Médianapló

Médianapló - A Koczka el van vetve

2019. augusztus 22. 10:43 - Zöldi László

Fél évtizedig tanítottam a szombathelyi főiskolán, és megszerettem a várost. Azóta is figyelemmel kísérem a történteket. Most például azt, hogy a volt alpolgármester a Fidesz ellen fordult. A bejegyzés címe innen való, a helyi politikust ugyanis Koczka Tibornak hívják, és az egyik helyi újság játszott el a vezetéknevével.

A cím egy latin mondásra utal. Időszámításunk előtt 49-ben Julius Caesar seregestül lépte át a Rubicon határfolyót. Márpedig hadvezérek csak akkor pályázhattak politikai babérra, ha sereg nélkül érkeztek Rómába. Caesar tisztában volt azzal, hogy nemcsak a divatos fakockát dobta el, hanem sorsot is vetett. Ezért mondta, hogy Alea iacta est, vagyis a kocka el van vetve. Koczka Tibor akkor lépett át a maga határán, amikor kifejtette az önkormányzat mocskolódó lapjáról, hogy „ennek az újságnak a témaválasztása, tartalma fényévnyire van a keresztény-konzervatív értékektől”.

Pártjától meg is kapta a büntetést, nem indulhat az október 13-án esedékes önkormányzati választáson. Mégis indul, immár független polgármester-jelöltként. Ezzel megosztja a Fidesz-szavazókat, és növeli a közös ellenzéki jelölt, egy szocialista politikus esélyeit. Vajon hány Fidesz közeli értelmiségi vetett számot önmagával? Nem föltétlenül azért, hogy hatalomra törjön, inkább „csak” elege volt a kormánypárti hatalomgyakorlásból. Készítettem egy listát azokról, akik azért lépték át a Rubicont, mert elment a kedvük az egésztől, észre tértek, kiábrándultak, kiszerettek a Fideszből, megcsömörlöttek a hatalomtól.

Ángyán József volt földügyi államtitkár, Chikán Attila volt gazdasági miniszter, Csaba László, Debreczeni József és Elek István volt Orbán-tanácsadók. Továbbá György Zsombor újságíró, Gyurgyák János történész-közíró, Hadházy Ákos szekszárdi politikus, Hont András újságíró, Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár. Valamint Kész Zoltán veszprémi és Körömi Attila pécsi politikus, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Mellár Tamás, a Statisztikai Hivatal volt vezetője, Ódor Ferenc borsodi politikus, Pápay György publicista, Stumpf András újságíró, Szelényi Zsuzsa, Ungár Klára és Urbán László hajdani Fidesz-alapítók.

Bizonyára kiegészíthető a lista. Izgalmas feladat volna, ha egy könyvkiadó fölkérne néhány újságírót, hogy készítsenek interjút az említett és nem említett értelmiségiekkel. Hátha elmondják, mikor érkezett el az a pillanat, amikor számot vetettek önmagukkal, és sereg nélkül lépték át a Rubicont.   

1 komment
süti beállítások módosítása