Ezt kéne fölírni rá: 1968. május 16. - 2022. július 11. Holnap már nem jelenik meg drágított papírra nyomtatva. Követi a Világgazdaság és a Figyelő példáját. Az országgyűlési választás után a győztesek újragombolták a nyilvánosság kabátját. Ama lapoktól köszöntek el, amelyek már nem hajtanak nekik hasznot. Száműzik őket a digitális térbe. Egy Meyer nevű amerikai médiakutató könyvet szentelt a print sajtó haldoklásának, és 2043-re jósolja az utolsó napilap megszüntetését. E folyamatot gyorsított fel a papírárak növelése és a magyar politika.

Vajon milyen mondatot lehetne fölírni a Magyar Hírlap fejfájára? A hazai nyilvánosság történetében sokféle Magyar Hírlap létezett. Egy újságot kézenfekvő volt hírlapnak nevezni, és könnyen került elé a magyar jelző is. A legutóbbi újraélesztés 1968-ban ment végbe, amikor létrehozták a Minisztertanács napilapját. Nem voltam ott az indulásnál, de 1969 őszétől hetenként kétszer este hattól fél nyolcig néztem a tévét. Nyolcra kellett leadni a hasábnyi terjedelmű jegyzetet Fazekas Gyuri bácsinak, az olvasószerkesztőnek. Attól tanultam a gyorsújságírást, akit Nagy Imre perében tíz évre ítélték, és ebből ötöt le is ült.

Főnököm a kulturális rovatban Papp Antal volt. A Don-kanyarban veszítette el az egyik lábát, és az ötvenes évek elején Rákosi távolíttatta el a sajtóból. Ismertem a riporter Fahidy Józsefet, aki a Szabad Európa Rádióból tért haza. De volt egy tábornokunk is, akit rejtélyes okból szereltek le. Sokfelől érkezett társaság gyűlt össze a szerkesztőségben, amelynek az kölcsönzött jelentőséget, hogy lassan, fokozatosan elvált egymástól a párt és a kormány álláspontja. Innen nézve se tudnám megfogalmazni a fejfára való mondatot.

De ott kéne keresgélni, hogy a legutóbbi 54 évben a Magyar Hírlap mindig a második napilap hálátlan szerepét töltötte be. Kezdetben a Népszabadság árnyékában működött. A mostani (Széles Gábor-féle korszakban) pedig a hol Magyar Nemzetnek, hol Magyar Időknek, hol megint Magyar Nemzetnek nevezett napilap mögött kullogott. A kiadó évek óta nem is auditáltatta (hitelesíttette), nehogy megtudhassuk, hány példányban nyomtatták ki, és mennyi lett a remittenda (az eladatlan példányok száma).

Az utolsó szám hétvégi mellékletét egy Csókay Andrással készített interjúnak szánták. A híres idegsebésztől Kő András három olyan mondatot jegyzett föl, amelyeket bevennék a hét legjobbjai közé. Az újságíró nevét a beszélgetés végére tették, és a lehető legapróbb betűvel szedték.