Amit a demokráciában kormányzati kommunikációnak hívunk, az a diktatúrában propagandának nevezhető. De mi van akkor, ha a kormánygépezet nem képes alapjaiban befolyásolni a nyilvánosságot? Visszazökkenünk a demokráciába, mintha mi sem történt volna?

Az idei három hónapból az utolsó kettőben nem a kormányzat határozta meg a nyilvánosság folyamatait. Válságról válságra próbálja kezelni a kínos helyzeteket, kullog a fejlemények után. A botrányok sorozata a Bayer-üggyel kezdődött. A kormánypárti nyilvánosság befolyásos személyiségéről derült ki, hogy a nagyapja nyilas volt, majd a háború után besúgó. A publicista szerencséje, hogy a botrányát eltakarta, rövidre zárta a kegyelmi botrány. Amibe belebukott a köztársasági elnök.

Máig nem tudjuk, valójában ki adott kegyelmet egy pedofil segítőjének, hullottak azonban a miniszterelnök bizalmi emberei, az államfő után két volt miniszter is. Aztán a kutyafuttában kiválasztott köztársasági elnökről is kiderült, hogy baj van a pedigréjével. Igaz, nem a nagyapjával, hanem az apjával. Az őt övező botrány sem futhatta ki magát, mert berobbant az újabb botrány. A kegyelmi ügy miatt taccsra került egyik volt miniszter férje kiugrott a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből. Azóta a hatalomgyakorlásból meg az ellenzéki tehetetlenségből kiábrándult százezrek benne látják a politikai megváltót. 

Érdemes tisztázni a felsorolt botrányok eredetét is. A Bayer-nagypapa ügyét egy történész tárta fel, a kegyelmi ügyet a „Vidéki Prókátor” álnevű blogger közreműködésével a 444.hu egyik munkatársa. A Sulyok-papa ügyét megint egy történész, a volt miniszter látszólag családi ügye pedig az ex-férj 2,3 millió érdeklődőt vonzó Partizán-interjújával jelent meg a köztudatban. A nyilvánosság eszközrendszerének nevezett médiából a YouTube.com, a Facebook.com, a 444.hu, a hvg.hu, a Klubrádió és a Partizán vette ki részét a botránysorozat feltárásából.

Vagyis a nyilvánosság független része, melyről és az influenszerek szervezte százezres tüntetésről Dobrev Klára, a DK-s árnyékormány miniszterelnöke így beszélt: „Feladatuk a nyomásgyakorlás. Hogy ebből politikai cselekvés legyen, az már a pártok dolga.” (Partizán, 2024.február 19.) Vajon az ellenzéki pártok hogyan végezték el a dolgukat? A Bayer-ügyben nem láttak lehetőséget, nem is nagyon erőltették a beleszólást. A kegyelmi ügyben érzékelték, hogy nem a miniszterelnöknek kellene kiválasztani a köztársasági elnököt, hanem közvetlenül kéne megválasztani.

Csakhogy az erre szervezett tüntetésre tized annyian se mentek el, mint az influenszerekére. Az erkölcsi felháborodás helyett előhúzott fogalmi érték nem ragadta meg a tömegek érdeklődését. Magyar Péter fellépése pedig távolságtartásra, fanyalgásra késztette az ellenzéki pártokat. Kivárásra játszanak, nem osztják a messiásvárók lelkesedését. Lehetséges persze, hogy a maguk szempontjából logikusan gondolkodtak, és azt lépték meg, ami az állami költségvetéssel kordában tartott politikai szervezetektől elvárható.

Nem vádolom azzal őket, hogy a Fidesz kottájából játszanak, csak éppen egyre nyilvánvalóbb, hogy a botránysorozat felturbózásához nem járultak hozzá. Ezzel magyarázható, hogy némi fenntartással fogadom a bejegyzésem utáni összeállításban olvasható idézeteket. Civil aktivisták, politikusok, politológusok, publicisták és újságírók fejtegetik, hogy a legutóbbi két hónapban már nem a Rogán-féle propagandagépezet határozza meg a közéleti eseményeket. A fővárosból nézve csakugyan így látszik. Azt is elismerem, hogy a legutóbbi tizennégy évben soha nem volt ennyire kontraproduktív a kormányzati gépezet működése.

Mégis az a benyomásom, hogy a nyilvánosság fórumain kialakult az értelmezések háborúja. A független sajtó például Magyar Péter tartalmi állításait taglalja, miközben a kormánypárti a magánéletét. Az utóbbi értelmezés szerint a miniszterelnök egyik bizalmi embere, a volt igazságügyi miniszter hibázott egy kegyelmi ügyben, vétségében azonban jelentős szerepet játszott a volt férje, aki otthon terrorizálta őt. Nevetséges értelmezés ez, de a falusi és kisvárosi választópolgárok körülbelül ennyit tudtak meg az említett botránysorozatról. Hacsak állami információk híján nem tájékozódtak független forrásból.

Márpedig akik tájékozódtak, jóval kevesebben vannak, mint akik beérik a kormányzati propagandával. Ungár Tamás oknyomozó riporter Baranya „vármegye” négy városában és nyolc falujában szólított meg száz járókelőt. A legutóbbi botrány egyik főszereplőjéről faggatta őket. Akik egyáltalán tudtak valamit Magyar Péterről, leginkább az asszonyverőt látták benne - a kormányzati kommunikáció alapján. Aki szembe fordult a rendszerrel, és március 15-én több embert vonzott a fővárosban, mint Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc együttvéve, az ismeretlen maradt a számukra.

Erre nem lehet azt mondani, hogy a kormányzati kommunikáció hatástalannak bizonyult a vidéki Magyarországon. Annyira azért telt az események mögött kullogó propagandagépezet költségvetéséből, eszköztárából és mesterségbeli felkészültségéből, hogy munkatársai a botránybombából kiszereljék a detonátort.

Tíz mondat a közéleti napirendről

A héten nem ők uralták a híreket. (Bruck András író, Facebook.com, 2024. február 10.)

Azt az ügyet addig tartjuk napirenden, ameddig a Fidesz létezik. (Orosz Anna Momentum-politikus a kegyelmi botrányról, Magyar Narancs, 2024. március 14.)

Ezúttal nem ő írja a történetet, amely a kegyelmi botrány kirobbanásával kezdődött, jó néhány rész hátravan még. (Szerető Szabolcs újságíró Orbán Viktorról, Magyar Hang, 2024. március 28.) 

A közbeszéd feletti uralmat tartósan elvesztette a hatalom. (Tamás Ervin újságíró, Facebook.com, 2024. március 28.)

A kormányzati kommunikáció nem találja azt a pontot, ahol visszavehetné az irányítást. (Mérő Vera civil aktivista, ATV, 2024. március 30.)

Kicsúszott kezükből az irányítás. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2024. március 30.)

A propaganda hosszú idő után először nem ura a helyzetnek. (Rónay Tamás újságíró, Népszava, 2024. április 2.)

Tizennégy éve mindent leural a hazugsággyár, de most valahogy nem működik. (Pottyondy Edina publicista, YouTube.com, 2024. április 2.)

Február eleje óta, azaz két teljes hónapja a Fidesz képtelen uralni a közbeszédet. (Hanula Zsolt újságíró, Telex.hu, 2024. április 2.)

A kormány most már két hónapja nem képes uralni a nyilvánosság folyamatait. (Lakner Zoltán politológus, Klubrádió, 2024. április 2.)