Figyelemre méltó cikk jelent meg az ellenzék egyetlen napilapjában. Vincze Attila értelmezte Hosszú Katinka sorsát, aki a Rómában megrendezett Európa-bajnokságról helyezésekkel tért haza. A sportújságíró szerint „Társaival szemben kivételezett helyzetet harcolt ki magának a szövetségben és a politikai térben is. Ő az úszás Tóth Gabija.” (Népszava, 2022.08.19.) Értékítéletében van igazság, olimpiai bajnoknőnk pályafutását mégis más nézőpontból közelíteném meg.  

Amerikában megtanulta a nemzetközi érintkezés nyelvét, és kitanulta a marketing-fogásokat. Eladható portékát csinált magából azzal, hogy az uszodai edzések egyhangúságát fölcserélte a világjárással. Edzőpartnerül a világ legjobb úszóit használta. Ha egy versenyen 8-10 számban indult, akkor nem mindig ő győzött ugyan, de eszményi körülmények között gyakorolta mind a négy úszásnemet. A mezőny legjobb vegyesúszója lett. Külföldön kereste a pénzt, itthon pedig minden és majd’ mindenki a kezére játszott.

Közben telt-múlt az idő. Elérte a harmincat, és jött az a fránya koronavírus, amely szüneteltette a világjárást. Mire túljutottunk a járványon, a legjobb számaiban is hátrébb szorult. Pedzegette a befejezést, Rómában mégis arról számolt be az újságíróknak, hogy az Aréna sportszer-gyár a két év múlva esedékes párizsi olimpiáig hosszabbított vele szerződést. Arról kezdett beszélni, hogy talán ki kéne tartani Párizsig.

Egy másik olimpiai bajnokunkat, Pars Krisztián kalapácsvetőt negyvenen túl is meg-meghívják másodosztályú nemzetközi versenyekre. S bár tíz méterrel kevesebbet dob hajdani önmagánál, a hangosbeszélő bemondhatja, hogy olimpiai bajnok is van a mezőnyben. Némi túlzással azért fizetik, hogy gratuláljon a győzteseknek. Hosszú Katinkának ettől a sorstól kellene megkímélni önmagát. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy mint annyi élsportolónk (és politikusunk), ő sem képes a megfelelő időben visszavonulni.

A címbéli vesszőfutás egyébként azt jelenti, hogy két sor áll fel, és a katonák kezében fűzfa- vagy puskavessző. A elítélt oda-vissza fut köztük, meztelen hátára pedig záporoznak az ütések. Jancsó Miklós Szegénylegények című filmjében nem katonát, hanem tetőtől talpig meztelen lányt ütlegelnek, ettől még drámaibb a kiszolgáltatottság. A kétperces jelenet föllelhető a világhálón, és tanítják a rendezőképzésben. Háromszoros olimpiai bajnokunk, Katinka valaha annyira kiemelkedett a habokból, hogy a vízen is tudott járni. Félő, hogy most már inkább a vesszőfutás vár rá.

Tíz mondat a visszavonulásról

Egy magára valamit is adó politikusnak ezek után le kell vonnia a szükséges konzekvenciákat, s „illik” visszavonulnia. (Gyurcsány Ferenc ifjúságszervezeti vezető, Népszabadság, 1990. február 23.)

Debrecenben több mint 1200 hallgatóm van, ami az egyetem történetében is példátlan. Én azt kívánom a politikai élet mai szereplőinek, hogy legyen hová visszavonulniuk. (Pozsgay Imre volt MSZMP-politikus, egyetemi tanár, Vas Népe, 1996. május 14.)

Horn Gyula nem vonult teljesen vissza. (Keleti György szocialista politikus, 24 Óra, 1998. szeptember 5.)

Többeket az tart meg a nagypolitikában, mert nincs hová visszavonulni. Medgyessynek van. (Popper Péter pszichológus, Dunaújvárosi Hírlap, 2001. május 22.)

Amikor tényleg vissza kellett volna vonulnom, eltévesztettem a tempót. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a 2008-as népszavazásról, hvg.hu, 2013. szeptember 16.)

Ez Magyarország - a tények visszavonulnak az indulatok elől. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2017. szeptember 26.)

Ha Angela Merkel visszavonul a kancellárságtól, 2019 nyarától Orbán Viktor lesz az Európai Tanács legrégebbi tagja, az európai politika doyenje. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, Magyar Idők, 2018. december 29.)

Ha államfői minőségében voltak is kritikusai, azt senki sem vitathatja, hogy félig visszavonultan is a magyar sport legtekintélyesebb vezetője. (Novák Miklós sportújságíró Schmitt Pálról, Magyar Nemzet, 2019. december 28.)

A Fidesznek ajándék, hogy Gyurcsány sosem vonult vissza. (Lakatos Júlia politológus, ATV, 2021. június 18.)

Mindenki megértené, ha Parragh úr sűrű bocsánatkérések közepette visszavonulna a közéletből. (Salamon Lajos, a Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke a katáról, Népszava, 2022. május 27.)                

Az énekesnőnek beszólt egy másik celeb. Fluor Tomi ezt mondta Tóth Gabiról: „Ha tudtam volna, hogy 7 milliós rolexszel jár a kereszténység, kicsit jobban hittem volna Istenben.” Épületes vitájuk végigviharzott a világhálón. Na, ez az, ami szót sem érdemel ebben a rovatban. Van viszont valami, ami elgondolkoztatott belőle. 

Az idézet a hvg.hu-n látott napvilágot, és a szerkesztőség nagy kezdőbetűvel írta az istent, holott a fanyalgó celeb még kicsivel adta közre a Twitteren. A változtatás helyes, mert a két isten között az a különbség, hogy akiről úgy vélik: ő teremtette a világot, azt nagy i-vel szokás írni. Akik viszont nem hisznek benne, de megemlítik, kis i-vel írják. Ha tehát Tomi celeb azt pedzegette, hogy kicsit jobban hitt volna benne, akkor szerencsésebb lett volna, hogy a nagy kezdőbetűt választja. Csakhogy van egy másik íratlan szabály is.

Ha idézünk valamit valahol, az eredeti lelőhelynek megfelelően kéne közreadni. Nem akarom eldönteni, helyesen cselekedett-e a szerkesztőség, amikor helyesbítette egy celeb pontatlanságát. Beérem azzal, hogy tudatosítok egy ellentmondást. Vannak például szekularizált szavaink, amelyekben az isten kisbetűvel írandó. Az istenadta, az istenbizony, az istenes, az istenfélő, az istenhozzád, az istenhívő, az isteni, az istenigazából, az istenít, az istennő, az istenség, az istentagadó, az istentelen, az istentisztelet vagy éppen az istenuccse. A legutóbbinál tetten érhető a nagybetűből kisbetűbe való átfejlődés.

A furcsa szó az Isten engem úgy segéljen! esküszövegből származik. A nádorok és kancellárok így fejezték ki azonosulásukat a hatalommal az uralkodó és a papok jelenlétében. De az állam és egyház szétválasztásával a hosszú és értelmes mondat kiürült, lerövidült, és lett belőle egy szólás. A bejegyzésem utáni összeállításban van egy idézet, amely szintén az átfejlődést tükrözi. Hende Csaba Fidesz-politikus az országgyűlési választás előtt egy szombathelyi körzetben szembe találta magát Ungár Péter ellenzéki politikussal.

Csúfondáros mondandójában az istenbizony kifejezést használta, mely Bizony Istenként még  esküforma volt. Azt jelentette, hogy „Ez az állítás olyan igaz, mint az, hogy van Isten.” Az évszázadok múlásával megkopott, a szekularizációval pedig kiszabadult a vallási bíróságok hatásköréből. Manapság állandósult szókapcsolatként egybeírjuk, ráadásul az istent immár kisbetűvel. Ettől persze az istenhívő Hende Csaba vasárnap délelőttönként még beülhet a szombathelyi templom istentiszteletére. 

Tíz mondat az istenekről

Biztos, hogy több isten van. Egy nem bírná. (Tar Sándor író, Magyar Narancs, 1998. július 23.) 

Orbán és Isten között az a különbség, hogy az isten nem akar Orbán lenni. (Hofi Géza humorista, Kisalföld, 2001. március 3.)

Miután a történelmet előzékenyen átengedte Istennek, a Fidesz a médiában tör a mindenható szerepére. (Jakus Ibolya újságíró, HVG, 2010. június 19.)

A média átveszi azt a szerepet, amit Isten töltött be a lelkünkben. (Pálffy István KDNP-politikus, Napló, 2013. február 15.)

Szerencsére ez az istenáldotta tehetség vezeti az országot. (Szikora Róbert zenész Orbán Viktorról, 24.hu, 2020. június 29.)

Ez a világjárvány Isten büntetése. (Szikora Róbert zenész, Bors Online, 2020. november 10.)

Nálunk az alaptörvény Istennel kezdődik. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, 2020. november 14.)

A hívek imádságát kell Isten elé vinnem. Előfordulhat, hogy egyik nap Orbánért, a másik nap Gyurcsányért imádkozom. (Hodász András katolikus pap, 24.hu, 2021. március 14.)

Istenbizony, ha így folytatja, akkor megmondom a mamájának. (Hende Csaba Fidesz-politikus Ungár Péterről és Schmidt Máriáról, Nyugat.hu, 2022. március 2.)

Ha tudtam volna, hogy 7 milliós rolexszel jár a kereszténység, kicsit jobban hittem volna istenben. (Fluor Tomi celeb Tóth Gabi celebről, Twitter.com, 2022. augusztus 18.)

Ama bizonyos üdülővonat Miskolcról indult Fonyódra. Csakhogy Érdnél a mozdony nem a Balaton, hanem a Duna irányába fordult. Némi bolyongás után, 130 perces késéssel érkezett végső állomáshelyére. A legutóbbi napokban több száz cikk és több ezer komment szerzője csúfolódott rajta, a MÁV-ot és a közállapotokat marasztalták el. Ám a feltételezésekkel ellentétben nem ez volt az egyetlen eltévedt vonat a magyar államvasutak 177 éves történetében. Egy másik három „fölfedezőjéből” már csak én vagyok életben.

A Magyar Nemzet washingtoni tudósítójával, Avar Jánossal 1984 májusában Braham professzort látogattuk meg New York-i irodájában. A neves holokauszt-kutató erdélyi nevéből, az Ábrahám Adolfból állította össze magának Amerikában a Randolph L. Braham nevet. Egy órát szánt ránk. Már vagy fél órája beszélgettünk, amikor egy itthoni dokumentumfilmet említettem meg, amelyben a győri gettó kényszerű lakóit csendőrök kísérik a marhavagonokhoz. A menetben láttam mosolygó arcokat. Vajon minek örültek?

A professzor izgatott lett, és elnézést kért, hogy magukra hagy bennünket, de utánanézne valaminek. Egy óra múlva tért vissza. Az eredményt az Élet és Irodalom 1984. június 15-i számában olvasható interjú alapján foglalom össze. Braham professzor a győri bevagonírozást az úgynevezett Joel Brand-akcióval hozta összefüggésbe. A hazai zsidóság egyik vezetője fölkereste Eichmann SS-Obersturmbannführert, aki kis létszámú egységével Budapestről felügyelte a deportálásokat. Felajánlott neki 12 ezer teherautót a magyar zsidókért.

A német alezredes tudomásul vette a szokatlan ajánlatot, és amíg Brand rábeszéli a náciellenes szövetséges hatalmakat a cserére, „zárolt” 30 ezer zsidót. Márpedig a német birodalom osztrák tartományához a győri gettó volt a legközelebb. Mezőgazdasági munkára indították tehát „a két lábon járó zálogokat”. A zsúfolt szerelvény el is indult északra, Érsekújvár felé, majd nyugat helyett keletnek fordult. A vonatparancsnok SS-Scharführer (őrmester) Kassán vette észre a tévedést, és felhívta főnökét, aki ezt mondta neki: „Ha már ott vagy, vidd tovább őket Auschwitzba, majd küldök másokat Ausztriába.”

Az interjú megjelenése óta csaknem négy évtized telt el. A kutatók már árnyaltabban értelmezik az 1944-es történetet, a lényeg azonban aligha változott. Braham professzor így fogalmazta meg 1984-ben: „A sors tragikus tréfája, hogy a győri zsidók halálának árán szegedi és debreceni zsidók ezrei maradtak életben.”

Tíz mondat a holokausztról

Tudja, Horn úr, nekem az az érzésem, hogy önök már akkor a pogromra és holokausztra gyanakodnak, mikor állami pénzen nem az első osztályon repülnek. (Lovas István újságíró Horn Gábor államtitkárhoz, Magyar Demokrata, 2008. július 16.)

A holokauszt idején üldözött vad voltam, mindenkitől félnem kellett. (Heller Ágnes filozófus, 168 Óra, 2009. május 14.)

Az én szememben a holokauszt idején történtek lényege, hogy megfosztják az áldozatokat a személyiségüktől. (Majtényi László alkotmányjogász, Antiszemitizmus.hu, 2009. október 24.)

Auschwitzról a holokauszt előtti nyelven beszélni többé nem lehet. (Kertész Imre író, HVG, 2011. október 8.)

Attól nem tartok, hogy még egyszer eljutunk odáig, mint a holokauszt idején. Az Európai Unió ezt nem hagyná. (Jávor Mátyás, a székesfehérvári zsidó hitközség elnöke, Fejér Megyei Hírlap, 2011. október 15.)

A kultúrában feszül egymásnak a társadalom holokauszt- és trianonsérült része. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2013. március 9.)

Amíg valaki szappant húz egy zsinagóga kerítésére, addig nem szabad hallgatni a holokausztról. (Markovics Zsolt szegedi főrabbi, Délmagyar.hu, 2013. szeptember 24.)

Az sem élte túl a holokausztot, aki túlélte. (Ungvári Tamáa művelődéstörténész, Népszava, 2016. április 1.)

A Horthy-kultusz a holokauszt relativizálása. (Krausz Tamás történész, ATV, 2018. szeptember 4.)

A holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, XII. kerületi polgármester (Mazsihisz.hu, 2020. január 13.)

Van egy rovatom, a Lefülelt mondatok, idestova három évtizede veszik át az újságok. Összegyűjtöm benne a mögöttünk hagyott hét legjellemzőbb mondatait. Sokáig voltam filmkritikus, és a rendezőktől eltanultam a  montázstechnikát. Azt, hogy két látszólag különböző mozzanat egymás mellé helyezésével új tudattartalmat hozhatunk létre a néző (az olvasó) tudatában. Példa a legutóbbi összeállításból.

Tamás Ervin figyelemre méltó mondata a Jelen című hetilapból: „A kiáltó ellentmondásokat zömmel a független portálok újságírói veszik észre.” Másnap a fészbukon egy másik újságíró, a szegedi Hollósi Zsolt ezt pedzegette: „Az adófizetők pénzéből fenntartott honvédségi repülőgép igazából egy kormányzati mediterrán nyaralójárat.” Akaratlanul is az egyik frissiben feltárt ellentmondásra utalt. Miniszterelnökünk a szomszédban zajló háború nyomán szükségállapotot szavaztatott meg a parlamenti többségével, majd a háborús készültséghez létfontosságú honvédségi repülőgéppel elment nyaralni egy dalmáciai szigetre.

Nem vagyok híve a szájbarágásnak, és abban reménykedtem, hogy az egymás után idézett mondatokból mások is ugyanerre a következtetésre jutnak. Már nem vagyok biztos ebben, mert a portál, amely átvette a Lefülelt mondatokat, azzal tisztelt meg, hogy hirdetést is helyezett mellé. Ezzel nincs baj, elvégre egy budai magánkórház radiológust keresett. Csakhogy az idézett első és második mondat közé tördelve ez a szöveg vonta magára a figyelmet: „Indukciós Főzőlap 4 automata funkcióval.” Vajon a főzőlapot miért írták nagy kezdőbetűvel? Ráadásul a rövid mondatban két idegen szó is található.

Eme összefüggésben az indukciós jelzővel magam se vagyok tisztában, márpedig ha első olvasásra nem értem meg az üzenetet, akkor a hirdetés kidobott pénz. Ennél is fontosabb tanulság azonban, hogy az idézett két mondat közt a montázs révén teremtett összefüggés aligha rajzolódik ki az olvasó tudatában. Az egészből nem azt szeretném kihozni, hogy a szerkesztők azért közölnek cikkeket, mert a sorok közé tördelt reklámokkal  akarják szétrombolni a bennük rejlő gondolatokat. Inkább az a benyomásom, hogy nem figyelnek oda a cikkek tartalmára. Például olyan reklámokat is közölnek, amelyek nem felelnek meg a hirdetők abbéli szándékának, hogy el akarják adni a portékájukat.

Eljutottunk odáig, hogy az a fránya cikk helykitöltő elem lett két hirdetés között.

Tíz mondat a reklámról

A reklámok a kor útonállói. (Panek Zoltán író, Új Magyarország, 1994. június 30.)

A reklám könnyű gyógyszer. Nem oldja meg a bajokat, csak enyhíti a fájdalmat. (Hankiss Elemér szociológus, Magyar Nemzet, 1997. július 14.)

Bosszant, hogy a nagyszerű reklámszövegeket rendszeresen filmrészletekkel zavarják. (Donát Róbert veszprémi tanár, Napló, 1997. augusztus 18.)

Vicces lenne, ha a reklámot megszakítanák, mondjuk, egy vers beolvasásával. (Lányi András író-filmrendező, Fejér Megyei Hírlap, 1998. szeptember 12.)

A kereskedelmi csatorna voltaképpen egy 24 órás reklámfolyam, amit néha megszakít egy-egy műsorelem. (Stahl Judit műsorvezető, Magyar Narancs, 2003. január 9.)

Az a jó reklám, amit nem felejtünk el. (Réz Pál műfordító, Duna TV, 2012. augusztus 8.)

A reklám ne művészi legyen, hanem eredményes. (Klapka György üzletember, ATV, 2014. január 30.)

A sajtó egyik része a kormány és a Fidesz-közeli cégek apanázsából él. A másik része láb- és körömgombából és a hüvelyszárazságból. (Hell István közíró, Facebook.com, 2017. október 24.)

Van a telefonomon egy vírus, amely reklámokat jelenít meg. Telepítettem egy vírusirtót, amely ingyenes, ha beleegyezek, hogy reklámokat jelenítsen meg. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2018. december 11.)

Nem akartam két Stop Soros!-reklám között szerepelni. (Istenes Bence műsorvezető egy ajánlat visszautasításáról, hvg.hu, 2021. szeptember 19.)

Néhányan szóvá tették, hogy túl megértő voltam a Klubrádió szombat délelőtti műsorvezetőjéhez. Azért véltem tünetértékűnek Kun Zsuzsa tevékenységét, mert az újságírás talán legnehezebb válfaját műveli. Futószalagon érkeznek eléje az interjúalanyok, és az élő adásban jócskán akadnak váratlan mozzanatok, amelyekre pontosan kéne reagálni. Nem mindig sikerül. Volt azonban személyes okom is a visszafogottságra.

Olyan szakmát művelünk, amelyben majd’ minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. De mi van, ha agyba-főbe bírálunk valakit, nem is alaptalanul, ám írás közben magunk is pontatlanul fogalmazunk? Például a rádiós műsorvezető ürügyén szóba hoztam egy Uhov nevű orosz magasugrót, aki nemzetközi versenyen annyira berúgott, hogy dülöngélve poroszkált neki a lécnek. Viktornak neveztem el, holott Ivan a becsületes neve. Ha magam jövök rá a tévedésre, azonnal javítok. Ha más veszi észre a hibát, akkor is javítok, sőt megköszönöm a pontosítást. Most ketten figyelmeztettek.           

Egyike vagyok ama szabadúszó újságíróknak, akik több fórumon szólalnak meg. Ha komplett a szerkesztőség, akkor foglalkoztat szerkesztőt, esetleg olvasószerkesztőt vagy korrektort is. Az erre hivatott szakember átfésüli a kéziratot, és ha talál valamit, változtatást kér a szerzőtől. E több évszázados hagyomány hiányzik a közösségi médiából, amelynek digitális felületeire úgy tesszük föl a bejegyzéseinket, hogy a megjelenés előtt rajtunk kívül senki nem látta a szöveget. Ezért igénylem az olvasók véleményét. Azokét, akik annak fejében, hogy ingyen böngészhetik az álláspontomat, megtisztelnek azzal, hogy figyelmeztetnek az elírásra.

Ezzel magyarázható, hogy bosszankodás helyett társalkotónak tekintem őket. A két emlékeztető közül az egyik, Kereszty András profi. Az Újnépszabadság alapítója a szerkesztés diszkrét formáját választotta. A világhálón keresett egy fényképet a magasugróról, és azt írta alá, hogy Ivan Uhov. Azonnal kapcsoltam, és javítottam a bejegyzésben olvasható keresztnevet. Majd megérkezett Bukovecz Tibor ímélje is, amelyben kedvesen, kulturáltan, sajnos azonban elnézést is kérve ivánosította a részeg magasugrót. Azzal köszöntem meg a pontosítást, hogy én kértem tőle - és a többi olvasótól - elnézést. De nem azért, mert hibáztam. Hanem az élő adásnál könnyebb újságírói válfajban ruháztam fel egy orosz atlétát a magyar nyelvterületen leggyakrabban emlegetett keresztnévvel.      

Tíz mondat a hibáról

Ha nem volnának hibáim, akkor unalmas pasas lennék. (Szász Endre képzőművész, Somogyi Hírlap, 1993. december 24.)

A sajtóhiba mindig örömet okoz az olvasónak, mert egy pillanatra okosabbnak érzi magát. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1995. október 13.)

A magam hibájára sokkal dühösebb vagyok, mint a mások gonoszságára, mert a magamét észre kellett volna vennem. (Jankovics Marcell filmrendező, Demokrata, 1996. július 25.)

A hibákat látom meg legelőször. (Hernádi Judit színésznő, Délmagyarország, 2001. december 22.)

Nem sértem meg a hibáimat azzal, hogy egyet is kiemelek közülük. (Kuncze Gábor SZDSZ-politikus, Népszava, 2007. január 27.)

A hibát mindig könnyebb megtalálni, mint kijavítani. (Szondi György író, 168 Óra, 2008. szeptember 25.)

A hibás izgat, a túl jó nekem gyanús. (Mészáros Márta filmrendező, Népszabadság, 2010. október 1.)

Bánt, hogy a hibáimra magamnak kell rájönnöm. (Ormos Mária történész, Népszabadság,október 2.)

A politika sokszor mások hibáinak felnagyításából áll. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, 168 Óra, 2013. október 31.)

Minden mondat egy hibalehetőség. (Bödőcs Tibor humorista, ATV, 2019. október 11.)

E cím a múlt század nyolcvanas éveiben foglalt volt. Majd’ mindenkinek egy játékfilm ugrott be róla a huszonéves Udvaros Dorottya és a két évvel idősebb Szakácsi Sándor főszereplésével. Kedveltem, ezt akkoriban meg is írtam. Ma alig emlékszik rá valaki, én is félreolvastam címét a képernyőn. Azt hittem, hogy a déli vasfüggönyhöz szánt határvadászok toborzásáról ad hírt. Aztán a tévé előtt ragadtam. Nemcsak újra tetszett, hanem meg is hökkentett.

Az alaptörténetet Szurdi Miklós rendező és Verebes István forgatókönyv-író találta ki. Kortársak voltak, úgy harminc körüliek az 1982-es forgatás idején, és a témát saját színházi gyakorlatukból merítették. A pesti főiskolán végeztek, de szakmájukat a fővárostól távol kezdték. Az is megtörtént velük, hogy a helyi kiskirályok nem hagyták jóvá a színház műsortervét, és egy forradalmi tartalmú darab kimaradt belőle. Erről azonban „elfelejtették” értesíteni az országos hírű írót, aki gyanútlanul próbát jött nézni. A filmbéli rendező rittyentett egy álpróbát, amelyhez a botránytól rettegve járultak hozzá a betiltók is.

A fordulatos, sorsokra rávilágító sztori akkor hágott tetőfokára, amikor az író jól érezte magát a színészek között, és elhatározta, hogy végigüli a hosszadalmasnak látszó próbafolyamatot. Szerepében nagyokat hallgatott, szinte csak arccal játszott a drámai hősnek induló Linka György, akit szó szerint a kukázók közül emeltek vissza az álszínházi történetbe. A kis híján négy évtizedes film attól meghökkentő, hogy ha a vidéki társulat tagjai divatosabb ruhákat viselnének, ma is játszódhatna. A funkcionáriusoknak (a harminc körüli Fenyő Ervinnek és Zala Márknak) még csak ruhát sem kéne változtatniuk. A hasonló korú kiskirályok most is sötét öltönyben kendőzik sötét gondolataikat, legföljebb nem használják az elvtárs kifejezést.

Eltűnődtem a két színész sorsán. Az egyik elhagyta a pályát, tanár lett, jó nevű irodalmár, ettől azonban művészként még megbicsaklott. A másik nem sokkal a forgatás után öngyilkos lett. Ez adta az ötletet, hogy végiggondoljam a rendező körül kialakult társaság legutóbbi négy évtizedét. Alkoholisták, öngyilkosok és Kossuth-díjasok, néha külön-külön egyik vagy másik, olykor pedig mindhárom állapotot kipróbálták. Vajon tragédiájukban milyen szerepet játszott a Kádár-korszak kultúrpolitikája és a rendszerváltásból való kiábrándulás? Vagy „csak” mindent a szívükre vevő művészként próbálnak létezni egy hatás- és határvadász országban?

Tíz mondat a művészről

A művészek politikailag lettek sarokba szorítva, és az orgonáik is tragikus állapotban vannak. Az orgonákat könnyebben helyre lehet hozni. (Varnus Xavér zenész, Hajdú-bihari Napló, 1994. február 10.)

A rendszerek jönnek-mennek, én művész maradok. (Szakcsi-Lakatos Béla zenész, Délmagyarország, 1994. április 26.)

Ha valaki jó művész, a közönség hajlamos elfelejteni a pecsétes múltját. (Koncz Zsuzsa énekesnő, Jászkun Krónika, 1994. október 13.)

A jó színész nincs kiszolgáltatva semmifajta rendszernek, mert őt művészek szerződtetik. (Törőcsik Mari színésznő, Magyar Hírlap, 2002. március 2.)

A művész naiv, mindig jobbat vár. (Jancsó Miklós filmrendező, 168 Óra, 2003. szeptember 18.)

Aki mindent tud, nem biztos, hogy művész, aki nem tud mindent, az biztosan nem az. (Gyémánt László festő, Vasárnapi Hírek, 2012. február 5.)

Az ember több, mint a művész. (Schilling Árpád rendező, 168 Óra, 2017. november 9.)

Lehetetlen állapot, hogy azokat a művészeket, írókat kényeztesse az állam, akik a kormány és az ország ellen agitálnak. (Boross Péter volt miniszterelnök, Magyar Idők, 2018. augusztus 25.)

A művészt egy érdekli: a szerep. (Végvári József nyugalmazott őrnagy, „művészeti vonallal” foglalkozó egykori titkosszolga, 24.hu, 2020. január 23.)

Ételfutárok és magamfajta íródeákok, színészek és művészek utolsó mentsvára volt. (Rab László újságíró a katáról, VárosiKurír.hu, 2022. július 14.)

Két napja jelent meg Az ellenzéki képviselőket megrontja-e a magas fizetés? című bejegyzésem. Azóta firtatják a digitális ismerősök, vajon miért bántom az ellenzéki politikusokat, holott azt a fránya fizetésemelést a kormánypárti többség erőltette rájuk. Ez igaz, kár azonban, hogy az ellenzéki képviselők nem is nagyon tiltakoztak. Jó pénzért érzik rosszul magukat. Azt persze elfogadom az olvasói kritikából, hogy érdemes megvizsgálni a kormánypárti politikusok kereseti viszonyait is. 

A jelek arra utalnak, hogy aránytalanság alakult ki a közjogi méltóságok jövedelme között. Áder János köztársasági elnök fizetését a távozása előtti hónapokban növelték 5 millió forintra. Ehhez igazították a miniszterelnökét és az országgyűlési elnökét is. Kétszeresére Orbán Viktorét és Kövér Lászlóét, akik a képviselői alapdíjukkal, az 1.316 millió forinttal együtt megközelítették a köztársasági elnök fizetését. A kormányfő pedig saját hatáskörében 1,979-ről 2,632 millióra növelte a miniszterekét, 1.296-ról 1,974 millióra az államtitkárokét. Ehhez jön még az 1,316 millió forintnyi képviselői alapdíj, ha bármelyikük tagja a parlamentnek.

A képviselői alapdíj azzal magyarázható, hogy választott politikusaink éltek a Központi Statisztika Hivatal által megállapított 438 ezres átlagjövedelem törvényben rögzített háromszoros szorzójával. De van egy másik okuk is a politikai fizetésemelésre, a versenyszférában uralkodó állapotok. Például a magyar sportújságírók szerint a Fradi túlnyomórészt külföldi focistái 30-35 ezer eurót keresnek. Ez a sajnálatosan 400-as szorzóval 12-14 millió forintnak felel meg. Havonta.

A miénknél nyíltabb román sportsajtóból pedig tudható, hogy a világ legjobb női kézilabdázójának elkönyvelt Neagu harcolt a bukaresti klubjával, hogy 17500 eurós fizetését 20 ezerre emeljék, forintra átszámítva havi 8 millióra. S mert maradt, alighanem meg is kapta. Ugyanez a klub szerződtette a francia válogatott irányítóját, Zaadit 15 ezer euróért (6 millió forintért), és a francia válogatott kapusát, Glausert a győri csapatból 12500 euróért (a magyar közjogi méltóságok havi fizetéséért). A holland beállós, Broch Bukarestből került vissza régi győri klubjába, gondolom, hasonló összegért.

A magyar politikai elit tagjai, beleértve az ellenzéki politikusokat is, ugyanabba a felső tízezerbe tartoznak. Tisztában vannak a kereseti viszonyokkal, és ehhez próbálják közelíteni a jövedelmüket. Ahogy elnézem, van még hová fejlődniük.              

Tíz mondat az euróról

Az euróba vetett hit Európa legerősebb gazdasági fegyvere. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Népszabadság, 2005. január 24.)

Az eurót mindig öt év múlva vezetjük be. (Horváth Zoltán újságíró, ATV, 2012. október 16.)

Magyarok! Lesz eurótok, az lesz ráírva, hogy Rubel. (Bödőcs Tibor humorista, Comedy Central TV, 2016. december 30.)

Jobban hiszek az euróban, mint a forintban. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2017. március 4.)

Az Európai Unió eurózónához tartozó része cudar állapotban van. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2019. november 22.)

Mindenki rosszul járt, aki átvette az eurót. (Matolcsy György, a Magyar Nemzet Bank elnöke, Index.hu, 2021. június 28.)

Minek nekünk euró? Van már valutánk, a krumpli. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2021. október 13.)

Bűn, hogy nincs még eurónk. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, 24.hu, 2022. március 28.)

Nem az euró teremti meg a fejlettséget. (Varga Mihály pénzügyminiszter, Index.hu, 2022. március 29.)

A rokontudat olyan valuta, ami jóval többet ér, mint a dollár vagy az euró. (Lezsák Sándor kormánypárti politikus, a bugaci Kurultáj fővédnöke, Ripost.hu, 2022. augusztus 13.)

A legutóbbi napokban Lezsák Sándor bugacozott, Vona Gábor jobbikozott, Gyöngyösi Márton és Horn Gábor jakabozott, Demszky Gábor falazott, Bokros Lajos pedig katázott. Lefülelt mondatok.

A kiáltó ellentmondásokat zömmel a független portálok újságírói veszik észre, a parlament most sem más, mint rossz színjátszókör. (Tamás Ervin újságíró, Jelen.media.hu, augusztus 7.)

Az adófizetők pénzéből fenntartott honvédségi repülőgép igazából egy kormányzati mediterrán nyaralójárat. (Hollósi Zsolt újságíró, Facebook.com, augusztus 7.)

Orbán mindig kiskapukban gondolkodik. (Bartus László újságíró, Facebook.com, augusztus 8.)

A magyaroknak nincs párja a világon. (Tóth Gabi énekesnő, Origo.hu, augusztus 8.)

Éveken keresztül belőlem élt a magyar atlétika. (Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető, Index.hu, augusztus 8.)

Olyan buta mint egy tök. (Apáti Bence publicista Karácsony Gergelyről, Origo.hu, augusztus 9.)

Az ellenzék nem megy el a falig. (Demszky Gábor volt SZDSZ-politikus, Klubrádió, augusztus 9.)

A kata úgy rossz, ahogy van. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, ATV, augusztus 10.)

Nem lehet több százezer vállalkozót kivonni az általános közteherviselésből. (Várhegyi Éva közgazdász a katáról, Magyar Narancs, augusztus 11.)

Az Orbán-klikk most kapkod fűhöz, de inkább fához. (Batka Zoltán újságíró az energiaválságról, Népszava, augusztus 11.)

A kormány nem ura a helyzetnek. (Dudás Róbert Jobbik-politikus, ATV, augusztus 11.)

Ha menni akarsz, add vissza a mandátumodat, lépj ki a pártból, aztán te balra, mi jobbra. (Gyöngyösi Márton, a Jobbik újdonsült elnöke Jakab Péternek, Facebook.com, augusztus 11.)

Nem zsigeri ellenzék vagyunk. (Novák Előd Mi Hazánk-politikus, ATV, augusztus 12.)

A DK gyakorlatilag egyenlő a férjjel és a feleséggel. (Gazda Albert publicista, 444.hu, augusztus 12.)

A jelenlegi ellenzéknél kevés jobb humorforrás létezik. (Litkay Gergely humorista, Magyar Hang, augusztus 12.)

 Udvardy érsek atya úgy látja, jót tesz nekem, ha távol tartom magam az egyházmegye kormányzásától. (Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek, Napló, augusztus 12.)

A rokontudat olyan valuta, ami jóval többet ér, mint a dollár vagy az euró. (Lezsák Sándor parlamenti alelnök, a bugaci Kurultáj fővédnöke, Ripost.hu, augusztus 13.)

Bokros Lajos a megszüntetett Klubrádióban szörnyülködött a magyar gazdaság helyzetén. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet Online, augusztus 13.)

A kata nem volt arányos közteherviselés. (Vadász Iván adószakértő, Népszava, augusztus 13.)

Molnár Enikő a párt brandje helyett, de a párt pénzéből építette fel a Jakab Péter nevű terméket. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus a Jobbikról, Index.hu, augusztus 14.)

Nem látom, hogy Jakab össze tudna hozni egy komoly pártot. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, HírKlikk.hu, augusztus 14.)

A digitális ismerősök között jócskán akadnak kolléganők. A hét elején borzongva szokták emlegetni Kun Zsuzsa legutóbbi elszólását. Sokáig úgy véltem, hogy a szakmai hiúság beszél belőlük. Újságíróként szívesen vállalnának hétvégi ügyeletet a Klubrádióban. Aztán néhány hónapja belehallgattam egy félórás interjúba.

Az országszerte ismert karakterszínész büszkén fejtegette, hogy pályakezdőként Debrecenben „játszta” Truffaldinót a Két úr szolgájában. Megakadt azonban, mert nem jutott eszébe a szerző, Goldoni neve. A műsorvezető kedvesen segítette ki: „Goldini” - mondta. Ekkor kezdtem gyanakodni, hogy a digitális fanyalgóknak talán mégis igazuk van. Változatlanul vitatkoznék velük abban, hogy akire egy magánrádióban rábízzák a szombat délelőtti műsorsávot, az aligha úszhatja meg melléfogás nélkül. Négyszer félórában beszélgetni, az évente kétszáz interjúalany. Akkor is lehetetlen hibátlanul szóra bírni őket, ha van köztük egy-két tucatnyi, akivel a műsorvezető korábban is készített interjút.

A rádiónak e kulcspozícióban olyan társasági újságíróra van szüksége, aki abszolút tájékozott, és a műveltségéből is telik arra, hogy minél kevesebbet bakizzon. A baki egyébként a baklövés szelídített formája. 1479-ben, egy német nyílversenyen a legügyetlenebb lövészt kecskebakkal „jutalmazták”, ebből lett az „Einen Bock schiessen.” A Bock őzbakot jelent, a szólás pedig azt, hogy bakot lőni, melléfogni. Tegnap például Kun Zsuzsa Török Ferenccel beszélgetett, és szóba hozta a célzóvizet. Kétszer is az atlétikával kapcsolatban emlegette. Ekkor világosította föl Török Ferenc, hogy ő öttusázóként nyert olimpiai bajnokságot.

Elmesélte, hogy fél órával a lövészet előtt megittak egy stampedli barackpálinkát, ettől lenyugodtak, és kiváló eredményt értek el. Miközben kedvesen kiigazította a bakizó műsorvezetőt, felötlött, hogy Ivan Uhov orosz atléta 2008-ban indult egy svájci versenyen, amelyet a Red Bull szponzorált. Az üdítőbe vodkát kevert, és felöntött a garatra. Kétperces dülöngélős mutatványa azóta is Google egyik legnézettebb dokumentuma. Négy évvel később bajnok lett a londoni olimpián, majd doppingvétség miatt elvették tőle az aranyérmet.

Ha Kun Zsuzsa nem téveszti össze az öttusát az atlétikával, akkor nekem se jut eszembe a részeg magasugró. Köszönöm az emlékeztetést, de azért nem ártana csökkenteni az élő adás hevében rögtönzött bakik számát.

Tíz mondat a baklövésről

Tollal és fegyverrel egyformán baklövéseket lehet elkövetni. (Homonnay Zsombor vadászati szakíró, Nimród, 1990. február 26.)

Az MDF hajlandó a tapasztalatait saját baklövései tárházaként felfogni. (Horváth Balázs MDF-politikus, volt belügyminiszter, Pesti Hírlap, 1994. február 18.)

Ha csak azt kérdezte volna, hány baklövést követtem el, nos, azt meg se tudnám számolni. (Nyers Rezső, az MSZP alapító-elnöke, Népszabadság, 1994. október 8.)

/A taxisblokádról/ A kormány kommunikációs baklövést követett el, de maga a benzinár-emelés nyilvánvalóan elkerülhetetlen volt. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, volt SZDSZ-politikus, Magyar Nemzet, 1996. szeptember 20.)

Németh Miklós miniszterelnöki jelölése nagy baklövés lenne, hiszen ő a hiúság olyan fokán áll, ami már ártalmas. (Berecz János volt MSZMP-politikus, Napló, 2003. április 27.)

/A D/209-es ügyről/ Az SZDSZ talán legsúlyosabb politikai baklövése Medgyessy hatalomban tartása. (Löffler Tibor politológus, Magyar Nemzet, 2004. július 15.)

/Gyurcsány Ferencről/ 2004-ben az új kormányfő hihetetlen erővel lakta be a hazai média egészét, s noha mindezt kisebb-nagyobb baklövésekkel tette, az eredmény hamar látványosan mutatkozott meg. (Kéri László politológus, Népszabadság, 2009. augusztus 24.)

Gyurcsány laptop fölé helyezett kézzel várja, hogy azonnal kommentálhassa a kormány legújabb baklövését. (Hont András publicista, Hírszerző.hu, 2011. március 30.)

A Fidesz állításával szemben az ellenzéki viszályok és baklövések arról tanúskodnak, hogy a baloldalnak esze ágában sincs visszatérni a hatalomba. (Böcz Sándor újságíró, 168 Óra, 2013. november 14.)

Nem akarom ezzel felmenteni magunkat a tévedéseink és baklövéseink alól. (Pető Iván volt SZDSZ-politikus, Népszava, 2018. november 17.)

A 70 éves Demszky Gábor kórházi ágyán állított ki erkölcsi bizonyítványt az országgyűlés ellenzéki politikusairól. A volt budapesti főpolgármester azt mondta a fizetésüket háromszor is fölemelő honatyákról és honanyákról, hogy „Demoralizál az a nagyon magas fizetés, amit fölvesznek.” Ezt úgy fordítanám magyarra, hogy az ellenzéki politikusok jó pénzért érzik rosszul magukat. A bejegyzésem utáni összeállításban nemcsak Demszky értékítélete olvasható, hanem egy rejtélyes mondat is.

A választási vereség után, 2018. június 17-én a magyar szocialisták egy pécsi ügyvédet választottak a lemondott elnök helyére. Tóth Bertalan első dolga volt figyelmeztetni a parlamenti képviselőcsoport rakoncátlankodó tagjait. A kormánypártok az alapdíjat 748-ról 989 ezerre javasolták emelni, ez azonban horzsolta néhány szocialista politikus társadalmi igazságérzetét. Nemmel voksoltak. Az újdonsült pártvezető pedig körlevélben fejtette ki, hogy nem lehet egyszerre tiltakozni a fizetésemelés ellen, majd zsebre vágni a plusz pénzt. Volt azonban egy nyomós érve is.

Az ellenzéki pártok működését is befolyásolni óhajtó parlamenti többség olyan csalafinta módon hozta őket csapdahelyzetbe, hogy a frakciók állami támogatását összekapcsolta a képviselők fizetésemelésével. Márpedig ha az újdonsült elnök bizonyítani akart a pártépítéssel, akkor ráncba kellett szednie a frakcióból kiszavazókat. Az eredményt tudjuk. Tóth Bertalan néhány hete, az újabb választási vereség után levonta a következtetést. Bejelentette, hogy nem indul az esedékes elnökválasztáson, a frakcióvezetést azonban megtartja. Azon tűnődöm, vajon miért ragaszkodik hozzá.

Jelenleg a képviselői alapdíj 1 millió 316 ezer forint. Ehhez jön egy bizottsági tagság esetén 263 ezer (1.579 ezer), kettő esetén 526 ezer (1.842 millió forint). A bizottsági alelnökök 658 ezer pluszt kapnak (összesen 1.974 milliót), a bizottsági elnökök épp úgy 921 ezret, mint a jegyzők és a frakcióvezető-helyettesek (2,237 millió forintot). Ami pedig Tóth Bertalan országgyűlési funkcióját illeti, nála a kettes szorzó érvényesül. Bruttó 2,632 millió forint tehát a havi jövedelme.

Tegnapi hír, hogy egy közvélemény-kutatás szerint az MSZP belépett az egyszázalékos pártok közé. Holott az elnöki pártépítés szándékát már nem is akadályozta némely képviselők társadalmi igazságérzetből fakadó rakoncátlankodása.             

Tíz mondat az ellenzéki politikusokról

Bejutottak a parlamentbe, most van négy évig fizetésük. (Dömsödi Gábor pásztói polgármester, az LMP országgyűlési képviselőjelöltje, Hír TV, 2018. július 2.)

Olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselő nem ért egyet, de a fizetésemelést muszáj hazavinnie. (Tóth Bertalan, az MSZP újdonsült elnöke, Magyar Idők, 2018. július 20.)

Ha az ellenfelem pénzt akar adni, akkor elfogadom, és ellene fordítom. (Szanyi Tibor szocialista politikus, ATV, 2018. július 20.)

Az ellenzéki politikusok az általuk diktatúrának nevezett rendszertől kapnak fizetést. (Pityinger „Dopeman” László rapper, ATV, 2019. január 15.)

Ez az az ellenzék, amelyiknek az első dolga volt, hogy a saját fizetésemelését megszavazza. (Majtényi László alkotmányjogász, az ellenzék volt köztársasági elnökjelöltje, atv.hu, 2019. január 18.)

Maradtok tovább pénzért pofozóbábnak? (Lattmann Tamás alkotmányjogász, Facebook.com, 2022. március 30.)

Minden kudarc után jobban élnek, mint előtte. (Ruff Bálint kommunikációs szakember, 444.hu, 2022. április 6.)

A Fidesz kompromittálni akarja az ellenzéket a folyamatosan emelkedő képviselői fizetésekkel. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook.com, 2022. április 28.)

A fizetésemelés az a fajta jövedelem, amit én beadok a pártba, hogy a baloldal ne múljon ki. (Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, ATV, 2022. április 28.)

Demoralizál az a nagyon magas fizetés, amit fölvesznek. (Demszky Gábor volt SZDSZ-politikus, volt budapesti főpolgármester, Klubrádió, 2022. augusztus 9.)