Ama bizonyos üdülővonat Miskolcról indult Fonyódra. Csakhogy Érdnél a mozdony nem a Balaton, hanem a Duna irányába fordult. Némi bolyongás után, 130 perces késéssel érkezett végső állomáshelyére. A legutóbbi napokban több száz cikk és több ezer komment szerzője csúfolódott rajta, a MÁV-ot és a közállapotokat marasztalták el. Ám a feltételezésekkel ellentétben nem ez volt az egyetlen eltévedt vonat a magyar államvasutak 177 éves történetében. Egy másik három „fölfedezőjéből” már csak én vagyok életben.
A Magyar Nemzet washingtoni tudósítójával, Avar Jánossal 1984 májusában Braham professzort látogattuk meg New York-i irodájában. A neves holokauszt-kutató erdélyi nevéből, az Ábrahám Adolfból állította össze magának Amerikában a Randolph L. Braham nevet. Egy órát szánt ránk. Már vagy fél órája beszélgettünk, amikor egy itthoni dokumentumfilmet említettem meg, amelyben a győri gettó kényszerű lakóit csendőrök kísérik a marhavagonokhoz. A menetben láttam mosolygó arcokat. Vajon minek örültek?
A professzor izgatott lett, és elnézést kért, hogy magukra hagy bennünket, de utánanézne valaminek. Egy óra múlva tért vissza. Az eredményt az Élet és Irodalom 1984. június 15-i számában olvasható interjú alapján foglalom össze. Braham professzor a győri bevagonírozást az úgynevezett Joel Brand-akcióval hozta összefüggésbe. A hazai zsidóság egyik vezetője fölkereste Eichmann SS-Obersturmbannführert, aki kis létszámú egységével Budapestről felügyelte a deportálásokat. Felajánlott neki 12 ezer teherautót a magyar zsidókért.
A német alezredes tudomásul vette a szokatlan ajánlatot, és amíg Brand rábeszéli a náciellenes szövetséges hatalmakat a cserére, „zárolt” 30 ezer zsidót. Márpedig a német birodalom osztrák tartományához a győri gettó volt a legközelebb. Mezőgazdasági munkára indították tehát „a két lábon járó zálogokat”. A zsúfolt szerelvény el is indult északra, Érsekújvár felé, majd nyugat helyett keletnek fordult. A vonatparancsnok SS-Scharführer (őrmester) Kassán vette észre a tévedést, és felhívta főnökét, aki ezt mondta neki: „Ha már ott vagy, vidd tovább őket Auschwitzba, majd küldök másokat Ausztriába.”
Az interjú megjelenése óta csaknem négy évtized telt el. A kutatók már árnyaltabban értelmezik az 1944-es történetet, a lényeg azonban aligha változott. Braham professzor így fogalmazta meg 1984-ben: „A sors tragikus tréfája, hogy a győri zsidók halálának árán szegedi és debreceni zsidók ezrei maradtak életben.”
Tíz mondat a holokausztról
Tudja, Horn úr, nekem az az érzésem, hogy önök már akkor a pogromra és holokausztra gyanakodnak, mikor állami pénzen nem az első osztályon repülnek. (Lovas István újságíró Horn Gábor államtitkárhoz, Magyar Demokrata, 2008. július 16.)
A holokauszt idején üldözött vad voltam, mindenkitől félnem kellett. (Heller Ágnes filozófus, 168 Óra, 2009. május 14.)
Az én szememben a holokauszt idején történtek lényege, hogy megfosztják az áldozatokat a személyiségüktől. (Majtényi László alkotmányjogász, Antiszemitizmus.hu, 2009. október 24.)
Auschwitzról a holokauszt előtti nyelven beszélni többé nem lehet. (Kertész Imre író, HVG, 2011. október 8.)
Attól nem tartok, hogy még egyszer eljutunk odáig, mint a holokauszt idején. Az Európai Unió ezt nem hagyná. (Jávor Mátyás, a székesfehérvári zsidó hitközség elnöke, Fejér Megyei Hírlap, 2011. október 15.)
A kultúrában feszül egymásnak a társadalom holokauszt- és trianonsérült része. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2013. március 9.)
Amíg valaki szappant húz egy zsinagóga kerítésére, addig nem szabad hallgatni a holokausztról. (Markovics Zsolt szegedi főrabbi, Délmagyar.hu, 2013. szeptember 24.)
Az sem élte túl a holokausztot, aki túlélte. (Ungvári Tamáa művelődéstörténész, Népszava, 2016. április 1.)
A Horthy-kultusz a holokauszt relativizálása. (Krausz Tamás történész, ATV, 2018. szeptember 4.)
A holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, XII. kerületi polgármester (Mazsihisz.hu, 2020. január 13.)
