át rémhírbe. Ott látom a különbséget, hogy a sorosozás akkor álhír, ha Lomnici úr nem érti a forint lejtmenetét, és a hiányzó összefüggést a pénzügyekkel foglalkozó milliárdos nevével foltozza be. De ha propagandistaként fejti ki az álláspontját, akkor bizony tudatosan létesít egy nem létező összefüggést, vagyis rémhírt terjeszt.

Pokol Béla, az Alkotmánybíróság tagja is érzi az átfedést. S bár pártolja a Btk-módosítást, úgy különbözteti meg a rémhírt a „hamis” hírtől, hogy példamondata szerint „A liberálisok az okai minden rossznak.” Szerinte azonban ez csak egy vélemény, de ha „felheccelt tömeg előtt” hangzik el, és „meglincselnek” néhány liberálist, akkor felülírja a „véleménynyilvánítás szabadságát”. (Elgondolkoztató okfejtését az Újnépszabadság.com 2020. június 6-i számában olvastam.) Azt már én fűzöm hozzá, hogy az álhírből könnyen lehet rémhírt fabrikálni, és a Btk-módosítást mindkét politikai oldalon föl lehet használni a másik ellen.

Van azonban még egy szempont, amely új színben tünteti föl azt a fránya rémhírt. Az angolszász sajtóból ismerhető a meghatározás, hogy hír az, amit el akarnak titkolni. Ezt Krekó Péter 2020. március 27-én egy Népszava-interjúban így bontotta ki: „Ha valaki közzéteszi az állam által elhallgatott híreket, akkor nem bűncselekményt követ el, hanem a sajtó küldetését teljesítve, a közérdeknek megfelelően bemutatja a valóságot.”         

A Népszava tegnapi számában olvasható egy továbbgondolásra ösztönző mondat. Danó Anna a koronavírus-járványban dolgozó egészségügyi szakemberek 500 ezer forintos megjutalmazásáról tűnődött. Azt firtatta, miért maradtak ki belőle a gyógyszerészek és a szociális munkások. Megjegyezte, hogy „A miniszter - a kizárólag a kormánymédia  képviselőinek tartott ’sajtóértekezleten’ - föl is sorolta a kedvezményezetteket.” Ha rajtam múlna, a cikkírónak díjat adnék a járvány idején végzett áldozatos munkájáért, a két gondolatjel közé szorított mellékmondatával azonban vitatkozom.

Félő, hogy akik ama bizonyos sajtótájékoztatót szervezték, nem az ő fejével gondolkoznak. Számukra nem létezik az ellenzéki média, és ami nincs, azt nem is lehet meghívni. Ezt persze soha senki nem fogja kimondani a kormányzati tényezők közül, a mozaikokból azonban érdekes kép rakható össze a hatalomgyakorlók nyilvánosságszemléletéről. Abból indulnék ki, hogy néhai Rubovszky György kereszténydemokrata politikus 2014. szeptember 22-én óvatlanul elkottyantotta: „A demokrácia arról szól, hogy a többség diktatúrája a kisebbség felett.” Ezzel magyarázható, hogy a kormánypárti politikusok beleszövik mondandójukba a demokrácia kifejezést, de kizárólag az idézetbeli értelemben.

Ebből következik, hogy a nyilvánosság eszközrendszere, a média a többség üzeneteit juttatja el a választópolgárokhoz. A hasznos információk hordozója tehát a többségi akarat továbbítására való, a haszontalan információkat pedig nem kell figyelembe venni. Vagy csupán a fegyelmezés, elrettentés szándékával érdemes velük foglalkozni. Eme értelmezés szerint baj van a vélemény-műfajokkal is. Az újságírónak ne legyen véleménye, vagy ha van is, szorítkozzék a kormányzati álláspont ragozására. Ha kiszólt a kórusból - erre is volt példa -, akkor órákon belül önkritikára kényszerítették.

A nyilvánosságnak egyetlen olyan eszköze van, amelyet nem sikerült áthangolni, lehengerelni, meghódítani: a világháló. Erre mondta Varga Judit igazságügyi miniszter tavaly, december 4-én a Die Welt című német lapban: „Az online sajtó szélsőségesen kormánykritikus.” Botond Bálint szociológus pedig a Magyar Nemzet Online-ban így fogalmazott az ellenzéki véleményformálókról: „Szabadon beszélgethetnek az online szubkultúrájukban, amely sajnos jócskán népszerű a fiatalok és az egyetemisták körében.” (2020.04.09.) Döccen a mondat, mert a cikkíró szerint az egyetemisták nem is fiatalok, de értjük a lényegét.        

A BBC History című ismeretterjesztő magazin júniusi száma leginkább Trianonról közölt nagyon érdekes dokumentumokat. A szerkesztő azonban nem készített „múzeumi” számot, gondoskodott egyéb olvasnivalóról is. A címoldalra kirakta például a hírszerző postagalambokról írott cikket is.

Gordon Corera 16554 szárnyas katona sorsát írta meg. A Columba (latinul galamb) hadműveletet 1941. április 8-ától 1945 tavaszáig kísérte figyelemmel. A gondosan kiképzett postagalambokat kalitkában dobták le a német hadsereg által megszállt Nyugat-Európában. A kalitka oldalán boríték lapult, benne kérdőív. A brit vezérkar azt tudakolta, vajon a repülőgépei milyen hatékonysággal bombáztak, és akik megtalálták a kalitkában gubbasztó „ejtőernyősöket”, mit tudnak a német csapatmozgásokról. Azt is firtatta, hogy a megszállt országok lakosai mennyit hasznosítanak a BBC műsoraiból.

A furcsa és leleményes közvélemény-kutatás felemás eredménnyel járt. A német vezérkar felkészült a galambkatonák inváziójára, és a szintén gondosan kiképzett sólymai több ezret téptek szét a levegőben. Ráadásul az életben maradt szárnyasok közül a civil megtalálók elég sokat belefőztek a vasárnapi levesbe. Mindazonáltal a galambok hátára erősített tokocskában rengeteg üzenetet is küldtek. Pontosították az ipari célokat, és a bombázások már kevesebb civil áldozattal jártak. S mert kérték, a rádióadások is hangosabbak lettek. A cikk szerzője azt a következtetést vonta le, hogy a galamb-akció nem volt sorsdöntő a háborúban. Inkább csak árnyalta, módosította a vezérkar ismereteit. Ezt másként látom.

Ugyancsak brit szerzőktől tudható, hogy 1944 végén a vezeték nélküli adó-vevő készülékek kudarcot vallottak. Hiába működtek kifogástalanul korábban, a száraz (sivatagi) hadszíntéren Afrikában, csődöt mondtak az esős Nyugat-Európában. A Hitler elleni szövetség vezetői 30 ezer ejtőernyőst dobtak le a rajnai hidak elfoglalására, a működésképtelen rádiók miatt azonban a vezérkarral megszakadt a kapcsolat. A híradósok ekkor engedték ki szárnyas beosztottjaikat a kalitkákból. Az egyik, Orániai Vilmos négy óra alatt juttatott el segélykérő üzenetet a 420 kilométernyire lévő amerikai-angol vezérkarhoz. Ezzel mentette meg a körülzárt ejtőernyősök életét.

Sebeit meggyógyították, sőt a háborús hősök számára alapított Viktória keresztjével is kitüntették. Három katonalóval, tizennyolc katonakutyával és harminchét katonagalambbal együtt - az utóbbiak között közvéleményt kutató szárnyasok is voltak.      

A legutóbbi napokban Matolcsy európázott, Kövér szilizett, Varga Judit fészbukozott, Lendvai trianonozott, Hiller emeszpézett, Karácsony pedig államozott. Lefülelt mondatok.

Több tucat kulturális minisztert túléltem, értelmes ember kevés akadt köztük. (Spiró György író, 24.hu, június 1.)

Akkor akarok érdekes lenni, ha nem pontosan értem a darabot. (Fehér Balázs Benő rendező, Hajónapló.ma, június 2.)

Politikában a vélemény is tény. (Török Gábor politológus, ATV, június 2.)

Fontos fejlemény, hogy felállításra került a Facebook Felügyelőbizottsága. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Facebook.com, június 2.)

A mi rendszerünk már Európa jövője és a jövő Európája. (Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Növekedés.hu, június 2.)

A következő, Orbán Viktor szervezte választást nem fogjuk tudni megnyerni. (Bauer Tamás DK-politikus az ellenzék állapotáról, Klubrádió, június 2.)

Ez a párt erősödőben van. (Hiller István szocialista politikus az MSZP-ről, Klubrádió, június 3.)

Szili Katalin MSZP-ből való kiválásával a nemzeti gondolat képviselete a baloldalon lezártnak tekinthető. (Kövér László, az országgyűlés elnöke, Magyar Nemzet Online, június 3.)

2022 tétje az újabb kétharmad megakadályozása. (Batka Zoltán újságíró, Újnépszabadság.com, június 3.)

A kormányzat szinte neki dolgozik, mint futballcsapat a sztárcsatárnak. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász Orbán Viktorról, 168 Óra, június 4.)

Orbán Viktor e pillanatban nem a keménykezű nemzetvezető, hanem a győztes és bölcs hadvezér képében kíván a nemzet elé lépni. (Kőszeg Ferenc volt SZDSZ-politikus, Magyar Narancs, június 4.)

Vannak helyzetek, amikor nincs helye a különvéleménynek, és a nemzeti összetartozás napja ilyen. (Majthényi László, a Vas megyei közgyűlés elnöke, Vas Népe, június 4.)

Pest központja az országnak, de Debrecen központja a magyarságnak. (Papp László debreceni polgármester, Hajdú Online, június 4.)

Nem az állam támogatja a fővárost, hanem Budapest finanszírozza az államot. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Facebook.com, június 5.)

A Fideszről kiderült, hogy nem politikai párt, hanem Orbán Viktor vallási közössége. (Reichert János publicista, Magyar Hang, június 5.)

Bármilyen demokrata jobb, mint egy magyar önkényeskedő. (Nagy Iván Zsolt újságíró, hvg.hu, június 5.)

A fogak fehérje számos sajtóorgánumban megmutatkozott. (Balázs D. Attila újságíró a Trianon-cikkekről, Magyar Nemzet, június 6.)

Trianon egy ócska terem, ahol botot toltak egy kerék küllői közé. Az a kerék népünket hajtja. (Nagy Zoltán Péter főszerkesztő, Fejér Megyei Hírlap, június 6.)

A Trianon utáni száz év karantén, a száz év magány korszaka véget ért. (Orbán Viktor miniszterelnök Sátoraljaújhelyen, egy turulszobor avatásán, M1, június 6.)

Más a „trianonozás”, mint a Trianonnal való szembenézés. Előbbi könnyű, utóbbi nehéz. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, június 6.)

Minden mondat egy-egy ostorcsapás. (Pilhál Tamás újságíró Orbán Viktor sátoraljaújhelyi beszédéről, PestiSrácok.hu, június 7.)