Két Magyar Idők van. A hétköznapiban kormányzati ihletésű cikkek jelennek meg a pártközpont szerkesztésében, a mellékletben igazi újságírók fejtik ki álláspontjukat érdemi kérdésekről. E kettősség példája a múlt szombati szám. A november 24-én megjelenő agitatív rész szakmaiságára jellemző, hogy a címoldalon „2018. november 23., szombat” olvasható, a Lugas című hétvégi melléklet alatt pedig a „2018. november 24., szombat”.

Tartalmilag azért nem térek ki a kétarcúságra, mert Hanthy Kinga izgalmas témát pendített meg a Lugasban. A Készétel című jegyzetben azt fejtegette, hogy „az újságírók elfelejtették, miről szól a szakmájuk… Az új, véleményadó műfajnak a legfényesebb terepe a média, vagyis a hangos-képes sajtó. Vajon nem tartanák-e komolytalannak, ha valaki az írott sajtóban úgy készítene cikket, hogy szakmai témában a kollégái véleményét kérdezné meg?” Arra utal tehát, hogy a papír alapú sajtóban az újságírók-szerkesztők még mindig ragaszkodnak a szakemberek megkérdezéséhez, az elektronikusban viszont a műsorvezetők beérik az újságírók megszólaltatásával is.

Okfejtését azzal egészíteném ki, hogy ez a szereposztás megkülönböztetéssel is párosul. A szakembereknek az önözés dukál, miután azonban az újságírók tegezik egymást, a műsorvezető letegezi a kollégáit. Faramuci akkor lesz a helyzet, amikor az újságíró mellé meghív egy szakembert is, és ilyenkor káoszba hajlamos fulladni a beszélgetés. Két szempontból mégis továbbgondolnám Hanthy Kinga tartalmas eszmefuttatását. Az egyik az, hogy a műsorvezetők megérdemlik ugyan a dorgálását, mindazonáltal találnék számukra mentő körülményt. Olyan viszonyok uralkodnak a hazai médiában, hogy nem is olyan könnyű szakembereket csábítani a stúdióba.

Vagy azért nem jönnek, mert a mundér védelménél árnyaltabb véleményükkel nem akarják kockáztatni az egzisztenciájukat. Talán még vállalnák is a kockázatot, de ágazatuk vezetősége engedélyhez köti a megszólalásukat. Ilyenkor jön létre az a kényszerhelyzet, amikor jobb híján újságíró ül be a hűlt helyükre. A másik szempont az, hogy nem mindegy, milyen újságírót kér föl értelmezésre a műsorvezető. A mindenhez konyító típus azért rossz választás, mert felületes beszélgetést eredményez. Csakhogy léteznek szakújságírók is, akik évtizedek óta foglalkoznak ugyanazzal a témakörrel. Ha naprakészek belőle, akkor szakmaiságuk nem kérdőjelezhető meg, előadókészségük pedig oldottabb, könnyedebb, közérthetőbb a szakemberekénél.