A szombat délelőtt kirobbant botrány óta hetvenkét óra telt el. Vajon e „csoda” csupán három napig tart-e? Van-e még annyi gyúanyag benne, hogy kitartson a jövő hétfőig, amikor Orbán Viktor is az országgyűlési képviselők elé áll, hogy számot adjon arról, amit a legutóbbi napokban csinált? Vagy amit csinálnia kellett volna, például elbocsáthatta volna állásából a Petőfi Irodalmi Múzeum botránykeltő főigazgatóját.

Akitől egyébként a beosztottjai már elhatárolódtak. Elmagyarázták Demeter Szilárdnak, hogy egy köztisztviselő miért nem sodródhat az aktuálpolitikával, miért nem gyakorolhatja a publicisták máskülönben érdekes mesterségét. A publicisztika ugyanis tartalmilag állásfoglalást jelent, és egy állami főtisztviselőnek nem illik véleményt nyilvánítania a közvéleményt megosztó kérdésekben. Az elhatárolódást százan írták alá a PIM és a tagintézmények mintegy kétszáz munkatársából. Ez azért felér egy elbocsátással, amit tegnap a Parlamentben az ellenzéki honatyák is követeltek.

Külön-külön szólaltak meg a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviseletében. (A Jobbik tudomásom szerint hallgatott, a Momentum pedig egyelőre nem parlamenti párt.) Számon kérték a sorosozó és gázkamrázó Demetert Varga Mihály miniszterelnök-helyettesen, aki mondott ugyan valamit, de nem neki kellett volna útilaput kötnie a múzeumigazgató talpára. A botrány szóba került a külföldi sajtóban is, és a lángja nagyobb lehetett volna, ha a cikkírók a magyarországi skandalumhoz fűzhették volna, hogy az ellenzéki pártok közösen követelték az irodalmi főfunkcionárius eltávolítását. Mi több: szombat délután és vasárnap azt is eldönthették volna, hogy hétfőn kivonulnak a parlamentből, ha Demeter szilárd marad a főigazgatói székben.

Dönthettek persze úgy is, hogy ez a botrány nem elég horderejű a közös fellépéshez. A parlamenti bojkotthoz olyan eseményre lett volna szükség, amely megmozgatta az egész társadalmat. Van azonban egy életszerűbb magyarázat is az ellenzéki visszafogottságra. Tegnap, az ATV vitaműsorában szóhoz jutott Murányi András, és a Párbeszéd kommunikációs igazgatója ezt mondta az ellenzéki pártokról: „Sokszínű, de egyet akaró massza.” A massza szerintem is stimmel, ami pedig az egyet akarást illeti, a jelek szerint leginkább abban nyilvánult meg, hogy őfelsége ellenzéke nem kívánta közös akcióval fölerősíteni az Orbán-kormány amúgy is mértéktelenül eltúlzott nemzetközi visszhangját.