8.45: az imént jöttem föl a lépcsőházból, üres volt a postaláda. Hosszú az utca, és a kézbesítő bennünket rövidít meg. Nem tartja be a szerződést, miszerint a Magyar Posta reggel hétig eljuttatja az előfizetett újságokat. Például a Népszavát, amely bejelentette, bár nem részletezte az áremelést. Vajon mennyit kell holnaptól az utcán fizetni érte? Két éve 230 helyett 270 forint lett az ára, szombatonként 290. Az előfizetés negyedévenként 10 ezer forintba került, majd 12750-be. Ha most túl sokat emel a kiadóhivatal, érdemes-e még járatni a lapot?

Az áremelési közleményben az is olvasható, hogy „A Népszava az elmúlt két évben megkétszerezte a példányszámát.” Ez igaz. 2016 harmadik negyedévében, a Népszabadság megszűnése előtt átlagosan 10646 példányban jelent meg, 2018 harmadik negyedévében 21125 példányban. Csakhogy Puch László, aki 1,1 milliárd forinttal tőkésítette föl a céget, 2016 végén kifejtette az ATV-ben, hogy „racionális működést és 30-35 ezer példányt” vár a Népszavától. Nos, egy napilap évente 317-szer jelenik meg, és ha csekély a példányszáma, naponta egymillió forint veszteséget könyvelhet el. A cég két hetilapja közül a 20 ezer példányos Vasárnapi Hírek veszteséges volt, a 80 ezres Szabad Föld szolidan nyereséges.

Úgy számoltam akkoriban, hogy a feltőkésítésből az országgyűlési választásig telik a működtetésre, és 2018 közepén szembe kell majd nézni a hogyan tovább kérdésével. A szembenézés most történt meg. Puch László eladta nyereséges hetilapját a kormánynak, a veszteségest pedig hétvégi mellékletként olvasztja be a Népszavába. Vajon sikerült-e racionálissá tennie a napilap működését? Az persze kívülről is megállapítható, hogy üzletemberként racionálisan cselekszik. Megtisztította a portfóliót. Legkelendőbb portékáját, a törekvő, átlagosnál műveltebb mezőgazdasági vállalkozók visszafogottan politizáló hetilapját értékesítette, a városi polgárok direktebben politizáló hetilapját pedig megszüntette.

Az új helyzetet nem érdemes kizárólag Népszava-problémának, napilap-kérdésnek tekinteni. Tudomásul kéne venni, hogy a hagyományos sajtó nemcsak drágább, hanem sebezhetőbb is. A kormány zsarolási potenciálját növeli, hogy duplájára emelheti a nyomdai előállítás költségét, és az állami Magyar Posta révén reggel helyett délután kézbesítheti az ellenzéki újságot. Járhatóbb útnak ígérkezne a digitális kibontakozás, erről azonban csak holnap tűnődnék.