Kulcsár István, a neves külpolitikai újságíró aggastyán korára olvasószerkesztővé képezte ki magát. Szinte naponta veszi észre, és néhány sorban meg is írja, hogy a hazai nyilvánosság műhelyeiben hol kellett volna olvasószerkesztőt alkalmazni. Tegnap este azt tette szóvá, hogy az RTL Klub híradójában a dinnyeszezon meghosszabbításáról beszéltek. Mondván, hogy még egy hónapig ízletes lesz a dinnye. Utalt a közmondásra, miszerint Lőrinc belepisil a dinnyébe, ez azonban szerinte nem az augusztus 10-i Lőrinc-napra vonatkozik, hanem a szeptember 5-ire. „Nem mindegy, hogy Lóri mikor pisil” - írta a Facebook üzenőfalára.

A „Lőrinc van a dinnyében.” először 1851-ben, Erdélyi Jánosnál bukkant föl, a Magyar közmondások könyvében. Néhány évtizeddel később, 1896-ban Margalits Ede, a Magyar szólások és közmondások kézikönyvében hozzáfűzte: „Ez régen így lehetett, de mai nap csak akkor kezd javában érni.” Vagyis a megposhadt dinnyét nem augusztus 10-e táján vetették a disznók elé, hanem a szeptember 5-i Lőrinc-nap után. Az idén csapadékos, tehát hűvösebb volt a tavasz. Ezzel magyarázható, hogy csúszott a dinnyeszezon, és a kivételesen nagyra nőtt gyümölcs akár szeptemberig is ízes marad. E naptár-vitának van egy görögdinnyés szelete is.

Torgyán Józsefnél tudatosabban kísérletező szónokot aligha hordott hátán az anyaföld. Midőn Antall miniszterelnök ellenzékbe szorította, és a kisgazda vezér járta az országot, sok ember előtt mondta a magáét. A sajtóban is megismételte a kulcsszavakat. A Délvilág című szegedi újság 1993. augusztus 9-i számában például kifejtette: „A magyar nép tűrt eddig, viselte a kommunisták kizsákmányolását, majd a görögdinnye-politikusok uralmát  - kiknek vékony héja mögött nagy szív dobog -, de tudjuk: a kívül zöld, belül vörös politikusokra is eljön Szent Lőrinc napja, mikor dicstelen működésük befejeződik.”

Még ötször kísérletezett a görögdinnyés hasonlattal, mindazonáltal a változatosan előadott gondolatmenet elvérzett a vidéki közegben. Torgyán belátta, hogy ha a gazdálkodókból álló hallgatóság sem veszi a lapot, akkor nem sok jóra számíthat az országjárást megkoronázó fővárosi nagygyűlésen. A poshadt görögdinnyét nem is hozta magával Budapestre.

Egy metafora változásai Torgyán József előadásában

A zöld mázban jelentkező görögdinnye-politikusok megjelentek, mint a piócák, rátapadván a magyar nép vérére, hogy kiszívják az utolsó erőnket, és mi méltósággal tűrtük, pedig tudtuk, hogy a görögdinnyére is eljön Szent Lőrinc napja. (Mai Nap, 1993. augusztus 9.)

A kormány egy olyan dinnye, melyet kívül ugyan vékony zöld héja veszi körül, de belül vörös, amibe majd belepipikél a mi Szent Lőrincünk. (Pesti Hírlap, 1993. augusztus 27.)

A görögdinnye-politikusok ugyan most egy kis zöld mázt öntöttek magukra, de a máz alatt ott dobog hatalmas piros szívük. Mindössze arról feledkeztek meg, hogy a görögdinnyére is eljő Szent Lőrinc napja, amikor a tisztes magyar gazda a disznai elé veti. (Népszabadság, 1993. augusztus 31.)

Kíséreljen meg valaki elvtársazni egy régi kommunistát. Az meg fog sértődni. Addig, míg elvtárs volt, Zsigulin járt, és csak felhasználója volt az idegen tulajdonnak. Most meg? Összejátszik a görögdinnye-politikusokkal, akik zöld mázt kentek magukra, de a hatalmas piros szívük bent dobog. Csak arról feledkeznek meg a görögdinnye-politikusok, akik becsapják a magyar népet, hogy a görögdinnyére is jön Szent Lőrinc napja. (Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember 7.)

A régi nómenklatúra tagjai, a volt kommunista vezetők uralják változatlanul az országot.Az már más lapra tartozik, hogy nem ugyanabban a köntösben. Kérem szépen attól, hogy ők egy zöld mázzal vonták be magukat, még nagyon jól tudják, hogy olyanok, mint a görögdinnye. Annak is van egy kis zöld vékony héja, de mögötte ott van a piros bél.Csakhogy mi, kisgazdák azt is tudjuk, hogy eljő a Szent Lőrinc napja, amikor a disznók elé veti a jó gazda a megmaradt dinnyéjét. (Napi Délkelet, 1994. február 7.)

A tegnapi beszélgetések közül az volt a legérdekesebb, amelyet az ATV-ben hallottam. Az Egyenes beszéd műsorvezetője, Rónai Egon a magyar szellemi élet egyik legműveltebb tagját szólaltatta meg abból az alkalomból, hogy többször is lezsidózták. A Mi Hazánk Mozgalom alelnökéhez, Novák Elődhöz köthető portál, a Kurucinfó névtelenségbe burkolózó szerzője hétszer illette a megkülönböztető jelzővel Gábor Györgyöt. A filozófus és vallástörténész értelmiségihez méltó módon viselkedett. 

Eltartotta magától az arctalan és arcátlan támadást, mindazonáltal elemezte magát a jelenséget. S mert a fészbukos szösszenet fölkeltette a tévés műsorvezető érdeklődését, a glosszátor nagyobb nyilvánosság előtt is kifejthette az álláspontját. Az internet korában abban látja a politikusok felelősségét, hogy csak látszólag fejezik be a gondolatmenetüket. Olykor pont, kérdő- vagy felkiáltójel helyett három pontot tesznek az utalásokban dúskáló eszmefuttatás végére. Tudják ugyanis - és itt az interjúalany egy másik írásából idézek, amelyből kiviláglik, miért foglalkoztatja régebb óta a jelenség -, hogy „a kódolt beszédet, a ki nem mondott mondatokat majd kiegészítik, megfejtik a kommentelők”. (Magyar Narancs, 2019. március 21.)

A súlyos kijelentés érvényességét nem szűkíteném a magyar társadalom egy részében lappangó antiszemitizmusra. A stúdióbeszélgetésben Gábor György is szóba hozta: a sima nyelvű politikusokat nem lehet megvádolni azzal, hogy utálják például a cigányokat. Rejtett utalásaikat (allúzióikat) mégis hajlamos kiegészíteni, megfejteni a digitális bögrecsárdák törzsközönsége. S ha éppenséggel a hatalmon lévők pedzegetik, aztán közpénzek milliárdjaiból kiplakátozzák, később pedig törvénybe is foglalják, hogy a hivatalos Magyarország nem fogadja be a harmadik világból érkező menekülteket, akkor egy izomagyú plázavendég illegális bevándorlónak vélheti az átlagosnál sötétebb bőrű cigányembert.

S ha annak terhes felesége előtt lefejeli a kéretlenül érkezett „migránst”, kimondva-kimondatlanul azt bizonyítja, hogy a politikusi három pontból miként lesz digitális megkülönböztetés, majd fizikailag érzékelhető következtetés.       

Tíz mondat a zsidóról

A zsidózáshoz nem kell zsidó, csak szar történelem. (Makovecz Imre építész, Vasárnap, 1994. május 2.)

A zsidót irigylik, a cigányt lenézik. (Kopátsy Sándor közgazdász, Magyar Hírlap, 2003. február 22.)

A bűnbakból általában kettő van: fent a zsidó, lent a cigány, arab, néger, idegen. (Hegedűs Zsuzsa szociológus, Heti Válasz, 2011. március 31.)

Olyan országban, ahol nem jó zsidónak lenni, ott nem-zsidónak lenni sem jó. (Föld S. Péter újságíró, Népszabadság Online, 2013. január 26.)

Az áldozatok többsége magyarként élt, de zsidóként halt meg. (Ungvári Tamás író a holokausztról, Galamus.hu, 2014. március 10.)

Ma azt, hogy „keresztény és nemzeti”, mindenki úgy dekódolja, hogy nem zsidó. Ettől botrányos, de ez ma már nem botrány. (Pető Iván volt SZDSZ-politikus, Huppa.hu, 2014. október 22.)

Jézus tanítványai számára még az volt a kérdés, hogy egy nem zsidó lehet-e keresztény. (Röhrig Géza költő, a Saul fia című film főszereplője, RTL II., 2015. május 29.)

A zsidó származású polgárok Magyarországon a kormány védelme alatt állnak. (Orbán Viktor miniszterelnök Izraelben, Origo.hu, 2018. július 19.)

A hazai zsidóságot nem megvédeni kellene, hanem békén hagyni. (Iványi Gábor lelkész, FüHü.hu, 2018. július 20.)

A rendszer megvédi a magyar zsidókat, amíg elfogadják az általa szabott, nem túlságosan tág kereteket. (Gadó János szerkesztő, Szombat.org, 2018. július 23.)

Míg Tarlósnak, Horváthnak és Karácsonynak televíziója van, Puzsérnak víziója. (Majláth-Mikes László humorista, Hócipő, 2019. január 2.)

Tarlósnál bárki jobb főpolgármester lesz. (Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, ATV, 2019. január 28.)

Tarlós a golyóit Orbán nadrágjában hordja. (Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, Facebook.com, 2019. március 2.)

Tudtam, hogy a DK-nek lesz jelöltje az előválasztáson, de eddig azt hittem, hogy én leszek. (Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje Kálmán Olga indításáról, Facebook.com, 2019. június 6.)

Puzsér színes figura, de nem szeretném rá bízni a főváros költségvetését. (Dömsödi Gábor újságíró, volt pásztói polgármester, ATV, 2019. június 11.)

Az ellenzék most jelöltet keres, nem főpolgármestert. (Kálomista Gábor filmproducer, Hír TV, 2019. június 13.)

Tarlós István minden tekintetben kiérdemesült városvezető. (Asperján György író, Facebook.com, 2019. június 15.)

Karácsony Gergelyt fontos tényezővé avatták a fővárosiak. (Závecz Tibor szociológus, ATV, 2019. július 2.)

Gergőből a finisben Gergely lett. (Tamás Ervin újságíró Karácsony előválasztási kampányáról, 168 Óra, 2019. július 4.)

Nem Kálmán Olga jelölése volt rossz, hanem Kálmán Olga. (Török Gábor politológus, InfoRádió, 2019. július 29.)

Fél évtizedig tanítottam a szombathelyi főiskolán, és megszerettem a várost. Azóta is figyelemmel kísérem a történteket. Most például azt, hogy a volt alpolgármester a Fidesz ellen fordult. A bejegyzés címe innen való, a helyi politikust ugyanis Koczka Tibornak hívják, és az egyik helyi újság játszott el a vezetéknevével.

A cím egy latin mondásra utal. Időszámításunk előtt 49-ben Julius Caesar seregestül lépte át a Rubicon határfolyót. Márpedig hadvezérek csak akkor pályázhattak politikai babérra, ha sereg nélkül érkeztek Rómába. Caesar tisztában volt azzal, hogy nemcsak a divatos fakockát dobta el, hanem sorsot is vetett. Ezért mondta, hogy Alea iacta est, vagyis a kocka el van vetve. Koczka Tibor akkor lépett át a maga határán, amikor kifejtette az önkormányzat mocskolódó lapjáról, hogy „ennek az újságnak a témaválasztása, tartalma fényévnyire van a keresztény-konzervatív értékektől”.

Pártjától meg is kapta a büntetést, nem indulhat az október 13-án esedékes önkormányzati választáson. Mégis indul, immár független polgármester-jelöltként. Ezzel megosztja a Fidesz-szavazókat, és növeli a közös ellenzéki jelölt, egy szocialista politikus esélyeit. Vajon hány Fidesz közeli értelmiségi vetett számot önmagával? Nem föltétlenül azért, hogy hatalomra törjön, inkább „csak” elege volt a kormánypárti hatalomgyakorlásból. Készítettem egy listát azokról, akik azért lépték át a Rubicont, mert elment a kedvük az egésztől, észre tértek, kiábrándultak, kiszerettek a Fideszből, megcsömörlöttek a hatalomtól.

Ángyán József volt földügyi államtitkár, Chikán Attila volt gazdasági miniszter, Csaba László, Debreczeni József és Elek István volt Orbán-tanácsadók. Továbbá György Zsombor újságíró, Gyurgyák János történész-közíró, Hadházy Ákos szekszárdi politikus, Hont András újságíró, Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár. Valamint Kész Zoltán veszprémi és Körömi Attila pécsi politikus, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Mellár Tamás, a Statisztikai Hivatal volt vezetője, Ódor Ferenc borsodi politikus, Pápay György publicista, Stumpf András újságíró, Szelényi Zsuzsa, Ungár Klára és Urbán László hajdani Fidesz-alapítók.

Bizonyára kiegészíthető a lista. Izgalmas feladat volna, ha egy könyvkiadó fölkérne néhány újságírót, hogy készítsenek interjút az említett és nem említett értelmiségiekkel. Hátha elmondják, mikor érkezett el az a pillanat, amikor számot vetettek önmagukkal, és sereg nélkül lépték át a Rubicont.   

Az egyik kommentelő tegnap este 21.57-kor ezt írta: „A Facebook-ot a kormány kb. ugyanannyira használja, mint az ellenzék. Nem ezért kellene visszaszorítani.” A bejegyzésben ugyanis arról tűnődtem, vajon mivel magyarázható, hogy a kormányzat félhivatalosan ellenségnek minősítette a közösségi oldalt.

Nem tudom, hogy nick papagiorgo honnan veszi, miszerint a kormány és az ellenzék „kb.” ugyanolyan mértékben használja a Facebook-ot. Azt viszont tudom, hogy akiknek bajuk van a közösségi oldallal (a miniszterelnöknek, az újdonsült igazságügyi miniszternek és a kormánypárti publicistának), azok milyen forrásokból táplálkoznak. Közismert, hogy mielőtt döntésre szánná el magát a kormányzat, majd’ mindent megméret. Így jutott például Mráz Ágoston Sámuel politológus, a Nézőpont Intézet vezetője arra a következtetésre, hogy „A magyar társadalom 60 százaléka a Facebook-on elérhető.” (InfoRádió, 2019. február 11.)

A Boros Bánk Levente politológus vezette Médianéző Kft szintén megmérte a médiafogyasztók elérhetőségét, és arra jutott, hogy az online sajtóban ellenzéki túlsúly mutatható ki. A Facebook-ot is magába foglaló digitális sajtó a magyar társadalom 71 százalékát éri el, a kormánypárti online médiumok csupán a 28 százalékát. Nem azt állítom, hogy ezek az arányok hitelesek. Csak azt, hogy a kormánypárti értékelők és döntnökök azokkal a számokkal dolgoznak, amelyek nem azonosak nick papagiorgo becslésével.

Az Orbán-kormány folyamatosan szűkíti a nyilvánosságot. 2010 után, még inkább 2014 óta sok ellenzéki orgánum szűnt meg, és a kormány tevékenységét elemző, bíráló újságírók közül több százan szorultak ki a nyilvánosságból. Ha még művelik a szakmájukat, akkor a sajtószabadság kis szigeteire szorultak vissza, közülük a leghatékonyabb talán épp a Facebook. Szakmai okból gyűjtöm az ütős gondolatokat, és tegnapig a Facebook 91 szellemes, hatásos mondattal vétette észre magát. Ezzel az ATV mögött következik. Utána található a Népszava 69-cel, a HVG 41-gyel, a Magyar Nemzet és a 24.hu 35-35-tel, a Magyar Rádió 22-vel, a Magyar Hírlap 15-tel.

De ha a Facebook-ot kiemelem a mezőnyből, visszamenőleg figyelemre méltó trend rajzolódik ki. 2018-ban 80 mondat, ’17-ben 79, ’16-ban, ’15-ben és ’14-ben 35-35, ’13-ban 37, 2012-ben pedig 23 mondat. Vajon magyarázható-e azzal a közösségi oldal megnövekedett jelentősége, hogy azt az űrt tölti be, amelyet a kiéheztetett, kivéreztetett szerkesztőségek hagytak maguk után?

Egy fideszes polgármester fideszes többségű önkormányzattal fideszes kormány működése alatt tud igazán hatékony és eredményes lenni. (Porga Gyula, a Fidesz veszprémi polgármester-jelöltje, Napló, 2010. július 16.)

Azok az önkormányzatok, amelyek együttműködés helyett ellensúlyt akarnak képezni a kormánnyal szemben, a saját polgáraik érdekei ellen dolgoznak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Vas Népe, 2010. szeptember 30.)

Az emberek többet fognak találkozni az állammal és kevesebbet az önkormányzattal. (Rétvári Bence közigazgatási államtitkár, Magyar Rádió, 2011. június 15.)

Vegyük úgy, hogy az önkormányzat a helyi állam. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2013. március 22.)

A Fidesz gondnokságot csinált az önkormányzatokból. (Magyar Bálint szociológus, volt SZDSZ-politikus, ATV, 2015. május 201.)

A szocik ücsörögnek a helyi önkormányzatokban. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2016. május 23.)

/”Miért adták föl a szocialisták a helyi önkormányzatokat?”/ Nem adtuk föl, hanem elvesztettük. (Szanyi Tibor szocialista politikus, ATV, 2018. január 12.)

Amíg a Fidesz kormányoz, addig minden településnek lehet önkormányzata. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, volt debreceni polgármester, Napló, 2018. február 17.)

Az Orbán-rendszert először az önkormányzatiság szintjén próbáljuk megroppantani. (Varga-Damm Andrea Jobbik-politikus, ATV, 2019. január 10.)

Az ellenzéki politizálás alapjait az önkormányzatokban kell lerakni. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, az ellenzéki pártok budapesti főpolgármester-jelöltje (ATV, 2019. június 20.)

A tegnap legjelentősebb közéleti eseménye volt, hogy találkozott Sopronban a német kancellár és a magyar miniszterelnök. Részt vettek az evangélikus templomban megtartott hálaadó istentiszteleten, és előre megírt szöveget olvastak föl. Ezt azért hangsúlyozom, mert az ezt követő sajtótájékoztatón már papír nélkül beszéltek. Kommunikációs megjegyzésem az írásos szöveget érinti.  

Angela Merkel szerint a két ország kereskedelmi forgalma tavaly 55 milliárd eurónyi volt, Orbán Viktor szerint 54 milliárdnyi. A különbség adódhat persze abból, hogy a kancellár fölfelé, a miniszterelnök pedig lefelé kerekített. Az viszont már fogósabb kérdés, vajon a német kormányfő miért beszélt következetesen páneurópai piknikről, a magyar pedig soproniról. Napra pontosan harminc éve ugyanis nem Sopronban nyitották meg a határt az NDK hazánkban tartózkodó állampolgárai előtt, hanem néhány kilométerrel arrébb, Piuszpusztán.

Az a benyomásom, hogy Orbán Viktor nemcsak a nemzetközi érintkezés nyelvét, az angolt tanulta meg, hanem a nép nyelvét se felejtette el. Jóhiszeműen azt írom tehát, hogy a hajdani eseményt egyszerűbb soproni piknikként bevinni a köztudatba, mint piuszpusztaiként. Hajlamos vagyok tudomásul venni, hogy a páneurópai jelzőt a miniszterelnök azért helyettesítette a sopronival, mert nem akart kitérni Habsburg Ottó kezdeményező szerepére. A soproni piknik Habsburgok nélkül kétségkívül jobban illik a rendszerváltás fideszes értelmezésébe.

De ha Orbán sikerének egyik titka, hogy ösztönösen vagy tudatosan leegyszerűsíti az összefüggéseket, vajon mihez kezdjünk az evangélikus templomban felolvasott beszéd egyik passzusával? A magyar miniszterelnök azt fejtegette, hogy a második világháború után a soproni németek kétharmadát kitelepítették Németországba. Erre mondta, hogy a fájdalom ama fajtáját, amely sosem múlik el, „Legfeljebb enyhíti az öröm, hogy a magyarországi, így a soproni németség ismét belegyökerezett közössége a magyar nemzetnek, számában és önbecsülésében erősödik, új nemzedékei pedig az óvodától az egyetemig német anyanyelvükön tanulhatnak, képviselőit pedig maga választja a magyar országgyűlésbe.”

Nem irigyeltem a tolmácsot, amint a többszörösen összetett mondatot megpróbálta  a kancellár asszony anyanyelvére lefordítani. S bár vért izzadt, én közben rájöttem, hogy Orbán Viktor sikerének mi a másik titka. Az, hogy nincs tekintettel senkire, ezt azonban képes úgy beállítani, mintha mindenkire tekintettel volna. 

A jelek arra utalnak, hogy a fennálló rendszer újabb és újabb ellenséget keres magának. Máskülönben nem tarthatná egységben, harci alakzatban a híveit. Azért nem érdemes felsorolni, hogy kiket-miket nézett ki az eljelentéktelenítésre, mert elvennék a terjedelmet érdemi mondandómtól: a legújabb ellenség alighanem a címben említett közösségi oldal lesz.

A hatalom könnyűlovasságát alkotó publicisztika egyik mértékadó személyisége, Apáti Bence írta a Magyar Nemzet legutóbbi számában: „Remélem, Varga Judit igazságügyi miniszter megtalálja a jogi megoldást Zuckerberg úr vállalatának megrendszabályozásához.” (2019.08.17.) Volt már úgy, hogy a kormánypárti publicisták túllőtek a célon, és akaratlanul is szembe mentek a végrehajtó hatalom taktikai húzásával. Ilyenkor visszavonulót fújtak, ezúttal aligha lesz erre szükség. Az idézett mondatnak ugyanis van kormányzati előzménye, sugallata. Néhány nappal korábban az újdonsült igazságügyi miniszter szintén kikelt a közösségi oldal ellen, mondván: „A Facebooknak nem dolga, hogy cenzúrázzon bizonyos migrációval kapcsolatos híreket.” (Magyar Távirati Iroda, 2019.08.11.)

Ha jól értem, a multinacionális Zuckerberg-cég olyan értékeket táplált a digitális programjába, amelyek kiszűrik a gyűlölködő hangnemet. Függetlenül attól, hogy a gyűlöletkeltő hangvétel kisebbségi vagy kormányzati médiatermék. Nálunk az utóbbi, ezzel magyarázható, hogy a Facebook-jelenség elemzésére a bizonyítani akaró miniszter asszony munkacsoportot hozott létre. Adott a megrendelő is, aki behívta őt a kormányába. Orbán Viktor nem is olyan nagyon rég bejelentette a Facebook-üzenőfalán, hogy „A Facebook kommunista közösségi oldal lett sajnos.” (2018.03.16.)

Logikailag innen már csak egy kis hátralépés, hogy nem sokkal az első kétharmados győzelme után megjegyezte: „A magyar választási kampányban mi a választást javarészt a kontrollálhatatlan interneten és a Facebookon nyertük meg.” (Magyar Nemzet, 2011.01. 22.) Ironikus, hogy ellenzéki politikusként épp az ellenőrizhetetlenség segítette őt a hatalomba. Ezért aztán a hatalom megtartásában érdekelt miniszterelnökként ellenőrzése alá kéne vonni a közösségi oldalt is, máskülönben az ellenzékét hiába szorította ki a hagyományos nyilvánosságból.

Mint az idézetben olvasható, annak idején megfogalmazta a következő lépést is. Ha a kormányzat túl lesz a Facebook megrendszabályozásán, a rendszer harci logikája alapján az internetet veszi kezelésbe.   

A legutóbbi napokban Tóth Bertalan motorozott, Vona Gábor pártozott, Horn Gábor szomorkodott, Baranyi Krisztina kutyázott, Kozma atya fanyalgott, Gerő András pedig bárózott. Lefülelt mondatok.

A települések többségében az MSZP helyi szervezetei az együttműködés motorjai. (Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, Népszava, augusztus 12.)

A karizmatikus főnököt inkább szereted, mint tiszteled. (Dabis Balázs műsorvezető, Civil Rádió, augusztus 12.)

A környezetvédelem beruházás. (Bartus Gábor környezetgazdász, Klubrádió, augusztus 12,)

A modern politikában a negatív kampány - patikamérlegen mérve - nélkülözhetetlen, de én ezt a jogos kritika terére szűkíteném. (Grezsa István hódmezővásárhelyi polgármester-jelölt, Magyar Hírlap Online, augusztus 13.)

Úgy indulunk egymás felé, hogy senkinek se merünk hátat fordítani. (Miskolczi Miklós közíró, Facebook.com, augusztus 13.)

Azonnal kitalálta az egyik párt, hogy a másiké vagyunk, a harmadik pedig azt, hogy a negyediké. (Porcsin Zsolt, a Debreciner portál főszerkesztője az ellenzéki pártokról, Azonnali.hu, augusztus 14.)

Az internetet azért találták ki, hogy bárki használhassa. (Frank Richárd kanadai magyar informatikajogász, Klubrádió, augusztus 14.)

A hálapénz egy hetven éves szégyenbélyeg. (Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, ATV, augusztus 14.)

A magyar egészségügy annál jobban működik, minél súlyosabb baja van a embernek. (Nádasdy Ádám műfordító, Magyar Narancs, augusztus 15.)

Nerisztán. (Balavány György publicista, 24.hu, augusztus 15.)

Szemmel látható, hogy Orbán és Salvini a népre hagyatkozva tarol a választásokon. (Kelemen András volt MDF-politikus, Magyar Hírlap Online, augusztus 16.)

Gyűlöletet gerjeszteni mindig könnyebb, mint higgadtságot és együttérzést. (Závada Péter költő, Népszava, augusztus 16.)

Nő az ingerküszöb, tompul az ellenállás, elfogy a remény. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, hvg.hu, augusztus 16.)

Az ő passzivistáiknál aktívabb ellenzékieket nem ismerek. (Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester-jelölt a Magyar Kétfarkú Kutya Pártról, Facebook.com, augusztus 16.)

A IX. kerületben ma a pártalkuk jelöltjét verték meg. (Jámbor András publicista Jancsó Andreáról és a ferencvárosi előválasztásról (Mérce.hu, augusztus 16.)

Egy alkalmas és tisztességes ember pártlogó nélkül is polgármester lehet, de egy hitvány és alkalmatlan csak pártlogóval. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Magyar Hang, augusztus 16.)

Régen valaki kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtott, és báró lett belőle, ma előbb nevezik ki bárónak, és utána politikai alapon teszik hozzá a vagyont. (Gerő András történész, HírKlikk.hu, augusztus 17.)

Remélem, Varga Judit igazságügyi miniszter megtalálja a jogi megoldást Zuckerberg úr vállalatának megrendszabályozásához. (Apáti Bence publicista a Facebookról (Magyar Nemzet, augusztus 17.)

A lejáratás nem elfogadható cél, nem visz előre. (Kozma Imre katolikus pap, a Máltai Szeretetszolgálat alapítója, Népszava, augusztus 17.)

A jelenlegi parlamentben nem látok olyan pártot, amely közelebb áll hozzánk, mint a Demokratikus Koalíció. (Kovács László szocialista politikus, Magyar Hírlap Online, augusztus 17.)

Az MSZP utolsó sikeresnek tekinthető elnöke. (Bálint Botond újságíró Kovács Lászlóról, PestiSrácok.hu, augusztus 17.)

E rovatban ki-kitérek a névtelen kommentelőkre. Bár neves digitális ismerőseim lebeszélnek erről, nem fogadok szót nekik. Érdekel a kommentelés jelensége. Az egyik hozzászóló, Európai téridő például gyakran nem ért egyet velem, ezt azonban a kulturáltság keretein belül hangoztatja. Ma reggel, 7.41-kor ezt írta a tegnapi bejegyzésemről: „Célszerű lenne most már felsorolni az igazi ellenzéki sajtótermékeket, amelyek nem lógnak ki OV zsebéből.”

Igaz, hogy tegnap a „kikandikálnak” kifejezést használtam, de kicsire nem adunk. A kommentelő amúgy azt kérte számon, hogy ha már foglalkoztam Puzsér Róbert publicisztikájával, amelyben az álellenzékinek tartott médiumokról (az ATV-ről, a 168 Óráról, a Klubrádióról és a Népszaváról) tűnődött, akkor miért nem fűztem hozzá az állami hirdetésektől elzárt médiumokat. Azért, mert 2002-ben a Médianapló terjedelmét 2500 karakternyire korlátoztam, és ebbe csak egy téma fér. A bejegyzésből ezért maradtak ki azok a médiumok, amelyeket a publicista az erkölcsileg elfogadhatóak közé sorolt.

Négy ilyet talált: a 444.hu-t, a Magyar Hangot (amelyben az általam széljegyzetelt cikke is megjelent), a HVG-t és a Magyar Narancsot. Majd így foglalta össze a mondandóját: „Mintha két nemzeti együttműködés lenne: egy nyílt szellemű, nagyvonalú és toleráns, valamint egy kicsinyes, zsarnoki és aljas.” Puzsér szerint tehát az Orbán-kormány életben tartja azokat a médiumokat, amelyek módjával bírálják a tevékenységét, és kivérezteti azokat, amelyek nem akarnak élni a külön alku lehetőségével. Ebben van igazság. De vajon „az igazi ellenzéki sajtótermékek” felsorolását miért tőlem várta Európai téridő, ha megtalálhatta volna Puzsér Róbert publicisztikájában is?

Azért, mert vérbeli kommentelő, és nem olvas, csak ír. Elvégre a bejegyzésben megadtam a cikk címét, és ha kedvet csináltam az elolvasásához, igazán tanulmányozhatta volna. Nem szeretnék azonban igazságtalan lenni hozzá, ezért beírtam a keresőbe, hogy Puzsér és A felvásárolt ellenzék. Csupán az jött ki, hogy a Magyar Hang online kiadása egy mondatban jellemezte, miről szól a publicisztika. Exkluzívnak tekinti tehát a legfrissebb szám tartalmát, vagyis a cikk egyelőre hozzáférhetetlen a világhálón. Egyébként a pénteki dátummal megjelenő hetilap 490 forintba került (az előfizetőknek 450-be). Megéri az árát. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy még a legkulturáltabb kommentelők is ingyen akarnak hozzájutni a vitára méltó véleményekhez.