Néhányan szóvá tették, hogy túl megértő voltam a Klubrádió szombat délelőtti műsorvezetőjéhez. Azért véltem tünetértékűnek Kun Zsuzsa tevékenységét, mert az újságírás talán legnehezebb válfaját műveli. Futószalagon érkeznek eléje az interjúalanyok, és az élő adásban jócskán akadnak váratlan mozzanatok, amelyekre pontosan kéne reagálni. Nem mindig sikerül. Volt azonban személyes okom is a visszafogottságra.
Olyan szakmát művelünk, amelyben majd’ minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. De mi van, ha agyba-főbe bírálunk valakit, nem is alaptalanul, ám írás közben magunk is pontatlanul fogalmazunk? Például a rádiós műsorvezető ürügyén szóba hoztam egy Uhov nevű orosz magasugrót, aki nemzetközi versenyen annyira berúgott, hogy dülöngélve poroszkált neki a lécnek. Viktornak neveztem el, holott Ivan a becsületes neve. Ha magam jövök rá a tévedésre, azonnal javítok. Ha más veszi észre a hibát, akkor is javítok, sőt megköszönöm a pontosítást. Most ketten figyelmeztettek.
Egyike vagyok ama szabadúszó újságíróknak, akik több fórumon szólalnak meg. Ha komplett a szerkesztőség, akkor foglalkoztat szerkesztőt, esetleg olvasószerkesztőt vagy korrektort is. Az erre hivatott szakember átfésüli a kéziratot, és ha talál valamit, változtatást kér a szerzőtől. E több évszázados hagyomány hiányzik a közösségi médiából, amelynek digitális felületeire úgy tesszük föl a bejegyzéseinket, hogy a megjelenés előtt rajtunk kívül senki nem látta a szöveget. Ezért igénylem az olvasók véleményét. Azokét, akik annak fejében, hogy ingyen böngészhetik az álláspontomat, megtisztelnek azzal, hogy figyelmeztetnek az elírásra.
Ezzel magyarázható, hogy bosszankodás helyett társalkotónak tekintem őket. A két emlékeztető közül az egyik, Kereszty András profi. Az Újnépszabadság alapítója a szerkesztés diszkrét formáját választotta. A világhálón keresett egy fényképet a magasugróról, és azt írta alá, hogy Ivan Uhov. Azonnal kapcsoltam, és javítottam a bejegyzésben olvasható keresztnevet. Majd megérkezett Bukovecz Tibor ímélje is, amelyben kedvesen, kulturáltan, sajnos azonban elnézést is kérve ivánosította a részeg magasugrót. Azzal köszöntem meg a pontosítást, hogy én kértem tőle - és a többi olvasótól - elnézést. De nem azért, mert hibáztam. Hanem az élő adásnál könnyebb újságírói válfajban ruháztam fel egy orosz atlétát a magyar nyelvterületen leggyakrabban emlegetett keresztnévvel.
Tíz mondat a hibáról
Ha nem volnának hibáim, akkor unalmas pasas lennék. (Szász Endre képzőművész, Somogyi Hírlap, 1993. december 24.)
A sajtóhiba mindig örömet okoz az olvasónak, mert egy pillanatra okosabbnak érzi magát. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1995. október 13.)
A magam hibájára sokkal dühösebb vagyok, mint a mások gonoszságára, mert a magamét észre kellett volna vennem. (Jankovics Marcell filmrendező, Demokrata, 1996. július 25.)
A hibákat látom meg legelőször. (Hernádi Judit színésznő, Délmagyarország, 2001. december 22.)
Nem sértem meg a hibáimat azzal, hogy egyet is kiemelek közülük. (Kuncze Gábor SZDSZ-politikus, Népszava, 2007. január 27.)
A hibát mindig könnyebb megtalálni, mint kijavítani. (Szondi György író, 168 Óra, 2008. szeptember 25.)
A hibás izgat, a túl jó nekem gyanús. (Mészáros Márta filmrendező, Népszabadság, 2010. október 1.)
Bánt, hogy a hibáimra magamnak kell rájönnöm. (Ormos Mária történész, Népszabadság,október 2.)
A politika sokszor mások hibáinak felnagyításából áll. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, 168 Óra, 2013. október 31.)
Minden mondat egy hibalehetőség. (Bödőcs Tibor humorista, ATV, 2019. október 11.)