Halász Bence az egyik reménységünk. Másodmagával ő képviseli hazánkat az Egyesült Államokban megrendezendő atlétikai világbajnokságon. Az ELTE szombathelyi tagozatán pallérozódik, de nem a szavak embere. Egyik mondatát föl is vettem az elszólások gyűjteményébe, így hangzott: „A szombathelyi ELTE kihelyezett karján tanulok.” (Sport TV, 2020. május 4.) Most a Magyar Rádióban szólaltatták meg. Esti műsorban 13-szor mondta, hogy „igazából”. Percenként kétszer.

Mindenkinek vannak gyakran használt szavai, de ha unos-untalan, ráadásul funkciótlanul használja őket, a mondandója egyhangúvá, érdektelenné válik. Szurkolok a kitűnő kalapácsvetőnek, hogy a vébén túldobja a bűvös 80 métert, meg kéne azonban tanítani arra, hogy eladja magát a nyilvánosság fórumain. Mi, újságírók ugyanis kedveljük a szabatosan és érdekesen fogalmazó interjúalanyokat. Följegyeztem néhány stúdióvendég szavajárását, akik nem profi sportolók és amatőr interjúalanyok, hanem a gondolataikból élnek.

Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, vérbeli értelmiségi és kulturáltan fogalmazó értelmező. Teljesítményét beárnyékolja, hogy pergő nyelvvel használja a „természetesen” kifejezést akkor is, ha az, amit joggal bírál, korántsem természetes. Ha pedig befejezi az okfejtést, a kijelentő mondat végére kérdő hangsúllyal biggyeszt egy „nemde” szócskát. Mintha bólogatást várna a láthatatlan tévénézőtől.

Mesterházy Attila politikust gyakran szólaltatják meg mostanában, leginkább a kormánypárti nyilvánosság fórumain. Érdekeseket mond az ellenzékről és pártjáról, az MSZP-ről. Észrevettem, hogy az egyesből halad az általános felé. Majd rájön, hogy össze kéne foglalni a mondandóját, és a következtetést e szóval kezdi: „magyarul”. Az eszmefuttatást lefordítja azok nyelvére is, akik jobban járnának, ha azonnal a „magyarul” után következő mondattal kezdené a gondolatmenetét.

 A tévések fölfedeztek egy Szalai Szabolcs nevű kerek arcú, mosolygós újságírót is. Szavajárása az „ilyen szempontból”. Ami azt sejteti, hogy a politikai fejleményeket sajátos nézőpontból látja és láttatja. Ez rendben is volna ilyen szempontból, fölösleges azonban állandóan hangsúlyozni. Egyszóval baj van az unos-untalan hangoztatott szavainkkal. Ez a korlátozottan nyilvános fórumokon is kiderül. A társasházunk mosókonyhájában részt vettem egy megbeszélésen. A házkezelőség vezetője másfél óra alatt 136-szor használta az „egyébként” kifejezést. Vétek volna meghívni egy tévé- vagy rádióstúdióba, bár nem lógna ki a sorból.             

Tíz mondat a szavakról

A szavak, amelyekkel beszélek, a köznyelvben kialakult szavak. Az különbözik, amit mondok velük. (Varga Imre szobrász, Tolnai Népújság, 2001. március 11.)

Ha a mondatok elég szorosan fűződnek egymáshoz, akkor már nem szavakat, hanem gondolatokat közlünk. (Gáspár Tibor színész, Zalai Hírlap, 2003. január 13.)

A szavaknak nem a kimondásához kell bátorság, hanem a megfogalmazásához. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Magyar Nemzet, 2006. március 25.)

Rúzsa Magdi jobban tenné, ha az éneklésnél marad. Neki nem az a kenyere, hogy szavakkal játszva, mondatokat csűrve, gondolatait fényes köntösbe öltöztetve hasson ránk. (Nagy Zsófia diák-újságíró, Klubháló.hu, 2009. január 20.)

A választó talán már akkor sem hinné el, hogy őszinte szavakat hall, ha véletlenül egy politikus ezzel kísérletezne. (Török Gábor politológus, Index.hu, 2011. március 2.)

Az elmúlt tíz évben a szavakat tettük tönkre. (Mundruczó Kornél rendező, Hír TV, 2015. szeptember 30.)

A politikusok között is sokan elnyelik a szavakat, befelé beszélnek. (Lukács Sándor színész, Heti Válasz, 2016. április 21.)

Birkózik a szavakkal. (Majláth-Mikes László humorista Németh Szilárd Fidesz-politikusról, a Magyar Birkózó Szövetség elnökéről, Magyar Hang, 2018. november 23.)

A szavak közt elvesznek a mondatok. (Bakonyi Péter újságíró, Facebook.com, 2018. október 5.)

Főleg az s végű szavakat szereti, mert azokat jól lehet sziszegni: liberális, migráns, Soros, vírus. (Farkasházy Tivadar újságíró Orbán Viktorról, Válaszonline.hu, 2020. május 8.)

Akik átélték, aligha feledik a netadó elleni tüntetést. A világsajtót bejárta a felvétel: az Erzsébet-híd budai oldalán, a tömegben majd’ mindenki zsebében mobiltelefon lapult. Egyszerre villantották föl az apró fényforrást. Aznap este 40 ezer digitális szentjánosbogár világította meg a szürkületet. Egy újságíró meg is kérdezte a miniszterelnököt: ”Lesz-e jövőre netadó?” Orbán Viktor ezt válaszolta: „Szerintem nem.” (MTI, 2014.11.04.)

Ennek azért volt előzménye. A nyarat azzal töltöttük, hogy vitatkoztunk egy másik adónemről. A bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy a kormánypárti oldalon is kiverte a biztosítékot a reklámadó. Fél év múlva mégis sikerült lenyomni a médiacégek torkán. Amit a világhálót használó magánemberek elutasítottak, azt tudomásul vették, amikor a kormány nem őket adóztatta, hanem ama vállalkozásokat, amelyeknek a szolgáltatásait igénybe vették. A cégek beépítették költségeikbe az 5,3 százalékos reklámadót, és tőlünk szedték be.

Most, az országgyűlési választás előtt kiköltekezte magát a kormány, és onnan próbál pénzt szerezni, ahonnan csak lehet. Az emberei is berzenkednek: bezzeg a „globális techóriásokat” nem képes megadóztatni, helyettük a hazai vállalkozásokat bünteti. Azokat is, amelyek félig-meddig hozzá tartoznak. Például az állami hirdetésekből kistafírozott kormánypárti médiacégek adóztatása azt jelenti, hogy az állam az egyik zsebéből átteszi a pénzt a másikba. A nyilvánosság egyéb fórumait is támogatja a kormányzat, lásd erről Rogán Antal propaganda-miniszter megnyilvánulását a függelékben.

A tervezett reklámadó érdekes helyzetet teremthet. Az egyetlen ellenzéki napilap, a Népszava tavaly szolid nyereségre tett szert. 1 milliárd 817 millió forintnyi bevételéből 200 millió forintnyi osztalékot adhatott a tulajdonosainak. Ha „kormányzati kommunikációs költésekből” az idén is a bevételek 50-60 százalékát kapja meg, akkor az új reklámadó épp az osztalékot vinné el. Vagyis az ellenzéki sajtó államilag finanszírozott részének már nem érné meg visszafogni magát. S bár károsnak tartom a reklámadót, látok egy előnyét is.

Amíg a kormányzat nem sújtotta különadóval a saját médiumait (is), a hirdetési bevételekből diszkréten át lehetett szivattyúzni néhány milliárdot párt- és egyéni kasszákba. Ha a duzzasztott reklámadó is az adóhivatal révén jut majd el az államkasszába, akkor ezekkel a pénzekkel el kell számolni a nyilvánosság előtt.

Tíz mondat a reklámadóról

Nagy valószínűséggel lesz reklámadó. (Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Magyar Rádió, 2014. június 2.)

A reklámadó pórázra veszi a médiát. (Csermely Péter újságíró, Magyar Nemzet Online, 2014. június 3.)

Az álláspont egyértelmű: lesz reklámadó. (Trócsányi László igazságügyi miniszter, Magyar Televízió, 2014. június 9.)

Mindenkit egyaránt sújt - homályos célok érdekében. (Gajdics Ottó újságíró, Hír TV, 2014. június 12.)

A reklámadó az extraprofit lehetőségét akarja megszüntetni. (L. Simon László Fidesz-politikus, ATV, 2014. június 30.)

Én keveslem, de a szakmai érveket elfogadtam. (Orbán Viktor miniszterelnök a végül is 5,3 százalékos reklámadóról, Magyar Rádió, 2015. április 10.) 

Jó néhány olyan baloldali médium van, a Népszavát is beleértve, de akár az RTL Klubig vagy az ATV-ig bezárólag, aki ha ebben az időszakban nem részesült volna a kormányzati kommunikációs költésekből, akkor nehezebben tudta volna sikeresen zárni ezt az évet. (Rogán Antal Fidesz-politikus, 444.hu, 2020. november 24.)

Főleg a stratégiai növekedési céljaink teljesülését lassíthatja az adónem. (Vaszily Miklós, az Indamedia Csoport és a tv2 társtulajdonosa, VG.hu, 2022. június 28.)

Az állami hirdetések tartják életben a KESMA-konszernt, ahol a közéleti termékek listaáron számolt reklámbevételeinek több mint 80 százalékát állami vállalatok és szervek garantálják. (Rényi Pál Dániel újságíró, 444.hu, 2022. június 29.)

Remélem, a törvényhozók is úgy ítélik meg, hogy egy reklámadó többet ártana, mint használna a gazdaságnak. (Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, Index,hu, 2022. július 6.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor valutázott, Kövér László lefelé nivellált. Lendvai Ildikó szobrozott, Mesterházy Attila magyarozott, Vona Gábor mérlegelt, Kelemen Hunor pedig demokráciázott. Lefülelt mondatok.

A rend és a biztonság Magyarország legkeményebb valutája. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, július 3.)

A kormánynak fontos, hogy népszerű legyen. (Róna Dániel szociológus, ATV, július 4.)

Horn Gyulának szobra már van. Nem az a dolgunk, hogy szavakban is szoborrá merevítsük. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, HírKlikk.hu, július 4.)

Gyöngyösi Márton megérkezett a honi politikába, na nem üstökösként, inkább afféle öreg. szőrehullató kutyaként. (Bayer Zsolt publicista, Magyar Nemzet Online, július 4.)

Ahhoz, hogy újra Európa-parlamenti képviselő lehessen, sikeresen kell vezetnie a pártot, de ahhoz, hogy sikeresen vezethesse a pártot, nem lehet EP-képviselő. (Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke Gyöngyösi Mártonról, a Jobbik újdonsült elnökéről, Index.hu, július 5.)

Akik totális hatalomra törnek, azoknak ma is a tulajdon nélküli, önértékelési képességüktől és önbecsülésüktől megfosztott, kulturálisan lefelé nivellált tömeg az eszményük. (Kövér László Fidesz-politikus, Mandiner.hu, július 5.)

Ha megfelelő fülbevalót hordasz, mostanság nem pusztán főispán, de köztársasági elnök is lehetsz. (Hegyi Iván újságíró Novák Katalinról, Népszava, július 5.)

Az inflációt egyharmad részben a nemzetközi hatások okozzák, kétharmad részben a magyar kormány elhibázott gazdaságpolitikája. (Békesi László volt pénzügyminiszter, Klubrádió, július 5.)

Magyarország lényegében a szégyenpadon ül. (Fodor Gábor volt Fidesz-politikus az Európai Unióról, ATV, július 6.)

A harsánysággal lehet átütni az ingerküszöböt. (Németh S. Szilárd, a Spirit FM-et működtető egyesület elnöke a Puzsér-jelenségről, Index.hu, július 6.)

Orbán mindig olyan karakternek öltözött, ami a leginkább szolgálja a politikai érdekeit. (Virág Zsófia divattervező, Telex.hu, július 7.)

Az ellenzék nincs jelen a magyar társadalomban. (Ujhelyi István szocialista politikus, Magyar Narancs, július 7.)

Az MSZP a mobilakkumulátor, amelyre mindenki rádug. (Ceglédi Zoltán politológus az ellenzéki pártokról, Jelen.media.hu, július 8.)

A demokrácia lehet kereszténydemokrata, lehet szociáldemokrata, lehet liberális, lehet illiberális, lehet népi, lehet sokféle. (Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a román kormány miniszterelnök-helyettese, Transtelex.ro, július 8.)

A nemzeti szégyen kormánya. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Klubrádió, július 8.)

Bayer Zsolt, a Fidesz Goebbels-nagydíjas véleménypribékje. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, július 8.)

Ellenfél nélkül nincs meccs. (Kukorelly Endre író, Mandiner.hu, július 9.)

Azért próbálom híresztelni, hogy magyar vagyok. (Hanga Ádám kosárlabdázó, a Real Madrid játékosa, Telex.hu, július 9.)

Az ima úgy hat, mint a vízpára. (Csókay András idegsebész, Magyar Hírlap, július 9.)

Évtizede rutinosan haldokló szocialisták. (Tömpe István közgazdász, Népszava, július 9.)

Nagyobb hangsúlyt adtam az „M” betűnek a párt nevében. (Mesterházy Attila volt MSZP-elnök a Magyar Szocialista Pártról, Mandiner.hu, július 10.)

Ezt kéne fölírni rá: 1968. május 16. - 2022. július 11. Holnap már nem jelenik meg drágított papírra nyomtatva. Követi a Világgazdaság és a Figyelő példáját. Az országgyűlési választás után a győztesek újragombolták a nyilvánosság kabátját. Ama lapoktól köszöntek el, amelyek már nem hajtanak nekik hasznot. Száműzik őket a digitális térbe. Egy Meyer nevű amerikai médiakutató könyvet szentelt a print sajtó haldoklásának, és 2043-re jósolja az utolsó napilap megszüntetését. E folyamatot gyorsított fel a papírárak növelése és a magyar politika.

Vajon milyen mondatot lehetne fölírni a Magyar Hírlap fejfájára? A hazai nyilvánosság történetében sokféle Magyar Hírlap létezett. Egy újságot kézenfekvő volt hírlapnak nevezni, és könnyen került elé a magyar jelző is. A legutóbbi újraélesztés 1968-ban ment végbe, amikor létrehozták a Minisztertanács napilapját. Nem voltam ott az indulásnál, de 1969 őszétől hetenként kétszer este hattól fél nyolcig néztem a tévét. Nyolcra kellett leadni a hasábnyi terjedelmű jegyzetet Fazekas Gyuri bácsinak, az olvasószerkesztőnek. Attól tanultam a gyorsújságírást, akit Nagy Imre perében tíz évre ítélték, és ebből ötöt le is ült.

Főnököm a kulturális rovatban Papp Antal volt. A Don-kanyarban veszítette el az egyik lábát, és az ötvenes évek elején Rákosi távolíttatta el a sajtóból. Ismertem a riporter Fahidy Józsefet, aki a Szabad Európa Rádióból tért haza. De volt egy tábornokunk is, akit rejtélyes okból szereltek le. Sokfelől érkezett társaság gyűlt össze a szerkesztőségben, amelynek az kölcsönzött jelentőséget, hogy lassan, fokozatosan elvált egymástól a párt és a kormány álláspontja. Innen nézve se tudnám megfogalmazni a fejfára való mondatot.

De ott kéne keresgélni, hogy a legutóbbi 54 évben a Magyar Hírlap mindig a második napilap hálátlan szerepét töltötte be. Kezdetben a Népszabadság árnyékában működött. A mostani (Széles Gábor-féle korszakban) pedig a hol Magyar Nemzetnek, hol Magyar Időknek, hol megint Magyar Nemzetnek nevezett napilap mögött kullogott. A kiadó évek óta nem is auditáltatta (hitelesíttette), nehogy megtudhassuk, hány példányban nyomtatták ki, és mennyi lett a remittenda (az eladatlan példányok száma).

Az utolsó szám hétvégi mellékletét egy Csókay Andrással készített interjúnak szánták. A híres idegsebésztől Kő András három olyan mondatot jegyzett föl, amelyeket bevennék a hét legjobbjai közé. Az újságíró nevét a beszélgetés végére tették, és a lehető legapróbb betűvel szedték.     

Vadászom a jó mondatokra, és Bauer Tamásra mindig számíthatok. A hajdani SZDSZ-politikus a rendszerváltás utáni országgyűlés egyik leggyakrabban és talán legszakszerűbben megszólaló képviselője volt. Néhány év múltán pártjával együtt kimaradt a parlamentből, azóta a közösségi médiában fejti ki tárgyszerű, közgazdaságilag megalapozott álláspontját. Alkatára jellemző, hogy jelenlegi párttársáról, a DK-s Varju „Laci”-ról jegyezte meg: „Rossz a kedvem, ha saját pártom politikusa beszél komolytalan dolgokat.” (Facebook.com, 2022. június 25.)

Két napja megrótta Ungár Pétert is. Nem alázta porig, nem dorongolta le a mostani országgyűlés egyik leggyakrabban és talán legszakszerűbben megszólaló képviselőjét. Csupán árnyaltabb fogalmazásra ösztökélte. A rögtönzés hevében ugyanis a fiatal LMP-politikus olyasmit talált mondani egy tévéstúdióban, amit talán végig kellett volna gondolnia. Bauer szabatosan elmagyarázta, hogy Ungár miben tévedett. A vitájuk tárgya mondandóm szempontjából mellékes, akadt azonban egy mondata, mely tűnődésre késztet. Ezt írta: „Egy rossz szó miatt nem akarom őt méltatlan váddal illetni.” (Facebook.com, 2022. július 7.)

E stílusnak neve is van, sandwich compliment-nek hívják. A c-vel kezdődő szó ugyebár bókot, dicséretet jelent, a szendvics pedig annyira ismert kifejezés, hogy nem is érdemes magyarra fordítani. Az elmarasztalást tehát két dicsérő mondat közé csomagoljuk. Erkölcsi épülésünkre válna, ha ez a magatartásforma terjedne el a hazai közéletben. Aligha véletlen azonban, hogy az olyan politikusok, mint Bauer Tamás, kimaradtak a parlamentből, és a pártjuk is inkább csak megtűri őket.

Ez az irály azért rokonszenves, mert amióta írom a Médianaplót (2002 óta), szinte csak azokkal vitatkozom, akiket becsülök. Fogalmazhatnak félreérthetően, akár még tévedhetnek is, de legföljebb megcsipkedem - nem akarom őket pellengérre állítani. Jó okom van erre. 1993 szeptembere óta tanítok újságírással kacérkodó fiatalokat, és nem arra szeretném megtanítani őket, hogy a szavakkal miként semmisítsenek meg másokat. Hanem arra, hogy pontatlanságukban, tévedésükben is becsüljék meg bennük a gondolkodó embert. Van más okom is a szendvicsbe csomagolásra.

Olyan szakmát művelünk, amelyben minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. Nem esne jól, ha a felületességünkre, pontatlanságunkra, rögtönzésünkre emlékeztetőktől ugyanazt a durvaságot, otrombaságot, útszéli stílust kapnánk, amellyel mi illettük őket.    

Tíz mondat a stílusról

A származásomat tekintve én nem egy huszadik generációs kifinomult értelmiségi vagyok, és ez stílusjegyeket is magával hoz: van bennem talán valami alulról jött nyersesség. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Mozgó Világ, 1993/október)

Elismerem: megnyilatkozásaim olykor valóban megosztják a közvéleményt, sőt nem egy beszédem még azoknak sem tetszik, akik a tartalmával egyetértenek. Szerintem ez a stílus még belefér a parlamenti demokráciába. (Kövér László Fidesz-politikus, 24 Óra, 2000. július 8.)

Az utcai politizálás nem egy új stílus, hanem a többi párténál eredményesebben alkalmazott módszer. (Áder János Fidesz-politikus, Kisalföld, 2002. május 25.)

Azokat a politikusokat hiányolom, akiknek az eszükön kívül stílusuk is van. (Jávor Béla publicista, Heti Válasz, 2003. május 9.)

Alapvetően nem a parlamenttel van baj, hanem azzal a stílussal, amit a vitákban megengedünk magunknak. (Szili Katalin szocialista politikus, az országgyűlés elnöke, Népszava, 2006. augusztus 19.)

Egy romhalmazt örököltünk. Ilyen helyzetben az ember kevéssé tud a stílusra, az egésznek a körítésére ügyelni, mert lépni kell. (Lázár János Fidesz-politikus, Délvilág, 2010. december 18.)

A stílus maga a rendszer. (Sólyom László alkotmányjogász, volt köztársasági elnök, Origo.hu, 2011. augusztus 1.)

Célba ért ez a stílus. (Magyar György ügyvéd Simicska Lajos O1G megjegyzéséről, ATV, 2015. február 14.)

Régi posztbolsevik trükk: ha belekötünk a stílusba, nem kell a tartalommal foglalkozni. (Csontos János publicista, Magyar Idők Online, 2016. szeptember 4.)

Orbán egyedül a seregben használt stílusban képes kifejezni magát. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2021. június 8.)

Voltak, akik számon kérték, miért írtam kétszer is egy „tökismeretlen” atlétalányról. Sokáig nem volt ésszerű magyarázatom rá, most végre leesett a tantusz.

Abby Ohio államból érkezett a tőle délnyugatra fekvő Kentucky-be, melyet Bluegrass State-nek (kékfű államnak) neveznek az ott tenyésző réti perje színéről. Kék pólóban, nadrágocskában, melegítőben fényképezték a végzős egyetemistát, aki az idén 10.90 másodpercet futott százon. Kétszázon 21.77-tel nyert amerikai bajnokságot. Négyszázas váltóban pedig 30 méteres hátrányt dolgozott le az egyetemi bajnokságon. Rosszul rajtol, de olyan utazó sebességet vesz föl, hogy fél távnál szinte állva hagyja a többi sprintert. A négyszáz lesz az igazi száma, a hamarosan kezdődő világbajnokságon azonban még valószínűleg kétszázon indul.

Akár meg is nyerheti, ami azért volna szenzáció, mert kifehérlik az esélyesek közül. Most kihagyom azt a bekezdést, amelyben a különleges genetikai adottságokkal megáldott fekete atlétákról morfondíroznék, akik uralják a rövid távokat. Néhány napja kiderült, hogy a Puma szerződést kötött Abby-vel évi kétmillió dollárról. A 398 forint 47 filléres mai árfolyammal számolva ez csaknem 800 millió forint. Az amerikai influenszerek persze parázs vitába keveredtek. Feltűnt nekik, hogy jóval nevesebb sprinterekkel a Puma csupán egy- vagy félmilliós szerződést kötött, igaz, hogy ők nem fehérlenek ki a döntőre esélyes hölgyek közül. Rasszizmust orrontanak.

A Puma német cég. Elődjét 1924-ben alapította két testvér. Ők látták el futócipővel az 1936-os berlini olimpia német és amerikai résztvevőit. Majd kisebb-nagyobb mértékben közösséget vállaltak Hitler rendszerével, és az azonosulás különbsége kenyértörést eredményezett. 1948-ban szétváltak, az egyik alapította az Adidast, a másik meg a Pumát. Abby vezetékneve Steiner, és ahonnan érkezett a Kentucky-i egyetemre, ott sok a német eredetű család. A 800 millió forintos szerződés aláírását világkampány előzte meg, például az első bejegyzésem óta a Puma érdeklődött, vajon számítok-e további információkra. Eltűnődtem, hogy miért éppen a Puma, de igennel válaszoltam. Azóta Herr Algorítmus háttér-anyagokkal lát el.

A digitális képcsarnokban fél évre visszamenőleg néztem  meg Abby Steiner fotóit. A szíve fölött 47-szer látszott a közismert jel. Ezzel szoktuk a tennivaló elintézését kipipálni. A nagy hírre vergődött diáklánynak most már „csak” a vébét kéne megnyernie kétszázon, hogy a fehér vásárlók még inkább bekapcsolódhassanak a Puma vérkeringésébe.

 Korai még nekem a kertészkedés. (TérKép, 1989. augusztus 31.)

Nem hiszem, hogy gyorsan „behozhatjuk” a nyugat-európai demokráciát, mert ilyen szegény alapokon olyan demokráciát teremteni nem lehet. (Pesti Hírlap, 1990. november 3.)

/Egy régi hajbókoló nem veszi észre az utcán/ Ha a seggem beszélni tudna. (Új Hírnök, 1993. október 25.)

Az MSZMP nem volt demokratikus szervezet. (168 Óra, 1998. február 17.)

Engem a hetvenes években reformistának tartottak, a nyolcvanas évek végén pedig merevnek. (Kelet-Magyarország, 2000. december 9.)

Úgy látom, hogy az Orbán vezérelte Fidesz alkalmazza legkiválóbban a dialektikus materializmust. (Vasárnap Reggel, 2003. április 27.)

Óriási szerepe van a szónak, ha látják mögötte az embert. (Kelet-Magyarország, 2003. június 18.)

A politikusnak naponta, a papnak csak a túlvilágon kell felelnie a tetteiért. (Kisalföld, 2004. augusztus 7.)

Egy rendszer legerősebb kritikája a fegyver, a második a sajtó, a harmadik pedig a választás. (Népszabadság Online, 2012. május 22.)

/Medgyessy Péterről/ Azt hittem, hogy közgazdász. (Népszabadság Online, 2012. május 22.)

A vele készült interjú hanyag szerkesztőségi munka. Az országgyűlés elnöke vadakat szokott mondani, de arról igazán nem tehet, ami július 5-én jelent meg a Mandinerben. Íme: „1956 óta itthon nem volt vérrontás és nyomor.” Nyilván vérontást mondott. Az elírást besorolom a politikai bakik közé, ez azonban a kisebbik baj. Riasztóbb, hogy a Fidesz-politikus megosztja velünk a nyilvánosságról vallott felfogását.

Az ősidőkből kibontakozik a Magyar Narancs és a Fidesz együttélése, midőn Kövér volt a közös jelképet, a narancsot címül is választó hetilap felelős kiadója. A bejegyzésem utáni összeállításban olvasható a feszültségektől se mentes kapcsolat értékelése. Most csupán a lényeget idézem, amelyből kiderül, hogy a Fidesz egyik vezető politikusa három évtizede valójában mit gondolt a Magyar Narancs munkatársairól: „akkor már régen nem értünk, hanem ellenünk dolgoztak”.

Az újságírónak nem az a dolga, hogy egy politikai szervezetért és a pártpolitikusokért dolgozzon. Hanem hogy elismerje az országgyűlésbe választott politikusok döntési jogát, egyúttal azonban indoklásra is késztesse őket. Vajon miért épp úgy döntöttek? Az idézett mondat első feléből következik a második fele. Ha ugyanis Kövér László három évtizede se volt tisztában az országgyűlési képviselők és a nyilvánosság képviselői közt kialakult kapcsolattal, akkor most, az országgyűlés elnökeként könnyen juthat arra a következtetésre, hogy aki nem érte, értük dolgozik, az csak ellene, ellenük lehet.

Az idézetcsokorból kisejlik, hogy Orbánék az első perctől kezdve a politikai szolgálatában látták az újságírókat. A Kádár-korszak utolsó éveiben elszenvedték a pártsajtó támadásait. A rendszerváltás utáni parlamentben, ellenzéki pártként szintén harcoltak a kormánypárti sajtó ellen, de a magukét is igyekeztek építgetni. Erre utal a Magyar Narancs megalapítása, kiadása, majd az engedetlen szerkesztőség ellehetetlenítése. Ennek érzékelhető jele volt, hogy jogi okból néhány hónapig a MaNcs becenéven jelent meg a kötelékeitől megszabadult hetilap.

Az immár ötödik választási ciklusban kormányzó Fidesz eljutott odáig, hogy az újságírókat szükséges rossznak, jobbik esetben fényezésre alkalmasnak tartja. A látszat ellenére se hazudtolja meg hajdani önmagát, ha az egyes számú tagkönyv tulajdonosa, Kövér László már akkor is szolgálatot várt az általa kiadott hetilap munkatársaitól.                 

Tíz mondat a sajtóról

Az a tapasztalatom, hogy az MSZP-n és a Fideszen kívül egyetlen párt sem akar valóban független, tárgyilagos sajtót. (Szekeres Imre szocialista politikus, Napló, 1990. július 6.)

Amíg a Fidesz a parlamentben van, nem kell félniük az újságíróknak. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Népszabadság, 1992. február 7.)

A Magyar Narancs közel állt hozzánk, de nem képviselte a Fidesz nézeteit. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Délmagyarország, 1993. június 29.)

Nem biztos, hogy a pillanatnyi szenzáció haszna, amit az újságoknak hajt, összemérhető a később okozott kárral. (Kövér László Fidesz-politikus, Zalai Hírlap, 1998. október 28.)

A Fidesz használni akarja a médiát, nem pedig legyűrni. (Répássy Róbert Fidesz-politikus, Észak-Magyarország, 1999. május 21.)

Azt utálom bennük, hogy a legrosszabb énemet hozzák ki belőlem. (Kövér László Fidesz-politikus a „firkászokról”, 168 Óra, 2002. január 31.)

Interjút akar? Hallgasson végig, mert nem azért vagyunk, hogy az újságíró beszéljen, hanem azért, hogy én beszéljek. (Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki főtanácsadó, Népszabadság, 2011. augusztus 2.)

Az Orbán-kormánynak vannak olyan törekvései, hogy fel akarja számolni a független médiát. (Simicska Lajos üzletember, Átlátszó.hu, 2015. február 6.)

Kövér László az mondta, tudja ő, hogy a Magyar Narancs nem ugyanaz, mint a Fidesz, de a szimbólumazonosság miatt az olvasók, sőt a politikusok fejében is összemosódik a kettő, és a lap keménykedései teljesen lezárják a Fidesz kapcsolatait a jobboldal felé. (Vágvölgyi B. András a Magyar Narancs volt főszerkesztője, 24.hu, 2022. május 15.)

Hosszú ideig még a Fidesz lapjaként könyvelték el az újságot, a szerkesztőség pedig mindezt igyekezett kihasználni, pedig akkor már régen nem értünk, hanem ellenünk dolgoztak. (Kövér László Fidesz-politikus a Magyar Narancsról, Mandiner.hu, 2022. július 5.)

A barátság bensőséges kapcsolat. Legföljebb ama sajtó-műfajban tűnődhetünk róla, a tárcában, amelyben az újságíró egyes szám első személyben fogalmazhat. Ezért épp csak megemlítem, hogy két barátom volt; fiatalon, úgy negyven körül haltak meg. Azóta szakmai barátságaim vannak.    

Bodor Pált 1970-ben ismertem meg Bukarestben. Kapcsolatunk akkor szilárdult barátsággá, amikor áttelepült Magyarországra. Vagy másfél ezer napi (Diurnus) jegyzetét szerkesztettem, volt időm megismerni az irályát. A temetése óta nem látogattam meg sírját egy szép fa tövében, de naponta gondolok rá. Ő találta ki például a Médianapló terjedelmét. „Annyi legyen - mondta -, amennyi ráfér a számítógép képernyőjére! Az olvasó lusta görgetni.” Ha manapság egy szinonima nem jut eszembe, fogom is a telefont, hogy megkérdezzem Palit. De már nem lehet. Hetvenen túl tettem szert két újabb barátra.

Az egyik Kereszty András, az Újnépszabadság.com alapítója. Nem mindegyik Médianapló-bejegyzést veszi át, és ilyenkor eltűnődöm, hol ronthattam el. Egyébként pedig azért mellőzöm az illusztrációt, mert nála jobb képszerkesztővel még nem találkoztam, holott fél évszázada űzöm az ipart. Ágoston Hugóval még sosem találkoztam, mert Marosvásárhelyen szerkeszti az ÚjHét.com-ot. Ő sem veszi át a Médianapló minden bejegyzését, és töprenghetek, vajon mi nem tetszik neki, ami tetszett Andrásnak.

Éjszaka dolgozik, és hajnali három körül pittyeg a mobiltelefon. Átmegyek a másik szobába, és végigböngészem a kínálatot. Ma, a szerkesztői jegyzetében azt írta a Médianaplóban olvasható Tíz mondatokról, hogy ami tetszik neki az idézetekből, azt félkövér betűkkel szedi. Hozzáfűzte, hogy némelyik szállóigét nem is szólásmondásnak tartja, inkább elszólásmondásnak. Találó. Jót vitatkozunk majd a világhálón, nem kéne-e elszólás-mondásnak írni, de lehet, hogy ebben is neki lesz igaza. Ha kifejti a véleményét, esetleg mellőzöm a kötőjelet.

Addig is beérem azzal, hogy észreveszi, ha a rövid ékezet helyett hosszút írtam, vagy fordítva. A szürkehályog miatt egyre kevésbé tudom megkülönböztetni őket, és ilyenkor jól jön egy barát.              

Tíz (el)szólásmondás

Egy szegény öregemberrel kiplakátolják az országot. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus Soros Györgyről, a világ 33. leggazdagabb emberéről, ATV, 2017. július 12.)

Lemondott professzor emirátusi címéről. (Holló Márta műsorvezető Vajda Mihály filozófusról, aki Putyin díszpolgársága miatt lemondott professzor emeritusi címéről a debreceni egyetemen, ATV, 2017. szeptember 4.)

Bátornak tartom magam, sok esetben tökösnek is. (Bangóné Borbély Ildikó szocialista politikus, ATV, 2018. május 17.)

Boldogan távoztál közülünk. (Orbán Viktor miniszterelnök Fekete György temetésén, Miniszterelnök.hu, 2020. június 23.)

Olyan gyönyörű, ahogyan a vírus a táptalajon növekszik, és szaporodik a sejteken. (Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos, Fejér Megyei Hírlap, 2020. július 15.)

A Szputnyik V. arca akarok lenni. (Kelemen Anna celeb, Instagram.com, 2021. február 8.)

A Jobbik támogatását is élvezem. (Doros Dávid Párbeszéd-politikus, országgyűlési képviselőjelölt, ATV, 2021. augusztus 27.)

Három nyelven beszél, plusz még spanyolul is. (Csuhaj Ildikó újságíró Novák Katalinról, ATV, 2021. december 21.)

Müller Cecíliával takarózik. (Závecz Tibor szociológus Orbán Viktorról, ATV, 2022. január 28.)

A hazugság vagy jóhiszemű tévedés önmagában nem jogellenes. (Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, Mandiner.hu, 2022. március 5.)

A negyedik kétharmad után a rendszert bíráló véleményformálók filléres gondokkal küszködnek. Anyagi támogatást kérnek tőlünk. Sokan vannak, és a nyugdíjból aligha tarthatom el őket. Megnézem, kinek a számlájára utalok pénzt.

A Kolozsvári Szalonna nevű blog majd’ mindig kecsegtet egy-egy csípős, szellemes, ütős mondattal. Most pedig arról számolt be, hogy a működéséhez havi 3 millió forintra volna szükség. Ebből összegyűlt már 1382046, és hiányzik még 1617054 forint. Összeadtam a két számot, és 2999100 jött ki. De nem ezért odázom el az átutalást, hanem azért az odavetett félmondatért, amely kilógott a máskülönben indokolt és elgondolkoztató kormánybírálatból. Íme: „(ha el nem basztam a titulusokat)”. Nálam inkább elszúrta.

A Magyar Hang című hetilap interjút készített a standuposok idősebb nemzedékéhez tartozó Hadházi Lászlóval. Az 58 éves humorista kifejtette tapasztalatait a közbeszéd és a humor kapcsolatáról is. Elmesélte, hogy a régebbi helyükön túl közel volt hozzájuk a közönség, és „a fikciós humor nem ment át”. A szöveget személyesebbé kellett tenni, ha úgy tetszik: perszonalizálni, és az előadóval megesett történetet „megdobta egy megfelelő helyre illesztett káromkodás”. Azóta több év telt el. A standuposok tágasabb helyen fogadják a közönséget, és a humorista is sokat tanult a szakmájából. Úgy véli, immár nem kell trágárságokkal rásegítenie a produkcióra. A interjúnak azt a címet adta a szerkesztőség, hogy „Szépen kell csúnyán beszélni.”

Újságíróként nem élek a trágárság stíluseszközeivel, tudomásul veszem azonban, ha valóban stílusosak. Akadnak ugyanis helyzetek, amikor egy-egy durva mondat kiszakad belőlünk. Máig előttem van a fiam megdöbbenést tükröző arca, aki három évtizede nem csinált meg valamit, ami a család szempontjából fontos lett volna. Akkor bizony az a b betűvel kezdődő szókapcsolat hagyta el a számat, amelyet nagyon sokan igekötőként használnak. Először és talán utoljára hallott tőlem ilyesmit, és azonnal megértette az indulati jelentését.

Az iménti látszat ellenére sem ódzkodom a leírásától, ha annak drámai funkciója van. Egy élmény kívánkozik ide. Álltam a pesti Nagykörút és a Baross utca sarkán, és a zebránál vártam a zöld lámpára. Mellettem várakozott egy harmincas férfi. Kézen fogta a kisfiát, aki arról csacsogott, hogy mit hallott az óvodában. Például egy káromkodást, amelyet idézett is. A papa megrántotta a fiú karját, és imigyen utasította rendre: „Ne káromkodj, baszd meg!”

Tíz mondat a trágárságról

Másképp is lehet valaki érdekes, színes, szellemes, nemcsak trágár szavak halmozásával. (Grétsy László nyelvész, Kisalföld, 2003. május 3.)

A trágárság ízléstelenség, de nem minden ízléstelenség trágárság. (Háy János író, Színház, 2006. július 1.)

Fábry Sándor műfajának ellenállhatatlan sztárjai: a trágár szavak. (Bodor Pál író, Klubháló.hu, 2009. szeptember 6.)

Ami helyénvaló ábrázolás céljából, azt ne akarja senki általános érvényűnek elfogadtatni. (Bencédy József nyelvész, Könyv és nevelés, 2010/2.)

Morális kritikát ilyen tömören és trágáran még senki nem öntött szavakba. (Keszthelyi András politológus az O1G-t mondó Simicska Lajosról, Magyar Narancs, 2015. május 28.)

Egy közszolgálati csatornán lehet hallani a legtöbb trágár szót. (Bakos András szegedi újságíró a bajnoki labdarúgó mérkőzések közvetítéséről, Délmagyarország, 2015. augusztus 14.)

Én sose trágárkodom öncélúan. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, 24.hu, 2019. február 18.)

Bayer trágár fröcsögése nem mentség Bangóné butaságára. (Veres Zsolt kommentelő, Facebook.com, 2019. április 30.)

Miért van, hogy ugyanaz a profi véleményformáló az egyik felületen nekiereszti a gusztustalanságot és anyázást, a másikon viszont tökéletesen tud disztingválni? (Joó István publicista, Mandiner.hu, 2021. március 29.)

A trollok azt hiszik, hogy az ingyenes lap olvasásával megvették a trágárkodás jogát. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2022. június 26.)