A jegyzetem március 15-én jelent meg egy kolozsvári újságíróról. Bárdos B. Arthur 1956-ban részt vett a Petőfi Sándor utolsó két napját feltáró expedícióban, és különböző helyzetekben ő helyesítette a költőt. A bejegyzést átvette az Újnépszabadság.com, sőt Kereszty András főszerkesztő egy fényképpel is kiegészítette. Nem ismertem rá öreg barátomra.

Kiderült, hogy András a múlt század hetvenes éveiben. washingtoni tudósítóként megismert néhány személyiséget az amerikai magyar emigrációból, köztük Bárdos Artúrt, a neves színigazgatót is. Elmeséltem neki, hogy az én Bárdosomat a nyugati emigrációban megjelenő magyar folyóiratok szerkesztői figyelmeztették: a másik Bárdos is szokott közölni náluk. A fiatalabbik ekkor tett egy B betűt a vezeték- és a keresztneve közé. Kereszty kolléga kicserélte a fényképet, helyére egy Bárdos B. Arthur-kötet borítója került. Festőállvány, rajta hatalmas papír kifeszítve. Várja, hogy a grafikus fölvázolja az alkotást. Középütt azonban szakadás, a tépett lyukban sovány, bajszos férfiarc. Talán Jézus a keresztfán, márczius idusán azonban inkább Petőfire hasonlít.

Ezen tűnődve tolult föl emlékezetem mélyéről, hogy 2011-ben bekövetkezett halála előtt néhány hónappal üldögéltünk páran B. dortmundi lakásában. Vacsora közben szóba hozta, hogy első magyarországi verseskötetében, az 1989-es Csöndes leszámolásban szembenézett a múltjával. Mit szólnék hozzá, ha az életművét betetőzné egy válogatással? Helyeseltem, mire valaki megrúgta a bokámat. Éva, a felesége ült szemben, aki kedvesen megkért, hogy kísérjem ki a konyhába. Elmondta, hogy a Csöndes leszámolás nyomdaköltségét a konyhapénzből pengette ki. Most olyan helyzetben vannak, hogy nem bírná összespórolni a válogatott kötetre valót. Helyre kéne hozni az elszólást.

Miközben bevittük a második fogást, eszembe jutott, hogy délután körülnéztem a házi könyvtárban. Egy 1950-es antológiában fölfedeztem Arthur néhány korai versét. Amidőn ismét szóba hozta a válogatást, változatlanul helyeseltem a szándékát, az indoklás azonban elgondolkoztatta. Akkor lesz hiteles az összeállítás - fejtegettem -, ha felvillantja az utat az agitkáktól az emigrációban kiforrott honvágy-versekig. Akárcsak nálunk, Romániában is láncos kutyának nevezték, az amerikai imperializmus zsoldosának tekintették a jugoszláv állam vezetőjét. Idéztem a róla írott vers refrénjét: „Titóra", "bitóra”. Sikerült megőrizni Éva konyhapénzét.           

Nem azt tartják számon, hogy miért nem kaptam Kossuth-díjat, hanem azt, amiért kaptam. (Gábor Miklós színész, Naplójegyzetek, 1990. január 20.)

Egy olcsó lányokat futtató strici ma évi tíz Kossuth-díjat keres. És nem fizet sem adót, sem TB-járulékot. (Bodor Pál író, Nógrád Megyei Hírlap, 1995. május 17.)

Gábor Miklós nem Kossuth-alakítására kapott Sztálin-díjat, hanem Sztálin-alakítására Kossuth-díjat. (Molnár Gál Péter kritikus, Élet és Irodalom, 2003. december 29.)

A Kossuth-díj nem betegség, noha meg lehet kapni. (Parti Nagy Lajos író, Népszava, 2007. április 7.)

A Kossuth-díj arra jó, hogy egy párnán viszik az ember után a sírhoz. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, ATV, 2014. február 5.)

Láttam olyat, amikor valaki a Kossuth-díjtól Kossuth-díjassá vált. (Mácsai Pál színész, hvg.hu, 2014. március 14.)

Politikai kifizetőhely ma már a Kossuth-díj is. (Cserhalmi György színész, Fejér Megyei Hírlap, 2014. október 18.)

A Kossuth-díjat „elfelejtették” megtisztelni Kaján Tiborral. (Bóta Gábor kritikus, Népszava, 2016. május 18.)

Vágytam a Lajosra. (Kútvölgyi Erzsébet színésznő, FüHü.hu, 2018.december 25.)

Egyetlen határokon belül élő magyar író sem bizonyult érdemesnek a Kossuth-díjra. (Asperján György író, Facebook.com, 2021. március 15.)

Tegnap, a magyar sajtó napján elég sok cikk jelent meg a magyar sajtóról. Életszerűségével kiemelkedik közülük egy okfejtés a Magyar Narancs online kiadásában. Bakos András szegedi újságíró három szakmabeli sorsát vázolta föl. A sajátját, akit eltávolítottak a Délmagyarország szerkesztőségéből. Póré Lászlóét, aki Pécsett főszerkesztette a Dunántúli Naplót. Kettőjük nevét egy harmadik újságíró kapcsolta össze, aki eltávolította a narancsos cikk szerzőjét, és megjegyezte, hogy aki nem kedveli a kormánypártiságot, az könnyen végezheti kolbászolva.

A kapcsolatteremtés hatásos. A kirúgott pécsi főszerkesztő csakugyan kolbászt árult egy üzletház parkolójában, de 2019. október 13-a után ellenzéki lett a város polgármestere, aki kinevezte az önkormányzati sajtót működtető cég ügyvezetőjének. Azt csinálja, amihez ért. Van azonban még valami a figyelemre méltó cikkben, ami foglalkoztat. Bakos András enyhe iróniával fejtegeti, hogy a KESMA (a nonprofit alapítvány, amelyet 20 millió forintos alaptőkével alapítottak egy Balaton-parti üdülőházban) „kapta meg ajándékba 2018 őszén egyetlen napon az összes kormányközeli médiavállalatot”. Szám szerint 476-ot.

A kormánypárti sajtó önkéntes felajánlásokról, hazafias buzgalomról írt. Ezt az ellenzéki sajtóban vagy elhitték, vagy iróniával fogadták. Az ügylet azért hatott furcsának, mert gazdasági újságírók az „ajándékba kapott” portfólió értékét 30,611 milliárd forintra becsülték. S van egy interjú, amely arról árulkodik, hogy akik „felajánlották” a médiumaikat, pénzt kaptak értük. Sokkal többet, mint amennyit egy szerény tőkéjű cég képes lett volna kifizetni. A bejegyzés után olvasható dokumentációban olvasható, hogy Andy Vajna el is fogadta az ajánlatot, de összeget nem említett. Tudjuk azonban, hogy cégét, a Lapcomot 6,16 milliárd forintra értékelték.

Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a többi „hazafi” sem önzetlenül cselekedett. Ha gazdasági újságíró volnék, utánanéznék a részleteknek is. Érdekelne például, hogy 2021-ben mennyit ér a KESMA, a Magyarországon példátlan méretű médiakoncentrátum. Nem kétséges, hogy a papír alapú sajtó válsága nyomán csökkent az egyébként korszerű győri, veszprémi, pécsi, szegedi, kecskeméti és debreceni nyomda értéke. Csakhogy a Magyar Posta bejelentette, hogy megszünteti az újságok kézbesítését, felértékelődik tehát a KESMÁ-hoz került megyei lapok saját terjesztőhálózata.

E mérlegelést a kormánypárti sajtó munkatársai aligha végzik el. Nekünk viszont a tisztánlátáshoz szükségünk volna rá.  

Tíz mondat az "önzetlen felajánlásokról"

Örömmel látom, hogy fejlődik a magyar tulajdonban lévő média, de sok még a lehetőség. (Orbán Viktor miniszterelnök, Tolna Online, 2013. június 21.)

Egyetlen alapítványba olvasztják össze az eddig papíron független, ám összehangolt propagandagépezetként működő fideszes médiumokat. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, 2018. december 6.)

Én a Mediaworks-től kaptam egy ajánlatot a Lapcomra. Mivel én ezt üzleti vállalkozásnak tekintem, a felkínált összeget néztem, ami megfelelő volt ahhoz, hogy eladjam. (Andy Vajna médiavállalkozó, Index.hu, 2018. december 10.)

Újabb és újabb felajánlások jönnek. (Varga István ügyvéd, a KESMA-kuratórium elnöke, Behir.hu, 2019. február 1.)

A svéd, a dán, a spanyol és a francia kormány a sajtószabadság ügyét firtatta. Hogyan lehetséges, hogy a magyar sajtó 80 százalékát egyetlen kormányközeli alapítványba szervezték? (Magyari Péter újságíró, 444.hu, 2019. szeptember 17.)

A lelkes tulajdonosok mind önként és ingyenesen bocsátották vagyonelemeiket az alapítvány rendelkezésére. (Kelen Károly újságíró, Média1.hu, 2020. április 15.)

Igazán mulatságos, ahogy Schmidt Mária magánpénzből megvásárolja a nagy múltú Figyelőt, azt a fideszes szennysajtó részévé teszi, majd ingyen és bérmentve átadja a kijelölt alapítványnak. (Bauer Tamás DK-politikus, Facebook.com, 2020. augusztus 31.)

Ingyen összekoncentrált KESMA. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, 2020. szeptember 1.)

Sokmilliárdnyi ingyen, „önzetlen” felajánlás. (Szabó Yvett újságíró, hvg.hu, 2021. január 8.)

A KESMA kapta meg ajándékba 2018 őszén egyetlen napon az összes kormányközeli médiavállalatot. (Bakos András újságíró, magyarnarancs.hu, 2021. március 15.)

A költő puliszkát vacsorázott bivalytejjel és túróval. Másnap ment a csatába, ahol kozák pikások szúrták mellbe. Erre ébredtem ma hajnalban. Márczius idusán 1848/49-nek szentelte adását a Határok nélkül című rádióműsor. Beszámolt a Petőfi emlékútról, amely az utolsó 48 óra állomáshelyeit tartalmazza Marosvásárhelytől a segesvári csatatérig.

Talán a legtöbbet ama kutatásból tudjuk, amelyet 1956 augusztusában szervezett a magyar és a román tudományos akadémia. Barta János debreceni professzor vezette a magyar csapatot, amelynek szakmai főnöke Dienes András Petőfi-kutató volt. De Pándi Pál a budapesti egyetemről szintén sokat foglalkozott a költővel. A két hétből néhány napot velük töltött Szabédi László professzor a kolozsvári egyetemről. A román felet Alexandru Culcer segesvári orvos képviselte, maga is Petőfi-kutató. Az emlékút hangulatát stílszerűen az Utunk című kolozsvári hetilap örökítette meg 1956. augusztus 31-én. A riport szerzője Bárdos B. Arthur újságíró volt.

Ő helyettesítte Petőfit. A helyén ült a marosvásárhelyi fogadó tölgyfából készült asztalánál. Állt az Ispánki-kút kávájánál, figyelve a közeledő kozák pikásokat. Feküdt a tömegsírban, a csata többi halottja között. Dortmundi otthonában mesélte, hogy a legutóbbi helyettesítés sokkot váltott ki belőle. 1944-ben, a bergen-belseni koncentrációs táborban csontra soványodott hullákat kellett cipelnie a tömegsírba. Maga is költő lett, bár inkább a bécsi, majd Ruhr-vidéki emigrációban írta meg legszebb verseit a honvágyról, amelyeket a szintén Kolozsvárról elszármazott színésznő, Jancsó Adrienne adott elő az író-olvasó találkozókon.

Bárdos kivándorlását letartóztatás előzte meg. A vád: cionista összeesküvés, amely a román bíróság szerint 12 évet ért. Néhány évet le is ült, majd Ceausescu kiengedte az országból. Az emigrációban kényes ízlésű könyvtárt szedett össze a nyugati magyar irodalomból, pesti útjain pedig felkutatta a barna Petőfi-összest (Róna Emy rajzaival), Ady, Tóth Árpád, József Attila, Vas István, Juhász Ferenc és Orbán Ottó köteteit. Petőfi helyettese 89. évében, 2011-ben halt meg. A baráti köréből mi ketten, Novák Ferenc koreográfus és e sorok írója kerestünk új gazdát a könyvtárának. A mintegy másfél ezer válogatott kötet Szamosújvárott, a magyar tannyelvű gimnázium kollégiumában kapott helyet.

Az iskolát működtető Téka-alapítvány pecsétet csináltatott. Minden könyvben olvasható, hogy „Bárdos B. Arthur erdélyi költő hagyatékából való”. Ez is költősors.     

A legutóbbi napokban Deutsch fegyőrözött, Jakab katonáskodott, Kunhalmi klubrádiózott, Márki-Zay tiltakozott, Hadházy pedig kevesellt. Lefülelt mondatok.

A politikusnak nem tesz jót, ha közben értelmiségi is akar maradni. (Ungár Tamás LMP-politikus, Mozgó Világ, 2021/3.)

Magyarország a két rendszer, az igazi demokrácia és a valódi diktatúra között van. (Kert Attila újságíró, Facebook.com, március 7.)

A Klubrádió bezárásával lényegében a Népszava maradt az egyetlen, ahol még valóban van baloldaliság. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Azonnali.hu, március 8.)

Nincsenek kalandozó hadjáratok, reguláris hadseregként kell működnünk. (Jakab Péter Jobbik-politikus az ellenzéki pártokról, Telex.hu, március 8.)

A Fidesz világát a pálinkafőzés, a kocsma, a futball és a körömpörkölt adja. (Csepeli György szociálpszichológus, ÚjHét.com, március 9.)

Az oltási terv olyan, mint a Soros-terv. Beszélünk róla, de senki sem látta. (Nyiri András újságíró, Facebook.com, március 9.)

Két Finkelstein-tanítvány osztálytalálkozót tart. (Silló Sándor újságíró a Netanjahu-Orbán találkozóról, Izraelinfó.hu, március 9.)

Rettentő felkészült. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus Orbán Viktorról, Telex.hu, március 9.)

Kedves FeGyőr! Akkor leszel miniszterelnök, amikor én római pápa. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus Fekete-Győr Andráshoz, Facebook.com, március 10.)

A kormány cselekszik, az ellenzék beszél. (G. Fodor Gábor politológus, Hír TV, március 10.)

A kormány cselekszik, az ellenzék kritizál. (Fodor Gábor liberális politikus, Hír TV, március 10.)

A kormány betiltja a rossz híreket. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, március 10.)

Amit mi mondunk, az kevesebb emberhez jut el. (Hadházy Ákos ellenzéki politikus, 168 Óra, március 11.)

A Fidesz verőembereiből verbuvált testület. (Hardy Mihály, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese a Médiatanácsról, Klubrádió, március 11.)

A magyar kormány nyomás alatt tartja az általa ellenőrzött hivatalokat. (Mellár Tamás független országgyűlési képviselő, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke, Népszava, március 11.)

Van, aki ezért ferde szemmel nézett rád? (Simon András műsorvezető egy kínai vakcinával oltakozóhoz, ATV, március 11.)

A járvány elleni küzdelem egy év után mintha kezdené megtépázni a Fidesz kormányképességébe vetett hitet. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, március 12.)

Egy dologban következetes a rendszer: nem kapok választ a leveleimre. (Dr. Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont covid-osztályt működtető tulajdonosa, Népszava, március 13.) 

Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy Petőfi Sándor ma a konzervatív forradalom élére állna. (Pataki Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, március 13.)

Ha Petőfi most élne, konzervatív kötélverő vállalkozó lenne. (Rab László újságíró ironikusan az Akasszátok föl a királyokat! című vers szerzőjéről, Facebook.com, március 14.)

A hívek imádságát kell Isten elé vinnem. Előfordulhat, hogy egyik nap Orbánért, a másik nap Gyurcsányért imádkozom. (Hodász András katolikus pap, 24.hu, március 14.)

A lexikon szerint 1823 első napján született, nemrégiben töltötte volna be a 198. évét. Egyelőre azonban még nem tart itt az orvostudomány. A gyerekkoromat Kiskőrösön töltöttem, ahol mindent a település legismertebb szülöttjéről neveztek el. Szilveszterkor gyülekeztünk az ártézi kútnál, és fáklyát hordoztunk végig a községen. Póczik Mária tanító néni szerint ugyanis a Petrovics-gyerek 1822. december 31-én született, de csak másnap jegyezték be az anyakönyvbe.

E vita nem izgatja a politikusokat és a publicistákat. Mással vannak elfoglalva. Vajon Petőfi Sándor most ki ellen vonná ki a vérbe mártott lúdtollát? Tegnap például megjelent egy cikk a Magyar Nemzetben, a szerző azonosítja a költőt és társait a Fidesz alapítóival. Elvégre Petőfiék, Orbánék is vidékről érkeztek Pestre, és a költő bizonyára harcolna az algoritmus-cenzorok (a Twitter és a Facebook) ellen, a Netflix „propagandafilmjei” és a túlzott LMBTQ-jogok ellen, sőt „elégetné a kékzászlós birodalom lobogóját is”. Következtetése: „Petőfi Sándor ma a konzervatív forradalom élére állna.”

Szegény Petőfi, ha tudná, hogy ilyenkor mi jut a publicisták és a politikusok eszébe. Annak ellenkezője is, amit a kormány félhivatalos szócsöve feltételez. Ő azonban 26 éves korában elesett a segesvári csatában, és mit sem tud arról, hogy az utókor miket gondol róla. Romsics Ignác történész a Népszava tegnapi számában felvázolta a márciusi ifjak sorsát. A húsz fiatalember közül 1848. márczius idusán a legfiatalabb 19, a legidősebb 29 éves volt. Akik túlélték a szabadságharcot, azoknak a sorsa sokfelé ágazott el, ám egyetlen áruló sem akadt közöttük. Hűek maradtak ifjúkori eszményeikhez, amelyeknek nem sok közük volt a konzervatív forradalomhoz.

Szeretteim a múlt század nyolcvanas éveiben a ferencvárosi Mester utca 33/35-ben laktak. Fölöttük egy házaspár rendezkedett be néhány hónapos kislányával. Az ifjú papával össze-összefutottam a lépcsőházban, és köszöntünk egymásnak. 1989. június 16-án, a tévé előtt ülve azt vettem észre, hogy azonos ama szónokkal, aki követelte az oroszok kivonulását. Lobogó hajával, pelyhedző bajszával és szakállával, kihajtott fehér ingével hasonlított Petőfire, aki ha élt volna, valószínűleg egyetértett volna vele.

Az akkor 26 éves fiatalember most Magyarország miniszterelnöke. Ha egy történész néhány évtized múlva számba venné a Fidesz-alapítók sorsát, vajon mit állapítana meg róluk? Nem is beszélve a politikusokról és a publicistákról.

Tíz mondat Petőfiről

Ha Petőfi ma élne, nem lenne fideszes. (Szili Katalin szocialista politikus, Népszava, 2007. március 14.)

Amióta a Petőfi Rádiót hallgatom, jobban mennek a fordulók. (Gyurta Dániel világbajnok úszó, Magyar Rádió, 2011. augusztus 25.)

Petőfi megvetné Orbánt. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, DKP.hu, 2012. március 15.)

Orbán szónokként Petőfi, tárgyalópartnerként pedig inkább Széchenyi szeretne lenni. (Török Gábor politológus, Index.hu, 2012. március 19.)

Mi lett volna 166 éve március 15-én, amikor hideg volt, és esett az eső, ha Petőfi, Irinyi, Vasvári és Jókai hazamennek? (Stefka István újságíró, Magyar Hírlap, 2014. március 17.)

Akkor mind Petőfik voltunk. (Tóth-Máté Miklós író 1956-ról, Hajdú Online, 2016. december 30.)

Mindenki először Petőfi akar lenni. (Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, Magyar Rádió, 2018. március 2.)

Petőfit egy időben tormás kolbászért szalajtották a színészek. (Török Zsuzsa újságíró, Mindmegette, 2018. március 15.)

Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy Petőfi Sándor ma a konzervatív forradalom élére állna. (Pataki Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, 2021. március 13.)

Ha Petőfi most élne, konzervatív kötélverő vállalkozó lenne. (Rab László újságíró ironikusan az Akasszátok föl a királyokat! című vers szerzőjéről, Facebook.com, 2021. március 14.)

Krasznahorkai László többet időzik külföldön, mint itthon, leginkább német nyelvterületen ismerik. A hazai sajtónak ritkán ad interjút, az egyiket tegnap olvastam a Magyar Hang című hetilapban. A jeles író sok érdekeset mondott. Amidőn az újságíró például a magyar közélet iránti érdeklődését firtatta, így horkant fel: „Az isten szerelmére: én művész vagyok, nem publicista.”

Hogy is állunk ezzel a publicistasággal? A le public eredetileg a főúri szalonok közönségét jelentette francia nyelvterületen. A társas csevegés örökült át a brit polgárok kávéházi asztaltársaságába, és még nyilvánosabb okoskodás lett belőle. Az újságok hasábjain a két ország közé szorult német nyelvterületen hódított teret. A publicisztika tehát közbeszéd. Hivatásos művelője, a publicista pedig abból él, hogy a nyilvánosság fórumain írja meg vagy mondja el a véleményét. A közélet barométere, és arról lehet megismerni, hogy jó mondatai vannak.

A rendszerváltás óta gyűjtöm a szállóigéket. Magasan első Bodor Pál, de az élmezőnyben foglal helyet Bertha Bulcsu. Csurka István és Végh Antal is. A fiatalabbak közül pedig Bruck András, Dévényi István, Ceglédi Zoltán, Hajós András, Nagy N. Péter, Pető Péter, Stumpf András, Tamás Ervin, Tóta W. Árpád és Verebes István. E névsorból kirajzolódik a publicista két típusa. Az egyik az újságíró, akinek a fejébe vertük, hogy a mondat fontossági sorrendje ez: alany, állítmány, tárgy, határozó, jelző. Majd némi tapasztalat után rájön, hogy ha mellékmondatba emeli át egyik vagy másik mondatrészt, akkor pontosabban, árnyaltabban, hatásosabban érzékeltetheti a hangulatot, a közérzetet.

Csakúgy, mint a művészek, akik megtanulják a szakmájuk protokollját, majd fölrúgják, hogy ámulattal, megbotránkozással, meghökkenéssel, meglepetéssel, új összefüggéssel kecsegtessenek bennünket, a közönséget. A másik típus az író, aki nem literátus újságíró. Sőt, nem is az újságírásból érkezett a szépirodalomba. Eleve árnyalja a mondatokat, és keresi a megnyilatkozás lehetőségeit a nyilvánosság fórumain. Írószemmel látja a világot, és a publicisztikai műfajokban jeleskedik. A tárcával kezdi, az egyetlen sajtó-műfajjal, amelyben a cikkíró egyes szám első személyben fogalmazhat. Majd eljut a glosszáig, a jegyzetig, és innen már csak egy lépés az a fránya publicisztika.

Az a benyomásom, hogy a legjobb publicisták az írás művészei. Közéjük sorolnám Krasznahorkai Lászlót is, ha gyakrabban adná közre véleményét a hazai közéletről.             

Tíz mondat a publicistáról

Én hivatásos nyilatkozó vagyok. Publicista. (Kertész Ákos író, Népszava, 2002. július 10.)

A publicistának csupán meg kell írnia az igazat, a politikusnak viszont meg is valósítania a magáét. (Debreczeni József volt MDF-politikus, 168 Óra, 2002. október 3.)

A jövőt csak a publicisták látják - utólag. (Debreczeni József politológus, Népszabadság, 2010. október 22.)

Wass Albertet nem publicistaként kívánjuk megítélni, hanem íróként. (Szőcs Géza költő, miniszterelnöki főtanácsadó, Irodalmi Jelen, 2014/december)

Bayer Zsolt igazi nemzeti karakter: művelt, széles látókörű, fáradhatatlan, pontos, néha indulatos író, publicista, tévés személyiség. (Járosi Márton energetikus, Magyar Idők, 2016. szeptember 1.)

Publicistaként nem tudom érdemben befolyásolni a folyamatokat. (Puzsér Róbert budapesti főpolgármester-jelölt, Magyar Rádió, 2019. szeptember 6.)

Apáti Bence balettozó kormánypublicista. (Szily László újságíró, 444.hu, 2019. december 9.)

Bayer Zsolt a kormány mocsárpublicistája. (Harkai Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2020. április 10.)

Csurka István sokkal jobban írt politikai jegyzeteket, mint több mai publicista híresség. Persze hogy. Ő aztán nem félbe maradt író volt. (Joó István újságíró, Mandiner.hu, 2021. február 4.)

Az isten szerelmére, én művész vagyok, nem publicista. (Krasznahorkai László író, Magyar Hang, 2021. március 12.)

D. Magyari Imre literátus újságíró. Debreceni fiú, alighanem ezért különbözteti meg magát egy d betűvel a többi Magyari Imrétől. Az egyetemen ismerkedtünk meg, aztán a fővárosba kerültünk, és szerkesztőként gondoztam a kéziratait. Kiderült, hogy írószemmel látja a világot, ráadásul jó műfordító, a német kultúra (és Bécs) szerelmese. Fogalmam sincs, hogy négyévenként melyik pártra szavaz, most azonban a szívemből beszélt.

Ma hajnalban ezt írta a közösségi üzenőfalára: „Nem tud olyan magas lenni a fertőzöttek és a halottak száma, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusaink elszakadjanak egymás alpári gyalázásától.” Az alpári jelzőről lebeszéltem volna, ezt ugyanis feltételezi a gyalázkodás fogalma, ami viszont a mondandóját illeti, csakugyan rossz nézni, hallgatni, hogy a gyurcsányozó vagy orbánozó politikusok kigyót-békát kiabálnak egymásra. Nehéz persze eldönteni, hogy választott képviselőink csupán ennyire képesek, és a lényegüket adják, vagy inkább csak szerepet játszanak. Mintha egy évvel az országgyűlési választás előtt belefeledkeztek volna a nem hivatalos kampányba, és lebutított üzenetekkel bombázzák a médiafogyasztó választópolgárokat.

Az a benyomásom, hogy a kormánypárti politikusok túl vannak ama határon, amikor még visszailleszkedhetnének a maguk mögött hagyott polgári demokráciába. Már csak kormányon érezhetik biztonságban magukat, az ellenzékiség helyett az igazságszolgáltatás várja őket. Az ellenzéki politikusok számára más a tét. Amíg országunk az Európai Unió tagja, mindig lesz egy mezsgye a számukra, mely ellenzéki politizálgatásnak nevezhető. Néhány éve még úgy véltem, hogy jó pénzért érzik rosszul magukat a Parlamentben. Amióta azonban politikai ellenfeleikkel együtt megszavazták a fizetésemelésüket, és ezzel párhuzamosan beszűkültek a megszólalási lehetőségeik, egyre jobb pénzért érzik egyre rosszabbul magukat.

Ahogy elnézem, nincs ellenükre, ha a koronavírus-járvány elhibázott kezelése után, jövő tavasszal esetleg kormányváltás következik be. Mégis tartok attól, hogy akkor sem esnek kétségbe, ha „csak” Orbánék kétharmadát akadályozzák meg. Az immár nettóban milliós jövedelem kárpótolja őket a mi rossz közérzetünkért. E bejegyzés után van egy összeállítás, amelyből kiviláglik, hogy néhány közéleti személyiség miként vélekedik a kormányról és az ellenzékről. E sorok írója például úgy, hogy olyan országban élünk, ahol a kormány hazudik, az ellenzék pedig összevissza beszél.  

Tíz mondat a kormányról és az ellenzékről

Hatalmas dolognak tartom, hogy az Orbán-kormánynak nem kell egyezkednie az ellenzékkel, és kényszerű kompromisszumokat kötnie. (Boross Péter volt miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2010. június 5.)

Minden idők legkeményebben konfrontálódó kormányával szemben minden idők legpuhább ellenzéke ül. (Tamás Ervin újságíró, Népszabadság, 2011. december 13.)

Szedett-vedett kormánynak szedett-vedett ellenzéke van. (Hont András újságíró, Hírszerző.hu, 2012. január 5.)

Az Orbán-kormányt bárki pacallá verhetné a 2014-es választásokon, kivéve az ellenzéket. (Majtényi László alkotmányjogász, Mozgó Világ, 2013/április)

Ez a kormány nem totalitárius, hanem hegemón hajlamú, hagy egy margót az ellenzéknek. (Konrád György író, Magyar Narancs, 2013. augusztus 15.)

A magyar választók egyértelművé tették: nem kormányt akartak váltani április 8-án, hanem ellenzéket. (Kész Zoltán volt országgyűlési képviselő, Népszava, 2018. július 27.)

A kormány az NB I-ben focizik, az ellenzék megye kettőben. (Naszádos Zsófia és Prinz Dániel Momentum-politikusok, 24.hu, 2019. december 23.)

A kormány és az ellenzék közös karanténban köhög egymásra. (Dalos György író, Mozgó Világ, 2020/5.)

A kormány cselekszik, az ellenzék kritizál. (Fodor Gábor liberális politikus, Hír TV, 2021. március 10.)

A kormány cselekszik, az ellenzék beszél. (G. Fodor Gábor politológus, Hír TV, 2021. március 10.)

Amely alig másfél órája jelent meg a Városháza nyilvánosságszűkítésének ellenszegülő újságírásról. Ehhez kértem háttéranyagot a vidéki sajtó alapos ismerőjétől, aki elküldte azt a cikkét, amely a Magyar Narancs digitális változatában rövidítve jelent meg. Számomra érdekesebb a teljes változat, amelyet elkértem közlésre a szerzőtől. (Zöldi László)

Ballai József:

Ellenzéki hírportál Kecskeméten, fillérekből

Két évvel ezelőtti indulása óta a KecsUP.hu simán beérte százmilliókból működő kecskeméti közmédiát. A recept annyira egyszerű, hogy bárhol ugyanilyen sikeresen működhet.

A 110 ezer lakosú Kecskeméten - mint amúgy majdnem mindenhol az országban - zavarba ejtően egyszínű a média világa. A kereskedelmi rádiót bekebelezte a NER, a KESMÁ-hoz tartozó megyei lap tizenezres példányszámának alig egyötödét adják el a városban. A saját jogán majdnem 200 milliós költségvetéssel a Kecskeméti Televízió afféle médiacentrumként működik (hiros.hu). Naponta állít elő híradót és mindenféle más tartalmat, üzemelteti a hírportált, és kiad egy ingyenes, színes, szélesvásznú, nagy példányszámú hetilapot (Kecskeméti Lapok). Ezt állítólag mindenki megkapja minden héten, bár e sorok írója a saját lakóhelyén már hónapok óta nem találkozott vele, mint ahogyan az utcában sem senki.

Két magán hírportál van még, az egyik a keol.hu, amely inkább a bulvárt vette fókuszába, és az egykori tényfeltáró újságíró által működtetett hirosveny.hu. Ezeket azonban aligha lehetne „ellenzéki” jelzővel illetni. Sőt. Mindenesetre a szisztéma működni látszik: ezek a portálok regisztráció után hírlevelet küldözgetnek, ami persze csak még tovább erősíti az olvasónak az az érzését, hogy itt az ideje a boldog elégedettségnek, hiszen minden tökéletes. Vagy majdnem az. A KecsUP.hu ebbe az állóvízbe hajított bele egy nem kis kavicsot.

Már azzal is, hogy lett, és hogy még mindig van. A semmiből indult 2019 márciusában, egy szem újságíróval. Gunity Gábor már korábban felmondta szerkesztői állását a Kecskeméti Televíziónál, és esküvői, illetve céges fotósként - vállalkozóként - dolgozott. Őt találta meg a feladat, hogy útjára indítson egy független és kritikus portált, amelynek végtelenül egyszerű titka van. Rákérdez, rá mer kérdezni dolgokra, ami a NER viszonyai között, egy kormánypárti irányítású városban nem szokásos. A KecsUP.hu finanszírozását egy pici magáncég, az AB Holding Kft. végzi, tulajdonosa Alter Róbert és felesége.

Hajdanán Alter Róbert és Oltyán József együtt működtette a már megszűnt Hirös Indexet, aminek az Index.hu-hoz semmi köze sem volt. Ám Alter és Oltyán útjai fizikailag és jelképesen is évekkel ezelőtt szétváltak. Alter régi álma volt egy független és helyi hírportál létrehozása, amihez a legfontosabb hozzávaló, saját bevallása szerint „egy óriási adag bátorság” volt. Maga a portál fillérekből működik, havi fenntartása néhány százezer forint: kell költeni a tárhelyre, és ki kell fizetni a (vállalkozó) újságíró számláját. Irodára sincs szükség, hiszen az új cikk lényegében bárhonnan feltölthető.

Ahhoz persze, hogy értelme legyen fenntartani egy portált, az kell, hogy olvassák. A KecsUP.hu épp erre jött létre. Mint minden helyi lap, ez is elsősorban helyi témákat dolgoz fel. Ezek érdekessége általában nem éri el az országos orgánumok ingerküszöbét, de helyben attól még a fontosak. A KecsUP.hu derítette ki, hogy 600 milliós állami támogatással 300 személyes munkásszálló létesül a városban - mindez a közpénzből működő médiában „dolgozói lakásépítés” címszóval jelent meg. Az már csak hab a tortán, hogy a munkásszállót egy méregdrága lakóparktól alig pár tucat méterre húzták fel.

Egy másik, szintén nagy visszhangot kiváltó cikkükben azt a kérdést tették fel: miért kell egy kalocsai ügyvéd jogi képviselőként - aki nem mellesleg a Fidesz polgármesterjelöltje a saját városában - a kecskeméti ingatlankezelő cégnek? Kiderítették, hogy ugyanez a személy a solti fideszes vezetésű önkormányzatnál is bezsebel havi 340 ezret, és a fideszes megyei önkormányzatnál is bizottsági tag 45 ezer forintért.

Az önkormányzati választások közeledtével a KecsUP.hu tárta fel, hogy az első pillantásra furcsa fideszes jelöltállítások mögött - a portál szerint - a polgármester asszony állt. Ő nyomta át például, hogy saját barátnője indulhasson egy olyan körzetben, ahol elismert és beágyazott fideszes volt a képviselő. Nem érkezett helyreigazítási kérelem sem erre, sem több más cikkre sem. (Amúgy a barátnő simán elbukta a körzetet, mint ahogyan a többi protezsált is.)

A KecsUP.hu több alkalommal elemezte a helyi sajtó és a helyi újságírók munkáját. Különös figyelmet keltett például, hogy az országos hírű, többszörösen kitüntetett oknyomozó riporter egyrészt az ellenzék egyik képviselőjének a segítője, másrészt a polgármester barátnőjeként ismert jelölt Facebook-oldalához kért lájkokat. A KecsUP.hu nem ítélte el az újságírót, aki publicistai hevületében a helyi DK-s politikusokat az „elvált nők klubjának” titulálta, annyit azonban megjegyzett: „Azt nem tudjuk, hogy pénzért vagy meggyőződésből dolgozik az ellenzéknek is, vagy éppen a Fidesznek, vagy egyszerre mindkettőnek. Ez legyen az ő dolga.”

A KecsUP.hu a politizáló kecskemétiek mértékadó fórumává vált. A megismerhető statisztikák szerint már ugyanannyi látogatója van, mint a sokszorta nagyobb emberi és anyagi-technikai hátterű hiros.hu-nak. Alighanem abban is oroszlánrésze volt, hogy a Fidesz 2019 októberében nem tudott ugyanúgy hengerelni Kecskeméten, mint korábban. Lényegében 1998 óta a kormánypárt mindig bőven kétharmados többségben irányíthatta a megyeszékhelyet, ám a helyhatósági választáson a 14 egyéni körzetből 6-ot is megnyert ellenzék. Maradt a Fidesz-többség, de a kétharmadnak annyi.

A KecsUP.hu azért is lehet példa szerte az országban, mert amit csinál, ahhoz elegendő egyetlen jó tollú és agilis újságíró. Akinek van mersze kérdéseket föltenni olyan ügyekben, amelyeket korábban senki se mert bolygatni. Jelmondatuk amúgy ismerős lehet azoknak, akik emlékeznek még az 1848-as pontokra: „Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.”

Koszos lábköröm a címoldal tetején. Némi böngészés után kiderül, hogy nem koszos, hanem csak elszíneződött az a fránya köröm. A gombásodás ellenszerével kecsegtet a reklám. Ilyen és ehhez hasonló hirdetések tartják el az Északhírnök nevű hírportált, a mai magyar nyilvánosság egyik legjellemzőbb vállalkozását.

Miskolci alapítója szerint naponta két-háromezren olvassák. Ha ezt megszorozzuk 365-tel, bizony milliós szám jön ki. Még akkor is, ha a törzsközönség néhány tízezernyire tehető. Ám ezt egy 164 ezres városban nem becsülném le. Pusztai László kifejtette egy interjúban: „Engem a komment tart felszínen.” (444.hu, 21.03.07.) Azt is elmondta, hogy harminc kommentet ír naponta, és mintegy száz álneves kommentelő véleményét közli. Köztük saját magát is, sőt volt olyan polgármester, aki maga is álnéven vett részt a vitákban. Ismerem a bulvár eszközökkel dúsított portált, ha nem olvasom is naponta. Megkérdeztem viszont a Miskolcon élő tanítványaimat.

Név nélkül adom közre a benyomásaikat. 1. „Az Északhírnök tipikus példája annak, amikor valami jót rosszul csinálnak.” 2. „Miközben feltárja a fontos ügyeket, elveszi az élüket.” 3. „Információi blikkfangosak, de nem mindig megbízhatóak.” 4. „Ha Pusztai máshová ír, például az Azonnal.hu-ba, akkor fogyaszthatóbb.” Értékítéletük elmarasztalásba burkolt dicséret. Érzékelteti a jelenséget: egy kirúgott vagy kiábrándult újságíró kényszervállalkozó lesz, és fölveszi a harcot a helyi nyilvánosság első számú kedvezményezettjével. Igyekszik megélni abból, hogy nem mindig tartja be a tanult szakmája szabályait. A miskolci példa korántsem elszigetelt.

A szombathelyi Draskovits Lászlót (Drazsét) már megvertek a főtéren. A pécsi Bognár László gerillamarketingesnek nevezi magát. A kecskeméti Gunity Gábor a KccsUp.hu-n keveredik vitákba és perekbe a polgármesternővel. A debreceni Porcsin Zsolt a Debreciner.hu révén ellensúlyozza a városházi hírforgalmat. A Szegedi kattintós pedig, vagyis SzeKa a saját hírszolgáltatás gyengeségét pótolja markáns véleményekkel. A felsoroltak nemcsak olyan városokban dolgoznak, ahol kormánypárti polgármesterek tartják kordában a nyilvánosságot. Erre ellenzéki elöljárók is hajlamosak.

A magyarországi városok vonzáskörzetében óhatatlanul létrejön egy többnyire digitális fórum, amely teret ad a nemszeretem híreknek és kulturált (vagy kulturálatlan) értelmezésüknek is. Nem lepődnék meg, ha egy fölmérésből kiderülne, hogy milliókat érnek el országszerte.