A legutóbbi napokban Orbán és Szanyi szájerezett, Szijjártó finanszírozott, Demeter Szilárd visszakozott, Gyurcsány pedig ellenkezett. Lefülelt mondatok.

Soros, az ateista liberárják krisztusa. (Megadja Gábor publicista, Kontra.hu, november 29.)

A politikai elit 90 százaléka vállalhatatlan, pedig Magyarországon születtek. Őket hova küldöd vissza? (Székely Csaba erdélyi író egy kommentelőnek, aki lerománozta Demeter Szilárdot, Facebook.com, november 29.)

A náci párhuzam akaratlanul is sérti az áldozatok emlékét. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Magyar Nemzet Online, november 29.)

Publicisztikájában vállalhatatlan és nem tolerálható náci párhuzamokat és hasonlatokat alkalmazott. (Berszán György újságíró Demeter Szilárdról, Magyar Nemzet Online, november 30.)

A lélegeztetőgépen lévő betegek 60 százaléka nem éli túl. (Merkely Béla orvosprofesszor, a Semmelweis Egyetem rektora, Borsod Online, november 30.)

Az erdélyi kopó a Nemzeti Együttműködés Rendszerének legvédettebb és legtámogatottabb kutyája. Hivatalos állat. (Dérer Miklós újságíró, Újnépszabadság.com, december 1.)

Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet Online, december 2.)

Nem elég konzervatív családapának látszani, annak is kell lenni. (Pilhál Tamás újságíró, PestiSrácok,.hu, december 2.)

Ez olyan botrány, amely kezelendő - de nem kezelhető. (Magyar György ügyvéd a Szájer-ügyről, ATV, december 2.)

A rezsim egyik megalapozójának kirobbantásához a közéletből egy ereszcsatorna alkalmasabb volt, mint a teljes magyar ellenzék tíz éve. (Béndek Péter publicista, 1000leütés.blog, december 2.)

Most a homokozó nem a legjobb hasonlat. (Dezső András újságíró, Facebook.com, december 2.)

Nekünk nem az a fontos, hogy olyanokkal fogjunk össze, akikről nem a legjobb a véleményünk. (Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke az ellenzéki együttműködésről, Magyar Narancs, december 3.)

A rendszer a maga összes szirmával kinyílt, és a magyar nép elé tárult. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Klubrádió, december 3.)

Nem lehet alkotmányosan eltitkolni olyasmit, amit az „elit” saját köreiben elfogad. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, december 3.)

/”Mi fér bele a Fidesz értékrendjébe?”/ Gázkamrázni lehet, melegnek lenni csak addig, amíg ki nem derül. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, december 4.)

Nem Szájer bukott meg, hanem ez a szellemiség. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, ATV, december 4.)

A Fidesz nem kommunista párt - de úgy viselkedik. (Reichert János publicista, Magyar Hang, december 4.)

A munkanélküliség helyett a munkanélküliséggel szembeni harc finanszírozása mellett döntött a kormány. (Szijjártó Péter külgazdasági miniszter Szentgotthárdon, Vaol.hu, december 4.)

Az orbáni kultúrharc emelte a nehéztüzérség élére. (Balassa Tamás újságíró Demeter Szilárdról, Népszava, december 5.)

Egy dolgunk maradt. Készülni. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, december 5.)

Az ellenzék kritikája elviselhető munkahelyi ártalom. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, a Nézőpont Intézet ügyvezetője, Magyar Rádió, december 6.)

Balassa Tamás a Népszava tegnapi számában érdekes mozzanatra hívta föl a figyelmet. November 28-án este már „élesítették” Demeter cikkét az Origo budapesti szerkesztőségében, amikor 1200 kilométernyire, egy brüsszeli ház ereszcsatornáján szakállas és hátizsákos öregúr ereszkedett alá. Másnap, szombaton kitört a botrány a cikk körül, amely vasárnapra elhalkult, mert közben kiderült, hogy a brüsszeli akrobata Szájer József volt. A fideszes nagyágyú elvette a show-t a fideszes kiságyútól.

Maradnék mégis a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójánál. Szegről-végről erdélyiként fáj, hogy gázkamrás publicisztikája miatt sokan az Erdélyből áttelepülteken verik el a port. Akadt értelmező, aki „import kápónak” nevezte. Arra utalt, hogy a náci koncentrációs táborokban élet-halál urai lettek azok a rabok, akik leginkább alkalmazkodtak a körülményekhez, és husánggal teremtettek maguknak tekintélyt a häftlingek között. Demeter Szilárd hajdani szobatársa a kolozsvári egyetemről pedig azt fejtegette, hogy „Senki nem vált annyira méltatlanná ahhoz az induláshoz.”

Egyik korai nyilatkozatában Demeter beszámolt az áttelepülés körülményeiről. Sokkolta, hogy akiket Erdélyből példaképének vélt az itteni szellemi élet nagyjai közül, szinte kivétel nélkül a másik oldalon találhatóak. Azt már én fűzöm hozzá, hogy ha egy törekvő fiatalember karriert akar csinálni, inkább a hatalomban lévőkhöz keresi a kapcsolatot. Meg is találta, mert Orbánék felismerték a határon túli magyarságban rejlő lehetőségeket. Mindent megtettek-tesznek, hogy odaát erkölcsi és anyagi segítség ürügyén érvényesítsék a befolyásukat.

Ellentétben a másik oldallal, amelynek politikai vezetői „hagyományosan” nem ismerték föl a nemzeti kérdés jelentőségét. Sőt a 2004. december 5-i népszavazás elleni kampánnyal még azokat is maguk ellen hangolták, akik például Erdélyben hozzájuk vonzódtak volna. Ilyen körülmények között kinek van kedve ahhoz, hogy az amúgy is elemeire bomlott ellenzékhez csatlakozzon, és a romániai másodosztályú állampolgárságból igazoljon át a magyarországi másodosztályú állampolgárságba.

Ezt a folyamatot vette észre Markó Béla költő, az RMDSZ volt elnöke. Ugyancsak a Népszava tegnapi számában ezt az ellentmondást bontotta ki: „Az erdélyi magyarok közül néhányan egy-egy budapesti stallumért cserébe teli szájjal hirdetnek majd keresztes háborút mindenféle másság ellen, ,,,, és közben azt hangoztatják, hogy azért mentek el Erdélyből, mert nem bírták elviselni a többség intoleranciáját.”         

A nyáron múlt 70 éves, és elfelejtettem felköszönteni. Pedig megérdemelte volna, mert a magyar sajtó érdekes színfoltja. Sportújságíróként megszokta, hogy sportegyesületek utaztatják. Ezzel vált alkalmassá arra, hogy politikai egyesülettől függő újságnál legyen főszerkesztő. Sokáig irányította például a Népszavát,

Igazán kár, hogy Németh Péter a 2010 előtti években nem készítette föl az ellenzéki létre. E tragikai vétséget azonban Orbánék hatalomra jutása után ”levezekelte”. A hét szűk esztendőben sikerült életben tartania a legrégebben működő magyar napilapot. Méltatlan körülmények között nyugdíjazták, majd a Hírklikk.hu-ból, egy MSZP-közeli honlapból sok munkával figyelemre méltó véleményportált faragott. Hetenként egyszer visszaír régi lapjába, ma például Szájer József sorsáról tűnődött. Akinek ürügyén joggal és okkal értekezett a „Fidesz-média” blokkolta botrányokról meg a „hatalom által uralt médiatérről”.

Bár viták dúlnak arról, vajon a média melyik válfajában versenyképesek a kormány tevékenységét fürkésző újságírók, abban többé-kevésbé egyetértenek, hogy a papír alapú sajtóban, a rádióknál és a tévéknél túlsúlyban vannak a kormánypártiak. Abban van különbség a vitázók között, hogy a túlsúlyt milyen jelzővel illetik. Szinte Németh Péter az egyedüli, aki nem éri be jelzővel, és mondandóját számmal nyomatékosítja. Körülbelül a Népszabadság megszüntetésekor kezdte jelezni a kormányzati nyomulást, imigyen: 95 százalék, 90, 95, 90, 90, 90, „szinte 100 százalék”, 90, 90. A mai cikkben is fejtegette, hogy „kilencvenszázaléknyi médiafelületen” nem találkozhatunk a Szájer-üggyel.

Érteni vélem, hogy miért nem éri be a kormányzati túlsúlyt érzékeltető jelzővel. Bizonyára úgy érzi, hogy érvelését számmal kell nyomatékosítania. Nem értem azonban, hogy e számok miért hullámzanak. Azt sem, hogy a számsor eleve 95 százalékkal indul - évekkel a túlsúlyt betetőző hálózat, a KESMA alapítása előtt. Azt pedig végképp nem értem, honnan vette az idézett százalékokat. 11177 termék (6699 újság, 3662 portál, 816 rádió és tévé) hatását kéne ugyanis felmérni. Egy ilyen kutatást ismerek, a Mérték Médiaelemző Műhely az árbevételek alapján értékelte a médiapiacot, és 2019-ben a kormánypárti médiumok 78 százaléknyi túlsúlyát mutatta ki.

Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy nem tartok lépést a médiaszociológia eredményeivel. A másik pedig az, hogy immár 70 és féléves kollégám a hasára ütött - ha már túlsúlyról van szó.

Németh Péter a média arányairól

/Orbán Viktorról/ Övé a média 95 százaléka. (Népszava, 2016. október 4.)

/Orbán Viktorról/ A magyar sajtó 90 százaléka az ő felügyelete alatt áll. (Hír TV, 2016. december 19.)

A kormánysajtó, vagyis a nyilvánosság 90-95 százaléka erőszakba torkolló demonstrációkról számol be. (Népszava, 2017. április 12.)

A kormánysajtó „szétterítette” eddig talán legocsmányabb „kreativ” üzenetét, a Soros György elleni kampányt, és helyezte el ennek kiegészítő szövegét a saját rádióiban, televízióiban, internetes felületein, vagyis a média több mint 90 százalékán. (Népszava, 2017. július 15.)

A magyar sajtót, amelynek 90 százalékát immár a kormány uralja, félelem lengi körbe. (Népszava, 2018. november 17.)

A média eme /kormánypárti/ része nagyjából 90 százalékot tesz ki. (Népszava, 2019. január 12.)

Attól, hogy valakinek szinte száz százalékosan a kezében van a média, még lehet bukni. (HírKlikk.hu, 2019. december 27.)

A térfél 90 százalékát uralja a hatalom. (HírKlikk.hu, 2020. január 14.)

A kilencvenszázaléknyi médiafelületen az olvasó, néző, hallgató nem is találkozhat az aktuális jobboldali botrány eseményeivel. (Népszava, 2020. december 5.)

Ma reggel a Magyar Rádió műsorvezetője futólag firtatta, vajon „Szájer János és Deutsch Tamás” brüsszeli viszontagságai összefüggésbe hozhatók-e azzal, hogy az Európai Unió pikkel ránk a beharangozott vétó miatt. A miniszterelnök „nem jóindulatúnak” minősítette a feltételezést. Elmondta, hogy neki is van fantáziája, de inkább a tényekkel foglalkozik. Ezúttal mellőzöm a gestapozó Deutschot, és csupán azt pedzegetem, hogy a nép mit tudhatott meg a bulizó Szájer József erkölcsi vesszőfutásáról.

Az egyik unokatestvérem tanyán lakik. Fél a migránsoktól, akiket épp úgy nem ismer, mint a kettős életű magyar politikust, aki másfél évtizedig múlatta az időt a brüsszeli homokozóban. Rokonom a Magyar Rádióval kel, az M1 tévével fekszik, a kettő között pedig a megyei napilapot böngészi. Ezek az orgánumok mindössze egy-két közleménnyel kínálták meg. Kiderült belőlük, hogy egy németes nevű politikusunk lelki okok miatt jelentette be a visszavonulását, majd Orbán Viktor közölte róla, hogy amit tett, az „nem fér bele” a politikai közösségük értékrendjébe.

A megyei újságban unokatestvérem nem olvashatott értelmezést a kanbuliról, az ereszcsatornás menekülésről, a hátizsákban talált kedélyfokozókról, miközben a lapot az egyik legjobb tollú vidéki újságíró szerkeszti. Holott micsoda glosszát rittyentett volna a vizet prédikáló és bort iszogató politikusról, ha nem neki kéne gondoskodnia arról, hogy az újságját olvasók ne szerezhessenek tudomást Szájer József nemzetközi sajtót is bejárt kalandjairól. Amelyeket a miniszterelnök-pártelnök ma reggel körülbelül húsz másodperc alatt intézett el.

Volt már ilyesmi a Fidesz közelmúltjában. Csakhogy a Borkai-botrányt tavaly, az önkormányzati választás előtt azért nem lehetett a KESMA „buborékban” tartani, mert a győri polgármester olimpiai bajnokként írta be magát a magyar sport aranykönyvébe. Ráadásul a világhálón róla és egy örömlányról videófelvétel jelent meg, és a fél ország látta. A kormánypárti laphálózatban már nem lehetett agyonhallgatni. Most pedig azt olvasom az ellenzéki sajtóban, hogy a Szájer-buli az utolsó szög volt az Orbán-rendszer koporsójába.

Nekem is van fantáziám, de inkább a tényekkel foglalkozom. Azzal például, hogy e botrányról néhány millió ember csak annyit tud, hogy egy jószerivel ismeretlen politikus valamilyen kínos ügy miatt távozott a közéletből. Ennyi azért kevés az erkölcsileg kétségkívül lezüllött rendszer eltemetéséhez.      

Vajon mi lesz a gránitszilárdságúnak mondott Alaptörvény immár kilencedik módosításával? A kérdés indokolt a brüsszeli ereszcsatornáról leereszkedett Szájer József erkölcsi megsemmisülése után. Bár nem lehet tudni, vajon vele fogalmaztatták-e meg, miszerint „az anya nő, az apa férfi”, az viszont tudható, hogy az alkotmánypótló szöveg eredetijét ő írta Brüsszel és Strasbourg között, a vonaton. Nevezhetjük akár az Alaptörvény atyjának is, aki egyetért azzal, hogy az együttélési formák közül az állam csupán a házasságot támogatja.

Igazán kár, hogy a szállóige házasságon kívül született. Némelyikről azt sem tudjuk, hogy kik a szülei. Az egyiket viccesen Szilágyi György Jobbik-politikus sütötte el az országgyűlésben. Néhány nappal később pedig, egy tévés vitaműsorban arról számolt be, hogy közösségi oldalán rengetegen szóltak parlamenti megjegyzéséhez, és az egyik kommentelő így pontosította: „Orbán Viktor férfi, Mészáros Lőrinc vagyona nő.” Ez már szellemes, jellemzi korunk viszonyait, a magyarországi közhangulatot. A honatya becsületére válik, hogy utalt a névtelen hozzászólóra. Ebből adódik a problémám. Harminc éve gyűjtöm a szállóigéket, és az iménti idézet illik a válogatásba. De kinek a nevével vehetném föl az összeállításba?

A szállóigék szakirodalmában fedezhető fel a magyar Alexander Bernát. A filozófus 1895-ben eme meghatározást adta közre: a nép szállóigéje a közmondás, a művelt ember közmondása a szállóige. Vagyis a jó (ütős, szellemes, korjellemző) mondatnak van egy névtelen és egy neves szakasza. Az újságokban például megjelent a hír, hogy a hatalmon lévők módosítani akarják az Alaptörvényt. Ezt persze megvitatták Budapest főutcáján, ahol a szikrázó napsütésben 54 járdára kihelyezett kávézót számláltam össze. Mire eljutottam a Margittól a Petőfi hídig, és le-leültem az asztalokhoz, az anyás-apás alapmondat végigszáguldott a Nagykörúton. A város népe lefaragta róla a fölösleget, és hozzáfűzte a maga csipkelődő véleményét.

Kikristályosodott a végleges forma, mely már csak arra várt, hogy a közismert emberek közül valaki a nevére vegye (szóba hozza) a nyilvánosság valamelyik fórumán. Ettől kezdve íratlan szabály, hogy neki tulajdoníthatjuk. Az említett közéleti személyiség ezzel a mondattal került be a rendszerváltás után született szállóigék mintegy háromezres gyűjteményébe. A két azonos nevű közül a humorísta Szilágyi György mögé helyeztem, akinek h betűje megelőzi a politikus p-jét.             

 Dagad a Szájer-botrány, hullámai bezúdultak a nyilvánosság zegzugaiba. Szinte mindegyik szövegben olvasható, a mémekben látható is, hogy az Orbán-kormány brüsszeli embere mászik lefelé az ereszcsatornán. Menekül egy bárból, ahol kijárási tilalom idején azonos nemű emberek vigadtak. A pályafutását összefoglaló magyar újságíró - aki egyébként konzervatív értékrendű - ezt a címet adta cikkének: Katedrától az ereszcsatornáig. Az írásban és képben láttatott jelenet az erkölcsi botrány szerves része lett. Épp úgy, mint Borkai-ügyben a győri polgármester lyukas zoknija. 

A Fidesz-politikus üzlettársaival partit rendezett egy adriai jachton. A titokban róla készített videót tavaly, az önkormányzati választás előtt nézte meg a fél ország, és a legtöbb értelmező képzeletét egy állóképpé kimerevített mozzanat ragadta meg. A tornász olimpiai bajnokból lett polgármester hátulról látható rajta vízszintes helyzetben, egy szintén pucér örömlány fölött. Lábán felejtette azonban a zoknit, amelynek talpán lyuk tátongott. Aki közre adta, piros plajbásszal még be is karikázta azt a fránya lyukat. Azt sugallván, hogy íme, egy uborkafára fölkapaszkodott senki, aki még azt sem tudja, hogy intim helyzetben illik levenni az utolsó ruhadarabot is.

A Médianapló olvasói tudhatják, hogy igyekszem utánajárni a részleteknek. Borkai esetében nem sikerült. Azóta is foglalkoztat, hogy miközben megérdemli a sorsát, vajon idegen kezek nem varázsolták-e zoknijára a lyukat. Ugyanezen tűnődöm most, a hasonló helyzetben ábrázolt Szájer József ürügyén. A Brüsszelt nálam jobban ismerők ugyanis kifejtették, hogy ama bár nem az emeleten van, hanem egy szuterénben. Ha a belga rendőrök az ereszcsatornáról szedték le az igazolvány nélküli magyar politikust, akkor ez csak úgy történhetett meg, hogy a bárajtón belépő hatósági emberek elől fölfelé menekült, és valamelyik emeleten kilépett az ablakpárkányra, majd a függőleges ereszcsatornán ereszkedett le az utcára, a várakozó rendőrök karjaiba.

Tisztában vagyok azzal, hogy médiafogyasztóként nem vagyunk képesek kivárni a nyomozás végét. Még csak azt sem, hogy a lassú igazságszolgáltatás helyett a nyilvánosság képviselői tárják fel a körülményeket. Mondjuk egy Brüsszelben dolgozó magyar újságíró, aki bekéredzkedik az épületbe, hogy végigjárja a lépcsőházat, és megpróbálja rekonstruálni a lebukás, az erkölcsi megsemmisülés helyszínét. Például azt, hogy mitől lett véres Szájer József. Csak tán nem attól, hogy lemászás közben egy lyukba nyúlt az ereszcsatornán, és fölsértette a kezét?                    

A szombat délelőtt kirobbant botrány óta hetvenkét óra telt el. Vajon e „csoda” csupán három napig tart-e? Van-e még annyi gyúanyag benne, hogy kitartson a jövő hétfőig, amikor Orbán Viktor is az országgyűlési képviselők elé áll, hogy számot adjon arról, amit a legutóbbi napokban csinált? Vagy amit csinálnia kellett volna, például elbocsáthatta volna állásából a Petőfi Irodalmi Múzeum botránykeltő főigazgatóját.

Akitől egyébként a beosztottjai már elhatárolódtak. Elmagyarázták Demeter Szilárdnak, hogy egy köztisztviselő miért nem sodródhat az aktuálpolitikával, miért nem gyakorolhatja a publicisták máskülönben érdekes mesterségét. A publicisztika ugyanis tartalmilag állásfoglalást jelent, és egy állami főtisztviselőnek nem illik véleményt nyilvánítania a közvéleményt megosztó kérdésekben. Az elhatárolódást százan írták alá a PIM és a tagintézmények mintegy kétszáz munkatársából. Ez azért felér egy elbocsátással, amit tegnap a Parlamentben az ellenzéki honatyák is követeltek.

Külön-külön szólaltak meg a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviseletében. (A Jobbik tudomásom szerint hallgatott, a Momentum pedig egyelőre nem parlamenti párt.) Számon kérték a sorosozó és gázkamrázó Demetert Varga Mihály miniszterelnök-helyettesen, aki mondott ugyan valamit, de nem neki kellett volna útilaput kötnie a múzeumigazgató talpára. A botrány szóba került a külföldi sajtóban is, és a lángja nagyobb lehetett volna, ha a cikkírók a magyarországi skandalumhoz fűzhették volna, hogy az ellenzéki pártok közösen követelték az irodalmi főfunkcionárius eltávolítását. Mi több: szombat délután és vasárnap azt is eldönthették volna, hogy hétfőn kivonulnak a parlamentből, ha Demeter szilárd marad a főigazgatói székben.

Dönthettek persze úgy is, hogy ez a botrány nem elég horderejű a közös fellépéshez. A parlamenti bojkotthoz olyan eseményre lett volna szükség, amely megmozgatta az egész társadalmat. Van azonban egy életszerűbb magyarázat is az ellenzéki visszafogottságra. Tegnap, az ATV vitaműsorában szóhoz jutott Murányi András, és a Párbeszéd kommunikációs igazgatója ezt mondta az ellenzéki pártokról: „Sokszínű, de egyet akaró massza.” A massza szerintem is stimmel, ami pedig az egyet akarást illeti, a jelek szerint leginkább abban nyilvánult meg, hogy őfelsége ellenzéke nem kívánta közös akcióval fölerősíteni az Orbán-kormány amúgy is mértéktelenül eltúlzott nemzetközi visszhangját.   

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója azt mondta magáról, hogy ő hobbi szinten űzi a szépirodalmat. Ha így van, nem várható el tőle, hogy  tisztán lásson műfaji kérdésekben. Könnyen bekövetkezhet, hogy félrelép, és tévúton találja magát. Heti egy publicisztikával véleményvezérnek szegődött az Origóhoz, és lám, nagy hírre vergődött jegyzetében olyan metaforát használt, amely talán még az állásába is kerülhet.

A metafora ugyebár képes beszéd, sűrített hasonlat. Van azonban egy mélyebb értelme is: egymástól távol eső dolgokat ránt össze, kimutatja a belső közelségüket. Demeter Szilárd ezzel próbálkozott, amikor Európát Soros György gázkamrájának nevezte, és szerinte a magyarokat „a liberális Führer” mérgező gáza fojtogatja. Csakhogy félő, mélyben sem létező összefüggés Amerikában élő hazánkfiát és a nagyüzemi népirtást összefércelni. Ráadásul az erőltetett, szerencsétlen, ügyetlen hasonlat akaratlanul is érzékeny ponton találta el a miniszterelnöki kommunikációt.

A politikai korrektség azt jelenti, hogy vannak olyan szavak, amelyek használata vagy összekapcsolása következménnyel járhat. Alkalmazóik, hangoztatóik kizárhatják magukat a szalonból, a kávéházból, mai értelemben pedig a nyilvánosság még hatásosabb fórumairól. De mert a túlsúlyban lévő kormánypárti sajtó harcot hirdetett a liberális PC ellen, Demeter Szilárd miért ne gondolhatta volna, hogy a zsidók tragédiáját, sőt a mögöttünk hagyott évszázad legsúlyosabb (gázkamrás) népirtását összehozza a holokauszt-túlélő Soros György nevével. Csak épp azt nem vette figyelembe, amiben Orbán Viktor abszolút következetes: távol tartja magát a zsidózástól, az antiszemitizmusnak még a látszatától is.

Kalapban ül be a zsinagógába, különösen akkor, ha Netanjahu miniszterelnök Budapesten jár, és olykor jiddis szavakat is kever a mondataiba, például a córeszt. Politikai érdeke fűződik ahhoz, hogy Soros zsidóságát és a zsidó tragédiát jelképező gázkamrát kivegye a szóba- és összehozható fogalmak tárházából. Ezt igazán tudhatta volna kedvenc kultúrpolitikusa, akit csupán az menthet meg a kirúgástól, ha azok a fránya ellenzéki pártok ma a Parlamentben közösen követelik az irodalmi főtisztviselő eltávolítását. Orbán dacból meghosszabbíthatja ugyan Demeter Szilárdot Bicskéig, a gázkamrás hasonlat azonban már visszhangzik Nyugat-Európában és Izraelben is.

Vajon a magyar miniszterelnök kész-e a véleményvezér-áldozatra? S ami ezzel egyet jelent: reálisan mérlegeli-e a nemzetközi botránnyá fajult helyzetet?

Tíz mondat Orbán Viktortól

Magyarországon nem tűrünk semmiféle rasszista és antiszemita kijelentést. (Hírszerző.hu, 2010. július 25.)

Mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat. (Parlamenti TV, 2012. december 3.)

/Sorosról/ Az érvek súlya, és nem az érvek gazdájának származása számít. Mindenki ismeri a kormány álláspontját, az antiszemitizmussal szembeni zéró toleranciát. (Miniszterelnök.hu, 2017. június 27.)

Magyarország kormánya egy korábbi időszakban hibát, sőt bűnt követett el, amikor nem védte meg Magyarország zsidó származású polgárait. (Miniszterelnök.hu, 2017. július 18.)

/Netanjahuról/ Magyarországon jelentős zsidó kisebbség él. Nyilvánvalóvá tettem a miniszterelnök úr számára, hogy az ő biztonságukat, akik magyar állampolgárok, a magyar állam teljes mértékben garantálja. (Miniszterelnök.hu, 2017. július 18.)

Az antiszemitizmus erősödését Európában meg kell fékezni. (Miniszterelnök.hu, 2017. július 18.)

A zsidó származású polgárok Magyarországon a kormány védelme alatt állnak. (Origo.hu, 2018. július 19.)

Magyarország kormánya a zéró tolerancia politikáját követi az antiszemitizmus kérdésében. (Magyar Távirati Iroda, 2018. december 6.)

A legkeményebb törvényeink nekünk vannak az antiszemitizmus ellen Európában. (Die Zeit, 2020. november 26.)

Vállalom, hogy mindenkit kritizálok a politikai véleményéért - még azokat is, akik zsidók. (Die Zeit, 2020. november 26.)

 A legutóbbi napokban Orbán csatázott, Kövér stukázott, Demeter Sz. sorosozott, Szél B. gatyázott, Lendvai káslerezett, Kuncze pedig pintérezett. Lefülelt mondatok.

Mindenki vigyázzon magára, és ne beszéljen a régi barátai ellen, mert újakat kijárási tilalom idején nagyon nehéz szerezni. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, november 22.)

Vajon tisztában van-e az ellenzék azzal, hogy 2022 az utolsó lehetőség a békés hatalomváltásra? (Bruck András író, Facebook.com, november 22.)

Amerika nem nézi jó szemmel, hogy Magyarország Kína egyik tartománya. (Simonyi András volt washingtoni nagykövet, Klubrádió, november 23.)

Mire ezek eltűnnek innen, már nem lesz senki, aki emlékezne arra, milyen egy normális ország, (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, november 23.)

Kilóg mindenünk a gatyából. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, november 24.)

Politikai karanténban tartják az emberminisztert. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Kásler Miklósról, ATV, november 25.)

Orbán ezt alaposan benézte. (Pikó András józsefvárosi polgármester a kormányzati járványkezelésről, 168 Óra, november 25.)

Sajnos a politikusok főleg a politikáról beszélnek, nem éppen tudományos igénnyel. (Csányi Vilmos viselkedéskutató, Magyar Narancs, november 26.)

Az ellenzék nem erősödött, csak egységessé vált. (Závecz Tibor közvélemény-kutató, ATV, november 26.)

A kultúrharc visszatérés a régi időkhöz. (Szinetár Miklós rendező, Színház Online, november 26.)

Ne féljünk a hadiállapottól, már igazán nincs miért. (Trombitás Kristóf publicista, Magyar Nemzet Online, november 26.)

Az írói karantént régebben elefántcsonttoronynak hívták. (Bödőcs Tibor humorista, Élet és Irodalom, november 27.)

A vírussal egy brutálisan legatyásodott egészségügynek kell megküzdenie. (Szél Bernadett volt LMP-politikus, BaHír.hu, november 27.)

Két csatatér van: a kórházakban és az iskolákban. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, november 27.)

Senki sem tévedhetetlen. Alig merem leírni: ő sem. (Dévényi István újságíró, Magyar Hang, november 27.)

Lassan már triciklit se vezethet önállóan. (Tamás Ervin újságíró Kásler Miklósról, Facebook.com, november 27.)

Pintér Sándor Orbán legkevesebbet szereplő minisztere. (Kuncze Gábor liberális politikus, HírKlikk.hu, november 28.)

A NER addig marad fenn, amíg Orbán fenn tudja tartani a jelenlétével. (Béndek Péter publicista, 1000leütés.blog, november 28.)

A magyar ellenzék az elmúlt évtizedben stukákat megszégyenítő zuhanórepülésbe kezdett. (Kövér László Fidesz-politikus, Magyar Hírlap Online, november 28.)

Soros György a liberális Führer. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Origo.hu, november 28.)

Demeter Szilárd Orbán Viktor legfontosabb bizalmasa a kultúrpolitikában. (Schein Gábor író, 444.hu, november 29.)

Vita alakult ki a közösségi üzenőfalon, és az egyik hozzászóló eltért a tárgytól. Ezt írta Orbán Viktorról: „A média elkezdte mosni az ordas kijelentését: ’agyagba döngöljük a komcsikat’. Ott voltam, hallottam.” Helyére tette egy másik hozzászóló, aki kétségbe vonta, hogy a kommentelő 1989-ben ott lett volna a zalaegerszegi főtéren. Az illető nem tiltakozott. Tudomásul vette, hogy pontatlanságon és füllentésen kapták rajta. Nem nagy ügy, a digitális térben gyakran történik ilyesmi. Ettől azonban még érdemes utánanézni a részleteknek.    

Az ellenzéki csoportosulások 1989 nyarán akciót indítottak, hogy a „levitézlett” MSZMP-politikusok adják vissza az országgyűlési mandátumukat. Például Aczél György Baranyában, Cservenka Ferencné Pest megyében, Pap János Veszprém megyében és Varga Gyula Zalában. Október 12-én, kedden délután nagygyűlést tartottak az egerszegi Dísz-téren. A Zalai Hírlapban megjelent fényképen emberfejek sokasága látszik, a háttérben villanyoszlopok és zászlók, a pódiumon pedig Dr. Marx Gyula nyugalmazott körzeti orvos beszélt, az MDF képviselőjelöltje. Felszólalt még a közeli Keszthelyen lakó Csengey Dénes, az MDF alelnöke, a Fidesz képviseletében pedig Orbán Viktor is.

A jelenlegi miniszterelnök a Zalai Hírlap tudósítása szerint kifejtette, hogy a szocializmus miként emelt falat az emberek közé. De a kommunistákat nem ő döngölte agyagba, hanem a mellette álló Németh Zsolt, aki napjainkban az országgyűlés külügyi bizottságát vezeti. A kiszólástól Marx doktor elhatárolta magát a megyei napilap másnapi számában, mondván, hogy a kommunisták nélkül nem lehet kormányozni Magyarországot. A helyzet megértéséhez tudni érdemes, hogy október 7-én megalakult az MSZP, amelyet sokan Pozsgay Imre pártjának véltek, márpedig az MDF ügyvezető elnöke Bíró Zoltán volt, Pozsgay régi harcostársa, aki október 21-én mondott le, hogy átadja a helyét Antall Józsefnek.   

A megyei újságban megjelent két hozzászólás is. „A Ganz Szerelvény és Gépgyártó Vállalat összevont MSZMP-taggyűlése” nyílt levelet intézett az agyagba döngölő Fidesz-politikushoz: „Németh Úr! A Fiatal Demokraták Szövetségének még sokat kell tapasztalnia, hogy ’felnőtt’ módon, az országért érzett valódi felelősséggel politizáljon.” A másik levelet 13 MDF-közeli személyiség írta alá, és 31 év múltán sem érdektelen: „Csak a vak, illetve az elvakult ember nem látja, mire számíthat egy fideszesek által esetlegesen uralt demokratikus, békés, vérontás-mentes, szebb jövőben.”