Médianapló

Médianapló - Bizalmi kezelés

2018. december 07. 11:07 - Zöldi László

Az ATV tegnap esti műsorában kiakadt Pető Péter. Azért jött indulatba, mert érthetetlennek, felfoghatatlannak, megmagyarázhatatlannak tartotta, hogy magánemberek, akik bevásárolták magukat a médiába, most hátat fordítottak jövedelmező vállalkozásaiknak, és 30 milliárd forintra értékelt portfólióikat önként ajánlották föl egy nonprofit alapítványnak. „Ilyen nem létezik” - mondta hitetlenkedve a 24.hu felelős szerkesztője. A harmincas újságíró az egyik legjobban értesült kolléga, félő azonban, hogy életkorából nem telik a történelmi áttekintésre. Ilyen ajánlat létezett, „bizalmi kezelésnek” nevezték el.

A múlt század talán legjelentősebb magyar vállalkozója, Weiss Manfréd volt. A pipakupak-gyártástól jutott el a szilvalekvár-főzetésen és a háztartási edények előállításán keresztül a Messerschmitt-repülőgépek összeszereltetéséig. Fénykorában 40 ezer munkást dolgoztatott, és csepeli gyára „nemzetstratégiai jelentőségű” hadiüzemnek számított. Eme elnevezés lett vagyonának veszte. Amidőn a német hadsereg megszállta Magyarországot, a Weiss-család tagjait letartóztatták, és koncentrációs táborban várták sorsuk alakulását. Mert közben megindult a vetélkedés a vagyontárgyaikért, leginkább a csepeliért.

A repülőgép-gyártásért felelős Göring és a megszállt országok kizsigerelésével megbízott Himmler vetélkedett egymással a Weiss Manfréd Művekért. Végül az utóbbi, az SS birodalmi vezetője bizonyult ügyesebbnek. A Weiss-család „bizalmi kezelésbe” engedte át ingó és ingatlan vagyonát, ennek fejében a famíliából negyvenen élték túl a második világháborút, mert Svájcba és Portugáliába távozhattak. Kurt Becher ütötte nyélbe a hoci-nesze üzletet. Standartenführer (ezredes) volt az SS-ben, és 1944. március 19-e után őt nevezték ki Magyarországon az SS gazdasági kirendeltségének parancsnokává. Meghatározó szerepet játszott az úgynevezett zsidó vagyonok kisajátításában.

A háború után megúszta a felelősségre vonást. A sors iróniája, vagy inkább a történelem fintora, hogy civilként is kapcsolatban maradt a magyar állam hivatalos szerveivel. Az ő brémai irodája közvetített a mezőgazdasági fölöslegünk kivitelére szakosodott Moninpex külkereskedelmi vállalat és az NSZK-beli cégek között, amelyek a nyugati bojkott ellenére is fantáziát láttak a szovjet zónában rekedt Magyarországban. A köztiszteletben álló üzletember 1995-ben, 85 éves korában, ágyban és párnák közt halt meg.                  

4 komment

Médianapló - Közérdek fűződik-e a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz?

2018. december 06. 11:29 - Zöldi László

A kormány nem várta meg, hogy az embereivel telerakott Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mit szól a nonprofit alapítvány nehezen magyarázható gyarapodásához. Azt sem várta meg, hogy a bizalmi embere által elnökölt Gazdasági Versenyhivatal kifejtse álláspontját a kormány közeli magánmédiumok „önkéntes” felajánlkozásáról. A két hivatal döntése aligha lett volna kétséges, csakhogy szembe kerültek volna a gyakorlatukkal és a hatályos médiatörvény meg az Alaptörvény betűivel.

A Magyar Közlönyből kiderül, hogy „Közérdek fűződik Magyarországon a print és nyomtatott médiakultúra megmentéséhez és a helyi, különösen a megyei nyilvánosság fórumainak hosszú távú megmaradásához.”  Nemzetstratégiai jellegűnek kellett nyilvánítani a KESMA rövidítésű alapítványt, mert így egy 2013-as jogszabály szerint mellőzhető a hatósági engedély, hogy a kormányzat döntő befolyást szerezhessen a nyilvánosságban. Fél évszázadot töltöttem a papír alapú sajtóban, és harminc éve foglalkozom a megyei lapokkal. Örülnöm kéne, hogy végre jött egy kormány, amely szűkebb érdeklődési körömet nemcsak megmenti az enyészettől, hanem még össze is rendezi.

Olyan miniszterelnökünk van, aki nem használ okostelefont, és idegenkedik a számítógéptől. Arra noszogatta hát a bizalmi embereit, hogy vásárolják föl a megyei napilapokat. Orbán még ellenfelei szerint is érti a nép gondolkodását, ismeri a szokásait. Élhetünk a gyanúperrel, hogy elképzelését az elavult médiaszemléletén túl a politikai ösztöne is motiválta. Az összehangoltatott megyei sajtó nem nyerte meg ugyan neki az országgyűlési választást, de abban jelentős szerepet játszott, hogy a kormánypártok kétharmados többségre tegyenek szert a parlamentben.

Üzeneteik eljutottak a legeldugottabb faluba is, ahol számítógép csak a polgármesteri hivatalban és néhány értelmiséginél található. Akik pedig okostelefont használnak, ritkán szoktak alternatív hírforrásokat böngészni. Beérték az állami csatornákkal. Nem hitték el minden szavukat, ám a megyei napilap megerősítette az információkat. Ugyebár „megírta az újság”. A megyei lap nem arra kellett, hogy meggyőzze a falvak népét, hanem hogy nyomatékot adjon a rádiós és tévés állami propagandának. A választás óta intézményesült a magánmédiumok összehangolási folyamata. Egy 20 millió forintnyi törzstőkével alapított cégbe vitték be 30 milliárd forintra értékelt vagyonukat. Milyen jó tudni, hogy ehhez közérdek fűződött.     

11 komment

Médianapló - Piacvezető újság-e a Népszava?

2018. december 05. 10:52 - Zöldi László

Az áremelési közleményben olvasható egy elgondolkoztató mondat, miszerint a Népszava „piacvezető” a politikai újságok mezőnyében. E kijelentésben van igazság. A napilapok közül megszűnt a Népszabadság és a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Magyar Idők pedig évek óta nem auditáltatja magát. Az idegen szó azt jelenti, hogy egy független szervezet szakértője bármikor bemehet a nyomdába, és megszámolhatja a kinyomtatott példányokat.

Egyedül a Népszava veszi magának a bátorságot, hogy vállalja a hitelesítést. A mögöttünk hagyott negyedévben naponta 21 ezer példány fogyott el belőle. A szakértők ennél jóval kevesebbre, néhány ezerre becsülik a másik két politikai újság példányszámát. Ha a 21 ezret beszorozzuk a szokásos 3,6-del, akkor 75 ezer olvasó jön ki. Ehhez kéne adni a Népszava online olvasottságát is, ami magányos foglalatosság, ezért a szorzó egy. Aligha tévedek, ha azt feltételezem, hogy a patinás napilapot körülbelül százezren olvassák. Az olvasottság szempontjából azonban csak a középmezőnyben foglal helyet, a legfrissebb adatok alapján a tizedik helyre tehető.

Itt van például a győri Kisalföld. A hajdani százezer példányból még mindig maradt több mint ötvenezer, ami ugyebár 180 ezer olvasót jelent. S bár üzleti titoknak számítanak  a online kiadás adatai, a vidéki napilap teljes olvasottsága 200 ezer körüli. Csakhogy a Kisalföld egyelőre nem tekinthető politikai újságnak. Családi jelleget örökölt, és ezen Andy Vajna, a pillanatnyi tulajdonos sem változtatott. Közli a Magyar Távirati Iroda híreit, közöl kormánypárti jegyzeteket is, volt azonban annyi üzleti érzéke, hogy győri és szegedi újságjait megóvta a direkt politikai vonalvezetéstől. Ez a tragikai vétsége.

Ezzel magyarázható, hogy a derék amerikai-magyar üzletember „önként” ajánlotta föl napilapjait a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak. A nonprofit alapítvány rutinos vagyonkezelője, Liszkay Gábor bizonyára ráncba szedi majd a rakoncátlankodó megyei újságokat (mind a tizennyolcat). Nem lepődnék meg, ha hamarosan elveszítenék maradék családi jellegüket is, és átalakulnának politikai lappá. Ha a csökkenő példányszám miatt érdemes lesz még 3,6-del szorozni, hogy megkapjuk a kinyomtatott újságok olvasottságát, és ha az online változatról is sikerül majd információkat szerezni, akkor a Népszava elveszítheti piacvezető szerepét a politikai napilapok mezőnyében.

Már amennyiben lehet még Magyarországon sajtópiacról beszélni.                   

29 komment

Médianapló - Növelik-e a kormány zsarolási potenciálját a nyomdák?

2018. december 04. 11:39 - Zöldi László

Volt egy mondat a Népszava helyzetéről írott bejegyzésemben, amelynek igazságtartalmát ketten is firtatták. Így hangzott: „A kormány zsarolási potenciálját növeli, hogy duplájára emelheti a nyomdai előállítás költségeit.” Az egyik álneves kommentelővel nem álltam szóba, mert f@szt és sz@rt is szőtt a kérdésébe, a másik azonban kulturáltan fogalmazott. Neki röviden válaszoltam, mindazonáltal a téma többet érdemel, akár egy bejegyzést is.

A Népszavát a Mediaworks egyik nyomdája állítja elő. Mészáros Lőrinc ama cége, amely épp fölajánlotta portfólióját a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak, az újdonsült kormányzati gigaholdingnak. Az egyik portál össze is számolta az „önkéntes” fölajánlásokat, és 30 milliárd 611 millió forintnyi jött ki, ebből a Mediaworksé 9 milliárd 890 millió. Az Inform Médiánál 10 milliárd 410 milliót láttam, a Lapcomnál 6 milliárd 160 milliót. Fel is ötlött, hogy ennyit aligha érnek a megyei lapok.

A tévedés kockázatát vállalva föltételezem, hogy az árban benne foglaltatik a legértékesebb vagyonelem: a nyomda is. A lapkiadó cégek üzleti titokként kezelik ugyan az előállítás költségeit, de nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az ingyen kapott vagyontárgyak közé tartozik a Mediaworks budapesti, veszprémi, pécsi és kecskeméti nyomdája, valamint az Inform Média debreceni és a Lapcom szegedi meg győri nyomdája. Külön-külön is milliárdokat érnek. Hamarosan eldől, hogy ha egy kézbe kerülnek, vajon szükség lesz-é mindegyikre. Hadd érzékeltessen egy példával a faramuci helyzetet.

A tatabányai újságot helyben nyomtatták, majd átkerült a komáromi nyomdába. Amikor pedig a német Springer korszerűsítette kecskeméti nyomdáját, a tatabányai újság nyomtatását a „hírős” városi nyomdászokra bízta. 150 kilométernyiről szállították a napilapot Komárom megyébe, annak minden logisztikai és közlekedési hátrányával. Most, hogy az új tulajdonos, Mészáros Lőrinc fölajánlotta média-portfólióját a KESMA rövídítésű kormányzati alapítványnak, logikus, hogy a tatabányai újságot a közelebbi győri nyomdában volna érdemes előállítani. Amely akkor is ugyanilyen közel volt Tatabányához, csak éppen egy másik céghez, az angol, majd amerikai Lapcomhoz tartozott.

Azt felelem tehát a kulturáltan érdeklődő hozzászólónak, hogy bizonyára lesz olyan nyomda, amelyik veszít a piaci értékéből. De olyan is, amelyik értékesebbnek bizonyul korábbi önmagánál. A kormányzat zsarolási potenciálja pedig megnövekszik.        

1 komment

Médianapló - Mennyit ér a Népszava?

2018. december 03. 10:34 - Zöldi László

A legutóbbi napokban kétszer is tűnődtem a Népszava körüli mozgásokról. Több olvasó szóvá tette, hogy a patinás napilapnak nemcsak kiadásai vannak, hanem bevételei is. Leginkább az állami hirdetésekre utaltak, amelyek szerintük mérséklik a szerkesztőség valóságfeltáró tevékenységét. Nos, lassanként minden kiderül.

Néhány napja még csak az áremelést jelentette be a kiadóhivatal, ezt azonban nem részletezte. Aztán jött a december, és az első, hétvégi melléklettel ellátott szám tegnapelőtt, szombaton hírül adta, hogy ezután 330 forintba kerül. Ma pedig napvilágot látott az első hétköznapi szám is, amely 310-et kóstál. Két éve még 230 forint volt a Népszava utcai ára. Akkor, szintén sajnálkozva 270-re emelték, szombatonként 290-re. Ami tehát nem is olyan nagyon régen csak 230 forint volt, az most 310, ami pedig 270, az most 330 forint. A hajdani árhoz képest a hétköznapi esetben harmadrésznyi az emelés, a hétvégiben ötödrésznyi.

Nem vonom kétségbe az áremelés létjogosultságát, csupán töprengek arról, vajon nem lesz-é lélektani határ az a fránya háromszáz forint. Mint például a vizitdíjas népszavazásnál, amidőn a Gyurcsány-kormány szempontjából végzetesnek bizonyult. Ami pedig az állami hirdetéseket illeti, megnéztem a legutóbbi két hét termését. Nemcsak azokat tekintem állami reklámnak, amelyeket a kormányzat a magáénak ismer el (például a Nemzeti konzultáció egy-egy kérdését). A Szerencsejáték Zrt és a Magyar Villamos Művek Zrt hirdetéseit is, elvégre az állami vállalatok reklámpolitikáját az úgynevezett propagandaminisztériumban hagyják jóvá.

A tizenkét lapszámban negyven újságoldalnyi (kolumnányi) államhoz köthető hirdetés látott napvilágot. Mindez két hét alatt körülbelül negyvenmillió forintnyi bevételt sejtet. Ennél tovább nem is mennék a számolgatásban, mert inkább csak olvasói benyomásaim vannak a Népszava valóságfeltáró tevékenységéről. Annyit azért megkockáztatnék, hogy két év alatt a Népszabadság szerkesztőségéből érkezett gazdasági újságírók felkészültségéből és bátorságából többre is telt volna.

A HVG néhány hónapja megjelent cikke szerint az immár egyetlen ellenzéki napilap hirdetési bevételeinek 56 százaléka közvetlenül vagy közvetve az államtól származott. Ha élne még kereskedő apám, azt tanácsolta volna a Népszava tulajdonosának, hogy a standon csak 295 forintot kérjen a patinás napilap hétvégi számáért. A vásárlók úgyse kérik vissza az öt forintot, az újságos pedig a lapot nem dugja a hátsó sorba.

3 komment

Médianapló - Mit jelent a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány?

2018. december 02. 11:02 - Zöldi László

Általános feltűnést keltett, bár a szakembereket nem lepte meg, hogy Orbán Viktor eddig csak a Rákosi-korszakban tapasztalható óriásvállalatba tömörítette a hozzá közel álló médiumokat. Az új szerveződés nonprofit cégnek ígérkezik, ami értelmezésemben azt jelenti, hogy feltalálói ki akarják emelni a piaci körülmények közül. Például nem teszik kötelezővé számára a profitszerzést. Az lesz a dolga, hogy a kormány propagandisztikus üzeneteit juttassa el a médiafogyasztókhoz.

Ezzel óhatatlanul szembe kerül a kormánypártok parlamenti kétharmada révén 2010. december 21-én megszavazott médiatörvénnyel, sőt a 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvénnyel is. De ha a nyilvánvaló központosítást, a sokoldalú tájékoztatás megsértését esetleg kifogásolná is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság meg a Gazdasági Versenyhivatal - amin azért csodálkoznék -, akkor az ismét kétharmados parlamenti többség seperc alatt módosítja majd azokat a fránya jogszabályokat. Egyelőre azonban még az alapítvány elnevezésénél tartunk.

A „Közép-Európai” azt sejteti az eddigi értelmezők szerint, hogy Orbán Viktor bizalmi emberei Szlovéniában, Csehországban és Macedóniában is bevásárolták magukat az ottani médiumokba. Igaz ugyan, hogy Macedónia sosem tartozott Közép-Európához, de kicsire nem adunk. Az a benyomásom viszont, hogy a miniszterelnök által szorgalmazott nemzetegyesítés feladatának inkább a Kárpát-medencei kifejezés felelt volna meg. Erre van már példa egy néhány százmillió forinttal kistafírozott irodalmi alapítvány, az Orbán János Dénes költő nevéhez fűződő Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft esetében.

Amit a magyar kormány most szeretne egységesíteni, egybehangolni - a közismert német szakkifejezésel élve gleichschaltolni -, azt már megtette a környező országokban, ahol a magyar nyelvű médiumokat a vele szövetséges pártok alá sorolta. Nagyobb gondom van az újdonsült gigaholding nevében föllelhető „Sajtó és Média” kifejezéssel. Ez már nem egy közép-európai ambíciókat melengető magyar politikus kiszolgálása, hanem fából vaskarika. A média ugyanis a nyilvánosság eszközrendszere, mely a keletkezés sorrendjében a (papír alapú) sajtóból, a rádióból, a televízióból és az internetből tevődik össze.

Aki kitalálta a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevét, nemcsak a miniszterelnök nagy ívű elképzelését tette magáévá. Azt is elárulta, hogy fogalma sincs a média mibenlétéről.       

8 komment

Médianapló - Tökös újság lett-é a Népszava?

2018. december 01. 10:35 - Zöldi László

A patinás napilap mai számában olvasható, hogy 290 helyett 330 forint lesz a hétvégi kiadás. Azt még nem tudni, hogy a hétköznapi szám mennyibe kerül, s hogy az előfizetőknek mennyit kell leperkálni. Amíg kiderül, tűnődöm a félmúlton.

A Népszabadság bezárása után a baloldali sajtóban újra kellett gombolni a kabátot. Gál J. Zoltán, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője (a Gyurcsány-kormány kommunikációs államtitkára) azt fejtegette, hogy „tökös újságnak” szeretné látni a Népszavát. De miért szólt bele egy másik szerkesztőség életébe? Írhatnám, hogy a napilap kilencvenes évekbeli főszerkesztő-helyetteseként felelősséget érzett iránta. De óhaját inkább az nyomatékosította, hogy a Vasárnapi Hírek tulajdonosa bejelentette igényét a Népszavára, és az újságot vele képzelte el. Ő pedig nem rejtette véka alá, hogy olyan napilapot szerkesztene, amelynek hétvégi mellékletét a Vasárnapi Hírek alkotná.

Néhány hét múlva eldőlt a baloldalon belüli harc. Nem a Vasárnapi Hírek tulajdonosa vette meg a Népszavát, hanem a Népszaváé a Vasárnapi Híreket. A hetilap főszerkesztője lemondott, a napilaphoz pedig 17 újságíró érkezett a Népszabadság kihűlt redakciójából, és a Népszava új főszerkesztője közülük került ki. Két év alatt nem lett ugyan tökös újság, a Gál J. Zoltántól kölcsönzött koncepciót azonban most magáévá tette a tulajdonos, hogy végre tökös újság lehessen. A Vasárnapi Hírek beolvad a Népszavába.

Amikor javában dúlt a vita, azt írtam róluk, hogy illúzióba ringatják magukat. A haldokló napilapok egyre-másra térnek át a digitális megjelenésre, a hétvégi mellékletük viszont sok háttéranyaggal, olvasmányos írásokkal a hagyományos módon, újságpapíron jut el az olvasókhoz. Nem a hagyományos napilapnak van tehát online változata, hanem az online portálnak hagyományos melléklete. A 2018-as országgyűlési választás után a Népszavánál megint újra gombolják a kabátot, és elmaradtak ugyan a világtrendtől, de nem biztos, hogy rosszul teszik.

Érdemes volna felmérni a patinás napilap olvasótáborát. Ha túlnyomórészt idősebbek olvasnák, akkor nem szabad belevágni a digitális átalakításba. Elvégre a 2,7 millió nyugdíjasnak csupán húsz százaléka használja a számítógépet, és eme adatból az a következtetés adódik, hogy a többiektől kár volna elvenni a napi tájékozódás lehetőségét. De ha ezt a helyzetet tükrözné a felmérés, vajon a koros olvasóknak lesz-é elég pénzük arra, hogy megfizessék a Népszava jócskán fölemelt árát?                

13 komment

Médianapló - A Szabad Föld beszántására és a Vasárnapi Hírek fejfájára

2018. november 30. 10:10 - Zöldi László

8.45: az imént jöttem föl a lépcsőházból, üres volt a postaláda. Hosszú az utca, és a kézbesítő bennünket rövidít meg. Nem tartja be a szerződést, miszerint a Magyar Posta reggel hétig eljuttatja az előfizetett újságokat. Például a Népszavát, amely bejelentette, bár nem részletezte az áremelést. Vajon mennyit kell holnaptól az utcán fizetni érte? Két éve 230 helyett 270 forint lett az ára, szombatonként 290. Az előfizetés negyedévenként 10 ezer forintba került, majd 12750-be. Ha most túl sokat emel a kiadóhivatal, érdemes-e még járatni a lapot?

Az áremelési közleményben az is olvasható, hogy „A Népszava az elmúlt két évben megkétszerezte a példányszámát.” Ez igaz. 2016 harmadik negyedévében, a Népszabadság megszűnése előtt átlagosan 10646 példányban jelent meg, 2018 harmadik negyedévében 21125 példányban. Csakhogy Puch László, aki 1,1 milliárd forinttal tőkésítette föl a céget, 2016 végén kifejtette az ATV-ben, hogy „racionális működést és 30-35 ezer példányt” vár a Népszavától. Nos, egy napilap évente 317-szer jelenik meg, és ha csekély a példányszáma, naponta egymillió forint veszteséget könyvelhet el. A cég két hetilapja közül a 20 ezer példányos Vasárnapi Hírek veszteséges volt, a 80 ezres Szabad Föld szolidan nyereséges.

Úgy számoltam akkoriban, hogy a feltőkésítésből az országgyűlési választásig telik a működtetésre, és 2018 közepén szembe kell majd nézni a hogyan tovább kérdésével. A szembenézés most történt meg. Puch László eladta nyereséges hetilapját a kormánynak, a veszteségest pedig hétvégi mellékletként olvasztja be a Népszavába. Vajon sikerült-e racionálissá tennie a napilap működését? Az persze kívülről is megállapítható, hogy üzletemberként racionálisan cselekszik. Megtisztította a portfóliót. Legkelendőbb portékáját, a törekvő, átlagosnál műveltebb mezőgazdasági vállalkozók visszafogottan politizáló hetilapját értékesítette, a városi polgárok direktebben politizáló hetilapját pedig megszüntette.

Az új helyzetet nem érdemes kizárólag Népszava-problémának, napilap-kérdésnek tekinteni. Tudomásul kéne venni, hogy a hagyományos sajtó nemcsak drágább, hanem sebezhetőbb is. A kormány zsarolási potenciálját növeli, hogy duplájára emelheti a nyomdai előállítás költségét, és az állami Magyar Posta révén reggel helyett délután kézbesítheti az ellenzéki újságot. Járhatóbb útnak ígérkezne a digitális kibontakozás, erről azonban csak holnap tűnődnék.

19 komment

Médianapló - Az emlékezetpolitika kiszabadul-e a politikusok fogságából?

2018. november 29. 10:51 - Zöldi László

Néhány napon belül másodszor az úgynevezett 300-as teremben. Budán, a Villányi úton található, az épület az MSZP utolsó szellemi mentsvára. A választási vereség után éledező szervezetei egyre-másra rendezik a gondolkodással kecsegtető összejöveteleket.

November 19-én délelőtt tízkor kezdődött a Horn Gyula örökségét felmérő konferencia. A harmincas. kora negyvenes előadók egymás után fejtették ki álláspontjukat, a szünetben azonban elszivárogtak. Siettek a munkahelyükre, vagy csak nem voltak kíváncsiak a szünet utáni előadók, többnyire nyugalmazott főszerkesztők és rangidős, de már a döntési helyzetekből kihagyott politikusok véleményére. Alighanem visszaadták idős és ellenzékbe szorult pályatársaiknak a kölcsönt. Hatalmi helyzetükben ugyanis a mai öregek beszéltek először, majd elszivárogtak a szünetben, hogy ügyet se vessenek az akkor még pályakezdő értelmiségiek álláspontjára.

A tegnapi szervezők, a Deák Ferenc Kör alapítói ügyesebbnek bizonyultak. Este fél hatkor kezdték az emlékezetpolitikáról szóló tanácskozást, amikor a fiatalok ráértek, az öregeknek pedig mindegy, hogy mikor mozdulnak ki otthonról. A közönség átlag életkorát úgy hatvanasra saccoltam. A felkért előadók egymással beszélgetve töltötték ki a rájuk szabott ötnegyed órát, nem maradt lehetőségük elszivárogni. Az életkori megosztás is jobban sikerült. A legtekintélyesebb, a szociálpszichológus Csepeli György 72 éves, a könyvkiadó-történész-publicista Gyurgyák János tízzel fiatalabb. A történész-publicista Csunderlik Péter pedig a maga 33 évével azokat a fiatal értelmiségieket képviselte, akiknek a szellemi teljesítményére már a karaktergyilkosságban járatos kormányzati szervek is fölfigyeltek.

Az emlékezetpolitikai okfejtésből tartalmas vita kerekedett. Négy figyelemre méltó mondatot jegyeztem föl az előadóktól. Íme: „A válság idején az identitásképzés kiéleződik.” (Csepeli György) „A szimbólumoknak annál nagyobb erejük van, minél erőtlenebb a társadalom.” (Csunderlik Péter) „Jobb volna, ha a politikusok a történelem helyett inkább a szociológiával foglalkoznának.” (Gyurgyák János) Az egyik hozzászóló, Avar János újságíró, veterán külföldi tudósító véleménye is elgondolkoztatott: „Trump nem tud Orbán lenni, mert az amerikai intézményrendszer erős.”

A választási vereség után lassanként ocsúdó MSZP életjeleket mutat magáról. A 300-as terem talán meg is telik majd, ha megérkeznek a középkorú és a pályakezdő érdeklődők.       

2 komment

Médianapló - Az újságíró lehet-e szakember-pótlék?

2018. november 28. 11:20 - Zöldi László

Két Magyar Idők van. A hétköznapiban kormányzati ihletésű cikkek jelennek meg a pártközpont szerkesztésében, a mellékletben igazi újságírók fejtik ki álláspontjukat érdemi kérdésekről. E kettősség példája a múlt szombati szám. A november 24-én megjelenő agitatív rész szakmaiságára jellemző, hogy a címoldalon „2018. november 23., szombat” olvasható, a Lugas című hétvégi melléklet alatt pedig a „2018. november 24., szombat”.

Tartalmilag azért nem térek ki a kétarcúságra, mert Hanthy Kinga izgalmas témát pendített meg a Lugasban. A Készétel című jegyzetben azt fejtegette, hogy „az újságírók elfelejtették, miről szól a szakmájuk… Az új, véleményadó műfajnak a legfényesebb terepe a média, vagyis a hangos-képes sajtó. Vajon nem tartanák-e komolytalannak, ha valaki az írott sajtóban úgy készítene cikket, hogy szakmai témában a kollégái véleményét kérdezné meg?” Arra utal tehát, hogy a papír alapú sajtóban az újságírók-szerkesztők még mindig ragaszkodnak a szakemberek megkérdezéséhez, az elektronikusban viszont a műsorvezetők beérik az újságírók megszólaltatásával is.

Okfejtését azzal egészíteném ki, hogy ez a szereposztás megkülönböztetéssel is párosul. A szakembereknek az önözés dukál, miután azonban az újságírók tegezik egymást, a műsorvezető letegezi a kollégáit. Faramuci akkor lesz a helyzet, amikor az újságíró mellé meghív egy szakembert is, és ilyenkor káoszba hajlamos fulladni a beszélgetés. Két szempontból mégis továbbgondolnám Hanthy Kinga tartalmas eszmefuttatását. Az egyik az, hogy a műsorvezetők megérdemlik ugyan a dorgálását, mindazonáltal találnék számukra mentő körülményt. Olyan viszonyok uralkodnak a hazai médiában, hogy nem is olyan könnyű szakembereket csábítani a stúdióba.

Vagy azért nem jönnek, mert a mundér védelménél árnyaltabb véleményükkel nem akarják kockáztatni az egzisztenciájukat. Talán még vállalnák is a kockázatot, de ágazatuk vezetősége engedélyhez köti a megszólalásukat. Ilyenkor jön létre az a kényszerhelyzet, amikor jobb híján újságíró ül be a hűlt helyükre. A másik szempont az, hogy nem mindegy, milyen újságírót kér föl értelmezésre a műsorvezető. A mindenhez konyító típus azért rossz választás, mert felületes beszélgetést eredményez. Csakhogy léteznek szakújságírók is, akik évtizedek óta foglalkoznak ugyanazzal a témakörrel. Ha naprakészek belőle, akkor szakmaiságuk nem kérdőjelezhető meg, előadókészségük pedig oldottabb, könnyedebb, közérthetőbb a szakemberekénél.                

komment
süti beállítások módosítása